Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-21 / 273. szám

endre VIII. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM 1964. NOVEMBER 21, SZOMBAT A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Építési képes híradó Épül az izbégi űj négytantermes iskola. Az építkezések jövőre befejeződnek. Azután végre kulturált körülmé­nyeket biztosíthatnak majd a jelenleg túlzsúfolt izbcgi iskolában. A szülők jelentős társadalmi munkával segítik az építkezést Közel egymillió forintba került a közkedvelt Határcsár­da korszerűsítése. Május 1-rc lesznek készen vele. Az építkezést a városi tanács saját kezelésben végzi, Vár­völgyi Imre csoportvezető irányítása mellett Rendezik a régi benzinkút helyét. A 11-es müút felújítá­sával egyidejűleg bővítik az autóparkolót is. Kedves színfoltja lesz ez a fogazott gépkocsiparkoló a város Du- na-partjának A filmszínház műsorán ma és holnap a Don Carlos, 23- tól 25-ig az Udvari bolond, az ifjúsági matiné műsorán va­sárnap délelőtt Az ügyefogyott Rómeó című film szerepel. Azonnal felveszünk gépésztechnikust, automata gépbeáilítőt (Tomos-rend- szerú gépekhez), rajzkihú- zót. fém- és műanyag szer­számszerkesztőt. Jelentke­zés a Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat mun­kaügyi csoportjánál. Szent­endre, Dózsa György út 36/b szám alatt VERSENYHÍRADÓ Nagy a lemaradás a kukori­caszár betakarításában és ez késlelteti a tavaszi vetések alá végzendő mélyszántást. A gép­állomás valamennyi erőgépe készen áll arra, hogy a leta­karított földeken a munkála­tokat elvégezze. Gyorsítani kell tehát minden gazdaságban a kukoricaföldek letakarítását A járási verseny sorrendje november 18-án: Termelőszövetkezetek: 1. Mathiász, 2. Április 4., 3. Pe­tőfi, 4. Úttörő, 5. Május 1. Szakszövetkezetek: 1. Árpád, 2. Egyetértés, 3. Kék-Duna, 4. Havasi Gyopár, 5. Aranyka­lász, 6. Béke, 7. Dunakanyar. Tanácskoztak a fiatalok A feltörekvő nemzedék nevelése jó kezekben van Az elmúlt héten tartotta meg küldöttértekezletét a KISZ járási bizottsága. Járá­sunk fiatalságának ez a meg­mozdulása a "végzett munka és helytállás nagyszerű bizonyí­téka volt. Az alapszervezeti vezetőség és küldöttválasztó taggyűlése­ken küldöttként megválasztott 74 fiatal közül 71 fiatal képvi­selte alapszervezetét — hozzá kell tenni — méltóképpen. Az elnökség megválasztása után pomázi úttörők köszöntötték Adóbevallás A liíizadó és lakáshelyreállítási hözzájárulás jövő évi megállapítá­sa végett a háztulajdonosok (ha­szonélvezők, birtokosok) illetőleg a házingatlanok kezelői november hó 30-ig házadó bevallást kötelesek benyújtani azokról a2 épületekről, a) amelyeket az idén vettek használatba; b) amelyeket állami tulajdonból való mentesítés folytán az idén kaptak vissza; c) amelyeknél a tulajdonos, vagy a bérlő személyében a tavalyi, il­letőleg az idei évre benyújtott ház­adóbevalláshoz képest változás történt; (esetleg a helyiségek szá­mában) ; d) amelyeknél a bérjövedelem összegében idén bármilyen mérvű változás következett be. Adóbevallási kötelezettség eseté­ben, a bevallást az egész épületre kiterjedően kell benyújtani a váro­si tanács pénzügyi osztálya adó­csoportjánál, az ott beszerezhető „Bevallási ív’1 nyomtatványon. A bevallás határidő után történő benyújtása, vagy a benyújtás el­mulasztása bírságolást von maga után. A városi tanács pénzügyi osztálya Humorban nem ismerünk tréfát Kibédy Ervin, Csala Zsuzsa, Felföldi Anikó ma este városunkban SPORTHÍREK Kerékpáros versenyt rendez a Kerékpáros Szövetség most vasárnap. Gyülekezés fél 10 órakor a Kossuth L. u. 5. sz. ház udvarában. Indulás a Fő térről 10 óra­kor. A november 15-én lebonyo­lított kerékpárverseny ered­ményei a következők: 1. Vaszi László, 2. Szántó József, 3. Vö­rös László, 4. Mészáros Ferenc, 5. Droborits Iván. (sefesik) A város ügyeletes orvosa november hó 22-én dr. G'ó’mei Pál körzeti orvos. Közegészségügyi tárgyalás. A tanács alá nem rendelt üze­mek és intézmények vezetői­vel tanácskoznak november 24-én a városi tanács végre­hajtó bizottságának vezetői. Ismertetik a meghívottakkal a tanács előtt álló feladatokat és a tanács szakosztályainak vé­leményét az üzemek egész­ségügyi, szociális és munkavé­delmi helyzetéről. A járás ügyeletes állatorvo­sa november hó 22-én dr. Pa- tócs András körállatorvos Ta- hitótfalu, Zrínyi u. 4. A járá­si szolgálat a város területére nem terjed ki. tettek magukért a tanulásban, munkában, a kultúrában és a sportban. Bizakodással és re­ménnyel tölthet el valameny- nyiünket az a tudat, hogy a felnövekvő nemzedék nevelése jó kezekben van ■— pedagógusaink, nevelőink mindent megtesznek a jövő generációjának nevelése érde­kében. örvendetes az a tény is, hogy egyre több azoknak a KISZ-es ifivezetőknek a szá­ma, akik részt vesznek egy- egy úttörőcsapat munkájában, irányítják, vezetik őrsük, vagy rajuk életét. A nagy tetszéssel fogadott beszámoló befejező sora ez volt: „Mindezek a célkitűzé­sek, programok, melyeket a KISZ eddig és ezután is a fia­talok elé állított, vagy állítani fog, azt a célt szolgálják, hogy egész ifjúságunk alkotókészsé­gét a szocializmus teljes fel­építésének szolgálatába állít­suk, mert a szocializmus tel­jes valóságában az ifjúságé. Kötelességünk tehát, ezért a legtöbbet tenni.” A beszámolót élénk vita kö­vette. Az alapszervezetek kül­döttei elmondták szervezeti életük gondjait, bajait és örö­meit. Kifejezésre juttatták azt a véleményüket, hogy az újjá­választott járási bizottságnak továbbra is lendülettel és lel­kesedéssel kell fáradoznia, va­lamennyi alapszervezet moz­galmi életének színvonalasab­bá tétele érdekében. Az újjáválasztott járási bi­zottság megválasztotta a vég­rehajtó' bizottságot, melynek titkára Nagyváradi László lett. S. J. Kikoforják a Pap-szigeti öblöt A város párt- és tanácsve­zetői az elmúlt napokban tár­gyalásokat kezdeményeztek az Országos Vízügyi Igazgatóság­gal abból a célból, hogy a Pap-szigeti gáttal lezárt öböl medrét kikotorják. Az illetékes vízügyi hatóság elhatározta, hogy a kikotrott ágat télire hajók kikötésére is alkalmas­sá teszi. Az öböl algásodásának megakadályozása céljából „surranta” átereszt készítenek a jelenlegi gátba. Ez magas és középmagas vízállás esetén megfelelő öblítést biztosít az öböl számára. Tanácstagok fogadóórái, beszámolói Seller András 27-én 19 óra­kor Katona József u. 22. sz. alatti lakásán, ifj. Bakó Fe­renc 27-én 19 órakor Pannó­nia u. 4. sz. alatti lakásán, választókerülete részére fo­gadóórát, Torsok Sándor 23- án 18 órakor a Ferences Gim­názium Sallai Imre utcai épü­letében, Becsei László 23-án 18 órakor Nagyváradi u. 6. sz. alatti lakásán, Krunity Dömö­Jíiíiintviós A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulója alkalmából kitüntették a leg­jobb sportvezetőket, a legte­vékenyebb társadalmi aktívá­kat. A kitüntetettek sorában olvashattuk Szellő József járá­si végrehajtó bizottsági titkár nevét is, aki a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitün­tetést kapta. Gratulálunk! tör 24-én 18 órakor az Álla­mi Gimnázium Római sánc u. 1. sz. alatti épületében, Benkovits György f. hó 24-én 13 órakor Ady Endre út 12. szám alatti lakásán, Nyilas István £5-én 17 órakor Vas­vári Pál u. 3/A sz. alatti laká­sán, Jurcsik Béla 25-én 19 órakor Paprikabíró u. 7. sz. alatti lakásán, Fáik Lajos 25- én 18 órakor Görög u. 6. sz. alatti lakásán, Hornyák Jenő 26-án 19 órakor Koltói Anna u. 1. sz. alatti lakásán, Sashal­mi Lászlóné 26-án 18 órakor a Tűzoltóság Martinovics u. 11. sz. alatti épületében, Örlei Elemér 26-án 17 órakor Málna u. 2. sz. alatti lakásán, Kar­dos László 26-án 18 órakor a Határcsárda különhelyiségé- ben, Stieger János 26-án ]8 órakor Kőzúzó u. 8. sz. alatti lakásán, Szerencsés Józsefné 26-án 17 órakor Telep u. 8. sz. alatti lakásán választókerüle­te részére tanácstagi fogadó­órával egybekötött beszámo­lót tart, melyre az érdekelt választókerületek választói; ezúton is meghívja a városi tanács végrehajtó bizottsága CSAK 16 ÉVEN FELÜLIEKNEK! „Carmina Burana” címmel zenés irodalmi estet rendezünk november 22-én, vasárnap 18 órai kezdettel. Az előző tájékoztatástól el­térően az est a művelődési ott­honban kerül megrendezésre. NAGY LÉPÉS: HAT HOLD EPRES SZIGETMONOSTORON Az utóbbi időben gyakran hallani a Szigetség jövőjéről, a Szentendrei-sziget községei­nek távlati fejlesztéséről. A rádió és napilapok nemrég ad­tak hírt arról, hogy öntöző­művek építését kezdték meg. Ezek elősegítik a községek gazdálkodásának belterjes fej­lődését. E fejlesztési irány mellett örömmel kell üdvözöl­ni azt a kezdeményezést is, melyről a napokban kaptunk hírt. A szigetmonostori Béke Szakszövetkezet hat holdon te­lepített eperpalántákat. A szakszövetkezetnek ez az első, közös, nagy értéket biztosító telepítése. Hogy mekkora ér­téket képvisel, azt egyetlen adattal mutatjuk be. Az idei év azt mutatja, hogy egy hold epres 120 000 forint eredményt hozott átlagosan művelőinek. Szakszerű gondozás mellett ez a hatholdas telepítés közel 700 000 forint jövedelemmel kecsegtet a termőrefordulás után. Ne gyújtsd a gyógyszert! Ismeretterjesztés a patikában A napokban dolgom akadt a Paprikabíró utcai gyógy­szertárban. A patikába lépve meglepetéssel láttam, hogy a pulton röplapok és füzetek kí­nálják magukat. Az egyik röplap a mértéktelen gyógy­szerfogyasztás ártalmairól szól, majd felhívja a figyel­met, hogy a beteg meggyógyu­lása után a megmaradt gyógy­szereket ne gyűjtsük össze, — kivéve a közismert fájdalom- csillapítót, lázcsillapítót, vagy hashajtót — hanem a külön­féle porokat, pirulákat, kana­las orvosságokat semmisítsük meg, mert azok veszélyeket rejtenek magukban. Égjük ilyen veszély az, hogy a gyógyszerekben bizonyos idő eltelte után vegyi átala­kulás történik, az addig nagy gyógyhatású tabletta, vagy más gyógyszer, az egészségre károssá, mérgezővé változhat. Gyerekes családoknál már sok tragédiát okozott a sok tetszetős külsejű, különféle gyógyszer és altatószer. A gyermekek kezébe jutva sú­lyos mérgezéseket idéztek elő. De azért sem szabad a meg­maradt gyógyszereket később felhasználni, vagy esetleg másnak adni, mert ami az egyik betegnek jó, a másiknak lehet, hogy ártalmas. A gyógy­szerek kiválasztását és adago­lását bízzuk mindig az orvos­ra. Érdeklődésünkre Wolff La­jos, a gyógyszertár vezetője elmondta, hogy az Egészség- ügyi Minisztérium Felvilágo­sító Központja adja ki ezeket a felvilágosító könyvecskéket. Kató György közvetlen és meleg szavakkal a megjelent küldötteket. Nagyváradi László, a KISZ járási bizottságának titkára terjesztette a küldöttértekezlet elé a bizottság beszámolóját. Mint mondotta: a felkészülés időszakában valamennyi alapszervezet­nél megtartották a vezető­ség- és küldöttválasztó taggyűléseket, melyeken száztizenegy hozzá­szólás hangzott el, 106 KISZ- tagot választottak a huszonkét alapszervezet vezetőségeibe. A bizottság beszámolója részle­tesen elemezte az ifjúság nép­szerű mozgalmának, az Ifjú­ság a szocializmusért mozga­lomnak eredményeit, hiányos­ságait, a munka, a tanulás, a kultúra és a sport területén. Az elemzésből kitűnik, hogy KISZ-fiataljaink és úttörőink együttesen 5ö 984 óra társadalmi mun­kát végeztek az elmúlt három év alatt. A bizottság jelentette a kül­döttértekezletnek, hogy KISZ-tagságunk jelentősen növekedett az elmúlt időszak­ban, ami azt bizonyítja, hogy egyre több és több lesz azok­nak a fiataloknak a száma, akik öntevékenyen bekapcso­lódnak az ifjúsági mozgalom­ba, ahol formálódik jellemük, változik magatartásuk és hasznosan töltik el szabad ide­jüket. Részletesen foglalkozott a beszámoló úttörőmozgalmunk jelenlegi helyzetével és pozití­van értékelte csapataink mun­káját. A legfiatalabbak is ki­Hosszú idő után látunk ismét városunkban hivatásos művé­szeket. Reméljük, hogy kelle­mes órákat szereznek azoknak, akik szeretik a humort, vidám jeleneteket, a kitűnő táncdalo­kat. S ha valóban kitűnő lesz a műsor, sok tapssal jutalmazzuk művészeink első bemutatkozá­sát. Várjuk a sikert, — mert humorban a szentendreiek sem ismernek tréfát... Ezzel a hangzatos címmel tart nagyszerűnek Ígérkező műsort ma délután 4 órai kez­dettel a tanácsháza nagytermé­ben a Vidám Színpad művé­szeinek együttese. Már is nagy érdeklődés nyilvánul meg Ki­bédy Ervin, Csala Zsuzsa, Dé­vai Hédi, Felföldi Anikó, Gál- csiky János, Csonka Endre és Zsudi József vendégjátéka iránt. A sok humorral, zenével, táncdalénekkel tarkított mű­sort Körmendi Vilmos kíséri.

Next

/
Oldalképek
Tartalom