Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-08 / 186. szám
10 1965. AUGUSZTUS 8, VASÄRNAP HETI JOGI TANÁCSAINK Mikor jogosult a vállalat igazgatója jogerős fegyelmi határozatot megváltoztatni. A vállalat igazgatója engem fegyelmi jogkör gyakorlásával ruházott fel. Az egyik elém került ügyben úgy ítéltem meg — a vállalat általános munkafegyelmi helyzetére tekintettel —, hogy a dolgozó elbocsátása indokolt. Ezt a határozatot a vállalati munkaügyi döntőbizottság is jóváhagyta. Most arról értesültem, hogy a vállalat igazgatója megváltoztatta a fegyelmi határozatot, és a dolgozót visszavette a gyárba. Jogos volt-e az igazgató intézkedése? — Kérdezi V. K. szigethalmi olvasónk. A módosított Munka Törvénykönyve biztosítja az igazgatónak a jogerős fegyelmi határozat megváltoztatását, a dolgozó javára. Ennek az a célja, hogy orvosolni tudja az elkövetett hibákat abban az esetben, ha úgy látja, hogy túl szigorúan bírálta el a fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi ügyet. Kártérítési kötelezettség, ha a volt eltartó nem költözik ki a lakásból. Az eltartási szerződést a bíróság felbontotta. Volt eltartóim a lakásból nem költöztek el, pedig megfelelő cserelakás ajánlatot kaptak. Magatartásuk miatt kár ért, mert unokám, aki eltartásomat vállalná, nem tud a lakásba beköltözni. K. I. nagykőrösi olvasónk kéri segítségünket, és kérdezi, követelhet-e a volt eltartóktól kártérítést? A Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül azonban a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható volt. Az a magatartás, hogy a volt eltartók a lakást nem ürítették ki: jogellenes. Kártérítési per esetén a volt eltartásra kötelezetteknek kell bizonyítaniuk, hogy úgy jártak el, ahogy az az adott helyzetben tőlük elvárható volt. Ha úgy van, ahogy ön írja, hogy a volt eltartók semmit sem tettek az Ítélet végrehajtása érdekében, például másutt ideiglenesen sem kerestek még albérletet sem, sőt, csereajánlatát is kellő indok nélkül visszautasították, kártérítési felelősségük fennáll. A levélből kitűnik, hogy ön idős, eltartásra szoruló személy, aki az eltartási szerződést felbontó ítéleti kötelezettségének eleget tett. Jogos tehát az az igény, hogy a lakáshasználati díjon felül kártérítést is fizessenek a volt eltartók. Jogerős fegyelmi határozat megtámadása a Területi Munkaügyi Döntőbizottságnál. D. P. szentendrei olvasónk súlyosnak tartja fegyelmi úton történt áthelyezését. A határozatot panasszal nem támadta meg, mert a panaszjogra nyítvaálló 15 nap után tudta csak beszerezni azokat a bizonyítékokat, amelyek ártatlanságát igazolják. Olvasónk kérdezi: — milyen lehetőségei vannak, hogy igazát bebizonyítsa? A módosított Munka Törvénykönyve biztosítja új bizonyítékok (tények) esetén a már jogerősen lezárt fegyelmi ügyben új eljárás kezdeményezését. Olvasónk utólag beszerzett igazolásával bizonyítani tudja, hogy a kiküldési rendelvényben felszámított költségei megfelelnek a valóságnak. Mivel ezt korábban nem tudta igazolni, jogosult a fegyelmi határozat jogerőre emelkedésétől számított hat hónapon belül a területi munkaügyi döntőbizottsághoz fordulni. Visegrádi 8 millió forint Tarsashazban jogo- sult-e a házkezelési igazgatóság a tulajdonostársak hozzájárulása nélkül azok költségére munkálatokat végezni? Z. K.-né, a maglódi gépgyár dolgozója írja, hogy egy társasházban tulajdonos. Az alapító okirat szerint a tulajdonostársak döntenek a közösségből folyó ügyekben. Most mégis az történt, hogy a házkezelési igazgatóság a tulajdonostársak hozzájárulása nélkül kicseréltette a kazánt és annak arányos költségeit a tulajdonostársakkal fizettette meg. — Kérdezi: jogos-e a házkezelési igazgatóság intézkedése, és panaszukkal hová fordulhat- l nak. A társasházakra vonatkozó rendelkezések kimondják, hogy a tulajdonostársak a közös használatban levő felszerelések és berendezések karbantartásának költségéhez és általában az egyéb terhekhez, tulajdoni illetőségük vagy érdekeltségük arányában kötelesek hozzájárulni. Általában a társasházban a tulajdonostársak egy közös képviselőt szoktak Választani, akit feljogosítanak, hogy különböző ügyekben önállóan is intézkedjen. Ha ilyen közös képviselő nincs,. vagy olyan ügyben kell dönteni, ami nem tartozik annak hatáskörébe, akkor a tulajdonostársak határoznak közgyűlésen szavazat- többséggel. E rendelkezések szerint a házkezelési igazgatóság nem lett volna jogosult a munkák elvégeztetésére. Minthogy levelét hiányosnak találtuk, utánanéztünk, hogy a megjelölt társasházban van-e állami érdekeltség. Megállapítottuk, hogy a társasházban állami lakások (hivatalok) is Vannak, ezért' ebben az esetben más jogszabály az irányadó. Ugyanis az érvényes rendelkezések szerint az illetékes házkezelési igazgatóság kezeli mindazokat az ingatlanokat, amelyekben az állami érdekeltség az 50 százalékot meghaladja. Tehát, amikor a házkezelési igazgatóság a rossz kazánt kicserélte, mint tulajdonos gyakorolta jogát, és köteles- ségszerűen gondoskodott az ingatlan karbantartásáról. Ebben az esetben pedig nem szükséges a tulajdonostársak hozzájárulása. Dr. M. J. Évről évre nő Visegrád idegenforgalma. Ezzel együtt növekednek a gondok is: kevés az étterem, kevés a gépkocsiparkolási lehetőség. Az idén csaknem 8 millió forintot költenek Visegrád fejlesztésére. A dunai árvíz jelentősen hátráltatta az új létesítmények átadását, így a törpevízművet csak a kapcsolóház elkészülte után adhatják át rendeltetésének. Azonban az ABC áruház építői már az utolsó simításokat végzik, a jövő héten megindul az árusítás. Több ezer adagot készítő vendéglátóhelyet nyitnak meg még az idén, és az autóparkoló építése is hamarosan megkezdődik, ahol 110 gépkocsi parkolhat az idén. Emellett mintegy 6 ezer négyzetméteres virágos parkot létesítenek, egy több száz személyt befogadó étterem terve is rendelkezésre áll már. Megjavult a községben a közvilágítás: higanygőzös lámpákkal cserélték fel a régieket. Jövő évi tervek: a község csatornázása, az Apátkuti patak medrének rendezése, a Fellegvárhoz vezető út és a Nagy Lajos utca korszerűsítése. „Ma problémamentesen terítünk“ Helyszín: a pesti MÉK-kirendeltség Éjszaka 39 zöldséggel és gyümölccsel telt teherautó szaladt be a MÉK soroksári úti kirendeltségére. Az éjszakai műszak vezetője mérleget készített: mennyi a felhozatal, miből mennyit kérnek mára a boltok, megállapította, hány százalékban lehet az egyes cikkrendeléseket kielégíteni. Hajnalodik, a „komissió” ott vár a rámpán, kezdődik a rakodás. Hauzer György telepvezető elégedett: megfelelő jósnak bizonyult; a megrendelt 21 kocsi ma előreláthatólag zavartalanul lebonyolítja a terítést. Elég nagy „asztalt” kell a kirendeltségnek „megtérítenie”, a budai és ráckevei járást takarja el a teríték, sőt Dunakeszi is a kosz- tosok sorába tartozik. A nagy asztalon 200 tányér: 200 zöldség-gyümölcsüziet. Ma 33 cikkből áll a menü, súlya 900 mázsa. „Probléma- mentes nap — szól Maca, az adminisztrátor — mindenki megkapja, amit kért, ma csak jót írjon rólunk, vagy A A figaró vasárnapja z elmúlt vasárnap, tizenötéves lányommal, a Körúti Sörözőben ebédeltem. A gyereknek drágább, magamnak olcsóbb ételt rendeltem. Erzsi nem nagyevö; egy-két finom falat át is vándorolt tányérjából az enyémbe. Egy duplát is kértem magamnak. A kislány kortyolt egyet a felnőttek italából. Nem talált benne semmi különöset. Részére még kertem vargabélest, amit testvériesen megosztott velem. Végül megkérdeztük egymástól: jóllaktál? Mi egy nagy boxban ültünk. Velünk szemben a kisboxban pedig egy maszek borbély ebédelt és konyakozott. Nem az Üllői úti üzletéből ismerem, hanem egy régi sóskúti szüretről, ahol fennhéjázó, kókler modora miatt kitelt a becsülete a falusiak előtt. Szerencsére ő nem ismert meg. Bakfis lányom kandi szemmel nézte: mit fogyaszt a gazdag maszek?... Később zavartan mondja: — Apu, mi baja annak a férfinak? Elővett egy százast és integet nekem. H ogy elüssem a dolgot, csak legyintettem: nem sejti a félnótás, hogy apa és lánya ül itt. Azt hiszi rólam, hogy valami válconypénzü gavallér vagyok. „Zavaró repülőként" feléfordultam. Ügy tett, mint aki a föurat várja. Alighogy visz- szanéztem, ismét lobogtatta a pénzt, kérkedett a százassal. Elégtételt veszek — gondoltam — különben odavész atyai tekintélyem. Fizettem. Táskámat balkezembe vettem, hogy jobbal képen törülhessem a nyeglét. — Uram, miért integetett százassal a lányomnak? — ragadtam galléron a garázdát. Olyasmit motyogott, hogy csak társalkodni akart... Mellém ugrott egy idősebb pincér, helyeselte kiállásomat. Két farme rnadrágos srác meg bíztatott: üsd ki, üsd ki! Alt, anyai hang ezt kiáltotta felém: ön egy valódi apa! ~M~ Tirtelen a kijáratnál § w megpillantottam a JL JL hályogos szemű Viola. nagysádot, a pacsirta- telepi szotyolást. Hatvan éves és zsíros szája van. Kocsmá- zik és tarhál. Kilátásba helyeztem neki a maszek százasát. Mellé ültettem. Többre már nem volt gondom. Viola szorosan átölelte a borbélyt. Csókolt és ujjongott: Figaróm, nem adlak másnak! Galgóczy Imre jcr.réT A DUNA (Foto: Kotroczó) semmit" — jegyzi meg humorosan. Hát teljesítsük az óhajt. Béka a paradicsomban A kirerideltségvezető a tablót böngészi. „Mi az, baj van a szigetszentmártoni paradicsommal?" Minőségvita a tsz-szeL A járási tanács szakértője másodosztályúnak ítéli, 6 százalék cefrével. „Sajnos, ezt nem vihetjük boltba. Sok már a paradicsom, a boltosok és vevők válogatósak. Megy az iparba." És a veszteség? „Sajnos, nekünk kell lenyelni a békát." Itt vannak a kisker-vállala- tok járási megbízottai. „Vas elvtárs, ma igen. Ritkán láttunk ilyen szép árut." Vas elvtárs visszapasszol. „Kösz. Finom kis dicséret." De csakugyan szép. Bár kis hiba akad. Eszi, nem eszi... Eseménynapló. Mi jött visz- sza? Savanyú káposzta és uramfia, görögdinnye! Pedig még primőr. De kicsit ,,flek- kes”. Mi lesz vele? „Megválogatjuk, kiküldjük ismét.” Csak nem marad rajtunk ez a vacak 18 mázsa! Mi lesz, mikor napi 10 vagon érkezik?” — Azzal vádolnak — mondja a kirendeltségvezető —, hogy lassúak vagyunk. Tegnap este átvettük az árut, ma reggel kivisszük. Lehet gyorsabban?” Az igaz, hogy az áru sokszor fölöslegesen utazik. Például a Ráckevéról behozott paprika visszautazik a kévéi boltba. De mit lehet tenni? Az elosztást valakinek meg kell szerveznie. Úgy kéne segíteni a dolgon; hogy kisebb felvásárlási körzeteket alakítsanak. Közelebb a hálózatot a termelőhöz és fogyasztóhoz! Kilométer-megtakarítás s kevesebb árumozgatás. Mi maradt le az asztalról ? Nézzük csak, minden megvan? Dehogyis: a húsz mázsa erős paprikát végül is nem tudták kiküldeni? Miért? Kint aludt Lacházán a rakodó és gépkocsivezető. Nyilván a pár forint szálláspénz miatt. A dömsödi kocsinál hasonló a helyzet. Túl sokba kerülhet a vállalatnak a lachá- zi, dömsödi éjszakai szállás. Az áru itt gyorsan romlik; veszély van a késedelemben. Lelkiismeretes vérbeli MÉK- emberek nem vállalnak ilyen kockázatot. ■ Tessék megírni, hogy Gerendás Ernő kitűnő kísérő. Nemcsak rakodó, hanem áruátadó, igazi kereskedő. Jelzi az igényt, hiány nélkül számol el. — Nem mindenki? — Áh, dehogy. Vannak, akik saját zsebre dolgoznak. Vagy oda adják az árut, ahol „leesik valami”. De Gerendás VALAMENNYIEN TAGJAI VAGYUNK A BIZTOSÍTÁSI és önsegélyző csoportnak BALESETBIZTOSÍTÁS ÉLETBIZTOSÍTÁS TÁMASZ A BAJBAN KÉRJEN FELVILÁGOSÍTÁST MUNKAHELYÉN A BIZTOSÍTÁSI MEGBÍZOTTÓL nem. Tavaly kétszer is kapott prémiumot. „Idén?” „Idén aligha. Takarékossági év van”. Furcsa takarékosság. Panasz „Petőfire" A „testvérrel" is baj van Az is visszás, hogy szükséges és természetes, hogy az emberek itt a kirendeltségen a „nagy szezonban” 11— 12 órát is dolgozzanak naponta. De a többletmunkát nem honorálják. Miért? Nézegetjük: melyik tsz nem tartotta be ígéretét, az előzetes jelzés ellenére. Kidéiül, hogy a kiskunlacházi Petőfi nem tartozik a megbízható üzletfelek közé. Gyakran küld kevesebb árut az ígértnéL Nagy ládaépületekben áll a barack. „Tessék. Testvérkirendeltségünk, a budai küldte, mint exportminőségűt. Hát olyan?” Valóban sok benne a romlott, rohadt szem. És a kajszi nem kajszi, hanem rózsa! A Pilz nagy nyugatnémet zöldség-gyümölcs ügynökség. A napokban itt járt a kapitalista lánya és azt mondta: szép az áru, sajnos a válogatás és a vagonbarakás hanyagul megy.” Csak tudnék a jó munkáért prémiumot adni, vagy a minőséget is figyelembe venné a bérezés — mondja Vas János kirendeltségvezető —, majd másképp festene az áru. így kockázta- nunk egy jó piacot!” „Tessék a kirendeltséget megdicsérni" — mondja ennek ellenére Tihanyi Endre, a HUNGARO- FRÜCT embere. Itt végzik a kényes exportszállításokat. Mi sikerült idén? A teljesen új ribizliexport, Svédországba a burgonya, rekordot ért el a sárgabarack is'. És tudja, mit jelent 36 vagon epret kifogástalanul vagonba rakni, jegelni ... Itt állandó feszes munkára, folytonos 'készültségre van szükség, könnyen lehet nagy kár... Jogos a dicséret; jelentős reklamáció nem érkezett. A dolgozók kicsit fáradtak. Majd pihennek vasárnap vagy a télen. Más probléma nincs? Legfeljebb egy hűtőház. Most albérletben hűtünk. Más nincs. Egész komolyan nincs. Ja, Tihanyi elvtárs, göngyöleget, göngyöleget, mert fejre- állunk! András László 76 A KELLEMESEN ARAB SZÓRAKOZNI, KERESSE FEL POKOL CSÁRDÁT KITŰNŐ, VÁLASZTÉKOS ETELEK! JÉG B EH ÜTÖTT ITALOK! HANGULATOS ZENE! ELADÓKAT FELVESZÜNK szakképzettek és gyakorlottak előnyben! Jelentkezés: Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat központjában. Vác, Április 4. tér 12. ’KV