Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-31 / 204. szám
1965. AUGUSZTUS 31, KEDD PEST MECrCl ^Mtriap AMÍG AZ ÁRU A PIACRA KERÜL (II.) Kereskedő szemmel a Dunakanyar zöldség- és gyümölcsellátásáról Az MSZMP Pest megyei Bizottságának és a megyei tanács végrehajtó bizottságának határozata nyomán, július 1-én lépett életbe az az intézkedés, amely az egész Dunakanyar zöldség- és gyümölcsellátását kívánja gyorsabbá, jobbá tenni, megfelelő színvonalra emelni. Sok hasznos pontja van a határozatnak, amely többek között kimondja: a SZÖVOSZ felvásárló szerve, a MÉK, köteles átvenni saját kezelésébe a fmsz-ek zöldségboltjait, reggel nyolc óráig ki kell, hogy szállítsa mindenhová a friss árut, az előző napit pedig ki kell, hogy cserélje, Egy másik pont az éttermek, kisvendéglők számára írta elő kötelezően a gyümölcsfelszolgálást. Szentendre és Visegrád között végigjártuk a Dunakanyart, hogy megnézzük, miként valósult meg ez a fontos határozat? Leányfalu szélén az új, szép állami élelmiszerboltban csak kevés zöldárut találunk. Azt mondja az üzletvezető: — Itt a telek- és háztulajdonosok kertjében sok gyümölcs terem. Egyébként iaen, tavalyhoz képest, valamit javult a helyzet. Igaz, nem mindig kapom meg a MÉK-től azt, amit kérek. Beljebb tiszta, de kicsi ön- kiszolgáló bolt. Három fej káposztát, kevéske vöröshagymát, silány, fonnyadt paprikát és szép paradicsomot látok, mást semmit. Fiatal férfi a boltvezető, kérdem tőle: miért nem árusítanak luöb zöldséget és «—ü- mölcsöt. Keserűen panaszkodik: — Idén új telepvezető jött, új módszert vezetett be. A kocsikísérőktől visszavették a visszáru papírt és a felesleges árut nem tudjuk visszaküldeni. Ugyanakkor ha kérek valamiből 30 kilót, 80 kilót küldenek. így jártam egyszer az uborkával, amiből húszat rendeltem és ötvenet hoztak. Másnap harmincat ki kellett dobni, mert rossz volt. Megtörtént ez a zöldbabbal is. Rámutat egy kis ládára, amelynek alján fonnyadt, feketefoltos paprikák lapulnak. — Nézze ezt meg, ilyet küldtek! Még lecsónak is alig jó. Ha frisset kapnék, elten- nivalót, abból elfogyna naponta 150—200 kiló. A Gyöngyszem vendéglővel szemben gyönyörű élelmiszer- áruház, a pultok dúsan megrakodva felvágottal, a hűtő- szekrényekben is ott várja a vevőt a rengeteg Mirelite-áru. Ennek az üzletnek van egy zöldség-gyümölcs szakboltja az épület túlsó oldalán. Ott találom a vezetőt, Benyó Mihályt, aki éppen segít a beosztottjainak: őszibarackot válogat, ládákat cipel, rakodik. Az üzlet olyan, mint egy üde, friss, most rögtönzött kiállítás, amelyben minden szép és jó megtalálható. Gyönyörű őszibarack, ringló, szilva, friss zöldbab, kelkáposzta; 24 féle gyümölcs- és zöldségből válogathat itt a vásárló. A vezető mosolyog, úgy mondja: — Kérem, én már tizenhatodik éve dolgozom ezen a helyen. Az árut időben megkapom, kiharcoltam a MÉK- nél, hogy itt legyen az egész idény alatt, mindennap reggel hét és nyolc óra között. A visszárut tetszik kérdezni? Nincs vita, viszik. Velem hiába próbálkoznának, fogom magam, motorra ülök, bemegyek Szentendrére. Ha kevesebb jön, mint amennyit kértem, veszekszem, ha több és jó, azt eladjuk. A silányat viszont nem fogadom el. Továbbmegyünk, a tahi hídon bekanyarodunk a szigetre, megnézzük Surányban az árudát. A kép nem valami vigasztaló: a modern, új, drágán lényük, esetleg nem kapják meg, amit kémek, — ezek a kifogások. Tény, hogy igy kényelmesebb. * A riport vegéhez értünk. Az olvasónak módjában van az újságíró tapasztalatai alapján is véleményt formálni. Egy biztos: ha javult is a színvonal, még mindig sok visszásság, hiba nehezíti a zöldség- és gyümölcsellátást a Dunakanyarban. De az idegenforgalmi idény még nem ért véget, még van idő, meg lehet változtatni a módszereket, javítani lehet az ellátás színvonalán, bővíteni lehet a választékot, gyorsítani a kiszállítást. És ami a legfontosabb: meg kell változtatni a tonnában, vagonban gondolkodó szemléletet. Nem függhet ugyanis attól a Dunakanyarnak, ennek az országosan is nagyon fontos területnek az ellátása, hogy melyik áruda, vagy boltvezető erélyesebb, rátermettebb, aíz jut csak elegendő és megfelelő minőségű áruhoz. Ezt intézményesen kell, az arra hivatott szerveknek biztosítani. Hetesi Ferenc Pál DCM, őrlőüzem: ÚSZIK A TERV Vagont! Vagont! — A havi tervünk már elúszott — mondja Bacsa István, a DCM termelési osztályának vezetője. — Csak órák kérdése és leálltaik az őrléssel. Teljesen megteltek a silók. 60 ezer tonna cement vár kiszállításra. A kiszállítási tervtől erősen lem'/radtunk. — Pontosan? — 15 ezer tonnával. — Lehet-e még segíteni? — Holnapig már lehetetlen. Napi kétezer tonnát tudunk átlagosan vagonba rakni, kettőezret adunk ki ömlesztve. Éjjel-nappal, még vasárnap is adunk cementet, minden eszközzel vihetik. A lemaradás, sajnos, egy egész hónap mulasztása. — És kié? — A MÁV-é. Nem kapunk elég vagont. — Megoldás? — Semmi mást nem mondhatok: vagont! Vagont! A MÁV-on múlik, hogy a következő hónapban behozhatjuk-e az eddigi lemaradást, meg lesz-e a harmadik negyedévi tervünk. D. Egy napon — két start Forog a 180 tonnás Hatgrammos robotember — Nem tudom, mit keresnek itt annyian! Itt én vagyok a főnök! így nem tudunk indulni! A fogadtatás nem nevezhető barátságosnak. De az idegesség valamelyest elfogadható. Igen nagy a tét: most vizsgázik az első, 150 megawattos magyar áramtesített pavilonnak több, mint fele bizony most is üresen tátong. Az egyik polcon fony- nyadt kukoricacsövek. Egy hetesek, a zöldbab is legalább ennyi idős. A felét kidobták, mert elrothadt. Lent egy ládában bűzlő, rothadó dinnye. Öt napja, hogy az ellenőr félrerakatta, de itt maradt, még mindig nem írták le. Ungi Pálné egyedül dolgozik az árudában, szünet nélkül jönnek a vásárlók, s ő közben panaszkodik: nem azt kapja meg, amit kér, s ami kellene, át kell vennie, amit küldenek. Mutat egy szállítólevelet, rá van írva: „Kötelező átvétel!” Egyik nap negyven kiló sárgadinnyét rendelt, száz- negyvenkilencet küldtek, nyolcvankettő belőle odakerült a gödörbe. Egy másik papírt is elővesz, a nyitás napján, július 17-én hozott 31 kiló ecetes uborkát, csak augusztus huszonkettedikén írta le az ellenőr, addig itt bűzlött. Egyébként az áru most is későn, tizenegy és két óra között érkezik. — Egyszer sem fordult elő, hogy másnap visszavitték volna, amit előző nap szállítottak. Pedig ha friss árut kapnék, s azit, amit kérek, a jelenlegi havi 40—43 ezer forint forgalomnál legalább húszezerrel többet érnék el. Visszafele a tahi hídnál, a főútvonal mellett, a MÉK új zöldséges pavilonjában Bognár Istvánná alig tudja kivenni az ebédidejét, olyan nagy a forgalom, ö nem panaszkodik, reggel nyolcra megkap mindent. Visegrád Itt tavaly a hajóállomásnál volt egy gyüimölcsöspávilon. Idén nincs. Igaz, építkeztek, gyönyörű az egész part. És hely lenne bőven, az üvegfalú ajándékboltocska mellett elférne még három-négy árusítóhely. Bent a községben az egyetlen korszerűtlen helyiségben lévő állami zöldségesboltban sorban állnak a helybeli asszonyok. Dalkó István ügyes, vidám fiatalember, gyorsan méri a paprikát, paradicsomot, mindene van bőven. De ő is későn, tíz óra után kapja az árut. Az is panasza, hogy neki is többet küldenek gyakran, mint amit kér, bár megfelelő minőségben. De nem kap meg mindent, ""-út rendel. — Tíz kiló csemegeszőlőt kértem, nem jött, karfiolt három hónapon át minden nap rendeltem. Még csak egyszer érkezett. Ez az üzlet vasárnap hivatalosan zárva van, bár a vezető már többször kinyitott. Ha nem tenné, a kirándulók tízezrei egyáltalán nem tudnának gyümölcshöz jutni. így is nagyon sívár a helyzet Viseg- rádon, hiszen egy-egy vasárnapon 70—80 ezer idegen is megfordul itt. Ha szép az idő, október végéig jönnek a turisták, szükséges lenne a hajóállomásnál egy zöldséCT--"ü- mölcspultot felállítani még akkor is, ha figyelembe vesz- szük, hogy a nagy és igazán világszínvonalat mutató új ABC-áruház rövidesen megnyílik. Megnéztük a színvonalasabb éttermekben, Szentendrén a most megnyílt Határ Csárdában, a leányfalui Gyöngyszemben, a visegrádi Vár Étteremben; szolgálnak-e fel nyers zöldséget vagy gyümölcsöt? Ezeknek az éttermeknek az étlapja kifogástalan, bőséges választékot kínál, egyik helyen sem vezették be a friss gyümölcs felszolgálását. Pedig hozzátartozna az igazán kultúrált vendéglátáshoz. Sok a vesződség a gyümölccsel, nincs hozzá külön hűtőszekréSüvít a gép, percenként háromezret fordul az óriási áramfejlesztő berendezés (Gábor Viktor felv.) fejlesztő berendezés. A kísérleti műhely főnöke indulatos ugyan, de a gyárvezető, Gáspár György már nyugodtabban mondja: — Ha igaz, hétfőn délben elérjük a háromezres fordulatot! Az emberek, a kíváncsiak és a hivatalosak lassan elrendeződnek. Sürgető telefonok, néhány kiáltás „Vigyázat, indulunk!” és megmozdul a 180 tonnás kolosszus. A daru közreműködik: a generátor tengelyére csavart drótvéget húzza meg, hogy köny- nyebben induljon. Izgalmas percek ... az egyik mester már mérési eredményt kiált. — Nyolcszázas fordulatnál tartunk! — Nem érdektelen a próba technikai menete — veti közbe a gyárvezető. — Egy ideig viszonylag alacsonyabb fordulatszámon jár a gép, lassan átmelegszik, egy kicsit megnyúlik a forgórész, s aztán átkapcsolhatunk háromezerre! Kevéssel ebéd után süvítő I hangon jelezte az új óriás, hogy megkezdték háromhetes elektromos mérési próbáit a Ganz Villamossági Gyárban; ősszel Százhalombattán viszontlátjuk! ★ — Tessék csak beljebb fáradni! Ez itt az asztal és itt a rengeteg apróság. Ebből lesz a hatgrammos robotember. A Budai Járási Háziipari Szövetkezet elnöke, Varró Károly mosolyogva fogad és nagyon nagy örömmel mutatja azokat a parányokat, amelyekből megszületik a kockacukor nagyságú, parányi elektromos jelfogó. — Nem túlzás, hogy ro- botembef? — Hát persze, hogy az. De az is igaz, hogy sok mindenre lehet használni ezt a pehelykönnyű apróságot, á Mokka relét. A hét elejétől sorozatban gyártják. Megszületéséről már , hírt adtunk, de most elértek a legfontosabb határkőhöz; megkezdték a sorozatgyártást. — Egy kis bemutatóról lehetne szó? — Az egyik már jelez... Az asztalon villogó lámpa, akárcsak a gépkocsik irányjelzőjénél. A csöppnyi relé ki- és bekapcsol, s közben újabb elektromos érintkezést létesít vagy szakít meg. Mellette a gyerekek által ismert és harci játékaiknál kedvelt kerregő géppisztoly. A hang előállítója ugyancsak a most születő szub- miniatür jelfogó lesz, — A parányok minősége világszínvonalú. Számolunk azzal, hogy meglehetősen nagy bel- és külföldi rendelésünk lesz. Győzzük, hiszen javarésze odahaza készül a háztartásokban, bedolgozó munkatársainknál. Idebenn, a központi épületben már csak össze kell szerelni. Ipari üzemek, érzékeny műszereket készítő gyárak, s mindenekelőtt az elektromos játékipar érdeklődilc. Az eddig külföldről, dollárért vásárolt, s a hazainál jóval nagyobb relék után itt a hazai dömping. Követi majd egy sor technikai újdonság, amelyet csak a parányi újszülött felhasználásával segíthetnek életre. T. Gy. VEZETŐ NÉLKÜLI TRAKTOR A Budapesten szeptember 1-én megnyüó mezőgazdasági újítók kiállításának egyik legérdekesebb látnivalója lesz a vezető nélküli traktor. A gép irányítását Albert István, a SZOT egyik iskolájának tanára, a másoló esztergapad automatikájának elve alapján oldotta meg. A traktor elejére súlyos bolygókereket — tapogatókat — szerelt. Ez a bolygókerék érzékeny műszerként követi a barázda vonalát, s ha valami okból „kiugrik” a barázdából, a gép „agya” nyomban leállítja a motort. A kiállításra kerülő vezető nélküli traktor már nem egyedülálló példány. Szeptemberben három Sz—100-as lánctalpas és öt MTZ-traktor áll munkába automata vezetővel. Nem sokkal később Soroksáron, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tangazdaságában is foglalkoztatnak majd két automata erőgépet. Emlékmúzeum Móricz Zsigmond szülőházában Móricz Zsigmond tiszacsé- csei szülőházában emlékmúzeumot létesítenek. Itt helyezik majd el az író életével és munkásságával kapcsolatos dokumentumokat, tárgyi emlékeket. A múzeum előreláthatólag jövőre nyitja meg kapuját a közönség előtt. AZ ÉJJELIŐR — Én már nem vagyok aktív kérem. Régen cipész voltam, de aztán beadtam az ipart és elszegődtem a Csepel Autóba, ott dolgoztam 12 esztendeig. — Most már nyugdíjas vagyok, de azért igyekszem pótolni a nyugdíjamat, amivel lehet, kérem. Jelenleg itt teljesítek szolgálatot az iskola- építésen. Nem, nem építek én már, dehogy építek, nem bírom a nehéz munkát. Éjjeliőr vagyok, most kezdem, ötkor a szolgálatot, s reggel hétig ébren vagyok, ügyelek • mindenre: rengeteg anyag. • szerszám van itt, kérem. — Nem sok az az 500 fo’ rint, de mégis sokat számít, 1 és úgysem tudok már sokat aludni, miért ne csinálnám. ' ugye, kérem? Hogy meddig ' tart el a munka? Hát az nem rajtam múlik, hanem a kőmű- ■ veseken, szerelőkön, festőkön, meg a többieken, kérem. Meg (Gábor felv.) ! azon tán, hogy hozzák-e ren- | desen az anyagot, meg mi- > lyen az idő — sok mindenen j múlik az építkezés, kérem, i — Azt hiszem, lesz itt még : vagy két hónapig őrre szük- | ség, pedig szeptember elsejére ; ígérték az épületet, dehát az ■ épületek késni szoktak, ké- ! rém. Aztán se leszek, azt hi- i szem, munka nélkül, itt a i kukoricás szélén, tudomásom i szerint, új tanácsháza készül i majd, meg posta, amott pedig ; rendőrségi épület — szóval I nem vagyok ráutalva a határ- | időkésedelemre, kérem — I mondja Gáspár József kiskun- ; lacházi éjjeliőr. (al) — Én Jancsi vagyok. Kertai Jancsi. Ki tudod mondani? — Hogyne, ki tudnám. Én már három évet vágyok Má- gyárországon. Az én nevem Áziz... A másik kóstolgatja a szót és kíváncsian nézi Aziz mélybarna bőrét, amely olyan, mint a szénhordóké nyár közepén. Aziz nyugodtan mosolyog, nem is mosolyog talán, csak fény ül az arcán és a szemén. Az a bizonyos titokzatos keleti mosoly. — Hol van a hazád? — Ázsia. Jémén ország. Közel Afrikához... — Szervusz... — Jancsi Aziz poharához üti sörét. — Szervusz ... Tudod-e, hol ván Jémén...? Ez is olyan félkérdés, mint ahogy mosolya félmosoly volt. Szelíd vágy van benne, mint a mandolinszóban. Jancsi nem tudja biztosan, ezért ceruzát kapar elő overállja zsebéből. Kicsit meszes a ceruza, vagy fes- tékes, de mindegy. Jancsi szobafestő és mázoló; mindene csupa festék. Előveszi általános iskolai tudományát és az italbolt falára rajzolni kezd. Afrikával kezdi, valahol Port Said körül és botladozva halad Gibraltár felé. — Ti, otthon, hogyan beszéltek? — Arabul. Én áráb vágyok. AZIZ De vánnák nálunk mások is. Ván pérzsá, szomáli, indiai. Hogy is mondják a sokféle nyelv, sokféle ember? — Nemzetiség. Nálunk is van. Magyar, szlovák, hor- vát, szerb. Meg sváb is. De az nem baj. Jancsi most húzza Afrika nagy nyugati ívét, majd leszalad a csúcsos déli sarkra s visszaindul nagy bátran. Abesszínia jobb csücskénél bekanyarodik, de a Vöröstenger partján megáll. — Nálatok milyen az államforma? — Allamformá, államfor- má... — gondolkozik Aziz. — Királyság, vagy mi?.— segít Jancsi. — Já, már tudom. Nem királyság. Az volt, de már ván köztárráság. — Az jobb... — bólint Jancsi. — Segítsél. Aziz átveszi a ceruzát, befejezi Afrikát, majd szépen elhelyezi a Vörös-tenger partján, az Indiai-óceánban az egész hatalmas arab félszigetet, Irakkal, Szaud-Ará- biával együtt. Aztán délnyugati csücskébe kis háromszöget rajzol, s ünnepélyesen szól: — Itt van Jémén. — Elég kicsi — mondja Jancsi meggondolatlanul. — Harmincötezer négyzet- kilométerrel nágyobb, mint Mágyárország — jegyzi meg Aziz tárgyilagosan. — Szép? Gazdag? — firtatja a másik. — Szép. Gázdág ? Nem is tudom. Ván minden. Kávé, búza, bánán, náráncs. Ván gyámot, rizs ... Sok minden. De nincs vasút, csak teve, meg ló. És nincs gyár... — Majd lesz! — biztatja Jancsi. — Lesz, tudom — bólint Aziz és felemeli sörét. — Azért vágyok itt. Gépész- mérnök leszek. Két év és megyek háza. Erre igyunk. Aztán a térképre hajol, beír egy pontot s mellé, a tengerpartra, pár betűt ró. — Hodeidá ... Város. Nem nágy még. De ném báj ... Jön Markos kartárs, a boltvezető és azt mondja: — Na, de kérem! Hogyan lehet a falat befirkálni. Ki hallott már ilyet? Aziz kedves mosollyal kér bocsánatot, aztán letörli az egyébként szutykos falról Afrikát, Ázsiát, Vörös-tengert — Jemennel együtt. Rákacag a röstellkedő Jancsira: — Ném báj, pajtás ... Szervusz! András László
