Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-20 / 195. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! I AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES Á MEGY El TAN ÁCS lapja l:; Vili. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM ÁIIA ítO Itl.l.ÉR 1964. AUGUSZTUS 20, CSÜTÖRTÖK A TÖRVÉNY: FEGYVER! La pJ i zenöt esztendeje, _ hogy megszületett ■ a Törvény, amely új rendet szabott, s hatalmat adott a dolgozóknak. A Törvény. így, nagy betűvel, mert a szó legigazabb értelmében Törvény, alap, kiindulópont, tetteket igazító, cselekedetek mércéjét felállító. Törvény, az első igaz törvény a magyar társadalom történetében, amely sok törvényt nyögött, de igazit, a magáét csak ekkor, tizenöt esztendeje kapta meg. Tizenöt év a történelem ezer esztendei között villanásnyi idő. Mégis: a magyar nép sokszor emlegetett ezer esztendős történelmében ez a tizenöt év évszázadokkal ér fel, többet sűrít magába, mint amit a „jó urak” tettek — ha tettek! — évszázadokon át. Négy esztendeje volt csak, hogy a magyar nép az önállóság, a szabadság útjára lépett, hogy a szovjet katonák vére festette zászlót, a függetlenség, a néphatalom zászlaját magasba emelte. Négy esztendő telt csak el, s mégis, a Törvény, az alapvető jog forrása gigantikus változásokat formálhatott szavakká, mondatokká. A föld már azoké volt, akik megművelik, a gyárakban, a bányákban, a bankokban, az élet minden területén azok voltak az urak, a hatalmat, irányítást gyakorlók, akik ® legszentebb forrásból, a nép kezéből kapták felhatalmazásukat. Minden hatalom a dolgozó népé — mondta ki a Törvény, s az egyszerű mondat tartalma évszázadok álmát, harcát, szenvedését s reményét fogta össze. Messzire nyúlt ez a harc, messziről származott ez a remény. Dózsa ceglédi beszédéig, a forradalmár papig, Mészáros Lő- rincig, Esze talpasaiig, s az évszázada történtekig: a trónfosztó beszédig, Bem harcáig, s az 1919-ben oly fényesen ragyogó 133 napig. Akik kezdték a harcot, akik először foglalták szavakba a nincstelenek. a kicsik, a jogot nem ismerők álmát: már történelemmé lettek. Történelemmé, amelynek büszkén vallotta örököséül magát a nép, amely tizenöt éve nemcsak szavakba öntötte, hanem élő valósággá is tette mindazt, amit elődei hőn áhítottak. A nép törvényt szabott, maga által és magáért. Törvényt, amely először a magyar történelemben, a többség törvénye volt, s mert az, tehát demokratikus törvény. Proletárok szabta törvény, maguk és szövetségeseik védelmében. Törvény, amely nemcsak kötelességeket írt elő, hanem jogokat is adott. Törvény, amely kimondta a sokszor akart, de csak hetekre elért egyenlőséget mindenki számára a törvény előtt. Jogokat adott azoknak, akik néhány éve még ijedten kapták le süvegüket ispán, intéző s gazdáik előtt. Jogokat adott azoknak, akik zúgó gépek között a teremtő munka katonái voltok, de termelésük gyümölcseit mások, kizsákmá- nyolóik szedték le előttük. Jogokat kapott a nép. amely addig csak kötelességeket ismert. Gürcölt, hogy mások dőzsölhessenek, katonát adott, hogy a rablott gazdagságot védjék, élt, dolgozott, szenvedett, s alig ismerte, mi az öröm. r\ Törvény, az alkot- /#\\ mány évszázadokat /jmm\ adott át a múltnak, évszázadok örökségét. Egyosapásra nem tehetett mindent mássá, jobbá, de kijelölte az utat, a jobbhoz, az emberibbhez vezetőt. És ezen az úton indult el tizenöt esztendeje a nemzet, hogy megteremtsen egy társadalmat, ahol ismeretlen a kizsákmányolás, ahol nem kap helyet a jogíosztottság, az alázat. A megtett úton voltak buktatók is, voltak kitérők, voltak vereségek. A néhány személynek kijáró tömjénezés, az önálló gondolkodásról való lemondás, a maguk választotta bölcsek nézeteinek kritikátlan ismételgetése torzított az úton, de n e m tette mássá az utat! A szocializmushoz vezető utat járta az ország s a nép, ha olykor nehéznek, s ha már-már szenvedésnek is látta ezt az utat. Mégis: a rend épült, a magunk rendje, az értünk és általunk való szocialista rend. És e rend alapja a Törvény, az, amelynek betűjét és szellemét immár maradéktalanul betartjuk és betartatjuk. Fegyver ez a törvény, a magunk fegyvere. Múltat űző, mát formáló holnapot idéző fegyver. Eszköz, melyet magunknak teremtettünk, s amely minket is mássá tesz. Fegyver, amely nemcsak tizenöt éven át kísért hűséggel bennünket, s segített tisztába tenni dolgainkat, hanem hű társ a továbbiakban is, a jövendő években, a jövendő feladatokban, a holnap terveiben is. Kimért, pontos mondatok. Tömörek és rövidek. A Törvény mondatai. De ezek a tömör, rövid mondatok óvón sorakoznak az igazát kereső állampolgár mellé, biztatón ösztökélik azokat, akik ízlelik. kóstolják a hatalomba való beleszólást, s figyelmeztetően szólnak azokhoz, akik csak jogaikat tudják, de elfeledik kötelességeiket. rp egyver e törvény, amely holnapot formál, olyan holnapot, amelyhez majd magának is igazodnia kell. Életünk úgy változik, tetteink úgy formálják át napjaink arculatát, hogy majd a Törvénynek is változnia kell. Az újat, a többet kell összefoglalnia, mindazt, ami az eltelt évek alatt történt. A törvény nem marad holt betű, az élettel lépést tartva fogalmaz meg tegnapot, mát és holnapot. Tegnapunk nem kevés eredményt hordoz, jelenünk is telve biztató jelekkel, cselekedetekkel, s holnapunk, közelebbi és távolabbi jövőnk is többet, szebbet, emberibbet ígér. ígér, mert a lehetőségek kihasználói, a tervek valóra- váltói, a holnap munkásai mi vagyunk. Mi, valamennyien, akik közül már sokan nemcsak érzik, hanem értik is a törvényt. Mi valamennyien, akik között a hétköznapok vitákat, nézetkülönbséget is szülnek, de akiket összeköt a közös nagy cél, s e cél elérésére összpontosított akarat. Mi valamennyien, akik lassan megtanuljuk, hogy a becsülettel végzett munka, a mindennapok szorgossága minden szónoklatnál többet ér. Mi valamennyien, valamikori kisemmizettek, jogtalanok, s azok is, akik nincsenek ellenünk, tehát velünk vannak. A népi, nemzeti egység kialakulása elődeink legmerészebb álmaiban is alig kaphatott helyet. Most mi, valamennyien ez egység biztos kezű kovácsai vagyunk, akik tisztán és világosan látjuk magunk előtt a holnapot. Akkor sokan voltak, ma már kevesen vannak, akik e Törvényről fitymálva beszéltek. Megcsendesült a nyugati égtáj alatt élő fizetett ócsárlók hada is. A tettek, a tények tiszteletet parancsolnak. És tetteink, épülő hazánk mind több tekintélyt vív ki magának, mind több tiszteletet szerez. Még ellenségeinknél is. A rna'ga urává lett nép csodákra képes. És e csodákból tizenöt év alatt mi sokat megtettünk. Sikereink egyik forrása, s egyben biztosítéka is a Törvény, a Magyar Népköz- társaság alkotmánya, a népi demokratikus hatalom, a proletárdiktatúra ismérveinek rögzítője. Ezt a Törvényt, az alkotmányt köszönti ma. tizenötö- dik születésnapján á nemzet" Ünnep ez, s mert igazi ünnep, mentes minden vásári cifraságtól, s frázispufogtatás- tól. Mentes a „kirakattól”, mert nincs szükség kirakatra: bárkinek megmutathatjuk, hová jutottunk el, s hogyan, s mindenkinek megmondhatjuk, merre visz tovább utunk. Nincs restellnivalónk. Magunk szabtuk a Törvényt, s magunk forgattuk is, mint hű, igaz, szent fegyvert, igaz és szent ügy érdekében! Szabad ország, független nemzet * törvénye ez, olyan országé, amely egy a testvéri országokkal, s amely minden nemzettel a béke útján akar együtt járni. magyar történelem j£S\ legszebb lapjait je/#-^\ lenti az eltelt tizenöt esztendő. Elő- deirJk eszméinek örököseiként utódaink előtt sincs mit szégyellenünk. Tettük, amit tennünk kellett, s becsülettel tettük azt. Dolgoztunk, új rendet formáltunk a magyar tájon, s az új rend formálása közben magunk is formálódtunk. És holnap, holnapután is ezt az utat, a szocializmus útját járjuk. Pest megye lakosságához! Az MSZMP Pest megyei Végrehajtó Bizottságának, a Pest megyei Tanáts Végrehajtó Bizottságának és a Hazafias Népfront Pest megyei Elnökségének felhívása Kedves dolgozó társaink! Elvtársitok, elvtársak! Hazánk felszabadulása 20. évfordulójának megünneplésére készül az ország. Ebből az alkalomból fordulunk megyénk lakosságához — a megye ipari és mezőgazdasági munkásaihoz, orvosaihoz, pedagógusaihoz, mérnökeihez, és valamennyi dolgozójához —, nogy alkotó tevékenységükkel segítsek elő nagy nemzeti ünnepünk, felszabadulásunk 20. évfordulójának méltó megünneplését. Az elmúlt 19 év kemény harcokban, sikeres alkotó munkában telt el. A népgazdaság minden ágában megteremtettük a szocialista termelési viszonyokat, leraktuk a szocializmus alapjait. A párt iránymutatása nyomán, dolgozó népünk szorgalmas munkája révén mélyrehatóan átalakult országunk gazdasági és társadalmi arculata. Büszkék vagyunk arra, hogy hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára készülve, népünk már a szocializmus teljes felépítésén, a szocialista nemzeti egység megteremtésén munkálkodik. A szocializmus építésében, eredményeink megvédésében mindenkor élveztük a Szovjetunió önzetlen testvéri támogatását és a többi szocialista ország baráti segítségét. E történelmi évfordulóra készülve testvéri szeretettel gondolunk a Szovjetunió Kommunista Pártjára, a Szovjetunió népeire, nemzeti felemelkedésünk lehetőségeinek megteremtőire, békénk legfőbb védelmezőire. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében készülünk felszabadulásunk 20. évfordulójának méltó megünneplésére. Eddigi eredményeinket szorgalmas munkával értük el. Történelmünk e nagy évfordulóját is legméltóbban a munkával, a hazánk gazdagításában elért újabb eredményekkel akarjuk emlékezetessé tenni. Ma a hazaszeretet, a munkáshatalom iránti odaadás legfőbb kifejezése a fegyelmezett munka. Minden ékes szónál többet jelent a tett. Szívünk vágya, hogy hazánk a felemelkedés útján minél gyorsabban haladjon előre. Ezért szükséges, hogy megyénk üzemei, termelőszövetkezetei, állami gazdaságai, intézetei és intézményei a népgazdasági terveket példamutatóan teljesítsék. Pest megye dolgozói! 1905. április 4-ét, hazánk nagy ünnepét köszöntsük új eredményekkel, amelyek még szilárdabbá teszik a népi hatalmat Magyarországon. Ezért felhívással fordulunk megyénk lakosaihoz: az üzemekben a tervek teljesítése mellett nagy gondot fordítsunk a gazdaságosságra, a termékek korszerűsítésére és az exporlkötelezettségek maradéktalan teljesítésére; a mezőgazdaságban a termésátlagok növelésével, a termelőszövetkezetek további politikai és gazdasági szilárdításával, a háztáji gazdaságok termelési lehetőségeinek maximális kihasználásával segítsük elő népgazdaságunk fejlődését; községeink és városaink fejlesztése és szépítése érdekében társadalmi összefogásból már sok nagyszerű dolog született. Sokszorozzuk meg e téren is eddigi eredményeinket, és mindent tegyünk meg, ami erőnkből telik, hogy még szebb, kul- túráltabb körülmények között köszönlsön ránk az ünnep. A Hazafias Népfront Pest megyei elnöksége által kezdeményezett Ki mit vállal mozgalom ezt kívánja elősegíteni. A városi, községi népfront-bizottságok c mozgalom legfőbb szervezőiként, a társadalmi munkavállalások, felajánlások ösztönzőiként tevékenykedjenek. Már csak néhány hónap választ el bennünket felszabadulásunk 20. évfordulójától. E nagy történelmi eseményt megyénkben is ünnepeljük célkitűzéseink megvalósításával, a becsülettel végzett munka jóleső örömével! Budapest, 1964. augusztus 20. AZ MSZMP PEST MEGYEI VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA A PEST MEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA A HAZAFIAS NÉPFRONT PEST MEGYEI ELNÖKSÉGE Kitüntették a megye legjobb kom bájnosait, traktorosait és szerelőit Tegnap délelőtt a megyei tanács vb-termében bensőséges ünnepség zajlott le, amelyen kitüntették a nyári mezőgazdasági munkában legjobb eredményt elért kombájnoso- kat, traktorosokat és szerelőket. A kitüntetetteken kívül részt vett az ünnepségen Sza- kali József, a megyei párbizottság titkára, Bíró Ferenc, a megyei pártbizottság mező- gazdasági osztályának vezetője, Bajcsy Ede, a Földművelés- ügyi Minisztérium növénytermesztési főigazgatóságának helyettes vezetője, dr. Lakatos Imre és dr. Dajka Balázs, a megyei tanács vb elnökhelyettesei, Prezenszki Gábor és Horváth Ferenc, a megyei tanács mezőgazdasági, illetve ipari osztályának vezetői, Schuszter József, a megyei gépállomások igazgatóságának helyettes vezetője, valamint a kitüntetett traktorosok gépállomásainak igazgatói. Dr. Lakatos Imre megnyitójában méltatta a megyei gépállomások, termelőszövetkezetek és állami gazdaságok kombájnosainak, traktorosainak és szerelőinek helytállását a nyári mezőgazdasági munkák időszakában, majd Bajcsy Ede értékelte munkájukat. Amint el- modotta, a megye kombájnosai, aratógép vezetői túlteljesítették a gépi aratás tervét, s ezzel az országos átlagnál jobb eredményt értek el. Megemlítette azt is, hogy a nyári talajmunkák végzésében, valamint a silózásban is jó helyezést ért el a megye. Megköszönte a megjelent kiváló dolgozóknak áldozatos helytállásukat, majd huszonnyolc dolgozónak miniszteri kitüntető jelvényt, tizenkét dolgozónak miniszteri dicsérő oklevelet nyújtott át, két dolgozó pedig — mindkettő a Mag- lódi Gépgyár munkása — a Könnyűipar Kiváló Dolgozója címet kapta. A kitüntetések átnyújtása után a megyei pártbizottság nevében Szakali József köszönte meg az áldozatos munkát, kérte a jelenlevőket, nyújtsanak segítséget abban a törekvésben, hogy minél több termelőszövetkezeti tag sajátítsa el a traktorvezetés' tudományát. Az lenne a helyes, ha egy-egy családból több traktoros is lenne, úgynevezett traktorosdinasztiák alakulnának ki. Példaként említette a jelenlevő idős G. Farkas Ferencet és fiát, az Abonyi Gépállomás dolgozóit, akik mindketten miniszteri kitüntetésben részesültek. A továbbiakban a közeljövő feladatairól beszélt, s azt kérte a kitüntetettektől, hogy az őszi betakarítás, szántás-vetés idején is mutassanak példát. Szakali elvtárs szavai után megvendégelték a kitüntetetteket, s közben meleghangú eszmecsere alakult ki a megyei vezetők és a traktorosok között, a traktorosképzás problémáiról. A KITÜNTETETTEK NÉVSORA Csorba József kombájnvezető az Aszódi Gépállomás, Kovács József traktorvezető a túrái Galgamenti Tsz, Nye- mecz Pál kombájnvezető az Aszódi Gépállomás dolgozója kapott miniszteri kitüntető jelvényt. Ugyanezt kapta Noszvodi Sándor kombájnvezető, Pálfi Bertalan traktor- vezető az Érdi Gépállomásról, Búcsúházi Alajos traktorvezető az albertirsai Szabadság Tsz-ből, id. G. Farkas Ferenc traktorvezető az Abonyi Gépállomásról, ifj. G. Farkas Ferenc ugyancsak az Abonyi Gépállomásról, Szadai Mihály szerelő a Bugyi Gépállomásról, Polgár György brigádszerelő a Budapesti Gépállomásról, Sz. Kovács Bálint traktor- vezető a maglódi Micsurin Tsz-ből, Raikita Sándor traktorvezető a gyömrői Petőfi Tsz-ből, Nemes Ferenc kombájnvezető a Tápiószelei Gép(Folytatás a 2. oldalon.)