Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-12 / 110. szám

19«5. MÁJUS 15, SZERDA «»T megyei 'kMsHop Boldogság Olyan furcsa volt az arca. Szeme állandóan nedves fény­ben csillogott, szája szögletében meg-megvonaglott egy finom mozgatóizom s árnyék ült a homlokán. — Mondja, boldog ön? Elé­gedett? A logarléc, mellyel az imént számította ki, hogy a nagy, üzemfejlesztési terv so­rán hány százalékot fordíta­nak a géppark bővítésére, megveszhetett a kezében. — Érdekes. Ugyanezt kér­dezte tőlem nemrégen valaki. Valami pszichológiai vizsgá­lat volt nálunk a gyárban, komplex pszichológiai vizs­gálat — így nevezték —, s en­nek során tették fel nekem a kérdést. Akkor határozott igennel válaszoltam erre. — És most? — Most?... Nézze, meg­mondom őszintén, nem szí­vesen beszélek. Maga azért teszi fel a kérdést, hogy ír­jon, és én ... De mindegy. Te­gyen, amit akar, amit a lel­kiismerete diktál. Válaszolok, mert könnyebb, ha beszélek. Minden kimondott szó köny- nyít Én mostanában leg­többször magamban beszé­lek. — Nyolc éve dolgozom a gyárban. Szép ez a gyár, de nemcsak szép, hanem mo­dem és jól termelő üzem is. Ha még nem látta, meg kell néznie. Olyan nekem ez a gyár, mintha otthonom len­ne. 33 éves vagyok, nyolc évet éltem és dolgoztam bele ebbe 'a gyárba. Nyolc izgal­mas, gyönyörű esztendőt. — Tudja, én Miskolcon let­tem gépészmérnök. Mint friss diplomás a diósgyőri Lenin Kohászati Műveknél kezd­tem a szakmát, aztán a mis­kolci üveggyárban folytattam. Nem nagyon jól éreztem ott magam, nem is tudnám meg­mondani miért; talán kicsi és fantáziátlan volt nekem az üveggyár, szűk a munka­kör __, de hiszen ez mindegy. E gy régi barátom hívott, ide­jöttem. Ceglédi vagyok ta­lán vonzott is ez a fene sík, homokos hazai táj. Tessék, gyújtson rá. — Szóval nyolc éve, hogy idejöttem, illetve idejöttünk, akkoriban nősültem ugyanis, önálló gépszerkesztő lettem, ha ért a mérnöki munkához, akkor elhiszi az a legszebb dolog a világon. Amikor az ember a rajztábla mellett áll és megrajzolja a gép szer­kezetét. Én már látom és hallom olyankor a gép mun­káját; nincs szebb és iz­galmasabb annál. Mikor nyakig vagyok az adminiszt­rációban s nem jutok a rajz­táblámhoz, úgy érzem meg­ölik bennem a mérnököt. Tud­ja, rengeteg nálunk az ad­minisztráció. Most ez sem bánt már. Csali eltemetkez­ni, csak nem gondolkozni, csak nem gondolni semmire, ami... — Boosásosson meg, rap- szóditous vagyok. Két évig voltam gépszerkesztő. Ez alatt az idő alatt megismer­tem az ipar sajátosságait. Gondolja el, azelőtt a kon- zervet csak az üzletből is­mertem. Azt tudtam róla, hogy eszik-e vagy isszák, nyersen vagy főve, s azt is csali azért, mert olvasni meg­tanultam az iskolában. Itt váltak személyes ismerőse­immé a konzervipari gépek, itt láttam a feldolgozás fo­lyamatát s itt lettem cselek­vő, alkotó műszaki ember­ré... Cigarettája füstjét nézi. — Itt született az első ön­álló műszaki munkám, a cse­megeuborka-feldolgozó gép­sor. A kifejezésnek számos mű­faja van. A költő versben fe­jezi ki magát, a konzervipari gépészmérnök uborkafeldolgo­zó gépsorban. Ki tudná állí­tani, hogy előbbi a szebb? A gépsor harminc méter hosz­szú, napi 10 vagon uborka feldolgozására alkalmas, 30 százalékkal termelékenyebbé tette a munkát és benne van két gyönyörű esztendő izgal­mas emberi munkája. Nem­csak a mérnöké, hanem egy sor művezetőé, üzemveze­tőé. Egy lelkes kollektíva segített az ifjú konzervmér- nöknek, hogy megoldja fel­adatát. Talán ő sem hitte, hogy sikerülni fog, mikor az igazgatója két fotót tett elé, melyet egy eperjesi gyárban készített egy „tapasztalatcse­rén”, s így szólt: „Ezt meg kellene konstruálni kedves kartárs.” — 1956-ban történt, s 57-ben már dolgozott a gépsor. És ma is dolgozik. Aztán 58- ban a műszaki osztály veze­tője lettem. Örömet jelentett és izgalmat. A feleségem biz­tatott, ha drukkoltam: „meg­látod sikerül, nem féltelek”. — Tulajdonképpen szeren­csés ember vagyok. Jaj, nem is ezt akartam mon­daná, nem illik az én éle­temhez ez a szó. Minden­esetre megkönnyítette a hely­zetemet, hogy az én osztály- vezetői éveimre esett a kon­zervipar országos fejlesztése. Nem álltak külső gátak a; munkánk előtt, s talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy minden sikerült. Tizenheted­szer lettünk idén élüzem. A Minisztertanács vándorzász­laját azért nem tarthattuk meg, mert az iparágunk nem teljesítette a tervfeladatot. De mi igen. S ha most arra volna kiváncsi, hogy van-e valami kimagasló si­kerünk, amire mi, a mű­szaki osztály dolgozói büsz­kék vagyunk, azt monda­nám: igém, van. A mi táv­lati fejlesztési programunk. Vaskos iratcsomó, leírá­sok, kimutatások, rajzok- A A szakértők, az alkotók sze­me előtt a vaskos kötet lap­jaiból egy még szebb, kor­szerűbb gyár bontakozik ki, mely 1970-ben már nem 6 ezer vagon zöldséget és gyü­mölcsöt dolgoz fel, hanem közel kétszerennyit. S itt a „műszaki csoda”: nem két­szeres, hanem ugyanannyi munkaerővel. Műszaki költe­mény ez. Lelkesítő sorai, szé­pen csengő rímei a megvaló­suló magasabb szintű gépesí­tés, szervezettség, termelé­kenység. A műszakiak mű­szaki nyelven írják a verse­ket, rajzolják a jövő szép ké­peit. — Igen, szerencsés ember vagyok, de már nem szabad kiejtenem ezt a szót. Az or­szág kilenc konzervipari vál­lalata a mi rekonstrukciónk, fejlesztési tervünk alapján készít programot. De én ... — Mondja, ha könnyebb™ — Én mégsem vagyok bol­dog. Egy hónapja meghalt a feleségem. Azt mondják, hasnyálmirigy gyulladás. Azt sem tudtam: mi az. Üres lett az életem... Félek haza menni... Lehet-e élni boldogság nél­kül? Kerek szemű kisfiú szök­ken be az ajtón. Nyakába ugrik, újságolja első osztá­lyos élményeit, mutatja számtanfüzete ötös osztály­zatát s egy terjedelmes pac- nit takar el diszkréten a má­sik oldalon. Aztán leül és ír­ja házi feladatát. Mióta anyu­ka elment, a kis Jenő itt töl­ti a délutánt az irodában, apukánál. Apuka pedig a rajztábla fölé hajol. Barackfelező gé­pet tervez, hogy készen le­gyen, mire gyümölccsé érik a barackvirág. Tervez. Bol­dogság ... tervek... Megér­jük-e vajon, a tervek meg­valósulását? Mindegy. Az a fontos, hogy mindig tervezzen, ne szűnjön meg terveket készíteni az ember. Ki diófát ültet, miért teszi? » Az a fontos, hogy míg él az ember, ne veszítse el kap­csolatát az élettel és az em­berekkel. A kisfiú úgy hasonlít most édesapjához. S mintha a harmadikat is itt látnám most a fiú arcvonásaiban. — Jenő, — kérdi apuka, a Nagykőrösi Konzervgyár mű­szaki osztályvezetője — mondd, mit főzzek ma va­csorára? András László Egy nap hatvan távirat „Mi mindannyian édesanyák, édesapák vagyunk, gyerme­keinket szeretnénk békében felnevelni. Ugyanezt szeretnék az észak-vietnamiak is**. Ezt írják sk ceglédberceli tanács dolgozói. A tápiósági nőtanács tiltakozik a vietnami agresszió kiterjesztése ellen. Albertirsá- ről azt kéri a főldművesszövet- kezet tagsága, hogy engedjék Dél-Vietnam ügyét a vietnami népnek megoldani, a Felsza­badulási Front programjának megfelelően. A dunakeszi 3. számú iskola tanulói így írnak: „Nekünk nincs tapasztalatunk a háború borzalmairól, de a legnagyobb katasztrófa, ami az emberek millióit érheti. A vietnami gye­rekek sem akarják szüleiket, testvéreiket elveszíteni, béké­ben hasznosan munkálkodva akarnak élni.** És így tovább ... Egyetlen napon hatvan levelet kapott az Országos Béketanács a Pest megyei dolgozóktól. Jönnek a táviratok Gödöllőről, Abony- ból, Pilisről, Monorról, Cegléd­ről és a megye majd minden községéből. Felháborodottan tiltakoznak a termelőszövetkezetek, gép­állomások, hivatalok, iskolák dolgozói. Más-más szavakkal, de egységesen elítélik az ame­rikaiak pusztító háborúját, amellyel beavatkoznak más né­pek belügyeibe. Követelik, szerezzenek érvényt a nemze­tek önrendelkezési jogának, tárgyalóasztal mellett oldják meg az összes problémát. Ezek a táviratok nemcsak aláíróik, hanem valamennyi becsületes ember véleményét fejezik ki. NÉGYIN A FÉLSZÁZBÓL Még szinte ott érződik a le­vegőben a Ballag már a vén diák hangulata. Százhatan mondanak búcsút rövidesen e nagykátai gimnáziumban és szakközépiskolában tanáraik­nak, pajtásaiknak, hogy az­után egy lépcsőfokkal feljebb lépjenek. A százhat diák kö­zül félszázan jelentkeztek a különböző egyetemekre, fő­iskolákra. Közülük négyen most itt ülnek az igazgatói irodában, s arról beszélnek: hogyan képzelik el további életük. LUKÁCS JÁNOS a mezőgazdasági szakközép­iskola hallgatója. Mégsem me­zőgazdász, tanár szeretne len­ni. Matematika-fizika tanár. Miért? — Eredetileg gépipari tech­nikumba jelentkeztem. Saj­nos, nem vettek fel. így ke­rültem a mezőgazdasági szak- középiskolába. Mindig von­zottak a gépek és a számok. S ezt a vonzást csak erősítet­te bennem matematika taná­rom, Mohácsi Béla. Olyan él­vezetesen és szemléltetően tanítja a matematikát, hogy érthető, ha még inkább kedvet kaptam hozzá. Számomra a számok és képletek világa nem elvont, unalmas világ. A termelőszövetkezeti viszonyok fejlődésének néhány kérdése A TERMELŐSZÖVETKE­ZETI TULAJDON probléma­köréhez hozzátartozik az al­sóbb szövetkezeti formációk­ban meglevő tulajdonviszo­nyok ismerete is. Az alsóbb szövetkezeti formációk — bár nem döntőek — termelőszö­vetkezeti mozgalmunk jelen­legi fejlődési szakaszában sze­repet játszanak azzal a hatá­rozott fejlődési tendenciával, hogy ezek a formációk mi­előbb megerősödve mezőgaz­dasági termelőszövetkezetekké alakuljanak át. Ennek követ­keztében fokozatbeli eltérés­sel, de lényegében azonos, vagy hasonló tulajdonviszo­nyok találhatók az alsóbb szö­vetkezeti formációkban is, mint a mezőgazdasági terme­lőszövetkezetekben, de azzal a lényeges eltéréssel, hogy míg a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekben a termelőszö­vetkezet tagjainál is szocialis­ta tulajdonviszonyok uralkod­nak a termelés területén (háztáji gazdaság személyi tu­lajdona), addig az alsóbb szö­vetkezeti formációkban a szö­vetkezeti tagoknál a mezőgaz­dasági termelés területén a személyi tulajdon inkább ki­vétel és általánosabb a ma­gántulajdon. Ez a magántulaj­don azonban már nagyon szo­rosan kötődik az alsóbb szö­vetkezeti formációkban meg­levő szocialista tulajdonhoz és II. fejlődése, perspektívája az, hogy átalakuljon teljes egé­szében szocialista tulajdonná. Az alsóbb szövetkezeti formá­ciókról a szövetkezeti tulaj­don a formációk jellegétől függően, vagy ugyanolyan csoporttulajdon, mint a mező- gazdasági termelőszövetkeze­tekben, vagy pedig ún. oszt­ható közös tulajdon. Az oszt­ható közös tulajdon ebben az esetben, ha mutat /is bizonyos magánjelleget abban az érte­lemben, hogy oszthatósága nem szocialista szervezetek között érvényesülhet, hanem magánszemélyek között, a me­zőgazdasági termelés területén játszott szerepe szocialista jellegű s ennek következtében ezt az osztható közös tulaj­dont már helyesebb szövetke­zeti tulajdonnak tekinteni. A MEZŐGAZDASÁGI TER­MELÉS területén a tömeges kollektivizálás befejezése után az állami tulajdon és a szö­vetkezeti tulajdon mellett sze­repet játszik a személyi tulaj­don is. Ez a személyi tulajdon tárgyát illetően kiterjed meg­határozott mennyiségű földte­rületre (maximálisan 1 kát. hold), e földterület megműve­léséhez szükséges kisebb gaz­dasági felszerelésekre, vala­mint korlátozott számú ha­szonállatra. A személyi tulaj­don tárgyi köre és tárgyainak természetes jellege azt mutat­ja, hogy bár e2ek megtalálha­tók a kisárutermelő paraszt magángazdaságában is, kere­teinél fogva nem alkalmas arra, hogy magángazdasággá alakuljon át. E tárgyi kör ter­mészete és korlátozottsága egyben azt is mutatja, hogy a személyi tulajdon a mezőgaz­dasági termelés területén el­sősorban közvetlen szükséglet kielégítésére szolgál, ami azonban nem zárja ki azt, hogy az adott kereteken be­lül a termelési lehetőségek maximális kihasználásával árutermelés is megvalósuljon. A mezőgazdasági termelés területén a személyi tulaj­don túlnyomórészt a mező- gazdasági termelőszövetkeze­tekhez kapcsolódik a terme­lőszövetkezeti tagok háztáji gazdasága formájában. Emel­lett azonban lehetséges önál­ló formában is, részben a munkaviszonyhoz kapcsolód­va, illetőleg annak függvénye­ként (pl. illetményföld-hasz­nálat), részben pedig attól függetlenül (pl. ipari stb. munkások háztáji jellegű gazdálkodása). A mezőgazda- sági termelés területén a sze­mélyi tulajdon — ha nem is kapcsolódik nagyobb szocia­lista mezőgazdasági termelési egységhez (mezőgazdasági ter­melőszövetkezet, állami gaz­daság) — termelési szerepe lényegében ugyanolyannak tekintendő, mint a termelő­szövetkezeti tagok háztáji gazdasága esetében. A MAGYAR MEZŐGAZ­DASÁG jelenlegi fejlődési szakaszában az a tényleges helyzet, hogy a mezőgazdasá­gi termelés célját szolgáló személyi tulajdon tárgyi kö­re igen gyakran túlmegy azokon a korlátokon, amelyek e tulajdon személyi szocialis­ta jellegét igazolják és gyak­ran már inkább magántulaj­donnak tekintendő. A terme­lőszövetkezeti tagok háztáji gazdasága esetében ez a je­lenség csak ott tapasztalha­tó, ahol a háztáji gazdaság­ra vonatkozó törvényes kere­teket túllépik. Ezért itt a személyi tulajdon jellegének biztosításához alapvetően csak a vonatkozó jogszabá­lyokat kell betartani. Mezőgazdaságunk jelenlegi fejlődésének szakaszában a termelés területén az általá­nossá és uralkodóvá vált szo­cialista tulajdonviszonyok mellett kis mértékben ugyan, de még szerepet játszik a magántulajdon is, lényegé­ben ugyanolyan módon és formában, mint közvetlenül a tömeges kollektivizálás előtt. E korlátozott magántulajdon szerepe és jelentősége azon­ban egyre inkább szűkül, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy e magántulajdon túl­nyomó része a termelőszövet­kezeti közös gazdálkodás út­jára való lépéssel átalakul szocialista tulajdonná, ille­tőleg szövetkezetesített egyé­ni tulajdonná, kisebb része pedig személyi tulajdonként szolgál a továbbiakban me­zőgazdasági termelés céljára. D. F. Ezernyi érdekessége, titka van. Ä titkok megfejtése pe­dig mindig őszinte izgalmat okoz. S ezekre a titkokra meg­tanítani másokat... úgy ér­zem, szép hivatás. Ha hivata­losan még nem is, magánszor­galomból egy kicsit belekós­toltam már. A matematika ugyanis sok osztálytársam­nak nem túlságosan erős ol­dala. Jó volt segíteni nekik. Örömet okozott, hogy egy ki­csit megszerettethettem ve­lük ... A tápiósápi Horváth János tanító négy gyermeke közül három a nagykátai gimná­zium tanulója. A legidősebb, HORVÁTH MARGIT az idén érettségizik. Orvos­nak készül. — Csak néhány esztende­je lakunk Tápiósápon. Az­előtt a Heves megyei Bátor községben tanított apám. Négy községnek volt egy or­vosa. Szinte éjjel-nappal úton volt, mégis előfordult, hogy valahová már későn érkezett meg. Még akkor született meg bennem az elhatározás: orvos leszek. Nem a nagyobb kereset, nem is a cím csábí­tott elhatározásomra, inkább annak felismerése: még több jó- orvosra van szükség Min­den községben legalább egy­re, hogyha baj van — a be­tegség pedig gyakran váratla­nul tör rá az emberekre — azonnal segíthessen ... SZÁSZI PÁL csak néhány hónapja lakója a nagykátai diákkollégiumnak. A szülei ma is Szabolcs-Szat- már megyében élnek. Az apja termelőszövetkezetben dolgo­zik, ő maga agrármérnöknek készül. — Míg apám nem lépett be a termelőszövetkezetbe, öt hold földje volt. Anyám már akkor is sokat betegeskedett, így aztán apám már ötéves koromban gyakran kivitt magával a határba s bizony nekem is a kezembe nyomta a kapát. Nem idegen előttem a paraszti munka és szere­tem is. Talán nincs is annál szebb dolog mint végigkí­sérni tavasztól őszig a földek változását. Ha költő lennék* biztos, hogy sok szép verset írtam volna már arról a cso­dás világról, amely odakinn bomlik ki szinte a szemünk láttára: tegnap még fekete volt a határ, de mára már harsogón zöldell... A gödöl­lői Agrártudományi Egye­temre jelentkeztem. Négy- egészegytized volt félévben a tanulmányi átlagom. Ha még­sem vennének fel, akkor a Debrecen-Pallagi Mezőgazda- sági Főiskolára kérem a fel­vételemet ... SZILÁRDI JUDIT csinos, jó alakú, csupaélet lány. Gyógypedagógusnak ké­szül. — Szeretek szeretni... Ezért döntöttem így. Elhatározá­somban azonban sok dolog közrejátszott. Például az, hogy édesanyám pedagógusnak ké­szült, de mert korán elhaltak a szülei, árvaházba került. Ott pedig kevés szeretetet ka­pott ... Azután Nagyszentjá- nosban gyerekeskedtem. Az ottani állami gazdaságban dolgozott apám. A gazdaság egyúttal munkaterápiás inté­zet is volt Ott ismertem fel először: milyen nemes dolog segíteni az elesetteket... Nyolc éve kerültünk Nagykátárá. Az iskolánk előtt gyakran láttam eltogyogni egy nyomorék kis­lányt. Mindig összeszorult a szívem látásától... Az isko­lánkban pedagógiai szakkör működik. Vezetője Virág Já­nos, szintén gyógypedagógiai tanár. Mindez csak erősítette bennem az elhatározást... Két évvel ezelőtt felköltöz­tünk Budapestre. Néhány hó­napig ott jártam gimnázium­ba. Sehogy sem találtam a helyemet Addig ostromoltam a szüléimét, amíg megenged­ték, hogy visszajöjjek ide kollégistának. Nem tagadom, elsősorban a pedagógiai szak­kör vonzott vissza. .. Négyen a félszázból... In­duló életek. Tele tervekkel, vágyakkal, lelkesedéssel. És erős akarattal, hogy valóra váltsák álmukat Prukner Pál t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom