Pest Megyei Hirlap, 1964. december (8. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-20 / 298. szám

MST hegte» rJCiriap 1964. DECEMBER 20. VASÄRNAP Kiben van a hiba ? A fiatalokban? Az idősebbekben! területen dolgoznak. A vá­laszokból kitűnik az is: vala­mennyi üzemben van olyan munkakör, ahol elsajátíthat­nák a szakmát, csupán arról van szó, hogy a szövetkezeti vezetők nem veszik komolyan szerződésben vállalt kötele­zettségüket! Amikor a szövetkezeti veze­tők a leszerződött mezőgazda- sági tanulókat, „mindenes­ként” alkalmazzák, akarva- akaratlanul is lejáratják a mezőgazdasági szakmunkás- képzés tekintélyét. Ez annál is súlyosabb károkat okoz, mert a mezőgazdasági szakmunkás- képzésnek egyébként sincs még a fiatalok előtt elég te­kintélye. Ezt bizonyítja egyéb­ként az is, hogy kevés a je­lentkező. Hg azok is kedvüket vesztik, akik jelentkeztek, az előrehaladás még nehezebb lesz. Rosszul cselekednek te­hát azok a szövetkezeti veze­tők, akik pillanatnyi érdeke­kért a jövőt kockáztatják. A jelentkező fiatalok egyébként is sokszor találkoznak olyan véleménnyel, hogy a mezőgaz­dasági szakmunkáslevél nem ér fel egy ipari szakmunkás­bizonyítvánnyal. A feladat most az, hogy a leszerződött tanulók, komoly szakképzett­séget nyerjenek, s tudásuk­nak megfelelő munkakörbe helyezzék el őket. Harminckilenc nem! A mezőgazdasági szakmun­kásképzés rövid múltra tekint vissza. A Földművelésügyi Minisztérium irányítása alatt régebben is működtek iskolák, ahol elméleti oktatást nyer­tek az itt-ott szórványosan szerződött fiatalok, de csak 1961-ben helyezték szélesebb alapra a szakmunkásképzést. Az iskolák ekkor kerültek a megyei tanács felügyelete és irányítása alá. Szerencsés lé­pés volt! A szakmunkásképzés mai rendszere alapján a fia­talok az év tizenkét hónapjá­ból hármat bentlakásos isko­lán töltenek el. A tanulmányi színvonal növelése érdekében a gyümölcstermelő- és faisko­lakezelő szakiskolások a jö­vőben évenként öt hónapot fordítanak az elméleti anyag elsajátítására. Ezt minden­képpen üdvözölni kell. Ran­got, tekintélyt ad ez a szak­mának! Az egyik oldalon tehát ta­pasztalni a törekvést; a három esztendő alatt jó szakmunká­sai legyenek a fiatalok a gyü­mölcstermelésnek és a faisko­la kezelésnek. A továbbfejlő­dés szempontjából azonban gyökeres fordulatot kellene el­érni az üzemekben történő ok­tatásban. Már elmondottuk, milyen következményei lehet­nek, ha a leszerződött tanuló­kat alkalmi munkára osztják be. Nem kevésbé gátolja a fejlődést az, hogy az üzemek­ben kevés az olyan szakokta­tó, aki rendszeresen foglalko­zik a fiatalokkal. A negyven­két fiatal közül harminckilen­cen feleltek nemmel arra a kérdésre, hogy szakmai fejlő­désük szempontjából tulajdo- nítanak-e fontosságot patroná- lójuk segítségének. A fiatalok többsége a mező- gazdasági üzemekben nem kap kellő szakmai segítséget. Elmondották, nem számoltat­ják be őket munkájukról, elő­rehaladásukról. Ennek követ­kezménye, hogy a szakmun­kástanulók önkritikusan meg­mondják: nem, vagy csak részben tudják a gyakorlat­ban megvalósítani azt, amit az iskolában elméletben elsajá­títanak. Tovább is sorolni lehetne a kérdésekre adott válaszokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a hiba elsősorban nem a fia­talokban, hanem az időseb­bekben, a „tanítókban” van. Ha kevesen jelentkeznek szak­munkásnak, az azért van, mert elhanyagolják őket, ha pedig mégis jelentkeznek, ak­kor nem kapnak kellő segítsé­get ahhoz, hogy jó szakmun­kásai legyenek a mezőgazda­ságnak. Komolyan kellene végre foglalkozni a fiatalok­kal a munkahelyükön, mert nem szólam, hanem nagyon is igaz az a megállapítás: olyan lesz a mezőgazdaság a jövőben, amilyen szakmunká­sokat nevelünk a fiatalokból. Mihók Sándor Falu Tamás est - Ócsán Bensőséges hangulatú iro­dalmi estet rendeztek pén­teken este az ócsai műve­lődési házban. Falu Tamás művészetének bemutatása szerepelt az est programjá­ban. A művelődési ház szín­házterme megtelt erre az al­kalomra. A lelkes közönség soraiban helyet foglalt Har­gitai Károly, a megyei ta­nács művelődésügyi osztá­lyának vezetője, Miskolci Ká­roly, a járási művelődés- ügyi osztály vezetője, Konkoly I Pál, a helyi tanács vb-el- nöke, Sági Zoltán, a Haza­fias Népfront elnöke is. A rövid bevezető után Gráf Ottóné irodalomtanár Falu Tamás életművét méltató írá­sát a tehetséges Békési Csilla tolmácsolta a közönségnek. Közben, mint egy reprezen­táns keretből, sorra kilép­nek, megelevenednek a költő szavai: versei, novellái. Fi­nom hangulatok, halkszavú- ság, nemes egyszerűség és mély humanizmus jellemzi az elhangzó írásokat. Kedves színfoltja volt az estnek, amikor magnetofon­ról felcsendült Szedő Miklós operaénekes előadásában a sok megzenésített Falu Ta­más-versből az egyik leg­szebb, a Harmónia. És ter­mészetesen nagy tapssal fo­gadta a közönség magát a költőt, amikor legkedvesebb versét, az Aalesund-ot mond­ta el. CSERNOPHON: A ZSEBZONGORA Az utóbbi évek egyik, legérdekesebb találmányának, a „Csernophon”-nak első darabjai készülnek a Kecskeméti Finommechanikai Műveknél. A mindössze 80 cm hosszú, 40 cm széles, 14—15 kg-os négy és V4 oktános hangszer akár táskában is hordható. Játékrendszere megegyezik a zongoráé­val, de a billentyűk lenyomása után nem hosszú húrokat, hanem rövid, hajlított acélszálat üt meg a kalapács. Az így keltett rezgést miniatűr mikrofonok felveszik és az erősítőn át adják vissza. Az új zene szer számot nem kell hangolni, jól használható zongoratanuláshoz, dzsessz zenekarokban. A kecskemétiek a jövő évben mintegy 1500 zsebzongorát készí­tenek. A hangszer feltalálója Cser Károly, aranydiplomás hangszerkészítő jelenleg találmányának továbbfejlesztésén dolgozik. Az új zeneszerszám iránt amerikai, japán, angol, német és francia gyárak érdeklődnek. Játékkal kezdődött — halálos szúrással végződött Az elmúlt csütörtök este Szentendrén, a Kossuth Lajos utca 23-ban Gazdag József la­kására beállított három, ugyancsak a házban lakó ba­rátja, és italozni kezdtek. A vendégek közül ketten, Tari János 35 éves munkás és Ma­joros Lajos 31 éves munkás kézreverősdit játszott. A játék hevében összevesztek. Tari feldühödött, átrohant lakásá­ba és onnan kiabálta Majoros- ! nak: „Gyere be, ha mersz!” | Majoros belépett a konyhába,! erre Tari felragadott egy 22 | centiméteres konyhakést és a i fiatalemberbe döfte. Majoros áttántorgott Gazdagék konyhá­jába, ott összeesett és meghalt. Gyilkosát őrizetbe vették. Cser Károly és találmánya, a Csernophon (MTI Foto: Bara István felv.) gazda legénykori cimborája, hozzámhajol és azt kérdezi: — Tudja-e mitől kapta Sándor a neve élé azt a csé betűt? — Nem tudom, mondom, de szo­kás az faluhelyen, hogy a sok azonos köznevet, illetve vise­lőjét el ne cseréljék, hát oda­biggyesztenek eléje valami je­let. — Igenáom — így a szom­széd — de neki nem ilyen kö­zönségesen keletkezett a betű­je, mert ezzel kezdődött az egyik csúfneve. És még ezen kívül mennyi volt neki az életben! Azután így mondta el Sanyi bácsi csúfneveinek histó­riáit: — Még visszaemlékszem, lányokat kergető legények voltunk, amikor a neve elé odatették a „sunyi” jelzőt a falunkban. Ezt azért, mert olyan szokása volt, hogy min­dig szemébe húzott kalappal járt, az arcát alig lehetett látni. Mi se’ tartoztunk a módosak közé, de Sándorék igen szegények voltak. Hat fiútestvér az öt holdhoz... Legelőször, most negyven éve, ő háza­sodott. Bori is nincstelen lány volt, odavitte hát az apja házához. Nemsokára nősült a bátyja, aztán az öccse. Azok is a szűk, földes, kicsiny, két apró szobából álló vályogház­ba költöztek a menyecskék­kel. Valakinek el kellett men­ni, nem fértek. Sándor vál­lalkozott. Igenám, de hova? Az asszony szüleinél is ott volt a sok gyerek. Kapott az apjától a faluszélen, a földjük sarkán egy kis telket, hogy majd ott építenek. Munka, napszám is alig akadt, mi­ből? Sándor elvállalta nye­sésre az országút menti aká­cokat, a vastagabb gallyak­ból, meg részbe vágott gyé­kényből és sárból húzott fel egy kis házikót. Olyan ned­ves volt az mindig, hogy csírát eresztett benne a tö- rek. Ebben az időben, majd minden este nálunk üldögélt Sándor. — Miért nem vagy te otthon az asszonyod mel­lett? — kérdeztem egyszer tőle. Hallgatott sokáig, azután így válaszolt: — Megvárom, amíg elalszik. Nem akarunk gyereket, no ... Minek erre a keserves világra? ... Akkor­tájt talán még mélyebben húzta a kalapját a szemébe. — Már a harmincas évek végefelé jártunk, amikor a barátomból „pockos” Kiss lett. Miért? Nagy esőzések voltak azokban az években, sok víz állt a Galga melletti árterületen. Nagyon elszapo­rodtak a vízi pockok, más­néven pézsmapatkányok. A Sándor hallotta valakitől, pénzt adnak a bőrükért, hát elkezdett rájuk vadászni. A vlzivilágban élt hajnaltól — estig, szedte össze a kelep­cékből a furcsa állatokat. Fellendült kicsit a családja, keresett vele egy kis pénzt és kuporgatni kezdték a pen­gőket. így építettek egy cse­réptetős házacskát a gyenge kunyhó helyén. De nem tar­tott ez, csak pár évig. A mocsaras rét kiszáradt, oda­lett a kereset, mehetett nap­számba, ha lehetett volna. Nyáron még került kaszálás, vagy hely a cséplőgép mel­lett. Ősszel, télen, semmi. — Nem bírt meglenni soha tétlenségben, megint kitalált valamit, akkor kapta a „turbékos“ nevet. Mert galambokat kezdett te­nyészteni. — Pénzt kapunk a kis galambokért asszony — így biztatta a feleségét és vesszőkből kosarakat font, dúcokkal rakta tele az ud­vart, a padlást is berendezte nekik. De nem sok jutott a nehéz, fáradságos gonddal nevelt madarakból az aszódi és hatvani piacra. Valami ragályos torokbetegség pusz­tította őket. Amikorra kita­nulta ellene Sándor a véde­kezést, a közeli uradalom in­tézője parancsot adott a vad­őrnek: pusztítsa ki az elsza­porodott galambokat. Az meg pár hét alatt szépen lepus­kázta a szabadban repkedő- ket, kiürültek hát a dúcok... — De az én Sándor komám — már igazán az volt, az első fiának én lettem a keresztap­ja — újból szerzett magának egy becenevet. Most „nyulász”- nak kezdték hívni. — Ezek nem röpülnek, ezeket nem tudják lelövöldözni — mon­dogatta Borisnak. Udvara vé­gében mély vermet ásott és beszerzett egy pár közönséges falusi istállónyulat. Nem ám fajnyulakat, belga óriást, vagy angorát, csak olyan kicsi tar­kákat. Szaporodtak is gyorsan. Már kezdte hordozgatni befe­le őket a piacra, akkor meg mi történt? Nem volt a ve­remben készült ólnak csak földteteje, a falára se tellett tégla. így a nyulak szép kis alagutakat kapartak és kiszök- döstek a szabadba. A kutyák és a rókák összefogdosták őket, meg szétszéledtek, egy- kettő, ha maradt. — Amikor itt tartott az asz­talszomszédom a mesélésben, felfigyeltek a többiek, hogy mit is sutyorgunk mi olyan sokat. Sanyi bácsi sejthetett valamit, talán elkapott a füle egy-egv mondattöredéket, mert vidámat kacsintott és ha­miskásan megfenyegette ujjá- val a barátját. — Te, te... Anti, te megint nem nyug­szol. — Nem ám, hadd tudják, ki voltál — vágott vissza a koma. — Most akarom elmon­dani, hogyan is lettél te csé- kiss. Nagy hahota volt erre a válasz. — Hát bizony, akkor jól helybenhagytak — kaca­gott a régenmúlton a vendég­látó gazda. Koccintottunk, fogyasztot­tuk a jó bort, s Anti bácsi zavartalanul folytatta az így igazolt mesét. — Hát, már a háború alatt, újabb szakmát választott ma­gának a komám. Csenzár lett belőle, aki vásárokra járt, az tudja, csúnya mesterség. Azt csinálta, hogy összejátszott a kupecekkel, elkezdett alkudoz­ni a parasztokkal, az általuk kínált állatokra, mintha ko­molyan venni akarna. Mikor már jócskán lealkudott az árból, odalépett a kupec, rálicitált egy kicsit és végül ő vette meg jó olcsón a tehenet, lovat vagy malacot. Nagyon haragudtak a gazdák a csenzárokra ezért, de igazuk is volt. Egyszer aztán Sándort leleplezték, elkapták és megverték, elagyabugyál- ták úgy istenigazában. Akkor felhagyott ezzel, de a Cs. be­tű a neve előtt megmaradt az­óta is. Néztem sokáig az asztalfőn ülő vidám, kiegyensúlyozott és magabiztos ünnepeltet. Hall­gattam a beszédét, figyeltem a mozdulatait. Hiába, nem tud­tam mást látni benne, mint az Aranykalász brigádvezetőjét, akinek a keze alatt tizennégy állattenyésztő dolgozik és aki­nek az irányításával idén is sok száz hízott disznót nevelt és szállított le a közös. Vajon tényleg ő volt az a mindig póruljárt szegényem- bar, aki a kalapját mélyen a szemébe húzta? Hetesi Ferenc Fái i ^oknevíí Scinui Ldcái A vendéglátó gazda, aki a \ szép új háromszobás ház • nagyszobájálban ül a terített i asztalfőn, tekintélyes külsejű, ; kicsit pocakos, erősen őszülő : férfiú, már a hatvan küszöbén, jbór egészséges, viruló arcáról i úgy gondolná aki nem ismeri, . hogy még innen van az ötve- i nen. Pedig bizony Cs. Kiss ; Sanyi bácsi már sok mindent : csinált és történt vele egy és | más életében. De mielőtt erre terelném a : szót, 'hadd mondjam el, kicso- i da ő, s milyen alkalomból hív- : ta meg ezen a decemberi i szombat estén házához szerény i kis vacsorára komáit, jóbará- : tait. (Cématésztás, aranyló I tyúkhúsleves, illatos, ropogós- i piros töltött sertéssült, torta és I természetesen feketekávé, meg saját termésű tavalyi rizlíng ■ — ez a menü dicsérte a házi- ; asszonyt!) Nos, abból az alka- ; lomból jöttek el mindezt elfo- i gyasztani az elnök, a tanács- ; titkár, az iskolaigazgató, meg :még néhány tsz-beli hűséges barátok, hogy erre a napra i esett Sanyi bácsi és Bori néni : házasságának negyvenedik évfordulója. | Egyben pedig tizenöt eszten­• deje annak is, hogy az öreg ! ilyentájt — mint alapító tag i — belépett a mostani közös, I az Aranykalász elődjébe, az j Űj Életbe. Joggal ünnepelte ! ezt a fordulót is Sanyi bácsi, ! mert a másfél évtized alatt a ! szövetkezeti eszmétől egyszer ! sem tántorodott el, s ötvenhat ! után is elsők között volt, aki ! a tsz-t a talpára állította. ; Már a sültnél tartottunk, s - közben jócskán szürcsölget- i tünk a tisztán csillogó, zama- í tos rizlingből, amikor az asztal ' melletti szomszédom, a házi­Huszonnyolc kérdésre kért választ a közelmúltban a va- sadi Mezőgazdasági Szak­munkásképző Iskola vezető­sége, negyvenkét szakmun­kástanulótól. A kérdések ar­ra keresték a választ: ki se­gítette a tanulókat abban, hogy a mezőgazdasági szak­mát választották életcélul, milyen körülmények között dolgoznak üzemükben, mennyire törődnek velük, fi­gyelemmel kísérik-e fejlődé­süket? A kérdésekre adott vála­szok még akkor is hűen tük­rözik a mezőgazdasági szak­munkásképzés mai helyzetét, ha bizonyos elfogultságot té­telezünk fel a fiatalok ré­széről, bár az iskola vezetői igyekeztek ezt úgy elkerül­ni, hogy a véleménynyilvání­tás teljesen titkos volt, a kér­dőíveket senkinek nem kellett aláírni. Negyvenkettőből kilenc! Sok szó esik napjainkban arról, hogy az általános is­kola elvégzése után a fiatalok elhagyják a falut, hátat for­dítanak a mezőgazdaságnak. A fiatalok többsége, inkább választja a városba járás' nehézségeit, mintsem falujá­ban, helyesebben a mezőgaz­daságban maradjon. E jelen­séget — amely ma már álta­lános — sokféle képpen ma­gyarázzák. Egyesek a mező- Snzdasági és az ipari munka közötti különbséggel, mások az üzemek, illetve az ipar által nyújtott biztosabb jö­vedelemmel. A vita közben azonban kevés szó esik arról. mit tesznek a falvakban azok’ akik feladata lenne megis­mertetni és megszerettetni a fiatalokkal a mezőgazdaságot. Az általános iskola hete­dik, nyolcadik osztályában a fiatalok már az életre készül­nek. igyekeznek pályát vá­lasztani. A családi körben minduntalan azt hallják a szülőktől: ..tanulj tovább, le­gyen belőled különb ember, mint szüléidből”. A tovább­tanulásra való ösztönzés ma­gában véve még nem hiba, ellenkezőleg: a mezőgazdaság­ban is művelt fiatalokra van szükség. A hiba inkább ott van. hogy amikor tanulásról beszélnek, az szóba sem ke- > riil: a mezőgazdaságban is' nyitva áll a fiatalok előtt a í továbbfejlődés lehetősége. ! Kinek a feladata lenne ez9 \ Mindenekelőtt a pedagógu-\ soké, de legalább ugyanak-; kora a felelőssége a község' part. tanácsi és gazdasági ve- ií zetőinek is. Az a negyvenkét; fiatal, aki a vasadi Mezőgaz- \ dasági Szakmunkásképző Is- í kólán tanul, már a mezőgaz- í daságot választotta életcélja- í ul. Nem érdektelen megtud-! ni, hogyan és miért válasz-? tották ezt? A negyvenkét megkérde- \ zett fiatal közül csak- húsz ? pályaválasztásában volt sze-í repe a nevelőknek. Még el-! szomorítóbb a következő! adat: csupán kilenc fiatalt 2 győztek meg a szerződtetői üzemek vezetői. A többi azért} lett mezőgazdasági szakmun-J kástanuló, mert távol lakik} a várostól, vagy másutt nemi tudott elhelyezkedni. Nincs í kellő felvilágosító munka ai pályaválasztás előtt és sok ér-i tékes fiatal elvész így a me-i zőgazdaság számára. Negyvenkettőből — hét! j A szakiskola fiatal tanulóig közül harminckilencen vá- í laszoltak úgy, hogy megsze- i rették a mezőgazdaságot és S harminchétén továbbra is! szerződő üzemükben szeret-! nének elhelyezkedni. Ma mégj ez a véleményük, de vajon ez; is marad? A kérdés felvetései jogos. Miért? Azért, mert máj még a mezőgazdaságot tart-! ják életcéljuknak, de sokuk! látja, üzemükben nincs min-! den rendben. Nemcsak a gazdálkodást; bírálják, de hiányosnak tart-; ják a velük való foglalkozást! is. A szerződés megkötése l után ugyanis mindössze hét! fiatalt foglalkoztattak a sző-; vetkezet vezetői azon a mun- j katerületen, amelyet szakmá-; ul választottat!. Többen szó- j vá tették ezt, de huszonhár-i man még mindig más munka-'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom