Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-21 / 273. szám
LÁTOGATÁS A ZENEÖVODABAN A művelődési ház egyik terméből gyermekhang szűrődik ki. A „Pille, pille, szállj le” ... című dalt énekelik az apróságok. Hetenként kétszer találkoznak itt a gyerekek, a zeneóvodában. A négy-ötéves gyetáncot is tanulnak. Ezek mind alkalmasak a ritmusérzék és a hallás fejlesztésére. Dalaikat ütőhangszerekkel, dobbal, cintányérral kísérik. Az ütemes és ritmikus tapsolás lényegét egy szőke kisfiú, A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA vili. évfolyam, 213. szäm 1364. NOVEMBER 21, SZOMBAT hallottuk írunk RÓLA NAGYKŐRÖS 1965. ÉVI MEZŐGAZDASÁGI TERVE címmel tart előadást S. Hegedűs László, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese november 24- én, kedden délután 5 órakor a városi tanács ebédlőjében. Az előadás, illetve a hozzászólások után a Magyar Agrár- tudományi Egyesület nagykőrösi szervezete új vezetőséget választ. k Városunk általános iskoláiban a kisdobosok hetvenöt százalékát, az úttörők pedig hatvanküenc százalékát alkotják a tanulóifjúságnak. k Befejeződött az új erdőgazdaság székhelyének felújítása. A kitűzött határidőre elvégezték a munkálatokat. Előreláthatólag már hétfőn költözhetnék, de legkésőbb kedden a strand melletti szövetkezeti ház lakói. November 6-án volt a műszaki átadás, de a felfedett \hibák kijavítása után költözködhetnek csak a boldog tulajdonosok. A Kinizsi Sportkör tagjai november 27-én, délután 5 órakor évi mérlegelő taggyűlést tartanak. ★ A Rákóczi Általános Iskolában Patai Dezső tanár vezetésével motoros szakkört indítottak. A fiatal érdeklődök elméletben, majd gyakorlatban is megismerkedhetnek a segédmotorok kezelésével, vezetésével. Az iskolaév végén — aki akar — KRESZ- vizsgát is tehet. Hiánytalanul befejezték a cukorrépa betakarítását termelőszövetkezeteink tagjai. k Vízellátásra száznyolcvanegyezer forintot költöttek ebben az esztendőben a Rákóczi Termelőszövetkezetben, A kellő időben és helyen közbelépnek Mivel foglalkozik a városi népi ellenőrzés? A Városi Népi Ellenőrző Bizottság, rövidebb és népszerűbb nevén mondva a NEB fontos, nem mindig irigylésre méltó munkát végez. Vizsgálataikkal fényt derítenek a hibákra, visszaélésekre, s ez persze, néha nem kellemes annak, akiről éppen szó van. A kis városi aktíva lelkesedéssel, töretlenül végzi a munkáját, hiszen népgazdaságunk érdekeit védi, s nem utolsósorban a munkásokét. A csoport tagjai társadalmi munkások. Majdnem minden munkahelyről kikerül egy-egy NEB- tag. A városi népi ellenőrzés főleg a mezőgazdasági problémákat az ipari, kereskedelmi kérdéseket, továbbá a szociális és kulturális helyzetet vizsgálja. Az idei vizsgálataikból lássunk néhányat: hol végzett, vagy végez ellenőrzést a NEB csoportja? Termelőszövetkezeteinknél folyamatosan vizsgálják az állategészségügy helyzetét. Nem merül-e fel állattartási, gondozási probléma, ha valahol ilyesmi üti fel a fejét, azonnal intézkednek. A háztáji állatállományok alakulását is ellenőrzik. Megelőző vizsgálatokat végeztek az idei gabonatermés tárolásáról, s ahol hibák merültek fel, intézkedtek azok kiküszöbölésére. Az állami gazdaság területén működött a nyáron a Bagi Ilona KISZ-építőtábor. Míg fennállt, állandóan ellenőrizték az ott dolgozó lányok ellátását, szállását. Vizsgálatokat folytattak a szőlő- és gyümölcstelepítések körül, majd megvizsgálták a szőlő- és gyümölcs termesztésével, forgalmazásával, feldolgozásával összefüggő beruházások helyzetét is. Gondosan ellenőrzik a termelőszövetkezeteknél a balesetelhárító óvórendszabályok betartását is. Folyamatosan figyelik a második félévi áruszállítások lebonyolítását és észrevételeikről jelentést tesznek a felsőbb szerveknek. A kereskedelemben és a vendéglátóiparban egyes fogyasztási cikkek minőségét és az árakat vették szemügyre. Bejelentés alapján végeztek vizsgálatot Cegléd és Környéke Vendéglátóipari Vállalat körösi cukrászatában, ahol higiéniai tekintetben bizony nem mindent találtak rendben. Ugyancsak bejelentések alapján vizsgálták felül az Élelmiszeripari Szakközépiskola leánydiákotthonának tatarozását, karbantartását, miután a határidő eltolódott. Később kiderült, anyaghiány veszélyeztette az építkezést s az iskolai év elején a leányok beköltözését. Csak néhány példát ragadtunk ki munkájukból, de ezek is jól mutatják, hogy a fontos, közérdekű problémákat Vizsgálják és ahol szükséges, a kellő időben közbelépnek. Dobbal, cintányérral kísérik az apróságok éneküket. (Godány felv.) TEGNAP LÁTTUK rekekkel Szabó Ferencné óvónő foglalkozik. — Huszonkét kicsivel indult meg a zeneóvoda, de számuk már harmincegyre növekedett. Két csoportra osztottam fel őket, hiszen így jobban fel tudom készíteni az idősebbeket az iskolára — mondotta. — Mit tanulnak itt az apróságok? — Óvodai énekeket, mondó- kákát, népi motívumokkal díszített népi énekeket, mozgásokat, sőt az idősebbek népi Laci fogalmazta meg, mégpedig egész értelmesen. Van egy Icülönös tehetségű kislányunk, Istráb Editke, aki nagyon ügyesen xilofonozik — mutatta be a csöppséget az óvó néni. Editke valóban nagyon szépen játszott, és kis társai is segítettek neki, ők énekeltek. Egyforma ügyesek itt a kisfiúk és a kislányok is, hiszen jó tanításban van részük. (Kiss) És ha elkopik a cipőt ,KAPTAFASZEMLÉLET“ Az Arany János Termelőszövetkezet Alsójárási dűlőjében már elvetették az utolsó tizennégy hold búzát is. A finisben Patonai Sándor irányította a munkagépet. (Fehér felv.) A pályaválasztás előtt álló fiatalok sok esetben. képességeik és az elhelyezkedési lehetőségek mérlegelése nélkül döntenek. Sokan választják az úgynevezett „divatos” szakmákat. Ez azt jelenti, hogy egyes foglalkozási ágakban már gombostűt sem lehet elejteni. Másutt viszont hiány mutatkozik szakemberekben. Városunkban például nincs utánpótlás az órás- az üveges- és a cipészszakmákban. Az elmondottakat igazolják a lábbelikészítő ktsz főkönyvelőjének szavai is: — Az elmúlt évek folyamán évenként két-három ipari tanulót sikerült szerződtetnünk. Az idén viszont csak egy fiatal választotta ezt a szakmát. Jövőre talán már egy sem ... — Miben látja az utánpótlás hiány okát? — A köznyelven a „suszter” szónak bizonyos rossz „mellék- íze” van. Részben ezzel a „kapíafaszemlélet”-tel magyarázható a fiataloknak a cipész szakma iránt tanúsított idegenkedése. Jogosan vetődik fel tehát ezek ulán a kérdés: mi lesz, ha elkopik a cipő? Lesz-e, aki megjavítsa?... (pintér) Féléves „jubileum" Az Irodagéptechnika Vállalat országos hálózatának nagykőrösi fiókja a napokban ünnepelte fennállásának féléves évfordulóját. A vállalat alkalmazottai ebből az alkalomból szombaton este az Aranykalász Étteremben vacsorát rendeztek, melyre meghívták az irodagépmű- szerész-tanulókat. A hangulatról az étterem zenekara gondoskodott. Az évfordulóval párhuzamosan — november 7-e tiszteletére — a műszerészek közöt megalakult három, a „szocialista" címért küzdő brigád. Kettő az író, egy a pénztárgép részlegnél. Az alakuló gyűlésen a műhely művezetője, Metzger János köszöntötte a brigádok tagjait, vezetőjüket, és eredményes munkát, sok sikert kívánt céljuk eléréséhez. CÉGTÁBLA KIEGÉSZÍTÉS V. 248 mosógép. A gyárnak kö- j zel háromezer kötetes könyv- íj tára van és még külön műszaki ^ könyvtára. A gyári fuvószene- ^ kar szép sikereket ért el. íj í A gyár évente 1 200 000 fo- íj rintőt költ az új munkaruhák íj beszerzésére, és 200 gyermek ^ van a gyár intézményeiben. íj Kovács Sándor igazgató írta 'j elmúlt évben a Nagykőrösi $ Híradóban: „Ha a Gschwindt g családnak valamelyik tagja er- 'j re vetődne, nem ismerne rá a £ régi kis konzervgyárra, azt 'j sem tudná, hol leéli bemenni. | A gyár régi kapuja ott volt, íj ahol most az orvosi rendelő é van. Ahol most a műszaki ősz- $ tály van, ott még az 1950-es 'j évek elején is szőlőültetvény ^ volt présházzal”. j. á A történelmi korszakoknak ; nemcsak uralkodó eszméi, ha- íj nem uralkodó népélelmezési £ cikkei is voltak. Nálunk a é XVIII. század egyik legelter- é jedtebb népélelmezési cikke a é köleskása volt, amely százöt- ^ ven év múlva átadta helyét a ^ burgonyának, amely a XIX. í y században a vitaminok, a zöld- ^ ség- és gyümölcsfélék kerültek 'j előtérbe, valamint a gépesítés í. y következményeként a készéte- ^ lek, a konzervek. í i Vege y. lékát tészta adta. gyártása azóta megszűnt. A felszabadulás óta épült: a velőüzem, az új kazánház, a hűtöttlé tároló, a gyümölcslé gyártóvonal, az új paradicsom és zöldborsó gyártóvonal, a kilenc borsócséplő-f ej tőgép, uborka gyártóvonal, a transzformátorház, a raktárak, az öltöző, az ebédlő, a vízhűtőtorony. A gyár 1532 megkérdezett alkalmazottja közül saját házban lakik ezerháromszáz- nyolcvanhét (55 százalék). Számuk azóta körülbelül százzal gyarapodott. Szezonban a nők arányszáma 66—68 százalék. A jelenlegi életkor a férfiaknál 35.6 év, a nőknél 32.6 év. Vannak családok, ahonnan az összes munkaképes családtag a gyárban dolgozik. 1963- ban 295 motorkerékpár és 22 személyautó volt a konzervgyáriak birtokában, továbbá 261 televízió és 3200 lesz már 1965-ben. A kétszeres termeléshez nagyarányú gépesítés szükséges. Jelenleg a gyárterület 286 800 négyzetméteren fekszik. A beépített terület 45 768 négyzetméter. Jelenleg 1662 vagon árura van raktár, az évi termelés 32 százalékára. A rekonstrukció költsége 251.5 millió forint, ebből épületre 92.5 millió, gépekre 150.5 millió, egyebekre 8.5 millió forint jut. A dobozüzemre 29.6 millió forintot költ a gyár, a kazánokra 22.3 millió forintot, a paradicsomfeldolgozás további gépesítésére 18 millió forintot. 1954-ben a gyár termelési értéke 97 millió forint volt, tíz év alatt ez négy száztízmillióra emelkedett. 1954-ben a gyár összes termelési értékének 41 százaVII. rész „Ha Gschwindték ma erre vetődnének..." Dr. Konrád Zoltán v, A technológia korszerűsíté- •! se érdekében automata lakko- í, zó, litografáló, doboz és lapkaíj gyártó vonalakat, automata, $ illetve félautomata paradi- í, csompiiré, hámozott paradi- csőm, borsó, bab, lecsó előál- íj lító vonalakat létesítenek, ^ automata mosó, töltő, záró és £ címkéző, valamint csomagoló $ gépeket szereznek be. £ A rekonstrukció után a ^ zöldborsó feldolgozás napi 25 ^vagonról napi 50 vagon hüvelyes zöldborsóra, a zöldbab íj 10 vagonról 18 vagonra, a légcső 10 vagonról 16 vagonra, fj a paradicsom napi 45 va- íj gonról 65 vagonra, a csemege- é uborka 8 vagonról 18 vagonra, |a gyümölcs ivóié 2.5 vagonról Íj5 vagonra, a befőtt 6 vagonéról 15 vagonra, a hámozatlan íj paradicsom napi 5 vagonról j.12 vagonra emelkedik, é j 1970-re ennek megfelelően a íj 2600 vagonos jelenlegi szén- íj szükséglet 8400 vagonra növekszik. A jelenlegi 22 tonna | óránkénti gőzszükséglet 42 íj tonnára növekszik. A 3600 ^MWo villamosáram-szükséglet é 7300 MWó-ra növekszik, s ^ ebből 3800 MWó saját terme- é lésű lesz. A 300 köbméteres é óránkénti vízszükséglet 630 ^köbméterre növekszik. A mun- A kas- és alkalmazott létszám * Ma este a művelődési ház kultúrcsoportja kultúrműsort ad a Szabadság Termelőszövetkezet klubjában. Utána tánc következik. Az előadás 6 órakor kezdődik meg. k Nyolcvan hold szőlőt és ötven hold gyümölcsöst telepítenek az idén a Petőfi Termelőszövetkezetben. A telepítésekből eddig már három holdat elvégeztek. k Táncdalest lesz vasárnap este a Kőrisfa Cukrászdában. Fellép Mikes Éva táncdaléne- kesnő. k Ma este a konzervgyár gépüzemében a pártalapszervezet vezetősége disznótoros vacsorát rendez az üzem dolgozói és családtagjai részére. k Négyszáz forintra bírságolta a városi tanács szabálysértési hatósága Zsuppon Ambrust (Száraz dűlő I3/A) mezei rongálásért. k MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? A törvény balkeze. Angol íilmvígjáték. Peter Seller főszereplésével. Széleszvásznú. Kísérő műsor: Ének a vasiéi. ^ : -Síi.. .