Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-10 / 135. szám
Az NB 11-ben csak győzött A GEAC-lányok már utcahosszal vezetnek NB n-es csapataink közül csak Cegléd tudott győzni, a váciak otthonukban, a Dunakeszi Kispesten szenvedett vereséget. A megyei férfiaknál a Gödölf lői Vasas legyőzte Túrát, Tököl pedig a Csepel Autót, így az élen nem történt változás. A nőknél a GEAC mindkét mérkőzését megnyerte az eddig veretlen Üllő ellen, s így már utcahosszal vezet, Veresegyház győzött a Ceglédi Építők ellen, így felkerült a 6. helyre. A területi férfiaknál a Váci Honvéd Nagymarost is legyőzte, s így előnye már 1 pont. Délen Üllő nagyarányú győzelme meglepetés. NB II férfi Szegedi Előre—Váci Fonó 22:20 <S:8) Vác. V: Mártha. V. Fonó: Petrányi 1 — László (3) , Baracsi (4), Sulyánszky (1), Vuklovszky (4), Brellos (2), Török G. Csere: Perlusz, Pákozdi, Vértesi (4), Petrányi IÍ (2). A váciak kezdtek jobban, 6:l-re elhúztak és 13:13-ig fej-fej mellett haladt a két csapat. Török Gábor végleges kiállítása azonban eldöntötte a mérkőzés sorsát. Jó: Baracsi, Vuklovszky, Vértesi. KISTEXT—Dunakeszi 30:19 (15:12) Fáy u. V: Leányvári. Dunakeszi: Grosz — Varga (3), Hevér (4), Sipos, Bottlik, Vámos Í2), Czipó (2). Csere: Gálkovics, Lőrinc, Kocsis (4), Hlaván (4). Az erősen tartalékos Dunakeszi csak az első félidőben tudott komolyabb ellenállást kifejteni. Fordulás után a KISTEXT könnyen győzött. Jó Hevér, Varga, Hlaván, Kocsis. Cegléd] Építők—Férfiruha 16:9 (S:5> Cegléd. V: dr. Kiss. Cegléd: Csendes -- Tukacs (6), Hörömpő, Nagygyőr, Bálint, Jónás (4) , Pánczél (2). Csere: Zsíros, Juhász, Tóth (4), Bujáki. A ceglédiek végig kezükben tartották a játék irányítását, és Tukacs vezetésével megérdemelt győzelmet arattak. Jó: Csendes, Tukacs, nás. Tóth, , Jó1. Csepel 9 9 — —196:108 18 2. KISTEXT 3. Hódmező9 7 — 2 154:126 14 vásárhely 9 6 — 3 145:137 12 4. Szeged 9 6 — 3 142:151 12 5. Szarvas 9 5 1 3 157:144 11 6. Váci F. 9 4 1 4 172:159 9 7. Makó 9 4 — 5 131:129 8 8. Békéscs. 9 3 — 6 137:131 6 9. Férfiruha 9 3 — 6 122:148 6 10. Cegléd 9 2 1 6 135:166 5 11. D.-keszi 9 2 1 6 134:196 5 12. Szolnok 9 1 — 8 137:167 2 Gödöllői Vasas—Túra 21:15 (9:7). Gödöllő. V: Holfinger. 15 időleges és két végleges kiállítás. Igen kemény mérkőzésen nehezen győzött a hazai csapat. Ld: Csombor (7), ill. Sima (6). Budakalász—GEAC 15:7 (7:4). Budakalász. V: Barna II. A tartalékos GEAC nem tudott komolyabb ellenállást kifejteni. Ld: Balogh, Valentin (4—4), ill. Czwickli, Pacs (2-2). Abony—Váci Híradás 21:11 (9:4). Abony. V: Lepsik. A többi fiatallal kiálló Abony biztosan nyert az utazástól fáradt váciak ellen. Ld: Berta (6), Filó (5), ill. Pálinkás (5). GEAC—Búdakalász 17:14 (11:9). Gödöllő. V: Kertész. A „visszavágón” az egységesebb hazaiak biztosan győztek. Ld: Bárdi (7), ill. Valentin (7)* A Vecsés—Nagykőrös mérkőzésen a körösiek nem jelentek meg. A Verőce—Váci Spartacus mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. 1. Tököl 9 8 — 1 138:115 16 2. Nagy tárcsái Honvéd 7 6 1 *•8: 84 13 3. Göd. V. 7 6 — 1 132:102 12 4. GEAC 12 5 2 5 211:199 12 5. Túra 7 5 — 2 150:130 10 6. Abony 7 4 — 3 124:114 8 7. Vecsés 8 4 — 4 93: 87 8 8. Váci Sp. 8 4 — 4 98: 98 8 9. Csepel A. 9 4 — 5 144:146 8 10. Budák. 9 2 2 5 131:135 6 11. Nagyk. 10 2 2 6 131:182 6 12. Váci H. 9 2 1 6 129:147 5 13. Váci K. 8 1 — 7 90:130 2 14. Verőce 6 1 — 5 50:100 2 Megyei női GEAC—Üllő bajnokság 4:3 (1:2). Üllő. v: i. Cégi. H. 8 8 — — 231: 97 16 2. Pilisi B. 7 6 — 1 138: 87 12 3. Üllő 9 6 3 186:124 12 4. ÉTI 6 5 — 1 121: 80 10 5. Érdi M. 7 4 — 3 125:124 8 6. Szigetujf. 8 3 1 4 95:112 7 7. Gyömrő 9 2 1 6 161:161 5 8. Pusztav. 8 2 1 5 112:135 5 9. Dunakeszi ML* 9 2 1 6 103:155 4 10. Diósd 9 — — 9 83:280 — * Egy büntetőpont levonva. Férfi ifjúsági bajnokság Tököl—Csepel Autó 6:18, Abony —Váci Híradás 12:14, Gödöllői Vasas—Túra 18:13, Vecsés—Nagykőrös (gy. V.), Váci Híradás—Tököl 27:14. Balogh László 4 MTS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Két napirendi pont szerepelt az MTS szerdai sajtótájékoztatóján. Meló László, az Építők Szakszervezetének sportfelelőse a június 20-i országos sportünnepségről és versenyekről adott ismertetést, majd Páder János, az MTS módszertani osztályának vezetője az utánpótlás nevelésével és foglalkoztatásával kapcsolatos kérdésekről számolt be. MOZAIK Herendi. A két veretlen találkozóját az egységesebb gödöllőiek nyerték. Ld: Banyó, Lukács (2— 2), 111. Kuni (3). Váci Híradás—Csepel Autó 6:2 (2:0). Szigetszentmiklós. V: Balogh. A kapu előtt határozottabb Híradás biztosan nyert. Ld: Cseri, Prohászka, Madár (2—2), ill. Keleti I, Németh. Abony—Fóti VSC 6:2 (3:1). Abony. V: Herendi n. A tnagára talált abonyiak ilyen arányban is megérdemelten győztek. Ld: Halász, Menyhárt (2—2), ill. Hantos- né. Gazsó. GEAC—Üllő 8:1 (3:0). Gödöllő. V: Kertész. A több időleges és két végleges kiállítássá! tarkított mérkőzésen Ilyen arányban is megérdemelten győzött a hazai csapat az enerváltan játszó Üllő ellen. Ld: Gyurcsik, LTÍkács, Irányi (2—2), ill. Horváth. Alsógöd—Váci Finomfonó 3rä (1:0). Vác. V: Eisen. Veresegyház—Ceglédi Epftők 5:4 (2:2). Veresegyház. V: Dévényi. NB II női Makói VSE—Váci Forte 9:6 (5:2) Vác. V: Farkas E. Váci Forte: Lakatos — Szokol (5), Téglás, Dán, Szakszik, Hlaván, Sulyánszkyné. Csere: Oly, Kettlcr, Törökné (1), Básti. 0:3 után magára talált a Forte, azonban a makóiak előnyét behozni nem tudták. Jó: Szokol, Törökné, Sulyánszkyné. Tököl—Csepel Autó 10:8 (7:2). Tököl. V: Rusznyák. A két szomszédvár találkozójából a szerencsésebb Tököl került ki győztesen. Ld: Kccs Gergényi, Monostori L. (2—2), ill. Tóth, Szalay (2—2). 1. GEAC 2. V. Hir. 3. Üllő 4. Cegléd 5. Alsógöd 6. Veresegyház 7. Fóti VSC 8. Nagymaros 9. Abony 10. V. Finomf. 11. Cs. Autó« 11 19 1 — 91:27 21 7 5 — 2 22:14 10 8 4 2 2 34:30 10 7 4 1 2 24:22 9 7 3 13 18:23 7 3 1 3 25:34 7 3 — 4 25:29 6 2 1 3 22:37 8 2 — 6 26:37 8—35 15:19 7—16 9:39 * Egy büntetőpont levonva. Északi csoport Területi férfibajnokság Kartal—Alsógöd 18:13, Galgahé- víz—Zebegény 15:9, Hévizgyörk— Váci Húsos 14:14, Váci Honvéd— 1. Makó 9 8 — 1 85:42 16 Nagymaros 8:7, Bag Erdőkertes 2. Testvériség 9 7 — 2 78:39 14 9:7. 3. K. Húsos 9 7 — 2 52:38 14 • 4. Békéscsaba 9 6 1 2 76:50 13 Északi csoport 5. MTK 9 5 1 3 45:39 11 1. Váci H. 9 9 — 143:101 18 6. KISTEXT 9 5 1 3 58:54 11 2. Nagym. 8 5 2 1 118: 79 12 7. Elektromos 9 5 — 4 62:60 10 3. G.-hévíz 9 5 — 4 119:122 10 8. Hódmező4. Alsógöd 7 4 1 2 107: 82 9 vásárhely 9 3 — 6 37:48 6 5. Kartal 7 4 — 3 126: 91 8 9. Váci Forte 9 2 1 6 54:80 5 6. Hévízgy. 8 3 1 4 119:113 7 10. VH. kér. 7. Ácsa 8 3 1 4 95:107 7 KÖZÉRT 9 2 — 7 47:62 4 8. Erdőkertes 7 3 — 4 99:107 6 11. Kiskunhalas 9 2 — 7 52:86 4 9. Bag 8 2 — 6 95:129 4 12. SZEAC 9 — — 9 41:89 — 10. Zebegény 8 2 — 6 69:130 4 Megyei férfibajnokság 11. Váci H. 7 — 1 6 81:110 1 Déli csoport Dunakeszi ML—Pusztavacs 14:12, D.-keszi ML—Ceglédi Honvéd 11:26, Üllő—Pusztavacs 37:8, • Diósd— Gyömrő 9:36, Pilisi Bányász—Szigetújfalu 16:8. A 2. sz. Zöldség-gyümölcs Kiskereskedelmi Szövetkezeti Vállalat zöldség-gyümölcs szakmában tanulókat szerződtet Előírt felvételi követelmény Vili. általános iskolai végzettség közepes eredménnyel. Jelentkezni és érdeklődni lehet: Budapest IX., Nagyvásártelep, IV. em. 4. Szerda délelőtt folytatódott Moszkvában a kosárlabda Európa- bajnokság küzdelemsorozata. Elsőként a 13—16. helyért játszottak, s' ennek során a magyar válogatott újabb — nyolcadik — vereséget szenvedte el, ezúttal az NSZK csapatától. NSZK—Magyarország 53:52 (30:21). ☆ A Szpasszkij—Geller sakkvUág- bajnoki elődöntő 8. fordulóban a 39. lépésnél Szpasszkij a játszma feladására kényszeritette ellenfelét és így 5:2-re elhúzott. Nem sokkal később a két szovjet sakkozó megegyezett abban, hogy a 7. fordulóban függőben maradt játszmát folytatás nélkül döntetlenre adják, így az elődöntő állása 5.5:2.5 Szpasszkij javára, aki most már egészen közel áll a végső győzelemhez. ☆ Több évi szünet után új felszereléssel, korszerű világítással ismét megnyitják a pálvölgyi cseppkő- barlangot. Vasárnap 11 órai kezdettel lesz az ünnepi megnyitó, belépődíj személyenként a 60 perces túravezetésre 8 forint. A természetjáró szervezetek, a Karszt- és Barlangkutató Szövetség tagjai, valamint ifjúsági csoportos látogatás esetén 4 forintos belépővel tekinthető meg a cseppkőbarlang. ☆ Scwartz Elek, a Benfica magyar származású edzője megvált klubjától és az Eintracht Frankfurthoz szerződött — havi 7500 márkáért. Schwartz utóda még nem ismert, de ismét előtérbe került Guttmann Béla neve. aki néhány éve megelégedésre töltötte be ezt a tisztséget a lisszaboni klubnál. ☆ Olaszország labdarúgó-válogatottja Június 23-án Helsinkiben játssza a Finnország elleni VB-selejtező visszavágóját. Ezt megelőzően június 16-án Malmőben lép pályára az olasz együttes, a VB-selejtező után, június 27-én pedig Magyarországon. Edmondo Fabbri, olasz szövetségi kapitány 22 játékost jelölt ki, közülük áuítja ösz- sze a túrára utazó csapatot. ☆ Helmut Haller, a Bologna nyugatnémet játékosa közölte: Elege van a Bolognából, elege van Olaszországból, vissza akar térni az NSZK-ba — Augsburgba. Az O. B. V. Budapesti Bányagépgyára felvesz ipari tanulónak 14—16 éves, 8 általános iskolát végzett fiúkat esztergályos, marós, kovács, hegesztő, szerkezetlakatos szakmára. Szerkezetlakatosok és kovácsok részére indokolt esetben otthonelhelyezést biztosítunk. Jelentkezés naponta 7—15-ig a vál-. lalat tanműhelyében. Bpest. IV., Baross utca 91—95. Nem tud megegyezni a Világkupa két döntőjének időpontjában az Intemazionale és az indepen- diente. Az argentinok június 30-án szeretnék az első mérkőzést Milánóban, az olasz csapatnak ez a dátum azonban nem felel meg. Az Inter semmiképpen nem akar szeptember előtt játszani, mivel a július Olaszországban divatos teljes szünet úgyis nagyon kizökkenti a labdarúgókat a játékból. Az UEFA képviselője Bernben kijelentette» Bíznak abban, hogy a két csapat előbb-utóbb mégis csak megegyezik és az UEFA csak abban az esetben avatkozna az ügybe, ha az Inter és az independien- te vezetői közötti megbeszélések eredménytelenek maradnának. V Mamaiában ülésezik a Nemzetközi Sí Szövetség kongresszusa, amelyen a legközelebbi téli olimpiai játékok előkészületeit is megtárgyalják. Ismeretes lett, hogy az 1972. évi téli játékok megrendezésére eddig a következő városok jelentkeztek: Banff (Kanada), Sapporo (Japán), Lahti (Finnország) és Are (Svédország). Banff és Lahti az északi, Sapporo és Are az alpesi számokat bonyolítaná le a kedvező döntés ecetén. Javaslat a FIFA átszervezésére, gólarány helyett gólkülönbség? Barcs Sándor, az UEFA alelnöke beszámolt az MLSZ elnökségének az Európai Labdarúgó Szövetségnek, a nemzetközi szövetség (FIFA) átszervezésére vonatkozó javaslatairól és az európai szervezet legutóbbi tevékenységéről. Az UEFA javaslata szerint helyes volna, ha a jövőben a FIFA kongresszusa csak négyévenként ülne össze, a vezetőtevékenységet pedig 32-es tanács látná el, amelybe Afrika 4, Dél-Amerika 5, Észak-, Közép-Amerika és a Karib-térség 4, Ázsia 4, Európa pedig 15 tagot adna. Az UEFÁ-nak egyéb javaslatai is vannak. Így többek között, hogy a támadójáték elősegítésére gólarány helyett gólkülönbség számítás legyen. Az UEFA kiadott egy hivatalos „korlistát” is, a játékosok osztályba sorolásáról, amely szerint 18 évig tart az ifi korhatár, 23-ig az utánpótlás és ettől feljebb a szenior besorolás. Az utóbbi időkben sokszor felmerült, hogy a kupamérkőzéseken azonos pont- és gólarány esetén mi történjék, mivel a harmadik mérkőzés lebonyolítása igen sok nehézségbe ütközik kontinens- szerte. A bajnokcsapatok EK- jában továbbra is meglesz a harmadik mérkőzés, ha — a hosszabbítás után — ez is döntetlenül végződne, akkor 5—5 11-es rúgása döntené el a továbbjutást — az UEFA javaslata szerint. Az UEFA Középeurópai Kupa Bizottsága egyévi próbaidőre szeretné bevezetni, hogy pont- és gólarány azonosság esetén az a csapat kerüljön tovább, amely idegenben több gólt lőtt. Szó van arról, hogy a* UEFA kiírja az amatőrcsapatok részére az Európa-baj- nokságot, amelynek megvalósítására 12 jelentkező esetén már sor kerülne. A lesszabály módosításával kapcsolatban az UEFA- nak az a véleménye, hogy ez nem valósítható meg, mivel nem ez segítheti elő elsősorban a támadójáték feljavulását, hanem az edzők által kidolgozott taktika. Szóbakerült az is, hogy a Nemzetek Kupája mérkőzés-sorozat Európa Bajnokság legyen, és az itt kialakuló rangsor biztosítsa az 1—6 helyezetteknek a VB 16-os döntőjébe jutást. Az UEFA tervezi egy játékvezetői bizottság felállítását, amely a különböző szövetségek jelölése alapján i döntene a nagy fontosságú i mérkőzések játékvezetőinek személy szerinti kijelöléséről. TAMPERÉI MÉRLEG NEGYEDIK: MAGYARORSZÁG Kedden a késő esti órákban sötétbe borult . a Jaahalli Sportcsarnok. Az épület elől bevonták á részvevő 24 ország zászlaját, véget ért az 1965. évi kötöttfogású birkózó világ- bajnokság. Az 1963. évi világbajnokok közül mindösszie ketten, a szovjet Szakunov és Koleszov tudta megvédeni világbajnoki címét. A szerdán kiadott 6—5—4— 3—2—1-es pontozás alapján a hivatalos rangsorban Magyar- ország csapata a negyedik helyre került. A részletes pontverseny: I. A Híradástechnikai Anyagok Gyára (Vác, Zrínyi u. 17.) edző és szerszámkészítő szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán, naponta 7—15 óráig, szombaton 7—11 óráig VENNÉNK ELFEKVŐ KÉSZLETBŐL : 0 12—14—16 mm-es öntöttvas hegesztőpálca 0 7 kúpos vagy hengeres csigafúró gyorsacélből 0 7,6 kúpos vagy hengeres csigafúró gyorsacélból 0 8,1 kúpos vagy hengeres csigafúró gyorsacélból 0 2,4 csigafúró rövidhengeres gyorsacélból 0 4 csigafúró (balos) rövidhengeres gyorsacélból 0 4 csigafúró rövidhengeres gyorsacélból 0 5 csigafúró rövidhengeres gyorsacélból 0 4,8 csigafúró rövidhengeres gyorsacélból 0 5,8 csigafúró rövidhengeres gyorsacélból KISMOTOR ES GÉPGYÁR 3. sz. GYÁREGYSÉGE Budapest in. kér., Nagyszombat utca 12/a. ügyintéző: 889—760, Sárközy István, anyag- és áruforg. vezető Szovjetunió, 42 pont, 2. Lengyelország 18, 3. Bulgária 16,5, 4. Magyarország 11,1, 5—7. NSZK, Románia és Csehszlovákia 10—10, 8. Svédország 9,5, 9—10. Finnország és Törökország 9—9 pont. A részt vett 24 országból 17 szerzett pontot. A magyar kötöttfogású birkózóválogatott péntek délután indul haza Finnországból és 16.25 órakor érkezik, a Ferihegyi repülőtérre. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 Gépirószoba (hívható 20 éráig): 140—447 — Belpolitikai és sport- rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 12 forint. ÜZEMI BAJNOKSÁG A CSEPEL AUTÓGYÁRBAN Népszerű az üzemi bajnok« ság a Csepel Autógyárban. A sakkozók és az asztalitenisze- ző(k tavaski fordulója véget ért, a viadalt a 92 sakkozó és 120 pingpongozó ősszel folytatja. Már megkezdődött 8 csapattal a három fordulós labdarúgó torna. Szervezik ugyanebben a sportágban, a KISZ alapfokú bajnokságát, tíz részvevőre számítanak. Kispályás labdarúgó, férfi, női kézilabda, valamint röplanda torna szerepel még műsoron. A tömegversenyeken csak a Kilián testnevelési mozgalom igazolvánnyával lehet részt venni, ennek következtében már 160 új jelentkezővel gyarapodott idén a kiliánosok száma. Az elmúlt évi 1320-as létszámot ez évben 1500-ra akarják növelni. A Kilián-pontok gyűjtését szolgálta a két gyalogtúra is. Érdekes, új színfoltnak ígérkezik a csepeli uszodában sorra- kerülő üzemek közötti úszó- verseny, amelyen a nők 50, a férfiak 100 méteres távon vetélkednek majd. Országos Bányagépgyártó Vállalat Mélyfúró Berendezéseit Gyára Budapest, X., Fertő u. 8. azonnali belépésre felvesz mintaasztalos és esztergályos szakmunkásokat Munkásszálló van. A Nagykőrösi Faáru Vállalat felvételre keres kárpitos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Nagykőrös, Kecskeméti út 21. Belső irodai munkára építész technikusokat azonnal felveszünk. Vegyesipari Vállalat, Nagykőrös, Széchenyi tér 6.__________________ Villanyszerelőt varrógépműszerészt, varrónőket, női és férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz a Lőrinci Vattagyár, Bp., XVIH., Reviczky Gyula u. 9—11. Eladó príma állapotban levő tizenkettőez- ret futott Pannónia. Nagykőrös, I. kér., Lehel u. 8. ____________ V arrónői munkakörbe munkaerőket felveszünk. Jelentkezés munkaerőgazdálkodónál. Vád Kötöttárugyár, Vác. Gyár és gépszerelő vállalat keres vidéki szerelési területeire (Almásfüzitő, Szombathely, Özd, Jászberény stb) lakatos, hegesztő, csőszerelő szakmunkásokat, betanított munkásokat. Létesítmény- vezetői beosztásba több éves gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt, továbbá szerelésvezetőket gépész- technikusi végzettséggel. Jelentkezés személyesen, vagy Írásban, Budapest, VI., Paulay Ede u. 52. személyzeti osztály._____ A Ceglédi Közlekedésépítési esztergályos és lakatos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Cegléd XIV kér,. Külső Kátai út 35/a szám. Mercedes 1700-as, ge- nerálozott motorral eladó. II., Lipthay u. 7. fszt 5. . Vennék 230-es új Jaws motorkerékpárt. Nagykőrös. Mukus József, Kölcsey u. 13. Süldő- és választás: malacok eladók. Nagykőrös, Hangácsi u. 2. Olajkályha eladó. Nagykörös, Eötvös Károly u. L Monoron eladó ké szoba-konyhás ház, 2ó. n-öi szőlővel, beköltözhetően. Érdeklődni: Vöröshadsereg út 17. Felkérem azokot a nevelőket és diákokat. akik május 23-án. va sárnap este csoportosan Budapestről Nagj kőrösre utaztak í egy táska cseréjére. - tudnak, szíveskedj sínek az alábbi címre értesítést adni. Kiss, Nagykőrös, Szolnok/ út 22. Fejős tehén legelőrl kiadó. Nagykőrös, VIS kér., Bem József ü 13. Panorámás Opel Re? kord eladó. Megtá kiüthető egész na 1 Budapest, n. Mecsí u. 9 , 356—647, !