Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-15 / 165. szám

9 1965. JULIUS 15, CSÜTÖRTÖK Nasszer teievíziós nyilatkozata Nasszer elnök július 9-én interjút adott az amerikai Columbia televíziónak. Az in­terjút július 13-án közvetí­tették a világ vezető ál lám­­fórfiainak szentelt program keretében. A nyilatkozat tel­jes szövegét július 14-én közölték az egyiptomi lapok. Nasszer elnök a többi között Ben Bebla sorsával, az afro­ázsiai konferenciával, a Pa­lesztinái problémával, az arab egységtörekvesékkel, az amerikai búzazsarolással és a feltétel nélkül nyújtott szovjet segítséggel foglalko­zott. Újabb offffenzíva Dél-Vietnamban DA NANGOT ELVÁGJÁK A KÜLVILÁGTÓL? A dél-vietnami felszabadí­tás i hadsereg nagy erőket vont össze a Da Nang-i légi­­támaszpont, az Egyesült Ál­lamok legnagyobb dél-viet­nami katonai létesítménye körül s a vidéken napok óta ádáz harcok dúlnak. Nyugati hírügynökségek szerdán gyorshírben jelentették, hogy a Vletcong alakulatai pusztító aknatüzet zúdí­tottak a kormánycsapa­tok egyik őrállására, a légibázistól 32 kilométer­nyire délnyugatra. Az aknaíűzben 26 kormány­katona életét vesztette. GUAYAQUIL Az utcákon tankok cirkálnak... Ecuadorban folytatódtak a tüntetések a katonai junta el­len. Különösen heves népi megmozdulásokra került sor Guayaquil kikötővárosban: itt a rendőrség több ízben is fegyverét használta, amikor könnygázbombákkal már nem sikerült feloszlatni a tömeget. Többen megsebesültek, egy 16 éves lány a kór-BAGDAD ÉVFORDULÓ . Az iraki forradalom hete­dik évfordulója alkalmából Bagdadban nagyszabású ka­tonai díszszemlét tartottak. A dísziszemlén, amelyen részt vettek a katonai akadémia most_yégzett növendékei, je­len volt Aref elnök, kormá­nyának tagjai, valamint a diplomáciai testület képvise­lői. Az elnök — az AFP je­lentése szerint — beszédet mondott az ünnepségen. Be­szédében bejelentette, hogy az országban általános váiesztá-1 sokat tartanak és rövidesen megalakul a nemzetgyűlés. MOSZKVA Hunyadi László Alig hogy a moszkvai Nagy Színházban megtörtént az évadzárás, máris megkezdődik itt a leningrádi Kirov opera vendégszereplése. Szerdán Glinka: Ruszlán és Ludmillá­ja került ben\utatásra, pénte­ken, július 16-án ped'g Erkel: Hunyadi László­ja, amelyet Tyihomirov rendezésében ez év áp­rilis 30-án mutaitott be elő­ször a leningrádi opera. A Hunyadi László rendezője elő­zőleg Novoszibirszkben a Bánk bánt vitte a szovjet kö­zönség elé. Két éve csuklik Az Atlantában élő 40 esz­tendős McDonald asszony két eve csuklik, bár a legkülönbö­zőbb kísérletekkel, gyógysze­rekkel próbálták már elállí­tani a csuklást. Az orvosok most a nyakszirt bizonyos idegszálának kokain-blokki­­rozásával próbálják a csuklást megszüntetni. Mibe kerül egy gyerek? Francia megállapítások sze­rint egy gyerek a születésé­től 13 éves koráig 35 00C frankba kerül. Szüleinek e szempontból a legnehezebb idő­szak a kamaszkor, mikor a költségek 42 százalékkal ma­gasabbak, mint a kisgyer­meknél. házban belehalt sérülései­be. A tüntetések órákon át tartot­tak és mikor a rendőrségnek végül sikerült megtisztíta­nia a város központját, gya­korlatilag megbénult az élet, a forgalom leállt, az utcákon senki sem mutatkozott, az üzletek és a bankok bezártak. A hatóságok elrendelték az iskolák bezárását is, hogy így megpróbálják elejét venni az újabb tüntetéseknek. A városban az esti órák­ban kijárási tilalmat lép­tettek életbe, az utcákon tankok és katonai gépkocsik cirkálnak. Időn­ként puskalövéseket lehet hal­lani. A szabad választások jel­szavával kirobbant ecuadori tüntetéseknek eddig összesen ! három halálos áldozata és mintegy líűsz sebesültje van. LJUBLJANA BALESET­STATISZTIKA Szlovéniában az elmúlt hé­ten összesen 210 közlekedési baleset történt, amelynek következtében 11 személy éle­tét vesztette, 153 pedig meg­sérült. Ezek közül 85 személy súlyos sérülést szenvedett. A balesetet legtöbb esetben a túl gyors hajtás idézte elő. A saigoni amerikai főhadi­szálláson nyomott hangulat uralkodik. A dél-vietnami amerikai hadvezetőség attól tart, hogy a felszabadítási front egységei Da Nangot, ezt a rendkívül fontos stra­tégiai légibázist elvágják tel­jesen a külvilágtól. A Da Nang körül kialakult sú­lyos helyzeten az ameri­kaiak nagyszabású légitáma­dásokkal igyekeznek változ­tatni. A Reuter tudósítása szerint Vércse, Kalóz és Fan­tom típusú amerikai re­pülőgépek több száz ton­na bombát dobtak le a Victcong vélt állásaira. Az akció sikeréről azonban nem érkezett jelentés. A partizánok ezekkel a fej­leményekkel egyidőben si­keres támadást hajtottak vég­re 80 kilométernyire északra Kontum városától. Aknave­tőkkel lőtték a kormánycsa­patok Dák Sut-i állásait, ezt a támadást katonai szakértők a kulcsfontosságú Kontum vá­rosa ellen indítandó offen­­zíva nyitányának tekintik. Szerdán újabb háromezer amerikai katona szállt part­ra Vung-Tavunál s azonnal indult a Bien Hoa-i támasz­pont felé A katonák csatla­koznak a támaszpontot bizto­sító őralakulatokhoz. Az amerikai légikalózok szerdán kora reggel újabb támadást hajtottak végre a Vietnami Demokratikus Köz­társaság területe ellen. A Coral Séa repülőgép-anyahajó gépei a demilitarizált övezettől 12 kilométerre északra oldot­ták ki bombáterhüket. HARCOK DÉL-S1UDÁNBAN Az AFP egy szerdai tudó­sításában elemzi a dél-szu­­dáni helyzetet. Megállapítja, hogy a három déli tarto­mány — Bahr el Ghazal, Felső-Nilus és az Egyenlí­tő tartomány — fővárosai körül harcok folynak, illet­ve a felkelők tevékenysége folytán riadókészültséget ren­deltek el. Wauban kedden házról házra folyt a csata. Hivata­los közlemény szerint 72 fel­kelőt öltek meg. A vá­ros környékén az erdőkben Szerdán délelőtt még tárgyalt Stewarttal Váratlanul elhunyt Ádlai Stevenson Adlai Stevenson, az Egye­sült Államok ENSZ-küldött­­ségének vezetője szerdán Lon­donban elhunyt. A 65 éves Stevenson, aki 1952-ben és 1956-ban a de­mokrata párt részéről elnök­jelölt is volt, a londoni Szent György kórházban, délután magyar idő szerint 17 óra­kor halt meg, szívroham kö­vetkeztében. A diplomata előzőleg részt vett az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának genfi értekezletén, s útját London­ban tárgyalások céljából sza­kította meg. Utolsó tényke­dései közé tartozott, hogy a hét végén megbeszéléseket folytatott Wilson brit mi­niszterelnökkel és Stewart külügyminiszterrel, főképp a vietnami kérdésről. Steven­son szerdán délelőtt még tár­gyalt Stewart külügyminisz­terrel. kétezer felkelő tartja ma­gát. A vidék országútjain tel­jesen megszűnt a forga­lom. Jubában egész vasárnap dúlt a harc, több házat felgyújtot­tak. A biztonsági erőknek sikerült a felkelők támadá­sát visszaverni, de a helyi ha­tóságok segítségért fordul­tak Khartumhoz. A harma­dik fővárosban: Malakaiban elrendelték a riadókészültsé­get. Hivatalos körök aggód­nak amiatt, hogy a Khar­­tumíól 800 kilométerre délre fekvő városból két napja semmiféle hír sem érkezett. A dél-szudáni vezetők, akik azt akarják, hogy a déli tartományok külön állammá váljanak, most döntő ellen­állásra készülnek a khar­­tumi kormánnyal szemben. A felkelők vezetője William Deng, a Sanu szervezet feje. A szervezetnek hír szerint 5000 főnyi jól felszerelt had­serege van. Bemutatkozott a francia atomhaderő SANTO DOMINGO A politikusok elutaznak Bob Hope együttese megérkezett Az AÁSZ közvetítő bizott­sága megbeszélést folytatott a dominikai alkotmányos erők, illetvte az lmbert-féle katonai junta vezetőivel az ideiglenes kormány felállítá­sáról. Az AÁSZ bizottságának tagjai hamarosan Washing­tonba utaznak, hogy beszá­moljanak az Amerikai Álla­mok Szervezete külügyminisz­teri tanácsának dominikai tárgyalásaikról. Miközben a politikusok el­utaznak, vendégként Domin­­góba érkezett Bob Hope ame­rikai komikus és együttese, hogy „némi nagyorús szük­séges humort injekciózzon az Amerika-közi csapatokba”. Az együttes három napon ke­resztül lép fel a Santo Do­­rruvngóban tartózkodó ame­rikai csapatok előtt. A dominikai lakosság szó­rakoztatásáról nem étkezett jelentés. MEXIKO fNOIÁNHÁBGRÚ A dél-mexikói Chiapas ál­laimban az indián őslakosság és a kormány által betelepí­tett fehér telepesek között kitört véres harcokban eddig tizenöten vesztették életüket. Franciaországban július 14- én a hagyományos népünnep­ségeken emlékeztek meg a Bastille bevételének évfor­dulójáról. Párizs lakossága utcai bálokon, a Bastille téren a városháza előtt és az Eiffel­­toronynál rendezett tűzijáté­kokkal ünnepelte meg a nagy francia forradalom napját. A hivatalos katonai dísz­szemlére szerdán délelőtt ke­rült sor a Champs Elysées-n, ez volt az atomfegyver je­gyében átszervezett francia hadsereg első nyilvános be­mutatkozása. Az eddigiek­nél nagyobb méretű katonai díszszemle a francia kor­mánynak azt törekvését tük­rözte, hogy kidomborítsa Fran­ciaország katonai független­ségét. PÁRIZS olajmegAuapodás Párizsban hivatalosan beje­lentették, hogy S húsz hó­napja tartó francia—algériai olajtárgyalások eredménye­sen befejeződtek. Az egyez­ményt valószínűleg a jövő hé­ten parafálják Algírban. Tar­talmát még nem hozták nyil­vánosságra. amnyi azonban ismeretes, hogy a tárgyaláso­kon az algériai olajtermelés lényeges fokozásában álla­podtak meg. Az algériai kormány a jö­vőben nagyobb részesedést kap a már üzemben levő olaj­­forrásokból. A kutatást és újabb olajforráso.k feltárását a francia és az algériai ál­lam között együttműködés keretében szabályozza az egyezmény. MANILA FREDA A Freda-tájfun, a legerő­sebb, amely az idén a Fülöp­­szigeíekeij végigsöpört, első jelentések szerint 37 halálos áldozatot követelt. A tájfun súlyos árvizeket és földcsu­szamlásokat okozott, különö­sen Cotabatoo déli tartomány­ban. A Bomba (n) Amíg az atomból bomba lett A nukleáris fegyverek a agenergia robbanásszerű fel­­abadításán alapulnak. Al­­tlmazási formájuk lehet imba, gránát, rakétatöltet, rpedó és leszórható radioak­­v por formájában is. A legál­­lánosabban elterjedt mag­­gyver a bomba, amelynek így változatát különböztetik eg, bár a negyedik csak el­­életben létezik. A négy vál­­•zatot szaknyelven egy-, két-, ú-omfázisú, valamint neut­­in bombának nevezik. Az ;y£ázisú, vagy „közönséges” ;ombomba a maghasadás íergiáját robbanásszerűen étsugározza. Ilyen bomba >lt az, amely Hirosima és agaszaki felett robbant, s bb, mint húszezer tonna NT robbanóerejének felelt eg. (A ma használatos mér­­ikegységek: 1 kilotonna = 100 tonna TNT, 1 megatonna :1000 kilotonna, azaz 1 millió ) tonna TNT. A hirosimai nrnba „csak” 0,02 megatonna alt, azaz a ma legnagyobb, )0 megatonnás bomba ennek iezerszerese.) A közönséges lombomba fő részei: a több arabban elhelyezett hasadó­­iyag — tehát urán vagy plu­­mium —, gyújtó és indító­­iltet — ez hagyományos rob­­anóanyag, amely a hasadó­­ayag darabjait egymásba lö­­i, hogy azok elérjék a kriti­­us mennyiséget —, a lánc­­:akció megkezdését biztosító eutronforrás, valamint nagy ellenállású köpeny. A mai atombombák jóval kisebbek, mint az annak idején a két japán városra ledobottak, ha­tóerejük azonban jelentősen megnőtt. Ma azonban már ilyen közönséges atombombá­kat nem igen gyártanak, mert nem elég — gazdaságosak . . . A kétfázisú, vagy közismert nevén hidrogénbomba lénye­gében ugyanazt a folyamatot „ismétli”, amely évmilliók óta a Napban zajlik le. Két fő részből áll: egy közönséges atombombából, amely robba­náskor több millió Celsius-fok hőmérsékletet biztosít a ter­monukleáris fúzióhoz, s ennek anyagából, két hidrogénizotóp­ból, — deutérium és tricium, vagy litiumdeuterid — ame­lyek magas hőfokon héliummá egyesülnek — ez az un. hé­liumszintézis — miközben energiájuk nagy részét robba­násszerűen leadják. Á legna­gyobb hatású hidrogénbombák körülbelül 35 kilométeres kör­zetben pusztítanak el mindent, értve magát a robbanási ha­tást, s az utána bekövetkező radioaktivitást. A háromfázisú bomba első két fokozata megegyezik a hidrogénbomba felépítésével, de ugyanakkor rendes fém állapotban U2:a-at is tartal­maz. Ebben a második foko­zat robbanásakor — tehát a héliumszintéziskor — keletke­zett nagyenergiájú neutronok hatására láncreakció kezdődik. Hatásfoka korlátlanul növel­hető, s „gazdaságosságára” jel­lemző» hogy egy húsz mega­­tonnás bomba esetében 18 megatonna erőt az utolsó fo­kozat szolgáltat. Ma ez szá­mít a legkorszerűbb fegyver­nek, s legnagyobb példányait a Szovjetunióban robbantották fel. Említettük a neutronbombát is. Ez a sokat reklámozott, s az amerikai militarizmus ál­tal agyondicsőített fegyver, amely csak az élőlényeket pusztítja el, a tárgyak sértet­lenek maradnak. Az N bomba ■ azonban ma még olyan, ellen­őrizhetetlen, s előre nem lát­ható folyamatok megindítója lehet, hogy a legelvakultabb háborús úszítók sem merték kipróbálását szorgalmazni — arról nem is szólva, hogy jócs­kán várnak még súlyos tech­nikai problémák is megoldás­ra. E bombák hatásukat — a közhiedelemmel ellentétben — nem köralakú területen fejtik ki, a robbanás hatását ugyan­is sok tényező befolyásolja. A robbanáskor a bombán belül kb. 30 millió Celsius-fok hő­mérséklet és 15 ezer atmoszfé­ra nyomás uralkodik. E két tényező hatására lesz izzó tűz­gömbbé a bomba, s a gömbből indul ki minden hatás. A ha­tásfok nemcsak a bomba nagyságától és fajtájától függ, hanem attól is, milyen körül­mények között — víz alatt, föld felszínén, levegőben — történt a robbantás. Leegysze­rűsítve: ha száznak vesszük a bomba energiáját, hatása így oszlik el; a lökéshullám ötven százalék. Ez rombadönt min­dent, 35 százalék a fénysugár­zás, ez lángralobbantja nem­csak a romokat, hanem a tá­volabb álló, viszonylag épen maradt épületeket, az embe­rek ruházatát stb. öt százalék a kezdeti sugárzás, ez okozza az azonnali radioaktív fertő­zést, míg tíz százalék képezi az un. másodlagos sugárzást, amely a levegőben vándorló radioaktív por formájában nemcsak a robbanás környé­kén, hanem attól sokszáz, nem egyszer sokezer kilométeres távolságban is sugárfertőzést okoz. A legjelentősebb és legna­gyobb pusztítást a lökéshul­lám okozza. Ez a levegő össze­nyomását, majd hirtelen kitá­gulását jelenti, ezért beszél­nek a magfegyverek „szívó”­­hatásáról. A fénysugárzásban nemcsak látható, hanem infra­vörös sugarak is ■ vannak, s hatására jellemző, hogy pél­dául Nagaszakiban az epicent­rumtól 1.6 kilométerre is meg­gyulladtak a faanyagok, 3300 méteren belül pedig elszene­sedtek. A hősugárzás ellen már a ruha is jól árnyékol, azaz véd, a fehér sokkal job­ban, mint a színes anyag, a legkisebb védelmet a fekete jelenti. A radioaktív fertőzést a robbanáskor keletkezett gamma, valamint neutron su­gárzás okozza. A halálos dózis 600 Röntgen (jelölése: r), de már a 3 r-nél nagyobb sugár­zás is káros a szervezetre. Magfegyverek felrobbantása­kor a sugárzás erőssége nem ritkán 1500—2000 r! Hozzá kell tenni azonban, a sugárzás ellen ma már sokféle eszköz­zel lehet védekezni, s a hirosi­mai, nagaszaki áldozatok szá­ma is jóval kevesebb lett vol­na, ha a végzetes napon a két városban — légiriadót rendel­nek el! _4 hitiinteteA 1945 augusztusában és szep­temberében kitüntetéseső hul­lott az Egyesült Államokban. Az atombomba megalkotásá­ban részt vett tudósok mellett megkapták a kitüntetéseket azok a katonák is, akik irá­nyították a tudósokat, s azok is, akik — ledobták a bombát. A kitüntetettek között ott volt Robert Eatherly őrnagy is, akinek mellére az egyik legmagasabb amerikai kitürl­­tetést, a Distinguished Flyng Cross-t tűzték fel. Eatherly őrnagy, ez a karcsú, fiatal tiszt egyike volt azoknak, akik részt vettek a nagy bevetésen, s ő az, akinek neve és arcképe bejárta a világsajtót, mert — megháborodott. „Elhatároz­tam, hogy szétrombolom a kö­rülöttem lebegő hősi nimbuszt. Erre a képre csak a társada­lomnak van szüksége, saját lelkiismerete megnyugtatására. A társadalom semmiképpen nem akarja elismerni bűnös­ségemet, mert akkor — követ­kezésképpen — saját, sokkal súlyosabb hibáját is be kelle­ne vallania.” E sorokat 1959- ben, tizennégy évvel a bomba ledobása után írta az akkor már régen „lelki sérülések” miatt nyugdíjazott repülő őr­nagy. Eatherly útja hosszú volt a felismerésig, de felis­merte, bűn volt, amit tett! (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom