Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-06 / 132. szám

1965. JÜNIUS 6, VASÁRNAP PEST MEC v Szilicium-egyenirányítós mozdony A szovjet novocserkasszi vil- lamosmozdonygyár — a tu­dományos kutatóintézet út­mutatása alapján — néhány évvel ezelőtt megépítette — a próba során igen jól be­vált — VL 60 típusú moz­donyt. Ezt a mozdonytípust most tovább fejlesztették és szovjet gyártmányú szilícium­egyenirányítókkal látták el. A mozdony külső felépítése, gépészeti berendezése lénye­gében megegyezik a VL 60 típussal. A félvezető egyen­irányítók felhasználása, a vil­lamoskapcsolás bizonyos mé­retű módosítását, a szellőző­rendszer és a készülékek el­rendezésének kisebb váíUga­tását hozta magával. Az indításhoz és sebesség­szabályozáshoz a vontató mo­torok egyenirányítóit feszült­ségének fokozatos változtatá­sát használják. A szilícium­diódák 200 A névleges áram­ra készülnek. A három motor­ból álló csoportot tápláló, kétszekciós egyenirányító be­rendezés 2500 A tartós üze­mi áramot szolgáltat. Sz. M. TÜSSZENTOPOR \ POTYAUTASOK ELLEN Az ausztráliai Melbourne légikikötőjében nemrég két angol bevándorló olcsó haza­repülést kísérelt meg: óriási ládákba zárták önmagukat, amelyet teheráruként akar­tak feladni, de útközben ki­derült a potyautasok csalása. Most több ausztráliai repülő­tér teheráru rakodómunká­sai tüsszentőport kaptak, amit a- gyanús ládákba szór­nak, hogy a rejtett utasok nyomára bukkanjanak. IAKATOS ERNŐ EGYIPTOMI ÚTINAPLÓJA A cserépedények vagy csempefélék mázbevonata év­ezredek óta szervetlen alap­anyagból készült, Debrecen­ben az E. M. Országos Szak­ipari Vállalat műanyagkutató laboratóriumában sikerült először előállítani szerves anyagból olyan mázt, mély a régiekéhez hasonló tulajdon­ságokkal rendelkezik. For- malkidnak nevezték ed, fes­tékként vihető fel a felület­re, s 100 fokos hőkezelés után mázzá alakul át. Ily módon használható cserépedények díszítésére, fő alkalmazási te­rülete azonban az építőipar­ban lesz. Védő- és díszítő-, burkolóbevonat készül belőle. Háromévi kísérletezés után megkezdődött laboratóriumi előállítása. Az új anyaggal történő kísérletek tovább folynak, hogy megtalálják a sokfélének ígérkező alkalma­zási lehetőségeket. Képünkön: színes műanyag­mázzal díszített vázák. Soói Zoltán, Juhász Lajos, Kraj- csotncs István és dr. Börcsög Emil a műanyagmáz felta­lálói. Hogyan cinek az éjjeli állatok? A New York-i Bronx állat­kertben 570 ezer dollárért kü­lönleges épületet rendeztek be, amelyben a nappal alvó, éj­jel éber emlősöket, madara­kat, hüllőket mutatják be. Az „éjszaka világában” élő álla­tokat alaposan becsapják. Éj­szaka erős reflektorokkal árasztják el a ketreceiket és ezért kénytelenek teljesen fel­forgatni az életmódjukat és nappal ébrén lenni, mert olyankor viszonylag kevesebb fény hatol be hozzájuk. Harcoló elefántfóka-bikák A vízben ügyesen, úsznak. Táplálékuk apró ten­geri állatokból, halakból, poli­pokból, rákokból áll. Hosszú tengeri utakat tesznek meg. A bikák tengeri csavargásukról augusztus ele­jén érkeznek a szigetekre. Itt néhány napig pihennek, majd a tenger felé fordulva, a par­ton várják a teheneket. Ezek augusztus végén tűnnek fel, felerősödve, meghízva, majd a parton „háremekbe” gyűlnek össze, amelyhez több ezer te­hén is tartozhat. Ezzel egy időben megkezdődik a vereke­dés a bikák között. A harc nem tart sokáig, és nem vég­ződik halállal, bár súlyos se­beket ejtenek egymáson, Né- hányperces fülrepesztő trom­bitálás után, testük hátsó ne­gyedén egyensúlyozva magu­kat, egymásra mennek. A harc végén a vesztes behúzza ormányát és vinnyogva hátrál a győztes elől. A tehén hároméves korában lesz ivar­érett, ezután évente egy bor­jút hoz a világra, bár ritkán tálán, hogy milyen korukig képesek szaporodni, feltehető­en 12—14 évig. Az elefánt- fókatehén semmi „anyai” ér­zést nem mutat borjújával szemben: nem nyalja és tisz­títja az újszülött szőrét, mint a legtöbb emlősállat. Az ilyen­kor mindig jelen levő raga­dozó madarak töltik be a bá­ba szex-epét és tisztítják le a borjú bundáját. Az anyának tőgye nincs. Tejmirigyed a köldöktől jobbra és balra, mé­lyen a zsírrétegben helyezked­nek eL A tej zsírtartalma igen nagy, a borjú ezért 21 napon belül megháromszoroz­za születési súlyát. A tehén nem törődik a szoptatással, ha a borjú odajön hozzá, tűri a szopást (de idegen borjúnak is), ha elcselleng, nem hívo­gatja, nem keresi. A borjak közben egyedül maradnak, majd az úszás tanulásához fognak; bár tengeri állatok, mégis tanulni ok Ítéli az úszást. Kéthónapos korukban indulnak először önálló ha­lás zútra. H. J. Szokatlan és meglepő kül­sejű állatok a fókák. Csak az " állatkertből, esetleg nagyobb ■ cirkuszok porondjáról ismer- y jük őket. A Budapesti Állat­- kertből sajnos hiányoznak. . Életmódjuk érdekes, s titok- . zatosi 1 Az állatrendszertan s . tudománya a fókákat az em­lősök osztályának ragadozó rendjébe sorolja. Olyan emlő­sök azonban, amelyek nagy­mértékben alkalmazkodtak a 15 vízi életmódhoz, mégpedig el- ' sősorbar. végtagjaik megvál­- toztatásával. összesen 31 fó­- kafaj ismeretes, körülbelül fe­- le az ószaki, fele a déli félte- . kén él. Ezek közül most a dél- _ tengeri elefántfókával ismer­kedjünk meg közelebbről. Főleg a Déli-sark környéki szigeteken él, de elkalandozik mind az Antarktiszra, mind Ausztrália déli partjaira. • Óriási állatok, egy öreg bika • 2—3 tonna súlyú és 5—6 mé­- tér hosszú, a tehén ennek kb. . a fele. Az újszülött elefántfó- , kaborjú 37 kg. súlyú és 1 m hosszú. Az elefánt elnevezés onnan származik, hogy a bika ormónyszerű képződményt vi­sel az orra helyén. Ennek kö­rülbelül olyan szerepe van, mint a pulykák tarajának: ha az állat izgalomba jön, az or­mány felfúvódik. Ezek az állatok életük nagy részét a tengerben töltik, csak , párzásra és ellésre térnek a ' szárazföldre. Testüket rövid, zsíros szőr borítja. Hátsó vég- . tagjuk uszonnyá alakult át, a szárazföldön történő mozgásra ’ csakis mellső végtagjaikat használják, amelyek hatalmas kézhez hasonlítanak, az ujjak végének megfelelő helyen hosszú fekete karmok vannak. A szárazföldön,., a férgekéhez . hasonló hullámzó mozgással : közlekednek, rövid távolságot meglepő gyorsan tesznek meg. A fókák titokzatos élete FORMALKID: ÚJ MAGYAR MÜ jön Egyiptom reménysége, az óriásgát. — Mahmud Saiad — nyúj­tott kezet barátságosan az asszuáni ember. — Magam is a nagygátnál dolgozom, egy moszkvai mérnök keze alatt Apám, nagyapám, meg annak az apja 4s tevehaj­csár volt árnyékot keveset láttak, annál többet szívta őket a nap 50—60 fokos su­gara, ette májukat a ní­lusi kór, vakította szemü­ket a trachoma. De én emel­lett a mérnök mellett műve­zető leszek. Itt, az erőmű­nél. S ahányszor erre járok, a szovjet kolónia lakótelepe mellett, mindig megállók egy percre, elgondolkodom, s mondom magamban: Mah­mud, Mahmud, most az oro­szok embert nevelnek belő­led, s ha elmennek, te köl­tözöl ezekbe a házakba. Mun­kád, szakértelmed alapján megérdemled. Lesz hűvös la­kásod, fürdőszobád, sőt egy­kor hűtőszekrényed is ... Ki tudja meddig ábrándo­zott volna még újdonsült is­merősöm, ha érdeklődésem nem zökkenti a jelenbe. Kértem, kalauzoljon a nagy építkezésen, magyarázza el, mi is épül itt, Asszuán hatá­rában. Ö készséggel, s a ven­déglátó felelősségével sietett segítségemre. — Mindhiába próbálná bár­ki is, a mai Egyiptomról csak­nem lehetetlen beszámolni az évezredes nagy múltra törté­nő utalások nélkül, hiszen lépten-nyomon ölelkezik a múlt és jelen, egymás tő- szomszédságában állnak év­ezredek és a ma alkotásai, negyven-ötven évszázadot élt kolosszusok, s a mi korunk kézjegyei — mondotta Mah­mud Saiad. — A nílusi nagygátat is Ammon Hoteb fáraó kora álmodta meg sok ezer évvel ezelőtt, de csak a ma élő generáció építheti fel. Több órán át jártuk együtt a terepjáró GAZ-zal az épít­kezés óriási területét, míg kirajzolódott előttem a gi­gantikus mű plasztikus ké­pe, az az óriási munka, amelynek végrehajtásához egy egész ország állt csata­sorba. Egyiptomiban évente két­szer, legjobb esetben három­szor esik az eső. Az egymil­lió négyzetki lomé tem yi te­rületből alig három százalé­kot művelnek meg, a többi rész terméketlen, kihalt si­vatag. A Nílus völgyében 16 millió földművelő fellah zsú­folódik össze. Sorsuk teljesen a Nílus szeszélyétől függ. A nagy folyam évezredek óta élet és halál ura. Áradásaitól függ a 28 millió ember kenyere, a termés sorsa. Évente 35—40 milliárd köbméter víz ömlik kihasználatlanul a Földközi­tengerbe. Az egyiptomi forra­dalom csillantotta meg elő­ször a reális lehetőséget, hogy a Níluson építendő óriási gát­tal nagymértékben csökkent- hetik a szegénységet és a nyomort, a múlt szomorú örökségét Egyiptomban. A Keops piramist — mondotta többször is Mah­mud barátom — joggal ne­vezik „világcsodának”. Ám a ma élő nemzedék már túl­szárnyalta ezt a gigászi épí­tészeti alkotást. Nem is két- háromszorosan, hanem leg­alább tizenháromszorosán. Az építkezés óriási terüle­tén — ahol külön közlekedé­si rendőrség irányítja a munkagépek forgalmát — a Szovjetunióból érkezett kor­szerű, nagy teljesítőképessé­gű gépek, daruk és egyéb modern eszközök végeznek minden fárasztó munkát. Az Egyesült Arab Köztár­saság partjait két tenger hul­lámai mossák. A harmadik tenger most alakul ki Asz- szuántól délre, 500 kilométer hosszan húzódik át Szudán­ba. Az Asszuáni-tengerben mintegy 130 milliárd köbmé­ternyi víz gyűlik össze, amely most szinte haszonta­lanul ömlik a Földközi-ten­gerbe. A Naszr (Győzelem) ten­ger 700 000 acre (1 acre — 0,70 kát. hold) öntözését te­szi majd lehetővé. Az öntö­zött terület évente két, sőt, többnyire három teiénés be­takarítását biztosítja. A leg­fontosabb azonban az, hogy 1 millió 300 ezer acre siva­tag változik fokozatosan mű­velhető mezőgazdasági terü­letté. A modem öntözőberen­dezések később több mint 2 millió acre holt sivatagot tesznek termővé. Egyiptomi közgazdászok számításai sze­rint ennek gyümölcseként 30 százalékkal növekszik az or­szág mezőgazdasági termelése. A négy kilométer hosszú, alapjainál egy kilométer szé­les duzzasztógátnál a világ egyik legnagyobb vízierőmű­ve épül, melynek tucatnyi áramfejlesztő berendezése évi nyolcmilliárd kilowattóra vil­lanyáramot termel majd. Ilyen lesz Asszuánnál a XX. század „piramisa”, ko­runk emberének évszázadok­ra szóló, maradandó alkotá­sa. Verejtékének, akaratának emlékműve. Arab és szovjet nép összefogásával gyors ütemben épül az asszuáni erőműóriás. Századunk piramisa: Sadd el Aah Az asszuáni Shari Abtal el Horreyán, az elegáns Ca­taract hotelben nagy a for­galom. A fekete arcú, fürge londinerek, szolgálatkész boyok tesznek-vesznek, a vendégsereg kívánsága sze­rint. Csúcsidényben va­gyunk, a sivatagi „tél” kel­lős közepén. A sarki rendőr vastag fekete posztóruhát, az utca embere melengető kabá­tot öltött, fejére vastag sá­lat, kendőt csavart, ahogyan télen illik, hiszen plusz har­mincra „csökkent” a hőmér­séklet. De a hűvös ango­lok, a hangos amerikaiak, az . elegáns svédek, a lezser fran­ciák, a gőgös németek rö- vidnadrágosan, fehér ingben, trópusi kalapban indulnak vá­rost nézni. Élvezik a 30 fo­kos meleget. Néhányan a Ní­luson túlra, a csodálatos trópusi parkba készülnek, csalt az átkelővitorlást vár­ják. A parton kis gomba- ernyők alatt éltesebb ame­rikai hölgyek, fiatal, barna bőrű egyiptomi fiúkkal ba­rátkoznak. A fiúk kedvesen törve beszélik az angolt, az éltesebb hölgyek pedig gá­lánsán fizetik a néhány percbe kerülő közösen elfo­gyasztott Colát, mango juicet. Mi tagadás, kalandot remél­nek a mesés Nilus-parton ... Több valószínűleg nem is > érdekli őket az országból, ebből a városból. Pedig Asz- szuán már régen nem a Ni­lus-partról, kellemes teléről, luxusszállóiról híres ... öt esztendeje már, hogy 1960. január 9-én Nasszer el­nök intésére díszlövés dör­dült Asszuánban, kilencszáz kilométerre az Egyesült Arab Köztársaság fővárosától. A ho­mokhegyek sokáig visszaver­ték a sivatag mély csend­jét zavaró hangokat. Sokan sejtették már akkor, hogy az ősrégi mondással ellen­tétben nem „Ahogy Allah akarja”, hanem amint a szük­ség kívánja, úgy épül Egyip­tomban, Napisten egykori földjén a XX. század pira­misa, a Sadd el Aali, a ní­lusi óriásgát. A város szélén álltam, a nagy gát építkezéséhez vezető széles úton, ahol a zöld a si­vatag homokjával találkozik, s ahol vadonatúj emeletes házak sorakoznak. Valameny- nyi lakáson légkondicionáló berendezés. Helybéli ember, fekete bőrű, csillogó szemű, a déd- és ükapák földigérő köntösét viselő arab szólí­tott meg — ox-oszul. — Köszöntlek, idegen, a mi városunkban. Orosz vagy, ugye? Aztán elcsodálkozott, hogy nem. Errefelé az utóbbi esz­tendőkben az európai leg- többnyire a Szovjetunió pol­gára. Másfélezer szakember él itt a városszéli új tele­pen, hogy a 33 ezer arab munkással összefogva felépül­

Next

/
Oldalképek
Tartalom