Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-01 / 1. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEK: MINDIG JOBB ESZTENDŐT! BOLDOG ÚJ ÉVET NAPIRENDEN: 1965 Szilárd alapokon B oldog új évet — ma és tégnap mindenki ezzel köszönti-köszöntötte a másikat, s a kívánság­ban — régi kívánság — az ölt testet, hogy 'többre jus­son az ember, boldogabban éljen, vágyai, tervei jobban teljesüljenek, mint a múlt esztendőben, azaz minden te­kintetben eredményesebb évet zárjon egy esztendő múlva, mint a milyet zár most. Amit másoknak, magunk­nak személy szerint kívánunk, azt kívánhatjuk „nagy ma­gunknak”, az ország egészének is, a dolgozó népnek, amely országépítő munkájában az ötéves terv utolsó esztendejé­be lép, s úgy 'akarja azt vég­rehajtani, hogy ne csak fel­adatait teljesítse, hanem biz­tos és szilárd alapot teremtsen a további előrehaladáshoz, a következő évek munkájához is. A boldog új évet tehát úgy is fogalmazhatjuk, hogy — mindig jobb esztendőt, azaz mindig többet adót, többet ho­zót, mint amilyen az előző volt, mindig jobb esztendőt, eredményekben gazdagabbat, a nép boldogulását jobban se­gítőt. Az óév zárása, az új elkezdése mindig akaratlan számvetés is. Mit tettünk, s mit jól, mit rosszul, hol kell jobban vigyáznunk, s hol kell szilárdítani eredményein­ket: mindez a számvetéshez, a mérlegkészítéshez tartózik. Nem kedvezőtlen az a mérleg, amit az ország vonhat az el­múlt esztendőről, de nem is olyan, amivel maradéktalanul elégedettek lehetnénk. Sok még a tennivaló, sok még az olyan dolog, ahol már ma előbbre lennénk, ha ... Ha jobban, fegyelmezettebben dolgoztunk volna, ha maradék­talanul megtettük volna köte­lességünket, ha mindig komo­lyan vettük volna feladatain­kat. Az új esztendőt tehát ép­pen ■ezzel kell kezdenünk, a rendtevéssel a saját portán­kon, annak megállapításával, mi az, amit már most megte­hetünk, s amihez nem kell pénz, új gép, új gyár, nem kell több nyersanyag, csak az kell, hogy — becsületesebben dolgozzunk. K ívánni a boldog új évet, a jobb eszten­dőt — kevés. Kíván­ságokból megélni nem lehet, a kívánságok telje­sülése, egyénileg és társadalmi méretekben is feltételezi és elengedhetetlenné teszi a cse­lekvést, a napról napra vég­zett szorgalmas munkát, a tervszerűséget, a tényezők reá­lis mérlegelését, azaz mind­azt, amit összefoglalva a szo­cialista építőmunka adottsá­gainak nevezünk. Ez adottsá­gok között van olyan, amely- lyel jobban kell élnünk, olyan is, amelyet bővíteni kell, job­ban igazítani az élethez, ru­galmasabbá tenni, s olyan is, ami felett eljárt az idő, ami helyett újabb, jobb kell. Az adottságok magukban csak el­méleti tényezők, azok gyakor­lati hasznosítása a mi közre­működésünkkel megy végbe. A velük való jó vagy rossz gazdálkodás valamennyiünket érint, hiszen a népgazdaság tart el bennünket, s kívánsá­gaink teljesülése a nemzeti jö­vedelem alakulásától függ. Az elmúlt évben is megoldottunk jó néhány nagy feladatot, de adósságunk is nem kevés. Ahogyan a már nyilvánosságra került 1965. évi terv szavaiból is kivehető: sok még az adós­ság, Az elhúzódó beruházások, az iparban a létszám növelé­se nélküli termelékenységnö­velés, az ésszerűbb készletgaz­dálkodás, a termelési költsé­gek csökkentése — a közgaz­dasági tényezők száraznak tű­nő sora, de e száraz fogalmak nagyon is zsebbevágóak, mert Izektől függ, mennyi kerül kü­lön-külön fizetési borítékjaink­ba, s a nagy borítékba, ami­ből az ország gazdálkodik. Az ünnep csak akkor igazán ünnep, ha a holnapot Is lát­juk. Ha arról sem feledkezünk el, hogy az ünnepek után hét­köznapok jönnek, s ezek a hét­köznapok döntik el, hogy a következő ünnepekkor — lesz-e mit ünnepelnünk? Sze­retünk ünnepelni, szeretünk vidámak lenni, s ez nem hiba. De szeretni kell dolgozni is, cselekedni is, s ahogy az ün­nepléskor szeretünk önfeled­tek. lenni, olyan fegyelmezet­teknek kell lennünk a hétköz­napokon. Több fegyelemre van szükség az iparban, a me­zőgazdaságban, mindenütt. A párt helyes és humánus poli­tikája nemhogy kizárja ezt a fegyelmet, hanem megkíván­ja. Erről azonban elég keve­set beszélünk. Ünneprontás most erről szólni? De hiszen ahogyan az ünnep a miénk, ugyanúgy a hétköznap is az. Az öröm mindannyiunké, de — a gond is közös! És aki ün­nepelni akar, aki több örömet akar, aki gondtalanabb, köny- nyebb életre vágyik, annak a gondokból is többet kell vál­lalnia, annak a cselekvésből is nagyobb részt kell kérnie. Az 1965-ös év jubileumi év: felszabadulásunk huszadik év­fordulóját ünnepeljük. Nem nagy jelszavakkal, díszes ün­nepségekkel, hanem szorgos, látszatra szürke hétköznapi munkával, olyan tettekkel, amelyek összességükben jelen­tik az országépítő munka le­nyűgöző nagyságát, s ami va­lóban ünneppé teszi az ünne­pet. A húsz esztendővel ez­előtti napok romok­ra, halottakra, fegy­verdörgésre emlé­keztetnek. Ha úgy tekintjük a megtett utat, s ma nézzük a békés, gazdagodó magyar tá­jat, a sok színű magyar éle­tet, elégedettek lehetünk, sok­ra jutottunk. De valóban elé­gedettek lehetünk-e? Sokaso­dó tennivalóink, megoldott gondjaink helyébe lépő új gondjaink jelzik, hogy nincs pihenő, megállás, a magunk kijelölte úton mindig előbbre és előbbre kell mennünk. Csak így érjük el mindazt, amire ígéretet tettünk, ami történelmi küldetésünk: ma­gyar földön felépíteni a szo­cialista társadalmat, a kizsák- mányolóktól, elnyomástól mentes, mindenkit munkája után mérő társadalmat. Nem állunk egyedül e tör­ténelmi feladat betöltésében: ott van mellettünk szabadsá­gunk első percétől kezdve a Szovjetunió, s ott sorakoznak mellettünk a testvéri államok is. Amit a történelemben so­ha nem sikerült megvalósíta­ni, ami mindig a legnagyob­bak álma volt, azt éppen a szocializmus valósította meg: a barátságot, a népek össze­fogását a Duna-medencében, a kis államok és nagyok önzet­len és testvéri szövetségét. Húsz éve, hogy önálló útra léptünk, s szinte egyidős ez­zel, hogy egyenrangú szerepet játszik a történelemben Ma­gyarország, nagy államokkal, kis államokkal, hogy négy év­A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. A külügy­miniszter beszámolt az ENSZ 19. ülésszakának eddigi ese­ményeiről és a magyar kül­döttség tevékenységéről. A kormány a beszámolót jó­váhagyólag tudomásul vette. A művelődésügyi miniszter tájékoztatta a kormányt a Moszkvában aláírt magyar— százados függőség után végre független lett! Csakis ez, a testvéri szövet­ség, az akarat egysége a béke megvédésében, terveink meg­valósításában biztosíthatja, hogy az eddigi évekhez ha­sonlóan, az 1965-ös évben is sikerrel tegyük meg mindazt, amit akarunk, amit vállal­tunk. Kis ország vagyunk — a kabarékonferansz kezdősora szállóigévé lett, sokat emle­getjük. Valóban, kis ország vagyunk, de mégis: mind több megbecsüléssel, mind na­gyobb elismeréssel tekint ránk a világ, s növekvő eredmé­nyeink tovább öregbítik ne­vünket, hírünket. Nem kell szégyellni megtett utunkat, nem kell takarni valóságun­kat senki elől. Bárki eljöhet — s jönnek is! — s megnéz­heti: mit tett a maga urává lett nép, hogyan gazdálkodik a maga országában. Tudjuk ezt. És tudjuk azt is — min­denkinél jobban — hol szorít a cipő, hol van szükség na­gyobb erőfeszítésekre, többet tevésre. Szívesen vesszük a jóakaratú tanácsot, az önzet­len segítséget, de tisztában va­gyunk azzal, hogy gondjaink­kal elsősorban magunknak kell megbirkóznunk, s azzal is, hogy bajainkra magunknak kell megtalálni az orvosságot. Az új esztendő tervei nem látványosak, de szigorúan reá­lisak s éppen ezért — végre­hajthatók. Végrehajthatók, de ehhez nagyon alapos munká­ra, körültekintésre, fegyelem­re, takarékosságra van szük­ség. Arra, hogy az országépí­tő munkából mindenki kive­gye részét, hogy a humánumot ne értelmezzék szemhúnyás- ként, hogy a rugalmasság ne lazaság legyen, a demokratiz­mus ne váljék a fegyelemsér­tők takarójává. Aki nem dol­gozik, aki csak „élni” akar a szocializmusban, annak tud­tára kell adnunk, hogy ilye­neknek nincs helye társadal­munkban. Aki azt hiszi, hogy semmi nem fontos, csak a maga boldogulása, bármi áron, az vegye észre — mert észrevetetjük vele —, hogy a közösséggel kerül szembe, s önzése, az anyagi előnyök haj­szolása ideig-óráig boldoggá teheti, ha neki ez a boldogság, de a közösség másként, egé­szen másként értelmezi a bol­dogságot, az egyén és a társa­dalom boldogulását. S emmivel nem lesz köny- nyebb az új esztendő, mint az elmúlt volt. Feladataink nem lettek kisebbek, igaz, erőnk sem csökkent. Az új feladatok új lendületet kívánnak, s az új­évi összegezés kell, hogy meg­adja ezt az új lendületet. Kí­vánságok, tervek — és csele­kedetek, tettek összhangja. Boldog új évet — tegnap is sokszor elhangzott, ma is sok­szor elhangzik. Mindig jobb esztendőt értjük alatta, job­bat, mint az elmúlt, eredmé­nyekben gazdagabbat, gondol­juk. És amikor az új év első napján kezdjük a munkát, s utána is, a hétköznapokon, er­re gondoljunk, s eszerint cse­lekedjünk. Akkor nemcsak kívánni fogjuk, hanem teljesí­teni is: boldog új évet. Mészáros Ottó szovjet kulturális munkaterv­ről és kulturális kapcsola­taink 1965. évi fejlődéséről, a Minisztertanács a tájékoz­tatót tudomásul vette. A kormány — az Orszá­gos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének előterjesztésére — kinevezte a vízügyi tör­vény alapján működő tárca­közi országos vízgazdálkodá­si bizottság tagjait, majd na­pi ügyeket tárgyalt. Boldog új évet — mond­juk és írjuk ezekben a na­pokban hozzátartozóinknak, barátainknak, kívánjuk isme­retlen honfitársainknak és mindén népnek egyaránt. Bol­dog új évet — milyen régi és régóta ismétlődő szavak, de mennyire változó tartalom­mal! Az idősebb és közép­korú nemzedék emlékszik: mit értettünk boldog új év alatt kerek 20 esztendővel ez- j előtt, amikor a szovjet had­sereg az utolsó csapásokat mérte a Magyarországot bi­torló német és magyar fasisz­ta hordákra. Aztán a követke­ző években, amikor megindult az újjáéledés a romokból és kibontakozott társadalmunk átalakulása a szocializmus út­ján. Hosszú lenne felsorolni e köszöntés tartalmának változá­sát. Ma nemzetünk szabad, nem nyom bennünket a társadalmi osztályok heves érdekellenté­te, törvényes rendben élünk, az egyes ember megbecsülé­sének alapja többé nem a ré­gi privilégium, a családfa, a származás, hanem az oda- adóan végzett munka és ma­gatartás. A boldogabb életben a ma­gyar munkásnak nem kell megütköznie a tőkéssel, a dol­gozó paraszt sem tart kiszipo- lyozóitól. Magunk formáljuk életünket: országunk gazdag­ságát gyarapítjuk, a társadal­mi haladást támogatjuk az egész világon és harcolunk a békéért. Hazánk gazdasági fejlődése és ezen belül az egyes ember életkörülményeinek javulása két rajtunk múló feltételen áll: egyrészt azon, hogy a ki­tűzött gazdasági feladatok mennyire helyesek és előrevi­vők, másrészt azok végrehaj­tása miként válósul meg.. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kitűzött gazdasági feladatok helyesek, a gazdasági fejlődés számotte­vő, ami életünk úgyszólván minden területén érezhető. Ezt bizonyítja gazdasági fej­lődésünk egésze. Az ipari termelés mennyisé­ge négy év alatt 40 százalék­kal emelkedett. Leggyorsab­ban fejlődött a vegyipar, azon belül a műtrágyagyártás, a gyógyszertermelés, a mű­anyaggyártás. Új ipari kombi­nátok épültek, a régi üzemek nagy része korszerűsödött. Fejlődött iparunk teljesítőké­pessége. Előreléptünk a meg­kezdett úton a nálunk ipari­lag fejlettebb országok szín­vonala felé. A mezőgazdasági termelés — egyes évek kedvezőtlen időjá­rása ellenére — négy év alatt kb. 10 százalékkal emelkedett. Erősödtek termelőszövetkeze­teink. A mezőgazdaság sok ezer géppel, szállítóeszközök­kel, új gazdasági épületekkel gazdagodott. Terjednek az új technikai eljárások, nő a fel­használt műtrágya, a nagy ho­zamú vetőmag és növényvédő­szer mennyisége. Ekképpen év­ről évre terebélyesedik nagy­üzemi mezőgazdaságunk anya­gi-műszaki bázisa. Jelentősen emelkedett a lakosság életszínvonala, amely megközelíti az ötéves tervidő­szak végére előirányzott mér­téket. Feltűnő a bérek és külö­nösen a béren felüli juttatások gyors növekedése. A kifizetett nyugdíjak összege például 1960-ban 4,5 milliárd forint volt, 1964-ben 7 milliárd. A ! fogyasztási árak — az idény- cikkek és néhány, a táplálko­zásban nem elsőrendű élvezeti cikk kivételével: szilárdak, í A parasztság jövedelme megközelíti az ötéves terv vé­gére tervezett színvonalat, bár a mezőgazdasági termelés a tervezettnél lassabban emel­kedett. Ebben az időszakban valósult meg a parasztság ál­lami, egészségügyi ellátása, új szocialista eleme a paraszti életformának a nyugdíjellátás is. Rendszeresen bővül a lakos­ság kulturális ellátása, emel­kedik műveltsége. Szocialista rendszerünk magasabbrendű- sége nyilvánul meg abban is. hogy nálunk a munkaképes korú fiatalok nagyobb hánya­da tanul középiskolákban, szakiskolákban és egyeteme­ken, mint a fejlettebb iparral é§ mezőgazdasággal rendelkező kapitalista országokban. 1964- ben 60 százalékkal többen i érettségiztek, mint 4 évvel ezelőtt. Az egyetemi és főis-' kólái hallgatók száma majd­nem megkétszereződött, a te­levízió előfizetőik száma 1960- ban 103 ezer volt, most több mint 650 ezer. A megtermelt javak elosztá­sa pártunk politikájának meg­felelően úgy történt, hogy rendszeresen emelkedjék az életszínvonal és ugyanakkor ne feledkezzünk meg a ter­melés bővítéséhez szükséges beruházásokról sem. Az elmúlt négy évben sok létesítmény­nyel gazdagodtunk. Sok mil­liárd forint értékű berendezés és gép üzembe állítása tette könnyebbé, eredményesebbé a munkát. Az iparban az egy munkásra jutó gépek értéke négy év alatt átlagosan 26 százalékkal növekedett. Gazdasági eredményeink tehát számottevőek, és a jövőt tekintve is biztonságérzet tölt­het el bennünlket. Gyáraink, szövetkezeteink, közi gazgatá- si irányító szerveink tevékeny­sége azonban nem mentes fo­gyatékosságoktól, hibáktól sem. Melyek ezek: — a munüka termelékenysége nem emelkedik tervszerűen, sok helyen nem kielégítő a termelés szervezettsége és a munkafegyelem; — a termékek önköltségének csökkenése lassúbb a terve­zettnél; — a takarékosság elve a gya­korlatban megcsorbul, sok a pazarló építkezés és az egy év költekezés; — a műszaki haladás elma­rad a követelményektől, sok termékünk minősége kifogásol­ható. Az új esztendő egyben öt­éves tervünk utolsó éve. Az ötéves terv időszakában nép­gazdaságunk töretlenül és je­lentősen fejlődött. 1965-ben,1 mint eddig, pártunk gyakor­latban kipróbált és bevált po-. litikáját folytatjuk a gazdasá-, gi munkában is. Folytatjuk áz ötéves tervben kitűzött fel­adatok végrehajtását. Emeljük az anyagi javak termelését, de nagyobb gondot fordítunk a termékek korszerűségére, mi-’, nőségére, a munka term ele- k-snységének emelésére és a termékek önköltségének csök-i (Folytatás a 2. oldalon) A Minisztertanács ülése

Next

/
Oldalképek
Tartalom