Pest Megyei Hirlap, 1965. április (9. évfolyam, 77-88. szám)

1965-04-11 / 86. szám

»

Írlap

1965. ÁPRILIS 11. VASÁRNAP

Kassák Lajos:

Építés

lij város épül a régi házaktól délre közel a folyóhoz.

Hatalmas gépek dolgoznak az emberek szoros igájában.

Megmozgatják a földet lcgyalulják a dombokat és az áiványzat vasszerkezetével hálózzák be a tájat.

Tavasz van

most színesedne át a mező a madarak most építenék meg fészküket.

De ütött a halál és a születés egyazon órája. Holnap már nem is ismersz rá a helyre ahol az eget jegenyék támasztották alá ahol állataid legelésztek.

A mindent kívánó nyughatatlan ember üti tel tanyáját.

Meglátogatom őket üdvözlöm

hetyke nagyhangü fiaikat kecses mozgású lányaikat.

Garai Gábor:

Majakovszkijhoz

Ki hirdetted, hogy „nem merni: halár, lazíts fel, légy velem, ha szivem — dolga bár robbanások időzítése volna — mint a metronóm mutatója kocog türelmesen, s nincs vágya, dühe sem, csak méricskél jót-rosszat, jobbra-balra biccentve, s vissza — Indulat Radarja, ádáz költő, vezéreld szent haragra lent-szálló énekem!

Ne dekázzam igazát a hazugnak, ki magának kapar csak, s másra tol bűnt, színlelést; ki erkölcsről papol, és veszteget, s előnyért élre rúgtat, ki parancsra hisz, árul, öl, ha épp kell, de önként csak csörgő haszonra kémlel.

mit semlegesen besöpörhet; ki meghurcolhat igaz szeretőket, mert gyönyört kéz alatt ad, vesz, cserél; ki számlát nyújt be mindenért, s oly gőgösre és pohosra dagad. . hogy láttán a hétköznapi halandók, e gyarlók

s türelmesek szelíd ajkai közt a jófalat is megkeseredik!

De legyek lángja a hűségeseknek, a holnapért fölbátorult seregnek, mely, bár tegnap gáncsokba botol ma, csalókon s csüggedőkön átnyomulva itt árad. itt sokasodik,

és embermód eszmélni ihlet: tél-boldogsággal már nem alkuszik meg, a Mindenség szüretjét fölvirrasztó nyarat hoz, hát nem tapad kicsiny bálvány-javakhoz — testet így át a hitnek, s tisztulni kényszerít, mint lúg a vásznat, hogy ne vallják, vállaljak soha mást, csak egy-élű szót, emberséges fegyelmet s szigorú munkát: örömet a szemnek, szív vigaszát, ha szenved, — és csak halált feledtető szerelmet és csak tömegből felnövő hatalmat, s békességet csak milljomod-magamnak!

Ö, költők bátra, add hogy tenni merjem a jót, s győzzem a rosszat, —

lásd, konok

bú, keserű mámor s kacér gyilok

kisért — szenvedélyed váltson meg engem!

Vagy essem el — ha élni nem tudok — egy álmaimhoz méltó ütközetben.

Vészi Endre:

Rosta

Suhog fölöttem tanítás és vessző, magam vagyok a szigorú szerkesztő,

s a rosta is csak én magam vagyok, kegyetlenül húzok és kihagyok,

megvilágosul élményeim nyitja — az ifjúság, de nem térhetek vissza.

átvilágit a hideg, tiszta nap. s a napnál jobban, éles indulat,

s az indulatnál jobban az a vágy. hogy elmondhassam, mi a szomjúság,

hogy hűségesen összefoglalhassam az igazat, mely fény az ablakokban.

az igazat, mely szobánkban világit, a hallgatás homályos éjszakáit,

s a fényeket a reggel tág szemében, míg legjobb szándékaim újraélem.

Váci Mihály:

Mint a kenyér

Tavaszi szél szivárog, teli van véle az árok, térdig emelt szoknyában lábolnak benne a lányok.

Szivdobogásnyi rózsák, kertjeink lángbaborítják. messzi egek madara száll ide költeni hozzánk.

Párolog, mintha csak fájna, eleven, lüktet a barázda, omlik a rög eke-élen, de még beledobban a tájba.

Fáinknak édes a nedve, földjeink jó maggal vetve, tábláink árok-partján felesel a csalán nyelve.

A föld illata szálldos, mélyre lélegzi a város, pirosul, szokik a vére súlyosabb szívdobbanáshoz.

Mint a kenyér, ha dagasztják, kél melegen ez az ország.

— Rozsda ne érjen a késhez, ha karéjait osztják.

Csuka Zoltán:

Emberebb arcú táj

Nád zizzent itt a tó körül még harminc év előtt, glédában grófi almafák álltak s bolyhos mezők.

Diósd felé, a domb alatt a girbe-görbe út, mint kushadó, borzas kuvasz, alázatban lapult.

Az erdő szélén tábla állt, büszkén és ridegen: a szent ligetbe — hirdette — nem léphet „idegen”.

S most nézz körül, tiéd a táj, gyümölcsfák erdeje áraszt el dombot és lapályt, s a forrás csermelye

csövekben árad lefelé, s áldását ontja ott, hol rossz kutakban évekig csak zord halál lakott.

S hogy újra erdő s lomb legyen ott fönn a dombokon, csak rajtad múlik, emberem, s összefogásodon.

S habár a nedves, rossz lapályt — kellett a pénz nagyon — eladta sorra már a gróf, itt fönn a dombokon

még évek múlva is tilos világ volt és a nép nem kaphatott jó levegőt, fényt s lombot semmiképp.

Nézd, arra lenn a két üzem őrzi új életed,

mint két munkásőr, úgy vigyáz a népes táj felett.

Ezernyi gépe, mint a szív zúg egyre csak tovább, s a homlokán ott láthatod az ember csillagát.

Emitt kórusban traktorok új daluk zengetik; együtt él munkás és paraszt, nap mint nap hirdetik.

Vésd hát eszedbe múltadat, jövődet ne feledd:

‘léd a táj, tiéd az arca. egyre emberebb.

Csanády János:

Ketten lidércfénybej

Nyomott és kedvetlen vagyok, itt ül fejemen már az ősz hajszálakból font barátsapka, tetején táncol egy dizőz.

Tűsarkán vidáman kopogva muszlinszoknyát dob homlokomra: villanni érzek egy kezet: letörli verejtékemet.

Fölöttem villog lába. combja, s míg indián haját kibontja, spanyol vad táncba tántorul: fénylő knntya szemembe hull.

így járjuk még az őszbe: ketten, én fejemben és ő felettem, hol éjbenyúló árbocokra Szent Elmo lángja száll lobogva!

^KOCZKÁS SÁNDOR:

| Egy születésnapról \

i t 4

|( // ülönös és megható, hogy még csak hatvanéves lenne. 4 4 Pedig már huszonnyolc esztendeje elment közülünk. A 4

4 IrVk. költő képes arra, hogy személyes közelségünkbe hozza 4 4 mindazt, amit megélt, ami körülvette őt: tért és időt, embe- f 4 reket, társadalmat, nemzetet, az „adott világ varázsait”. Mi- f 4 lyen ismerőssé vált az a ferencvárosi ház is, amelyben „a 4 4 kártyás munkásnak fiúként” és Pőcze Borbála életébe „fej- 4 í kendőbe kötözött gondnak” világra jött. Talán Kiskőrösön ^ 4 vagy Érmindszenten, Debrecenben vagy Pvácegrespusztán le- 4 4 hetne az ember még ennyire otthonos. Versekben megőrzött 4 ^szülőházak és dajkáló tájak vallanak ma is a küzdelmes múlt-4 4 ról, amelyben a .történelem szükségszerűségével készült a mi 4, 4 jelenünk. De ki volt közülük olyan rajta kívül, aki annyi jog- 4 ^gal leírhatta volna még: „Énbennem öleli meg hősét / az# f újnak készülő világ”? S annyi igazsággal? |

Akkor, az első április 11-én, 1905-ben még sokan „hazát- 4 í lan bitangénak titulálták mindazokat, akikben készült az új 4 4 világ. Werbőczy volt a tekintély és ismételten ébresztgetni 4 4 kellett Dózsát. A munkásokat jószerivel még a nemzetbe sem f 4 fogadták be. Adynak kellett jönni, hogy az orosz 1905-ről f '4 érkező kósza hírekben felismerje: „a proletárság visszaadta f 4 a népet a népnek”. Hogy a nép ismét forradalmas, mert új ? í osztály szerveződött erővé benne, s hogy a Hadak Ütján már 4 í nem a legenda, nem „Csaba népe”, de a „fölkelt Nép” hoz 4 4 újulást a nemzetnek. Ilyen módon készült történelem és iro- 4 ^ dalom, hogy útjára indítsa az új költőt, aki érzésben, gon- f '4 dolatban már a szocializmus világába nőtt. Ott a ferencvá- f 4 rosi bérházban nemcsak egy „csodálatos kedvességű” férfi, 4 '4 nemcsak egy nagy költő indult el nehéz emberi sorsra. Az a 4 4 nap egy újfajta költészet születésnapja is volt. 4

:'4 Van abban valami mély és csodálatos, hogy József Attila f

(4 születésnapja „ünnep” lett, hogy ezt a sokáig szürke napot 4 f a költészet napjává avattuk. Talán azért is, mert alig van 4 4 költő, aki annyira nem'„ünnepi” és ünnepélyes, mint ő. Jó-^ 4 zsef Attilát nem lehet a régi magyar társadalomban szokásos- f '4 hagyományos módon ünnepelni. Költői beszédében nincsenek 4 4 szólamok, közhelyek, retorikus fordulatok. Igaz, számtalan 4 '4 jelmondat, szinte tételes gondolat idézhető a verseiből, de 4 '4 mindezek — a szó magasabb értelmében — .közmondások, 4 f aforizmák, megkapó képekbe formált emberi igazságok, öt '4 ícsak szocialista módon lehet ünnepelni: szavait átélni, meg-£ 4 érteni, — cselekvésre váltani kell. Minden másféle közvetí- f 4 tés méltatlan hozzá: mellébeszélés vagy üres lelkendezés. 4

r y

4 A mából, e kettős ünnep távlatából visszanézve mindazt '4

'4 látnunk és felfognunk kell, amit költészetében példa- 4

4 ként, gondolati, emberi és lírai örökségként ránkha- f

4 gyott. Nemcsak próbáló küzdelmeit, nehéz gyötrődéseit és f 4 nemcsak költészete csúcsait, magasba röppenő, egyetemessé- 4 4 get hordozó költeményeit. De azt is, hogy hosszú tíz esztendő 4 4 érlelő keresése után teljesedett be életművében mindaz, amire 4 4 már első ösztönös kísérleteiben is vállalkozott, amire élmény 4 4és világnézet késztette, formálta: egyéniségében a szocialista 4 4 költői magatartás és költeményeiben a szocialista realizmus. 4 4 S hogy e „vállalkozás” folyamán átértékelt minden kialakult f 4 hagyományt. Valóságot és történelmet, filozófiát és költésze- 4 4. tét, esztétikát és képalkotást. Nincs a mi irodalmunkban hoz- 4 \4 zá hasonló költő, aki olyan mélyen átélte volna s a világ és 4 4 a maga költő „világa” végső rendező elvének fogadta volna 4 4 el a történelmi szükségszerűség gondolatát.

y j

^ Szemlélete társadalmi dialektikájából érthető az az új J ? költészet, amit hozott és amit hagyományként, utána induló ^ 4 költőnknek „kezdő sebességként” hátrahagyott. A meglevőt, a 4 4 valóság részleteit apró moccanásaiban is pontosan ismerte és 4 ^kérlelhetetlenül kifejezte: nyomorról, gyengeségről, öntudat-j! 4 lanságról, az „adott világ” borzalmairól szinte természettu- 4 4t dományosan aprólékos „látleletet” sűrített képeibe, verseibe. 4 4 De seholsem ragadt bele a valóság töredékeibe, a megállított 4 4 pillanatba, az egyszeribe, a jelenségek halmazába. Még a 4 4 mozdulatlanságban is benne látta a mozgás képességét, mint 4 4 * Külvárosi éj „kopár rétjein" elhagyott papírban: „Hogy’ f 4 mászna! Mocorog s indulni erőtlen..." S mennyire elevenen 4 4 érzékelte, hogy az elesettek'serege, akiknek szállásain „éhin-4 4 sép. fegyver, vakhit és kolera dúlt”. — ugyanakkor „új nép. 4 4 másfajta raj” is, akikben megvan a képesség, hogy helyt áll- 4 4 janak „az emberiségért az örök talajon”. Tárgyak és dolgok, 4 4 emberek és osztályok az ő verseiben nemcsak jelenvaló át- 4 4 menetiségükben villannak fel, de távlataikban is: amit lát és 4 • láttat, abban mindig benne mozdul a jövő. Nincs abban sem- 4 f mi csodálatos, hogy József Attila a fasizmus szorításában is 4 4 így tudott álmodozni: „A szabadság sétára megy, / kit könny 4 4 és vér teremtett. / Kezénél fogva vezeti / szép gyermekét, a 4 4 rendet.” Ez a pontosság és távlatosság, ez a „dialektikus” „ál- 4 4 modozás” éppen az új költészet lényege. ■ 4

4 4

4 Most, hogy egyszerre ünnepeljük a magyar szocialista 4 4 líra első klasszikusát és egyre gazdagodó, élő költészetünket, 4 4— jó és időszerű a József Attila-i'tanulságokra emlékeztetni.^ 40. akit egyéni és társadalmi létében a tömény „pesszimizmus”^ 4 légkörébe szorítottak, csodálatos emberi erőfeszítéssel terem- 4 4 tette meg a „történelmi optimizmus” költői éleművét. Az élet í 4 számára már nem adhatta meg a tisztultabb jövőt, de törhe- 4 4 tetlen bizalma a történelem logikájában, a népben, a törne- 4 4 gekben bizonyossá tette, hogy majd rövidesen eljön a kor, 4

4 amikor „megvilágosul gyönyörű képességünk, a rend”. Mert 4 í y

f a költészetet József Attila nem az érdek nélküli tetszés meg- 4

4 valósulásának ítélte: érdek és költőiség. társadalmi haszon í

f és lírai cselekvés nála nincs ellentmondásban egymással. 4

4 Nem „örök” szépség és „alkalmi” időszerűség szembeállító- 4 y y

4 sáról, hanem mély filozófiai egységéből fakadt az ars poeti- f

4 cá-ja: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd 4

4 magad”. Csak a nagy előd nyomába szegődő mai lírikusok 4

4f kezdik érteni igazán, hogy ez a mélyen materialista valló- 4

4 más mennyire eleven költői program. Tömör két sorban 4

^ együtt a leghétköznapibb „érdek” és az egyetemes emberi 4

4 „távlat”. í

4 4

4 |p zert olyan otthonos nekünk József Attila költői világa. 4 4 IF A kor, amelyben versei tökéletes formákba ötvöződtek. 4 4j már elmúlt, tovatűnt, de a tájak, a dolgok, az emberek, a 4 4 gondok és távlatok mégis ismerősek. Poétikussá varázsolta a 4

y y

4 külvárosokat és a transzformátorokat, ezt a proletárharcok- f 4 kai telített XX. századot és magát a világűrt is, amit akkor még 4 4 csak képzeletben járhatott az ember. Otthonossá, poétikussá, 4 4 mert emberivé, nekünkvalóvá tette. 4

^ S aki vele él, aki tanul tőle, annak ezt az otthonos va- ^ 4 rázst kell a mi világunkban is átvennie, újjáformálnia 4 4 egyetemes örökségéből. így lesz teljessé ez az évenként is- £ I métlödő születésnap. Emléke igazán csak költői kezdeménye- 4 4 zésekben élhet. Mert József Attila a világ költői meghódí-4

Y V

f tásában mindig előre ment. Egyetemes gondja volt, egyetlen;

4 vezérlő gondolata: „az emberi fölszabadulás”.