Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-17 / 40. szám
M»l weg vei áMéjWop 1965. FEBRUÁR 17, SZERDA 16 hónap alatt a kilencedik Új kormány Dél-Vietnamban Vérős zavargások Thang Binhben — Plei Kunál a partizánoknak nyoma veszett A dél-vietnami Thang Binh • városa hétfőn véres zavargások színtere volt'A Reuter jelentése szerint a saigoni kormány katonasága tüzet nyitott tüntetőkre, akik tiltakoztak amiatt, hogy a dél-vietnami kormány légihaderejének repülőgépei bombázták falvaikat. A katonaság sortüzének 40-en estek áldozatul. Phan Huy Quat, az új délvietnami miniszterelnök kedden délután hivatalosan bemutatta kormányát Phan Khac Suu államelnöknek. A húsztagú kormányban három magas rangú katonatiszt — két tábornok és egy alezredes — kapott helyet. Röviddel a kormány bemutatkozása előtt a haderő főtanácsa kiáltványt tett közzé, amelyben hangsúlyozza, hogy a jelenlegi helyzetben „szilárd és erős végrehajtó hatalomra” van szükség. A kiáltványból az derül ki, hogy a március 21-re tervezett választásokat, illetve a választások alapján megalakítandó „nemzeti kongresszus” összehívását valószínűleg elhalasztják. A haderő főtanácsa befejezésül arra szólítja fel a lakosságot, hogy „működjék szorosan együtt a kormánnyal és a hadsereggel a kommunisták ellen vívott harcban”. A legfrissebb harctéri jelentések szerint a szabadságharcosok hétfőn Qui Nhon és Plei Ku között teljesen megsemmisítették a kormánycsapatok egyik alakulatát. Az országúton lezajlott támadásnak Plei Kutól 10 kilométerPEGAZUS, a szárnyas mesterséges hold Az Egyesült Államokban kedden Saturnus típusú rakétával szárnyas mesterséges holdat bocsátottak fel föld körüli pályára. A mesterséges hold 500 kilométeres távolságban 97 percenként kerüli meg a földet. Súlya másfél tonna. Pályájára érve a mesterséges hold automatikusan ..kinyitotta szárnyait”. A Pegazusnak elnevezett mesterséges hold szárnyainak hossza összesen 30 méter, szélessége 4—1 méter. i nyíre egy teljes század áldozatul esett. A katonákat szállitó négy ' teherautót és az alakulatot kísérő három harckocsit megsemmisítették. Mire a segítségül küldött négy amerikai repülőgép — húsz perccel később — a helyszínre érkezeit, a partizánoknak nyoma veszett. A Reuter jelentése szerint kedden két amerikai hadihajón Danang kikötőjébe érkezett egy újabb amerikai lég- elháritó rakétaegység. A Pegazus egy éven át kering, majd a föld körül és műszereinek segítségével tájékoztatja a földi megfigyelő állomásokat arról, hogy a világűrben milyen mennyiségben fordulnak elő kis meteoritok, mekkora a nagyságuk és a sebességük. BURGIBA KÖRÚTJA Habib Burgiba, tunéziai köz- társasági elnök körútra indult kilenc közép-keleti országba. Első állomásként hat napra Kairóba érkezett Ideiglenesen véget ért a Az újságírót kórházba szállították — Fedorenko U Thant-nál Határzár: Ruanda és Uganda között HolimpiéS független... Nagy-Brítannia legrégibb afrikai birtoka, a volt francia gyarmat. Szenegál területébe közel 5Ó0 kilométer hosz- szan és 20—30 kilométer szélességben béé 'iődő Gambia 1965. február 18-án a Brit Nemzetközösség tagjaként a független nemzetek sorába lép. Az úi állam két részből: Gambia védnökségből és a jelenlegi főváros, a 30 000 lakosú Batr.urst közvetlen környékére kiterjedő, mintegy 70 négyzetkilométer nagyságú Gambia gyarmatból jön létre. Jelenlegi államhatárait még 1902-ben rögzítették. A 10 ööö négyzetkilométer Nyikolaj Fedorenko, a Szovjetunió állandó ENSZ-megbi- zottja hétfőn felkereste U Thant főtitkárt és megkérte, közölje, milyen lépések történtek válaszul a Szovjetuniónak arra a kérésére, hogy mozdítsák elő Hohlov szovjet újságíró szabadon bocsátását. Fedorenko felhívta U Thant figyelmét azoknak a vádaknak teljes alaptalanságára, amelyekkel Hohlovot illették. A főtitkár közölte, hogy már megtette a kellő diplomáciai lépéseket Kongó ENSZ-megbi- zottjánál, valamint Léopoldvil- leben, az ottani ENSZ-szervek útján. Megígérte, hogy újabb intézkedéseket tesz. * Mike Hoare, a Csombe-zsol- dosok parancsnoka Johannesburgban kijelentette. hogy még ezen a héten elindul a Dél-afrikai Köztársaságból Kongóba a zsoldosok újabb 180 tagú csoportja. * úgynevezett „ad hoc” bizottságát, hogy Léopoldville-bem üljön össze. ★ Liéopoldville-ben kedden véget ért a Hohlov-per tárgyalása. Ez a Limlommal a bíróság csqk azt vizsgálta, indokolt volt-e jogilag a szovjet újságíró előzetes őrizetbe vétele. A nyilvánvaló tényekkel ellentétben a bíróság helyénvalónak találta az Izvesztyija tudósítójának fogva tartását. Kénytelen volt azonban megállapítani, hogy az úgynevezett Hohlov-üggyel kapcsolatban összegyűjtött nyomozati anyag nem elegendő a bírósági ítélet meghozatalához. A kongói ügyészség képviselője közölte, hogy hamarosan újabb vádanyagolckal egészíti ki a periratokat. A léopoldville-i titkosrendőrség által összetákolt ügyet most újra az ügyészséghez teszik át, annak lesz a feladata, hogy eldöntse: sor kerül-e második tárgyalásra, vagy a vádlottat szabad lábra helyezik. Előreláthatólag két hétbe telik, amíg az ügyészség meghozza döntését. A tárgyalás után a szovjet újságírót a főügyész engedélyével orvosi vizsgálatra kórházba szállították, Hohlov egészségi állapota az utóbbi időben nagyon megromlott. FÉLELEM Az Arbeiter Zeitung, a* Osztrák Szocialista Párt lapja tette fel a kérdést: — Ml történt volna, ha az első világháború amerikai hadserege 1917-ben minden erejével IV. Károly és rendszere mögé áll? E kérdés nem is olyan abszurd. Dél-Ázsia nagy részein ugyanis még ma is 1917-et vagy csak 1848-at, 1789-et, avagy 1524-et írnak. Egyes országokban teljes lendületben van a társadalmi forradalom, másokban még nem kezdődött el. Az amerikaiak azonban figyelmen kívül hagyva ezeket a történelmi fejlődési fokozatokat, elhatározták, hogy intervencióval, vagy katonai segítséggel fenntartják a status quo-t. Elhatározták azt is, hogy a hatalmon volt rendszereket és uralkodó osztályokat támogatják továbbra is. Washingtonnak ez a magatartása érthető. Az a félelem magyarázata, hogy Ázsiában előbb- ulóbb minden forradalom kommunistává válik. Az Egyesült Államoknak ez a beállítottsága azonban csak egy sor történelmi viaszfigurát lett Washington szövetségesévé... Alighanem el kell hinni a Vietkongnak, ha azt állítja, hogy ma már nemcsak a kommunisták támogatják őket. nagyságú (tehát Békés és Csongrád megyék összesített j területénél alig valamivel nagyobb) állam világgazda- ságilag teljesen jelentéktelen. Csupán évi mintegy 100 000 tonnás földimogyoró exportja méltó említésre. Viszonylag nagy területeit fertőzte meg n cecelégy. s ez az állatállomány fejlődését erősen gátolja Tengerparti és (az ország fő folyóján) a Gambián folytatott halászata jelentős. 320 000 fős lakosságának nyolctizede szunnita mohamedán. Lakói rokonszenveznek azzal a gondolattal, hogy Gambiát Szenegállal egyesítsék. Párizsban botrány tört ki a Champs-Élysées színházban, a francia nemzeti hangversenyzenekar estjén. A botrány akkor tört ki, amikor bejelentették, hogy Bartók „Zene húros és ütőhangszerekre” című műve helyett, Gilbert Amy „Antiphonies” című kompozíciáját fogják bemutatni. Egyesek ütemesen kiáltozták: „Bartók! Bar-tókr — mások azt reklamálták, hogy játsszák el Amy művét hátulról előre. Egy rosszmájú hallgató közbekiáltott: „Azt nem lehet, mert akkor kiderülne, hogy visszafelé egy Brahms-mű”. Előadták és betiltottak: A „HELYTARTÓT' A római hatóságok hétfőn este végre színvallásra kényszerültek: hivatalosan is betiltották Rolf Hochhut „A helytartó” című drámájának Nagy felháborodást keltett az a hír, hogy Csőmbe légiereje bombákat dobott a szomszédos Uganda területére. Hétfőn a nairobi amerikai nagykövetség előtt heves diáktüntetés volt amiatt, hogy Csőmbe hadserege amerikai repülőgépeket használt fel Uganda megtámadására. Egyébként a kongói gépek közül a támadás közben egyet az ugandai légvédelem lelőtt. Az ugandai kormány megtiltotta, hogy belga és kongói 1 repülőgépek leszállhassanak az ugandai repülőtereken. Uganda kormánya lezárta Ruanda és Uganda határát, hogy így akadályozza meg Csombéék kerülő úton való esetleges betörését. A Csőmbe kormány felkérte az Afrikai Egységszervezetet Babonás az ENSZ? A világszervezet székhelyének bővítési munkálatai nyomán eltűntek a New York-i ENSZ-palota kertjéből a pávák. A babonának estek áldozatul, minthogy az egyik delegáció figyelmeztette U Thant főtitkárt, hogy hazájának hiedelme szerint a pávák balszerencsét hoznak. A pávákat elszállították a bronx-i állatkertbe, amelynek vezetői úgy látszik nem babonásak. Elmebajos tabló ? Nyolcnapos csecsemő tragédiája A francia közvéleményt titokzatos gyermekrablási ügy tartja izgalomban. Február 8- án a Lyon melletti Ville- franche város szülészeti klinikájáról eltűnt egy nyolcnapos újszülött, a kis Franck Pech. A nyomozás szombaton traNellore Felgt iijtoiiak egy állomást Ismét heves tüntetések voltak India déli államaiban, a hindi hivatalos nyelvként való bevezetése ellen. Az Andhra Pradesh állambeli Nellore tengerparti városban, a körülbelül tízezer főre becsült tüntető tömeg felgyújtotta a város északi állomását. A rendőrség rálőtt a tömegekre. Két személy meghalt, három megsebesült, a városban elrendelték a kijárási tilalmat. A vasúti forgalomban komoly zavarokat okozott a tüntetés. [POMPIDOU: Kínát el kell ismerni! Pompidou visszaérkezett Párizsba. A francia miniszter- elnök kéthetes látogatást tett Pakisztánban és Indiában. Bombayböl való elutazása előtt kijelentette: Franciaország és India egyetért abban, hogy a Kínai Népköz- társaság elismerése valamennyi ország által nemcsak hasznos, hanem szükséges. Erwin SelliiIf : Náci voltam! Erwin Sehüle főállamügyész, a náci bűnösök felkutatására létesített ludwigsburgi központ vezetője Stuttgartban tartott sajtóértekezletén elismer- 1 te: valóban tagja volt a náci pártnak. Múlt héten még hevesen tagadta ... ERASMUS-DÍJ Charlie Chaplin-nak és Ingmar Bergman svéd filmrendezőnek közösen ítélték oda „az európai kultúra fejlesztésében szerzett érdemeikért” a 30 000 dolláros Erasmus-díjat. _______ * FREJUS LEZUHANT A francia légierők egyik gépe Frejus belterületén lezuhant és két főnyi személyzetével együtt szénné égeti A gép csupán néhány méterrel került el egy több emeletes lakóépületet. NE KÉSLEKEDJÉK! Lépjen be Ön is a BIZTOSÍTÁSI ÉS ÖNSEGÉLYZŐ CSOPORTBA! Az élet- és balesetbiztosítás támasz a bajban! Érdeklődjék üzeme, hivatalé biztosítási megbízottjánál gikus fordulatot vett. Egy villefranche-i ház lépcsőjén megtalálták a kis Franck holttestét. A bonctani Vizsgálat megállapította, a gyer- ] mek halálát fulladás okozta. A gyermekrabló nyilván mlt- sein értett a csecsemőápoláshoz: kanállal etette a kisbabát, sőt vörösbort és felnőtteknek való csillapítószert is adott áldozatának. A rendőrség véleménye szerint a csecsemőt elmebajos személy rabolhatta el. bemutatását. A színtársulat azonban, amely a darab előadására vállalkozott, egy könyvkereskedés raktárában — meghívott közönség előtt — mégis színre vitte a művet. A helytartóban Hochhut XIT. Pius pápát azzal vádolia. hogy nem emelt szót a nácizmus üldözöttéinek védelmében. A prefektúra. amely az „index”-et kimondta, az 1929- es olasz—vatikáni konkordátumra hivatkozik, amely szerint az olasz kormSny vál^ lalja, hogy megakadályoz minden olyan eseményt, ami „sérti” a Vatikánt. A díszletek nélkül megtartott előadást követően, kedden reggel a színészek visz- szatértek a színházteremnek átalakított templomba, hogy folytassák ülősztrájkjukat. AJUB KHAN UTAZÁSAI Ajub Khan pakisztáni elnök a szovjet kormány meghívására április 3 és 5 között látogatást tesz a Szovjetunióban. Előzőleg Ajub Khan március 2-án egyhetes tartózkodásra Kínába utazik. Dörög... Villámlik... Havazik... A montenegrói Niksicsben már 24 órája havazik, miközben állandóan dörög és villámlik. A hótakaró a városban már meghaladta a fél méter magasságot, a környékbeli hegyekben pedig a három métert. Szavnik és Pluzsina község el van vágva a külvilágtól. SELMA Újabb négertüntetés Az alabamai Selmában ismét nagyszabású négertüntetés zajlott le. A tüntetésben összesen kétezren vettek részt. A felvonulók első hullámát, 1200 embert, Martin Luther King vezette a helyi bíróság épülete elé. Londonban változatlanul AZ ÉKSZER A SLÁGER Üjabb ékszerlopás történt Londonban. Egy londoni ékszerész páncélszekrényéből a kasszafúrók 100 000 font sterling értékű ékszert loptak el. Lapzártakor érkezett Gürsel török köztársasági elnök kedden Ali Suat Hayri Grgüplü párlonkivüli szenátort bízta meg az új kormány rnegalakításával. A kormány minden valószínűség szerint az ellenzéki pártok képviselőiből tevődik majd össze. ★ Szufanuvong, a laoszi nemzeti egységkormány miniszterelnökhelyettese találkozóra hívta fel a három laoszi politikai irányzat vezetőjét. ★ Róma közelében, a Collefer- ro lőszergyárban robbanás történt. Súlyos anyagi károkat okozott. Két munkás meghalt, negyvenkettő megsebesült. Botróny a színházben „BARTÓK...