Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-04 / 156. szám

8 "AfCwSap 1965. JÜLITJS 4, VASÄRNAP REFLEKTORFENYBEN OROSZ ADEL Nyári fényben (Foto: Kotroczó) Falu Tamás: Gyümölcsfák az országúton Gyfimölcsfák az országúton, Jobbról-balról, mindkét szélen, Gyümölcsfák az országúton. Ezt látni oly öröm nékem. Hogyha vándor megy az úton, Kifáradva, elepcdve, Minden ág feléje nyúljon, Csorduljon a gyümölcs nedve. Hadd hintázzon a fa ágán Boldogan a játszó gyermek, Aki feljebb-feljebb mászván Föld fölötti ízt ízlel meg. Ilyen legyen minden út itt, Széljárta és napsütötte, S ha a végtelenbe múlik, Maradjon gyümölcs mögötte. ben, Róna Viktorral, kerek 35 percig tapsolta őket a közön­ség! Azóta: London, Párizs, Kína, Korea, Vietnam, Egyip­tom, Finnország, Svédország, Dánia, valamint az edin­burghi fesztivál —, az Ope­raház együttesével, vagy csak A Róna Viktorral, megszámolni is alig tudja, hányszor szere­pelt. A BBC-nek, (a televízió­nak) Londonban van egy ál­landó listája azokról a művé­szekről, akiket gyakran akar­nak szerepeltetni. Hazai és külföldi művésznek egyaránt nagy dicsőség rákerülni erre a listára, ö és Róna már a második alkalommal rákerül­tek, azóta még háromszor sze­repeltek a BBC képernyőjén. 1964-ben nagy élménye volt a fűm, az „Életbe táncoltatott lány” főszerepe, három rész, három különböző táncstílus és idén, Cannes-ban, a fesztivá­lon is felfigyeltek a filmre, lelkesen tapsolta a közönség, elismeréssel írt róla a sajtó. — Kérem, írja meg: Róna Viktor csak a partnerem, s nem a férjem, ahogy sokan hiszik. Kovács Béla, az Ope­raház első klarinétosa a fér­jem, s két hónapja született a kislányunk, Adélka ... z egyik legérdekesebb élménye: szereplése Picasso 80. születés­napján, a gálakoncer­ten. Legközelebbi útja: Moszk­va, az Operaház együttesével, majd ősszel Bukarest, s a té­len újra Berlin. Legközelebbi terve? Szeretne, például — ő, a klasszikus balerina — mo­dern balettet táncolni? Igen, de csak az igazán jó koreog­ráfiájú balettet szereti, amely közérthető, s nem veti el a klasszikus qlapot. Tavasszal Kossuth-dijat ka­pott. Ügyszólván mindent el­ért már — nagyon fiatalon —, amit művész elérhet. — Boldog vagyok nagyon! De megtanultam, hogy min­denért keményen meg kell dolgozni. Ezt akarom folytat­ni — még nagyobb lendület­tel, még magasabb színvonal­ra emelve művészi képessé­geimet, egészséges versengés­ben a többi táncossal... Barabás Tamás Ott kezdődött V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ 4 Szürke kő, barna drót, poros fák, élettelen élet, rideg fény. Ott kezdődött a város valahol a kanyargó vaspályák mentén. Ahol bádogtetők suhogtak a kerítés nélküli telken, és korom hullt rájuk az égből, amit a szél és eső elkent. Majd egyre beljebb, ahol máló vakolatú vén házak álltak. Ablakaikon repedt függöny, homlokukra írva — alázat. Nem törli le róluk azt többé az idő — s bennem él örökkön. Itt kellett élnem s egy maréknyi igaz örömért könyörögnöm s kivágnom magam a fényre! lm, az utódok szerencséje; majd mosolyognak szavainkon: ki érti, aki át nem élte? '////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////A I Egy pillanat! (Foto: Kotroczó) A következő történetet a--------------------- kitelepített falu iskolaigazgatója mondta el az üdülőben; különben öt­venes, zömök, őszülő férfiú, vigyáz a gyerekekre s egy könyvön dolgozik, megírja a szigeti falvak történetét. Közben lenézegettünk a hegyről. Széles a Duna, még mindig mossa a leányfalui parton a fák lombját, hétvégi házak falált, a folyamra szol­gáló utcák derekán csónakok vesztegelnek kikötve. A szige­ten, a töltés tövén dömperek vonulnak, a legázolt eperföl­deken nemcsak a Vízművek cementgyűrű i látszanak, ha­nem a buzgárok homokzsák­kal ledöngölt kráterei, mint furcsa sebhelyek. A kiürített falvak némák — vékonyan szakadozik a kutyaugatás. A szennyes folyam felett fülled­ten reszket a nyári délután. Az Iskolaigazgató hunyorog­va beszél. ... — Az első jelentések hallatán csak félfüllel figyelt a nép, hogy milyen magas ár készülődik lefelé a Dunán, hi­tetlenkedtek, nem jön ilyen időben a zöldár, mindig ara­tás utolján lep meg bennün­ket ... A Dunától, az áradás­tól nem félnek úgy a szigeti emberek, mint az avatatlan hihetné, őseink évszázadok óta itt élnek, vérükben van a ve­szély érzete, a gát mögött, a régi ártéren terem a legreme­­kebb eper, könnyű ott öntözni is — lefelé folyik a kiemelt víz — élnek is a folyamból... Négy falu van a szigeten. Kis­oroszit hamarosan körülfogta a víz, Tótfalu is elég magasan van. Amint jöttek az árhullá­mok, nálunk magasítani kezd­ték a töltést, hozták a renge­teg homokzsákot. Pócsmegyer és Szigetmonostor már mé­lyebben volt a vízszintnél. Nemcsak a katonák szorgos­kodtak a gáton, hanem a szi­geti férfiak is — az asszo­nyok meg kapkodták az eper elejét féléretten, kaszálták a takarmányt, kiteregették a dombokon ... S mindenki az eget kémlelte, mert az eső naponta többször eleredt, a szembeni hegyekből felhősza­kadások zúdultak. Éjjel is szólt a rádió, figyelték a híre­ket. Mentek a napok, a Dunát a töltéskoronára hevenyészett nyúlgát tartotta. Felköltözköd­tek sokan a padlásra, alápol­colták a kőalapú házakban a bútort, — ne érje majd a bezúduló áradás. Az iskolaigazgató------------------------------- pepi­ta füzetben mindennap felírta a vízállást, mérte maga is a falu alatt, egy parti fa dere­kán, amelyhez a csónakja van kötve. — Mikor az első buzgárok feltörtek az eperföldeken a töltés mögött, asszonyok futot­tak a hírrel a faluba s azon­nal félreverték a harangot is, mint nagy veszedelemben szo­kás ... S az asszonyok is az­zal foglalkoztak már, amivel a férfiak ... Gátat magasítot­tak, lefojtották a buzgárok erejét. Egyébként... de ezt ne írja meg... a szigeti falvak­ban még ma is asszonyuralom van, maradványa ez a messzi múltnak, mikoris a férfiak Mátyás fekete seregébe álltak, haj óvon tatók, dereglyések let­tek ... itthagyták a családot, az asszonyoknak kellett helyt­állni; sütötték a dombos ke­nyeret a visegrádi udvarnak s dereglyéken csorgatták le Bu­dára is, külön árulóhelyük volt a Hal téren. Az áradás és a történelem elmosott már több szigeti falut, Pusztamo­nostort, Bolgárt, Szentét; itt van Királyhalom, egy dűlő nevében, ahol Béla király egy ideig a tatárok elől rejtőzkö­dött, a szájhagyomány szerint Maradjunk csak a buzgá­roknál. Mikor kidobolták, hogy Monostort és Megyeri ki kell üríteni, fellázadtak az öregasszonyok. Mondom, meg­vannak a nőuralom maradvá­nyai ... Ennek a régi világban megvolt a haszna, ma már terhes, a fiatalság a pornázi, kalászi, óbudai gyárakba jár, másképpen akarna élni, de fe­lettük sötétlik a hagyomány, az öregasszonyok árnyéka. Most is a nénék mondták ki, sehová sem mennek a faluból, nem is igaz a veszedelem, ha­nem át akarják vágni a gáta­kat, öntse el a szigetet a Du­na, így mentenék Pestet... Ha mindenki a házában ma­rad, ezt nem merik megtenni. Közben a gátak mögötti lapá­lángjai Jeanne-ját táncoltam, b Róna Viktor volt Philip. Utá- p na ösztöndíjjal szerződtette s egész osztályunkat az Opera- í ház — és az nagyon jólesett, t hogy háromszáz forinttal töb- I bet kaptam, mint a többiek. I Micsoda jó érzés és büszkeség r feszített, hogy ennyire bíznak bennem! 3 "71 ~T~em, mintha a pénz nem | \j számított volna Oro- 1 JL 1 széknál. Szegény csa- 1 Iád volt, nővére lemon- 1 dott a továbbtanulásról, hogy | Adél tanulhasson, mert két- | tőjükre már nem futotta vol- 1 na. Am ennél az első szerző- 1 désnél, ösztöndíjnál, igazán I nem ez volt a legfontosabb. J Hanem a megbecsülés. — Az újabb fordulópontja § életemnek 1957-ben követke- ! zett — folytatja a szólótán- § cosnő —, első díjat nyertem j a moszkvai VIT-en. Amikor i hazaérkeztem, már várt a I szólótáncosnői kinevezés. S [ aztán sorra jöttek a nagyobb t szerepek: Diótörő, a Giselle í másodföszerepe, a Bihari nó­tája ... 1959-ben Róna Vik­torral együtt három hónapra j Leningrádba küldtek. Ott ta- ^ nultam be a Giselle és a Haty- ^ tyúk tava főszerepét. Itthon is T eltáncoltam és attól kezdve ^ minden „automatikusan” s ment. T Nem egészen. 0 maga he- f lyesbít: r — Persze, hogy nem. szén az embernek minden ^ egyes szerepben újra bizonyí- £ tani kell, minden egyes fel- í adatnál ismét számot kell ad- f nia képességeiről, fejlődéséről ff és arról, hogy csakugyan mél- ff tó a szerepre. Jött a Romeo ff és Julia, a Fából faragott ki- $ rályfi és sok más. A legizgal- ff masabb, ha egyéniségemtől f távol álló szerepet kapok, hi- £ szén azt sokkal nehezebb ff megoldani. De éppen ez a £ szép benne! A mi pályánk kü- ^ lönben is olyan, hogy nem le- 4 hét egy lépcsőfokot sem ki- ? hagyni rajta, mert az már ff hiányzik, s észrevehető! En % minden szerepnél azt is kere- ff sem — hiszen nálunk a dara- ff bokát több szereposztásban ff mszik színre —, hogy mi újat ff tudok hozzáadni, mennyire ff tudok változatosat nyújtani a ff közönségnek. f y 1961: Liszt-díj és az első % külföldi vendégjáték, s egy- ff ben a legnagyobb siker! Bér- ff linben léptek fel, a Giselle- g i f I f T 7~idámmetszésű szemek, I í 1/ örökmozgó vonások, l í r érdeklődő tekintet. Ele- I g venség és vidámság I jellemzi ezt a vidáman dina- I v, mikus arcot, amely lám, most, I jí éppen beszélgetésünk legele- i ff jen, elkomorul: y. V % ff — A pályám kezdetéről | ff kérdezett, s az emlék most el- I f; szomorít. Bizonyára olvasta I f maga is a hírt a lapokban — I f mondja Orosz Adél, Operahá­zi f zunk Kossuth-díjas baleriná- I ’fiú — „Józsa Rózsa, az Opera­­| f ház egykori prímabalerinája, l •: az Odry Árpád Otthon lakó­­| f, ja, elhunyt”. Hát engem ő fe- I í; dezett fel tulajdonképpen, ki­­| lene éves koromban, a kőbá­| v nyai grundon, amikor a töb­­í ff bi gyereknek a balett ellesett I ff alaplépéseit mutattam be. Ő I f is Kőbányán lakott, mifelénk. I í Beszédbe elegyedett velem, I ' aztán néhány nap múlva je­­\ J lentkezett a mamánál. Azt ■f mondta édesanyámnak: „most ff lesznek a felvételi vizsgák, ff feltétlenül vigye el...” Utol- J jára az Odry-otthonban ta­­wvy lálkoztam Józsa Rózsával, ott ff jártunk partneremmel, Róna j! Vilctorral és éppen valamelyik i külföldi utunkról tartottunk ff beszámolót. Megölelt, meg­­$ csókolt, és sírva-nevetve ff mondta: ,Na látod fiam! Én ff már akkor megmondtam ne­­ff ked, érdemes tanulnod!” ff f De mi történt közben, ho­­f, gyan jutott el Orosz Adél a % kőbányai grundról a külföldi ^ vendégszereplésekig? ff — Főhettek az Operaház ff balettiskolájába, Nádasy Fe­­ff renc volt a mesterem. Ké­­ff söbb, 1950-ben megalakult az ff Országos Balettintézet, ott ta­­^ nultunk tovább. Ennek mil­­ff liá előnye volt a korábbi ba­­ff lettiskolával szemben! Pél­­ff dóul: kevesen voltunk az ősz­­^ tályban, egy-egy növendékkel f sokkal alaposabban foglalkoz­tak. Meg aztán kötelezően ta­­nultunk mindent, az érettségi is kötelező volt, foglalkoztunk f, művészet- és zenetörténettel, V ff társastánccal, ritmikával, % mindenfélével Kilencévi ff anyagot négy év alatt végez­­^ tünk el. 1954-ben volt a dip­­f lomakoncertünk, én a Párizs

Next

/
Oldalképek
Tartalom