Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-05 / 156. szám
«64. JÚLIUS 5, VASÁRNAP «(«ti t/tírtap KÉT ÜT Ismeretlen a teiefon--------------Dán: — Találd el, ki vagyok! Hosszas huzakodás, találgatás után feladom a reménytelen játékot. Végre megmondja a nevét. Kutatok az emlékezetemben, de a név hallatán- sem jut eszembe semmi. Végül bemondja azt a nevét, amelyen szólítottuk: — Én vagyok a Matróz! Matróz régi haver. 1956ban disszidált és magával vitte egyik kedves leánypajtásomat. Marival gyerekkorunkban mindig szerelmet játszottunk, de a dolog mindvégig csak játék maradt. Hemperegtünk a fűben, vagy a szobájuk szőnyegén, birkóztunk, aztán csókolóztunk. De sosem igaziból, csak azért, mert így láttuk a filmeken, és mindig egy kicsit csalódottan hagytuk abba, azzal a nyitva- hagyott, ki nem mondott kérdéssel: mi ebben a jó? És erre a választ sosem kaptuk meg egymástól. Aztán jött neki a Matróz. A nevét onnan kapta, hogy ebben az időben a folyamőrségnél szolgált. Két-három hetenként járt szabadságra, ilyenkor éjjel-nappal együtt voltak ... De ez már 1956 tavaszán történt... Marit az 1951-es évekből ismerem. Egy SZIT-szervezet- ben voltunk. Az Ifjúmunkás alapszervezet a Kapás utcában volt. Itt verődtünk össze a régi barátok; cserkészek, a császárparki fiúk és néhányan a városmajoriak közül. Legtöbbjük diák volt, néhányan lézengtek, még nem találva meg helyüket, és voltak néhányan, akik már dolgoztak. Politikával éppenséggel csak annyit foglalkoztunk, amennyi kötelező volt. A pártalapszer- vezet, amely székházából két emeleti szobát rendelkezésünkre bocsátott, megkövetelte, hogy a heti egy taggyűlést rendesen megtartsuk, meghallgassuk a beszámolót, amelyet központi előadó tartott — nyomtatott papírról. Az egészet úgy tekintettük, mint szükséges rosszat, mintegy belépődíjat azért, hogy a hét többi napján összejöhetünk ebben a helyiségben. Mari nem ilven volt. 0 tuda---------------1-----------tos k ommunistának vallotta magát, lépten-nyomon bírált minket. A pártalapszervezet titkárával együtt elítélt, amiért a legkedvesebb szórakozásunk az volt, hogy a recsegő lemezjátszón, az agyonrepedezett négy Tabányi lemezt forgattuk. Mari akkor úgy érezte, hogy egyetlen feladata minket megagitálni. És ezt olyan erőszakosan tette, 4 hogy éppen az ellenkező ha- 4 tást váltotta ki belőlünk. Ek- 4 kor már szó sem volt köz- 4 tünk szerelemről. Már nem 4 játszadozva harapdáltuk egy- 4 mást, hanem politikai ellenie- í lek lettünk. Feljártam hozzá- juk is. Anyja régi mozgalmi 4 asszony volt. Túl kellett lici- 4 tálnia mindenkit polgári 4 származása miatt. Vitáink na- 4 gyón érdekesek voltak. Ma is 4 pontosan 1 emlékszem rájuk. 4 Nem azon vitatkoztunk, hogy 4 a kommunistáknak igazuk 4 van-e, hanem, hogy ki a kom- 4 munista. Mi néhányan fiúk, 4 azt állítottuk, hogy mi va- 4 gyünk azok. De nem voltak 4 érveink. Mögöttünk csak a 4 ténylegesen proletársorsban 4 eltöltött évek, a grundbéliek 4 ösztönös osztálytudata állt. Az 4 érveket azonban ők sajátítot- í ták ki maguknak. Szeminá- 4 riumra jártak, pontosan tud- 4 ták definiálni azt az osztály- 4 harcot, amit mi ösztönösen 4 vívtunk hosszú éveken át a ^ Lukács-parkban játszó úrigye- 4 rekekkel. Mi gyűlöltük őket, 4 de amikor meghallottuk, hogy 4 egyiket-másikat kitelepítették, ; nem tudtunk örülni, kajánkod- £ ni a győzelmen. Ilyenkor azt 4 mondták, hogy opportunisták 4 vagyunk, amiről mi tulajdon- 4 képpen azt sem tudtuk, hogy 4 micsoda, csak éreztük, hogy 4 súlyos vád. 4 Szerettünk táncolni, szűkös í pénzünkből egy-egy akkoriban 4 divatos ruhadarabot — álta- íj Iában egy csíkos zoknit a lyu- 4 kas cipőnkbe — megvenni, 4 ezért kozmopoliták lettünk. 4 De Mariáktól azt is megértük, 4 hogy polgárokká neveztek ki j minket, Lalit az utcaseprő fiát, Gabit a részeges asztalos ötödik gyerekét és a többieket, akik mindig áhítattal és csodálattal léptünk be Mariék gyönyörű rózsadombi lakásába. Mari annyira ment, hogy egyszerre feleslegesnek érezte azt is, hogy iskolába járjon. A helyzete különben is tarthatatlan volt. Osztálytársai mesélték, hogy mint diákszövetségi titkár állandóan megbírálta a tanárokat, részt vett a konferenciákon és a tantestületben szabályosan félni kezdtek tőle. Ekkor ott hagyta — egy évvel az érettségi előtt — a gimnáziumot. Egész napját az alapszervezetben töltötte. Járt népnevein!, falujárásra és röpcédulát szórni. Aztán teltek az évek. Mari — miután semmihez nem értett — nem kapott állást. A pártba újabb emberek jöttek, kezdett nekik gyanús lenni ez az örökké idegesen vibráló lány, egy idő után nem hívták, később kifejezetten eluta- sítóak lettek. Mari valami fényes állásra vágyott. Életrajzaival teleszórta a belvárosi hivatalokat, de sikertelenül. Ha valahová felvették, újra kezdite a nagy- szájúskodást — az egyetlen dolgot, amihez értett —, így hamarosan megszabadultak tőle. Egyre talaj talanabb lett. Közben változott a világ. Mi — a régi ellenfelek — kezdtünk tisztábban látni. Most már tudtuk, ha kimondani még nem is lehetett, hogy sok minden rosszul ment eddig és a mi ösztönös tudatunk sok esetben jobb volt, mint a kéthetes szemináriumok silány érveivel felfegyverzett hangoskodó polgárainak hamda- bandázása. Ekkor már tudtuk, hogy mi a párt és kezdtünk egyre inkább közeledni hozzá. E folyamat az 1955-ös években zajlott, amikor Mari — azt hiszem, törvényszerűen — távolodni kezdett. így aztán teljesen logikus volt, hogy 1956-ban Matrózzal az oldalán kiment Kanadába, ahol jó néhány eddig mélységesen elhallgatott rokona élt, Ennyit még tudtam róla, aztán el is felejtettem. Néha még felvetődött a neve, kielemeztük élétét és felmentettük. Nemcsak ' ő tehet róla, hogy ez lett a sorsa ... szemben. Éppen Most itt ül velem olyan, mint azelőtt volt, csak fekete haját festette őszes szőkére. Természetesen elegáns. 0 is, férje is. Mindketten messziről jött emberek. Azt mondhatnának, amit akarnak. Jólétükről egyébként az is árulkodik, hogy repülővel jöttek Becsig, ott; kocsit béreltek és ezzel járják a pesti ismerősöket. Természetesnek veszem, hogy igazolják magukat. Beszélnek Kanadáról, elmondom nekik; hogy nemrégen olvastam a Népszabadságban egy riportsorozatot, amely ből pontosan tudom, hogy milyen jól élnek. Összeegyeztetjük adatainkat, mert azzal vádolnak, hogy a mi újságunk biztos nem mondott igazat. Kénytelenek elismerni, hogy a „Népszabi” nagyon reálisan és igazan írt róluk. Ezen ők még egy kicsit csodálkoznak... Mindketten megjárták az ottani érvényesülés útját Voltak tányérmosogatók, alkalmi munkások, míg végre kitanulták a fodrászszakmát. — Nálunk persze nagyon kell dolgozni — mondja öntudatosan Mari. Elmosolyodom. Lám, amit itt sok éven át nem tudott megtanulni, ott a kényszer megtaníttatta vele. Tiszteli, sőt szereti is a munkát. Mindenük megvan. Büszkélkednek is vele, de felhalmozott javaikat: bútoraikat, kocsijukat, lakásukat és tv-j ü- ket elmondani csak néhány másodpercig tart. Ezután nem sok mondanivalójuk van. Nem akarok igazságtalan lenni. Nekem még jó néhány évig kellene takarékoskodnom, hogy mindezeket megvehessen). De éppen az ő példájuk bizonyítja, hogy ez nem minden ... sőt éppenséggel nem is sok. Nagy árat fizettek érte: egy országot. Persze ez így leírva patetikus- nak látszik. Az értelme azonban nem az. Ök a Körutat vesztették, a barátaikat, a valahová tartozásukat. — Nehogy azt hidd. hogy odakint valakik vagyunk. Ott szegénynek számítunk. Nincsenek barátaink, akik vannak, azokkal idehaza nem lennénk, legfeljebb hűvös köszönő viszonyban. Idehaza, ha volt pénzünk, szívesen jártunk színházba, ott a kétmilliós Montrealban egyetlen színház sincs. Szerintünk a magyar televízió műsora sokkal jobb, mint az övék. Őket idézem: — Ámulva járjuk a várost Hidd el, hogy egész Montrealban nincs annyi szép szórakozóhely, mint itt. Jártunk a Royalban, Gellért+ Télről — a nyárban Új hóeltakarító vasúti berendezés A téma ugyan túl korainak látszik, de ahhoz, hogy életre hívjanak és sikerrel kipróbáljalak egy télire szánt berendezést, bizony sok idő kell. Végre megszületett egy új módszerrel és rendkívül hatásosan dolgozó hó- eltakarító berendezés, amely nagy havazásnál vagy jegesedésnél, váltók, keresztezések, kitérők gyors hómentesítésére hivatott. A MÁV és a Pestvidéki Gépgyár műszaki munkatársainak közös alkotása. Alkotóeleme egy hőlégsugár motor. A gázturbina percenként 7 ezer for- dulatú motorral működik, és a felhasznált üzemanyag égéstermékét irányítja egy terelő segítségével a sínekre. Igen nagy sebességgel, 300—400 Celsius fok hőmérsékletű gázáramlás olvasztja meg a jeget, sőt, szárítja fel az ennek nyomán keletkező vizet. A 4 követelményeknek megfele- 4 iően szabályozható a hőmér- séklet és a légáramlás. A be- 4 rendezés üzemanyagtartályé- 4 ba nyolc órai folyamatos mű- 4 ködöshez elegendő keveréket 4 töltenek. \ gép kezelője és a be- ; rendezést mozgató moz- í dony személyzete közölt' rádió-telefon összekölte- \ lést létesítettek, hogy az í irányítás minél könnyebb f legyen. 4 í Néhány szó a hőlégsugaras £ hóeltakarító berendezés tel- £ jesítményéről. A munka tér- í mészetétől függően 2—5 kilo- £ méteres óránkénti sebességgel j haladhatnak. A höpászta nyo- 4 mán száraz sínek maradnak, 4 s így a legnagyobb hóban is£ zavartalan lehet a közlekedés, i Összesen két hóeltakarítót | készítettek a Pestvidéki Gép- 4 gyárban, az egyik Ferencvá- 4 rosban, a másik Fiákosrendező 4 pályaudvaron állomásozik. 4. }XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXX^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV A Koűv Béke léteit I ~fiewsitni kciwtöés^ 1 állnak ki a toronyból, mint valami emelődaru. Vastag bőrsapka feszül az utasok fején, különben megsüketülné- nek a zajtól. — Tankok — azt hiszem, ezt motyorogja az az idősebb bácsika az unokájának, aki szinte semmit sem ért az egészből. Többen a pillanatban csali1 pott szárnyú repülőgépek kötelékei érnek fölénk. Csiga- lassúsággal vánszorognak, alig háromszor-négyszer gyorsabban a hangnál. Szánalmas konzervdoboznak hatnak a mai vitorlázógépek mellett is. Az egyikük kanyart ír le — de megbuktatnám légi KRESZ- böl! —, s néhány, a gyalogos parádézókhoz hasonló maskarába bújtatott ember ereszkedik alá. Ezekkel a vacak szerszámokkal már egy gyermek-sportversenyt sem lehetne végigcsinálni. Szinte elképesztő, hogy valamikor ilyen masinák embereket vittek egyik helyről a másikra, veszélyes körülmények között. Gumikerekű, ágaskodó rakétaimitációkon mosolyognak most. az ünnepség résztvevői. Olyan lehet ez, mint egy ve- locipédverseny az autók fénykorában. Nem komoly dolgok ezek, kérem, bizonytalan velük a célzás is, meg nagyon sokba is kerülnek. Egy kis számítás: egy ilyen rakétácska árából fel lehetett volna építeni a földportalanííó kompresszor berendezését. Amit most lát a közönség, egészen páratlan. Hatalmas ketrecekben hozzák azoknak a politikusoknak a szobrát, akik hosszú ideig elszabotálták a leszerelést. A kocsik mellett óriási makettek: a békéről folytatott meddő tárgyalások palotáit idézik. Még egy érdekesség a tárgyalásokról: egy százötven emelet magasságú üveg — szárnyas rakéták tartják, hogy el ne dőljön — ennyi koktélt ittak meg a diplomaták a végtelen tárgyalások. szüneteiben. Furcsa, hernyó alakú vas- szivar áll a következő önjárón. Atombomba köpenye volt, a töltést eltávolították belőle: azzal robbantották fel a Behring-szorost hajdanában még elzáró jégpáncélt. Lebegőgép úszik felettünk: táblák, kimutatások lógnak le szárnyairól. Vándorkiállítás 1965-ből. Az egyik tablón egy bombázógép acélteste fénylik, mellette szerénykedik tíz kórház, ennyit lehetett volna az árából felépíteni. Egy-két régi fegyverfajtát is bemutatnak a táblák, ezeknek már csak a nevét írom le: páncéltörőágyú, géppuska és lángszóró. Ahogy nézem az embereket — javakorabelieket is beleértitt vagyunk a Nagy Béke 1 téren. Helikopterek és az aero-buszok ereszkednek a korlátok mellé, itt-ott néhány bombázó repülőgépből átalakított özönvizelotti utasszállító. (Kevesen emlékeznek már erre a furcsa gépre. Erről annak idején olyan szereket szórtak le, mint a permetező és vegyszeres gyomirtó repülőgépekről: csak az embert pusztították vele.) A tér felett a szivárvány minden színeiben ennek a szárúik a betűi pompáznak: BÉKE. Megkezdődött a parádé. A nagy múltra visszatekintő hagyományok szerint mindig katonai bemutatóval nyitják az ünnepélyt. Marcona képű harcosok sora kanyarodik be a kapun: tarkabarka egyenruhában, kezükben ismeretlen rendeltetésű tárgyakat szorongatnak. Minden állam, amelyik 1970-ben hadsereget tartott, egy-egy felcicomázott statisztát ad kölcsön. A ruhát a Vígszínház szabósága készíti, a fegyvert — mert az van a jövevények kezében — a múzeumokból kölcsönzik. Látszik is a végükön — csőrnek hívták abban az időben — a leltári cédula. Nagyon vigyáznak rá, alig maradt egy-két példány belőlük, a leszerelés hevében valamennyit megsemmisítették. Most fülsiketítő zajjal, dobhártyarepesztő pöfögéssel fura vaskolosszusok gördülnek be. Néhány sisakos sofőr tekinget ki a tetőn: nagyon egészségtelen lehet ott belül a levegő. Elől hosszú rudak \ . iNemzetközi divatbemutató a Citadellán 4 Augusztus 20-án nemzetközi divatbemutatót rendez a Ci- 4 tadellán az OKISZ. E bemutatón hét ország 4—4 manökennel V 4 vesz majd részt. A bemutatóval egyidejűleg ankét is lesz, 4 külföldi szakemberek részvételével. 4 x í Képeink ízelítőt adnak a bemutató modelljeiből. Első key ^ pünk egyrészes, erősen dekobtált hátú fürdőruhát ábrázol. ^ Második képünk: nagymintás vászon és karton délutáni ru- 4. ha. Harmadik képünk: törökmintás karton camping ruha. 4 _ Z Mutatós, praktikus. > ben, a Budapestben, jártunk a szigeten ... Csodálatos ... A/tán politizálunk. T^zteietszélnek Hruscsovról. Mint mondják, Kanadában is nagyon szeretik. Hamarosan kiderül, hogy Marival majdnem egységes politikai platformon állunk. Nincsenek ellenérvei, amikor a mai párt- politika józanságáról és népszerűségéről beszélek. Az ö kérkedésüknél meggyőzőbb az a hangulat, amit nálunk, bármerre is jártak, észlelhettek. Mari anyja két évvel ezelőtt kivándorolj Kanadába. Most visszajött és ő már itthon is marad. Látom, várják, hogy tartóztassam őket. Nem teszem, mert tudom, hogy, bár a felhívás nagyon jól esne nekik, de még határozott nemmel válaszolnának. Búcsúzóul azt mondom: — Hát akkor legközelebb találkozunk Montrealban ... De ebben egyikünk sem hisz. Nekem hosszú ideig nem lesz annyi pénzem, hogy oda eljuthassak. Őszintén szólva nem is nagyon vágyom rá. De a viszontlátásban hiszek és látom, hogy ők is hisznek. Mert mindketten okos emberek és Hruscsov is elmondta, hogy p szocializmushoz több út vezet, így igaz ez társadalmakra és így igaz ez ránk is. Az én utam egyenesebb volt, de szeretném hinni, hogy a célhoz egyszerre érünk el... itthon, Budapesten. Ősz Ferenc ve —, alig ertenek valamit is i a képekből. Itt hívom fel a 4 figyelmet oktatási rendszerünk j! egyik alapvető hiányosságára: t. eljutottunk addig, hogy mire 4 polgáraink elvégzik a minden- 4 ki számára kötelező egyete- 4 met, megtanulnak nyolc élő 4 nyelven beszélni, ismerik a 4 legújabb típusú gondolkodó- 4 gépeket, lépést tartanak a 4 szépségápolás rohamom fejlő- 4 désével, tudják, hogy meddig f, tartott az ókor, de halvány 4 sejtelmük sincs olyan rég ki- 4 halt iparágakról, mint a fegy- 4 vergyártás; a folyamatról pe- 4 dig, amit régen hadviselésnek 4 neveztek — tisztesség ne es- 4 sék szólván — fogalmuk 4 fines. A baj tehát: hogy még 4 a humán ismereteket nyújtó 4 iskolákban, az akadémiákon 4 is megelégednek azzal, hogy 4 a „régiségtan” tankönyvek 4 bemutassák, mit evett diner 4 gyanánt Ciceró, de arra már 4 nem terjed ki a figyelmük: 4 mivel ölték egymást valami- f kor az emberek, 4 Higgyék el, érdekes tantárgy 4 lenne. Legalább azoknak jó 4 lenne kötelezővé tenni, aki- 4 két felmentettünk az űrtorna- 4 órák látogatása alól. 4 L assan. be is fejezem a tu-4 dósítást, kedves közön- 4 ség, gyorsan-elment az idő. A 4 díszelgő statiszták is szétszé- 4 ledtek a légkondicionált sat- 4 rakba telepített büfékbe, ahol 4 olyan üdítőitalokat mérnek, 4 amelyeknek nagy a szesztar- 4 talmuk, de abszolút ártalmat- 4 lanok, csak jókedvre derítik <í n háborúsdiban kifáradt légé- ' nyékét. \ Krajczár Imre Y