Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-13 / 215. szám
1964. SZEPTEMBER 13. VASÁRNAP PEST MECVEI K-Mú'laD NEKIK MÉG ITT A NYÁR Mi az igazság a Plazma-szálló körül avagy van-e folyóvíz nélkül civilizáció? Javasol — ellenőriz - kezdeményez Jól dolgozik a dobosi járás pénzügyi állandó bizottsága A legutóbbi tanácsválasztások után, éppen másfél esztendeje látott munkához a Dabasi Járási Tanács pénzügyi állandó bizottsága. Feladatát a hivatalos szóhasználat így" fogalmazta: bevonni a dolgozók széles rétegeit az állam- igazgatási munkába, elősegíteni a tanács és a lakosság szoros, eleven kapcsolatát. A gyakorlat nyelvére lefordítva ez azt jelenti: minden segítséget, támogatást megadni a tanács végrehajtó bizottságának s a pénzügyi osztálynak gazdasági munkájukhoz, ellenőrző tevékenységükhöz. Tizennyolc hónap telt el az első' ülés óta, amikor gondosan összeállított, igényes munkaterve alapján a bizottság dolgozni kezdett. Ülésein rendszeresen beszámoltatja a pénzügyi osztály, az Állami Biztosító és az OTP-fiókok vezetőit; ellenőrzi a pénzügyi osztály munkáját, a végrehajtó bizottság költségvetési és gazdálkodási tevékenységét; felülvizsgálja a költségvetési zárszámadást, véleményt nyilvánít a különböző adóügyi panaszok, kérelmek elbírálásánál, elősegíti az adófizetők ügyének gyors, és a törvények szellemének megfelelő elintézését, mozgósítja a lakosságot az állam iránti kötelezettségének teljesítésére. Száraz felsorolásban — mi tagadás —, mindez unalmasnak, ..papírmunkának” tűnik. Pedig az akták, költségvetési tervek, pénzügyi mérlegek mögött élő emberek vannak. A bevételi terv a felületes szemlélőnek számok halmaza. De ezek a számok járdák kilométereit, bővülő villanyhálózatot, egészséges ivóvizet, megnagyobbított óvodát, orvosi rendelőt — a tegnapinál szebb, jobb, emberhez méltóbb életet jelentenek! Nem hiányzott a bizottság munkájából a kezdeményezés sem. Javaslatára tette kötelezővé a járási tanács végrehajtó bizottsága a községi vb-tit- károk számára a havonkénti rendszeres belső ellenőrzést. A bizottság hívta fel a figyelmet a Gyál és Felsőpakony közötti nagyforgalmú közút elhanyagolt állapotára, valamint arra, hogy a községi tanácsok időben, folyamatosan kezdjék meg az 1965. évi felújítások tervezését. A pénzügyi állanhogy a vakolatod ledobta, ezt a hibát -a mai napig még nem javították ki, de Sógor építés- vezető megígérte, hogy a falat nagyon rövid időn belül szigetelni fogják...” A továbbiakban az ivóvíz panaszokra válaszol a szak- szervezet levele, s megállapítja, hogy „gyakran kevés az ivóvíz, de ez olyan kérdés, ami egész Gödöllőt foglalkoztatja. Eljártunk az illetékeseknél, akik ebben a kérdésben komoly intézkedéseket helyeztek kilátásba, hogy ne legyen vízhiány .. Végül közli a levélíró, hogy a vasaláshoz konnektor és vasaló valóban nem volt, a tv néha elromlik, de ezt megjavítják, a szobákban rádióhangszórók működnek, van egy 90 kötetes könyvtár, s nem három, hanem nyolc ismeretterjesztő előadás volt, bár ott az érdeklődés igen gyér, „ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy a szállásbizottság pár hónapja felbomlott: a hat tagból hármat elhelyeztek más munkahelyre” ... Szeptembertől kezdve pedig minden szobának megrendelnek egy-egy Népszabadságot. S még a két utolsó mondat a szakszervezet hivatalos leveléből: „ .. .a cikk megállapításai mégis egyoldalúak, s olyan színben tüntetik fel a helyzetet, ami közel sem felel meg a tényeknek. Mi a magunk részéről azt mondjuk, hogy a szállás a jelenlegi állapotában a megyei átlag felett van igy is, ha pedig a fennálló hibákat a vállalat kiküszöböli, a helyzet még jobb lesz...” Némi túlzás és némi igazság Hát ezen a két utolsó mondaton mégiscsak fennakadtunk. Ha nem a szakszervezet írja és nem áll benne ez a kifejezés, hogy „még jobb lesz”, hanem mondjuk, maga a megkritizált vállalat emel szót a cikk ellen, s valamivel szerényebben jellemzi á Plazma-szállóban levő helyzetet, akkor a levél ismertetésével beértük volna. így azonban tényleg tartozunk az igazságnak annyival, bogy kimenjünk a helyszínre és megnézzük közelebbről: mi is a helyzet a gödöllői munkás- szálláson? Máris előrebocsátjuk, hogy korábbi cikkünkben volt egykét pontatlanság, ha úgy tetszik — túlzás. De az is tény, hogy a szálláson egész sor intézkedést éppen cikkünk hozott maga után. Korábban soha nem volt egészségügyi ellenőrzés, a cikk óta kétszer is: július 31-én és augusztus 6-án. A tv-t megjavították, a vasalókat legalább megígérték, s amikor ottjártunk — szeptember 2-án — a budapesti központi raktárban állítólag már be is szerezték, mintahogy éppen azon a napon akarta Folinek Istvánná gondnok az újságokat is megrendelni. Dupla szállásdíjat valóban senki nem fizet, meleg étel is jut mindenkinek (megkóstoltuk, ízletes, tápláló volt aznap a kétfogásos ebéd), az ágyakon fehér paplan, az ablakokon szúnyogháló, szép függöny, talán csak a zsúfoltság nagyobb a kelleténél, de ennek az az oka, hogy katonák is laknak a szálláson, akik segíteni érkeztek, s még néhány hétig laknak ott. A szálláson a gondnoknő, s a férje vezetett körül, majd tárgyaltunk Sógor Lajossal, az építés vezetőjével is. Szívesen, nyugodtan mutattak meg mindent. De aztán kiderült, hogy az a cikk mégsem túlzott annyira, mint amennyire á szakszervezet (!) *megsértődött. A fürdőszobában, ahol van melegvízbojler — s hadd tegyük hozzá: az eddigi kétszázliteresek mellé éppen most rendelték meg az ötszázegy idegent sem hagy ott a halálos ágyán. Ő mégis a férjem volt és most nagyon szerencsétlen és boldogtalan. Láttam, hogy ekkor, közel a halálhoz, már rájött, hogy gonosz és igazságtalan volt velem. Rájött, hogy elrontotta az életét. Mindig illúziókat kergetett. Ezt kereste a nőkben is. Álmodozó volt, szeretett volna valami nagyot cselekedni, de csak vágyai voltak képességek és akaraterő nélkül. Ez lett a veszte. És ez a felismerés gyötörte halálos ágyán. — Én pedig éltem kettőtök között, mint a férjem ápolónője és a te feleséged. — Milyen furcsa és zavaros idők voltak ezek. Néha ott ültem az ágya mellett és hallgattam, ahogy hagy- mázos álmában fantáziái. Arról beszélt, hogy nemsokára felgyógyul és új életet kezdünk. ö befejezi egy készülő nagy találmányát. Lesz sok pénzünk. Elköltözünk innen, autót veszünk és szülök neki gyereket. Hallgattam és közben arra gondoltam, hogy te vajon mit csinálsz. Aztán, amikor a lopott félórákat veled töltöttem, nem hagyott nyugodni a tudat, hogy mi lehet most vele. Tébolyító volt. Csak az esett nagyon jól, hogy az ismerősök értik és átérzik helyzetem. — Formailag biztos, hogy erkölcstelen állapot volt. Még akkor is, ha mindenki helyeselte, amit teszek. Úgy érzem mégis, aljas voltam. Nem kellett volna találkoznunk. De mégsem tudtam ezt kimondani, mert féltettelek. Féltem attól, hogy elvesztelek. Néha azon gondolkoztam, milyen furcsák az embereik. Furcsák és mégis jók, mert tétel és dogma nélkül szentesítették ezt a tétel szerint erkölcstelen állapotot. Mert akárhogy veszem, erkölcstelen az, hogy egy feleség a beteg férjtől ellopott félórákat a szeretőjével tölti. — Ekkor vettem be azt a húsz Szevenált. Azt hittem, elég lesz. Olyan jól esett, hogy mindenki részvéttel volt irántam, hogy vigasztaltak. Jólesett az is, hogy amikor aléltan rámtaláltak, a főnököm először téged értesített. — Két nappal azután, hogy kijöttem a kórházból, őt vitték be. Még aznap meg is halt. Ott ültem mellette. Sírásom őszinte volt. Nagyon sajnáltam, mert ha későn is, de megértette elrontott életét. Gyászoltam. Elment mellőlem egy ember, akinek csontfohér arca megszelídült, keze nyugodtan pihent a mellén. Néztem a kezét és borzongtam. Nem az ütései, hanem a simo- gatásai jutottak eszembe. — Az első nagy hiba volt megengedni, hogy elkísérj a temetésre. Úgy gondoltam, hogy felesleges titkolózni, hiszen mindenki tudja a helyzetemet. És akkor úgy kellett valaki, aki mellettem legyen. Gyenge voltam és féltem, hogy összeesek. Jólesett, hogy felajánlottad a kényelmetlen segítséget. Buták vagyunk mi, asszonyok és gyávák. Őszintén sírtam és önkéntelenül si- koltottaim fel, amikor leengedték a koporsót. Éppoly önkéntelenül, mint ahogy beléd kapaszkodtam és a válladon sírtam. És ekkor hallottam a hátam mögött az első megjegyzést: — A szégyentelen ... — Hátranéztem. A,7, ai kolléganő volt, aki a legtöbbet biztatott, hogy hagyjam ott és menjek el veled. Másnap a kollégáim elfordultak tőlem, ha bementem egy szobába, elhallgattak. Egyik gúnyos mosollyal kondoleált. — őszinte részvétem 1— mondta a szája, de szeme és arckiíejezése azt súgta: — Gratulálok. — Idegen lett körülöttem minden. A jóindulatú hírhozók naponta szállították a legújabb pletykákat. Még azt is rebesgették, hogy a férjem nem természetes úton halt meg. Láttam, hogy kegyetlennek tartanak. — Bújni kezdtem előled. Köszönöm, hogy akkor nem tolakodtál. Aztán mégsem bírtam. Felhívtalak. Azt kértem, hogy az utcán találkozzunk. Nem akartam, hogy ide fel- gyere, de beszélnem kellett valakivel, akiben bízhatom. Ekkór te is hallottad azt a megjegyzést: — Na, ez az, akiről meséltem ... Most már boldog lehet ... — Tébolyított az emberek véleménye. Ugyanazok, akik biztattak, hogy legyek hűtlen az élőhöz, most azt rótták fel, literest is! — bokáig állt a víz. Miért?, Nem azért, mert a lefolyóval lenne baj, vagy talán nem takarítanának rendesen. Nem! Egyszerűen azért, mert úgy építették, hogy ferde az egész padozat, a víz arasznyi magasan összegyűlik az egyik belső fal tövében, s onnan a szennyvíz vagy elpárolog, vagy a fal szívja fel, vagy a legjobb esetben — vödörrel kimeregetik. Már ha van rá idejük, mert bárki enged vizet a zuhanyból, a tavacska duzzad, emelkedik. Alul tehát mégiscsak folyik... Hogy fölül csepeg-e, ehhez egy esőt kellett volna kivárni, mert ebben a jelenlevők véleménye megoszlott A beázás-térképek azonban nem vidítják a szívet, s nem is méltók a mentegetésre. Különösen nem egy építővállalat birodalmában. Nincs víz, mert túl nagy a kukorica! A víz ügyében azonban egyébként sem érthetünk egyet a válaszlevéllel. Szó sincs arról, hogy az általános gödöllői vízhiány miatt nélkülöznék a munkából hazatérő és fürdeni óhajtó munkások a vizet! Legalábbis Lukács Mihály, a községi vízmű szivattyúkezelője szentül állítja, hogy amióta vége a kánikulának, egy csepp vizet sem nyomtak abból a kútból a községnek, csakis a Plazma-szállónak és környékéneit. És mégis: nem volt víz szeptember 2-án reggel sem, meg az előtte való szombaton és vasárnap sem. Miéit?, A megoldásához, nem kellenek „az illetékesek által kilátásba helyezett komoly intézkedések”, egyszerűen csak egy kis telefonvonal. Mert vicclapba illő ugyan, de így igaz: a munkásszállástól légvonalban mintegy kilométerré levő szivattyúházat csak úgy lehet a Plazma-szállóból értesíteni arról, hogy nincs . víz, ha felhívják a gépállomás portáját, s megkérik őket, hogy szóljanak át a szivattyúnak: indítsák meg a nyomást a szálló részére. Csakhogy ez a porta a szivattyúállomástól két-háromszáz méterre van. Korábban egyszerűbb volt a dolog, mert kiállt a portás a kapuba és a földeken át odakiabált a szivattyúsnak, hogy vizet kér a Plazma. Hanem az utóbbi hetekben kétméteresre nőtt a földön a kukorica, eltakarja a látást, tehát már nem elég kiáltani, hanem oda kell menni, s ezt a portásoktól nemigen lehet elvárni. Ilyen szívességre nem lehet alapozni közel száz ember ivó- és mosdóvízellátását. Ilyen a helyzet a szállás kulturális és társadalmi életével is. A tv-t nézik, az igaz. De könyvet már alig-alig olvasnak, ez is igaz. Mint ahogy tény, hogy szállás-gyűlés egyszer volt, még februárban, azóta pedig elmaradt mind, mert az emberek nem jöttek össze. Tény, hogy a szállás egyikmásik szobájában szép rend van (például az idősebbeknél és a katonáknál) de már a fiatalok szobája rendetlen, elhanyagolt. Miért? Vajon nem társadalmi, mozgalmi, sőt kulturális feladat lenne mindezen segíteni? És vajon — többek között — nem éppen a szak- szervezet kötelessége lenne ez? Azt olvastuk a levélben, hogy a „helyzet még jobb lesz”. Ez azt jelenti, hogy a levél írója a jelenlegi helyzetet jónak tartja. Mi nem. Még akkor sem, ha ez a munkásszállás a megyében levő többihez képest rendezettebb. A mérce azonban a Plazmaszállóban sem lehet az, hanem az ott élő, ott lakó és dolgozó emberek jogos, civilizált igénye. S efelett őrködni — ügy véljük — éppen a szak- szervezetnek a hivatása ... Firon András dó bizottság kezdeményezésére szólították fel a járási művelődési és egészségügyi szak- igazgatási szerveket, hogy fokozottan kísérjék figyelemmel a költségvetési hitelek maradéktalan és rendeltetésszerű felhasználását. Az állandó bizottság tevékenysége nem korlátozódott javaslattételre vagy előterjesztésre. A közügyekben hozott határozatok végrehajtását éppúgy számon tartotta, mint a lakosságtól beérkező panaszok, beadványok sorsát. Ha fogyatékosságokról beszélünk az állandó bizottság munkájában — márpedig, csak így teljes a kép —, elsősorban arra kell figyelmeztetnünk: az eddiginél nagyobb mértékben támaszkodjék a lakosságra, a társadalmi aktivistákra. Több lehetőséget kell teremtenie a helyszíni ellenőrzésekre is, s jobban bekapcsolódnia a járási pénzügyi osztály ilyen irányú tevékenységébe. Végül, az eddiginél nyújtson több segítséget a kevesebb tapasztalattal rendelkező községi pénzügyi állandó bi zottságoknak. Semmiféle egzotikus hotelra ne gondoljanak kérem, sokkal egyszerűbbről lesz szó. A gödöllői Plazma-szállóról, amit csak a népnyelv keresztelt el így, mert a rendes neve: a 25. számú Építőipari Vállalat munkásszállása. E munkás- szállás ügyében kell most újból szólnunk. A nyár derekán egyszer már írtunk róla. Egyik külső tudósítónk tollából, azzal a címmel, hogy „Alul folyik, fölül csepeg”. Utána kaptunk egy levelet az építők szakszervezetétől, Jakab József elv- társtól, aki ezt írta: „Mi a cikk megállapításaival nem mindenben értünk egyet s ezért kérjük, hogy megállapításainkat lapjukban közölni szíveskedjenek.” Lássuk hát a válaszlevél lényegét, idézzünk belőle: „komoly intézkedéseket helyeztek kilátásba“ „Kétségtelen tény, hogy a „riporter” ottjárta idején — július 13-án — az orvosi ellenőrzőkönyv még üres volt... Megjegyezzük azonban, hogy azóta már két ellenőrzés is történt, amely azonban ilyen bejegyzést eredményezett: a szállót és környékét példás rendben találtam ... Nem tudjuk, mi ihlette a riportert a kétségtelenül jól csengő cím megalkotására (Alul folyik, fölül csepeg), mert bebizonyosodott, hogy e munkásszálló mai és akkori állapotában is megyei szinten a legkorszerűbbek közé tartozik és jóllehet, néhány objektív szociális hiányossággal küzdenek még ma is, ezek felszámolására a vállalat illetékesei határozott ígéretetet tettek . .. Az egyik épület előterének mennyezete valóban beázott... itt azonban csöpögésről szó sem volt, legfeljebb pár csöpp vízről, amit a beázás térképei is bi- zonyitanak. A hibákat egyébként már lájavíttatta az építésvezetőség ,.. Az épületek padlózata hibátlan beton, ami jól szigetel és a legnagyobb esőzések idején sem volt a padló nedves. Ami tény és valóság az, hogy az egyik szoba fala — amely közös egy zuhanyozóval — kb. egy méter magasan annyira benedvesedett, hogy nem vagyok hű egy halotthoz. Nem bírtam tovább. Bementem a párttitkárhoz. Nagyon rendes volt. Azt mondta, hogy ne törődjek az emberek véleményével. Mindenkinek először önmagával kell elszámolniai. — Dehát, hogyan számoljak el én önmagámmal? Hogyan téhetem meg, hogy ne törődjek az emberekkel, akik között1 élek? Hogyan csináljak én magamnak külön erkölcsöt? Ezt kérdeztem a párttitkártól. Tőle, aki mindig azt mondja, hogy nem vonhatjuk ki magunkat annak a közösségnek ítélete alól, amelyben élünk. A törvény mindenkire kötelező. Dehát ki szabja meg a törvényt? Hol írták már eddig le azt a törvényt, amely nemi szabályokat tartalmaz, hanem erőt és alapot ad az ítéletalkotáshoz. És ha a századok alatt bekövesedett erkölcsi törvények rosszak, hogy tudjak én azzal szembeszállni? — Nem, ne szólj. A te törvényeid sem jók. Egyszer azt tanultam, hogy a törvény füg- i getlen tőlem és tőled ... Ne i válaszolj. Azt kérted, hogy: hangosan gondolkodjam. Meg- j tettem, hogy mégértsd, miért i küldelek el. Ne szólj, most: menj kérlek. Megpróbálok ön- \ magammal elszámolni. Menj,; kedves... Ne aggódj, nem te- i szék semmi butaságot, csak j helyére akarom tenni a dől- • gokat, rendet akarok ebben a ' nagy kuszaságban, hogy holnap emelt fejjel, bátran hívhassalak ... i
