Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-11 / 188. szám

1965. AUGUSZTUS 11, SZERDA l»*ST mr.Yfi v /f/«•#«» A körzeti megbízott Rögös űt Harc a „nemzetőrökkel" Egy tolvaj, két találkozás I biatorbágyi viaduktot, mint őrszemes rendőr; volt őrspa­rancsnok Perbálon és helyet­tes Érden. Ötvenötben ismét Perbálra küldték, körzeti megbízottnak. Itt érte az el­lenforradalom. Az első napokban nyugalom volt a községben. Néhány ön­kéntes rendőrrel együtt, éjjel­nappal járőröztek. Aztán, ok­tóber 28-án elszabadult a po­kol ... Oroszlányból kiszabadult fe- gyencek jöttek Perbálra, két teherautóval. Közveszélyes bűnözők, állig felfegyverkez­ve. Körülzárták a rendőrség épületét, s tűz alá vették. Az ablakon lövedékek, kézigrá­nátok röpködtek az irodába, és a szolgálati lakásba. A csa­lád a kertek alatt futva me­nekült. Eszes Imre megpróbálta fel­venni az egyenlőtlen harcot. Utolsó pillanatban sikerült ki­jutnia. s gyalog jött Pestre. Első útja a kapitányságra ve­zetett. Egy hétre készültségi szolgálatba osztották, aztán visszatért szolgálati helyére. Nem ment üres kézzel: útköz­ben egy teherautóra való fegyvert szerzett — néhá- nyadmagával — a „nemzet­őröktől.” öt év után Pátyra került, körzeti megbízottnak. Lassan ennek is öt esztendeje. A községben megismerték, meg­szerették. A gyerekeknek Im­re bácsi, a felnőtteknek Eszes elvtárs, Imre lett. Szinte nincs olyan ülés, értekezlet, tanácskozás, amire meg ne hívnák. Tucatnyi bizottság­nak tagja, még a KISZ-tag- gyűléseken is részt vesz. Bűnügyi szenzációkkal, Sherlock Holmes-x detektív- bravúrokkal nem szolgálhat, szerencsére. De van egy emléke, amelyet sosem fog elfelejte­ni... ... Kéthónapos rendőr vol­tam, amikor a dolog történt. Hárman voltunk benn, a biai őrsön újoncok. Hajnalban be­zörget egy parasztember: jöj­jünk gyorsan, ellopták a te­henét. Elindultunk a nyomo­kon, de csakhamar elvesztet­tük. Találomra mentünk to­vább. Nagykovácsiban aztán ráakadtunk, nemcsak a nyom­ra. hanem a tehénre is. Egy istállóba bekötve. „Tulajdonosa”, egy hentes és mészáros öt járlatlevéllel is próbálta bizonyítani iga­zát, de egyik sem stimmelt. Nem tudtam én akkor, hogy is kell vallatni, de éreztem, hogy hazudik. Kétségbeesett ötletem támadt: elővettem a zsebkendőmet, s a tehén lán­cát a gyanúsított csuklójához kötöttem: gyerünk! A tehén megindult, magával húzta foglyát, mi pedig, sereghajtó­nak kocogtunk utánuk. Fur­csa körmenet volt, de eredmé­nyes: az okos jószág meg sem állt gazdája biai istállójáig Az anekdotának is beillő — Imre bácsi, dudálhatok egyet? — Látod, fiam, ezt sze­retem: ha előbb megkérde­zed. A főtörzsőrmester barac­kot nyom a gyerek rövidre nyírt üstökére, s a fiú jó hosszan nyomkodja a motor­dudát. Bennünket is a hang vezet nyomára, s éppen ideje: reggel óta keresem Eszes Imrét, a Budai Járási Rend­őrkapitányság pátyi körzeti megbízottját. Sokfelé látták, de mire odaértünk, min­denünnen továbbment. Most végre „tetten értük”: a gye­rekekkel tárgyal az árnyék­ban. Egész csapat veszi kö­rül, s mindegyik dudálni sze­retne. — Mi leszel, ha megnősz? — faggatom az egyiket. „Interjúalanyom” szakér­tőén megtapogatja a hátsó gumit és habozás nélkül ki­jelenti: — Rendőr. — Miért? — Mert annak mindenki köszön, oszt’ motorja is van. Eszes Imre közbeszól: — Hohó, Pista, akinek hár­mas volt a bizonyítványa, az nem kap rendőrruhát, se motort! Pista a váratlan fordulat­ra előbb meghökken, aztán — hol van az még! — könnyed vállrándítással le­zárja az ügyet: — Addigra majd kijaví­tom. Ebben maradunk. A fiúk nehezen válnak meg — a motortól, dehát én is kíváncsi vagyok. Min­denekelőtt arra, hogy Eszes Imrétől megkérdezték-e va­laha: mi akarsz lenni, ha megnősz? — Nem kérdezett engem senki, meg a négy testvére­met sem. Apám szegénypa­raszt volt, iskola után kenye­ret kellett keresnünk, örül­tünk, ha napszám jutott mindannyiónknak a nagypa- raszt oknál. Aztán annak is véget vetett a háború. Mind az ötünket elvittek. Engem határvadásznak, a többit a frontra. Én voltam a leg­szerencsésebb: negyvenöt már­ciusában fogságba estem, s októberben hazaengedtek. Jóformán körül sem nézett otthon, amikor megkapta a behívóját az új demokrati­kus hadseregbe. Vasúti biz­tosításra osztották be. a nyu­gatról hazahozott csendőrö­ket, magasrangú katonatisz­teket kísérték Pestre, a ha­tártól. Amit a keserves ifjúkor és a hadifogságban tanultak el­kezdtek Eszes Imrében, azt befejezték a háborús bűnö­sökkel való találkozások. Be­lépett a kommunista párt­ba. — Negyvenhat elején le­szereltem; apám kapott öt holdat a földosztáskor, azt műveltem két esztendeig. Közben azért jól láttam, mi ^ folyik körülöttem. A fa- ^ lunkba is hazakeveredett va- ^ lahonnan egy intéző, s visz- ^ szakövetelte a kiosztott föl- ^ deket. A testvéreimre gon- ^ doltam. Arra. hogy mire a ^ fogságból hazajönnek, újra ott ^ folytassák, ahol abbahagv-1 ták? A nincstelenségben? i Ügv éreztem, az ő jussukat $ nekünk kell megvédeni. Volt ^ a faluban egy Kása Antal ^ nevű kommunista veterán. ^ aki sokáig a Szovjetunióban § élt. Az ő biztatására jelent-^ keztem a demokratikus rend- i őrségbe. Hát így rendőr... Budajenőre kapott beosz- j! tást. s a szolgálati tennivalók § mellé — tankönyveket. (Hal- ^ lód, Pista gyerek?!) Sokat kel- ^ lett pótolnia, minden szabad ^ idejében a könyveket bújta. § $ A szolgálat nem volt könnyű. § s Ide-oda helyezték, szinte a ^ A budai járás minden községé- ^ fi/ be, s ő ment, szó nélkül, pe- ^ ' % dig akkor már családja is ^ volt Nyolc hónapig őrizte a § történet csattanóját már so­molyogva meséli: — Két-három évvel később, egy este szembejön velem Bián egy kivilágításán sze­kér. Megállítottam, igazoltat­tam. Legnagyobb meglepeté­semre, a bakon ülő ember fel- jajdul: „Uramisten! Pont a szakaszvezető úrral kellett nekem találkozni! Jaj, ne tes­sék a lovakat a csuklómhoz kötni, inkább mindent beval­lók ...” Be is vallotta szépen: a lo­vakat, szekeret, rajta a desz­kát, vasárut, cementet — Oroszlányban lopta ... Nyíri Éva iPA PS AS i JELENTÉS Vontatott a gataaáivétel Múlt héten a Dabasi Járási Tanács mezőgazdasági osztá­lyán halljuk: — Nyugodtan mondhatjuk, rekord gabonaterméssel büsz­kélkedhetünk. Mégsem teljes az öröm, a Terményfelvásár­ló és Gabonafeldolgozó Vál­lalat a búzát vontatottan ve­szi át. Hétfő óta például szü­netel a búzaátvétel. Szabó Imre, a vállalat da­basi kirendeltségének veze­tője: — Két napig szünetelt csak az átvétel. Torlódás volt. Hol­nap folytatjuk. Csütörtök délután beszél­tünk vele. A SÁRI FEHÉR AKAC TSZ búzatermése 63 vagon, KONZERVSZEZON yssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss. Évi 50 millió apró-nagyobb fémdoboz készül a budapesti konzervgyár automatáján Innen látják el a Dunakeszi üzemet Gábor felv. de még a rozs egy részét sem adhatta át. A búza legnagyobb része szabad ég alatt a kom- bajnszérűn. Ha ott lóg felette az eső, ponyvát, vagy nylon takarót borítanak rá, nincs azonban annyi, hogy az egészet leta­karhatnák. Hiába szaiadoz- nak, ponyva se köicsönkép- pen, de még pénzért sem kapható, az AGRGKER rak­tárán sincsen. Nagy könyör­gésre átvett a vállalat 10 va­gon búzát a Fehér Akáctól, elvitte az ócsai malomba. Több oda se fért, dugig van raktára meg udvara. Szabó Imre kirendeltségve­zető: — Az ócsai malomban 30 vagonos a raktár, ezenkívül még mintegy 60 vagon tárol­ható szabad ég alatt. KAKUCS, LENIN TSZ. Kö­rülbelül 8 vagon rozs tornyo- sodik még mindig a kombájn­szérűn, a szabad ég alatt. A tsz 18 vagonos búzater­méséből még egy szemet sem vett át a vállalat. — Naponta forgatjuk, néha 8—10 embert is elvonunk emiatt más munkától. Napi 200—300 forint a költség — szinte sopánkodik Csiszarik János, a tsz magtárosa. Kuli Imre tsz-elnök épp most érkezik haza Dabasról: — Kapunk 1000 zsákot, holnap ennyit átvesznek, megígérték és még 2000 zsá­kot küldenek, azt is átveszik aztán. A tárolás azonban to­vábbra is a mi gondunk. — És a kockázat? — Ha egyszer átvette, az is a vevőé. MÁS TSZ-EKBEN azt hall­juk, a vállalat emberei csak azt ígérik, hogy december el­sejéig átvesznek minden ga­bonát. Szabó Imre kirendeltségve­zető: A járás területén 450 vagon gabonát tudunk el­raktározni és idén 580 vagont kell átvenni. Ebből 80 vagon az őszi árpa. — A vállalat magtárai már megteltek? — Tavaly 14,5 százalék ned­vességtartalom volt a felső határ, az idén 15,5 százalék­kal is átvesszük. Ez is nagy kedvezmény a tsz-eknek. — Meglehet. De mit csi­náljanak az átvételig a gabo­nájukkal, ha egyszer nekik sincs helyük? — Meg kell szárítaniok. Igen, de hol? A válla­lat malmaiban, magtáraiban talán csak van szárító beren­dezés? — Hogyne lenne. Csak éppen a dabasi já­rásban nincsen. Kiskunlacházán, Monoron vi­szont van, át is irányítottunk annyi gabonát, amennyit csak lehetett, de a kapacitás ott sem határtalan. Hát még szárító gépek nél­kül a tsz-ekben! Jó volt a termés, de jövőre is lehet ugyanilyen vagy még jobb is. Jó lenne hát elegendő szárítóberendezés­ről, sőt, újabb magtárakról gondoskodni a — vállalatnak. Ez a jövőre vonatkozik. Idén pedig vegye át mielőbb és főleg szünetek nélkül a gabonát. Nemcsak a dabasi járásban. Mindenütt. „ÁRVIZES“ GYEREKEK A BALATON PARTJÁN Balatonszabadiban, a SZOT gyermeküdülőjében ezen a nyáron az árvízkárosult csa­ládoktól több mint 1700 gyer­mek vesz részt kéthetes nya­raláson. SZÖVI ÉLETMŰVE LEGSZEBB VÁSZNÁT... — Anyám tizenhét gyerme­ket szült. Apám szegény mozdonyvezető volt. Tizen­kilenc éve dolgozom a da­rugyárban. Beosztásom: gyár­táselőkészítő. Amióta elvé­geztem a Képzőművészeti Fő­iskolát, festek, rajzolok, ön­álló kiállításom 1961-ben a Derkovits-teremben volt. Há­rom rajzomat a Nemzeti Ga­léria, egy olajkompozíciómat a Legújabbkori Történeti Mú­zeum vásárolta meg Ötven­ötéves vagyok, családos. A gyár nem vázlattémám, ha­nem az életem. Figyelem, kö­vetem, mint a sajátomat. Sajó Péternek hívnak, • Vörösre mázolt daruk merednek az égre. A kora délelőtti Duna-parton a hőség már déli. Vibrál a levegő, vakítóan tükröz a viz. A par­ti homok: áttüzesedett sziii­ciumkri&talyok szőnyege. A sziget felől monoton csat­togás hallatszik: úszódarun dolgoznak a kovácsok. A fa­vázas műhelyekből gépek zaja zihál, por száll. Feléjük mutat: — Még Ganz Abrahám épít­tette őket. Ezt is, azt is. Bi­zony, korszerűsíteni kellene... — Tudja, mikor építtette? — Megtudtam. Az egész gyár történetét felkutattam. Levéltárakban, könyvtárak­ban. Tessék, itt a tanu’má- nyom. Két ív: „A Ganz- vállalkozások kezdetétől nap­jainkig.” 122 éves a gyár... — Mi foglalkoztatta leg­utoljára? — Korán elhunyt nyugdí­jasok életpályáját kísértem végig. Miért roppannak ösz- 6ze a nyugdíjba vonulást kö­vető, viszonylag rövid időn belül? Mert fiatalon nem gyűjtöttek annyi szellemi energiát, amennyi idős ko­rukban, fizikai erejük csök­kenvén, éltetni tudná őket. A dohányzástól és az alko­holtól az orvos eltiltja őket, a szenvedélyekből kiégni kényszerültek, a rádiót és a tv-t nem tudják igazán él­vezni (mert alapismereteik hiányoznak); munka nélkül a társadalom felesleges tag­jainak érzik magukat. Mi marad nekik? A szabad idő is szenvedéssé válik: össze­roppannak, beszűkülnek élet­funkcióikba. A fizikai mun­ka mellett ezért van szük­ség — már fiatal korban — a gazdag érzelmi élet meg­alapozására. Mindenki vá­gyik igaz és szép örömökre. Segíteni kell, hogy rátalál­jon ... — Például a művészetek­re... — Igen, de sok még a sar­latán. A konjunktúrát kihasz­náló festő, alkotó, aki üzletel és büntetlenül visszaél a pal- lérozatlan ízlésű emberek hiszékenységével. Általában sohasem éltek annyian és úgy vissza a „modem”, a „korszerű ”, az „absztrakt fo­galmával, mint manapság. Üton-útfélen használják eze­ket a szavakat az üzemben is, anéikül, hogy értenék tar­talmi lényegüket. Az egy­szerű emberek zavaiát csak fokoztuk azzal, hogy nem ha­tároztuk meg, s nem tisztáz­tuk e fogalmakat időben. Es­ténként — ezelőtt még egy évvel — a KGM 2. számú technikumában ábrázoló geo­metriát és szabadkézi raj­zot tanítottam. S egyszercsak feláll egy idős szakmunkás, azt mondja: „Bocsánatot ké­rek, de meg kell már kér­deznem, mi az a nonfigura­tív?” A szerelőtéri kalapácsdaru egyenletesen köröz terhével. Hegesztőpisztolyok kékesvö­rös fénye villan, a pasztell­színek síkjaiban. — Miről beszéltek az embe­rek a legtöbbet az utóbbi há­rom évben? — Például az átszervezés­ről. A Ganz Daru- és Ka­zángyárat összevonták négy hajóipari üzemmel. Sokan ma sem értik: mi előnyünk származik nekünk ebből. Má­sok kimutatják: a népgaz­daság érdekét eredményeseb­ben szolgáltuk akkor, ami­kor önállóak voltunk. Daru­gyártásunk a szegényes tech­nológiával is elsők között van a világon. Olyan kala­pácsdaruból, mint amilyet a MAHART-ki kötőnek készítet­tünk — ezen kívül — csak egy van a világon, Ameri­kában. De kinőttük már a cipőnket, a Ganz Abrahám építette műhelyeket és ósdi gépeket. Az igényeket egyre kevésbé tudjuk kielégíteni. — ... És itt vannak pél­dául a kazánok. A hajó­nál is, a darunál is kifizető­dőbb, gazdaságosabb a gyár­tásuk. India, Egyiptom, Ro­mánia. Jugoszlávia rendelt már tőlünk; itthon építjük a százhalombattai, a pécsi, a bánhidai erőműveket; szere­lőinket hívják a világ min­den részére — de nem győz­zük. Minden holminkat ki­nőttük. Az új ruhánk pedig nem azonos a hajógyáriaké­val. Magunknak talán köny- nyebben kiszabtuk volna. .. — Mit lát a legsúlyosabb gondnak? — Az emberek szabad ide­je egyre jobban összeszűkül. A túlórázások és a rossz műszakbeosztások felmorzsol­ják a tanulni vágyók ener­giáját. De sokan tanulni sem akarnak: a munkások fele nálunk még nem végezte el a nyolc általánost. Igaz, nem is igen ösztönözzük őket. Egyes vezetők szinte fetisizálják a termelést, haj­szolják a prémiumot, a kul­turális, művelődési munkát úgy kezelik, mint a felsza­badulás előtt. A munkás- szállásokon lakókhoz és a bejáró dolgozókhoz alig ju­tunk el. A brigádok kultu­rális életében sok a forma­litás. A fehér asztal melletti időtöltés nem pótolhatja a tartalmas kikapcsolódást. Az együtt járás, a közös prog­ram néha épp úgy elavult, mint a népművelés jó né­hány régi módszere. Tudo­másul kellene venni már a tv sokrétű hatását, s azt. hogy a családi vagy az egyé­ni program is lehet olyan színvonalas, rnt a brigádé. A felszabadulás után az első képzőművészeti szabad­iskolát vezette Angyalföldön. Tanítványai közt bontogatta szárnyát a ma Európa-hírv Kondor Béla, aki villany­szerelő volt a gyárban. Sajó Péternek országos kiállítása már volt, de azt még nem érte meg 19 év alatt, hogy szűkebb hazájában is kiál­lítsák. Nem mintha ez csüg- gesztené. VasámaDonként né­hány lelkes érdeklődőnek mú­zeumlátogatást szervez, tár­latvezetést tart. Senki nem kérte rá, saját tüze és meg­győződése hajtja. S közben szövi életművének legszebb vásznát: a Harmóniát. Ilkei Csaba

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom