Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-02 / 154. szám

Alsónémediről Yorkba Az Üllői útá pályán szerdán 8 ezer néző köszöntötte a Vá­sári Városok Kupáját elnyert ferencvárosi labdarúgókat, akik a Sörgyár ellen vívtak barátságos mérkőzést. A bevé­telt az árvízkárosultak megse­gítésére ajánlották fel. A 6:2- re végződött találkozón az a 17 játékos szerepelt, aki részt vesz a New York-i nemzet­közi tornán. A Ferencváros az első fél­időben Géczi — Novák, Mát­rai, Horváth — Juhász, Orosz — Karába, Varga, Albert, Rá­kosi, Fenyvesi dr. összeállítás­ban játszott. Szünet utón Aczél, Páncsics, Dalnoki, Vile­­zsál, Perecsi és Németh is he­lyet kapott az együttesben. Tengerentúli program A csapat július 4-én mutat­kozik be a nemzetközi tornán. Műsora a következő: Július 4. New Yorkban a *kót Kilmarnock, 7-én Chica­góban a lengyel Polónia By­tom, 11-én újra New Yorkban az angol West Bromwich Al­bion ellen lép pályára. A má­sodik forduló valamennyi mérkőzését New Yorkban játsszák, sorrendben a Polónia Bytom (július 18), a West Bromwich Albion (július 21) és a Kilmarnock (július 25) el­len. Szó lehet még Cleveland­iján egy barátságos találkozó­ról is. Amennyiben a Ferencváros csoportjában megszerzi az el­ső helyet, tovább mérkőzik a végső győzelemért és ebben az esetben csak augusztus 13—14- én érkezik vissza Budapestre. Ka nem sikerül a csoportgyő­zelmet kiharcolni, akkor már július utolsó napjaiban isméi Magyarországon lesz a zöld­fehér együttes. Csütörtöki búcsúedzés A tengerentúlra utazó külö­nítmény csütörtök délután könnyű „búcsú”-edzést tartott, majd Végh Aladár, a Fe­­rencváros elnöke ismertette a játékosokkal az útiprogramot. Ma reggel KLM-gépen indul-PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telelőn: 343—100 142—220 Gépírószoba (hívható 20 éráig): 140—447 — Belpolitikai és sport­rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Post». Előfizethető a helyi posta­­hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. nak a zöld-fehér játékosok Amszterdamon keresztül New Yorkba, s este landolnak. Köz­tük egy Pest megyei fiatal az alscnémedi Juhász István, — Tavaly ősszel volt az első külföldi utam, Angliába és az NSZK-ba. Azóta kilenc or­szágban jártam és érthetően, társaimmal együtt nagy izga­lommal várom a soron követ­kező nem mindennapos prog­ramot. Kicsit tartok a repülő­­úttól. Kellemetlen élményeket szereztem Bilbaóból hazatérő­ben. Bizony nagyon dobált a gép. Születésnap Amerikában Juhász István 1960-ban kezdte sportpályafutását a Fe­rencvárosban, azóta vala­mennyi korosztály együttesét megjárta. Szorgos, kitartó munkával jutott el odáig, hogy a tengeren túlra utaz­hasson. A ,,Kis Juhász” kon­zervipari szakmunkás, most végezte el a negyedik gimná­ziumot. A sok edzés, elfoglalt­ság ellenére talált időt tanul­mányai folytatására. Július 17-én lesz 20 éves, a születés­napját Amerikában ünnepli. Rendszeresen kapcsolatot tart az alsónémedi labdarúgó­csapat játékosaival. Legjobb barátai: Horváth Rezső, Surá­­nyi Rezső és Farkas Dezső. A portyákról hazatérve mindig elmeséli nekik élményeit. Most Amerikából visszatérve az egész községnek szeretne élménybeszámolót tartani. Véget ért a beszélgetés. El­búcsúztunk. Ö hazament szü­leihez Alsónémedire búcsúzni, s aztán ma reggel ismét ösz­­saetalálkoznak a Ferencváros játékosai. A nem mindenna­pos út előtt reggel negyed nyolckor gyülekeznek az Üllői úton ... — reitter — AZ ÉSZAKI ES DELI KERET Mint beszámoltunk, a cseh­szlovákiai vendégszereplésre készülődő Pest megyei Észa­ki és Déli labdarúgó-váloga­tott vasárnap délelőtt 10 órakor Pilisvörösvárott elő­készületi mérkőzést vív egy­más ellen. A találkozó tiszta bevételét az árvízkárosultak javára ajánlották fel. Az ér­dekesnek ígérkező összecsa­páson megyénk legjobb já­tékosait láthatja a közönség. A két keret névsora: Északi válogatott. Kapu­sok: Wippelhauser (Pilisi Bá­nyász), Nyéki (Váci SE). Hát­védek: Doroszlai (Váci SE), Rakovszki (Dunakeszi Vas­utas), Krupp (Pilisi Bányász), Balogh (Szentendrei Építők). Fedezetek: Ottó, Bánfalvi (Vá­ci SE), Karácsondi (Aszód), Vajda (Dunakeszi Vasutas). Csatárok: Markos, Sodró, Pei­ler (Pilisi Bányász), Pintér (Váci SE), Kékesi (Bag), Kriska (Alsógöd), Tur­­csányi (Aszód). A csapat ed­zője Jeszmás György.. Déli válogatott. Kapusok: Bogár (Vecsés), Kalocsa (Mo­­nor). Hátvédek: Cseh, Oláh (Ceglédi Vasutas SE), Földi (Csepel Autó), Mazák (Tö­köl). Fedezetek: Csontos (CVSE), Fodor (Csepel Autó), Lányi (Nagykőrös). Csatá­rok: Kökény, Csurgai, Pin-Raktdri állványokat 2,5 m magas, 4—5 soros, 60 cm széles polcokkal vesz, árajánlatot kér Üj Élet MGTSZ Farmos. LEHELÉ OROMHÍR A VÁSÁRLÓKNAK ! 70 LITERES LEHEL HŰTŐSZEKRÉNY ISMÉT KAPHATÓ! ARA: 4200,- FORINT tér I. (CVSE), László (Ma­nor), Pintér Gy. (Csepel Autó), Gergényi J. (Tököl), Makovecz (Vecsés). F.dző: Go­­da Imre. Pénteki sportműsor KÉZILABDA. Megyei férfibaj­nokság. Abony—Vecsés (18, Bog­nár). Újabb két aranyérem Washingtonban folytatódtak a siketnéma sportolók X. nemzetkö­zi játékának küzdelmei. A ma­gyarok folytatták jó szereplésüket és újabb két arany-, négy ezüst- és két bronzérmet szereztek úszásban és asztaliteniszben. Úszás: 4x100 m férfi vegyesvál­tó: 1. Lengyelország 4:50.4 perc, 2. Magyarország (Taricki, Vasák, Kollár, Nagy). Asztalitenisz. Férfiegyes: 1. Prahl (nyugatnémet), 2. Lőwen­­stein P. (magyar). Női egyes: 1. Ivánkái (magyar), 2. Nakai (ja­pán), 3. Weltnerné (magyar). Fér­fipáros: 1. NSZK, 2. Magyarország (Lőwenstein testvérek). Női páros: 1. Magyarország (Weltnerné, Iván­kái). Vegyespáros: ... 2. Magyar­­ország (Lőwenstein P., Weltnerné). 37 ifjú sportvezető Befejeződött Abonyban a középiskolás tábor Abonyban tartották a me­gyei középiskolás sportveze­tőképző- és edzőtábort. A részvevőket, zömmel serdülő sportolókat — a megye kö­zépiskoláiból és iparitanuló­iskoláiból válogatták ki, 16 leány és 21 fiú vett részt a gyakorlati foglalkozásokon. Naponta 9 órán át folyt az edzés, tornában, atlétikában és kézilabdában. Az elméleti oktatáson a sportegészségügyi, sportpedagógiai és sportszer-A BP. HONVED labdarúgó-csapata Budaörsön ven­dégszerepeit, s 800 néző előtt 6:2 (2:1) arányban nyert. A helyiek két gólját Mezei és Szopós szerez­te'. Csernai, Pólyák, Reznák ők hárman lesznek a fő­szereplői szombaton a ceg­­lédberceli olimpiai estnek. Pólyák Imre aranyérmes bir­kózó, az ugyancsak arany­érmes Csernai Tibor labda­rúgó és a ceglédi Reznák Já­nos számol be tokiói élmé­nyeiről. Ezenkívül Reznák „kollégái”, a Ceglédi Vasutas birkózói bemutatót tarta­nak, ezzel is hozzájárulnak a sportág népszerűsítéséhez. A műsor este 7 órakor kez­­j dődik a ceglédberceli művelő­­l dési házban. Villanyszerelési Rádió­vagy televíziójavltás? Bármelyik községbe, házhoz megyek, azon­nali jótállással elvég­zi szaktparos, Sémiéi elektrotechnikus, Pi­­lisborosjenő, SalXai Imre utca huszonhat. Tanulót felvesz Majo­ros gumijavító. Vác. Széchenyi utca 33. Skoda Öctavia Super gépkocsi eladó. Meg­tekinthető Cegléd, Ugyer 6-dűiő. Dani András.______________ Kirakatrendező és de­koratőr leány ast keres Cegléd. vagy környékén. Cím a Ceglédi Nyomdában. Jégszekrény fel táblás és mosógép eladó. Cegléd. Körösi út 10. alatt.__________________ Autósok túrain a ve­zetést vállalom, ha ön szórakozni akar. Cím a Ceglédi Autós Klubban. Egypárevezős kielboot — kétszemélyes túra­­kajak — négyszemé­lyes oldalmotoros — egyszemélyes vitorlás olcsón eladó: Vác, Burgundia utca 14. Szedlacsek,__________ Egy sötét hálószoba­bútor olcsón eladó. Budapest, VI. Benczúr u. 1. Korda István. Azonnal beköltözhető kertes ház eladó. Nagykőrös, II.. Kos­suth Lajos u. 87/c. Július 4-én a Nagy­kőrösi Ládagyár KISZ- szervezete társiaski­­rándulást rendez a Pálfályába. Büfé. Ze­ne biztosítva. Azonnali belépésre felveszünk csúcsesztergályosokat, gép- és szerkezet­lakatosokat szerkezeti munkára, valamint vidéki munkára gép- és szerkezet­lakatosokat. Jelentkezés: Országos Bányagépgyártó Vállalat Budapesti Bányagépgyára, Budapest, IV. kér., Baross u. »1—95. sz. Azonnal átadunk át­szervezés miatt két db DT-413-as lánctalpas traktort könyjóváirás­­sal. Cím: Momori Me­zőgazdásági Gépjavító Állomás._______________ 1965 II. félévre a Mo­­nori Gépjavító Alila­­más vállal SZ—100-as, DT—54-es, DT—413-as fő- és folyójavítást, továbbá MTZ—UTOS fő- és folyó javítást. Továbbá szerkezeti, lakatos, hegesztő, ko­vács és asztalos sza­badkapacitásra új szerkezeti berendezé­sek gyártását vállal­juk, és pótkocsik fő­javítását. gumiabron­csok felújítását. Gyengefias tehén el­adó. Nagykőrös, Go­­dány-dűlő 35. Kohán Balázs. Stukatumád négyzet­méterenként három forint. Utánvétre is szállít Vámos György, Vác, Köztársaság út öl.___________. 350-es Izs, Duna-oldal­kocsival eladó. Nagy­­kőrös. Loson czy 69. Jókarban levő 350-es DKW oldalkocsival eladó. Nagykőrös, Rá­kóczi u. 16. Asztalos- és faipari gépmunkást keres a Pest, megyei Faipari Vállalat, Solymár, vasútállomás mellett. Telefon: 167—342, vagy személyesen. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Modem hálószoba el­adó. Ujvárosszél 46 alatt.__________________ Budai úton vasúthoz tíz percre saját 969 n-öl szőlő, esetleg ter­méssel is, eladó, ki­sebb, lakható, beköl­tözhető épülettel. Ér­deklődni lehet I. kér., Hunyadi utca 4. alatt, Jawa-Ideái bejáratos motorkerékpár igé­nyesnek eladó. Ceg­léd. Kazinczy utca 32. Ipari tanulót felve­szek. Szabó József szobafestő, Bezerédi utca 25. szám. ___ Két darab egyéves süldő eladó. Fűtőház utca 15. szám, Vágó­­hidnál.________________ Ruházatának rendbe­hozását ne . mulassza, keresse fel RE VESZ női, férfiszabót. Divat­jamúlt, elrontott ru­haféléit divatosra át­alakítom. Cegléd, Te­­leki utca 1._________ Terliszter plisszérozott szoknyákat készítek. REVESZ női, férfisza­bó. Két darab háromré­szes tükörablak roló­val együtt eladó. Szív utca új ház. Négyszemélyes önmű­ködőd rekamié, kettő fotel, négy szék újsze­rű állapotban sürgő­sen eladó. Pannónia­­motort elcserélem. Rá­kóczi út 30. szám. Azonnal beköltözhető fél ház eladó. IX. kér., Bezerédi utca 8. szám.________________ Azonnal beköltözhető kis ház eladó. Hajó utca lit,______________ Világos hálószobabútor 9 darabból álló. eladó. Bozóki, Alkotmány utca 21. alatt, két ablak, 90xl50-es eladó, Bercsényi utca 41. alatt.______________ Ötvenöt éves özvegy­asszony takarítást vál­lalna szerény lakásért. Ajánlatokat „Megbíz­ható” jeligére a Ceg­­lédi Nyomdába kérek. Azonnal beköltözhető ház eladó. Beloiannisz utca 31- szám alatt. Városhoz közel, 800 n­­öl területtel tanya be­költözhetően eladó, vagy városi lakásért elcserélhető Értekez­ni lehet kerékpár­megőrző Dobronyi Mi­hályiénál, Földműves­szövetkezeti vendéglő­nél. Déli út 52. számú ház sürgősen eladó, be­költözhető. Érdeklődés ugyanott._____________ Vaskapu, üvegtető ké­szítését vállalom, Lé­vai lakatos Vácséi ut­ca 47., ugyanitt jég­szekrény, kéttáblás, eladó.________________ Eladó sürgősen egy konyhabútor, egy ru­haszekrény, egy tűz­hely 800-ért. Mikes ut­ca 18/a. szám alatt. Eladó 12 darab két­hónapos malac, IX., Gerje utca 7. alatt. Asztalos, karbantartó munkára elhelyezked­ne állami gazdaság­ban, tsz-ben, vagy üzemben is, lehetőleg Pest megyében. Bő­vebbet. „Jó munka­erő” jeligére a ceglé­di hirdetőbe. Posta­fiók 86. Egy jó állapotban le­vő 250 kom-es motor­­kerékpár eladó. Ceg­léd, II.. Virág u. és Könyök u. sarok. Uj fürdőszoba-kályha, bojlerral, fatüzelésű, eladó Toldi u. 22. Négy és hathónapos süldők eladók. V. kér., Kép utca 11. szám alatt. . , ve zés i kérdésekkel ismerked­tek a tábor lakói. A fiatalokkal a legkivá­lóbb megyei testnevelők fog­lalkoztak, mint például Kürti Béla, Borkovits József, Bod­nár Ferenc. A fiúk és a lányok szer­dán a táborozás végén vizs­gát tettek — gyakorló edzői és játékvezetői képesítést sze­reztek —, s ezután iskoláik­ban sportvezetőként seeitik a testnevelő tanár munkáját Képünk a tornászok edzésén készült, Rafael Éva, a deb­receni országos bajnokság harmadik helyezettje a fele­más korláton Járdány Gyula MOZAIK Napokig kétséges volt, hogy a szombaton és vasárnap sorra ke­rülő Magyarország—Nagy-Bri­tannia úszóviadalt melyik buda­pesti úszódában bonyolítják le. A Magyar Üszó Szövetség elnöksége közölte, hogy a versenyre — füg­getlenül a Duna apadásától a mar­gitszigeti Sportuszodában kerül sor. Legfeljebb arról lehet szó, hogy nem a nyitott, hanem a fe­dett medencében bonyolítják le a nagy érdeklődéssel várt viadalt. ★ Helsinkiben 30 000 néző előtt megkezdődött a hagyományos „vi­lágjátékok” nemzetközi atlétikai verseny. Az első napi műsor kö­zéppontjában az 5000 méteres sík­futás állt, amelyben a francia Jazy, az ausztrál Clarke és az amerikai Schul indított rohamot a világrekord ellen. Schul elmaradt a várakozástól, Jazy és Clarke kö­zé azonban meglepetésre a kenyai Keino futott be a második helyre. Ragyogó eredmények születtek, a győztes Jazy elmaradt ugyan Clarke 13:25.8 perces világcsúcsá­tól, de 13:27.6 perccel kitűnő Euró­­pa-rekordot futott. A monte-carlói nemzetközi tor­nán szereplő Bp. Honvéd vízilabda csapata 8:2 arányban legyőzte a CN Marseille együttesét, Zágráb csapata pedig 9:2-re nyert a Bar­celonai Üsző Klub ellen. így a döntőt a magyar és a jugoszláv csapat játssza. Nagy Judit győzött Lipcsében A lipcsei viadalon a tizenegy számból csak hármat nyertek meg a magyarok. 200 méteren Kovács, 400 méteren Szenteleki, súlylökés­ben pedig Nagy Judit a Váci SE atlétája lett első 13.82 méterrel. A női utánpótlás-válogatott ma érke­zik vissza Budapestre. Don Schollander, az amerikaiak „úszócsillaga” aki június 23-án a nemzeközi úszóversenyen megsé­rült és 8 napig kórházban volt, pénteken hazarepült Bernből az Egyesült Államokba. Szolnok visszavágott A vízilabda OB I. hétközi . for* dulójában a Csepel Autó Szólno* kon vendégszerepeit. Szolnoki Dózsa—Csepel Autó 5:1 (2:0, 0:1, 2:0, 1:0). Szolnok, 500 néző. V: Samu. Cs. Autó: Hohl — Brinza, Kraj­­ner — Gallov — Szalai, Rusorán II, Kiss. A gyors, ötletes támadásokat ve­zető Szolnok visszavágott tavaszi vereségéért a körülményeskedő Autónak. G: Brinza (4 méteresből). Ipari nagyvállalat keres azonnali belépésre városi irodája részére gyors- és gépírónőt, továb­bá Újpesten levő központja részére fiatal gépészmér­nököt, építésztechnikust és nagy gyakorlattal rendel­kező gyors- és gépírónőt. Ajánlatokat „Fortuna 100" jeligére az Újpesti hirdetőbe. KEKES TELEVÍZIÓT OTP HITELAKCIÓBAN VÁSÁROLJON ! ARA: 5200,- FORINT

Next

/
Oldalképek
Tartalom