Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-30 / 255. szám
4 1984. OKTOBER 30, PÉNTEK Megtámadott egy lányt A Pest megyei Bíróság ítéletet hozott Vonnák István 31 éves büntetett előéletű nagy- kátai huligán ügyében, aki ez év július 3-án ittas fővel rátámadt egy fiatal leányra. At. esti órákban nagykátai lakása felé igyekezett Czakó Anna, amikor egy ittas férfi kezét a vállára tette. A lány ijedtében futásnak eredt, de a támadó követte. Amikor a menekülőt utolérte, mellé szegődött és bizalmaskodni kezdett. Czakó Anna segítségért kiáltott, ekkor a garázda férfi arcul ütötte. Mindketten földre estek és dulakodtak. A szorongatott helyzetből a környékbeliek mentették meg a leányt. A Pest megyei Bíróság garázdaság miatt nyolc hónapra emelte fel az első fokon kiszabott büntetést. Helybenhagyta az első fokú bíróságnak azt a rendelkezését, hogy Vonnák István köteles magát kényszerelvonó kezelésnek alávetni. Az ítélet jogerős. Sá aáem uae^if efftye Ja! Merjük vállalni önmagunkat. Olyannak, amilyenek vagyunk. Nem fehérnek és nem feketének. Nem jónak és nem rossznak. Egyszerűen csak — embernek. Akiben együtt él a jó és a rossz. Egy érdekes ikerregény olvasásakor jutott mindez eszembe. Szerzője jól ismert hazánkban is. A közelmúltban jelent meg generációs trilógiája magyar nyelven, az Élők és holtak, a Hosszú várakozás és a Reggelre szól a harang. A neve: Vladimir Minac, s a háború utáni szlovák próza egyik legkiválóbb képviselője. A Sohasem vagy egyedül című ikerregény két hőse, Marina és Zsorzsik, jellegzetesen mai fiatalok, akik nemcsak élik az életet, de megpróbálják a maguk képmására formálni azt. Olyanná, ahogyan ők megálmodták gyermekkorukban a felnőttéletet. Csakhogy a gyermekálmok és elHŰSÉG ÉS HELYTÁLLÁS Harminc éve halt hősi halált Hoffmann Ottó Elindult, mint az egyszeri vándorlegények, de útján nem kísérte szerencse. Ami elől itthonról menekült, azt találta a balkáni országokban is, a királyi Romániában — csakúgy mint Konstantinápolyban: kapitalista kizsákmányolást, munkanélküliséget, nyomort. Hoffmann Ottó, a fiatal budapesti vasas, a szegény sorsú mező- szilasi tanító fia, végső kiúttalanságában, mint ez idő tájt sok kisiklott életű fiatal, a francia idengenlégió- ba jelentkezett. De a végső pillanatban, az önkéntesek behajózása előtt rádöbbent, hogy nem lehet elmenekülni a proletár sors következményei elől, végig kell járnia a küzdelem útját, vállalni annak minden következményét. Nem lett idegenlégiós, tovább járt munka után, nélkülözött, mint a gorkiji regényhősök, húszéves korától a forradalmi harc iskoláját járta. Hazatért, néhány hónapra a dorogi bányában kapott munkát, aztán onnan is kikerült több század magával. Újra elkezdődött a sorbaállás a bezárt gyárkapuk előtt, a hiába való várakozás a munkaközvetítő hivataloknál. Megint útnak indult: Romániában az egyik Zsil-völgyi bányában alkalmazták, később hídépítésnél dolgozott, aztán újra semmi, pénz nélkül, sokszor éhesen bolyongott a rokonsorsúak között. Ekkor már úgy jött vissza Magyarországra, ahogy a küzdőtérre megy a harcos. 1929-ben a Kommunisták Magyarországi Pártja felvette tagjai sorába. A nagy gazdasági válság közepette csupán Budapesten több mint százezer ember volt munka nélkül. A fővárosi levesosztók előtt életerős férfiak, nők, fiatalok ezrei sorakoztak bögrével, lábossal, hogy egy merőkanálnyi meleg ételhez jussanak. Ekkor került be a szótárba a Si- pőcz-leves, ily módon örökítve meg a székesfőváros akkori polgármesterének nevét. Még a budapestinél is rosszabb volt a helyzet vidéken, ahol a dölyfös, vármegyei hatalmasságok évtizedeken át megszokták, természetesnek tartották a sok ezernyi koldus látványát, s legkevésbé sem nyugtalanította őket a diósgyőri, a tatabányai, a pécsi, a salgótarjáni, vagy a győri, szombathelyi munkanélküliek sorsa. A párt ebben a helyzetben munkanélküli akcióbizottságot hozott létre, s élére Hoffmann Ottót állította. Ez a szikár, fiatalember fáradhatatlan volt a szervező munkában, hiszen azok javáért munkálkodott, akiknek sorsát maga is élte, mélységesen átérezte. A magyar uralkodó osztályt félelemmel töltötte el az 1930. szeptember 1-i hatalmas tüntetés, az elkeseredés váratlan arányú kirobbanása. Ebben az évben Hoffmann Ottót kétszer letartóztatták, a következő évben öt hónapot töltött fogságban. Szabadulása után pártis- Ecolára küldték: 1932 tavaszától 1933 tavaszáig Moszkvában tanult. Amikor visszajött, a párt a harci front legnehezebb szakaszára rendelte: teljes illegalitásban élve a sajtóterjesztő munkát irányította. Az illegális lapok és röpcédulák voltak a leghatásosabb eszközök, amelyekkel a párt tettekre ösztönözhette az elnyomottakat. A rendőrség ennek az apparátusnak a megbénítását tartotta legfontosabbnak. Ezért, amikor 1934. október 31-én — harminc évvel ezelőtt — sikerült az akkor harminckét éves forradalmárt kézrekerítenie, mindent elkövetett, hogy vallomásra bírja, társait is elfogja, s hosszú időre lehetetlenné tegye a párt kiadványainak megjelenését. De Hoffmann Ottót semmiféle kínzással nem tudták megtörni, s rábírni ä párt titkainak elárulására. A szadista rendőr- nyomozók gyilkolták meg. Hozzátartozóinak azt mondták: öngyilkossági szándékból kiugrott a főkapitányság egyik emeleti ablakából. Hősi halálának évfordulóján úgy emlékezünk rá, mint a hűség és a helytállás egyik példaadó megtestesítőjére. 1 Vadász Ferenc képzelések másként jelentkeznek az életben. Néha durván, kímélet nélkül. Minac merész feladatra vállalkozott: a mai fiatalság erkölcsi és érzelmi életének ábrázolására, helyének megkeresésére a szocialista társadalomban. Bátor író. De szocialista módon bátor: nem kívülállóként bírál, hanem belül- • röl vizsgálódik és ítélkezik. Azért, hogy szebbé, emberibbé tegye a mi társadalmunk életét. Marina nem „könnyű eset”. Az író így jellemzi: „Nem tehet a rossz származásáról. Irigyelte a gyermekeket, akik mezítláb járhattak. Ű sohasem járhatott mezítláb, a jegyző lánya volt. Miben bűnös? Miért vetették ki maguk közül, mint a fekete bárányt? Szerette a munkát, a mozgást és a jövőt. A középiskolában ő vezette az ifjúsági csoportot. Brigádmunkára járt. Hősnek érezte magát, együtt hódították meg a világot. Mi a bűne? Szerette apját, nem tagadhatta meg.” És szeretett egy orvostanhallgatót, akivel a nyári építőtáborban ismerkedett meg. A szeretője lett. Igaz szerelemmel. De a fiú megtagadta. Mert rajtakapták őket. Gyáván elmenekült. S Marinát, mint aki vétett a szocialista erkölcs ellen, kizárták az egyetemről. Az élete ettől kezdve szenvedés. De ennek ellenére is megtartja szocialista hitét. Mert hiába volt jegyző az apja, ő már a mi világunkban nevelkedett. Az ő életének az értelme már a mi új világunkkal kötődött össze. Eszmélése a szocialista ember eszmélése. Ám a túlbuzgó káderesek, a kalandhajhászó funkcionáriusok, a maguk hasznát néző gyári vezetők — mégsem hisznek neki. Nem hisznek a lány tisztaságában, mert Marina tizenkilenc esztendős „múltján” kettős „folt” éktelenkedik: származása és kudarccal végződött első szerelme. Csak az egészséges-; -szemrevaló nőt lát-; jak meg b^nne, a „könnyű; prédát”, akinek engedelmeskednie kell, mert „káderhibás”. A felnőttek világának kegyetlen buktatóin könnyen megbotlik egy tizenkilenc esztendős lány. De Marinát kemény fából faragta az élet. A bukások nem szegik kedvét, a hitét erősítik. Mert őszintén hiszi, hogy más ez a világ, mint volt a másik, amelyből csak gyermekkori emlékfoszlányokat őriz és az idősebb emberek visszaemlékezéseit. Őszintén hiszi, hogy őneki semmi köze a szemére vetett tegnaphoz, ő minden idegszálával a mában él, a máért dolgozik, bármilyen nehéz posztra is állítja az élet. És Marina hite — a ma igazsága. Mert Marina a legnagyobb szenvedések és megaláztatások napjaiban sincs egyedül. Mert aki hisz a ma boldogságában és aki tenni is képes ezért a boldogságért, az társakra lel. Zsorzsik, az építészmérnök alakja csupán fel-fel villan az ikerregény első részén, az író a rokonszenvesen ábrázolt fiatalemberben mégis megsejteti az olvasóval: ő lesz az, aki végre egyenesbe kormányozza Marina hányódó életét. Zsorzsik figuráját a szocialista építőmunka rendíthetetlen hőseként vezeti be az író. Felruházza mindazon erényekkel, amelyek „elengedhetetlen kellékei” voltak még tíz esztendővel ezelőtt is a „leegyszerűsített” szocialista irodalomnak. De aztán váratlanul, szinte egyik oldalról a másikra, egészen más hőssel találja szembe magát az olvasó az ikerregény második részében. Zsorzsik alakját alapvetően mássá formálja az író „papírízű” elődeinél. Zsorzsik élete nem könnyű, ő mégis bátran vállalja a nehézségeket. És mer kételkedni abban, amiről úgy érzi, hogy túlhaladott és előrelendítés helyett gátja a szocialista építésnek. Még akkor is van bátorsága a kételkedésben, amikor szembekerül hivatalos emberekkel. A fiatal mérnök kis híján elbukik. De a mi társadalmunkban soha nincs egyedül az ember — hirdeti az író és igaza van. Ha olykor nehéz és megpróbáltatásokkal teli is a szocializmus építésének útja, a Zsorzsikok és a Marinák igazságának mégis diadalmaskodnia kell. Kitűnő, göndolátébresztő mű Vladimir Minac ikerregénye. Nerticsak őszinte és tiszta emberi mondanivalója, hanem világos és áttekinthető szerkesztési módja, egyszerű és mégis modern stílusa is azzá emeli. Élvezetes és lebilincselő olvasmány, amely nemcsak formájában, de mondanivalójában is korszerű és mai műalkotás. Prukner Pál Pygmalion Az Állami Déryné Színház társulata október 31-én új művel mutatkozik be megyénkben. Shaw-nak, a nagy angol gúnyolódónak Pygmalion című művét mutatja be a Csepel Autógyár Művelődési Otthonában. A darab szentségtörő szellemességgel zúzza szét az angol polgári világ szenteskedő elveit. A szebb és emberibb életre vágyó kis virágáruslánynak, Lizinek és apjának, a véletlen folytán dúsgazdaggá lett szenesember Doolittle-nek sorsa teljességgel nevetségessé teszi az előkelő angol körök rideg önzését, embertelen cinizmusát. A kis virágáruslányból — egy fogadás kedvéért — választékos beszédű, társasági hölgyet farag Higgins tanár, bizonyítva, hogy a műveltség nem az emberek veleszületett előjoga, hanem bárki által megszerezhető tulajdonság. Képünk a szellemes mű egyik jelenetében mutatja be lázit és apját. (Váradi Vali és Nyerges Ferenc) Világnagyságok játszottak a budapesti zenei heteken Csütörtökön a Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertjével véget ért a hatodik budapesti zenei hetek eseménysorozata. Az emlékezetes sikerű koncertek közül kiemelkedik Yehudy Menuhin zenekari fellépése. A fővárosban vendégszereplő külföldi együttesek és művészek többen ellátogattak a vidéki városokba is. A moszkvai kamarazenekar például Pécs, Szekszárd, Győr, Szolnok és Miskolc közönségének adott koncertet, a román rádió és televízió zenekarát meghallgatták Székesfehérvárott és Miskolcon is, Ojsztrah Szegeden, Janszonsz Győrben vendégszerepeit. A néprajz- és nyelvjárásgyűjtők országos seregszemléje Csütörtökön a szegedi egyetemek Dugonics téri központi épületének aulájában megkezdődött az önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtők országos találkozója. A találkozót dr. Ortutay Gyula akadémikus, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke nyitotta meg, beszédében megemlékezett arról, hogy a néprajzi társaság idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját, s az országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázatra beérkezett művek alkotóinak átadta a pályadíjakat. A zsűri Szűcs István Borsod megyei református lelkész, Berényi Andrásné Heves megyei tsz-tag, Márton László Békés megyei tsz- tag, Békefi Antal Vas megyei tanár és Zentai János, Baranya megyei tanácstisztviselő munkáit. 2000—2000 forintos első díjjal jutalmazta. FIATALSÁG, ÓH! másnak és képes órákon át an- dalogni a tűző napon, vagy dermesztő hidegben, semmi kétség nem férhet hozzá, hogy szerelmesek. A közfelfogás szerint ez igen kellemes állapot. Ilyenkor szíveket, apró nyilakat, neveket és egyéb ábrákat vésnek fába, padba, köztéri szobrokra, hogy később majd eszükbe jusson, hol követték el a hibát. Némelyik ifjú ilyen esetben lírát választ ki magából. Az ilyen nem szerelmes, hanem alanyi költő. A fiatalokra jellemző továbbá, hogy nem szokás őket komolyan venni. Ez azért van, mert még nincsenek élettapasztalataik. Tapasztalat nélkül pedig nehéz valakit komolyan venni. Ilyen szempontból csupán a lányok képeznek kivételt. Ha mégis volna, némi tapasztalatuk rendszerint megszólják érte, bár az utóbbi években észrevehető bizonyos liberalizálódás. A fiatalok az említetteken kívül megismerhetők arról, hogy baj van velük. Mióta ősapánk, a tiszteletre méltó Homo Sapiens lemászott a fáról és zseniálisan megalkotta a kétlábon járók társadalmát, azóta állandóan baj van a fiatalokkal. Gyanítható, hogy már a fán is baj volt velük, de ezt ma már nehéz volna bizonyítani. A bajok forrása mindig más és más, csupán egy valami változatlan: a felnőttek elfelejtik, hogy valamikor ők is voltak fiatalok, a fiatalok viszont megfeledkeznek arról, hogy egyszer ők is lesznek öregek. Amit leggyakrabban számon kérnek: a fiatalok erkölcse. Mi az erkölcs? Egy időben lábrakapott az a felfogás, hogy az erkölcs valami nemes fogalom, amely összesíti az emberek fejében évezredek óta felhalmozódott előítéleteket. Ez így túl általános. Erkölcs az, amikor a fiatalokat óvjuk minden olyan dolog művelésétől, amit az öregek ifjú korukban elkövettek és kötelezővé teszik számukra mindazt, amit a felnőttek annak idején elmulasztottak. Tilos tehát visszabeszélni, beleszólni, nem köszönni, az idősebbet lenézni, hibáikat észrevenni, feltűnően viselkedni, elhagyott helyen egymás kezét szorongatni, csinos nőkkel találkozva elismerően füttyen- teni, vonzó külsejű férfiak után megfordulni. Ezzel szemben kötelező tisztelni és segíteni az öregeket, a termelésben élenjárni, kitűnő bizonyítványt szerezni, fenntartás nélkül megfogadni a legostobább tanácsokat is, ámulni a felnőttek bölcsességén, szemet húnyni gyarlóságaik fölött, a konzervativizmust a tisztesség forrásának tekinteni, belátni önnön hibáinkat s ígéretet tenni, azok megszüntetésére, egyszóval a felnőttek óhajtása szerint élni és dolgozni. A fiatalok a felsoroltakat rendszerint valóra is váltják, de fordított előjellel. Ami tilos, azt csinálják, ami viszont kívánatos, azt elmulasztják. Ennélfogva örökké szemben állnak a felnőttekkel, amire igen büszkék. Ezt nevezik modernségnek. Egy idő után persze ők is megöregszenek, amivel együtt jár a korábban megvetett életelvek — erkölcsi normák — folytonos hangoztatása és számonkérése, az ezenközben felnövekedett ifjú generáció nagyfokú épülésére. Mindebből az következik, hogy nincs igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy korunk felszámolja az ellentmondásokat és megteremti a meghitt társadalmi harmóniát. A fiatalokat megkülönböztetjük aszerint, hogy városban laknak avagy még nem, de már útban vannak. Utóbbiak a parasztfiatalok. A parasztfiatal őrzi leghívebben a hősi múlt emlékeit. Gondolok itt olyan történelmi hagyományokra, mint az ősmagyarok kalandozásai a művelt Nyugat országaiban. A parasztfiatal az ősök nyomdokain haladva beportyázza a széles térséget, de elsősorban a nagyvárosok környékét. Ott aztán munkát vállal és csak hébe-hóba tér meg szűkebb hazájába ruhát váltani. Az utóbbi időben ugyan megesik, hogy némelyik véglet gesen hátat fordít a kalandozásnak, de ez még nem általános, csupán a kezdete a tendenciának. Leginkább azokon a vidékeken tapasztalható, ahol a munkaegységelőleg meghaladja a tizenöt forintot, s nemcsak tervben, hanem az egyén zsebében, havonta kifizetve. A munkás- és parasztfiatalokon kívül megkülönböztetünk még diákfiatalokat. Diák az, aki a szülök akaratát követve, beül az iskolába és ott nagyon boldognak érzi magát. A tanulás célja, hogy az ifjú felkészüljön az életre, valamint szerezze meg mindama ismeretek sokaságát, melyre a szülőknek annak idején nem volt lehetőségük. Ennek érdekében tanul 137 tantárgyat; kollokvál 29-ből, államvizsgázik 8-ból és az életben hasznosít hármat, de a legjobb esetben sem többet ötnél. Jogosan érzi tehát elhibázottnak az életét, de erről nem illik beszélni, a szülők és a társadalom által hozott tetemes anyagi áldozat miatt. Mindazonáltal együtt érzünk a tanulóifjúsággal, akik alig várják, hogy átadhassák helyüket — gyermekeiknek. Merthogy átadják, ahhoz nem fér kétség. Némely dologban a könyörtelenségig következetes az ember. Ami rossz megesik vele, okvetlenül megismételteti gyermekével. Ezt nevezzük az élet iskolájának. Az elmondottakból kitűnik, hogy a fiatalok számos gondot és bosszúságot okoznak a felnőtteknek. Ha meg azt is hozzávesszük, hogy az elmondottakon túl twisztel- nek, trapéznadrágot viselnek, tupírozzák a hajukat — a fiúk — és házi bulikra járnak, valóban sem mondhatunk mást, mint, hogy ilyenek ezek a mai fiatalok! Állítólag ugyan vannak rendes, jóravaló ifjak is, de ez inkább csak feltevés. Ilyenekkel nem találkozott még senki személyesen, — legfeljebb az ünnepi beszédekben. Talán mi, ha megöregszünk, majd emlékszünk rá, hogy bezzeg a mi id.őnkben még kedvesek, jók és szeretetre méltóak voltak a fiatalok. De ma! Ivanics István Fiatal az, aki elvégezte az általános iskola nyolc osztályát, de még nem házasodott meg. Tizennégy éven alul még nem fiatal a serdülő, hanem gyerek, akinek rossz tulajdonságait veréssel nyesegetik a gondos szülők. Házasságon felül viszont már nem fiatal az ember, hanem felnőtt, aki lenézi és kioktatja a nálánál ifjabb korosztályokat. A fiatalság tehát nem valamiféle fokozata az emberi fejlődésnek, hanem egy sajátságosán szomorú állapot, amiből mielőbb szeretnénk kinőni és amint ez sikerült, tüstént visszasírjuk. Fiatalságnak hívjuk továbbá az ifjú embereknek egy nagyobb csoportját, úgymint: ezek a mai fiatalok! A fiataloknak két keze, két lába, két szeme és két szülője van. Az egyik, aki világra hozza, oltalmazza és felneveli, s a másik, aki hol büszke rá, hol szégyenkezik miatta. Az \ utóbbit apának nevezzük. Ti- \ tokban mindkét szülő az em- ; béri faj legtökéletesebb pél- i dányának tartja gyermekét, de erről nem szívesen beszélnek, I csak másak előtt. Az ifjút vi- \ szont ennek rendszerint az el- \ lenkezőjéröl szeretnék meg- \ győzni. Ezt szereietből teszik ! és pedagógiai célzattal. í A fiatalok nemek szerinti 1 megoszlása azonos a felnőtte- \ kével: hím- és nőneműek. : Előbbiekből lesznek a férjek, \ utóbbiakból az asszonyok, ami- J nek mindkét fél nagyon örül, í de később már nem annyira. \ Ha két fiatal a legnagyobb í képtelenséget is elhiszi egy-
