Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-20 / 43. szám

reai M ECVCI

1965. FEBRUAR 20. SZOMBAT

:i

Nem hivatalos „kiküldetésben"

Sok bírálat és tréfa született már a kiküldetésekről. Jogosan, mert a valóban szükséges, a munkát előre segítő utazások, látogatások mellett nagyon sok a haszontalan, elpocsékolt idő, pénz. Két Pest megyei gyár; a váci Híradástechnikai Anyagok Gyára és a Szerszám és Gépelem Gyárak Porkohászai! Gyára műszaki szakembereinek legutóbbi és jövőbeni kölcsönös látogatásairól azonban rosszindulattal sem lehetne rosszat mondani.

Mindkét gyár hosszú ideje foglalkozik a porkohászattal. Igaz, hogy az egyik híradás- technikai, a másik pedig a szerszámgyártás körébe tartozó gyártmányokat készít, mégis sokat tanulhatnak egymástól.

Tanulhatnak? Miért nem tanulhattak már korábban is? Ne firtassuk. Jobb későn, mint soha! Mindössze az történt, hogy a porkohászati gyár igazgatója nemrég a váci gyár élére került. Nagyon hamar felismerte, hogy mindkét helyen sok az átadni, illetve átvennivaló tapasztalat é3 gyártási módszer. Először a porkohászati gyár vezetőivel beszélte meg az együttműködés tervét, aztán a saját vezetőtársainak is elmondta gondolatait.

Nemsokára a tettek, illetve a .rokoni” látogatások következtek. Hangsúlyozzuk, nem udvariassági látogatásokról van szó, hanem az udvariassági szabályok megtartásával amolyan alapos „liáztüznézőbe” járnak egymáshoz.

Egyelőre csak kóstolgatják a lehetőségeket, de már gyakorlati javaslatok is szóbake- i ültek. Például: a váci gyár Borsodnádasdról is kap transzformátorlemezt. Régóta a nagy gondok közt szerepel, hogy ezek a lemezek néhol nagyon kemények, s hamar tönkreteszik a kivágószerszámokat. Mindenki tudja, hogy nem olcsó egy ilyen szerszám. Nem csoda hát; ha csak lehetett, a drága importlemezhez nyúltak, s a hazai anyagot akkor vették elő, ha „szorított a cipő”.

A keményfémbetétes szerszám azonban egészen más. Azt még a kemény lemez sem teszi tönkre. A porkohászat! gyárban el lehetne készíteni ezeket a szerszámokat. Már kettő kész is, de mit adhatnak cserébe a váciak? Sok mindent. Vácott sok az olyan műszer, készülék, ami nincs a porkohászati gyárban, pedig nagy szükség volt és van is rá. Anyagvizsgálat, különböző kísérletek a még jobb gyártás érdekében nem lesz gond a jövőben, pedig a porkohászati gyár egy fillért sem kapott ilyen készülékre. Minek is kapna, ha van a váci „rokonnak”.

—fi—

Legértékesebb kincsünk: a föld

Kétségkívül így van: legértékesebb kincsünk a termőföld. Ez adja mindennapi

kenyerünket, ez az élet legfőbb forrása.

Növényi termésátlagaink, noha az utóbbi időkben is emelkedtek, még mindig messze vannak a világszínvonaltól. A legeredményesebben működő állami gazdaságok és termelőszövetkezetek terméseredményei azonban jelzik, hogy a fejlettebb mezőgazdasági országok hektáronkénti 30—32 mázsás kenyér- és takarmánygabona- átlagai nálunk sem elérhetetlenek. A hatékonyabb termelésre pedig annál inkább szükség van, mert húsz esztendő leforgása alatt

közel egymillió holddal csökkent a szántóterületünk.

Megyénkben, ahogy a mezőgazdaság távlati fejlesztési terve is hangsúlyozza: „megkülönböztetett gondot kell fordítani a talajerő-gazdálkodásra, a szervesanyag- utánpótlásra, a talajjavításra, nem különben a víz- és szélkár elleni védekezésre.” A legtöbb nehézséget a homok okozza. A mezőgazdaságilag hasznosítható földterületnek majdnem a fele gyönge ter- mők^pességű futóhomok. Nagy tehertételt jelent a 35 000 hold- nyi terméketlen szikes is.

Noha eddig sem feledkeztünk meg e területek javításáról, a jövőben több gondot fordítunk erre.

1960 óta megyénkben 6400 hold homokot, 4000 hold savanyú talajt és 1600 hold szikes területet javítottak meg. Az idén csaknem 15 000 holdnyi homok, 3200 hold savanyú és 3400 hold szikes talaj javítására kerül sor. A talajjavítás megyei fejlesztési irányelveiben fontos feladatot kap a tervszerűség és a célszerűség. Ezentúl szakszerűbben irányítja ezt a munkát a megyei tanács, a talajjavításnál maradéktalanul érvényre juttatja az OMMI javaslatait.

A talajerő-gazdálkodás javítása mellett nem feledkezTehertétel a homok és a szikes — A hetedik helyen — Biológia és talajvédelem

nek meg a talajvédelemről

sem.

Az országos sürgősségi sorrendben megyénk a hatodik helyet foglalja el

— sőt az északi fekvésű járások, a váci, szobi és az aszódi járás, minthogy a nógrádi vízgyűjtő területhez tartozik, kiemelt terület. Eddig a megye három tájegységére készült el a talajvédelmi irányterv. A tájló- hajtai vízgyűjtőre, a gombáspataki vízgyűjtőre, és az acsai vízgyűjtőre. Igaz, hogy egy-egy talajvédelmi irányterv megvalósulása tíz-tizenöt évet vesz igénybe, addig is sokat kell tenni a talaj- védelem érdekében. Saját érdekük a közös gazdaságoknak, hogy bevezessék a helyes agrotechnikai, biológiai talajvédelmi eljárásokat.

Mezőgazdaságunk belterjes irányban fejlődik, növekszik a szőlő-, gyümölcs- és a zöldségterület. Ugyanakkor a szer- vestrágya-ellátottság az országos átlagnál rosszabb. Érthetetlen az a gondatlanság, ahogy az istálló- trágyával sok helyütt gazdálkodnak.

Pedig ha egy tonna lucernát szarvasmarhákkal megetetnek, a trágyában 23,8 kilogramm nitrogént, 5,4 kilogramm foszforsavat és 22,3 kilogramm kálit tudnak visz- szajuttatni a földbe. Az irányelv előírja, hogy a jövőben az istállótrágya kezelésére is megkülönböztetett gondot kell fordítani. Ennek érdekében máris több hasznos elképzelés született. Megteremtik valamennyi mezőgazdasági üzemben a szakszerű trágyakezelés feltételeit, s így a minőség javulása mellett 15—20 százalékkal növekszik a szervestrágya-mennyiség. Már az idén 15—20 üzemben bevezetik a foszíátos trágya- kezelést. Egyes tsz-ekben pedig komposzttrágyát készítenek.

Szövetkezeti vezetőink még sok helyütt nem tulajdonítanak kellő fontosságot a zöld- trágyázásnak. Évente ugyanis mindössze 2500—3000 holdon vetnek zöldtrágyát. Az idén az irányelv a legalkalmasabb zöldtrágyaféleségekből 30—35 százalékos növekedéssel számol. Az utóbbi években a műtrágyafelhasználás is örvendetesen növekedett. Az idén már a mezőgazdaságilag művelt terület minden holdjára 114 kilogramm műtrágya jut. Bár ez a szám kedvező, a termést hozó hatás általában csak 60—70 százalékban érvényesül. E tekintetben is van tennivaló; a műtrágyát koncentráltan és helyes arányban kell felhasználni.

A mezőgazdasági termelékenység növelése legfontosabb feladataink közé tartozik. Ehhez megvannak a lehetőségek, hiszen a szakszerű talajerőgazdálkodás, talajerő-visszapótlás és a talajjavítás nagy tartalékot rejteget. Termelőszövetkezeteinken, állami gazdaságainkon a sor, hogy a földben rejlő értéket minél jobban hasznosítsák.

S. P.

ÍZLIK AZ EBÉD...

Foto: Kotroczo

Egy lakos — egy könyv

A gödöllői járási könyvtár úgy látszik, nagyon komolyan veszi vállalt szép feladatát: tervszerűen harcol és dolgozik azért, hogy a járás méltóbb helyre kerüljön azon a tabellán, amely a lakosság könyvszükségletének mértékét tükrözi. Pest megye bizony eléggé hátra szorult itt, az egy főre eső „könyvfogyasztás” nem éri el az országos átlagot. A gödöllői járás még mégyei viszonylatban is eléggé elmaradt Könyvtári hálózatának állományából

könyv jusson. Igaz örömmel állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi időben erősen javult a járásban a kultúrszemlélet. Ennek legdöntőbb bizonyítóka, hogy o járásban működő tizenhárom, mezőgazdasági termelőszövetkezet a múlt év- ben már igen tekintélyes ösz- szeget fordított kulturális alapjából könyvvásárlásra, a helyi könyvtárak állományának gyarapítására. A legbőkezűbb Dány község termelőszövetkezete volt, amely 4000 forintot szavazott meg könyv- vásárlásra, Zsámbok 3000-et, és a legkisebb, N agytar csa 2000-et

A mozgalom megértésre talált a Művelődésügyi Minisztériumban és a megyei tanácsnál is. A járás 167 000 forint póthitelt kapott a községi könyvtárak fejlesztésére, a községfejlesztési alap, amelyből erre a célra 1963- ban 23 000 forintot fordítottak, a múlt évben már 30 000 forinttal támogatta a könyvtárügyet,

— Községi könyvtáraink

állománya tehát igen gyors ütemben növekszik — mondja a könyvtárvezető — könyv már van elég bőségesen mindenütt, csak az a baj, hogy sok községben nincs megfelelő helye a könyvtárnak. A feladat most az, hogy megfelelő helyet biztosítsunk a községekben a könyvek számára.

Szóba került a járási könyvtár helyzete is. A

könyvállomány a múlt évben kétezerháromszáz kötettel gyarapodva közel tizennégyezer kötetre emelkedett, a beiratkozott, állandó olvasók száma is eléri az ezerhétszá- zat.

— Új, nagyobb,

korszerűbb helyiségre lenne a járási könyvtárnak szüksége — mondja Kovács Ferencné —, de erre csak akkor szá- . míthatunk, ha végre felépül az új járási művelődési ház és abban kap megfelelj helyet a könyvtár.

Az. új művelődési ház időtervei különben már elkészültek. A művelődési ház helyét a világhírű gödöllői parkban jelölték ki, a kastéllyal szemben. Gödöllő, az Agráregyetem székhelye bízik benne, hogy nem lesz akadálya a szép terv megvalósításának, hiszen a község a jelenlegi művelődési házat már réges- rég kinőtte.

m. 1.

1963-ban egy főre mindössze 0,55 század könyv jutott. A széles körű kultúrpropaganda és a szívós, kitartó munka eredményeképpen a múlt évben ez az arányszám 0,70-re javult.

— Azért dolgozunk

— mondja most Kovács Ferencné, a gödöllői járási könyvtár vezetője —, hogy minél hamarabb elérjük a magúnk elé tűzött célt, mégpedig azt, hogy járásunkban egy lakosra legalább egy

denki az új helyzetet tárgyal- í ta. \

* ^

Nagyon nehezen jött az es- j

te. A Dobó-szobor közelében ^ állunk, ott várjuk az elvtársa- ^ kát. Dülöngézve megy el ^ mellettünk egy ember, karján ^ vöröskeresztes karszalag. ^

Megállítjuk, és kérdezzük, ^ hogy nem látott-e a város- ^ bon szovjet tankokat?

— De láttam, a főiskola ^ előtt. Megállt, de aztán meg- ^ ijedt és elpaslizott, — vála- ^ szolt vihogva. Arcába bá- ^ múlok: Nini, ez még tegnap ^ nemzetőr volt, most meg, ^ no lám „egü” dolgozó lett. ^ Azután jobbra kapom a fe- í jem, s már észre sem ve- ? szem, hogy ez a kis féreg el- ^ szaladt, mert a Dobó-szobor 2 háta mögött feldübörgött az első szovjet tank.

Szépen muzsikálnak a her- ^ nyótalpak. í

Átszeltük a Dobó teret, í irány a főiskola. Vajon lesz-e ? harc, vajon meg merik-e ki- sérelni ezek a szerencsédé- ^ nek? Ahogy a Jókai utca sár- ^ kára érünk, mit ad isten, ki- ^ vágódik a jó öreg barokkház ^ kapuja, és lohol kifelé az én ^ házkutató ávóst kereső pol- ^ gártársam. Rohanna tovább, ^ háta mögött még egy ember- f red (ennél még géppisztoly isi van), de ő már elegánsan ci- í vilben, ahogy egy iparoshoz ? illik vasárnap. S mi ott ál- £ lünk, velük szemben. Jó 'es- ^ tét, polgártársak! — köszön- £ töm őket. — Hová?... Ho- ^ vá...? De utat adtunk ne- £ kik, hadd szaladjanak. Azok ^ meg már gyávaságukat sem ^ szégyellve, rohannak, amerre í látnak. 2

*

Két nap múlva a Vadász- j kürtben vitéz Kovács Iván színész nem engedte aszta- ‘j Iához ülni az újságírókat. ^ Kikérte magának, nem haj- £ landó a rendőrriporterrel, a ^ piszkos ellenforradalmárral ^ egy asztalnál ülni. öt sen- ^ ki se kompromittálja ebből a í bagázsból. |

(Folytatjuk.)

megjelenés állt a legtávolabb. De ez csak amolyan akasztófaderültség vodt. Ahogy jött, elmúlt. Újra éreztem ingem nyakán kezének súlyát, szájának savanyú szagát. Belenéztem zavaróé szemébe. Nyolc éve ismerem ezt az embert. Majd mindennap találkoztam vele. Nálunk, vagy a pántházban javítgatta a zárat. Ügyén- baján is segítettünk egyszer - kétszer. Néztem, s arra gondoltam: mi baja lehetett ennek a párttal, de még a rendőrséggel Is, hiszen oda is dolgozni járt, onnét is munkát kapott.

Közben beszélt, beszélt, nemlétező sérelmeiről, üldöztetéséről, de mindez úgy tűnt, mintha nem is nekem, hanem polgártársainak szólna. Észre sem vettem, hogy elmentek, mint ahogy azt sem hallottam tisztán, amit mondtak. Átkutatták az egész házat, elmentek, újra visszajöttek, s ez így ment a késő esti órákig.

November negyediké. Gyönyörű szép őszi vasárnap reggel. Az utca szokatlanul csendes. Nyolc óra lehet, de rajtam kívül egy teremtett lelket sem látok. Az utca közepén, a barátok temploma előtt megállók, felnézek a napra s úgy látom nagyon bölcsen és barátian mosolyog. Három perc, s paár költőm az ágyból kollégámat.

— No, hallottad?

— Nem ... mit?

— Nagyon beijedtek a polgártársak Pesten. Jönnek öregem, jönnek!

— Kik... beszélj már! — szólt, de szemében már látszott, hogy érzi, tudja: igen, ők jönnek, a szovjet katonák jönnek.

— Na gyere, menjünk a pártba.

Elindultunk. Még mindig kihalt volt az egész város, de zsongott a szoba, s az emberek arca derűs volt, több mint bizakodó. Bent, a kisebb helyiségben, az elnökség rövid megbeszélést tartott az eseményekről, de kint is minkisfiával a karján ott állt a hátuk mögött az aggodalom élő szobraként

Mind a három embert jól ismerem. Egriek. Az egyik pincér, a másik önálló iparos, a harmadik alkalmi munkás. Kettő közülük, úgy látom részeg.

— Egy magas, szőke ávé- hást keresünk. Itt kártyázott délután magánál — szólt az egyik, s intett a szemével, hogy nézzenek szót. Nem találtak senkit. Azt hittem, hogy már elmennek, de a vezetőjük szemmel láthatólag elégedetlen volt. Megfogja az inggallérom csücskét, húz be a másik szobába.

— Maga jó barátságban volt az ávéhásókkal, a maga egyik barátja engem megfenyegetett. Na, mondja csak, hogy hívták azt? — s az utolsó szavaknál már fejhangon, fenyegetően beszélt.

— Nem tudom — morogtam, s a másik kettőre néztem, akik az ajtóban, a szesztől és a kezükben levő fegyvertől nyert öntudattal, vigyorogva szemléltek bennünket.

Arra gondoltam, hogy milyen borzalmas lenne feleségemnek, nagyobbik fiamnak, ki közben besettenkedett, ha végig kellene nézniök ... Aztán egy teljesen logikátlan bakugrással váltott az agyam, és világossá vált előttem, hogy ezek az utcáról, a kollégámat nézték ávéhásnak, aki miközben engem hallgatott, egy csomag kártyával játszott, talán úgy, hogy ő maga sem vette észre. E képtelen feltevésre, egy pillanatra derültség fogott el. Barátomtól éppen a katonás magatartás, s főleg a

az írásokat nem lehetett visz- szaadni. És most: „Vége az önkénynek!” Azám, hát a sar- kantyús csizma hol maradt?

Egy kis undor fogott el. A söntéspulthoz mentünk. Odajött hozzánk vitéz Kovács Iván színész egykori földbirtokos. Egy kissé pityókás volt, de azért szeme és beszéde értelmes. Közénk állt, mindkettőnk vállát átölelte és megkérdezte, mit iszunk. Koccintott és azt mondta: „Ne törődjetek ezekkel a trógenekkel. Mind hülye ez, nekem elhiheti tek, én is szívesen kitekerném a nyakatokat, akkor ismét földbirtokos lennék és vitéz. Minden címszerepet én játszanék. Mint hajdanán. De ez nem valódi, ez csak operettforradalom. S akik ebben részt vesznek, azok operetthuszárok, nagy marhák.”

Hazamentünk. Akkoriban úgy élt az ember otthon, mintha nemrég temette volna el egyik kedves hozzátartozóját. Ez a hangulat megint a lelkemre szállt. Menekülni akartam a melankóliától, megint áthívtam a délelőtti kollégámat. Le volt törve. Megértettem és megsajnáltam. Az ablaknál állva hallgatott.

Szürkült, amikor elment.

Kezembe vettem egy könyvet Emlékszem, Maupassant A forradalom című kis novellájába kezdtem, de a fotelban elszenderedtem.

Különös zajra ébredtem, s ahogy kinyitom a szemem, mintha a kis novella folytatódna. Velem szemben a nyitott szobaajtóban három polgártárs tartja rám a géppisztolyt. Feleségem, héthónapos

^J\ompromilláfua

1956. november elseje. Délután. Odakinn borongás, lel- ketszomorító ősz. Délelőtt még valahogy szebbnek láttam a világot. Néhány elvtárssal voltunk tárgyalni, az úgynevezett koalíciós pártok képviselőivel, a szociáldemokraták egykori helyiségében, amely most ismét szocdem helyiséggé változott.

A tárgyalás Után az utcán beszéltük meg az eredményeket. Kevesen voltunk, de nagyon egységesek. Nem tudtuk biztosan, meddig tart, de mi addig sem hallgathatunk. Reális, a lehetőségekhez igazodó terveket dolgoztunk ki, csak úgy, papír nélkül — rövid életet szánva nekik. Az utcán találkoztam egyik kollégámmal. Már ő sem volt a lapnál. Gyere, menjünk a Vadászkürtbe, mondtam neki, megiszunk egy kis szíverősitőt. ,A piciny helyiség zsúfolva volt emberekkel és füsttel. Az egyik közeli asztalnál kollégáink ültek, ök még a lapnál dolgoztak, reléjük indultunk, Láttam. megijedtek. Irányt változtattunk, ne kompromittáljuk őket. Az egyik- már kapatos volt, oda kiabált hozzánk, hadd hallja mindenki: „Vége az önkénynek! Ma mindenki azzal iszik, •akivel jólesik.” Egyébként rendőrségi riporter volt. „Leleplezett” mindenkit, túllicitálva a belügyi szerveket is, pedig az akkoriban nem volt könnyű. írásain mindig rajta tündökölt a hatóság pecsétje és egy aláírás. Ezzel szorította falhoz a szerkesztőjét. Ezeket

.5’u/ia -^Indor :

t