Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-18 / 245. szám
19fl4 OKTOBER 1*. VASÁRNAP pear MECYEI Ami volt — elmúlt ö, köszöni, csak egy egészen kevés kávét kér: nincs hozzá- j szokva. Tervei? Legfeljebb annyi, hogy jövőre szeretné j meglátogatni bécsi unoka- öccsét. Ott találkozik majd j Dél-Amerikában élő roko- ' naival is. Hogyne, leveleznek, | hívták is magukhoz, végleg, ! de nem megy: nem akar senkinek terhére lenni. Karcsú, ideges ujjait jól- escien melengeti a forró kávéscsészén: a park öreg fái hűvös árnyékot vetnek a szobára. — Nem tudnám örökre itt— i hagyni a hazámat. Nem bánt | engem itt senki, ami volt — elmúlt. Nyugdíjam, szerény jövedelmem van, csendben gazdálkodom. Ha megbetegszem. szomszédaim törődnek velem Az utcán lépten-nyo- mon ismerősök köszöntenek, megszólítanak. Mihez kezdené]? én idegenben? Búcsúzik. Tőlem udvarias | főhajtással, volt otthonától i lopott pillantással. Délceg tar- | tással ballag a kapu felé. Ami volt — elmúlt. Nyíri Éva j A SZOBI HATÁRCSÁRDA LETT Pest megye legjobban gépesített kisvendéglője Kopottas ruhában szilvár, egyenes tartású öregember. Bemutatkozik. — Vécsey. Karcsú, ideges ujjait egy pillanatra kezemben tartva, átvillan rajtam, hogy életemben először parolázom egy báróval. Pontosabban: volt báróval. Vagy ahogy a sza- daiak nevezik földijüket: „Józsi báróval”. — Hogyan lesz valakiből csak így, egyszerűen „Józsi báró?” A fehér bajusz alatt csen- , des mosoly játszik. — Nem kell hozzá más. csak olyan szerény, szürke élet, mint az enyém. Szürke ember voltam én vi! ágéletemben : birtok, vagyon, hírnév nélkül. Szada nekem az otthont, nem pedig a zajos mulatságok, migrénes víken- dek színhelyét jelentette: itt éltem le az életemet. Családom még a múlt század hatvanas éveiben telepedett ide, anyai nasyanám ugyanis a nagyváradi káptalan jogtanácsosa volt, annak pedig idáig terjedt a birtoka. Itt, ebben a házban töltöttem gyermek- és ifjúkoromat — mutat a járási szociális otthon barátságos épületére. Arcán a fegyelmezett ember nyugodtsága, semmit sem árul el gondolataiból, melyek a szülői házból szociális otthonná lett emlékek láttán ébredhetnek benne. Mondják, hogy azért éber figyelemmel kíséri a családi villa sorsát. Időnként körbejárja egykori tulajdonát, szemügyre veszi az új építkezéseket, a varázslatosan szép parkot, véleményt nyilvánít az ajtók, ablakok áthelyezéséről, számbaveszi a veteményes kertet — aztán hazamegy'. .. A közgazdasági egyetem elvégzése után került Pest vármegye közigazgatásába — mondja először szűkszavúan. Aztán, faggatózásomra hozzáteszi : — Gödöllőn voltam szőlgábíró 1928-tól 1940-ig. Innen fölöttesem; Endre László alispán kívánságára áthelyeztek a vármegyei árvaszékhez. Nem, kérem, ez nem karriert jelentett, éppen ellenkezőleg: hatásköröm kisebb lett, s jobban szem előtt voltam. Erre azért volt szükség, mert nézeteim soha nem egyeztek az alispánéval: nem voltam sem nyilas, sem antiszemita. Nem is bírtam két évnél tovább azt a légkört, ami a vármegyénél úrrá lett: 1942-ben nyugdíjazásomat kértem, s végleg visszavonultam szadai „birtokomra”. A gúnyoros hangsúly annak a 15 holdnak szól, amelyet ötödmagával — testvéreivel — együtt örökölt. Hiszen még annyija sem volt, mint egy módosabb parasztembernek! — gondolom elbámulva, de csakhamar kiderül, hogy azért akadt még egy és más, aprítani a tejbe: szeszfőzde, felvidéki birtok, melyet eladtak, s az árán megosztoztak testvéreivel. Léha arisztokraták fényűző életéről szóló olvasmányaim hatására, ifjú koráról faggatom. Dáridóba fulladt vadászatokról, pisztoiypárbajokról, udvari bálokról, szávar- füstös, birtokveszejtő kartya- csatákról. „Józsi báró” ismét csendesen mosolyog: — Rossz riportalany vagyok, mondtam, hogy szürke életem volt. Vadászni sosem szerettem, gyűlöltem a kedvtelésből való gyilkolást. Estélyekre nem jártam, udvari körökben nem forogtam: ott nagyon szigorú a hierarchia, s mi a család szegényebb ágához tartoztunk. Baráti körünk a szűkebb rokonságból került ki, velük jöttünk össze egy- egy családi ebédre, délutáni vendégségre. Apám ugyan az öreg József főherceg szolgálattevő kamarása volt, de tíz esztendős koromban elvesztettem, s utána már a telet sem töltöttük Budapesten. A főherceg családiát csak felületesen, ismerősök révén ismertem. Párbaja sosem volt, szamárságnak tartotta. Külföldi útjain nem az élvhajhászat, hanem tudnivágyás vezérelte. Monte Carlot nem ismeri, de Roma, Firenze, Verona képtárait, Ausztria, Svájc múzeumait, Franciaország mezőgazdaságát annál inkább. — De huszárkapitány csak volt? ... — Háromszor voltam sorozáson, de gyenge testalkatom miatt mindannyiszor „untauglich” lettem. Így maradtam ki — szerencsésen — a második világháborúból is. Se párbaj, sem elkártyázott birtok, még csak egy romantikus lányszöktetés sem?! — Az a legkevésbé! irtóztam a családi jelenetektől, s nem akartam feladni a függetlenségemet. „Józsi báró” tehát — agglegény. Háztartását maga vezeti, süt-főz, .bevásárol. Reggel hétkor tejért megy a boltba, délután friss kenyérért. Szabad idejében hamióniumo- zik. Mendelssohnt, Chopint, Caesar Frankot — a kedvenceit. — Hobbym, szenvedélyem csak kettő volt: a zene és a gazdálkodás. A mezőgazdaság, főleg a gyümölcstermesztés mindig érdekelt. Megmaradt földecskéjét részben maga, részben napszámosok segítségével műveli. Gyümölcsöt, szőlőt, burgonyát termeszt. — Hogyan lesz valakiből „ Józsi báró?” — tér vissza tűnődve a kérdésre. — Gondolom úgy, hogy egész életemben dolgoztam. Sosem éltem „földesúri” életet — nevetséges, nem is lett volna miből! Sok időmet szenteltem a népművelésnek, s a közügyeknek. No persze, „azelőtt”. Az iskolaigazgatóval együtt létesítettük az első könyvtárat Szadán, s magam voltam a könyvtáros. Társadalmi munkában — ahogy ma mondják. Itt élő rokonaim beilleszkedtek az új társadalomba, a fiatalabbak valamennyien dolgozó emberek: műszakiak, művezetők, raktárosok akadnak közöttük. A felszabaduláskor semmi bántódásom nem esett. Igaz, hogy később a szeszfőzdét és a villát államosították, de munkát és tanácsi lakást kaptam helyette. Laboráns voltam a Chinoin Gyárban, hét éve vagyok nyugdíjas. Régebben az volt a szokás, hogy megépült valahol egy nagyforgalmú útvonal s csak az azt követő időben — sokszor hónapok, évek múlva — gondoskodtak arról, hogy megfelelő benzinkút, szerviz, vendéglő stb. kerüljön a környékére. A Pest megyei Tanács illetékesei most szakítottak ezzel a rossz „hagyomány”-nyal. Ugyanis még csak terv, hogy Letkés község mellett nemzetközi útvonal halad majd át Csehszlovákia irányába. Ennek ellenére az új út mellett fekvő szobi Határcsárdát már most olyan színvonalúra fejlesztették, hogy mindenben megfeleljen a hazai és külföldi követelményeknek. Düledező elhanyagolt vá- lyo'gépületű vendéglő állt egykor a mostani vendéglátóipari kombinát helyén. Az épületet közel egymillió forintos költséggel újjávarázsolták s Emléktábla, emlékérem, utcanév A Gödöllői Községi Tanács vb legutóbbi ülésén határozat született, hogy emléktáblával, emlékéremmel s utcanévvel állítanak méltó emléket a községben dr. Páter Ká- rolynak, az Agrártudományi Egyetem volt tanárának. Dr. Páter Károly négy évtizeden át fáradhatatlanul dolgozott a mezőgazdasági kutatás területén. Munkássága kiterjedt a talajok osztályozására, fizikai-kémiai vizsgálatára, s a szikes talajok tanulmányozására. Az Agrártudományi Egyetemnek két ízben volt rektora. Kandidátusi címet szerzett. Ö volt az Országos Talajtani Kutatás Koordináló Bizottság elnöke, s az Agrokémiai Kutató Intézet megszervezője, majd igazgatója. Az egyetemhez vezető Fácán-sort nevezik el most Gödöllőn dr. Páter Károlyról, s ugyanitt helyezik el emléktábláját. Az Agrártudományi Egyetem pedig dr. Páter Károly emlékérmet alapít azon diákok számára, akik kitűnő, illetve jeles eredménnyel szerzik meg diplomájukat. 350 000 forintot fordítottak gépesítésére. Univerzális konyhagépet, elektromos főzőapparátusokat, nagy teljesítményű burgonyahámozót, elektromos villanyzsámolyt, hűtőszekrényeket s hasonló felszereléseket kaptak, így a határcsárda Pest megye legjobban gépesített kisvendéglője lett. A községi tanács vezetői is segítették az épületkomplexum kialakítását. Módot találtak, hogy községfejlesztési alappal, sőt társ ad almi munkával kerítést húzzanak, autóparkolót létesítsenek. Négy hónap telt el az ünnepélyes megnyitó óta. Sipos Ferenc üzletvezető — évtizede dolgozik a szakmában — elmondta, hogy úgy a község lakosai, mint a környékbeliek megszerették ez idő alatt a Váci Vendéglátóipari Vállalat új létesítményét. 190—200 az előfizetéses étkezők átlagos száma, sőt még a sturo- vói vasutasoknak is szállítanak 60—70 adagot, ha szolgálatuk határon túlra szólítja őket. Nem csárda a csárda étel- specialitások nélkül. Itt a szobi receptre készült töltött- káposzta, a brassói oprópecse- nye és a Sipos-féle sonkás fánk a legnépszerűbb különlegesség. Harminchárom dolgozójuk biztosítja a zavartalan üzemeltetést Hozzájuk szerződött a veresegyházi Lakatos-féle népi zenekar. így nem meglepő, hogy átlagos havi forgalmuk körülbelül 100 ezer forinttal haladja meg a régi átlagot Mindezek után — következhet az útépítés!... (p. r.) CSEPPBENA TENGER? Egy. IX. kerületi ki* utcában működik Tóth János kisiparos „üzeme”. A látogatónak tört derékkal kell leügyeskednie magát a szűk pincébe, ahol összesen három ember dolgozik. Egy kiszuperált esztergapad, néhány láthatóan egyéb rendeltetésű alkatrészből össze- eszkábált kisgép és szerszám: ez a berendezés. Az ember nyugodtan hiheti, hogy egy kis lakatosműhelyben jár, ahol az elősiető „főnök” megsüvegeli abban a reményben, hogy jól fizető munka adódik. A főnök hetvenöt éves ember, régi iparos. A diplomatákra jellemző hűvös udvariassággal fogad. Büszke önmagára és biztos megsértődne, ha holmi megrendeléssel aláznám meg. Nyolc éve ugyanis ő az állami termelés fontos része: nem túlzás azt állítani, hogy tőle is függ a Csepel Autógyár termelése. Tóth János kisiparos ebben a pici pince- helyiségben állítja elő a Cse- pel-autók vízpumpáinak tö- mítő szerkezetét. E tömítés saját szabadalma, melyet Tófia; néven hoz forgalomba. A Csepel Autógyárban sok szó esett arról, hogy az ország autóipara nem függhet egy hetvenöt éves öregembertől. Ezért megoldást kerestek. A megoldás: Nyugat-Németországból hozattak be ilyen tömítéseket. Az e célra fordított valuta összege nem horribilis, nem változtat a népgazdaság valutamérlegén, dehát mégis csak valuta és egy újabb függés: a Goetze Werke egy késedelmes szállítása, vagy a szállítás megtagadása, újra veszélyeztethetné a gyár termelését. Megindult tehát a munka, hogy az újabb konstrukciókba már magyar gyártmányú tömítések kerüljenek, melyek állandó minősége és megfelelő ütemben történő gyártása biztosított. A feladat a kívülálló számára egyszerűnek látszik. Egy olyan nagyüzemnek, mint a Csepel Autógyár nem jelenthet problémát az, amit egy maszek kicsi, korszerűtlen műhelyecskéjében, nyolc éven át megoldott. i, természetesen csak a látszat. A megoldás csupán a kívülálló számára látszik egyszerűnek. Ehhez persze azt is tudni kell, hogy a Csepel Autógyár eddig is 150 üzemmel állt kapcsolatban. Ennyi helyen készültek az itt gyártott motorok alkatrészei. Most egy újabb átpro- filírozás ezt a számot 200-ra növeli. Az eddigi tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a kooperációból tömérdek probléma adódott — ennek tulajdonítható a harmadik negyedévi 85 százalékos terv- j teljesítés, melyre tíz éve I nem volt példa — s a de- ! centralizálás pedig újabb ve- | szélyeket rejt. ; És erre ez az egyszerű kis j szerkezet is kiváló példa. Azt, : amit Tóth János kisiparos ed- ! dig harmadmagával készített ! és összeszerelt állapotban l adott át a gyárnál?, az új l „megoldás” szerint négy nagy- \ üzem készíti! I A tömítés rúgóit a Szerszám lés Gépelemek Gyára szállítja. ÍA gumirészek a Műszaki Gu- l migyárban készülnek. A mű- : anyag-gyűrű készítője a Kábel ;és Műanyaggyár. A Csepel ; Autógyár egyik üzemében ; gyártják majd a tömítések fe- j dőlemezeit. A négy helyről ! összegyűjtött alkatrészeket egy ötödik műhely szereli Békés, napsugaras vasárnapra ébredtünk. Ezúttal mosolygott az ég, a gyerek aranyos volt, a feleségein ágyba hozta a kávét. Eközben történt ugyan egy kis baleset: a kávé egy részét a paplanomra löttyin- t ette, de ez nem ronthatta el kiváló kedvemet. Még az sem, hogy később egy sajnálatos véletlen folytán, nejem kitört egy ablakot. Ez ugyan már feszélyezett egy kissé, rosszallásomat is ki akartam fejezni, de feleségem lepisz- szegett: — Ne a gyerek előtt, drágám... — amiben igaza van, mert egy hároméves gyerek előtt már nagyon kell vigyázni a szülői tekintélyre. Azt azonban már alig bírtam szó nélkül, amidőn a frissen vasalt ingemre rádöntötte a szidolt. De mit tehettem? A gyerek előtt mégsem mondhatom neki, hogy idétlen, kétbalkezes, stb.... stb... ■ Ugyanis e dolgok, különösen a satöbbik esetleg alapjaiban rázkódtatnák meg szülőanyai tekintélyét. Ezért csak idegesen sétálgattam fel és alá, hogy nejem érzékelhesse a lelkemben dúló vihart. Az izgatott rohangálás közben véletlenül ráléptem a cipőfűzőmre és a szabadesés jólismert törvényei szerint zuhanni kezdtem az akvárium felé. Csodálatos lélekjelenlétem azonban ezúttal sem hagyott el. Ügyes reflexszel belekapaszkodtam a könyvszekrénybe, ezzel a húzásommal megakadályoztam, hogy az akváriumra essek. Helyettem a könyvszekrény dőlt rá! A víz elöntötte a szobát, de szerecsére a pocsolyát hamarosan felszívták a könyvek. Az aranyhalak izgatottan ugráltaié a szokatlan környezetben, a gyemajd össze. Számítsuk most ki, milyen összeg az, ami egy-egy jelentéktelen kis al- kalrészecske programozására, szállítására, Xeadminiszt- rálására fordítódik, vegyük hozzá azokat a lehetőségeket, melyek a helytelen kooperációból adódhatnak és a napnál is világosabb, hogy ez a megoldás nem megoldás. És most egy pillanatra ugorjunk vissza Tóth János magánkisiparosihoz. A Csepel Autógyár „újítása” révén évi több mint százezer forintos, nyolc esztendőn át tartó biztos állami megrendeléstől esett el. Az ember azt hinné, hogy a kisiparos most kesereg. Nem. A kisiparos mára Hajdúsági Iparművekkel áll kapcsolatban, mert kikísérle- tezetl egy olyan mosógép tömítést, ami e pillanatban hiánycikk és csak holland importból fedezhető. Éppen azt tette, amit nyolc évvel ezelőtt is, amikor a Csepel Autógyár ilyen módon valutát tudott megtakarítani, azáltal, hogy n=>m kell a tömítéseket Nyu- gat-Németországból behozni. És itt a kör már bezárul. A kérdés az, vajon nyolc év alatt ne akadt volna egy ktsz, vagy kisebb üzem, amely — lévén, hogy állandó és biztos megrendelőről van szó — vállalta volna e tömítések elkészítését? És ha már úgyis a Csepel Autógyár készíti a tömítések egyik alkatrészét és vállalja az összeszerelést, nem tudott volna egy kis helyiséget rendelkezésre bocsátani, amelyben a magankisiparos- hoz hasonlóan, egy helyen elkészítik ezeket a látszólag jelentéktelen, funkciójukban pedig nagyon fontos és kényes al kafrészeket. EítűI beszélgettem ' Galambos Tiborral a gyár anyaggazdálkodási főosztályának vezetőjével: — Valóban nem jó megoldás ... de, bár ez lenne a legsúlyosabb ... — mondta. Egy jelentéktelen kis alkatrészről van csak szó. A folyamatból túlzott következtetéseket levonni helytelen lenne. Az általánosítások sem lennének helytállóak, de miután nem elszigetelt jelenségről van szó, érdemes odafigyelni ... Ősz Ferenc s KATONÁK LESZÜNK! Már hetek óta feliratok, zászlók, diszitik a művelődési házak bejáratát. Országszerte soroznak. A monori sorozó bizottságot kerestük fel, itt választottunk ki a sok közül négy fiatalembert, akik vecsésiek es többek között egy közös vonással rendelkeznek: arra a kérdésre — szeretnének-e katonák lenni? — igennel válaszoltak. Lendvai József konzervipari szakmunkás Nagyszegi Gyula textilipari segédmester Legóndi István szerszámkészítő Képes László karbantartó (Foto: Gábor) rek sivalkodott a: gyö nyör űs égtől. Az asszony már éppen nyitni akarta a száját, amikor a gyerekre mutattam. Ki akarta küldeni a szobából, hogy szabadon nyilváníthassa rólam alkotott véleményét, de én nem engedtem, hadd játsszon az aranyos. Aztán béke lett. Én olvastam, a feleségem porszívózott, a gyerek a szőnyegen játszadozott. Közben levert az asztalról egy poharat. Szerencsére nem tört el, de azért közős erővel nagyon megvertük, mert mégis borzasztó, hogy egy hároméves gyerek ilyen ügyetlen és szeles legyen... O. F. PEDAGÓGIA
