Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-13 / 266. szám

am. NOVEMBER 13, PÉNTEK »*Mi »iF.c.y '^Mivíap KITŰNT & a £3 A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Hzimonidesz Lajos nyugalmazott evangélikus püs­pök, tábori vezérőrnagynak a társadalmi haladás érdeké­ben kifejtett több évtizedes tevékenységéért, történeti és hadtörténeti munkásságáért, az állam és a magyar evangé­likus egyház jó viszonyának kialakulásában szerzett érde­mei elismeréséül 80. születés­napja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára nyúj­totta át. Jelen volt a kitün­tetés átadásánál Prantner Jó­zsef, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Kaszás Fe­renc vezérőrnagy, honvé­delmi miniszterhelyettes (MTI) KlOSZ-akadémia Vácott Megyei viszonylatban úttörő kezdeményezésnek számít a KIOSZ váci szervezetének el­gondolása. A TIT segítségével tíz előadásból álló sorozatot in­dítanak hétfőn este Köztársa­ság úti székházuk kultúrter­mében. A helybeli kisiparosok és ktsz-tagok részére a novem­ber 16-i előadást dr. Szabó Géza, a járási ügyészség veze­tője tartja. • • üssihmgkm a népgazdaság érdekével Ha ezekhez hozzászámítjuk az utolsó negyedév szokásosan nagy tennivalóit — a feladat temérdek. Minden jó, ha a vé­ge jó, tartja a közmondás. Az év végi feladatok valahogy mégis másképpen vetődnek fel, mint az eddigiek során. Rohammunka és a szokásos év végi hajrá nélkül szükséges teljesíteni a terveket, biztosít­va ezzel a jövő esztendő, a második ötéves terv befejezé­sének jó előkészítését. Az iparvállalatok — van ilyen rendelkezés — nem is hasz­nálhatnak fel több túlórát a negyedik negyedévben, mint az előző harmadikban. Miről van tulajdonképpen szó? Maximális erőfeszítés szükséges, de ez nem annyira a mennyiség hajszolására, mint inkább az önköltség csökkentésében előállott elma­radás megszüntetésére irá­nyuljon. Nagjfokú rövidlátásra vall az olyan év végi hajrá, amely többszörösen megbosz- szulja magát. A mértéktelen túlórázás rontja a minőséget. De továbbmenve: az egyéb­ként is nagyon igénybe vett közlekedés számára túlterhe­lést jelentene az a nagy áru­tömeg, amit a vállalatok az esztendő utolsó napjaiban rá­zúdítanának. Más tapasztalat is figyelmeztet! Például az, hogy az év elején a roham­munkát követően a szerelőmű­helyek hetekig állnak, mert a hajrában kiürítették az alkat­részraktárakat. Vagy: az épí­tők fagyszabadságra mennek, mert nem gondoskodtak a munkahelyek téliesítéséről. Az idén januárban a gépipar ter­melése például 28 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly decemberben. Az esztendő vé­gével igaz, egy elszámolási időszak lezárul, de kezdődik egy új, amelytől mindenki ugyancsak eredményt vár. Nagy könnyelműség volna te­hát az új feladatok sikeres megoldásához vezető hidat fi­gyelmen kívül hagyni. Az építőipar tavaly több mint egymilliárd forintos adóssággal zárta az eszten­dőt. Ez látható volt már az év második felében, az ille­tékesek mégsem néztek szem­be őszintén a tényekkel. A tervek teljesítését szorgal­mazva megfeledkeztek a za­vartalan téli munka felté­teleinek biztosításáról. Az idén a kormányszervek idő­ben felszólították az építés­ügy vezetőit, hogy mérjék fel, milyen területeken szá­míthatnak nagyobb elmara­dásra. E reális kép nem­csak az építőiparban teszi le­hetővé az erők ésszerű át­csoportosítását, hanem pél­dául a gépiparban is biz­tosítja a hátralévő felada­tok megfelelő rangsorolását. Ha például valamelyik épít­kezésnél nagyobb elmaradás várható, felesleges az ide tervezett gépeket megerőltető túlórázással határidőre le­gyártani. A dolgozókat is jogosan bosszantja, ha va­lamit áldozatos munkával elkészítenek az év végéig és látják, hogy a gyártmányt nem szállítják el. Szükséges, hogy minden iparág és vállalat pontosan mérje fel a hátralevő idő­szak feladatait. Ha például a tervben és a szerződési kötelezettségek között olyan tételek szerepelnek, amelyek pillanatnyilag a beruházá­soknál, a kül- és belkeres­kedelemben nélkülözhetők, ne erőltessék legyártásukat. Ehe­lyett inkább olyan termé­kekre összpontosítsák az erő­ket, amelyek a beruházá­sok gyors üzembehelyezését, a sürgős kül- és belkeres­kedelmi igények maradékta­lan kielégítését valóban se­gítik. A terv teljesítése és túlteljesítése az év végén sem öncél, hanem ekkor is a szükségletek legjobb, nép- gazdaságilag legésszerűbb ki­elégítését hivatott szolgálni. Nemcsak a népgazdaság­nak, a vállalatnak is ja­vára válik, ha elejét veszi a felesleges túlórázásnak, ro­hammunkának. A munkáso­kat megkímélhetik az em­berfeletti erőfeszítésektől és megfelelő feltételeket teremt­hetnek, hogy az új esztendő első napjaitól folyamatosan dolgozhassanak. Már most az esztendő végén kell át­törni a pangásnak és a hajrának ezt a furcsa körét. Az üzemi pártszervezetek, és a járási pártbizottságok sokat tehetnek azért, hogy az, eyvegi rohammunka az idén már ne nyerjen „pol­gárjogot” a vállalatoknál. S a munka értékelésében az év végén is változatlan mér­cét alkalmazva — összhang­ban a népgazdaság érdeké­vel — a pártszervezetek elő­segíthetik, hogy a termelési százalékok ne homályosítsák el az egyéb tervszámokat, a feladatok jó minőségű, gaz­daságos teljesítését. Kovács József SÁROS UTAK Vácról, Vácduka felé hala­dunk, a 198-as jelű úton a közlekedésrendészet egyik gépkocsijával. A község elölt alig egy kilométerre hirtelen fékez a gépkocsi, megáll, s a rendőrtiszt a ko­csiból kiszállva, megkérdezi az úton álló idős férfit, hogy miért van itt ekkora sár. — Hordjuk a répát az Új Barázda Tsz földjéről — fe­leli a bácsi. — És mielőtt kiérnek az útra, nem tudják a kereke­ket a sártól megtisztítani? — Nem érünk rá mi ar­ra, kérem. Szeretnénk a ré­pahordást időben befejezni. Mert az ugye, fontos, hogy a tsz mielőbb elvégezze a munkáját. A földön dolgozók, nagy­részt asszonyok, akik a szál­lító jármű érkezésére vár­nak, köréjük sereglenek és értetlenül, szinte ellensége­sen hallgatják a rendőrtiszt és az idős ember vitáját. Nem akarják megérteni, hogy a tiszt nem okvetetlenkedni akar. A rendőrtiszt beül a kocsi­ba. Jó 50 méter után ism^t kiszáll, megkérdezi az ott dolgozó útőrt: tett-e az ügy­ről jelentést? — Igen — mondjn az út- 6- — jelentettem a dolzot és a tsz vezetőjének is szóltam, de mindeddig nincs foga­natja. Bemegyünk Vácdukára, az Új Barázda irodájába. Az al­hadnagy elmondja jövetele célját, s azt is, hogy az ügyben kénytelen lesz felje­lentést tenni. Hiszen a ré- paföldtöl kezdve az út vé­gig ragad a sártól s ez nagy balesetveszélyt jelent. Az irodában azonban nem értik, miért kell ebből ügyet csinálni? A rendőrtiszt ma­gyarázza: hány és hány olyan baleset volt, amikor motoros haladt az úton, s hirtelen rá­hajtva a sárra, kicsúszott aló­la a gép. Halálos baleset is történt már így. Ez az érv, úgy látszik, már belátásra bírja a bentlevő- ket. Elkezdik kérlelni a rend­őrtisztet: ne tegyen feljelen­tést, ezentúl letisztítják a földről kijövő járművek ke­rekét, jobban vigyáznak az útra. Ügy beszélnek, mint akik most hallják először, hogy az útra vigyázni kell. Végül menállapodás sziile- tik. A rendőrtiszt nem tesz feljelentést, a tsz viszont vál­lalja. hogy letisztítják a ke­rekeket. Azután haladunk to­vább. természeteden óvato­san. mert az ú’o"1 másutt is nagy a sár... És nagy a balesetveszély... (m. j.) A visszaélési lehetőségek csökkentése érdekében a pos­taszolgálati szabályzat előír­ja a takarékbetétforgalmat le­bonyolító pénzfelvevő alkal­mazott negyedévenkénti le­váltását és más beosztásba helyezését. Törökbálinton Boldog Lajosnénak, „szociális körülményekre” figyelemmel, engedélyezték, hogy tovább­ra is pénzfelvevőként dolgoz­zon a postahivatalnál. 1963. márciusában T. S.-né törökbálinti lakos ebédszü­net alatt akart takarékbe tőr tét elhelyezni. Boldogné enr gedett az ügyfél kérésének, átvette a pénzt, beírta taka­rékkönyvébe, a postabélyeg­zőt és beütötte, majd a pénzt asztalfiókjába zárta és ezután ment ebédelni. A pénzfelvevő ebéd után nem vezette keresztül az elő­írt nyomtatványokon a beté­tet, így hiány nélkül szá­molt el a főpénztárosnak. Leg­közelebb már ügyfeleit a ta­karékkönyvbe történt be­jegyzés és a pénz átvétele / után azonnal útjukra enged- \ te. Bár egyeseknek ez a gyors ? „bürokráciamentesség” fel- / tűnt, nem gyanakodtak, örül- í tek, hogy nem kell várakoz- ? niok. \ Boldogné emlékezetébe vés- \ te, hogy kiknek a betétjét j sikkasztotta el. Amikor kö- \ zülük akart valaki pénzt ki-\ venni, a kifizetést úgy esz-' közölte, hogy egyúttal egy másik betétes számlája tér-j hére „fiktív” pénzfelvételt '■ könyvelt el. í Ily módon közel ötvenezer • forintot sikkasztott el. ; A törökbálinti postahivatal '■ vezetője súlyos mulasztást követett el, amikor nem az előírásnak megfelelően, de olykor egyáltalán nem vé­gezte el a betétesek könyvé- \ nek összehasonlítását a pos- ■ tán nyilvántartott ellenőrző-; lappal. Ez tette lehetővé, ‘ hogy Boldogné mindig csak a rendben levő betétkönyveket adta át főnökének. j A Magyar Hajó- és Darugyár Váci Gyáregysége keres: ARSON HEGESZTŐ, SZERKEZETI LAKATOS, LAKATOS (általános) betanított munkásokat és segédmunkásokat. Ülésí tartott az országgyűlés külügyi bizottsága Az országgyűlés külügyi bizottsága csütörtökön Szir­mai István elnökletével ülést tartott a Parlament Gobelin­termében. Az ülésen részt vett Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnök- helyettese, Vass Istvánná, az országgyűlés elnöke. A tanácskozáson Péter Já­nos külügyminiszter számolt be a nemzetközi kérdések­ről. Az ezt követő vitában felszólalt Barcs Sándor, Bi- gár Jánosné, dr. Dési Fri­gyes, dr. Germanus Gyula, Kállai Gyula, dr. Móricz Virág, Szakosíts Árpád és Szirmai István képviselő. (MTI) Az Országos Földműves szövetkezeti Tanács ülése Csütörtökön ít SZÖVOSZ- székház nagytermében össze­ült az Országos Földműves­szövetkezeti Tanács, hogy megvitassa a szövetkezeti ke­reskedelem, illetve a falusi lakosság ellátásával kapcso­latos tennivalókat. Részt vett az ülésen Tausz János, bel­kereskedelmi miniszter, Szir­mai Jenő, a SZÖVOSZ el­nöke, Bégen Imre, az El­nöki Tanács tagja, a SZÖ­VOSZ felügyelő bizottságá­nak elnöke, Molnár Károly, a SZÖVOSZ elnökhelyettese, A tanácskozás előadója rá­mutatott: gondoskodni kell arról, hogy a falusi üzlet­hálózat és áruválaszték ösz- szetétele, az árukínálat és kiszolgálás színvonala foko­zatosan megközelítse a vá­rosi kereskedelmét. Minden szinten meg kell valósítani a kereslet rendszeres és mód­szeres tanulmányc_..-út. SZÁMADÁS Mar két hónap sem vá­laszt el bennünket az esztendő végétől. Az okos „finis ’-hez mindenütt az eddigi munka alapos elemzése szükséges. Az állami ipar első háromnegyed- évi tervét mintegy 2 százalék-' kai túlteljesítette, noha két fontos tárca, a Kohó- és Gép­ipari Minisztérium, valamint az Építésügyi Minisztérium vállalatai 1—2 százalékkal el­maradtak az időarányos fel­adatokhoz képest. Az egy munkásra és alkalmazottra jutó napi teljesítményérték 4,7 százalékkal növekedett az elő­ző év azonos időszakához ké­pest, a létszám ugyancsak ennyivel. Az esztendő eddigi részében a legnagyobb elmara­dás a költségszint alakulásá­ban tapasztalható. A termelési költségek alakulására kedve­zőtlenül hatott a laza létszám- gazdálkodás. A termelés nö­vekedésének alig valamivel több, mint a fele származott a termelékenység emelkedésé­ből. A magas létszámok elle­nére a vállalatoknál a tavalyi­hoz képest növekedett a túl­órák száma, ami arra vall, hogy — ott helyben — nem | történtek hathatós intézkedé­sek a munka- és üzemszerve­zés megjavítására, a belső tar­talékok feltárására. „A takarékbetétekért az állam szavatol“ ítélet a törökbálinti postai sikkasztás ügyében Boldog Lajosné elfogadható magyarázatot nem tudott ad­ni, miért követte el tettét: hi­szen férjével együtt közel négyezer forint jövedelmük volt. A Pest vidéki Járásbíróság Boldog Lajosnét négy kisko­rú gyermekére, mint eny­hítő körülményre tekintettel 2 év 4 hónapi szabadságvesz­tésre ítélte. A törökbálinti betéteseket nem érte kár, mert a takarék- betétekért az állam szavatol; Bóldog Lajosnét pedig köte­lezte a járásbíróság az okozott kár megtérítésére. Dr. Bíró Imre — A táplálkozásról és az életmódról tartanak vitát ma este 6 órai kezdettel a váci városi Madách Imre műve­lődési ház ifjúsági klubjá­ban. fejezte be mondanivalóját csendesen, nyomatékos hang­súllyal. — Nem javaslom. Mély csend támadt, amikor leült. A lélegzetvételek apró nesze is hangos morajnak tűnt. Mindenki várta, mi lesz, ho­gyan felel majd erre az, akit illet. Szíve most ismét heveseb­ben zakatolni kezdett. Palócz szavai még nem jutottak el a tudatáig, csak az egyes meg­állapítások. Rá különös mó­don nem haragudott. Amit mondott, ha fájt is, igaz volt. De ami most fog következni, attól félt. Felfogta a feléje forduló tekinteteket, az arco­kat kutatta, ki lesz a követke­ző, ki folytatja tovább a meg­kezdett gondolatsort. Az el­utasított munkásasszony? Vagy az öreg Lukács? s Egyik sem. Ladányi, egy vele egykorú esztergályos emelte fel kezét. — Évekig dolgoztunk együtt. A mi brigádunk segí­tette, hogy elvégezhesse az egyetemet. Amióta főmérnök lett, csak nagy ritkán jön el közénk. Akkor is siet, lát­szik az arcán, csak kénysze­rűségből teszi... Összemosódtak előtte az arcok, csak szavakat hallott, különböző hangsúllyal ejtett szavakat. Hol forróság ön­tötte el testét, hol meg va­cogott. A gyár a tervet eddig százegy százalékra teljesítet­te. Akkor? Leszavazták. Hazafelémenet úgy imboly- gott a lába, mint a betegé, aki a műtét után most tanul újra járni. Prukner Pál ró alakja megnőtt, ő meg kis ponttá zsugorodott. — Segítenie kellett volna azon az emberen. Igaz, nincs törvény rá, hogy a főmérnök­nek kötelessége segíteni azt, aki egyszer visszaélt a bi­zalmával. De ha a főmérnök kommunista... Lehunyta szemét, de Pa- lóczot így is látta. S a hang­ját most már egészen kö­zelről hallotta. Éppen azt mondta: — Mindez az ő hibája? A mi hibánk Is, akik hagytuk, hogy elvitathatatlan képes­ségeit oly módon fejlessze ki, elképzeléseit úgy váltsa va­lóra, hogy közben semmibe vegye a körülötte élő emberek gondjait, bajait. Palócz szavai, megállapítá­sai lehunyt szemei függönye mögött képpé váltak: a tech­nikus részegen jött be a gyárba. Nem kérdezett tőle semmit, azonnali hatállyal föl­mondott neki. Egy munkásasszony síró arca. Elvált, két gyerek any­ja. Nem birom az éjszakai műszakot... Elküldte. Nem lehet tekintettel mindenkire. Első a termelés. Az öreg Lukács keszeg alakja. Negyvenöt éves. Ta­nulni akar. Előbbre lépni, hogy nagyobb fizetéssel me­hessen nyugdíjba. Elutasí­totta: a gyár nem szociális otthon... — A főmérnök jó szakem­ber, de aki kommunistának vallja magát, annál ez ke­vés ... Palócz hangja lehiggadt, az előbbi szenvedélyes fele- lősségrevonás egyszeriben el­tűnt belőle. Mindkét kezé­vel a székre támaszkodott, úgy mi, kommunisták, nem eléged­hetünk meg ennyivel. Nem azért jöttünk el ide, hogy gló­riát vonjunk egyik társunk fe­je fölé. A kérdés elhangzott: megválasszuk-e újra. Eddig hárman azt mondták: igen. És sorjázták mindazt, ami benne jó. Amit elmondtak: igaz. A kérdésre én mégis azt mon­dom: nem. Csend támadt a teremben. — Nem — ismételte újra Palócz —, mert a felsorolt eré­nyek nincsenek ellensúlyban hibáival. Milyen furcsa — gondolta meglepetten — hogy Palócz­nak egyszeriben ennyire meg­változott a hangja. Akár va­lami zeneértő, úgy kottázta a keményen pattogó hangsúlyo­kat. — A főmérnökünk jó szak­ember, de rossz vezető. A gé­pekben gondolkodik és nem az emberekben. Ahogy a beszélőt figyelte, minden figyelmét rá össz­pontosította, különös dolog történt. A teremben ülők mintha egyszeriben varázs­ütésre eltűntek volna és mindössze ketten maradtak a teremben, Palócz, meg ő. Kettejük között iszonyú tá­volság, s a távolság ellenére Palócz hangja egyre erőseb­ben, egyre vádlóbban har­sogott. Szólni akart, tilta­kozni próbált, de hiába. Már a száját nyitotta, de a torka nem adott hangot. Érez­te, hogy torka elviselhetetle­nül száraz, az ajka cserepes, mint a lázbetegé. Palócz ap­Éppen ezért javasolja, hogy a tagság fogadja el a lelépő ! vezetőség beszámolóját és az­tán válasszák meg az új veze­tőséget. Okosan beszélt, több­ször is hangsúlyozva a veze­tőség jó munkáját, de gondo­san elkerülte, hogy szavak­ban is kinyilvánítsa: ő a régi ; vezetőség újjáválasztását tá­mogatja. S mert több hozzá­szóló nem jelentkezett, az el­nök feltette a kérdést: meg­szavazza-e a tagság a beszá­molót? A kezek bizonytalanul emelkedtek a magasba. Né- hányan azonban nem mozdul­tak. Akkor sem, amikor az el­nök ellenpróbát kért. össze­számolta: tizenhármán, tartóz­kodtak a szavazástól. Ha babo­nás lett volna, rossz előjelnek veszi, de csak megvonta a vál­lát. Nem számit, mindig akad­tak vélemény nélküli embe­rek. Aztán elhangzott a javaslat. Egy kivétellel — az öreg Bon- cos egy hónap múlva nyugdíj­ba vonul — a régi vezetőséget ajánlotta a javaslattevő bizott­ság elnöke. A titkárt egyhangúlag elfo­gadták, hogy felkerüljön a lis­tára. Másodiknak ő következett. Harman szóltak mellette. Negyediknek Palócz, az egyik fiatal mérnök emelkedett szó­lásra. Gépiesen végigsimította bozontos haját, aztán beszélni kezdett: — Hárman szóltak eddig előttem. Hárman dicsérték a főmérnök elvtárs erényeit. De Úgy indult a taggyűlésre, mint aki biztos a dolgában. Miért is ne lenne az? Mint a gyár főmérnöke, két éve tag­ja a vezetőségnek. Szemtől- szembe eddig még senki sem mondott rosszat róla. Hogy a háta mögött olykor összesúg­tak az emberek? Nem ő az egyetlen vezető és nem is az utolsó, akinek irigye akadt. A terem zsúfolásig megtelt. Lacus, a titkár, azzal fogadta: példa még nem volt rá, hogy mindenki jelen legyen. Máskor elégedettek voltak azzal is, ha a tagság kéthar­mada megjelent. Most vajon miért ez a nagy érdeklődés? Máskor is volt vezetőségvá­lasztó taggyűlés, de mindig hiányoztak néhányan. Ki be­teg volt, kinek halaszthatatlan elfoglaltsága akadt, most pe­dig ... érdekes ... nagyon ér­dekes. Pedig esküdni mert volna rá, hogy nem történt semmi különös az utóbbi idő­ben. Semmi olyan, ami magya­rázná az érdeklődés ilyen hir­telen fellobbant lángját. Lacus, a titkár, megtartotta a beszámolót. Az emberek rá­bólintottak, néhányan kiegészí­tették, mások elejtettek né­hány bíráló szót. Lacus biz­tatta az embereket: tessék elvtársak, csak szemtől-szem- be ... ez volt a szava járása. Szót kért a járás képviselője, bizonygatta, hogy a gyárban rendben mennek a dolgok, ha í voltak is hibák a pártvezetőség j munkájában — ugyan hol nem | akadnak, tette hozzá azonnal \ felmentően — általában de- : rekasan végezték dolgukat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom