Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-26 / 200. szám
1965. AUGUSZTUS 26, CSÜTÖRTÖK rt.sr ti tó> KJúrlap 3 Brigád a sátorban - és a gyárban Tanultak a maguk kárán 35—40 mázsa naponta Levél jött Pécsről A KISZ csinos lelkei Három asszony, hét lány: a párttitkár azt mondja róluk, ők a KISZ-szervezet lelkei, az igazgató szerint a legjobb brigádok egyike. Gőgös Jolán vállalati versenyfelelős pedig azt sorolja, hogy 33 munkabrigád versenyez a Papíripari Vállalat Szentendrei Papírgyárában, s a „három asszony, hét lány”, azaz a Zója-brigád mindig az élcsoport tagja volt Fiatalok, jókedvűek, nevetnek. Komoly dolgokról esik szó, arról, hogy másodszor nyerték el a szocialista címet — ifjúsági brigádként —, hogy jelenleg kilenc brigád versenyez a cím újbóli vagy előszöri elnyeréséért — a brigádok számához mérten viszonylag kevés — hogy a Zója-brigádon kívül még három olyan kollektíva van, amely kétszer nyerte el a címet, s hogy gyári viszonylatban 0,2 százalékos hulladékcsökkentést vállaltak a brigádok, de ezt 9,9 százalékra teljesítették. Komoly dolgokról beszélgetünk tehát, de — nevetve. Mosolyognak, kuncognak, nevetnek, remekül megértik egymást, elég egy szemvillanás, tudják, mire gondol, mit akar a másik. Összeszoktak, szeretik egymást. Jó dolog, fontos dolog ez ott, ahol — az üzembővítéssel arányban — megnőtt a létszám, új emberek kerültek gépek, válogatóasztalok mellé, s akikre jelentős vonzerő, ha ilyen kollektívákkal köthetnek ismeretséget. Igaz, megfizették ők ezért a tanulópénzt: 1962-ben alakult meg a brigád, heten kezdték, az alapító tagokból ma öten még mindig tagjai a brigádnak. Versenyeztek, dehát — nem nagyon tudták, mit kellene, hogyan kellene. Nem is nyerték el a címet, bizony pityeregtek egy kicsit, de — nem törtek le. A maguk kárán tanultak, a következő évben már alapos tervekkel, jól összefogott akarattal kezdték újra és -— sikerült. És sikerült a következő évben is; most már a cím harmadszori megszerzéséért versenyeznek. Kovács Richárdné vezeti kezdettől fogva a brigádot, s míg gyors mozdulatokkal válogatja az elkészült íveket az asztalon — a válogatóteremben vagyunk — mesél, a brigádnaplót mutatja, bemutat az odakíváncsiskodó brigádtagoknak, szót vált az anyagszállítóval; csupa elevenség, gyorsaság, határozottság. — Maga is ezen akadt fenn? Érdekes, mindenki megakad ezen, pedig nincs benne semmi különös. Jól megértjük egymást, ennyi az egész. A dolog, amin „fennakadtam”, a brigádnaplóban levő sok fénykép — a balatonalmádi nyaralásról. Kapták magukat, s elmentek együtt nyaralni, kilenc napra! Sátorban laktak, maguk vittek mindent, „nagyon jó volt”, s valóban, miért kell csodálkozni azon, hogy ennyire jól kijönnek? Miért ne jönnének ki egymással? Mint Kovácsné szavaiból kiderül, nemcsak nyaralni mentek együtt, hanem kirándultak a Vöröskőhöz, együtt mennek moziba, s utána a Görög Kancsóban fekete, meg gyümölcslé mellett elvitatkoznak, mi tetszett, mi nem — „a Belmondó nagyon a Riói kalandban” — Kovácsné a helyőrségi klubban takaros előadást tartott a brigádról, mit csinálnak, hogyan gondolják ők a szocialista módon dolgozni, élni elv megvalósítását, rendszeresen zsúrozni járnak (!) Rau Magdolnáékhoz, Tahitótfalu- ra, azaz — mindig együtt vannak. — És a férjek, vőlegények? Erre persze kacagás a válasz, hiszen talán meg sem tűrnének olyan férfiembert, akinek kifogása lenne a „tízes” ellen. Kovácsné férje is az üzemben dolgozik, szívesen megy velük. (El is hiszem, ennyi csinos nővel...) A többiek is megértik, hogy ők, tizen együtt érzik csak „otthon” magukat. Ahol valamennyien ott vannak — gyár, Görög Kancsó, mozi, sátor a Balaton partján — már otthon is vannak. Talán ez a megértés az oka annak is, hogy a KlSZ-szer- vezet számíthat rájuk, nincs olyan rendezvény, gyűlés, klubdélután, bármi, ahol ők hiányoznának, amelynek szervezését ne segítenék. — Gizi néni — Gauroch Jó- zsefné — nagyon sokat segített a brigádnak — mondják. És sorolják még mellé, mit segített a szakszervezeti bizottság titkára, az igazgató, a párttitkár, mint akik azt akarják ezzel mondani, hogy: a magunk erejéből nem sokra mentünk volna. Holott bármilyen segítség ellenére is maradhattak volna azok, akik a brigád létrehozása előtt voltak: külön-külön becsületesen dolgozók. Mindannyian korábban kezdtek itt dolgozni — Kovácsné például 1958- ban — s csak évek múltával alakították meg a brigádot. Miért? Addig barátnők voltak, ma már kapcsolatuk több, nemcsak fiúkról beszélgetnek, divatról, filmekről, hanem arról is, hogy túlórázni kell, hogy vasárnapi műszakot tartanak, hogy késik valaki — s nem a randevúról, hanem a gépe, a válogató asztala mellől —, hogy csökkenteni kell a hulladékot. És felelősséggel esik szó erről, ami nem kis dolog húsz-huszon- négy éves emberek esetében. Járt az üzemben, s hosszasan beszélgetett velük Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja; Móricz Virág írónő, országgyűlési képviselő; ők a Diósgyőri Papírgyárban jártak tapasztalatcserén; a papírgyártó és feldolgozóipar szocialista brigádvezetőinek tanácskozásáról Kovácsné a Budai Dobozgyár brigádvezetőinek a naplóba rögzített üdvözletét hozta; Pécsről, a Bártfai utcai Általános Iskola Zója-őrse tőlük kért segítséget egy kiállítás megrendezéséhez; többször mentek úgy színházba, hogy a jegyet jutalomként kapták a szakszervezeti bizottságtól — nagyobb és kisebb dolgok ezek, de összességükben jól jelzik a megszokottól eltérő, új, tartalmasabb emberi kapcsolatok láncolatának kialakulását, gyáron belül, de — kívül is! Valamennyien KlSZ-tagok, s szép számmal vannak közöttük, akik jelentős társadalmi munkát is végeznek: Rau Magdolna a legutóbbi választáskor például a szak- szervezeti bizottság bérfelelőse lett, Hlatky Anna a borítéküzem KISZ-titkára. Kovács Richárdné nemrég kapta meg a könnyűipar kiváló dolgozója címet; naponta 35—40 mázsát mozgat, emel a válogatás során, mégis jut ereje, energiája arra. hogy a fárasztó műszakon túl is tegyen, cselekedjen. Büszke rá, hogy nemrég lett párttag, s panaszkodik, — beleírták a brigádnaplóba is —, hogy ugyan elnyerték a szocialista brigád jelvényt, de nem kapták meg, pedig — nagyon várták. Valahol mulasztott egy tisztviselő, tíz ember örömét vegyítette ürömmel... Azaz olykor nemcsak a tartalomra kell figyelmet fordítani, hanem — a formára is! Külön-külön apró dolgok, amit sorolnak, de összességükben ezek válaszolnak arra: mitől szocialista ez a szocialista brigád?! Az árvízkor azonnal jelentkeztek homokzsákok töltésére, ők voltak az elsők, akik vállalták a vasárnapi műszakot, bementek a kórházba Gizi nénihez. a brigád patronálójá- hoz, tanulnak, ketten gimnáziumba, hárman technikumba járnak, megtörténik, hogy valamelyikük — nem én mondom, ők mondták így — szemtelen az idősebbekkel, s akkor közösen mossák meg a fejét, s persze, ami alapvető — jól dolgoznak. Nem egy helyen „fáznak” a női brigádoktól: nos, ők bebizonyították, hogy „csak” nők is alkothatnak olyan kollektívát, amely bátran felveszi a versenyt bármely más brigáddal, s hogy nem nemek, a szoknya vagy a nadrág alapján kell különbséget tenni, hanem a cselekedetek alapján. — Nem könnyű, de szép — mondja Kovácsné. Keze alól percek alatt kerül ki különböző papírfajták íveinek tuoatja, most mégsem erre értem a „nem köny- nyű, de szép”-et, hanem a brigád történetére. Mert vannak viták is, van elkedvetle- nedés, átmeneti „haragszom- rád”. Tíz ember, százféle tulajdonság. És mégis szép, mert mindig sikerült megtalálni azt. ami összeköt, s ami mind szorosabban köti össze őket, s ezért formálódtak három év alatt valóban olyan közösséggé, amely nemcsak címként viseli a szocialista jelzőt, hanem ez szabja meg hétköznapjaik célját, értelmét is. Mészáros Ottó Az első félévben: Csaknem 50 millió forint áruhitel Az idén tovább növekedett az áruhitelt igénybevevők száma Pest megyében. Az első félévben 9600-an, összesen 49 millió forint összegű hitellevelet vettek át az OTP-fiókokban. Szembetűnően emelkedett a motorkerékpár-vásárlók száma, őket követik sorrendben a televízió- készülékeket és a különböző háztartási gépeket beszerzők és igen sokan vásároltak nagy teljesítményű, világvevő rádiókészüléket is. Az áruhitelt kérők száma augusztusban még gyorsabban emelkedett, miután bővült a részletfizetésre vásárolható cikklista a 250 köbcentiméteres motorkerékpárokkal, mosógéppel, centrifugával és a Horizont televízióval. Ugyancsak jelentős összegeket folyósított a megyében az OTP személyi hitel formájában: csaknem 15 lió forintot. milDiploma ortopédiából Megkezdődtek a képesítő vizsgák az állami gyógytornaképző iskolákban. Az 59 leendő gyógytornász több vizsganapon ad számot a két év alatt tanultakból. A korszerű orvostudomány egyre jobban támaszkodik a gyógytornászok munkájára, így vizsgatárgyaik között a modem gyógyászat nem egy fontos szakága — például ortopédia, ideggyógyászat és traumatológia — is szerepel. A hallgatók szeptember elején kapják meg diplomájukat és néhány nap múlva már dolgoznak az ország különböző egészségügyi intézményeiben, kórházakban és szanatóriumokban. Goncfolcsfok az ügyeskedőkről L apozgatok az árvízkárokat megállapító társadalmi bizottságok jelentéseiben. Mennyi bánat, mennyi romlás! Mennyi reménységet sodortak magukkal a szürke hullámok! S milyen szívmelen- getőek a lapok aljára írt megjegyzések: az elszenvedett kárt ilyen és ilyen összeggel enyhítik. A rövidreszabott panaszokban és indokolásokban sorsok, jövendők szoronganak, öreg nyugdíjasoknak, fiatal sokgyerekeseknek, betegeknek nyújt kapaszkodót talp- raállásukhoz az az összeg, amit a társadalom ad. De vannak más lapok is. S mennél többet olvasok belőlük, annál inkább szégyenlem magam. Nem vállalom velük a rokonságot. Megfertőzte őket a kapzsiság, az önzés. Két kézzel vennék, ami nem jár. Olvassák és formáljanak véleményt: vajon milyen ember lehet, aki egy oldalon át sorolja, micsoda veszteség érte, amikor a Duna-víz elsodorta húsz különleges tulipántövét. Egyetemi tanár Leányfalun kártérítést kért, mert a mentési munkálatok során letaposták háza gondosan nevelt pázsitját! A másiknak még nagyobb baja van:' beázott a hétvégi háza fridzsiderjéhez vezető kábel. Beláthatja az egész világ, ezért kártérítés jár! Egy doktori címet viselő lakos Tahiban fennhangon panaszolta, mi kára esett! Három. meggyfa, húsz bokor pöszméte lett a víz áldozata, évek munkája veszett oda. Ugye, ökölbe szorul a kezük? Hát ezért adtuk a pénzünket — háborodhat fel a havi ezerkétszázat kereső szövőnő. A túl ipán töveket fizessem, a havi ötezret kereső gyárígazgató tartson igényt az én húszasomra — gondolhatja a nyugdíjas jogosan. S mi a véleményük arról a dunabogdányiról, aki kertjét kiadta felesbe művelni egy özvegynek. A termést elvitte a víz. Áz Özvegy "sírt és nem panaszkodott. Bezzeg igényelt kártérítést a földtulajdonos, háromezernégyszáz forintot. Megítélték számára az összeg felét. S hogy megjött Szentendréről a pénzzel, odacsapta az egészet a községi tanács asztalára: — Itt a pénzük, ha az én földem csak ennyit ér — kiáltotta. Nem tudom, az ott állók mit szóltak. De tudom, mit gondol minden tisztességes ember az ilyenekről. A szerteszét repült ezerhétszáz forint ugyanannyi pofon volt a társadalom arcán. Az ár nem válogatott. Kárt Ég és föld között A ráckevei katolikus templom előtt magasba fordított tekintettel emberek állnak. Járókelők, akiket nem mindennapi látványosság köt le. A torony tetején, közvetlenül a kereszt alatt, mintegy 40 méter magasban, egyik kezével kötélhágcsóba kapaszkodva, egy ember áll. Piros mí- niummal keni a rozsdafoltokkal tarkított bádogtetőt. — Istenkísértés, amit csinál — jegyzi meg egy sokszoknyás néni. — Nem is nézem tovább — de azért, mint akit hipnotizáltak, tovább bámul. Tornászmúltamra gondolva, fölkapaszkodom a magasba. Előbb a lépcsőn, később létrán, majd kötéllétrán folytatom. Csak amikor az ablakból kilépve, a kötéllétrára teszem a lábam, akkor keveredik fel ismét a gyomrom. Én is félkézzel kapaszkodom. Gyorsan egy fotót és máris visszakúszom az ablakon. Utánam jön. — Nem fél a magasban? — kérdem, amikor már biztos talajt érzek a lábam alatt. Nevet, bemutatkozik. — Kővágó János tetőfedő mester, kisiparos — mondja. — A magasságot megszoktam. Huszonöt éve vagyok a szakmában. — Igaz, hogy maguk szerint nincs különbség a földön vagy a tetőn végzett munka között? — Dehogynincs. Van. Néha tíz, néha hatvan méter. Most körülbelül negyvenöt. — Jól megfizetik a munkáját? — A toronyért 6500 forintot kapok. Hat nap alatt végzek, egy mestert, egy segédmunkást fizetek, és az anyagot is én adom. Tavaly 75 000 forint után adóztam. — Nem esett még le soha? — Egyszer. Pár éve, két emeletről. Egy fára zuhantam, az fogta föl az esést. A csuklóm így is odalett. — Az italt ugye, nem kedveli? — Csak munka után. A magasba még egy pohár sör után sem ajánlatos fölmenni. — Látogasson meg máskor is — mondja búcsúzóul. Szívesen, de inkább munka után, a sörözőben. „Alatt am (érül el az egész község” Gábor Viktor okozott tehetősnek, és kevéspénzűnek. Akiket megkímélt a vész, szinte felszólítás nélkül egyszerre mozdulták segíteni. Ki munkát, ki pénzt, ki mind a kettőt felajánlotta, hogy mihamarébb visszatérhessen az élet a rendes mederbe. Pénzt adott Nagy István Aszódon, hogy legyen takarója, akinek elvitte a víz. Bélyeget vett Marosi Péter Békéscsabán, hogy épüljön fedél a feje fölé annak, akire rárogyott a tető. Adakozott Kovács Jánosné Budapesten, hogy kattanjon újra a kilincs, ahol a kerítést vitte ed a víz. A mi társadalmunkhoz volt méltó az az áldozatkészség, ahogy szerte a haza tájain mozdultak az emberek, hozták forintjaikat. Ilyen egységes segíteniakarás még nem volt ebben a hazában, pedig árvíz esett már a múltban sok. Így is fogadták a segélyt a legtöbben, a kisemberek óriási többsége, akiknek jutott Őket jelképezi az az öregasszony, akit négyezer forinttal károsított a Duna. Amikor megkapta kétezer forintos segélyét, virágot vitt a tanácselnök asztalára. — Mindenkinek, aki ezt a p>énzt összeadta, nem tudom megköszönni — mondta. — De vegyék úgy, mintha minden jó embernek adtam volna. A rra nem gondol senki, hogy az elszenvedett károkat az utolsó fillérig megtérítsék. Az állam milliókat adott s fog még adni az árvízkárosultaknak. Tőle kérik számon az utak, a hidak, a vasutak és a gátak helyreállítását. Méghozzá gyorsan, hamar, mert nélküle lelassul az élet normális üteme, amit a három hónapig tartó árvíz ugyancsak megtépázott. Áz ingóságokban keletkezett kárenyhítés terhe jórészt a társadalomra hárult. S ezt az áldozatkészséget szeretné kijátszani az a néhány ügyeskedő, a két községben is kártérítést igénylők. A tülekedők, akik most földönfutóknak játsszák meg magukat, mert lugasukat sárral borította az ár. Szerencsére, a társadalomnak nemcsak szíve, de szeme is van. Észreveszik a mester- kedőket hamar. Ne pótoljunk egyetlen százast sem oda, ahol négyen dolgoznak a családban és autórészletet fizetnek. De pótoljuk mind a rózsatöveket a lábnélküli rokkantnak, akit ezek a virágok segítenek jövedelemhez. Nem írtunk neveket, nem is kellenek. Így is van miről gondolkozniuk, akik magukra ismernek. Komáromi Magda
