Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-25 / 251. szám

fejt MFC I kJCívIoh 1964. OKTÓBER S5, VASÁRNAP KI A FELELŐS? Nagy volt az öröm Xsaszegen, amikor — néhány évvel ezelőtt — (hírét vették a felsőbb szer­vek döntésének, mely szerint új, nyolctantermes iskolát épí­tenek a községben. Örömükbe azóta sok-sok üröm vegyült.. . A munkálatok 1961-ben, egy mélyfúrású kút építésével kez­dődtek, melynek helyét úgy je­lölték ki, hogy az biztosítsa majd a felépülő iskola vízellá­tását. A mélyfúrású kutat 1961. május 18-án kifogástalan állapotban vette át a beruházó szerv a Pest megyei Vízmű- és Kútépí­tő Vállalattól. A kút ezután — egy ideig — nem volt üzem­ben. A következő felvonásban lé­pett színre a Pest megyei Ta­nács Tervező Irodája, amely az iskola tervdokumentációjá­val együtt — a kút műszaki adatai alapján — a vízmű épí­tészeti, gépészeti és elektromos terveit is elkészítette. Csakha­mar felvonult az É. M. 25-ös Építőipari Vállalat, s megkez­dődött az építkezés. Munkájá­hoz természetesen vízre volt szüksége, a kutat tehát — el­sőként — használatba vette. Működésére, vízére az építke­zés ideje alatt egyetlen panaszt sem tett. , 1963 nyarán felépült az is­kola és a vízmű, augusztus 26-án megtörtént a műszaki atadás. Szeptemberben a kor­szerű, tetszetős külsejű isko­lát birtokukba vették a gyere­kek. A tetszetős külső azonban rengeteg hibát takart. A leg­több gondot, költséget a vízel­látás okozta — és okozza még ma is. Az első kellemetlen meglepe­tés akkor érte az iskola veze­tőit, amikor felfedezték, hogy a kút vize homokos! Ma már mindenki tudja, hogy a percenként 43 liter vízhozamú kútból a nagyobb kapacitású búvárszivattyú a fliegengedetthél sokkal több vizet szívott fel, — ó műszaki átadáskor ezt senki sem vet­te észre. Ma már ahhoz sem tér kétség, hogy szükség volt a szívócső megrövidítésére, s egy fojtószelep elhelyezésére, — másfél évig senki sem jött rá erre. Az első meglepetést nyomon követte a többi. Az elmúlt év végén Isaszegen elektromos át­állást hajtottak végre, fáziski- j maradás állt be, s emiatt 1963. október 30-án leégett a búvár- szivattyú. Az oka — ma már világos: az É. M. Villanysze­relőipari Vállalat 1. sz. szere­lőipari üzeme a tervtől elté­rően, nem látta el motorvédö automatával a búvárszivattyút. A vízmű (használhatatlanná vált, 550 gyermek víz nélkül maradt. Mozsár László iskola- igazgató a hibát közölte az É. M. 25-ös Építőipari Vállalat akkori főépítésvezetőjével, s sürgette annak orvoslását. A vállalat azonban — a mulasz­tást a tervező irodára hárítva •— a felelősséget és a kárigényt elutasította, a hiba kijavítását nem vállalta. Mozsár László — kényszerhelyzetben — a gö­döllői Vas- és Faipari Ktsz- hez fordult. A ktsz a javítást elvégezte, s felszerelte a hiány­zó automata motorvédőt is. Ezzel azonban az ügy új for­dulatot vett: az „idegen ‘kéz” beavatkozása a későbbiekben megnehezítette a gyakori hi­bák miatti felelősség tisztázá­sát ... A vízmű ezután rövid ideig működött, a szívófej szívta a homokos vizet, s a hordalék vastag rétegben ülepedett le a vízgyűjtő aknában, s a veze­tékrendszerben. A dugulás, eltömödés persze további hibákat ered­ményezett. A következő menetben nyil­vánvalóvá vált, hogy nincs minden rendben a hidroforház szellőztetése és a betonfödém szigetelése körül. A mennye­zet vakolata a páralecsapódás következtében télen megfa­gyott, s a tavaszi olvadáskor darabokban' hullani kezdett. Május elsején egy lezuhant vakolatdarab összetörte a hid­rofor vízállásméröjét s a víz elöntötte az egész berendezést: Jegyzőkönyv van, víz nincs Munkában a vödör és a vizeslajt Mikor lesz már jó ivóvíz Isaszegen ? 2<K EVE, mai nap zárlat keletkezett, a motorok leégték. A javítást ismét a gö­döllői ktsz végezte. Alig szerel­te be a motorokat, elromlott a búvár-szivattyú. Az iskola most már hónapokig víz nélkül maradt. Sok lenne mindazt felso­rolni, ami gond, bosszúság az iskola vezetőit a vízmű miatt másfél év óta érte. Megtörtént, hogy a javítás­ból visszaérkezett búvárszi­vattyú mindössze két óráig működött.t Utána két hétig a gyermekek vödrökben, kan­nákban hordták a vizet a szomszédból. Aztán besze­relték a szivattyút, s az két hétig üzemelt. Újra előkerül­tek a vizeslajtok, kannák, vödrök. Az igazgató két­ségbeesésében patronáló üze­mükhöz, a Gödöllői Gépgyár­hoz fordult: segítsenek! Ki­jöttek a gyár villanyszere­lői, s társadalmi munkában kijavították az elektromos hi­bákat. Ök tették-e, vagy más, ma már kideríthetetlen: tény, hogy nemrégiben a berende­zésben magas Ampére-számú huzallal reparált, „patkóit” biztosítékokat találtak... Miközben a szivattyúk és a vödrök párharca folyt, az iskolában erryik vizsgálat a másikat érte. Jegyzőkönyvek tucatjai születtek, melyek­ben mindenki másra hárította a felelősséget. Az elektromos munkák gaz­dája, a viilanyszerelőipari vállalat a tervezőket hibáz­tatta, azt állítva, hogy a búvárszivattyú automata mo- to'ttédöj'r éern a tervbeú. sem a költségvetésben nem szerepelt. Sokáig el is hit­ték neki. A napokban azon­ban meggyőződtünk róla, hogy a tervező iroda — ép­pen a villanyszerelő vállalat sürgetésére — a kérdéses tervrajzot és a költségvetést megküldte. Valóságos ki mit tud — át­hárítani a felelősségből má­sokra — verseny folyik a tervezők, a beruházók, a ge­nerálkivitelezők és az alvál­lalkozók között. De csak a verseny folyik: a víz nem. Az összevissza reparált, ava­tott és avatatlan kezek ál­tal toldott-foldott berende­zésről október 7-én egy bi­zottság kénytelen volt ki­mondani a szentenciát: a víz­mű elektromos berendezése nem „balesetbiztos”. Magya­rán: életveszélyes. Valami igazság lehet is benne, mert ugyanezen a napon áramütés érte Szilárdi Józsefet, aki téli hónapokban az iskola fűtője, szabad idejében pedig — nem éppen kielégítő szak­értelemmel — a vízmű be­rendezéseit kezeli. Hogy miért nincs az iskolában a vízmű karbantartásához, ke­zeléséhez megfelelően kép­zett szakember? Azért, mert erre az iskolának nincs ke­rete! A kusza és áldatlan ügy végén talán nem árt sum­mázni, mi van hát és mi ninés Isaszegen? Van egy kötetre való jegyzőkönyv, reklamáció, sürgetés, számla, és SOS-levél. Van továbbá állandó sürgés-forgás, kiszál­lás, bejárás, helyszíni szem­le és felülvizsgálat. S vé­gül van egy csomó kiadás a szivattyúk és a motorok javít­tatására. Nincs ezzel szemben víz a csapokban, a mosdókban, az üzemi konyhán és a WC- öbhtökben; vagy ha átmene­tileg van is, homokos. Nincs továbbá a mai napig sem az igazgató birtokában az is­kolaépület és a vízmű terv­dokumentációja, melyet már a műszaki átadás napján meg kellett volna kapnia. S vé­gül — nincs az egész áldat­lan helyzetnek felelőse. Ámbár reméljük, ez utób­bit a központi döntő bizott­ság — ahová a Pest megyei Beruházási Iroda fordult — rövidesen megtalálja. Nyíri Éva 1964., október 25., vasár­nap, Blanka napja. Á nap kél: 6.17, nyugszik: 16.39 órakor. A hold nyugszik: 11.20, kél: 19.49 órakor. 1964. október 26., hétfő, Dömötör napja. A nap kél: 6.19, nyugszik: 16.37 órakor. A hold. nyugszik: 12.26, kél: 20.51 órakor. Várható időjárás: borult idő. országos esőkkel. Élén­külő. helyenként erős észa­ki, északkeleti szél. 1941. október 25-én felszabadult Sonkád, Botpalád, Csabole, Gyti- gye, Csenger, Porcsalma, Tyú­kod és Fábiánháza. 1944. október 26-án egyesült a Vörös Hadsereggel a kárpátaljai ejtőernyős Bákóezl partizánegy­ség (az Uszta-Priscsepa csoport). — Miniatűr hegedű. A prágai népmúzeumban őr­zik a világ legkisebb hege­dűjét, amely elfér egyszi!- vanagyságú tokban. A mi­niatűr hangszert Jaroslav Vinter cseh mester három hónap alatt készítette el na­gyítólencse segítségével. — A tatabánya—bánhidai magyar—szlovák nemzeti­ségi együttes hétfőn este Sáriban, kedden pedig Tár­nokon vendégszerepei. — Valcerbált tartottak tegnap este a ceglédi KGV művelődési házban. Vasárnapi krónika Cegléd. Dunaharaszti, Jászkarajenő, Nagykőrös. Nagytarcsa, Szentendre, Vecsés Kis csokor megyénk vasár­napi eseményei bői... Délelőtt a Budapesti Fúvós­ötös Cegléden vendégszerepei. Bányai Pál megyei tanács­tag délelőtt 8 órakor Dunaha- rasztin, a II. számú általános iskolában tanácstagi fogadó­órát tart. Az Állami Déryné Színház Király—Vécsey—Váradi: Az igazi című zenés játékát este fél 8 órai kezdettel Jászkara- jenőn mutatja be. Nagykőrösön vasárnap dél­előtt az Arany János szobor előtt Arany János emlékün­nepségre kerül sor. Az ünnepi beszédet dr. Lengyel Dénes, a Petőfi Irodalmi Múzeum fő- igazgatóhelyettese tartja. Nagytarcsán nemzetiségi ba­rátsági estet rendeznek. Fellép a tatabánya—bánhidai magyar —szlovák nemzetiségi együttes. Szentendrén a Ferenczy Ká­roly Múzeumban délelőtt nyí­lik meg Rozgonyi László fes­tőművész emlékkiállítása. Megnyitó beszédet mond dr. Fehér Zsuzsa művészet törté­nész. Vecsésen délután nyitja meg kapuját a helyi képzőművésze­ti kör kiállítása. 11 vásár lesz megyénkben novemberben l-én, vasárnap: Cegléd, 2-án, hétfőn: Érd és Ráckeve, 3-án, ked­den: Ocsa, 8-án vasárnap: Nagy- káta, 13-án, pénteken: Aszód, 16.-án, hétfőn: Tápióbicske, 22-én, vasárnap: Kóka, 29-én, vasárnap: Abony és Monor, 30-án, hétfőn: Üjhartyán. — Csomós József megyei tanácstag hétfőn délután 13 órától 15 óráig Tinny én a tanácsházán tart tanácstagi fogadóórát. Kedden Csomós József Püiscsabára látogat fogadóórát tartani, míg Lipka Sándorné Torbágyon tart beszámolót. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORA VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.15: Falusi életképek. 8.10: Svéd Sán­dor operettdalokat énekel. 8.25: Édes anyanyelvűnk. 8.30: Diákélet. Az ifjúsági rádió diáklapja. 9.20: Vasárnap délelőtt... A magyar rádió magazinja I. évf. 11. szám. 11.08: Budapesti zenei hetek, 1964. 12.45: Dezséry László írása. 12.55: Jó ebédhez szól a nóta. 13.35: Nem­zetközi kaleidoszkóp. 13.55: A híd. Zenés. mese. Irta Gyárfás Endre. 14.25: Magyarország—Jugoszlávia labdarúgómérkőzés. 15.15: Óla Csermák orgonái. 15.30: A II. fél­idő. 16.28: Tánczene. 16.56: Családi körben. 18.05: Boross Lajos népi zenekara játszik. 18.35: Szimfónia. Váci Mihály verse. 18.40: Liszt: Faust szimfónia. 19.53: Jó éjszakát, gyerekek! 20.10: Mit hallgatna most szívesen? 21.00: Ez nálunk lehe­tetlen. Rádiójáték S. Lewis regé­nyéből. 22.10: Operahangverseny. j 23.10: Olvasókönyv. Karinthy Fri­gyes írása. 23.20: Könnyűzene. 0.10: • Csárdások. PETŐFI RADIO 7.30: Az evangélikus egyház fél­órája. 8.00: Miska bácsi lemezes- i ládája. 8.30: Gát József clavichor- | dozik. 8.55: Gazdaszemmel a nagy- j világ mezőgazdaságáról. 9.10: Ope-.j rakalauz. Verdi: A trubadúr. 10.10: j Népdalcsokor. 10.45: A vidéki szín- j házak helyzete. 11.05: Tánczenc. | 13.01: A kislány, aki a kenyérre lé­pett. Mesejáték. 13.47: Schubert: j Hét dal a Téli utazás c. ciklusból. * 14.25: Zenekari muzsika. 15.40: i Csinszka emléke. Bóka László elő- | adása. 16.00: Nagy énekesek élet- I regénye. Kathleen Ferrier. 16.45: A I tengeri szigetek élővilága. 17.05: Mit hallunk a jövő héten? 17.30: J Cigányszerelem. Részi. Lehár ope- | rettjéből. 18.05: Volpone. Ben John- ! son komédiájának rádióváltozata, i 20.27: Salzburgi ünnepi játékok, j 1964. 21.59: Hanglemezparádé. URH 18.35: D’Albert: A hegyek alján. Kétfelvonásos opera. 20.38: Tánc­zene. 21.50: Kamarazene. TELEVÍZIÓ 9.09: Iskola-tv. 9.35: Az iskola-tv jövőheti műsorának ismertetése. 9.40: Hétmérföldes kamera. 9.55: Zenére nyílik az ajtó. 11.00: Foxi Maxi kalandjai. Rajzfilmsorozat. 11.25: Tapasztalatok — tanulságok. 14.15: Magyarország—Jugoszlávia labdarúgó-mérkőzés. 16.20: A Ma­gyar Hirdető műsora. 17.50: Nagy pillanatok, nagy felfedezések. 18.20: Hagyományok és távlatok. Kisfilm Bábolnáról. 18.40: Fényképek To­kióból. 19.00: Igor Ojsztrah hege­dül. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hír- adó. 19.50: Kisfilm. 20.10: Az ágy. Magyarul beszélő olasz film. 18 éven felülieknek! 21.40: Tv-híradő. 2. kiadás. 22.00: Sporthírek. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.15: Ritmikus percek. 9.00: A ta­nári szobában. Rip. 9.15: A bét ze­neszerzője. Mendelssohn. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Népi zene. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Orgona­muzsika. 12.10: Mindenki kedvére! 13.18: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.28: Verdi: A trubadúr. Négyfel- vonásos opera. 16.10: Harsan a kürtszó! 16.50: Kopogás az óceán mélyének kapuján. 17.00: Ötórai tea. 18.15: Zenekari muzsika. 18.40: A jómodor nem szégyen. Az ifjú­sági rádió műsora. 19.00: Tombola. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.30: A cigányprímás. Részi. 20.50: Csa­ládi körben... a „Capitolium ősi tetőjén”. 22.15: Népdalok, népi tán­cok. 22.45: Zongoraművek. 23.40: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 14.25: Délutáni frissítő. 15.40: A próbatétel. Jurij Nagibin elbeszélé­se. 16.00: Schubert művek. 16.30: Régi magyar dalok és táncok. 16.50: Klasszikus perzsa költők ver­seiből. 17.05: Lányok, asszonyok .. . 17.35: Délutáni hangverseny. 18.15: Gazdaszemmel hazánk mezőgazda­ságáról. 18.25: Nóta csokor. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Mendelssohn kórusok. 19.30: Édes anyanyelvűnk.- 19.33: Budapesti zenei hetek, 1964. 20.25: Üj magyar múzsa. Berda József versei. 21.20: Ray Conniff együttese műsorából. 22.00: A hét zeneszerzője: Men­delssohn. 22.45: Hósapkák. URH 18.40: Operarészletek. 19.15: Lát­tuk, hallottuk .. . 21.40: Haydn mü­vek. — Gyermeksírás kísérte szombaton Gödöllőn a köz­ségi tanácsülést... Az ülé­sen a tizenegy gyermekes Oláh Lajosné átvette a ta­nács 2000 forintos ajándé­kát. A tizenegy gyermekes családanya legkisebb gyer­meke a másfélhónapos Pál is részt vett a tanácsülésen, ő „szolgáltatta" a stílusos kísérő muzsikát... 1764, október 25-én halt meg William Hogarth angol festő és rézmetsző, az ábrázolás realiz­musának úttörője Angliában. Is­kolamester apja 15 éves korában ezüstműves-tanulónafc adta. Or- uameutumok és címerek vésése hozta közel a rajzoláshoz és a rézkarckészítés technikájának mesteri elsajátításához. Jó ideig rézmetszet könyvillusztrációkkal és kitűnő képmások festésével tartotta el magát. A történelmi festészettel sikertelenül kísérle­tezett. de abban a korban, ami­kor a művészetben a pompa, a íinomkodás, a kecsesség uralko­dott, nyers őszinteséggel tört a festészetbe kora társadalmi rend­jét élesen bíráló szatirikus poli­tikai ciklusaival és nagyhatású crköicsrajz sorozataival, amelyek metszetprodukciók révén szé­les körben elterjedtek és nevét világszerte Ismertté tették. Né­hány képből álló sorozattal egész regényt fejezett ki. Hogarth szá­mos művészetelméleti fejtegetést tett közzé. Közülük a „Szépség elemzése’* című lett a legmara­dandóbb. — Szabálytalanul elűzte Nagymaros határában, pén­tek délelőtt, tehergépkocsi­val Sághi Lajos kisoroszi lakos, Garamvölgyi Mihály nagymarosi kerékpárost. A 61 esztendős Garamvölgyi Mihályt a mentők sérülé­sekkel a váci kórházba szál­lították. — Allé busz mellől, fék­távolságon belül, egy sze­mélygépkocsi elé szaladt péntek délután, Diósd hatá­rában, Csór Imre 14 eszten­dős kisfiú. A mentők sérü­lésekkel az. Orthopéd klini­kára szállították. — Kínái művészegyüttes — Vácott. November 5-én a váci Madách Imre Művelő­dési Otthonban kínai mű­vészegyüttes vendégszerepei. — Tizenkilencmillió forint­tal emelkedett két év alatt a takarékbetétek összege a nagykőrösi OTP-fiókban. A GVÉMÁNTMPLOMA Emlékeznek-e még Bel- lus nénire, aki Ceglédber- celen morzsolgatja éveit, immár a nyolcvanharmadi­kat? Három évvel ezelőtt megírtuk róla. hogy az öreg tanító nénire csak a postás nyitja rá az ajtót, és a fa­luból az úttörőgyerekek, akik segítenek a ház körül. Megírtuk, Bellus néni na­gyon örül nekik, annak a segítségnek is, amit a köz­ségi tanácstól kap kegydíja mellé. Azonban mindennap abban reménykedik, hogy majd csak nyílik az ajtó, fiai közül valamelyik el­jön megkérdeni — hogyan é] anyám? Bellas néni erre hiába várt. A feledékeny gyere­keket azóta törvény köte­lezi: segítsék anyjukat. Bá­nata azonban mégsem eny­hült egészen a legutóbbi napokig. Ekkor olyan öröm érte. hogy eltipegett a postára. Levelezőlapot vett és szálkás betűkkel megírta lapunknak a nem várt nagy eseményt: Öreg pedagógusként ki­tüntetést, gyémántdiplo­mát kapott. És most csak azt kéri, írjuk meg a lap­ban, hátha elolvassák a fiai... — Ittas volt és szabályta­lanul az úttest baloldalán kerékpározott péntek este, Nyáregyházán, Balogh Ká­roly nyáregyházi lakos. A csévliaraszti Erős István ve­zette pótkocsis Super-Zetor traktor pótkocsijának ro­hant, A mentők a Bajcsy- Zsilinszky kórházba szállí­tották. ITT AZ ŐSZ ... Szintén nátha? Nem, rum ... —/ fáciT­(Komádi István karikatúrája) — Békeaktíva-értekezlet. A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága október 29-én, csütörtökön délelőtt megyebizottsági üléssel egy­bekötött békeaktíva-érte- kezletet tart a megyei ta­nácsháza X. emeleti nagyter­mében. — Ki tudja? Angol tudó­sok arra a következtetésre jutottak, hogy a csigák el­len a leghatékonyabban a sünök harcolnak. Elhatároz­ták tehát, hogy ezer sün­párt — hímet és nőstényt — telepítenek az egyik ter­mészetvédelmi területre. Ekkor azonban újabb ne­hézséggel találták szembe magukat: hogyan állapítsák meg sünök nemét? Zoológu­sokhoz fordultak. A válasz így hangzott: „Hogy melyik sün a nőstény, azt egyedül a hím tudja megállapítani!” Egy ötös; 53 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 43. játékhéten ötös találatot egy fogadó ért el, előfizetéses szelvényen, nyere­ménye 2 028 051 forint. Négyes találatot 53-an értek el, nye­reményük egyenként 38 265 forint. Hármas találatot 4317 fogadó ért el, nyereményük egyenként 469,— forint. Két találatot 124 744 fogadó ért el. Nyereményük egyenként 16,20 forint. (MTI) ★ Szombaton az igazgatóságon jelentkezett a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium egyik dolgozója, bemutatta a szeren­csés szelvényt. Elmondotta, hogy a szelvény tizeníhattagú lottózóbrigád tulajdona. A bri­gád 16 szelvényen 16 számot variált, s a főnyereményen kí­vül két hármas és négy kettes találatuk is van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom