Pest Megyei Hirlap, 1965. április (9. évfolyam, 77-88. szám)
1965-04-09 / 84. szám
1965. Április 9, péntek rtsi M ÉGI iHíviai) Ha kimondtuk az „át“ A második ötéves tervben előirányzott szőlő- és gyü- möicstelepitési program az idén megvalósul. Napjainkban a megyében is a szövetkezeti gazdák ezrei fáradoznak azon, hogy lehetőleg most tavasszal teljesítsék a tervet. Óriási feladatot hajtott végre a megye szövetkezeti pa- rasztsága az elmúlt négy esz- j téridő alatt. A tavaszi telepi- j téseket is beszámítva, mintegy j 6700 hold nagyüzemi szőlőt és csaknem 7500 hold nagyüzemi gyümölcsöst létesítették. Noha ! sokan egyetértettek a párt és a kormány telepítési program- j jával, mégiscsak nagy küzdelem árán valósult meg. A kezdeti időszakban a telepítési rendszer körül kialakult végnélküli viták, majd a kishitűség gátolták a telepítés megkezdését. Emiatt a .megyében is ezerholdas lemaradásokat kellett pótolni. Az ország teherbíró képességét is, ugyanmondjuk ki a „bét“ is! csak igénybe vette az erre for- i dított hatalmas összeg. A sző- ' lővesszők és a gyümölcsfa- ' csemeték azonban helyükre | kerültek, s szépen díszlenek a ! homokon. Szép reményeket fűznek a telepítésekhez a szövetkezeti gazdák. Az első lépés sikerült. A gondos munka jó eredményt hozott. A szőlő- és gyümölcsültetvények mintegy 95 százaléka — szafcnyelven szólva — jól beállott. A szőlőnél mintegy 3,5, a gyümölcsnél pedig alig ötszázaléknyi az a terület, ahol telepítési hibák, vagy gondatlan kezelés miatt, nem felel meg a tele- pítmény a minőségi követelményeknek. Az ültetvények szépek, jók, de nem elég csak telepíteni, hanem a szőlőket és gyümölcsösöket termőre is keli fordítani. A mai helyzet azonban kissé hasonlít a telepítések kezdeti időszakára. Akkor is, most is gátolja az előrehaladást a sok vita, amely sokszor üres szócsépléssé fajul. Kétségtelen, hogy a legtöbb szakembert az elért eredmények féltése készteti arra, hogy „asztalra tegye” véleményét. Ez dicsérendő, de az már kevésbé, hogy egyesek túlságosan érzékenyen reagálnak, főleg a külföldi irodalomban napvilágot látott irányzatokra, „felkapják”, szajkózzák azokat, s hajlamosak hátat fordítani a nálunk bevált, művelési rendszereknek, művelési irányzatoknak. Csak egy példa: egyesek ma kezdik vitatni a zöld- trágyázás létjogosultságát. Az alföldi telepítéseknél a tápanyagutánpótlást zömmel a zöldtrágyára alapoztuk. Ma ezen vitatkozni, s főleg a felvetődött egy-két ellenkező vélemény miatt elhanyagolni a zöldtrágyázást, bűn. A kísérleti gazdaságokban folyik a kutatómunka a legjobb művelési rendszerek kialakításáért, de maguk a kutatók is megmondják, hogy ezekben sok még a bizonytalanság. Vannak olyan nagyüzemi módszerek is, amelyeket bátran ajánlanak — gyümölcsösökben például a termőkarÓ6 rendszer. A szőlők és gyümölcsösök termőre fordításánál a biztosra kell építeni, még akkor is. ha az nem annyira „modern”. A művelési rendszerek kialakításánál minden esetben figyelemmel kell lenni a helyi körülményekre. Ami jó a hegyvidéken, nem biztos, hogy megfelel az Alföldön, vagy fordítva. Kellenek a tapasztalatcserék, cseréljék ki véleményüket a szakemberek, de a modernizáló hangot le kell szerelni, mert az csak kárt okoz. Amikor elítéljük azt a vitát, amely a mindennapi mun- | kát gátolja, javasoljuk az il- j letékeseknek, hogy az eddiginél sokkal jobban vegyék ! figyelembe azokat a jelzése- | két, amelyeket a szakem- j berek adnak a járulékos beruházások hiánya miatt. A dánszentmiklósi Micsurin Tízben példamutatóan telepítették és gondozták a fiatal szőlőket. Nagy lendülettel kezdték meg a támrendszer építését is. A pénzügyi szervek akadékoskodása miatt azonban nem tudták beszerezni a szükséges huzalokat. A néhány hetes késlekedés miatt nagy kár érheti a szövetkezetei. Igazat kell adni azoknak a szakembereknek, akik határozottan állítják: a szűkmarkúság a telepítményeknél mérhetetlen károkat okozhat. Magyarán mondva, ha kimondtuk az „át”, mondjuk ki a „bét” is. Még közelebbről; ha előteremtettük az anyagiakat a telepítésekre, áldozni keli a termőrefordításra és a sző- { lök, gyümölcsösök üzemeltetésére is. Éneikül ugyanis j kárbaVeszik az eddigi áldozat. De áldozni, nemcsak az államnak szabad és kell, hanem a telepítések hasznát élvező szövetkezeti gazdáknak is. Az állam ma is ad hitelt a művelésre, beruházásokra. Főleg a gazdasági- j lag • gyenge termelőszövetke- j zeteket segíti. Az erős, a | szilárd szövetkezeti gazdasá- J gok véiáétin' ‘'és •■ikgjäl’" pedig* *! ne szisszenjenek fel, ha sa- ' játerő beruházásra kéri fel J őket a járás vagy a megye, j Gazdasági helyzetüknek meg- j felelő arányban járuljanak j hozzá a termőre fordításhoz, j a járulékos beruházások meg- : valósításához. A megyében 1128 hold sző- j lő és 961 hold gyümölcsös | fordul termőre az idén. Ezek- 1 nél az ültetvényeknél a második lépést is . meg kell tenni. S ez nem kevésbé fontos, j mint az első. Az idén, s1 főleg most tavasszal, még el lehet és el kell tüntetni a korábbi hibákat. A talajerőutánpótlás, a helyes metszési mód megválasztása, a hiányok pótlása mind növeli a telepítések értékét, valószínűbbé teszi a gazdaságos termelést. S van még egy körülmény, amellyel a szövetkezeti gazdáknak szá- mólniok kell, ez pedig az állami hitel sorsa. Fizetni, vagy nem fizetni! S ez elsősorban a szövetkezeti gazdákon múlik. Az ültetvények beáilottságától függően almánál és körténél 6000—12 000, kajszi- és őszibaracknál meggynél és cseresznyénél 8000—15 000, bogyósgyümöl- csűeknél 8000—15 000, borszőlőnél 10 000—25 000, míg csemegeszőlőnél 20 000—50 000 forint hitelelengedésben részesülhetnek holdankint a szövetkezetek. A hanyag munka hosszú évekre visz- szövetheti egy-egy szövetkezet gazdálkodását, de ennek az ellenkezője is igaz. Mihők Sándor A ceglédi felhívás nyomán Százötvenen keltek versenyre 10000 forint a legjobb dolgozóknak a vecsési Zöld Mező Tsz-ben Somogyi Péter, a vecsési I Zöld Mező Termelőszövetkezet tagja tavaly a nem egészen egy holdnyi vállalt területen 90 mázsa fejeskáposzta helyett 270 mázsát termelt. Mások — ugyanolyan talajfeltételek mellett — 180, 150, vagy 120 mázsát szedtek fel. Idős Honfi Jánosné 90 mázsa paradicsommal teljesítette túl a vállalását, Sziebert István 160 mázsa sárgarépa helyett 290 mázsát szedett ki a reábízott parcelláról. A teljesítményeknél mutakozó különbségek aszerint alakultak, ki hogyan dolgozott, hányszor kapálta meg a földet és időben elvégezte-e a külön- ' böző munkákat. A jobb ered- ; mények elérésére a szövetkezetben folyó munkaverseny ösztönözte a növénytermesz- j tőket. Nemcsak azért, mert az 1 ember természetes tulajdonsa- J gai közé tartozik a vetélkedés, j megelőzni a másikat, többet ' teljesíteni, jobb munkát végez- j ni — hanem, azért is, mert Ve- i esésen az erkölcsi elismerésen túl anyagilag is érdekeltté tették a versenyzőket. A múlt évben a le, :obb terméseredményt elérő tsz-tagok között 7500 forint verseny jutalmat osztottak ki. így megy ez már érek óta. nem papíron, de kint a földeken folyik a verseny. Moór Nándor elnök is bizonyítja: a versenymozgalomnak köszönhető, hogy a szövetkezet a múlt évi árbevételi tervét 129 százalékra teljesítette, s ennek következtében a munkaegység értéke két forinttal magasabb, 35 forint 44 fillér lett. Most ugyancsak megkülönböztetett gondot fordít a Zöld Mező Termelőszövetkezet vezetősége és a versenybizottság is a vetélkedő kiszélesítésére. Mihelyt a ceglédiek felhívása megjelent, nyomban csatlakoztak hozzá a vecsésiek. A növénytermesztők náros versenyre hívták ki a maglódi Micsurin Tsz tagjait, míg az állattenyésztők és a traktorosok a helybeli Ezüstkalász Tsz állattenyésztőivel és traktorosaival keltek versenyre. A Zöld Mező Termelőszövetkezet tagjai közül pillanatnyilag százötvenen vetélkednek egymással. A győztesek év végén tízezer forint pénzjutalmat kapnak. — sp — NAPOSCSIBÉK (Foto: Wormser) MA US ER-PUSKA MADZAGGAL — MÍ VOlt az első fegyvere? — Egy ásó. Az oroszok ellen. Rákosszentmihály és Gödöllő térségében tankcsapdákat ástunk. Aztán Szentendrénél, Vi- segrádnál lövészárkokat. — Hány éves volt akkor? — Tizenkilenc. Fiatal voltam és szerencsés. Májusban érettségiztem és csak november végén kaptam meg a behívót. — Melyik fegyvernemhez? — A leventékhez, munka- szolgálatra. Később, december közepén már a Duna cseh partján „harcoltunk”. Karácsonyra hazaszöktünk. — Miért? — Megígértük otthon, mielőtt bevonultunk. Nemet monitorok húztak felfele a Dunán. De köd volt, a szigetek Is takartak — nem vették észre a csónakot. Dorogon a nyilasok lecsaptak rájuk. De a hamis menetlevél végül is megmentette őket. Mind a négyen megérkeztek Pestre. Ö először a kislányhoz ment. Ezután tért haza Zuglóba, a kis kertes házba. Már tíz óra volt. Szenteste, 1944 karácsonya. Szülei összecsókolták, ám anyja arcáról apránként lehervadt a mosoly: — Mi lesz, ha megtalálnak, kisfiam?... De ő csak nevetett. Itt? A szerencse már melléállt. Ügy látszik, azt, aki szerelmes, nem hagyja el a szerencse. ★ — tS ClVCt IC a kislányt feleségül? — Nem. Nagy szerelem volt — de mégis diákszerelem. Es karácsony után elfelejtettem, hogy nemrég még gimnazista voltam. A feleségemet később a MADISZ-ban ismertem meg. Negyvenkilencben házasodtunk. Akkor már egy éve megvolt a rendőrtiszti vizsgám. Házasság — Szentendre — Vác. — Mikor jött a főkapitányságra? — ötvenegy tavaszán, mindjárt a közrendvédelmi osztályra. Megszerettem ezt a munkát, mert az állomány tevékenysége igen szerteágazó, sokoldalú. És ha árvíz, járvány, tűz van, a mi embereink, a körzeti megbízottak állnak először az őrhelyre. És ők biztosítják a helyszínt, amíg nyomozók kiérkeznek. De mindenképp érdekes hivatás ez... — Minek készült eredetileg? — Vegyésznek. Vegyészmérnöknek. A kémiát, matematikát és a fizikát szeretem. A Kölcseybe jártam — most is jó nevű gimnázium. A fizikát dr. Novobátzky Károly, a ma 'már világhírű professzor tanította __ ★ . .. Df negyvennégy _ negyvenöt fordulója nemcsak a diákszerelmet, a vegyészt álmokat is elvitte. És hozta Tibi bácsit, a nála tizenöt évvel idősebb atyai jóbarátot, aki akkor még csak kedves, rokonszenves ismerős volt. Tibi bácsi is megszökött a frontról — a pincéjükben, ha átment, volt miről beszélgetniük. Sokiat beszélgettek. Tibi bácsi különben a londoni ép a moszkvai rádiót hallgatta. Ha ott volt, hallgatta a fiatalember Is — és rácsodálkozott a világra. Tibi bácsi már régóta szociáldemokrata volt. A fiatalember, a vegyészjelölt belépett Tibi bácsiékhoz, a szociáldemokrata pártba. * Belépéséi Utólag 1945. január 10-re keltezték. Aznap — barátaival és a környéken maradtakkal — egy szovjet üteget ásott be. amellyel a tüzérek már Budát, a Várat verették. Az első szovjet katona nyolcadikon éjfélkor ment be a lakásukba. A környéken csak ők maradtak — két utcával odébb elkeseredett harc dúlt. Anyja megnyugodott, mert a katona kedves volt; hajnalban azonban megrettent, mert a fiát robotra vitték. Az üteget két nap alatt beásták. Munkadíjként — a végén — sárgaborsó főzeléket kaptak, birkahússal és katonakenyérrel. Ahogy elvonult a front, visz- szatértek a környékbeliek. Csüggedtek voltak, reményt- vesztettek — azért is. mert szürkület után fosztogató bandák jártak. A vegyészjelöltnek — január közepén — pajtása hozta a hírt: szervezik a rendőrséget. Végre! A szomszéd utcában az éjjel meggyilkoltak egy öregasszonyt. Most már nem lehet várni! Bementek a rendőrségre. Először csak kasza la got és gumibotot kaptak. Március elején már igazi fegyvert: Mauser-puskát madzaggal. A madzag a szíjat helyettesítette — de puska volt, nem mondott csütörtököt. ★ \.L 3 pajtása ötvenhat után átment a honvédséghez. Másik pajtása — október végén — tőle pár lépésre állt, amikor szíven találta egy golyó. Szerette. Bajtársak voltak. Együtt jártak továbbképzésre, klubba, taggyűlésre. 1947- ben együtt „iratkoztak át” a kommunista pártba, ötvennégyben együtt birkóztak a Duna megvadult hullámaival. Ordítani akart, sírni. De nem volt idő a megrendülésre. Újabb fegyverekért kellett menni, mert az ellenforradalmárok továbbra is támadták a főkapitányság épületét. Amikor egy időre elvonultak a támadók, Ferencz József százados fegyverért, lőszerért ment. Többször fordult a gépkocsival — az épületet megvédtek. S a karhatal- misták között, akik ötvenhét elején szétkergették az Aszód, Nagykáta és Dabas környéki bandákat, ott volt szervezőként, harcosként az egykori madzagos puskás Ferencz százados is. ★ 1957. tavaszán Ferencz Józsefet kinevezték a megyei fő- kapitányság közrendvédelmi osztályvezetőjévé. Helytállásáért soron kívül előléptették őrnaggyá. Ötvennyolc óta tanácstag, lakóhelyén, Zuglóban. Hatvankettőben megkapta az alezredesi rangot. Felesége a napokban doktorált a jogi kar esti tagozatán. Szabad idejében sokat olvas. Büszke a tízéves fiára — és a tizenöt éves lányára, aki matematikusnak készül. Igen, ezt a hajlamát az apjától örökölte. A fiatal, negyvenéves alezredes katonás, elegáns jelenség, zubbonya tele van kitüntetésekkel. Ha a környéken sétálni viszi a gyerekeit, néha el tréfálkozik velük: — Látjátok, itt razziázott, lövöldözött apátok. Régen, olyan régen, hogy ti még nem is éltetek ... Murányi József j — Csak játszottunk... ^ J — mondja a tizenhét észtén- j £ dós fiú a kórház folyosóján $ és mosolyog kicsit, de szo-lj 1j morúan, mert ez a játék, 1j ^ úgy lehet, túlságosan sokba 'j íj kerül. 1, Hetek óta küzdenek azlj 1, orvosok a bal szeméért — 1, í még most sem dőlt el, meg % 1j tudják-e menteni. £ íj — S ha nem? Mi lesz ak-í kor? — faggatja a fiú azlj j anyját, aki sem válaszolni, $ sem sírni nem tud már. 1j 1j Hallgat. f Azt játszották, hogy ki- $ í sérleteznek. Egy rézcsőbe 'j % hiper mangánt tömködtek, 'j 1j foszfort, majd glicerint cse- fj 1j pegtettek rá. A cső szétrob- £ 1j bánt. Egy apró rézdarab Bo- £ íj yer Péter szemébe került. ^ 1 Arca. szemhéja, keze, karja j f tele van sebekkel. Barátja1, 'j könnyebben megúszta, de íj 'j lelkiismeretiurdalást érez- 1j % hét, mert mindennap belá-f 1j tógát hozzá. 1, — Gyakran jártunk1j íj együtt kirándulni — meséli 1j 'j a fiú —, a gyufa mindig át- 1j 1j nedveseden a zsebünkben. £ 1j Mi meg szerettünk tábortü- £ 1 zet gyújtani. Gondoltuk, va- j 'l lamit majd kitalálunk gyű- íj ^ fa helyett... | 1j Vegyészetiéi soha nem < 1j foglalkozott, nem is érdé- í í kelte más, csak a motorsze- f 1, relés. Pár hét múlva vizsga- 1j 1j zott volna, most már tudja, 1j % hogy nem ülhet a többiek1j 1j közé, bíztatja magát, hogylj 1 ez csak késés, egyszer még... 1 í Ha tudta volna, ismétel-j j geti, s ugyanezt mondja az 'j 1, anyja is, aki most érzi, 1j íj hogy még mindig vigyázni 1j 1j kellett volna a fiára. 1j Tizenhét esztendő, töp-f 1 rengés, kételyek, szomorú- f 2 ság. í j S a kórház folyosóján —j 1j talán csak véletlenül, talán % 1j nem is baleset miatt —, de f 1j annyi a fiatal sötétszem- ^ 2 üveges... í | BI I aV\\\\\\\V^\\\\\^^^