Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-04 / 130. szám

1965. JÜNIUS 4, FENTEK (*r 7 HEGYEI K^Cirinjp JUNIUS 18: i Megyei borverseny Nagykörösön Az immár hagyományos megyei borversenyt június 18-án rendezi meg Nagykő­rösön az Arany János Mű­velődési Házban a megyei tanács mezőgazdasági osztá­lya és a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület Pest me­gyei szervezete. Fónai Lász­ló, megyei kertészeti felügye­lő a verseny szervezője el­mondotta, hogy „népes mezőnyre” szá­mítanak. Tavaly, a Cegléden megtar­tott megyei vetélkedőn 83 bor vett részt. Most 100—120 bor kerül elbírálásra. Zömmel ezerjó, olasz rizling, hársleve­lű, kadar — másszóval a me­gyénk borvidékeire legjel­lemzőbb fajták vonulnak fel. Külön kategóriában indul­nak az állami és pincegazda­sági borok, a termelőszövet­kezetek és az egyéni termelők. A zsűriben az ország leg­nevesebb bőrszakértői fog­lalnak majd helyet. A bizottság elnöke Katona József, a Szőlészeti Kutató Intézet igazgatója lesz. A verseny célja, hogy a szövet­kezeti gazdaságokat ösztö­nözze a nagyüzemi követel­ményeknek megfelelő, szak­szerű borkészítésre. Mint­hogy az állami gazdaságaink­nál ez legnagyobb részt már megvalósult, a vetélkedő so­rán sok hasznos tapasztala­tot szerezhetnek a szövetke­zeti és az egyéni bortermelők. A győztes borok oklevelet és díjat kapnak. Az eredményhirdetésre ünnepélyes keretek kö­zött június 20-án kerül sor a verseny színhelyén és ugyanekkor nyitja meg Pén­zes János, a megyei tanács vb elnökhelyettese a borkiál­lítást. — sp — Indonéz küldöttség vesz részt a váci pedagógusnapon Kedves vendégek fogadására készül Vác. Nagy Miklós országgyűlési képviselő, a váci Madách Klub elnökének meghívására pénte­ken reggel az Indonéz Köz­társaság budapesti nagykövet­ségének nyolctagú küldöttsége látogat él Észak-Pest megye ipari centrumába. A Sarino Mangun Pranoto nagykövet vezette küldöttséget a városi tanács vezetőd fogad­ják ünnepélyesen a tanácshá­zán. Ezután látogatást tesznek a DCM-ben, majd a szigeti Po­kolcsárdában fogyasztják él ebédjüket Délután városnézés szerepel a programiban. Fél hat órakor kezdődik a pedagógusmapi gyűlés a Lenin úti művelődé­si otthonban. Itt az indonéz nagykövet — aki hazájában évekig volt az oktatásügy mi­nisztere — „Indonézia kulturá­lis és oktatásügyi helyzete” címmel tart előadást (p. r.) Ma LOTTÓSORSOLÁS MAKÓN A hónap első lottósorsolé- sát, a 23. játékhét nyerőszá­mainak húzását ma délelőtt 10 órai kezdette] Makón ren­dezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — Déltől hajnalig címmel tart szombaton este 8 órakor író-olvasó találkozót Nagy- kátán, az erdőszőlői tanyai iskolában Fábián Zoltán. Biológiaórán mai nap — A „Két szomszéd vár”: Tápiószecső és Tápióság képviselte a nagykátai já­rást a kulturális szemle megyei színjátszó bemuta­tóján, Tápiósülyön. A sze- csőiek Peter Karvas': Éj­féli mise című drámájából adtak elő részletet, a tápió- sági cigányegyüttes pedig Fejes Endre: Hazudós cí­mű irodalmi műsorát mu­tatta be. — Miért némák a halak? — ... Mert sesnki sem tud víz alatt beszélni! Kornádi István rajza Féltékenységi dráma Vácott Május 30-án este Vácott Szulcsán József és felesége Egy db Sachs típusú benzinmotoros vizszi- vattyú eladó. Nagykő­rös, Szolnoki út 41. Eladó házhely Nagy­kőrös, V. kér.. Kalo­csa Balázs u. 6. Szentendrei Kéziszer­számgyár felvételre keres kovács szak­munkásokat. betanított vagy segédmunkáso­kat. Jelentkezés: Szentendre, / Lenin út 144. Munkaügyi osz­tály____________ Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire (Diósgyőr, Kazincbar­cika. Almásfüzitő. Ti- szaszederkény) laka­tos, hegesztő, csősze­relő, kovács szak műn. kásokat. Jelentkezés: Bp., VI., Paula y Ede utca 52. személyzeti osztály. __________ E ladó egy db MIA Diesel-motor. Megte­kinthető: Cegléd, V. kér. Kép utca 10. sz. alatt.___________________ E ladó ház Mizsei u. 8. szám. Érdeklődni: Nagykőrös, Kossuth L. 26. Kovács órásnál. Kőműves, festő-mázo­ló szakmunkásokat, kőművesek mellé se­gédmunkásokat és er­kölcsi bizonyítvánnyal rendelkező éjjeliőrö­ket azonnali belépésre felveszünk. Jelentke­zés: XIV. Építő Ksz, Bp., XIV., Thököly út 171.____________________ A Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat esztergályos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Cegléd XTV kér.. Külső Kátai út 35/a. szám. Egypárevezős kielboot, kétszemélyes túraka­jak; négyszemélyes, oldalmotoros; egysze­mélyes vitorlásdob ol­csón eladó: Vác, Bur­gundia utca 14. (Szed- lacsek.) Gyálon 320 n-öl termő szőlő, gyümölcsfával, sz.oba, konyhás lakás­sal, mellékhelyiséggel, pincével, azonnal be­költözhetően sürgősen eladó. Gyál. Rádióle- adónál. Akácfa utca 11. szám alatt_________ T etőbontásból nád el­adó. Nagykőrös, Kár- pát u. 32. A szobi mentőállomás keres eü. munkában jártas adminisztrátort. Jelentkezni lehet sze­mélyesen, vagy írás­ban. Cím: Mentőállo- más, Szob.____________ Csepel motorkerékpár eladó. Vörösmarty tér 5. szám, Cegléd.______ E ladó Cegléd.. m.. Deák tér 5/a, három­szobás ház, esetleg egyszobás, mellékhe­lyiséges, budapesti, vagy környéki lakás­sal beszámítva, beköl­tözéssel átvehető. Ér­deklődni leihet június, öttől mindennap a helyszínen. Eladó jókarban levő 407-es. négysebességű Moszkvics személygép­kocsi. Csemő, I. járási, 48. Kovács. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Jawa-Ideál motorke­rékpár eladó. V. kér., Batthyány út 29. alatt. Madár utca 2. számú ház eladó Értekezni lehet Sarló utca 7. alatt, ugylanitt telek is eladó Érdeklődés vasárnap és hétfőn. Négy db héthónapos süldő eladó. VI. kér.. Várkonyi István utca 12. alatt _______________ S egédmunkás fiút fel­veszek. Cegléd* Hattyú utca 34/a._____________ E ladó férfikerékpár. Árpád utca 10. alatt. Eladók méhkaptárak. borpumpa, táskaíró­gép. gyalupad, kombi­nált szekrény. Alkot­mány utca 17 alatt. Eladók 15—20 hektós, tartálykocsira is jó. talyigás permetező, gumikerékkel, 60 lite­res magasnyomású, állítható porlasztóval, k étcollos szivattyú^ motorral és benzin­motor Pintérnél, Be­zerédl utca 15. _______ E ladó egy hasas tehén. Érdeklődni lehet Ör­kényi út XI. kér., 582. Klspál Lászlónál. Vaskapu és üvegtető Készítéséi vállalom. Géplakatosipari tanu­lót felveszek. Lévai lakatos, Vécsei út 47. szám. Két nagy süldő eladó. Uj városszél 2 alatt. Tél utca 16. számú ház eladó, azonnal be­költözhető Bútorozott szoba kiadó. _________ E ladó használt kony­habútor. tűzhely., egy szekrény, egy ágy. IX. kér., Mikes utca 19. szám. Eladók héthónapos süldők. hároméves üszőborjú. IV. Kinizsi utca 34 Eladó 600 n-öles telek, kis házzal az Örkényi úr mellett. Érdeklődni levélben Budapest. VII., Bethlen Gábor tér 3. IH. 4. özv Or­mos Ferencné elmére. Eladó 3x4 méteres perzsaszőnyeg. Dózsa György u. 23. Idősebb házaspár 40— 50 év közötti bejáró­nőt keres Kossuth Ferenc u. 13._________ H ideg és meleg dauer­ját, frizuráját készít­tesse Horváthnál. Bér. csényi u és Alszegi u sarok._________________ E gy hasas tehén, jú niusban ellik, eladó. Mészáros Lőrinc u. 7. Eladó 170x145-ös mé­retű üvegfal. V. kér. Malom utca 28. szám alatt. Egy-, vagy kétszobás főbérleti lakást kere­sek megegyezéssel. Cegléd belterületén. Postafiók: 42 szám. Süldő eladó Pesti út 65-ös kilométerkőnél, Gyura. __________ E ladó egy új kétlapos villanyresó, két hasz­nált szekrény, egy te­lepes világvevő rádió, egy férfi 26-os kerék­pár és egy női disznó- bőrkabát. Vörösmarty 4ér 6. szám. összevesztek. Az asszony fél*' tékenykedett. Ezt követően lefeküdtek aludni. Hajnali három óra tájt Szulcsán Jó­zsef vérző fejj«? tért magá­hoz. A szomszédba ment se­gítségért. Az asszonyt laká- $úktÓt ifiőrülbelül 3(H) méter­ré felakasztva, hálva találták. Kiderült, hogy Szulcsán Jó- zsefné alvó férjét baltával több ízben fejbesújtotta, majd öngyilkosságot követett el. Szulcsán József súlyos, nem életveszélyes állapotban ke­rült a váci kórházba. KRITIKA Dionüszosz, a zsarnok (az időszámítás előtti ne­gyedik században) kény­szermunkára ítélte Filo- xent, aki megbírálta köl­teményét. Miután Filo- xen jó i a kőbányában dolgozott, a zsarnok ki­hozatta és felolvasta neki újabb verseit. Filoxen figyelmesen hallgatta a verseket, aztán felkelt a helyéről és az aj­tó felé indult. — Hova mégy — kér­dezte, a, tirannus. — Vissza a kőbányába — felelte Filoxen. — A nagykőrösi megyei borversenyre eddig 12 ter­melő 21 bormintával jelent­kezett Ceglédről. Egy súlyos sérülés döntött Vereség — hajrában Eladó két használt ab­lak 90x150 cm. Bercsé­nyi út 41. ______________ H éthónapos süldő el­adó, Budai út 2-es ki­lométerkőnél. Pataki. Szerdán délután NB I-es férfi kézilabda mérkőzésre került sor Csömörön. Bp. Spartacus—Csömör 16:12 (7:8) Csömör, 500 néző. V: Sáli. Csömör: Mezőbukta — Brieska, PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 Gépirószoba (hívható 20 éráig): 140—447 — Belpolitikai és sport- rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi posta hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj I hónapra 12 forint. Sülé, Bagyánszky Gy., Tamás, Ra- docsányi. Angyal. Csere: Nagy, Helembai. Régen látott színvonalas, sport­szerű küzdelem volt. A második félidő közepéig egy-két góllal min­dig a hazaiak vezették. Bagyánsz­ky Györgyöt szorosan őrizték, így a csömöri gólokat jobbára Tamás és Brieska lőtték. A befejezés előtt 7 perccel vette át először a veze­tést a Spartacus. Ezt követően Ta­más súlyosan megsérült és harc- képtelenné vált. Ez el is döntötte a mérkőzés sorsát. Sáli játékvezető döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, mivel a Tamás ellen súlyos szabálytalanságot elkövető Stillert nem büntette. G:_ Bagyánszky Gy., Brieska, Tamás (3—3), Nagy, Helembai, Sülé. Jó: Mezőbukta, Tamás, .’Ba- gyánszky Gy. Mindazon rokonoknak, jó is­merősöknek, akik férjem, édes­apám, nagyapánk, Magyar Ferenc temetésén megjelentek, részvé­tükkel fájdalmunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyez­tek. ezúton mondunk köszönetét. Gyászoló özvegye és családja­A rádió és a televízió mai műsora Négyszemélyes reka- mié, kettő fotel, négy szék kisipari készíté- sűek. családi okból, igényesnek is megfe­lél. sürgősen eladó Hollós utca 1/c. szám alatt. Gyermekkocsi kisipari sport, újszerű, eladó. Cegléd, Budai út l-es kilométerkőnél. Szűcs. Uj kamraajtó eladó. Rák utca 5 szám alatt. Jókarban levő 350-es benzinmotor szi­vattyúval együtt el­adó. Ugyer. XI. kér. 11 dűlőben, Molnár ék­nél. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Édes anyanyelvűnk. 8.25: Operettek. 9.00: Kérjük jegyezze fel. 9.05: Rádiójáték. 10.10: Óvo­dások műsora. 10.30: Népi zene. 11.22: Ifjúsági rádió 12.15: Daljáték. 13.00: Ami a jövő hét zenei műso­raiból kimarad. 14.05: Zenekari muzsika. 14.40: Ifjúsági rádió. 15.00: Üzenetek. 15.40: Ünnepi könyvhét. 16.10: Villanófényben. 16.15: Kama­razene. 17.00: ötórai tea. 18.00: Mi történt a nagyvilágban. 18.20: Cj zenei újság. 19.00: Dokumentum műsor. 19.44: Csárdások 20.30: Rit­mus és melódia. 21.07: Színjáték. 22.20: Operák. 23.35: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 14.20: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.35: Operettek. 15.05: Kóru­sok. 15.30: Zongoraművek. 15.40: Tánczene. 16.22: Mesejáték. 16.59: Gyermekrádió műsora. 17.20: Hang­verseny. 18.00: Zeneakadémiáról. 19.05: Közvetítés Hamburgból. 19.55: Versek. 20.01: Hangverseny folyta­tása. 20.40: Láttuk, hallottuk. 21.05: Hanglemezparádé. 21.51: Versek. 22.00: Ami a jövő hét zenei műso­raiból kimarad. URH 18.35: Hangverseny. 19.38: Három­fel vonásos opera. 20.39: A gondol­kodó levegő. 20.54: Operaközvetítés folytatása. 22.10: A dzsessz kedve­lőinek. TELEVÍZIÓ 8.05: Fizika, a dóig. gimn. n. oszt. számára a szilárd testekre ható nyomóerő és nyomás. 9.00: Kémia, a dóig. gimn. I. oszt. szá­mára a periódusos rendszer IV. oszlopa. II. rész. 9.45: Ha egyszer húsz év múlva. Magyar film. (14 éven felülieknek). 11.25: Telesport (ism.) 11.35: A jövő hét műsora. 80 ÉVE, 1965. június 4., péntzk, Ferenc napja. A nap kél: 3.49 órakor, nyugszüc: 19.36 órakor. A hold kél: 8.30 órakor. Várható időjárás: válto­zó mennyiségű felhőzet, újabb esőkkel, helyenként zivatarral. Mérsékelt, időn­ként kissé élénkebb szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 19—24 fok kö­zött. 1885. június 4-én született J. M. Szverdlov, a Bolsevik Párt leg­kiválóbb vezetőinek és szervezői­nek egyike. Tizenhét éves korá­tól — forradalmi tevékenysége miatt — többet volt börtönökben és száműzetésben mint szabad­lábon. Az 1905-ös forradalom ide­jén az Ural-vidéki bányák és ipartelepek dolgozóit szervezte. ^ 1912-ben határtalan bátorsággal szökött meg a száműzetésből és Pétervárott tevékenykedett. Újabb száműzetéséből már csak az 1917-es forradalom szabadítot­ta ki. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom előtti napokban páratlan szervezőtehetségével egyik vezetője lett a fegyveres felkelésnek és jelentős része volt később a Vörös Hadsereg meg­szervezésében. Lenin Szverdlovot mindig mint a hivatásos forra­dalmár és kiváló bolsevik szerve­ző ragyogó példaképét állította a párt elé. Pályáját fiatalon, alig 34 éves korában szakította félbe a halál. — Veres Benjáminná me­gyei tanácstag ma délután 3 órakor Tápiószőllősön, Seregélyes Jánosné este 7 órakor Domonyban beszá­molót tart Pappert Ádám fogadóórája Pilisborosjenőn 17 órától 19 óráig tart. Holnap Lengyel Péterné Nagykátán tart tanácstagi beszámolót. — Balatoni tapasztalat­csere. Népes Pest megyei küldöttség utazik ma So­mogy megyébe, hogy tanul­mányozza a Balaton-part zöldség- és gyümölcsellátá­sát. — Schönthan—Kellér— Horváth: A szabin nők el­rablása című zenés komédiá­ját szombaton este fél 8 órai kezdettel a .váci városi mű­velődési házban mutatja be az Állami Déryné Színház. A darab rendezője Petxik József. A POKOLCSÁRDA FELÉ... — Tűz ütött ki szerdán délelőtt Szigetszentmiklóson, a Bercsényi utca 4. szám alatt, P, Szabó Pál portá­ján. Leégett egy szalmaka­zal, valamint gazdasági felszerelések égtek el. Az anyagi kár körülbelül 3000 forint. A tűzesetet P. Szabó Pál 10 éves kisfia okozta, aki gyufával játszott... — „Május 1 — Vácott” címmel amatőrfilmet ké­szített Vas Dávid. Most ké­szül az aláfestőzene és kí­sérőszöveg. A kisfilmet jú­nius 25-én mutatják be a váci Építők filmszínházában. — Négynapos iskolai szak­köri kiállítás nyílik ma Ceg­léden, a Puskin utca 1. szám alatt. • — A ceglédi járási tűzoltó- versenyt vasárnap Albertir- sán tartják. Közel 45 tűzol­tócsoport vesz részt a küzde­lemben, melyek közül 14 nagykőrösi. — Facsemetét ültetnek va­sárnap Tápiósápon, a tsz te­rületén, társadalmi, munka-,, ban, a KISZresek. Legutóbb május elsején már elültettek 350 darab facsemetét. — Magyar—szovjet barát­sági estet tartanak vasárnap este a Hazafias Népfront és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság rendezésében Jász- karajenőn, a művelődési házban. Az est alkalmával egy szovjet kultúrcsoport ad műsort — Fehérneműkiállítás nyílik június 7-én, hétfőn a Tavaly készült el Tahltótfaln- Belkereskedelmi Miniszté- tói, a Pokolcsárdáig vezető rium Ruházati Főigazgatósá- út. Most mindkét oldalán víz­gának bemutató termében (V. Tanács körút 8.). levezető árkokat ásnak. Fotó: Gábor-Postabontás B Jaj, de távol estél tőlünk...! Az új menetrendet nézeget­tem, s arra gondoltam, hogy semmit sem változtatott Gö­döllő és Pécel távolságán, mert Pécelről Gödöllőre 7 óra 04 perckor, 9 óra 06-kor és 14 óra 30-kor van vonat, Gö­döllőről Pécelre 8.03-kor, 12.13-kor és 16.05-kor. A gödöllői járásban a já­rási székhelytől a legtávolab­bi pont Pécel — a közleke­dés miatt. A többi községet busszal, HÉV-vel könnyen meg lehet közelíteni. Ideje volna már, ha az illetékesek felfigyelnének erre a hely­zetre. Sok hivatal van Gö­döllőn, ahova naponta utaz­nak péceliek és sokszor fél­napokat veszítenek idejükből a vasút miatt. Csiba József, Gödöllő. Egészségünk védelmében Gödöllőn is hirdetések, köz­lemények figyelmeztetik az embereket arra, hogy a kö­telező tüdőszűrő vizsgálaton vegyenek részt. Mégis sokan mulasztják el ezt, sőt lebe­szélnek másokat is arról, hogy az orvosi vizsgálaton megje­lenjenek. Előfordulhat, hogy éppen az, aki nem vizsgál­tatja meg magát, betegséget terjeszt, sok embert megfer­tőz. Gödöllőn többen vannak, akik nemtörődömségből, ha­nyagságból Veszélyeztetik ma­guk és embertársaik egész­ségét. Vannak azonban olyanok is, akik többet törődnek a köz- egészségüggyel. A napokban jól sikerült önkéntes véradó­napot tartottak Galgahévízen. összesen 165 ember adott vért — s megígérték, hogy a jövőben még többen jelent­keznek. Kiss Sándomé. Aszód. NINCS HENTESÁRU — A KISZOLGÁLÁS IS ROSSZ A domonyi földművesszö­vetkezeti boltból hentesárut vagy vagdalthúst vásárolni szándékozók nap mint nap üres kézzel térnek haza. Az elárusítókat megkérdeztük, hogy miért nincs lyís és mi­kor lesz. Hiába. Azt felelték, hogy ha nem tetszik a bolt, akkor menjünk oda vásárol­ni, ahol van hentesáru. Saj­nos, nem szaladgálhatunk mindenért a harmadik fa­luba! A domonyi felső üz­letben mindent megkapunk és udvariasan, kedvesen bán­nak az elárusítók a vásár­lókkal. Kérjük az illetékese­ket, hogy intézkedjenek. Még egy panasz: reggel 6 órától 11 óráig kellene nyitva tarta­mok, de már fél 11-kor, az üzlet lehúzott redőnnyel fo­gadja a vásárlókat. Domonyi lakosok

Next

/
Oldalképek
Tartalom