Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-17 / 40. szám
1965. FEBRTTAR 17, SZERDA rear NEcrci yíirfap \ Kiosztani csak a jövedelmet lehet Egy helyben topog az aszódi Aranykalász Tsz — Zivataros közgyűlés várható — mondotta Kovács Antal a járási tanács mezőgazdasági osztályának vezetője, az aszódi Arany Kalász Tsz zárszámadó közgyűlése előtt. — Sajnos igazuk van a tagoknak, az utóbbi időben rosz- szul mennek a dolgok a szövetkezetben — tette hozzá véleményét. Az osztályvezető „jóslata" bevált. A termelőszövetkezet vezetésével elégedetlen tagság elemi erővel nyilvánította ki véleményét. Keményen felelősségre vonta a hibát hibára halmozó vezetőséget. Gyökeres változást kíván a szövetkezet tagsága, mind a vezetésben, mind pedig a gazdálkodásban. Az aszódi Arany Kalász Termelőszövetkezet jó gazdálkodási adottságokkal rendelkezik. Négy-öt évvel ezelőtt jól is indult a szövetkezet. A kezdeti eredmények láttán a tagság úgy érezte: ha a kezdet ilyen biztató, milyen jó lesz pár esztendő múlva. Sajnos az eredmények nem bizonyítottak. Az utóbbi három esztendőben csökkent a jövedelem. Tavaly még harminchat forintot osztottak a munkaegységekre, az idén 27- ét. Egy-egy tagra 9311 forintot terveztek. A tervből csak 7742 forintos valóság lett. Csalódtak a tagok, de csalódtak a járás vezetői is. Az előbbiek a csökkenő jövedelem miatt, az utóbbiak pedig amiatt, hogy a termelőszövetkezet lényegesen kevesebbet termelt, mint ahogyan azt a tervében előirányozta. A termelési adatok ugyanis azt bizonyítják, hogy megrekedt a szövetkezetben a fejlődés, s főleg az állattenyésztésben, ahol a termelési szint az 1963. évi alá csökkent Csak néhány szám ezek bizonyítására. A búza termésátlaga a tervezetthez képest 0,9 mázsával, a kukoricáé 4,4 mázsával növekedett, de a tervezett alatt maradt a cukorrépa és a burgonya termésátlaga. Rendkívül nagy veszteség érte' a szövetkezetét a szálastakarmányok betakarításának elhanyagolása miatt. S ez nemcsak a növénytermesztés gazdaságosságára volt nagy kihatással, hanem az állatteretet kaptak. A segítségnyújtás a felsőbb szervek — főként a járás — részéről késett. A járás vezetői bíztak abban, hogy az elnök javít, rossz vezetési módszerein. Hibát követett el a vezetőség, de a zárszámadó közgyűlésen elmondották a tagok azt is, hogy a nagy munkaidőben ők is elmaradoztak, s emiatt nagy károk érték a szövetkezetét. A közgyűlésen azonban ígéretet tettek, hogy hozzáértő jószándékú vezetés mellett fellendítik a gazdálkodást. Erre remény van, hiszen a közeljövőben újjáválasztják a vezetőséget. Mihók Sándor Komócsin Zotión lóttiísn Vácott Február 15-én Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja Vácra látogatott. Útjára elkísérte Cser- venka Ferencné az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára. A délutáni órákban a város és a járás párt-, társadalmi és gazdasági vezetői előtt Komócsin elvtárs ismertette a nemzetközi helyzetet és beszámolt a nemzetközi munkásmozgalom időszérű kérdéseiről. Az aktívaülésen megjelent: Búzás Istvánná, a Váci Városi Pártbizottság titkára. Balogh László, az MSZMP Váci Járási Bizottságának titkára és Lukács Ferenc, a Váci Városi Tanács elnöke. DERES MAR A... Fantasztikus... Az Elet és Tudomány 1965. február 26-tól kezdve folytatásokban közli G. Q. Lyn és A. F. Gian: „Ismeretlen lények nyomai a Holdon” című fantasztikus tudományos kisregényét. A szerzőK — egyik csillagász, a másik író — kisregényében együtt van a váratlan és meghökkentő felfedezések izgalma a tudományos ismeretekkel, a hiteles adatokkal. Ez különösen értékessé teszi az írásművet. (Foto: Kolroczó) A felszabadulás méltó megünneplésére CSEPEL AUTÓGYÁR A JARMUUZEM FELHÍVÁSA A munkaverseny tartalma nem szenvedhet csorbát! nyésztésére is. A növénytermesztésben súlyos hiba, hogy kevés a munkaerő, s a rendelkezésre álló gépeket nem használták ki kellően. Amint említettük, a jövedelmezőség, főként az állat- tenyésztésben csökkent. Az egy-egv tehénre jutó évi tejtermelés az utóbbi két évben a következőképpen alakult: 1963-ban 2840 liter, 1964-ben 2493 liter. Ha ehhez hozzátesszük, hogy három évvel ezelőtt a szövetkezetben négyezer liter felett volt az átlag, akkor még inkább szembetűnő a csökkenés. A tervezettnél kevesebb szarvasmarhát és sertést hizlaltak. Mind a tejtermelésben, mind pedig a hizlalásban kedvezőtlenül alakultak az önköltségek. 1963-ban egy liter tej előállítására 2,67 forint értékű takarmányt fordítottak. Egy esztendő alatt a ráfordított takarmány értéke 28 fillérrel növekedett literenként. Egy- egy értékesített hízómarha átadási súlya csaknem 100 kilóval csökkent, ugyanakkor az egy kiló súlygyarapodáshoz felhasznált takarmány értéke emelkedett. A sertéshizlalásban 1,50 forinttal növekedett az egy kiló hús termelésére fordított takarmány értéke. A termelési adatok ismeretében már semmi csodálkozni való nincs azon, hogy az aszódi termelőszövetkezet tagságának csökkent a jövedelme. A tagság bizalma megrendült a szövetkezet vezetősége iránt. Az elnöke — Lajtos János — figyelmen kívül hagyta a tagság véleményét. Csalhatatlannak hitte magát. A rossz vezetési módszerek miatt a választott szervek — igazgatóság, ellenőrző bizottság — munkája formálissá vált A szövetkezet főagronómusa már hónapc^kal- -ezelőtt fi- íö'elmeztbtte a gazdálkodásban tapasztalható hibákra, ö azonban „leintette”! Az elnök hajlamos volt a kivételezésekre. Egyeseket .kegyeibe” fogadott, másokat pedig elnyomott. A főagronómus például csalt úgy maradhatott meg a szövetkezetben, hogy „hallgatott”. A szövetkezet elnökének „egyeduralma” egy sereg visszaélésre adott alkalmat. A tagok látták a hibákat, szóvá is tették, de csak ígéElég nehéz helyzetben fognak hozzá a Csepel Autógyár műszaki és fizikai dolgozói az idei munkaverseny- vállalásolt kidolgozásához. A gyár csupán 93,7 százalékra teljesítette 1964. évi befejezett termelési tervét. A teljes termelési tervet, amely magasabb volt a befejezettnél, 93,6 százalékra teljesítették. önköltségi tervüket sem hajtatták végre. Amíg 1962- ben 0,2 százalékkal csökkentették az önköltséget a tervezetthez képest, addig 1963- ban 0,3 százalékkal, 1964- ben pedig 3,5 százalékkal drágábban termeltek, mint ahogy tervezték. Emiatt tavaly 95 millió forinttal kevesebb nyereséget fizettek a népgazdaságnak. Ebből természetszerűleg következik, hogy az idén nem tudnak nyereségrészesedést fizetni. A szakszervezeti bizottság anyagaiból kiderül, hogy indokolatlanul sok túlórával érték el a fent ismertetett eredményeket. A 435 000 felhasznált túlóra több mint háromszorosa az 1961. évinek. Az okokat kutatva a szak- szervezet és a vállalat versenyfelelőse egybehangzóan állítja, hogy körülbelül felefele arányban belső, illetve külső tényezők okozták az elmaradást. A külső okok között Ki érti ? 4 f # Pusztavacs egyetlen élei- 4/ # miszirboltjának ajtaján# $ a vásárlókat tábla figyel- # # mezteti, hogy most ve- # # gyék meg, ami kell, mert £ # az üzlet két hétig, a dolgo-1 # zók szabadsága miatt zár- í í va lesz. A legközelebbi ha- 2 í soníó jellegű üzlet négy 2 $ kilométerre van ide. Ha $ $ tehát valakinek az elkö- $ # vetkező időkben valamire # $ szüksége van, ennyit gya- # # logolhzt. Mindezt azért, # # mert az Örkényi Fmsz- # # nek nincsen béralapja a # # helyettesítéshez. # MeH ugyebár takaré- # 4 koskodni kell! Olyannyi- £ 2 ra kell takarékoskodni. ^ # hogy az már nem is szá- 2 ? mit, hogy a havi 120 000$ $ forintot forgalmazó bolt- $ $ nak két heti forgalma is $ $ elvész. Mert nincs 1000 $ $ forint a két heti helyette- $ $ sítésre. Annyira kell ta- $ $ karékoskodni, hogy az sem # $ számít, hogy egy falu két # # hétre élelmiszerüzlet nél- # # kül marad. Az emberek £ # pedig vegyék tudomásul, 4 # hogy két hétig nincs só, ^ 4 cukor, liszt, édesség, kon- 4 4 zerv, fűszer, mert nincsen 2 $ az fmsz-nek béralapja. $ $ Hogy miért nincs? Hogy# $ miért nem úgy tervez- $ $ ték a költségvetésüket, hogy# $ legyen? Hogy miért nem# $ oldják meg a dolgot va- $ $ lahogyan? # Ezt az egyszerű puszta- # # vacsi parasztember és az # # egyszerű pesti újságíró so- # > sem értheti meg ... # <ő. f.) $ / / ^\\\\\\\\\\\\\\\\^^ Az első kékes rétihéja Fridrich Pál vadőr, a pellér- di határban egy általa ismeretlen törött szárnyú madárra bukkant. Hazavitte a sérült madarat, sínbe rakta a szárnyát és utána a mecseki állatkertnek ajándékozta. Itt derült ki, hogy az idős vadőr egy nálunk rendkívül ritkán fészkelő madarat — kékes rétihéját — talált. Az északi vidékeken elterjedt madár hazánkban inkább csak téli vendégként tűnik fel, ezért állatkertjeinknek — beleértve a Fővárosi Allatkertet is — eddig mén nem sikerült szert tenni rá A mecseki á'latkert tehát at első, amely e ritka madárhoz hozzájutott. a legsúlyosabbak a kooperációs és az anyagellátási nehézségek. A belső okok azonban csak úgy enyhíthetek, illetve csak úgy szüntethetők meg, ha az autógyáriak sokkal jobban dolgoznak, mint eddig. Az idén- nyolc százalékkal kell többet termelniük, mint tavaly, s a többtermelésnek felét i termelékenység növelésévei kell biztosítani. Már januárban ismertették a vasasszakszervezet idei mun- kaverseny-felhívását. Nem sokkal ezután a gyári felhívás is elkészült, a termelési terv teljesítésére, a minőség javítására, a selejt csökkentésére és% a szerszámtakarékosságra \ híva fel a leg- i nyomatékosabban a figyelmet i A felhívás tehát megtör- i tént. A vállalások azonban \ még gyéren érkeznek. A je- I lentősebb események közül i való a járműgyári szocia- ! lista brigádvezetők február | 3-i megbeszélése, ahol ; felszabadulási munkaver■ senyre hívták a gyár ösz! szes szocialista és munkabrigádját. : A vállalások megtételének ; határideje február 20. Ez < persze nem azt jelenti, hogy ; két hónap verseny nélkül mú< lik el, hisz maga az a tény, ! hogy a januári tervet telje- ! sítette a gyár, arról tanús- \ kodik, hogy az emberek job- ; ban dolgoztak, mint tavaly. ! Valamire azonban fel kell ! hívni a figyelmet. Hiába a ! fizikai munkások igyekezete, ! jó szándéka, ha a műszakiak, ! a gazdasági vezetők nem biz- ! tosítják időben a kellő fdl- ! tételeket. Azt mondják az ! emberek: adjanak nekünk ; anyagot, rajzot, szerszámot és «ami még kell, a többi a mi ; dolgunk. Igazuk van. Miért : nincs megfelelő gyártáselő< készítés? Nem azért, mert va- ! laki, vagy valakik tudato- ! san akadályozzák a munkát. ! Valóban léteznek azok a bi- ! zonyos objektív nehézségek, « de az is igaz, hogy ha az «egész apparátus szervezetteb- • ben, összehangoltabban vé- « gezné munkáját, az adott I lehetőségeken belül tervsze- : rűbben, olcsóbban s többet j lehetne termelni, s a minő- : ség is javulna. \ Február 20-tól már csak i néhány nap választ el. Ha | kevés az idő, inkább a ha- : táridőt célszerű módosítani, i mintsem a munkaverseny i tartalma szenvedjen csorbát! F. L $ velünk lakik. A helyi lap vi-J szont azt cikkezte, hogy lám $ az amerikai nagybácsi. Imre^ kilincselt a politikai szervek- $ nél, bízzák meg öt valami-J lyen munkával. „Ö, Sulyok J úr, dolgozik maga eleget aj bankban!” — adták ki min-J denütt az útját Aztán a ma- J ga elődje — mutatott rám 5 az asszony — megbízta őtJ apróbb kis teendőkkel. Bol- J dog volt. Minden este tízkor J jött haza. Ma is. Agytröszt! J Jó vicc! De azért szeresseJ őt. Találjon ki maga is vala- í milyen munkát számára. És! tegezze. Mondja neki azt,; hogy elvtársam... Apja is \ bankember volt, nagyapja is. J De Imre megvan őrülve. Lapos í sapkában jár, mindenáron í proli szeretne lenni. Este ol- í vastam és mondtam is neki J az ágyban: „Ó, az a Montéi Christo, az volt ám az igazi J férfi! Olyanok talán irta nin-; csenek is.” Imre felmordult és; azt mondta nekem, hagyjam; ezeket a polgári marhaságo-; kát. / Az asszony a nadrággal ésí a beszéddel egyszerre készült^ el. Karjaiba vette a csöppsé-; get, aki erőteljes hangon kö-; vetelte már percek óta a ma-; ga jussát. A búcsúzásnál azt J mondta: .maradjon hosszabb J ideig nálunk. Szoktassa rá i Imrét is a szép vasalt 'nad-J ragra. Magára hallgatni fog, 5 maga funkci. ^ Istenemre, nem hallgatott’J De 1956-ban Sulyok Imre be- J bizonyította, hogy élnek még J ma Monte Christók. örült, J hogy tiszta szívét, melyben J oly sokan kételkedtek, most 4 minden bajbajutott ember- ^ nek megmutathatja: látjátok.; tényleg itt, baloldalt dobog. ^ • (Folytatjuk) $ háit, álruhába öltözött, bakancs, lapos sapka — láthatta. — Igen — láttam. — Az állását is elveszítette. De visszavették a pártba és újra igazgató lett. Többé mégsem vett föl jó ruhát. Mintha előre érezte volna. Ekkor néhány kollégája — egyik vele együtt volt munkaszolgálatos — kinyomozta, hogy férjem öccse katolikus pap Veszprémben. A kolléga igazat mondott. Aljasul igazat. Dezső, férjem öccse az első zsidótörvény születésekor jelentkezett az egyetemre. Nem vették föl. Megha- sonlott és egy keresztény fiúval együtt jelentkezett a teológiára. Átkeresztelkedett és felvették. Ma is hithű katolikus pap, ahogy mondani szokás — pápább a pápánál. Aztán hivatalosan is megállapították, hogy Imre klerikális rokonaival tart kapcsolatot, újból kizárták a pártból, de az állását meghagyták. A „nyomozók” tehát csalódtak, mert nem nyerték el a bankigazgatói széket. Imrének borzalmasan fájt minden, szenvedett, mint a kutya. De ő nem tudja csöndben, a bokrok alá bújva nyaldosni sebeit, ö hangosan csinál mindent. És fájdalmában azt a kezet kezdte csókolgatni, amely ütötte őt. „Odafent ezt nem tudják — mondogatta — csak a helyi kiskirályok dolga ez”. Arról egyszerűen nem volt hajlandó tudomást venni, hogy három fellebbezését, mondhatni könyörgését utasították el odafentről is. Tragikomédia. örököltünk egy távoli rokontól. Berendeztük a lakást, öt gyermekünk van és édesanyám is vágtam a végzet diktálta eseményhez, melynek nem is any- nyira én, mint a nadrágom lett áldozata. Az asszony a fürdőszoba ajtajában állt. Annyit rebegett: óh, pardon! Hozta a férje fürdőköpenyét, tiszta vízzel rendbehozta a nadrágom, kj is vasalta. — Nem láttam, hogy benn van, — szólt. — Én se hallottam a víztől semmit — hebegtem. Nagyon beszédes volt. Én lustán ültem a fotelben és amíg dolgozott, egy szót sem kellett szólnom. — Az egész életünk egy tragédia. A férjem zsidószármazású. Én keresztény vagyok. Imrét a férjemet kizárták a pártból, mert azelőtt is bank- igazgató volt. Később visszavették, mert többen igazolták, hogy a Kárpátokban a partizánokkal együtt működött. De hogy addig mit álltunk ki?! Nehogy azt gondolja, hogy Imre mindig ilyen slendrián külsejű volt. Elegáns úriemberként mozgott a városban. Mellényzsebében hordta az aranyóráját és a vastag aranylánc mindig ott fityegett a hasán. Szemére vetették, hogy úr. Ekkor, mint Mózes az égő csipkebokor előtt, megszaggatta ruügyes kis apróhirdetést megfogalmazni a helybéli Harsonába mi szerint magányos tiszta politikai múlttal rendelkező fiatalember albérletet keres. Értette a csíziót, hiszen az agytröszt tagja volt. Este már náluk aludtam. Hát ami azt illeti, elég jól álcázott kis bun- galov volt. Négy skoba, süppedő szőnyegek, Biedermayer és más stylbútorok, hideg-meleg vizes fürdőszoba — és a férfi terepszínű öltözéke. Furcsál- lottam. Az ám, agytröszt. És milyen raffinált?! Megfürödtem és elterültem a polgári jólétben. Késón ébredtem. Már csak az apróbb gyerekek és a felesége volt otthon. Bementem a fürdőszobába. Buta proli tempómat nem tudtam levetkőzni, akkoriban azt hittem, el is kárhoznék, ha pizsamán vagy fürdököpe- nyem lenne, öltözékem tehát: cipő, egy jól vasalt nadrág, derekam körül a törülköző, felül csupaszon. Fujotn a vizet, prüszkölök, krákogok. Tompa ütést érzek a bokám felett. Mi ez? Lenézek. Egy használt, az éjszaka nagyon 'is elhasznált tetrape- lenka, mely alkalmasint tartalmánál fogva most odaragadt az új nadrágom szárához. Kínos helyzet, de azért jó arcot O, az a ^llonfe C^Jiristo í Behelyeztek Egerbe, egy tö= megszervezet élére. Nappal dolgoztam, éjszaka megágyaztam az íróasztalomon és azon hanyatt fekve gondolkodtam sorsom alakulásán. A harmadik nap beállított hozzám egy robusztus, de azért nem túl magas férfi. Sulyok Imre vagyok — mondja —, a bank igazgatója. Ránéztem és kételkedtem. Kopott zakó, nyakkendő nélküli ing, gatyaszerű bő nadrág, az is rövid, ezért látni lehet az ormótlan magasszárú cipő felett a legyűrt zoknit. — Jól van elvtársam, mivel állhatok rendelkezésére? Az arca és a beszéde nem illett öltözékéhez. Mindkettő kulturált volt, akkori értékmérővel: polgári. — Mi vagyunk ennél a cégnél (szó szerint így mondta) az agytröízt. Doktor Németh Károly tanár, Gerván Jóska főkönyvelő és én. Nem szükséges Valami brosúrát írni, vagy beszédvázlatot? Tudja elvtártam, mi írunk itt mindent. — tmíg ezt mondta, bádog dóz- hÍjából a papírba dohányt tzórt, azt megcsavarta és mint egy echte kocsis, rágyújtott. Belémbújt az ördög. — Jó. Legyen szíves egy ájulta -Andort