Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-14 / 164. szám
A legjobb 64 közé jutásért Forduló a Magyar Népköztársasági Kupában * MNK-problémák: miért holtidényben s miért hétköznap ? Ma folytatódnak a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa küzdelmei. A legjobb 64 közé jutásért küzdenek a csapatok. Pest megyét már csak négy gárda képviseli, az NB Ill-as Pilisi Bányász, a megyebajnokságban, szereplő Csepel Autó és Dunake&zi Vasutas, valamint a területi bajnokságban küzdő Vecsési VIZÉP. Ha megnézzük, mi történt tavaly, akkor eléggé negatív a kép. Akkor a legjobb 64 közé nem kevesebb, mint hét Pest megyei csapat került, most pedig ha optimisták vagyunk, akkor is csak három együttesben reménykedhetünk, hogy bejut a legjobb 64 közé. Ugyanis a sors szeszélye folytán ma délután Vecsésen két Pest megyei csapat találkozik, a Vecsési VIZÉP és a Csepel Autó. így e küzdelemben az egyik mindenképpen elvérzik. Tavaly az NB III-asok közül a Pilisi Bányász, a Nagykőrösi Kinizsi, a Kartaii MEDOSZ és a Csepelt Autó küldhetett a legjobb 32 közé jutásért. Épp így a megyei bajnokságban szereplő Bag s a területi Budaörs, Dunakeszi VSE és Pilisi KSK. Vajon mit jelent e viszszaesés? Ha megnézzük a neon megyei idei statisztikát; jelenleg már csak tizenegy NB I-es. kitelne NB I B-es, tizenegy NB II-esy t harminckét NB III-as csapat küzd az ötvenöt alsóbb osztályú együttessel a továbbjutásért. Valami baj van az MNK- val. Véleményünk szerint azért nem tudja visszaszerezni régi hírnevét a kupaküzdelem, mert jobbára holtidényben kerül lebonyolításra, s a holtidényben is hétköznap. Ma délután a megyebaj: nokságban küzdő Dunakeszi Vasutas 17 órai kezdettel Dunakeszin, a Salgótarjáni Kohászt fogadja. A területi Vecsés a megyebajnokságban küzdő Csepel Autót látja vendégül1 17.30-as kezdettel. NB III-asunk, a Pilisi Bányász pedig a Magyar Kábelt fogadja Pilisvörösvárott, fél hatkor. Tavaly a Magyar Népköztársasági Kupával egy időben kiírt Szabad Föld Kupa A Láng Gépgyár felvételre keres nagy szerkesztési gyakorlattal rendelkező mérnököket és technikusokat, továbbá vasszerkezeti — cső- és lemezlakatosokat —, géplakatosokat, VEGYIPARI GÉPEK gyártásához, horizontál esztergályosokat, fúrósokat, villanyszerelőket,, villanytargoncavezetőket, kompresszorkezelőket, elektrikust és segédmunkásokat. Jelentkezés: Bp. XIII., Váci út 152. Munkaerőgazdálkodás döntőjét két Pest megyei csapat vívta a Népstadionban. A Budaörs és a Pilisi KSK. Idén már nem kerülhet sor „házi” döntőre, hisz a megyebajnokságnál lentebb szereplő csapatok közül, akik részt vehetnek a Szabad Föld Kupában, egyedül a Vecsés áll. A vecsésieken kívül jelenleg még tizenegy csapat érdekelt országszerte a Szabad Föld Kupában: Mosonszolnok, Győri Gardénia, Kaposvári Építők, Gyönki MEDOSZ, Balatonboglár, Esztergomi Marógépgyár, Szegedi Technikum, Rákóczifalva, Debreceni ASE, Beremendi Építők és Jánoshalma. A vecsésiek persze szeretnék folytatni a haladó hagyományokat és iparkodnak ott lenni a népstadioni Szabad Föld Kupa döntőn. B. Nagy László, a Vecsési VIZÉP edzője ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: — Tizenegy vetélytársunk közül nem tudjuk, hányán jutnak tovább ma délután. Mi a Csepel Autóval találkozunk, akikkel az elmúlt években mindig igen „nagy” mérkőzéseket vívtunk. Bizonyára ma is így lesz. A lelkesebb csapat győzhet. Természetesen minket segít a hazai pálya előnye is. így minden reményünk meglehet., hogy továbbjutunk.. Alacs—Fekete Hétfőn játszotta első mérkőzését az országos ifjúsági elődöntőben a Dunakeszi Vasutas labdarúgócsapata. Csoportjában a Miskolci VSC, a Gyöngyösi Spartacus és a Balassagyarmati MÁV-Petőfi szerepel. Gyöngyösi Spartacus—Dunakeszi Vasutas 2:2 (2:0) Miskolc, 400 néző. V: Móré. Dunakeszi Vasutas: Madár (Fehér) — Szalai, Varga, a dunaújvárosi viadalra Összeállították a megyei atlétaválogatottat Július 18-án, vasárnap Dunaújvárosban kerül lebonyolításra a Béke Kupa első fordulójában a Fejér megye—Pest megye válogatott atlétikai viadal. A megyei edzőbizottság összeállította megyénk válogatottját. Nők: 100 m: Barna Ildikó (Főt), Halász Irén (CVSE). 400 m: Pusztai Irén (dvSE), Gergely Gabriella (Alsógöd), Barna Ildikó. 80 m gát: Hajdú Agnes (Nagykőrös), Bálint Anikó (CVSE). Távolugrás: Dósa Éva (CVSE), Bálint Anikó. Diszkoszvetés: Nagy Jutka (Vác), Marik Ilona (Albertirsa). Szentgyörgyi Lenke (Nagykőrös). 4x200 m-es váltó: Halász, Hajdú, Pusztai, Gergely, Barna. Férfiak: 100 m: Suba Tibor (Nagykőrös), Pajor Ferenc (Vác), Puskás (Gödöllői MEDOSZ), 400 m: Munkácsi Sándor (Gödöllői MEDOSZ). Császár Imre (CVSE), Karcag Béla (Vác). 1500 m: Papp József (CVSE), Zala Lajos (Vác), Cseh László (Nagykőrös). 5000 ni: Zémann Miklós (Dunakeszi), Valkony András (Gödöllői MEDOSZ). 110 m, gát: Császár Imre, Kasza János (Fót). Rúdugrás: Balanyi Szilveszter (Nagykőrös), Suba Tibor. Hármasugrás: Bállá János (Vác), Dóka Gábor (CVSE). Súlylökés: Nagy Zsigmond (GEAC), Magyar László (CVSE), Győrik Gyula (Vác). Gerelyhajítás: Nagy Zsigmond, Majercsik László (Abony), Gál Ferenc (GEAC). 4x100 m: Suba, Pajor, Nagy, Császár, Puskás, Dóka. Tartalék: Molnár Sándor (Abony). A versenyzők vasárnap reggel fél 8-kor gyülekeznek a Nyugati pályaudvar érkezési oldalánál, ahonnan autóbusszal utaznak Dunaújvárosba. A nagykőrösi versenyzők részére szombat estére Alsógödön a szállást biztosították. Julin* 28-án Nonstopműsor az iigetőn Érdekes esemény színhelye lesz július 28-án szerdán a Kerepesi úti ügetőpálya. A Lósport Vállalat Igazgatósága amatőr versenyeket írt ki erre a napra, s a bevételt az árvízkárosultak megsegítésére fordítják, A nonstopműsorban egymást váltják az érdekes futamok: művésznők, színészek, élsportolók, prímások, galoppidomárok és lovasok ülnek kocsikba a 2 ooo méteres futamokban. A versenyek előtt fél három órai kezdettel az újságírók labdarúgócsapata a Lósport Vállalat csapatával játszik barátságos mérkőzést. Vereségek Prágában Az ifjúsági asztaliteniszezők prá- | gai Európa-bajnokságán a sikeres | rajtot nem követte jó folytatás a j magyar versenyzők részéről. A magyar férficsapat Jugoszláviától súlyos 5:0 arányú vereséget szenvedett és így nem kerülhetett tovább. A női válogatott sem járt több sikerrel: Romániát ugyan 3:2-re legyőzte, de utána 3:l-re kikapott az NSZK-tói, s így csoportjában csak második lett. Az elődöntőbe a férfiaknál Csehszlovákia, Svédország, Jugoszlávia és a Szovjetunió, a nőknél pedig Svédország, az NDK, a Szovjetunió és az NSZK válogatottja került. Jégkorong EK-sorsolás Bécsben előkészítették a jégh korong bajnokcsapatok Európa kupájának sorsolását. Az első fordulóban a következő találkozókra kerül sor: Gornik (lengyel)—Jesencie (jugoszláv), Üjpesti Dózsa (magyar)— Szófia (bolgár), SC Klagenfurt (osztrák)—SC Bern (svájci), Volainen Osló (norvég)—SC Koppenhága (dán), Chamonix (francia)— Rex Cortina (olasz). A Csehszlovák ZKL Brno, a finn Pori és az NSZK-beli EV Fuessen a második fordulóban kapcsolódik be. A kiírás értelmében a csapatok két-két mérkőzést játszanak egymással — otthon és idegenben, s pont- és gólarány egyenlőség esetén büntető-ütések döntenek. A hollandok visszaléptek, mert kifogásolták a kiírásnak azt a pontját, hogy egy csapatban csak két külföldi játékos szerepelhet. SZUNYQBftírtiulÚ KRÍMMEL SZUNYQGMENTES ÜDÜLÉS Ma vitorlázó nyitány Dunakeszin Az MHS rendezésében ma kezdődik a Dunakeszi repülőtéren az ez évi vitorlázórepülő-bajnokság, amelyet nemzetközivé avat öt külföldi pilóta rajthoz állása. Lengyelországból Adam Witek és Miroslaw Krolikowski, Csehszlovákiából Voitek Kohl és Josef Swet, az NDK-ból pedig Laus König lesz ott a 32 versenyző között. ELMARAD A július 17-re tervezett Európa válogatott—Japán tornaviadal a japánok lemondása miatt elmarad. Stechlich — Zsombor, Ladányi — Somodi, Makkai, Koós, Papp, Nagy. A Vasutas lépet fel támadólag, ám a második percben Koós, a hetedik percben Papp biztos helyzetben hibázott. lassan feljöttek a gyöngyösiek és a 15. percben egy előrevágott labdából a rosszul kifutó kapus mellett megszerezték' a vezetést. Négy perccel később megismétlődött a jelenet, s máris 2:0 volt a gyöngyösiek javára. Ezt követően kiegyensúlyozottá vált a küzdelem. fordulás után a 44. percben Somodi kiugrott és szépített. A 45. percben Makkai kapufát lőtt. A hajrá a dunakeszieké volt s a 76. percben sikerült egyenlíteniük. Gyors, korszerű támadás végén Koós kiugrott s nem hibázott. A csoport másik mérkőzésén a Miskolci VSC 8:0 arányban győzött a balassagyarmatiak ellen. Solymosi László TOTÖTIPFJEINK 1. Csepel—MTK * * 2. Pécs—Komló 1 3. Egyetértés—III. k. TTVE 1 4. Szállítók—Budafok 1 x 5. Bp. Spart.—Jászberény 1 K. Eger—Borsodi B. x 1 7. Miskolci Bányász-Szolnoki MÁV 2x1 8. N.-bátony—Nyíregyháza 1 x 9. Zalaegerszegi D.— KISTEXT 1 10. Győri D.—Veszprém 1 11. Zalaegerszegi TE—Pápa x 1 12. Izzó—Láng 1 x 13. Várpalota—Pénzügyőr 1 13+1 14. Szolnoki MTE— Budai Spartacus 1x2 Pötmérkőzések: 15. Autóbusz—Martfű 1 16. Kecskemét—Ikarus 1 GYEPLABDA A gyeplabda NB I küzdelmei során a Gödöllői Vasas csapata Gödöllőn 2.0 (2:0) arányban vereséget szenvedett a Bp. Építőktől. AKAR SZÓRAKOZNI, KERESSE TEL A POKOL CSÁRDÁT KITŰNŐ, VÁLASZTÉKOS ETELEK! • JEGBEHÜTÖTT italok: HANGULATOS ZENE! CSORBA Csorba esett a magyar kard pengéjén Párizsban. A vívó világbajnokság küzdelmei során kardcsapatban hétfőn vereséget szenvedtünk, midőn a döntőbe jutásért küzdöttünk, az olaszoktól, s így nem vívhattunk az aranyéremért. Kétségtelen, e találkozó rendkívüli volt. A zsűri nem állt feladata magaslatán, s még tán az is igaz, hogy nemcsak számtalanszor tévedett terhűnkre, hanem kifejezetten elvette tőlünk egyes aszók győzelmét. Vereséget szenvedtünk az olaszoktól, miként vereséget szenvedtünk tavaly az olimpián, Tokióban is, s most szerettünk volna viszszavágni. így van ez a sportban, nem sikerült. Pedig nagyon akarlak kardozóink. Mégsem ez a vereség a csorba a magyar kardon. Hanem az, hogy nem álltunk ki a bronzérmet eldöntő találkozóra a franciák ellen. Arra hivatkoztunk: „még legöregebb versenyzőink sem emlékeznek arra, hogy ehhez megközelítő gyenge bíráskodással, a zsűri tévedésének sorozatával kellett volna megküzdenünk”. Szakvezetőink véleménye szerint „visszalépésünkkel dokumentálni akartuk, hogy ami az utóbbi években a nagy világversenyeken, a kardtalálkozókon előfordul, az már nem sport, hanem egyéni manőver”. Hát kérem, a csorba itt esett a magyar kardon. Ha jól emlékszem, az elmúlt években, évtizedekben számtalanszor diadalmaskodtunk kardvívásban, egyéniben és csapatban egyaránt, s most arra hivatkozunk, hogy az utóbbi években a nagy világversenyeken a kardtalálkozókon nem a sport, hanem az egyéni manőver győzött. Tudjuk, jól felkészült kardvívúinkat nagyon elkeserítette az olaszoktól elszenvedett igazságtalan vereség. De a sport az sport S a sportban az igazi sportemberek még az igazságtalan döntéseket is tudomásul veszik cs semmilyen körülmények között sem lépnek viszsza ilyen hivatkozással a további küzdelemtől, a bronzérem megszerzésének lehetőségétől. A. B. T. AZ EDZŐ SEM TUDTA... Ráckevén vasárnap hiába reménykedtek abban a szurkolók, hogy jó kis mérkőzést láthatnak majd, mert az ócsai labdarúgócsapat nem jelent meg a VIT Kupa mérkőzésre. Az elmaradt mérkőzés csattanóját Dimény Lajos, az ócsai edző mesélte el: — Én július elsején két hét szabadságot kaptam az ócsai vezetőktől, a VIT Kupa mérkőzésekről semmit sem tudtam. Érthetetlen számomra ez a felelőtlenség, annál is inkább, mivel az a véleményem, hogy ezek a találkozók jól beilleszkednek az őszi bajnoki idényre való felkészülési tervbe. Fogalmam sincs arról, hogy a csapat miért nem utazott Ráckevére... PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 Gépirőszoba (hívható 20 éráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Bizony kedves ócsai sporttársak ezt mi sem értjük. F. J. Sebességi hajómodellezőbajnokság Európa-rekord kísérletekkel Az MHS szombaton reggel 6, vasárnap reggel pedig .9 órai, kezdettel rendezi meg a városligeti tavon az 1965. évi sebességi hajómodellező bajnokságot. Az első napon 34, a másodikon pedig 42 versenyző méri össze egymással tudását az arany, ezüst és bronzéremért. A bajnoki vetélkedés keretében sor kerül Európa-rekord javító kísérletekre is. Pécelé a szobi két pont Mint ismeretes, a területi labdarúgó bajnokságban július 6-án lejátszott és l:0-ás szobi győzelemmel végződött Szob—Pécel találkozón a 88. percben a játékvezető Szalai Mihály szobi játékost kiállította. A játékos azonban nem hagyta el a játékteret. A fegyelmi bizottság a mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal Pécel javára igazolta. Bontásra istálló eladó. Nagykőrös, VHI. kér.. Hangócsi u. 16._______ Kombinált szobabútor és egy engedélyes PVC-hegesztőgép sürgősen eladó. Szentendre, Batthyány utca 3. Telefon: 123. LIPCSEI VÁSÁRRA különvonat indul szeptember 6-án. Jelentkezés az IBUSZ- irodában július 20-ig. Kecskéméi;, Szabadság tér 5. Szentendrei Háziipari Szövetkezet felvesz házi bedolgozó nőket, export bevásárló-háló neccelésére. Munka végzéséhez gépi berendezés nem kell. Jelentkezés: Szentendre, Bartók Béla u. 27. sz. alatt, a műanyag-részlegben, jrtagynénál.___________ Kétszemélyes, eped ás, modern heverő 1700 forint, háromhavi részletre, jótállással. Sipiczky kárpitos, VI., Eötvös u. 17. (Kőrút- Nép köztársaság útjánál.) Azonnali belépésre felveszünk csűcsesztergályosokat, gép- és szerkezetlakatosokat szerkezeti munkára, valamint vidéki munkára gép- és szerkezet, lakatosokat. Jelentkezés: Országos Bányagépgyártó Vállalat Budapesti Bányagépgyára, Budapest, IV. kér., Baross u. 91—95. sz. A megindult új hullámpapírlemez-üzemünkben férfi és női munkásfelvétel van. A munkarend hat plusz 2 nap, csökkent munkaidővel heti átlag 42 óra. Munkásszállásunk nincs. Papíripari Vállalat, Budapest XXI., Duna u, 42. sz Szentendrei Vas- és Kazániparl Ktsz újonnan megalakult POMÁZI RÉSZLEGE vállalja kerékpár, motorkerékpár és varrógép javítási munkálatait, lakosság és közületek részére. Pomáz, Beniczky u. 2. Telefon: 287. Külföldi márkás zongora kiváló szerkezettel ela-dó. Monor, Kossuth utca 50. Miskolci rajt — döntetlennel