Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-05 / 156. szám

«64. JÚLIUS 5, VASÁRNAP «(«ti t/tírtap KÉT ÜT Ismeretlen a teiefon­--------------Dán: — Találd el, ki vagyok! Hosszas huzakodás, találga­tás után feladom a remény­telen játékot. Végre meg­mondja a nevét. Kutatok az emlékezetemben, de a név hallatán- sem jut eszembe sem­mi. Végül bemondja azt a ne­vét, amelyen szólítottuk: — Én vagyok a Matróz! Matróz régi haver. 1956­ban disszidált és magával vit­te egyik kedves leánypajtá­somat. Marival gyerekko­runkban mindig szerelmet ját­szottunk, de a dolog mindvé­gig csak játék maradt. Hem­peregtünk a fűben, vagy a szobájuk szőnyegén, birkóz­tunk, aztán csókolóztunk. De sosem igaziból, csak azért, mert így láttuk a filmeken, és mindig egy kicsit csalódottan hagytuk abba, azzal a nyitva- hagyott, ki nem mondott kér­déssel: mi ebben a jó? És erre a választ sosem kap­tuk meg egymástól. Aztán jött neki a Matróz. A nevét onnan kapta, hogy eb­ben az időben a folyamőrség­nél szolgált. Két-három he­tenként járt szabadságra, ilyenkor éjjel-nappal együtt voltak ... De ez már 1956 tavaszán történt... Marit az 1951-es évekből is­merem. Egy SZIT-szervezet- ben voltunk. Az Ifjúmunkás alapszervezet a Kapás utcá­ban volt. Itt verődtünk össze a régi barátok; cserkészek, a császárparki fiúk és néhányan a városmajoriak közül. Leg­többjük diák volt, néhányan lézengtek, még nem találva meg helyüket, és voltak né­hányan, akik már dolgoztak. Politikával éppenséggel csak annyit foglalkoztunk, amennyi kötelező volt. A pártalapszer- vezet, amely székházából két emeleti szobát rendelkezé­sünkre bocsátott, megkövetel­te, hogy a heti egy taggyűlést rendesen megtartsuk, meg­hallgassuk a beszámolót, ame­lyet központi előadó tartott — nyomtatott papírról. Az egé­szet úgy tekintettük, mint szükséges rosszat, mintegy belépődíjat azért, hogy a hét többi napján összejöhetünk ebben a helyiségben. Mari nem ilven volt. 0 tuda­---------------1-----------tos k ommunistának vallotta ma­gát, lépten-nyomon bírált minket. A pártalapszervezet titkárával együtt elítélt, amiért a legkedvesebb szóra­kozásunk az volt, hogy a re­csegő lemezjátszón, az agyon­repedezett négy Tabányi le­mezt forgattuk. Mari akkor úgy érezte, hogy egyetlen fel­adata minket megagitálni. És ezt olyan erőszakosan tette, 4 hogy éppen az ellenkező ha- 4 tást váltotta ki belőlünk. Ek- 4 kor már szó sem volt köz- 4 tünk szerelemről. Már nem 4 játszadozva harapdáltuk egy- 4 mást, hanem politikai ellenie- í lek lettünk. Feljártam hozzá- juk is. Anyja régi mozgalmi 4 asszony volt. Túl kellett lici- 4 tálnia mindenkit polgári 4 származása miatt. Vitáink na- 4 gyón érdekesek voltak. Ma is 4 pontosan 1 emlékszem rájuk. 4 Nem azon vitatkoztunk, hogy 4 a kommunistáknak igazuk 4 van-e, hanem, hogy ki a kom- 4 munista. Mi néhányan fiúk, 4 azt állítottuk, hogy mi va- 4 gyünk azok. De nem voltak 4 érveink. Mögöttünk csak a 4 ténylegesen proletársorsban 4 eltöltött évek, a grundbéliek 4 ösztönös osztálytudata állt. Az 4 érveket azonban ők sajátítot- í ták ki maguknak. Szeminá- 4 riumra jártak, pontosan tud- 4 ták definiálni azt az osztály- 4 harcot, amit mi ösztönösen 4 vívtunk hosszú éveken át a ^ Lukács-parkban játszó úrigye- 4 rekekkel. Mi gyűlöltük őket, 4 de amikor meghallottuk, hogy 4 egyiket-másikat kitelepítették, ; nem tudtunk örülni, kajánkod- £ ni a győzelmen. Ilyenkor azt 4 mondták, hogy opportunisták 4 vagyunk, amiről mi tulajdon- 4 képpen azt sem tudtuk, hogy 4 micsoda, csak éreztük, hogy 4 súlyos vád. 4 Szerettünk táncolni, szűkös í pénzünkből egy-egy akkoriban 4 divatos ruhadarabot — álta- íj Iában egy csíkos zoknit a lyu- 4 kas cipőnkbe — megvenni, 4 ezért kozmopoliták lettünk. 4 De Mariáktól azt is megértük, 4 hogy polgárokká neveztek ki j minket, Lalit az utcaseprő fiát, Gabit a részeges aszta­los ötödik gyerekét és a töb­bieket, akik mindig áhítattal és csodálattal léptünk be Ma­riék gyönyörű rózsadombi la­kásába. Mari annyira ment, hogy egyszerre feleslegesnek érez­te azt is, hogy iskolába jár­jon. A helyzete különben is tarthatatlan volt. Osztálytár­sai mesélték, hogy mint diák­szövetségi titkár állandóan megbírálta a tanárokat, részt vett a konferenciákon és a tantestületben szabályosan félni kezdtek tőle. Ekkor ott hagyta — egy évvel az érett­ségi előtt — a gimnáziumot. Egész napját az alapszervezet­ben töltötte. Járt népnevein!, falujárásra és röpcédulát szórni. Aztán teltek az évek. Mari — miután semmihez nem ér­tett — nem kapott állást. A pártba újabb emberek jöttek, kezdett nekik gyanús lenni ez az örökké idegesen vibráló lány, egy idő után nem hív­ták, később kifejezetten eluta- sítóak lettek. Mari valami fényes állásra vágyott. Életrajzaival teleszór­ta a belvárosi hivatalokat, de sikertelenül. Ha valahová fel­vették, újra kezdite a nagy- szájúskodást — az egyetlen dolgot, amihez értett —, így hamarosan megszabadultak tőle. Egyre talaj talanabb lett. Közben változott a világ. Mi — a régi ellenfelek — kezd­tünk tisztábban látni. Most már tudtuk, ha kimondani még nem is lehetett, hogy sok minden rosszul ment eddig és a mi ösztönös tudatunk sok esetben jobb volt, mint a két­hetes szemináriumok silány érveivel felfegyverzett han­goskodó polgárainak hamda- bandázása. Ekkor már tud­tuk, hogy mi a párt és kezd­tünk egyre inkább közeledni hozzá. E folyamat az 1955-ös években zajlott, amikor Mari — azt hiszem, törvényszerűen — távolodni kezdett. így aztán teljesen logikus volt, hogy 1956-ban Matrózzal az oldalán kiment Kanadába, ahol jó néhány eddig mélysé­gesen elhallgatott rokona élt, Ennyit még tudtam róla, az­tán el is felejtettem. Néha még felvetődött a neve, ki­elemeztük élétét és felmentet­tük. Nemcsak ' ő tehet róla, hogy ez lett a sorsa ... szemben. Éppen Most itt ül velem olyan, mint azelőtt volt, csak fekete haját festette őszes sző­kére. Természetesen elegáns. 0 is, férje is. Mindketten messziről jött emberek. Azt mondhatnának, amit akarnak. Jólétükről egyébként az is árulkodik, hogy repülővel jöt­tek Becsig, ott; kocsit béreltek és ezzel járják a pesti isme­rősöket. Természetesnek ve­szem, hogy igazolják magukat. Beszélnek Kanadáról, elmon­dom nekik; hogy nemrégen ol­vastam a Népszabadságban egy riportsorozatot, amely ből pontosan tudom, hogy milyen jól élnek. Összeegyeztetjük adatainkat, mert azzal vádol­nak, hogy a mi újságunk biz­tos nem mondott igazat. Kénytelenek elismerni, hogy a „Népszabi” nagyon reálisan és igazan írt róluk. Ezen ők még egy kicsit csodálkoznak... Mindketten megjárták az ottani érvényesülés útját Voltak tányérmosogatók, al­kalmi munkások, míg vég­re kitanulták a fodrászszak­mát. — Nálunk persze nagyon kell dolgozni — mondja ön­tudatosan Mari. Elmosolyo­dom. Lám, amit itt sok éven át nem tudott megta­nulni, ott a kényszer meg­taníttatta vele. Tiszteli, sőt szereti is a munkát. Min­denük megvan. Büszkélked­nek is vele, de felhalmo­zott javaikat: bútoraikat, ko­csijukat, lakásukat és tv-j ü- ket elmondani csak néhány másodpercig tart. Ezután nem sok mondanivalójuk van. Nem akarok igazságtalan lenni. Nekem még jó néhány évig kellene takarékoskodnom, hogy mindezeket megvehes­sen). De éppen az ő példá­juk bizonyítja, hogy ez nem minden ... sőt éppenséggel nem is sok. Nagy árat fizet­tek érte: egy országot. Per­sze ez így leírva patetikus- nak látszik. Az értelme azon­ban nem az. Ök a Körutat vesztették, a barátaikat, a valahová tartozásukat. — Nehogy azt hidd. hogy odakint valakik vagyunk. Ott szegénynek számítunk. Nin­csenek barátaink, akik van­nak, azokkal idehaza nem lennénk, legfeljebb hűvös köszönő viszonyban. Idehaza, ha volt pénzünk, szívesen jártunk színházba, ott a kétmilliós Montrealban egyetlen színház sincs. Sze­rintünk a magyar televízió műsora sokkal jobb, mint az övék. Őket idézem: — Ámulva járjuk a vá­rost Hidd el, hogy egész Montrealban nincs annyi szép szórakozóhely, mint itt. Jártunk a Royalban, Gellért­+ Télről — a nyárban Új hóeltakarító vasúti berendezés A téma ugyan túl korainak látszik, de ahhoz, hogy életre hívjanak és sikerrel kipróbál­jalak egy télire szánt beren­dezést, bizony sok idő kell. Végre megszületett egy új módszerrel és rendkí­vül hatásosan dolgozó hó- eltakarító berendezés, amely nagy havazásnál vagy jegesedésnél, váltók, keresztezések, kitérők gyors hómentesítésére hi­vatott. A MÁV és a Pestvidéki Gép­gyár műszaki munkatársainak közös alkotása. Alkotóeleme egy hőlégsugár motor. A gáz­turbina percenként 7 ezer for- dulatú motorral működik, és a felhasznált üzemanyag égés­termékét irányítja egy terelő segítségével a sínekre. Igen nagy sebességgel, 300—400 Cel­sius fok hőmérsékletű gáz­áramlás olvasztja meg a je­get, sőt, szárítja fel az ennek nyomán keletkező vizet. A 4 követelményeknek megfele- 4 iően szabályozható a hőmér- séklet és a légáramlás. A be- 4 rendezés üzemanyagtartályé- 4 ba nyolc órai folyamatos mű- 4 ködöshez elegendő keveréket 4 töltenek. \ gép kezelője és a be- ; rendezést mozgató moz- í dony személyzete közölt' rádió-telefon összekölte- \ lést létesítettek, hogy az í irányítás minél könnyebb f legyen. 4 í Néhány szó a hőlégsugaras £ hóeltakarító berendezés tel- £ jesítményéről. A munka tér- í mészetétől függően 2—5 kilo- £ méteres óránkénti sebességgel j haladhatnak. A höpászta nyo- 4 mán száraz sínek maradnak, 4 s így a legnagyobb hóban is£ zavartalan lehet a közlekedés, i Összesen két hóeltakarítót | készítettek a Pestvidéki Gép- 4 gyárban, az egyik Ferencvá- 4 rosban, a másik Fiákosrendező 4 pályaudvaron állomásozik. 4. }XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXX^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV A Koűv Béke léteit I ~fiewsitni kciwtöés^ 1 állnak ki a toronyból, mint valami emelődaru. Vastag bőrsapka feszül az utasok fe­jén, különben megsüketülné- nek a zajtól. — Tankok — azt hiszem, ezt motyorogja az az idősebb bácsika az unoká­jának, aki szinte semmit sem ért az egészből. Többen a pillanatban csa­li1 pott szárnyú repülőgépek kötelékei érnek fölénk. Csiga- lassúsággal vánszorognak, alig háromszor-négyszer gyor­sabban a hangnál. Szánalmas konzervdoboznak hatnak a mai vitorlázógépek mellett is. Az egyikük kanyart ír le — de megbuktatnám légi KRESZ- böl! —, s néhány, a gyalogos parádézókhoz hasonló mas­karába bújtatott ember eresz­kedik alá. Ezekkel a vacak szerszámokkal már egy gyer­mek-sportversenyt sem lehet­ne végigcsinálni. Szinte elké­pesztő, hogy valamikor ilyen masinák embereket vittek egyik helyről a másikra, ve­szélyes körülmények között. Gumikerekű, ágaskodó ra­kétaimitációkon mosolyognak most. az ünnepség résztvevői. Olyan lehet ez, mint egy ve- locipédverseny az autók fény­korában. Nem komoly dolgok ezek, kérem, bizonytalan ve­lük a célzás is, meg nagyon sokba is kerülnek. Egy kis számítás: egy ilyen rakétács­ka árából fel lehetett volna építeni a földportalanííó kompresszor berendezését. Amit most lát a közönség, egészen páratlan. Hatalmas ketrecekben hozzák azoknak a politikusoknak a szobrát, akik hosszú ideig elszabotál­ták a leszerelést. A kocsik mellett óriási makettek: a bé­kéről folytatott meddő tárgya­lások palotáit idézik. Még egy érdekesség a tárgyalásokról: egy százötven emelet magas­ságú üveg — szárnyas raké­ták tartják, hogy el ne dől­jön — ennyi koktélt ittak meg a diplomaták a végtelen tár­gyalások. szüneteiben. Furcsa, hernyó alakú vas- szivar áll a következő önjá­rón. Atombomba köpenye volt, a töltést eltávolították belőle: azzal robbantották fel a Behring-szorost hajdanában még elzáró jégpáncélt. Lebegőgép úszik felettünk: táblák, kimutatások lógnak le szárnyairól. Vándorkiállítás 1965-ből. Az egyik tablón egy bombázógép acélteste fénylik, mellette szerénykedik tíz kór­ház, ennyit lehetett volna az árából felépíteni. Egy-két régi fegyverfajtát is bemutatnak a táblák, ezeknek már csak a nevét írom le: páncéltörő­ágyú, géppuska és lángszóró. Ahogy nézem az embereket — javakorabelieket is beleért­itt vagyunk a Nagy Béke 1 téren. Helikopterek és az aero-buszok ereszkednek a korlátok mellé, itt-ott néhány bombázó repülőgépből átala­kított özönvizelotti utasszállí­tó. (Kevesen emlékeznek már erre a furcsa gépre. Erről an­nak idején olyan szereket szórtak le, mint a permetező és vegyszeres gyomirtó repü­lőgépekről: csak az embert pusztították vele.) A tér felett a szivárvány minden színeiben ennek a szárúik a betűi pompáznak: BÉKE. Megkezdődött a parádé. A nagy múltra visszatekintő hagyományok szerint mindig katonai bemutatóval nyitják az ünnepélyt. Marcona képű harcosok sora kanyarodik be a kapun: tarkabarka egyen­ruhában, kezükben ismeretlen rendeltetésű tárgyakat szo­rongatnak. Minden állam, amelyik 1970-ben hadsereget tartott, egy-egy felcicomázott statisztát ad kölcsön. A ruhát a Vígszínház szabósága készí­ti, a fegyvert — mert az van a jövevények kezében — a múzeumokból kölcsönzik. Lát­szik is a végükön — csőrnek hívták abban az időben — a leltári cédula. Nagyon vigyáz­nak rá, alig maradt egy-két példány belőlük, a leszerelés hevében valamennyit meg­semmisítették. Most fülsiketítő zajjal, dob­hártyarepesztő pöfögéssel fu­ra vaskolosszusok gördülnek be. Néhány sisakos sofőr te­kinget ki a tetőn: nagyon egészségtelen lehet ott belül a levegő. Elől hosszú rudak \ . iNemzetközi divatbemutató a Citadellán 4 Augusztus 20-án nemzetközi divatbemutatót rendez a Ci- 4 tadellán az OKISZ. E bemutatón hét ország 4—4 manökennel V 4 vesz majd részt. A bemutatóval egyidejűleg ankét is lesz, 4 külföldi szakemberek részvételével. 4 x í Képeink ízelítőt adnak a bemutató modelljeiből. Első ke­y ^ pünk egyrészes, erősen dekobtált hátú fürdőruhát ábrázol. ^ Második képünk: nagymintás vászon és karton délutáni ru- 4. ha. Harmadik képünk: törökmintás karton camping ruha. 4 _ Z Mutatós, praktikus. > ben, a Budapestben, jártunk a szigeten ... Csodálatos ... A/tán politizálunk. T^zteiet­szélnek Hruscsovról. Mint mondják, Kanadában is na­gyon szeretik. Hamarosan ki­derül, hogy Marival majd­nem egységes politikai plat­formon állunk. Nincsenek el­lenérvei, amikor a mai párt- politika józanságáról és nép­szerűségéről beszélek. Az ö kérkedésüknél meggyőzőbb az a hangulat, amit nálunk, bármerre is jártak, észlel­hettek. Mari anyja két év­vel ezelőtt kivándorolj Ka­nadába. Most visszajött és ő már itthon is marad. Lá­tom, várják, hogy tartóztas­sam őket. Nem teszem, mert tudom, hogy, bár a felhívás nagyon jól esne nekik, de még határozott nemmel vá­laszolnának. Búcsúzóul azt mondom: — Hát akkor legközelebb találkozunk Montrealban ... De ebben egyikünk sem hisz. Nekem hosszú ideig nem lesz annyi pénzem, hogy oda eljuthassak. Őszintén szólva nem is nagyon vá­gyom rá. De a viszontlá­tásban hiszek és látom, hogy ők is hisznek. Mert mind­ketten okos emberek és Hrus­csov is elmondta, hogy p szo­cializmushoz több út vezet, így igaz ez társadalmakra és így igaz ez ránk is. Az én utam egyenesebb volt, de szeretném hinni, hogy a cél­hoz egyszerre érünk el... itthon, Budapesten. Ősz Ferenc ve —, alig ertenek valamit is i a képekből. Itt hívom fel a 4 figyelmet oktatási rendszerünk j! egyik alapvető hiányosságára: t. eljutottunk addig, hogy mire 4 polgáraink elvégzik a minden- 4 ki számára kötelező egyete- 4 met, megtanulnak nyolc élő 4 nyelven beszélni, ismerik a 4 legújabb típusú gondolkodó- 4 gépeket, lépést tartanak a 4 szépségápolás rohamom fejlő- 4 désével, tudják, hogy meddig f, tartott az ókor, de halvány 4 sejtelmük sincs olyan rég ki- 4 halt iparágakról, mint a fegy- 4 vergyártás; a folyamatról pe- 4 dig, amit régen hadviselésnek 4 neveztek — tisztesség ne es- 4 sék szólván — fogalmuk 4 fines. A baj tehát: hogy még 4 a humán ismereteket nyújtó 4 iskolákban, az akadémiákon 4 is megelégednek azzal, hogy 4 a „régiségtan” tankönyvek 4 bemutassák, mit evett diner 4 gyanánt Ciceró, de arra már 4 nem terjed ki a figyelmük: 4 mivel ölték egymást valami- f kor az emberek, 4 Higgyék el, érdekes tantárgy 4 lenne. Legalább azoknak jó 4 lenne kötelezővé tenni, aki- 4 két felmentettünk az űrtorna- 4 órák látogatása alól. 4 L assan. be is fejezem a tu-4 dósítást, kedves közön- 4 ség, gyorsan-elment az idő. A 4 díszelgő statiszták is szétszé- 4 ledtek a légkondicionált sat- 4 rakba telepített büfékbe, ahol 4 olyan üdítőitalokat mérnek, 4 amelyeknek nagy a szesztar- 4 talmuk, de abszolút ártalmat- 4 lanok, csak jókedvre derítik <í n háborúsdiban kifáradt légé- ' nyékét. \ Krajczár Imre Y

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom