Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-11 / 188. szám

A vásárló kárára A monori Móricz Zsigmond utcai 48-as számú húsbolt szabadságok és helyettesítések címén immár hat hete zárva van. Ez az üzlet a vasútállo­más körüli, elég sűrűn lakott körzetnek egyetlen hús- és hentesárú beszerzési forrása volt. A helyettesítések lejártá­val a boltnak augusztus 7-én ismét meg kellett volna kez­deni az árusítást. Ezzel szem­ben a Ceglédi Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat a bolt­vezetőt — a községi tanács hozzájárulásának kikérése nélkül — ismét máshova ren­delte helyettesítésre, így a Móricz Zsigmond utcai hús­bolt továbbra is zárva marad. Egyáltalán nem mondható he­lyes eljárásnak az, hogy a vállalat az alkalmazottak nyári szabadságát a vásárlók kárára, úgy oldja meg. hogy egy körzet egyetlen húsbolt­ját két hónapra bezárja. <—ty) Fácska ^ Ott áll szegényke meg- ^ ^ dőlve az Ady Endre úton, i ^ az iskola előtt. Nagy teher § § nyomja gyenge törzsét: pa- \ ^ nelbeton-lemezeket tá- ^ ^ masztottak hozzá, meggon- ^ > dolatlan, érzéketlen embe- § $ rek■ | § Pedig jóbarát! Megszé- ^ ^ piti környezetünket, szép- % § pé varázsolja parkjainkat § ^ s tisztítja a levegőt, árnyé- § ^ kot nyújt a forró jneleg i ben, szerelmeseknek han- ^ i gulatot, védettséget titkuk-§ $ hoz- \ \ Segítsünk rajta, hadd^ ^ nőjön magasra. Szabadit- S suk meg terhétől mielőbb!^ (Hj.) | ; ////////////////////////////////////////I 250 vagon jó minőségű tüzelő várja a memóriákat ózseftöl, a monori TÜZÉF slep vezetőjétől. — Sokkal jobb, mint az elmúlt évi!- kaptuk a választ. A tava / PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA int ÉVFOLYAM. 188. SZÁM 1965. AUGUSZTUS 11, SZERDA Kerekasztal-iskola felnőtt tanulóknak A „ZENIT 5" A MARGITSZIGETEN Augusztus 21-én a Margit­szigeten a Vörösmarty kert­mozi szabadtéri színpadán amatőr tánczenekarok hang­versenye lesz, 5 órai kezdet­tel.. Meghívást' kapott ide a 5»ftüi>ri „Zenit 5" együttes is, tjptítély a legújabb összeállítás­ban szerepel: Haár László (zenekarvezető, dob), Ma­gyar Kálmán (szólógitár), Prohászka Imre (ritmusgi­tár), Borbola Tivadar (bass gitár), Borbol'a János (zongo­ra), Pavlyás István (tenor- szakszofon). Jegyek még igé­nyelhetők Monoron, Bajcsy- Zsilinszky utca 3. alatt. Naponta háromszáz ember utazik Vecsésről Budapest­re, az Egyesült Villamos és Kábelgyárba dolgozni. Az EVIK-ben felmérést végeztek, s a bejáró üzemi dol­gozóknak kérdőíveket osz­tottak ki, amelyeken a kö­vetkező kérdések szerepel­tek: mi érdekli, milyen isko­lai végzettsége van. mi a problémája, vagy kívánsá­ga? Az eredmény megdöbben­tő volt. A Vecsésről bejáró háromszáz dolgozó közül — saját bevallásuk szerint, — csak harminc olvas, iskolai végzettségük a legtöbbjüknek hat elemi, néhányan vannak csak. akik elvégezték a nyolc általánost. A felmérést a községi ta­nács és a gyár vezetőinek tanácskozása követte. S a tanácskozást pedig ismeret­terjesztő előadások — Ve- csésen. Ide eljöttek az em­berek, de az iskolapadba beülni felnőttként, bevalla- ■ ni, hogy csak négy-öt. elemi- ! jük van, azt nem szívesen | vállalják. j Nemrégen a Művelődésügyi | Minisztérium, a SZOT és az ; ÉVIK képviselői újra ellá­togattak a községi tanácshoz, j s a megbeszélés eredménye- ! ként megszületett a terv: is- ' kólát csinálnak felnőttek- I nek — iskolapad nélkül, fe- ! leltetés nélkül. A művelő­dési otthonban öthónapos ! konzultációs előadásokon ve­hetnek részt azok, akiknek nincs meg a nyolc általáno­suk. öt hónap után lenne egy kis összefoglaló — amit, ha normál iskoláról van szó, vizsgának neveznek, — s a következő szeptemberben kezdődnék a következő tur­nus, s a felsőbb osztály. S azok, akik szégyellnek iskolapadban ülni, deres fej­jel, negyven-negyvenöt éve­sen, amíg hallgatnák az elő­adásokat, lejegyeznék az el­hangzottakat — elvégeznék a nyolc osztályt. (d) Nem vagyunk illetékesek A vasárnapi számban meg­jelent „Felemás” című cikk­ben elhangzott bírálat nem illet bennünket, mert a szó- banforgó ház magántulajdon­ban van. A tulajdonost már felszólítottuk a tatarozásra, figyelmébe ajánlva az OTP- kölcsön lehetőségét is. Községi Tanács vb, Monor Tíz vagon árpa A gyömrői Petőfi Tsz tíz vagon árpát adott le a Ter- ményforgalmi Vállalatnak — terven felül. Ezzel az álla­tok tápszükségiete biztosítva lesz a jövő évi új termésig. ' MA Gyömrö—Vecsés barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz Gyomron, 17 órakor. ÜLÉSEZIK A NÉPFRONT-ELNÖKSÉG A Hazafias Népfront mo­nori elnöksége augusztus 12- én, csütörtökön délután 5 órakor a községi tanács el­nöki szobájában ülést tart. Napirenden többek között az augusztus 20-i ünnepségek előkészítése és a második félévi munkatervek megbe­szélése szerepel. KÉSZÜL A KOSZORÚ (Péterffy István lelv.) Mielőtt a csengő megszólal Körséta a monori iskolákban Tűz Péteriben Leégett egy istálló és öt kocsi széna MAI MŰSOR Mozik Gomba: A nagy riport. Gyömrö: Mi olaszok és a nők. Maglód: Ál­modozások kora (szélesvásznú). Monor: Házasságból elégséges (szélesvásznú). Nyáregyháza: Oly közel az éghez. Pilis: Élők és hol­tak I—II. Tápiósiily: Komédia a kilinccsel. Űri: Vadul vagy en­gedékenyen. Üllő: Dühöngő ifjú­ság (szélesvásznú). Vasad: A Ko­lumbusz hajó inasa. Vecsés: Riói kaland (szélesvásznú). (Tudósitónktól) Sziréna kísérteties hangja zúgott Péteriben hétfőn dél- j előtt 10 érakor. Az eget ! hatalmas füstréteg borítot- ! ta. Az emberek futottak a tűzhöz. Legtöbbjük kezében j vödör volt. hódi László tsz- I tag öt kocsi begyűjtött szé- I nája gyulladt ki és leégett I a mellette levő tehénistálló- I val együtt. Szerencsére az istálló üresen állt, mert a jószágok a legelőn voltak. A tűzhöz az elsők között érke­zett Kalina János vb-elnök és Hrutka János tsz-elnök. Azonnal intézkedtek, hogy a gyömrői és a monori tűz­oltóság is vonuljon ki se­gítségül, nehogy a tűz át­terjedjen a szomszédos lakó­épületekre. A lakosság szép példáját mutatta az együttérzésnek és a segítésnek. A leányok vöd­rökkel vitték állandóan a vi­zet a lajtba. A tsz traktor­jai pedig egymás után szál­lították a vízzel telt lajto- kat a helyszínre. A tűz keletkezésének okát vizsgálat fogja kideríteni. Még három hét és az isko­lákban megszólalnak a csen­gők, a nagy vakációról vissza­térő diáksereg ismét benépe­síti a tantermeket, folyosókat, zsibongókat és megkezdődik az 1965—66-06 tanév. Körsé­tát tettünk a monori általános iskoláknál, hogyan készültek fel a tanulók szeptemberi fo­gadására? AZ ADY ENDRE ÜTI isko­lában a tantermek és a folyo­sók festését a Járási Épület- karbantartó és Javító Ktsz be­fejezte. A helyiségek szépek. A MUNKÁSÖR UTCAI is­kola belső festését Dóka Bé­la szobafestőmester végezte, pontosan határidőre és szé­pen. Elkészült a bejárati és a mellékhelyiségekhez veze­Nem sikerült szippantani... MÁTÓL ÜRIBAN játsszák a Vadul vagy engedékenyen című filmet, amelynek egyik kockáját mutatja be képünk. Egy pár nap óta nagy feltű­nést kelt az, hogy a szőlősnya­ralói kis állomást valósággal kerülik az emberek. Akinek dolga akad arrafelé, befogja az orrát és sietve távozik. Az utasok nagyrésze kiszámítja az időt, csak az utolsó pilla­natban ugrik fel a vonatra. Ennek a furcsa jelenségnek csupán az az oka, hogy az ál­lomás két mellékhelyiségéből egy idő óta orrfacsaró bűz árad ki és köröskörül minde­nütt fertőzi a levegőt. A szol­gálatos vasutasok vannak a legrosszabb helyzetben, mert ők kénytelenek tűrni ezt a kínzó állapotot. A szolgálati fülkében ponto­san lehet látni, hogy a mel­lékhelyiségek gödre mennyire telt meg. Ugyanis a kis szoba falára átütött már a lé és fur­csa, barna színű térképeket rajzolt mindenüvé. Érdeklődésünkre a váltóke­zelő elmondotta, hogy az ese­tet már három hónappal ez­előtt jelentették a pályames­ternek. (Természetesen a szol­gálati utat még az ilyen ese­tekben is szigorúan be kell tartani.) A jelentés másnap a sülyi állomásfőnökhöz futott be. Innen még aznap a szolno­ki pályafenntartási főnökség­re került az ügy. A szolnoki­ak. látva az ügy fontosságát, a kérelmet a pesti vezérigazga­tósághoz terjesztették fel. Itt azután szabályszerűen beiktat­ták. Adtak neki egy hatjegyű számot, majd a már kövérre megdagadt akta elkezdett ván­dorolni a különböző osztályok útvesztőjében. Végül is más­fél hónap múlva megérkezett a válasz Szőlősnyaralóra. Az utasítás szigorúan utalt arra, hogy azt a nevezetes két he­lyiséget csak az erre a célra kijelölt állami vállalat takarít­hatja ki, magánember ezt a munkát nem végezheti el. Ezután rövid két hét alatt sikerült érintkezésbe lépni Cegléden az erre hivatott vál­lalattal. Ez a vállalkozás ar­ról nevezetes, hogy az ilyen feladatokat motoros meghaj­tású szippantógépével szokta végrehajtani. A ceglédiek megköszönték a bizalmat, de visszaüzentek, hogy egy fél­évre előre már nyakig el van­nak látva munkával. Ha azon­ban a sülyiek türelmesen vár­nak, hat hónap múlva készsé­gesen jönnek szippantani. Időközben azonban Szőlősön igen kritikussá vált a helyzet. Erre a pályamester, minden szolgálati utat megkerülve, feltelefonált a legfelsőbb helyre és jelentette, hogy nem lehet egy percet sem várni tovább. Erre megtörtént a nagy csoda. Hihetetlen, de va­ló igaz: megengedték, hogy magánember takarítsa ki a két mellékhelyiséget! Krátky László tő járda is. Az utóbbi egy sorral szélesebb, lehetett vol­na, hogy a gyerekek he szo­ruljanak le róla. Sürgős ja­vításra szorulna még a léfo­lyócsatorna, mert jelenleg a fal teljesen átázik. Nagy öröm lesz a diákoknak az iskola új tv-készüléke. Lelkes Béla igazgató buzgó közreműködé­sével az iskola növendékei ezerháromszáz darab „Szeren- cse”-sorsjegyet adtak el és az Újságíró Szövetség az ered­ményes tevékenységet egy „Horizont” tv-készülék ado­mányozásával jutalmazta. Az épületben már folyik a taka­rítás, Szurok Lajosné megfe­szített munkájára van szük­ség, hogy a festés utáni nagy takarítást el tudja végezni. A KOSSUTH ISKOLA kö­zel félmilliós tatarozásáról már beszámoltunk. A Ceglédi Építőipari Vállalat a mun­kák nagy részét már befejez­te, még a mázolás és a mű­anyagpadlófektetés van hát­ra. A felkészülés és a munka­tempó biztosíték arra, hogy ezek a munkák is határidőre elkészülnek. Garai Sándor és a Cselényi házaspár azután hozzáfoghat, hogy a takarítás­sal időre megbirkózzék. (Dr. Huszty) lyi enyhe tél nem téveszt meg bennünket, s nem fordulhat elő az az eset, ami 1963-ban, hogy nem tudtunk kellő mennyiségű, választékos tüze­lőt biztosítani a lakosságnak. Az ez évi tervezésnél főható­ságunk jóval nagyobb meny- nyiséget ütemezett be. Ta­valy például 177 ezer mázsa volt a terv, az idén pedig 202 ezer! — Jelenleg mennyi tüzelőt tárol a telep és milyen minő­ségben? — Szénkészletünk 250 va­gon, 12 fajta. Ilyen nagy mennyiségre nem is tudunk visszaemlékezni, s ami igen lényegbevágó, hogy olcsó fajtájú tüzelővel is rendelkezünk. A magyar tojásszén mellett megtalálhatók az oroszláni, fácánosi, nógrádi szenek, va­lamint lignit és lengyel ka- zánszén is. Végigjártuk a telepet. Ha­talmas szénhegyek tornyosul­nak garmadába szorítva, hogy felületét ne érje annyira az időjárás hatása. Elmondotta Bicskei József telepvezető azt is, hogy a SZOT és nyugdíjas tüzelő­akció-utalványoknak kiváltá­sára most van a legalkalma­sabb időpont. Ezen a terüle­ten még lemaradás mutatko­zik. A közületek eddig 19 ezer mázsa tüzelőt szállítottak el. Időarányos lemaradás nincs: a MÉK. a Vasipari Ktsz és az iskolák még „tar­toznak” kiváltással. Hasonlóan a fatüzelésű kályhákhoz, újabban be kell jelenteni a ter- mokoksz kályhákat is, mert ezekre tüzelőt csak nyil­vántartásba vétel után szol­gáltat ki a TÜZÉP. Ezúton hívja fel a figyelmét a fafűté- ses kályha tulajdonosoknak, hogy 30 vagon jó minőségű fa áll rendelkezésükre, ne várjanak a kiváltással. (H.) Egy mozi - négy panasz Nem vagyok rendszeres lá­togatója a péteri mozinak, nem tartozom a törzsgárdá­hoz. Lehet, hogy ezért volt feltűnő nekem, amit ott ta­pasztaltam. Vasárnap este a hétórás előadást én is meg­néztem. A jó témájú film ellenére rossz érzésekkel tá­voztam a teremből. Először is: meglepett, hogy meglehetősen kevesen voltak. Másodszor: igen meglepett, hogy a serdülő fiatalok kö­zül néhányan — enyhén szólva is — megbotránkoz­tató módon viselkedtek. (Zö­rögtek, a székek ülőkéjét csapkodták, hangosan nevet­géltek stb.) Harmadsorban: iskoláskorú fiatalok is vol­tak ott, akiknek a késői előadás látogatását, úgy tu­dom. még a nyári szünetben is tiltja az iskolai rendtar­tás. Negyedszer: a mozigép sem valami tökéletesen dol­gozott. Amikor ugyanis a többszöri „csend legyen!” be­kiabálásra átmenetileg egy kis csend lett, akkor pedig a gépek élénk kattogásától alig-alig lehetett a film hangját hallani. ügy gondolom, hogy env- nyi panasz után nem csoda, hogy Péteriben kevesen jár­nak moziba. (m. j.) Pályaszéli jegyzet: Csak a hajrában sikerült... Harc a kiesés ellen Hosszú nyeretlenségi sorozat szakadt meg vasárnap Monoron. A hazai labdarúgócsapat 1:0 arányban legyőzte a nagykőrösi együttest. A mérkőzésről: Nagy küzde­lem. kemény csata. A monori fia­talok csak a hajrában — ll-essel — tudták biztosítani győzelmüket. A gólszerző: Dimoff. A monoriakról: A két hátvéd­del! (Dimoff és Cellaó) felálló tartalékos támadósor (Szalai, Szé­kely, K. Nagy nem játszott!) vajmi kevés gólhelyzetet tudott összehozni. A védelemben csak Petrányi és Kalocsa elégített ki. A csapatot mégis dicséret illeti, mert lelkesen küzdöttek és a haj­rában is tudtak erősíteni. A nagykor ősiekről: A körösi együttes egységes, technikás be­nyomást keltett. A nagyobb ru­tin is —- kétségtelen — ő mellet­tük szólt. A mérkőzés előtti véle­ményükből is kicsendült: a se­reghajtó otthonában győzni akar­tak. Kissé el is voltak bizakodva, ezért vesztették el könnyen fe­jüket, s nem tudtak uralkodni magukon. Abban igazuk volt: a játékvezető téves ítéletei őket is sújtották, de mint mondották: a 11-es megadása volt az, ami föl­paprikázta őket. (A játékvezető ugyanis először nem adott bün­tetőt, csak később, a partjelző megkérdezése után módosította ítéletét!) Véleményünk szerint azonban ez sem indokolja a kö­rösi csapat egyes játékosainak — kiváltképp: Lányinak és Gömöri- nek, később a többieknek is — izgága, sportszerűtlen viselkedését. Ez ráirányítja vezetőikre is a fi­gyelmet: vajon milyen a nevelő­munka a körösi sportkörben?! A játékvezetőről: Miklós gyen- geakaratú, határozatlan játékve­zetőnek bizonyult. Megengedte a túl kemény játékot, amely sok­szor a durvaság határát súrolta. Nem vetett véget a hangos, ká­romkodó beszédnek. Nem sok kel­lett ahhoz, hogy a mérkőzés vé­gül is botrányba fulladjon. (ö—ő) Benne járunk még a nyár­ban. de sokakat foglalkoztat már a téli tüzelő beszerzése. — Milyen lesz a tüzelőellá- tás? — érdeklődtünk Bicskei

Next

/
Oldalképek
Tartalom