Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)

1965-03-21 / 68. szám

4 ‘"&CírlaD 1965. MÁRCIUS ti, VASÁRNAP ITT A TAVASZ! Hurrá! Itt a tavasz! Gondolom nem tő­lünk tudják meg, hisz minden naptárban megtalálható: március 21 a tavaszi napéj­egyenlőség napja. Ilyenkor egyformán hosszú­ak az éjszakák és nappalok, bár ez teljesen relatív ügy, mert néha egy hosszú téli éjsza­ka is rőtüdébb lehet, mint egy rövid nyári éj. De ezt tudományosan nem tudom bizonyí­tani. Az tény, hogy a szép napos reggeleken könnyebb felkelni, bár ez is kétséges, mert azokon a végvárt langyos tavaszi esteken vi­szont nehezebb lefeküdni, így hát ott vagyunk ahol a part szakad. Tavasz. A boldog várakozások kora, a ter­mészet megújulásának ideje, amikor színes pompába öltöznek a fák, kivirágzik a rét és a hölgyek arcán a szeplő. Az emberek meg­könnyebbülnek, mert lekerül róluk az a sok téli gönc. Ettől aztán meg is fáznak, dehát tavasszal ez sem olyan keserves dolog. Ilyen­kor lehet a legjobban elkapni a náthát és a szerelmet, mely betegségek káros hatással vannak az ember munkakedvére és súlyo­sabb esetekben ágynak is esünk miattuk. A járványos szerelem miatt természetesen megnő a házasságkötések és a házasságtöré­sek száma. Aztán hamarosan megérkeznek a gólyák, a régvárt kedves vendégek. Mostaná­ban a sok kései tavasz miatt ők is későbben érkeznek, dehát még mindig jobb ha egy gólya késik, mintha hamarabb jön. Ilyenkor az emberek is kedvesebbek lesz­nek. A fúrók nem fúrnak, az intrikusok nem intrikálnak, a pletykások nem törődnek má­sok magánéletével, sokkal inkább azon törik magukat, hogy nekUz is legyen magánéletük. A haragosok kibékülnek és a házsártos fele­ségek is szelíden fogadják a későn érkező férjet. Ennek azonban nem a tavasz, hanem a tavaszi nagytakarítás az oka, minek követ­keztében a szájukat kinyitni is fáradtak. Az újságok apróhirdetéseiből is kitűnik a tavasz. Sokan vesznek motort és sokan adnak el televíziót, bár ez lehet, hogy a műsor miatt van. Tavasszal megszépül körülöttünk minden. A ligeti padok megtelnek ultizókkal, az utcák szerelmesekkel, a kocsiutak gyerekekkel, a szívünk optimizmussal, az üzletek téli hol­mikkal. Az ember szeretné magához ölelni az egész világot, kigombolt kabátban futni a kizöldült réten, megfürdeni a csillogó nap- fényzuhatagban, kiállni egy hegycsúcsra és énekelni, valami vidámat... Dehát az em­ber ilyenkor lusta, mert vitamin- és pénz­hiányban szenved. A vitaminhiányra az SZTK A-, B-, és C-vitaminokat, a pénzhi­ányra az OTP kölcsönt ad. A jól dolgozó vál­lalatoknál nyereségrészesedést is fizetnek, ami különösen megszépíti a tavaszt. Bocsánat, hogy szubjektív érzéseimmel to­lakszom az olvasó elé, de nekem csodálato­san jó hangulatom van. így indultam el egy kis körútra, hogy néhány tavaszi riportot gyűjtsék. És bármerre jártam felleltem ezt a bizakodó, vidám hangulatot, melyet az aláb­biakban igyekszem hűen visszaadni. Kívánom, hogy e néhány pillanatkép já­ruljon hozzá az olvasó vidám, optimista, bi­zakodó tavaszi hangulatához... A VÁCI ORSZÁGÚT mel­lett, Dunakeszin három éve épül kilenc lakóház. Az épí­tő: a Váci Vegyesipari Válla­lat. A beruházó az Országos Takarékpénztár. A lakások majd mindegyikét előjegyez­ték már és a leendő tulajdo­nosok naponta járnak ide. Ve­szekedtek, kértek, nézték a lassan épülő fészkeket. Az el­múlt november elsejére szólt az építők ígérete, de a har­minc egynéhány család még ezt a telet is régi, rossz laká­sában, vagy albérletben töl­tötte. • ­Kovács István művezető azt mondja: — A télen nagyon el vol­tam keseredve. Nem jött az anyag, lehetetlen körülmé­nyek között dolgoztunk és a munka alig haladt. A tégla­gyártól rossz téglát kaptunk, nem érkeztek meg a szüksé­ges gerendák. Hát ezért is nem lettünk készen ... — És most mi a helyzet? — Optimista vagyok. Bízom benne, hogy júniusra beköl­tözhetnek a lakók ... GÉCZI GYULA 8 tagú bri­gádja építi az egyik lakóhá­zat. Most kezdték meg a má­sodik szintet. — Ha lesz rendesen anyag, készen leszünk ... A dunabogdányi Úttörő Tsz — enyhén szólva is — a gyenge szövetkezetek közé tar­tozott. Ezt mondják el az asszonyok a hatalmas üveg­házban. Tavaly mindössze négy asszony tett-vett a ker­tészetben az idei tavaszon már 35 az állandó létszám. A paradicsompalántákat tűzdelik egy újfajta nagy­üzemi eljárással. Az itt izmosodó palántákat mérőgépek helyezik ki a har­mincholdas táblára. Az asszonyok vidámak, tré­fálkoznak, de komoly dolgok­ról beszélnek. Lapuchán Ká- rolyné ki akart lépni. Most azt mondja: — Ma már akkor sem men­nék el ha küldenének. Hát ennek már nemcsak a tavasz lehet az oka. Legfel­jebb csak annyiban, hogy ezen a tavaszon született az a neki­buzdulás, hogy talpra állítják ezt a közös gazdaságot is. Űj vezetőség került a tsz élére. A tagok azóta minden hónap­ban megkapják munkabérü­ket. Egy-egy asszony 1000 fo­rint körül keres. A tsz szer­ződést kötött tagjaival, mely­nek értelmében a tagok vál­lalják a pontos, fegyelmezett munkát, a tsz pedig biztosítja a folyamatos munkalehetősé­get. Fürgén mozog az asszonyok keze, de nem pihen a szájuk sem. Mayer Lajosné, arra a kér­désre, hogy mit vár a tavasz­tól, csak ennyit felel: — Hogy minden menjen így tovább, ahogy nekiindult. Zevegyi Zsuzsa a szövetke­zet kertésztanulója két éve tanul itt. Most ő is elégedett. Sőt, annyira megszerette a munkát, hogy a szakmunkás­bizonyítvány megszerzése után, felsőfokú kertészeti tech­nikumba jelentkezik. Az üvegház fűtőberendezé­se és a tetőre sütő tavaszi nap szubtrópusivá varázsolja a klímát. Az éghajlat, nyárias, a hangulat biztató, tele van várakozással. Ahogy a ta­vaszról beszélünk a fiatalasz- szonyok szeme hamiskásan villan, mint akik sokkal többet tud­nának erről beszélni. Kis tréfák csattannak, Zsu­zsát, a kis tanulólányt ugrat­ják, aki a sok asszony között kedvesen elpirul és lesüti te­kintetét a fotoriporter optiká­ja előtt. A megújulás öröme A művész, kü­lönösen a festő számára a tavasz mindig je­lentős. Erről fag­gattam Szánthó Imre szentendrei képzőművészt. — A festő sem jár valami spe­ciális „festő­szemmel". Számá­ra is elsősorban a tavasz minden emberre ható té­nyezői a jelentő­sek. A természet feltámadása ná­lunk új formák­ban és új színek­ben realizálódik. Ez a színélmény mindenkit ma­gával ragad. A festőnek hite és vágya, hogy ezt az élményt meg­felelően el tudja mondani. Tovább kell adni a meg­újulás örömét, el kell mondani ezt az örök újjászü­letést ... Ha ez sikerül, akkor a festő is boldog, mint mindenki, aki érzi, hogy jól csinálta munkáját. É n különösen szeretem a tavaszt. Évek óta hordok magam­ban egy élményt. 1945 volt. Letör- ten jártam az agyonbombázott, reménytelenül szomorú pesti ut­cát. Egyszer meg­láttam egy fát. Egy bomba le­vitte a koronáját, törzsét szilánkok­ra szabdalta. És a fa csonkján kis zöld hajtások búj­tak elő. Megtor­pantam és meg­hatódtam. Ott a körúton éreztem meg, hogy kell lenni újjászüle­tésnek, hogy nin­csen olyan re­ménytelen hely­zet, amit az élet akarása és igen­lése le ne tudna győzni. A zóta ezt jut­tatja eszem­be az újjászülető természet, ezt me­séli a virágzó fa, a zöldellő bokor. És ezt szeretném visszaadni, el­mondani ilyenkor az embereknek... — Tudja, hogy várják már ezeket a lakásokat? — Tudom ... Nekem sincs lakásom... Én is most aka­rok építeni. Már az anyag egy része megvan . .. Hama­rosan nekikezdek a saját há­zam építésének is ... így legyen és hiszek benne, hogy legalább az elkészül a határidőre... K. VERES DÉNES a jár­műjavító dolgozója, abban is hisz, hogy ő is beköltözik a nyáron. Három éve várja a lakást, vele együtt fia és me­nye is. — Hat házon már tető van ... Ez bíztató, — mondja. — Már kiválasztottam a la­kásomat ... Mivel én vagyok az első jelentkező, bízom ben­ne, hogy azt is kapom. SZÉP HÁROMSZOBÁS la­kás lesz, napos nagy ablakok­kal, és erkéllyel. Az építők nekibuzdultak, a leendő lakók várakozással szemlélik, mére­getik a növekvő falakat, a csi­nosodó, épülő fészkeket,.. A házasság első napja M ire e sorok megjelennek, Erdős Erzsébet, Or- száczky József hé lesz. A ta­vasz első napja, a házassága első napja is. Szombaton volt a — ha nem is hetedhét or­szágra szóló — de tekintélyes nagy esküvő. 170 liter bor, 15 láda sör és felsorolhatatlanul sok étel várta a vendégeket. Azt hiszem, nem kell bizo­nyítani, hogy ez a két ember telve van optimizmussal és várakozással. A fiú 22 éves, két hónapja szerelt le. A lány már majdnem tizenkilenc. Mi­előtt azonban valaki egy pil­lanatra is a fiatalon, és fele­lőtlenül kötött házasságra gon­dolna, előbb hallgassa meg őket. . . O ** t éve ismerem őt... — mondja Erzsi... Azóta szeretem... — Én is... Mielőtt bevo­nultam, eljegyeztem és azt mondtam, ha becsülettel meg­vár, a leszerelés után meg­tartjuk az esküvőt... Meg­várt!. — mesél a fiú. — 'Hogy miért őt választot­tam? — Erzsi tanácstalan a kérdésre. — Tudom, hogy nem különb mint sokan mások. Ezt nem lehet megmagyarázni... Hiszen érti ... A fiú kategorikusan fogal­maz: — Szeretjük egymást... Ez nem elég ok? E gyelőre a Lányéknál kap­nak egy szobát, de táv­lati terveikben egy öröklakás szerepel. Mindketten a váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában dolgoznak. A fiú marós, a lány betanított mun­kás. Ketten közel háromezer forintot keresnek. — Az esküvő után hová utaznak? — Sehova ... Csak két nap szabadságot vettünk ki. Nyá­ron egy kicsit megkésve me­gyünk nászútra az IBUSZ- szal, az NDK-ba. Ahogy egymásra néznek, el­lágyul a tekintetük. Nem hí- valkodón, de nyíltan viselik szerelmüket. Boldogok. Csak az utolsó pillanatban nyeltem le a többi riportalanynak fel­adott szokvány kérdést, hogy mit várnak ettől a tavasztól. C ak rájuk kell nézni... és a válasz nyilvánvaló. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom