Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-02 / 154. szám
1965. JULIUS 2. FENTEK MEi. t^íWflP Tizenkét haláleset A fürdési idény első napjainak mérlege Csak néhány napja köszöntött be a fürdési idény, a gondatlanságnak, virtuskodásnak máris 12 emberélet esett áldozatul. Ezzel kapcsolatban a Belügyminisztérium vízrendészeti osztályán elmondották: a vízbe fulladt 12 személy közül heten még a 17. évüket sem töltötték be. Szombaton és vasárnap, az első kánikulai napokban nyolcán, köztük öt fiatal leUe halálát a folyók vizében. Ennek arra kell figyelmeztetnie a szülőket: ügyeljenek jobban gyermekeikre. Intsék nagyobb óvatosságra a fiatalokat és akadályozzák meg, hogy tiltott helyen füröd jenek. Az idén a magas vízállás miatt egyébként is nagyobb körültekintésre, óvatosságra van szükség. A Duna és a Tisza mentén a magas víz elborította a hullámteret, s az úgynevezett kubikgödröket is. A víz sok helyütt hirtelen mélyül. Ez fokozottan veszélyes a fürdőzőkre és a csónakázókra is. A Duna mellékágai, amelyek a korábbi években kedvenc fürdőhelyei voltak a gyermekeknek, most folyónagyságúra duzzadtak, tehát itt is fokozott elővigyázatosság szükséges. A szokottnál magasabb vízállás, az árhullámok megváltoztatták a medreket és a parti viszonyokat. Ezért csakis a kijelölt helyeken szabad fürdeni. Itt a területi adottságok viszonylagos biztonságot nyújtanak. A folyó- és tavi strandokon mentőőrök teljesítenek szolgálatot és vigyáznak az emberek épségére. A vízrendészet őrsei szigorúan megbírságolják mindazokat, akik tiltott, veszélyeztetett helyeken fürdenek. A Belügyminisztérium vízrendészeti osztálya ismételten figyelmezteti a vizek kedvelőit: tilos fürdeni hajóútban, továbbá hidak, zsilipek, kompátkelőhelyek közelében, valamint kikötőkben, hajóállomások területén. Megnyílt négy új camping Csütörtökön a zamardi „Kék tó” önkiszolgáló étterem mellett megnyitották az ezerötszáz személyes autó-campinget. Átadták rendeltetésének a balatonszabadi-sóstói háromezer, valamint a bélatelepi és ordacsehi, összesen négyezer személyes táborokat is. így a hét végén a Balaton déli partján már 8500 vendéggel többet tudnak elhelyezni táborokban, mint az elmúlt vasárnap. t 8\Ä trwnap 1965. július 2, péntek, Ottokár napja. A nap kél: 3.50, nyugszik: 19.45 órakor. A hold kél: 7.30, nyugszik: 22.36 órakor. — A gyömrői Rákóczi-napok alkalmából ma délután 3 órakor kezdődik a gyömröi művelődési házban a meghívásos amatőr kisfilmfesztivál. Szombaton este emléktábortüzet gyújtanak a Mánya-réten felállított emlékműnél. A nagyszabású műsoros bál pedig este fél tízkor kezdődik a művelődési házban. HEUREKA Tegnapi számunkban riport jelent meg az árvízvédelem közkatonáiról. Elolvastam — tetszett. Ám közben egy költői mondaton akadt meg a szemem: „Több mint két hete már, hogy a Duna két ága összezárult a sziget körül”. Több mint két hete már? Pontosabban: csak két hete? Ezek szerint három hete még nem zárult össze a két ág — és nem volt Szentendrei-sziget?... (m. j.) KEDDEN Nyereménybetétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénztár július 6-án, Nádor utcai kultúrtermében, rendezi a nyereménybetétkönyvek 1965. második negyedévi sorsolását. A húzáson a június 29-ig váltott és a sorsolás 1 ÍTELET Jóra ff Jótsseí és társai bűnüfjyébon A fővárosi bíróság csütörtökön másodfokon, jogerősen ítélkezett Járay József és társai bűnügyében. Az ügyben szereplő legtöbb személlyel kapcsolatban helybenhagyta az elsőfokú ítéletet; így Járay József négy és fél évi, valamint Szabó Lajosnak, a Magyar Nemzeti Bank volt főcsoportvezetőjének egyévi szabadságvesztés büntetését. Szerényt László büntetését — aki a később kicsempészett numizmatikai érméket közvetítette Járay részére — figyelemmel betegségére, két évről egyévi szabadságvesztésre szállította le a bíróság. Az elítélteket több mint 350 ezer forint elkobzást pótló egyenérték megfizetésére kötelezte a fővárosi bíróság. napján érvényben levő nyereménybetétkönyvek vesznek részt. Minden ezer betétkönyv közül 25 nyer, egy a negyedévi átlagbetét 200 százalékát, egy a 100 százalékát, kettő az 50 százalékát, huszonegy pedig az átlagbetét 25 százalékát. NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁS A CSONTTÖRÉSRŐL A Magyar Tudományos Akadémia biológiai tudományok osztálya július 5—3. között tanácskozást rendez Debrecenben a csonttörések gyógyításának biológiai és gyakorlati problémáiról. A tanácskozáson 10 ország kiváló szakemberei vesznek részt. Két legyet egy csapásra .»Akasszanak fel, ha én vittem el a pénzt“ — A nyomozó sakkhúzása — A kiskorúakból álló betörőbanda is megkerült A múlt héten „önbetörés” címmel azt írtuk, hogy Vásáreczki Józsefné hernádi lakos, az italbolt vezetője önbetörést követett el, hogy ezzel megszerezhesse az aznapi bevételt, 5900 forintot. Az ügyet az első tájékoztatás alapján írtuk meg — azóta teljes a kép, s úgy gondoljuk olvasóink is érdeklődéssel fogadják. Az eset a következőképp történt. Ismeretlen tettesek a június 21-re virradó éjszaka feltörték a hernádi húsboltot. Konzervet, 800 forint készpénzt és kolbászt vittek magukkal. Ezután betörtek a ház másik üzletébe, a Vásáreczkiné vezette italboltba, ahol alaposan leitták magukat, majd csokoládéval és 200 forint készpénzzel odábbálltak. Elkezdték fűrészelni az üzletház két másik boltjának, az iparcikk és az élelmiszerboltnak a lakatját is, de munkájukat nem fejezték be, úgy látszik megzavarták őket. Vásáreczkiné, aki szabályellenesen hazavitte az előző napi bevételt, az 5900 forintot, a betörés láttán úgy gondolta, most alkalma lesz a könynyű pénzszerzésre. A nyomozónak elpanaszolta, hogy a tolvajok a bevételt is elvitték, s hozzátette: fel kéne akasztani azokat a bitangokat. A nyomozó megkérdezte, hová tette a pénzt. A pénztárba? „Nem, eldugtam”. „Hová”? — „Ide, tessék nézni”. A nyomozó megnézte a helyet és úgy látta, hogy ahhoz senki sem nyúlt. Ezt közölte is az asszonnyal, aki felháborodottan tiltakozott: „Akasszanak fel, ha én vittem el a pénzt”. A nyomozó úgy tett, mintha megnyugodna. Ám tudta, hogy az asszonynak néha a lánya is segít. Erre építette tervét. A rendőrt elküldte a lányhoz, azzal az üzenettel: édesanyja kéri, hogy küldje el a bevételt. A lány gyanútlanul elküldte. A nyomozó a pénzt az anya elé tette. Vásáreczkiné sírvafakadt és próbálta kimosni magát — de akkor már késő volt, a bűnt elkövette. Előzetes letartóztatásba helyezték. Időközben a rendőrség a betörőbandát is elfogta. Két kiskorú monori, és két kiskorú budapesti fiúból állt a banda. Olyanokból, akik nem tanulnak, nem dolgoznak, csavarognak, csak néha vállalnak munkát, és akik Szolnokon és Abonyban is követtek el már betörést. A rendőrségen azt mondják: azzal, hogy Vásáreczkiné elsikkasztotta a bevételt (az más kérdés, hogy megtalálták) ismét felmerül egy régi dolog, amit jó volna rendezni. Nevezetesen azt, hogy az üzletekben összegyűlt pénzt, a napi bevételeket egységes és szigorúan ellenőrzött rendszer szerint kellene kezelni. Az egységes rendszer megvan — az ellenőrzést kellene erősíteni, hiszen így kevesebb lehetőség nyílna a Vásáreczkinééhez hasonló bűncselekmények elkövetésére. M. J. — Az árvíz miatt kétszer is elhalasztott visegrádi első országos autós- és motorostalálkozót július 4-én, vasárnap tartja a Pest megyei Közúti Balesetelhárítási Tanács, a nagyvillámi menedékháznál. — Újlengyel és Kemence. Az Állami Déryné Színház ma este 8 órai kezdettel Újlengyelben, holnap Kemencén mutatja be Baróti—Dalos—Eisemann: Bástya sétány 77 című operettjét. — Gondatlanság következtében kigyulladt szerdán délben Dunaharasztin, a Kun Béla út 3. szám alatti lakóház melléképülete. Leégett 60 négyzetméternyi tető- és három négyzetméternyi födémszerkezet. Ausztnike István tsz-dblgozó a melléképületben üst alatt begyújtott, a tüzet otthagyta és egy kipattanó szikrától meggyulladtak a különböző takarmányféleségek. Az anyagi kár négyezer forint. A tüzet a budapesti és a Csepel autógyári tűzoltók oltották el. „MÚZEUMBAN“ — Látod kislányom, így jár az, aki a körmét rágja. Pásztor karikatúrája A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Ritmikus percek. 9.05: Ipari információk. 9.10: Zenekari muzsika. 9.54: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Mezei csokor. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Derűs históriák. 12.15: Margherita Carocio, Walter Ludwig és Fernando Corena énekel. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. 14.05: Szigeti József hegedül. 14.40: Az ifjúsági rádió műsora. 15.00: Üzenetek. 15.40: Lapozgatás új könyvekben. 16.10: Villanófényben. 16.15: Operarészletek. 16.45: Randé Jenő írása. 17.00: ötórai tea. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Üj zenei újság. 18.50: Egy óra Louis Armstronggal. 20.25: Az örök téma — verses összeállítás. 22.25: Zenekari muzsika. 23.18: Könnyű dallamok. 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO 14.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.35: Verbunkosok. 15.05: Családi körben. 16.05: Operettdalok. 16.15: Korunk nagyjai. 16.40: Ifjúsági zenekarok. 17.05: Hangverseny a stúdióban. 17.35: Dr. Garam József közgazdász írása. 17.50: Hangversenynaptár. 18.05: Nótacsokor. 18.40: Horgászok ötperce. 18.45: Fuvószene. 19.05: Közvetítés Frankfurtból — szimfonikus zene. 20.45: A dzsessz kedvelőinek. 21.05: Katonadalok. 21.40: Láttuk, hallottuk. 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. URH 18.35: László Margit énekel, Kovács Dénes hegedül. 19.15: Tánczene. 19.50: Bajazzok —■ operarészletek. 20.25: Könnyűzene. 21.03: A zeneirodalom nagy karműveiből. 22.10: Dr. Vikár László összeállítása. TELEVÍZIÓ 9.30: Anyagbörze. Riportmüsor. 9.45: Alkotóműhely. A nagyító segítségével (ism.) 10.00: Dr. Kildare. Ügyeletes szolgálat. Magyarul beszélő amerikai film (Ism. 14 éven felülieknek). 10.45: Telesport (ism.) 11.00: A jövő hét műsora. 40 EVE, Nyugat felől felhőátvonulások, záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt déli, később megélénkülő és északnyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között. 1925. július 2-án született Patrice Lumumba, a gyarmati sors és az imperializmus ellen harcoló Afrika nagy mártírja. Postatisztviselő volt. Kora ifjúságától részt vett hazája, Belga-Kongó népének nemzeti függetlenségéért küzdő megmozdulásaiban. 1958-ban megalapította országa első nemzeti pártját és az erősödő, rohamosan terjedő függetlenségi mozgalom elismert vezetője lett. 1959-ben, a belga gyarmati uralom ellen fellángolt felkelés élén állott. A gyarmatosítók bebörtönözték. Az 1960-ban tartott brüsszeli kerekasztal-konferencia részvevőinek követelésére szabadon engedték és ezután meg is jelem az értekezleten. ö lett a független — volt belga — Kongó első miniszterelnöke. A békés együttélés politikáját képviselte és következetesen szállt síkra a kolonializmus megszüntetéséért, a belga csapatok kivonásáért, országa egységéért. Kaszavubu árulása megrendítette helyzetét és őt az imperialista-bérenc Mobutu kezére játszotta. Súlyosan bántalmazták, kínozták, Katangába hurcolták és ott — a belga, brit és USA monopóliumok érdeke szerint — alávaló módon meggyilkolták. MA Horkányfiirdőn sorsolják a lottót A hónap első lottósorsolását, a 27. játékhét nyerőszámainak a húzását, ma délelőtt 10 órai kezdettel Harkányfürdőn rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Nyár PECSÉT Az amerikai Texas államban nemrég rendeletet adtak ki, amelynek értelmében minden haszonállatot a tulajdonosának pecséttel kell ellátnia, hogy a jövőben a jogos tulajdon kérdése ne képezhesse vita tárgyát. Az illetékes hivatal azonban az ott dolgozók legnagyobb meghökkenésére levelet kapott az egyik farmertől, ezzel a szöveggel: „A szarvasmarhák, a lovak és a juhok bélyegzővel ellátása egyáltalán semmiféle nehézséget sem okoz. De mit kezdjek a méheimmel?” Foto: Regős — A Tátrai vonósnégyes szombaton a fertődi kastélyban tart hangversenyt a soproni ünnepi hetek alkalmából. E napon a Soproni Vasas Művészegyüttes bemutatja Ibsen: Nóra című színművét — E hónapban három érdekes küzdelemben vesznek részt a nagykőrösi postagalambok. Most szombaton kerül sor a Halle— Nagykőrös. 10-én a Drezda— Nagykőrös és 24-én a Gseszka-Lipa—Nagykőrös versenyre. — A ceglédi Kárpáti Aurél irodalmi asztaltársaság ma este tartja évadzáró ülését. Értékelik a végzett munkát, megtárgyalják az őszi terveket. Sor kerül a vezetőségválasztásra £ Postabontás Hasznos törekvés A Pest vidéki Gépgyárban öt évvel ezelőtt alakult meg Lenkó Károly vezetésével a Mező Imre-brigád. Most, a felszabadulás 20. évfordulója alkalmából elhatározták, hogy megszerzik a szocialista brigád címet. Vállalásukat tíz pontban rögzítették. A brigád két tagja most tette le a szakmunkásvizsgát, s van egy technikumi hallgatójuk is. A fárasztó napi munka után valamennyien társadalmi munkát is végeznek. Nagy segítséget nyújt a Mező-brigádnak a vállalat vezetősége és a szakszervezeti bizottság, hiszen tudják, hogy a vállalások teljesítése a tervteljesítést, s nem utolsósorban a szocialista embernevelést szolgálja. Bundies Péter, Tököl, Fő u. 90. Észrevétel nincs! Az eső lassan szemerkélt, amikor Túra községből az állomás előtti térre érkezett az autóbusz. Kiszálltak az utasok, és mindenki ment a maga útján. A busz várakozott, amikor két ellenőr lépett a gépkocsivezetőhöz. Megkezdődött a jármű műszaki ellenőrzése. Kigyulladtak a lámpák, reflektorok, irányjelzők, sőt, a duda is megszólalt. Az alapos vizsgálat során az egyik ellenőr még a busz alá is befeküdt, majd fékpróba következett. Elhangzott a vélemény: észrevétel nincs! De nekem van, és örömmel tudatom: a GA 51—29 rendszámú autóbusz vezetője jól vizsgázott, rendbentartja a reábízott kocsit. Az ilyen vezető mögé nyugodtan ülhetnek az utasok. Csiba József Gödöllő SZÍVKÜLDI, GICCS - DE MEDDIG? A téren sergők, lánchinták, céllövöldebódék, köztük hömpölygő tömeg. Lányok, fiúk fején papírsapka, kezükben rózsás fakanál, bárgyún ingyorgó baba, s hasonló vásári holmi, amelyet többnyire a zsákbamacskán nyertek. A harsogó zenét patronok durrogása és a trombiták rekedtes hangja színezi. Igazi búcsúhangulat. A hangszóró elnémul, majd felhangzik a rádióból évekkel ezelőtt még oly jól ismert szöveg: „Szív küldi szívnek szívesen! Egy barna fiú küldi a következő dalt — akit legjobban szeret — Marikának...” Ezután felhangzik, ma már ki tudná megmondani, hányadszor, a slágerré vált „Kicsit szomorkás a hangulatom máma” ... Igen, a mi hangulatunk is ennyi giccs után kicsit szomorkás. Nyíri Sándor Zsámbék, Új élet út 18.