Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-04 / 155. szám
I & MEGELŐZTE J egy héttel a spa r- j takiád járási dön- j - tőjét ' Hang \ GVÖrgy üllői spar- j toló, aki évek óta j súlylökésben elsőként végez a já- Mi rési és megyei 9« döntőkön. Most ^ sem akart elmam radni — egy iíéi^ tel korábban ér^ kezett Gyömrőre, /y hogy első lehessen. Első is lett — J”“—1* mint részre vő. Búsan kerékpározott vissza Üllőre, talán egy kicsit mérges is volt magára amiatt, hogy elvétette a dátumot. Ez a méreg, reméljük, most vasárnap jó 12—13 méteren felüli dobásra ösztönzi és ismét első lesz, de már nem mint részvevő, hanem az eredménye alapján, _______ —— — Ügyeletes orvos vasárnap Gombán—Úriban dr. Szilágyi Sándor, Úri; Gyomron—Men- dén dr. Tűri Mária Gyömrő; Vecsésen dr. Simon Sándor. — Tágasabb élelmiszerboltot kap Gomba. Erre a célra a volt fmsz-irodát alakítják át 50 ezer forintos költséggel. — Több mint száz hold gabonát arattak le kézzel Vasadon, míg a gépi munka péntekig csak 60 holdon folyt. Tapasztalatcserén jártak a budai járás néhány tsz-ében és állami gazdaságában Úriból a község és a tsz vezetői. MENDEI HÍREK Jól halad az aratás a Lenin Tsz-ben. Eddig 135 holdat vágtak le kombájnnal. Már befejezték az árpa aratását, a tervezett határidő előtt 10 nappal. ★ Az aratási-csépié si munkálatok nem zavarják a növényápolást. 303 hold kukorica második kapálása folyik, 80 hold burgonya töltése befejeződött. ★ A kásavölgyi vegyes fű- Bzerbolt és az italbolt tatarozása befejeződött, 40 ezer forint értékben. ★ Megnyílt az fmsz üzemeltetésében a törpe benzinkút a főúton, a vas-műszakibolttal szemben. Csak keveréket árusít. Nyitva tart fél 8-tól délután fél 4-ig. MOHOMIDÍKE P E S T MEGYEI HÍRLAP KÜLÖN K I A D, Á 5 A VI. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM 1964. JÚLIUS 4, SZOMBAT Két év alatt 18 milliós beruházás termelőszövetkezeti építkezésekre Járásunk tsz-ei 1965-ben és 66-ban 18 millió forintot kapnak építési beruházásokra. (Ebben nem szerepel az épületek technológiai berendezésének összege.) A járási tanács vb megtette a javaslatát arra, hogyan látná legcélszerűbben felhasználni ezt az összeget. Az állattenyésztésnek — ezen belül is a szarvasmarhatartásnak, a baromfitenyésztésnek, a tej- és tojástermelésnek — van nagy perspektívája járásunkban. Ezért a legjelentősebb beruházásokat ezen a területen kívánják eszközölni. Hét új tehénistálló megépítése szerepel a tervben. Az úri Béke, üllői Kossuth és pilisi Új Élet tsz-ekben a távlati tervek értelmében háromszázas nagyüzemi tehenészet kialakítására kerül sor. Ennek első fázisaként kapnának 1965-ben 1—1 százférőhelyes tehénistállót. Ezenkívül a nyáregyházi Béke, monori Kossuth, vecsési Ezüstkalász tsz- ekben terveznek még 100, az ecseri Törekvőben 50 férőhelyes tehénistállót. Három borjúnevelő, négy szénaszárító megépítésével is a korszerű állattartást kívánják segíteni, csakúgy, mint a vízellátás megoldásával a péteri-tsz főmajorjában, a pilisi tsz-ek közös majorjában, a sápi tsz sertéstelepén. Tehénistállók, tojóházak Gépműhelyek, gépszínek Magtárak, pe rmetléíomyok Szervezetten, gördülékenyen folyik az aratás Péteriben MAI MŰSOR Mozik Ecser: Vidám utazás, ttomba: Hitler élete. Gyömrő: Méhkiróly- nő. Maglód: Korzikai testvérek (szélesvásznú). Monor: Jánosik II. (szélesvásznú). Nyáregyháza: Mini clennap élünk. Pilis: 2. Tápiósáp: vizkereszt. Tapiosüly • Már nem olyan időket élünk. Úri: A szerelem másik arca. Üllő: Amikor jön a macska (szélesvásznú). Vasad: Férjhez menni tilos. Vecsés: Gól büntetésből. Járási művelődési ház Gyömrő Tánc reggelig (A kulturális hét egyetlen táncos rendezvényén a szünet nélküli szórakozást két zenekar: az Ezüstcsillag együttes és a művelődési ház tánczenekara felváltva biztosítja. Valamennyi bérlet érvényes!) — Ez a tény nagyrészt annak tulajdonítható — mondják a Rákóczi Tsz vezetői —, hogy a gépátcsoportosítás jó „sakkhúzásnak'’ bizonyult, a kezdeti nehézségek ellenére is. Arról van szó ugyanis, hogy amikor az SZK—4-es típusú szovjet kombájn megkezdte — június 23-án délben — az őszi árpa próbaaratását, majd másnap levágott egy 30 holdas táblát: a munkák további menetébe igen hatékonyan „beleszólt" a nagy mennyiségben lezúdult csapadék. A felázott talajra nem mehetett rá a gép, várni ’kellett, míg felszikkad a föld. Közben 24-én, délután egy Balatont a monori Üj Életből, 25-én reggel pedig egy SZK—3-ast a monori Kossuth Tsz-ből kisegítőként áthelyeztek a Rákócziba, mivel az említett tsz-ekben nem érett be az árpa. A párthatározat idevonatkozó része jól realizálódott a gyakorlatban, ezért a gépállomást elismerés illeti. A kölcsönbe kapott kombájnok az első két-három napban javítások, próbák miatt elég sok állásidőt halmoztak fel, amiben része volt a vizes gabonaterületnek is. Azonban 28 és 29-én már mind a három gép jó tempóban — minőségileg alig kifogásolhatóan — vágta az őszi árpát. Különösen a Poharansz- ki—Nyikos-kettős tűnt ki a kombájnotok közül. Miután az aratás első „frontját” áttörte a tsz. szerdán nyomban hozzálátott a 100 hold intenzív (szovjet Be- zosztája) búzának a vágásához s az SZK—4-es — most már csak egyedül, mivel társait visszarendelték Monoi-. Jól dolgoznak a kombájnok Gombán Automata távgépírógóc Monoron (Foto: Mutnéfalvy) Eddig a távgépíróval felszerelt postahivatalok (így Monor is) a táviratoliat a Központi Távíró Hivatalhoz adták, le közvetítés végett és az adta tovább, sokszor két közvetítő hivatalon keresztül is. Azzal, hogy Monoron is megépült az automata távgépírógóc, a KTH közvetítését elkerülve, közvetlen tárcsázással lehet hívni Budapestet, valamint a Pest, Fejér, Bács-Kiskyn és Nógrád megyék területén levő hasonló készülékkel felszerelt postahivatalokat, s a táviratokat közvetlenül oda lehet továbbítani. Ezzel a KTH-ban sok munkaerő felszabadul és a távirat sokkal gyorsabban érkezik meg rendeltetési helyére. Az automata távgépírógócok kiépítése fokozatosan megtörténik az ország többi megyéjében is, s akkor majd oda is könnyebben, gyorsabban eljutnak a Monoron feladott táviratok. Képünkön: az automata távgépíró működés közben. A gépnél Sasvári Stefánia. A más tsz-ekben szerzett rossz tapasztalatok után jól eső volt hallani és látni, hogy a gombai Űj Élet Tsz-ben jól dolgoznak a gépek. Teleki János, Hegedűs József, Rádi László, Marján József kombájnvezetők munkájával elégedett a tsz vezetősége. Nyolc kiszolgáló gép dolgozik mellettük, amelyeknek vezetői közül különösen Szabó Józsefet, R. Tóth Eleket, Fehér Istvánt illeti dicséret. Az a panaszuk, hogy a keverőüzem, ahova a A szakember fóruma A zöldségfélék főbb kártevőiről Házikertek gyakori növénye a mák. Termesztésének sikere a máktokbarkó elleni védekezéssel érhető el. E kártevő a termés 60—80 százalékát tönkreteheti, ha nem védekeznek ellene. A máktokbarkó az ormányos bogarak családjába tartozik, a mák virágzása idején rajzik, tojásait a fiatal máktokba rakja. Védekezés: a mák virágzása kezdetén porozzuk az ültetvényt Melipax- porozószerrel. (Méhekre nem veszélyes.) A burgonyabogár későbbi nemzedékei a legveszélyesebbek, mivel tömegesen jelennek meg és gyorsan tönkreteszik a burgonyatöveket. A bevált és hatásos védekezés 0,3 százalékos Hungária DL—40 permetezőszerrel történik. Ezt 0,5 százalékos vitigrénes oldathoz keverjük, így megvédjük a burgonyát a burgonyavész ellen is, amely a levelek korai pusztulását okozza. A lombozat elszáradása kényszerérést eredményez. Az uborka betegségei közül a peronoszpóra és.a lisztharmat okoz nagy kieséseket. Rendszeresen (10 naponként) Két nagy tojóház (ötezer férőhelyes) megépítését tervezik Maglódon és a monori Új Életben. A sertéstenyésztést főként Pilisen kívánják fejleszteni, ezért ide egy 600 férőhelyes hizlalda felépítését irányozták elő. Az állattenyésztés fellendítése mellett, nagy figyelmet fordítanak a tervkészítők arra is, hogy az állandóan növekvő géppark megfelelő épületeket kíván, amelyben tárolni, illetve javítani tudják. Tervek (szerint a következő két esztendőben egy gépműhely és hat gépszín épül meg járásunkban. A termények raktározása sok gondot okoz tsz-eánkben, s ez a gond — a terméshozamok várható emelkedésével —■ még tovább fog növekedni. Ennek enyhítésére négy (egyenként 32 vagonos). magtár építése szerepel a tervek között. A szőlő- és gyümölcstelepítési program végrehajtása során felmerül' a korszerű, nagyüzemi vegyszeres védekezés szükségessége is mind több helyen. Ezt segíti majd a megépítendő öt pei-metlétorony. Bényén — az 51 holdas málnáshoz — gyümölcstároló megépítését is tervezik. Szolgálati lakás építése, korszerűsítések, s néhány egyéb építkezés is szerepel még a beruházási programban. ra — előreláthatólag egy hét alatt készen is lesz a munkával, ha az időjárás kedvezően alakul. A kombájnok után nem marad gazdátlanul a terület, mert Szolnoki Pál 18 tagú brigádja igen jól végzi a • szalma lehúzását; a szétszórt szalma összege- reblyézését, továbbá a kazal- barakást, a magíisztitást, sót a gabonaszállítást is. És ezután nyomban következik a tarlóhántás, amiből eddig 40 hold van kész. Hrutka János géptől közvetlenül beszállítják a szemet, fenntartja őket a munkájukban, sokat kell vára- kozniok. Szabó Józsi bácsi például csütörtökön is öt óra hosszat ücsörgött a takarmánykeverő üzem udvarán. Jól dolgozik a nyolctagú szalmalehúzó brigád is, Duani János vezetésével. Máig 250 holdat aratták le. Galambos János gépállomási brigádvezetőt elismerés illeti a munka jó megszervezéséért. permetezzünk az uborka pero- noszpórája ellen 0,5 százalékos vitigrénnel, lisztharmat ellen 0,3 százalékos thivoittal. A két szer kombinálva használható. A paradicsom levél- foltossága 0,5 százalékos vitigrénes permetezéssel előzhető meg. Tavaszi János MUNKASORSZAZADUNK ÉLETÉBŐL Jobbra: Rejtett figyelőben (Baranyi Károly). Lent: Járőrben (Szabó Ferenc, Lakos Lajos, Baranyi Károly, Bar- ta Péter). , (Foto: Kiss Attila) V > Ä FIGYELŐ Az önkéntes rendőrökről beszélgettünk a napokban a járási rendőrkapitányság vezetőjével. Fejes József főhadnagy elyiondta, hogy a közbiztonsági szervek részére igen nagy segítséget adnak az önkéntes rendőrök. Becsületes állampolgárok ők, akik napi munkájuk után szakítanak időt, áldoznak, fáradságot arra, hogy mások nyugodtan pihenhessenek. — Mégis szomorú esetekkel találkozunk — mondta Fejes elvtárs —: rágalmazzák önkéntes rendőreinket és velük, munkájukkal kapcsolatban ellenséges hangulatot igyekeznek kelteni. Kevesen vannak az ilyen rágalmazók, akadékoskodók, de minden esetben szigorúan lépünk fel velük szemben, elvesszük e kevesek kedvét is az ellenséges érzelmek felszításától. Legutóbb például Csévharasz- ton Tuba János és Tóth Antal intézkedő ■ önkéntes rendőreinkkel szemben léptek fel arogáns módon, verekedést provokálva Pribék János és Ágoston Vilmos inárcsi lakosok. Hatósági közeg elleni erőszak miatt eljárást indítottak ellenük. A lakosság többsége megbecsüli rendőreink és önkéntes rendőreink munkáját, akik a közrend és közbiztonság érdekében ténykednek. Sok. és hasznos eredményt hozott már ■munkájuk, amelyért köszönet jár! Blaskó Mihály Hogyan szerepelnek csapataink a területi bajnokságban? ii. A mendeiek: várakozás alatt A 13. hely a mendeieké a tavaszi idényben. Egyedül Táborfalvai sikerült megelőzniük a kiesési zónában. Náluk nem annyira az eredménnyel, mint inkább a sport- szerűséggel volt baj. Jól emlékszünk a félbeszakadt ecseri mécsre. amikor a PTS minden játékost eltiltott (!) egy kivételével. (Az eltiltást felfüggesztették, próbaidőre.) Sok mérkőzést kiengedtek a kezükből. Pilistől — otthonukban! — 1:0 arányú vereséget szenvedtek. 11-essel. Aztán itt van a Nagykáta elleni meccs, a 2:l-es vereség! Végig ők támadtak, s mégis a vendégek győztek. ősszel, ha igyekeznek, javíthatnak és még elkerülhetik a kiesést. Kárpáti János volt a legbiztosabb játékos a csapatban. Teljesítményét lerontja az ecseri kiállítás, amikor is négy hétre eltiltották. Bartos, a legfiatalabb játékos, nagy tehetség. A többiek eléggé hullámzó teljesítményt nyújtottak.' A pilisiek is többre képesek ősszel: 1. Pilisi KSK. Tavasszal: 7. Pilisi KSK. Ez is matatja, hogy“ a pilisi fiúk - tavasszal tudásukhoz mérten gyengén szerepeltek. 15 pontot szereztek csupán. A pilisiek régi baja. hogy ha egy kudarc éri csapatukat. akkor a többi kudarc már sorozatban következik. így volt ez tavasszal is. Otthonukban kikaptak a gyöm- rőiektől, aztán Tápiószelén 5:0 Vasárnap Gyömrón: A spartakiád és az összetett honvédelmi verseny járási döntője Program: 9 órakor ünnepélyes megnyitót tart Guba Pál elvtárs, a járási pártbizottság' titkára, i 9 óra 30-tól az MHS összetett honvédelmi verseny döntője. Rajt és cél a sportpályán. Verseny helye a parkban. Kispályás labdarúgó-mérkőzések a sporttelepen. Atlétikai járási és spartakiádbajnokság a sporttelepen levő atlétikai pályán. 14 órakor ünnepélyes eredményhirdetés, díjkiosztás. (A járási döntővel egy időben a röplabdátok és kézilabdázók inár a megyei döntőbejutásért küzdenek a ceglédi és a nagyhutai járási győztesekkel. Vecsésen reggel 9 órakor Vecsés férfi és Üllő női kézilabdacsapata, Gyomron pedig a maglódi férfiak és a péteri lányok fogadják a fenti két járás győztes csapatait.) arányú vereséget szenvedtek. Bravúrjaik közé tartozik az ócsai döntetlen; az 5:1 arányú győzelem Maglód ellen; a 2:0-ás győzelem Ecser ellenében; az l:l-es döntetlen Nagykátán. ^ Itt is jórészt fiatalok alkotják, a csapatot. Kresják és Holánszki a jövő nagy ígéretei. Jó teljesítményt nyújtott Varga kapus is. kár. hogy később megsérült. Be- reczki ebben az idényben nem nyújtotta azt. amit elvártak volna tőle. A gyömrőiek túlteljesítették a „normát” 12—13 pont megszerzését tűzték ki célul a gyömrői sportvezetők a bajnokság megkezdése előtt. Sikerült ezt a mormát” 4 ponttal túlszárnyalni. - A tavasz folyamán megváltozott - a - csapatszellem. Minden játékos igyekezett tudása legjavát nyújtani. Szép eredményt értek el Pilisen. Nagykőrösön. Örkényben. Sajnos, két nagy vereséget is szenvedtek — Ecsértől és Maglódtól —. ami nagyon lerontja gólarányukat. Sikerült a fiatalítás! A fiatalok kezdik beváltani a hozzájuk fűzött reményeket. (Gudra, Tóth. Szemők — Ígéretes tehetség. Utóbbi már szóhoz jutott az első csapatban is. Az előbbi kettő is szóhoz juthat talán az őszi idényben. A csapat karmestere Fehér Laci volt. Lelkesedése magával ragadta a többieket is. Végh is tavasszal csapata egyik legjobbjának bizonyult. A csatársorral nem is volt baj. A védelem azonban sokat könnyelműsködött. Őket terheli a két nagy gólarányú vereség számlája. Sikerült azonban az élmezőnyben maradni. Ha figyelembe vesszük, hogy ősszel Gyomron vendégszerepei Nagykáta. Ecser. Táoiószele Nagykőrös. Örkény és Pilis. akkor bízhatunk benne, hogv a gyömrőiek a balnokság végén az első 4 között lesznek. (grér) — Gyermekrontás. Vasárnap Pilisen a temp1omkertbe csalogatta cukorkával és játékokkal egy idős férfi: Patkós János (Pilis, Kárpát u. 4.) az egyik helyi lakos 10 éves kislányát. Unszolására a kislány levetkőzött, s csak a csábító tehetetlenségén múlott, hogy nem történt baj. Patkóst a rendőrség őrizetbe vette és megindították ellene a bűnvádi eljárást.