Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-04 / 155. szám

A LAPKÁZÁS MESTERE Till. ÉVFOLYAM. 155. SZÁM 1964. JÚLIUS 4, SZOMBAT HALLOTTUK ÍRUNK RÓLA MIT HOZ ANYU? Nemrég hírt adtunk róla, hogy a 41-es számú őrház dolgozója a kidőlt gólyafé­szek helyett új fészket épí­tett a gólyáknak. A több éve árván maradt fészek most benépesült. Két kis gólyafióka lesi, milyen ínyenc falatot hoz anyu a környék békatelepéről? (Tomcsányi felv.) ■k VETERÁNTALÁLKOZÓ Hétfőn . délelőtt a művelő­dési otthonban veterántalál­kozón beszélik meg egykori közös élményeiket a békés­csabai és nagykőrösi 1919-es vöröskatonák. ■k Hetvenegy hold paradicso­mot kellett a jégverés miatt kiszántani a Szabadság Ter­melőszövetkezetben. ■k A faárugyár KlSZ-szerve- zete kirándulást szervezett Egerbe. ★ LESZ ELEGENDŐ SAVANYÚSÁG Nemcsak a konzerv­gyár készít jelentős mennyiségű savanyúsá­got a télre, hanem a földművesszövetkezet felvásárlói is megkezd­ték a megfelelő üvegek felvásárlását a téli sa­vanyúságok tárolására. ★ Eddig kilenc konzervgyári dolgozó vett részt külföldi SZOT-üdülésben. Csehszlová­kiában, Lengyelországban, il­letve a Német Demokratikus Köztársaságban töltöttek egy­két feledhetetlen hetet. ★ TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓ Ma a MÉK-kirendcltség iro­dájában délután 6 órakor Nagy Ferenc tart tanácstagi beszámolót. ★ Százhetven hold másodve­tésű borsó és silókukorica szépen növekszik a Szabad­ság Termelőszövetkezetben. •k Három földművesszövetkezeti bolt kollektívája küzd a „szo­cialista brigád” cím elnye­réséért. Ötvenhét boltegység közül huszonhat bolt dol­gozói vesznek részt a mun­kaversenyben. ár MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Már nem olyan időket élünk. Magyar film. Fősze­replők: Váradi Hédi, Gábor Miklós és Dallos Szilvia. Szélesvásznú. (Tíz éven alul nem ajánlott.) Kísérő műsor: Havanna. Magyar híradó. FOGADÚNAP: KEDDEN ÉS PÉNTEKEN Kedden és pénteken reggel 7 órától 13 óráig a központi irodában várja és fogadja Fe­kete József, a Szabadság Ter­melőszövetkezet elnöke azo­kat, akik valamilyen ügyes­bajos dologgal, kéréssel, pa­nasszal vagy sérelemmel fel­keresik. Nemcsak aktív ter­melőszövetkezeti tagok ko­pogtatnak az iroda ajtaján. Jönnek szép számmal pártoló­tagok, nyugdíjasok, sőt igen gyakran kívülállók is. — Van azonban ezekben az ügyekben egy bizonyos idény­szerűség — mondotta moso­lyogva Fekete József. — Ta­vasszal például főleg a ház­táji problémákkal jönnek a tagok, és gyakran a. legelő ügyében. Ősszel a fejadag a soronlevő panasz. Főleg azok igyekeznek a fogadóórára, akik pem dolgoztak, ennek követ­keztében csak csökken­tett fejadagra lehet igé­nyük. Nem könnyű az elnök dol­ga, hiszen sok száz ember ve­zetése, irányítása nagy gond. Nem kis feladat mindenkinek kedvére tenni, hiszen az egyé­ni érdek igen gyakran szem­ben áll a közösségével, és ilyen esetben nagyon okosan kell megkeresni a megoldást. Varga Béláné ijedten ko­pogtat az elnöki iroda aj­taján. Amikor belép, izgatot­tan bejelenti, hogy ő pedig ki akar lépni a termelőszövet­kezetből. Évekkel ezelőtt férje helyett lépett be. Nem vitás, az első esztendőben még csak valahogyan megtette a kötelességét, az utóbbi időben azonban fittyet hányt a munkafe­gyelemnek, sőt az idén egyetlen órát sem telje­sített a közös munkában. Az elnök igen nagy türelem­mel hallgatja az asszony in­dulatos, elfogult szavait. Hi­vatkozik arra, hogy a termelő- szövetkezet vezetőségének munkaerő-gondjai vannak, és szükség van minden mun­káskézre. Több könnyű munkalehetőséget ajánlott az asszonynak, aki azonban kö­vetkezetesen megmaradt ál­láspontja mellett: a férje ipari munkás, ö sem hajlandó a mezőgazdaságban dolgozni. Az elnök még így sem ve­szíti el a türelmét. Megértőén beszél az asszonnyal. Miután AKI KI AKAR LÉPNI A TERMELŐSZÖVETKEZETBŐL A NAGYNÉNI KÉPVISELETÉBEN - ÖTSZÁZ FORINT SEGÉLY LEÉGETT A TANYA - SEGÍT A KÖZÖSSÉG látja, hogy makacsságát nem tudja megtörni, megnyugtatja az asszonyt, hogy kilépési szánd skát a közgyűlés elé ter­jeszti. T. P. Pest környékéről jött el a fogadónapra. Beteg nagy­nénje megbízásából az idős asszony .földjáradék ügyét in­tézi. Az elnök elmondja, hogy készül a nyilvántartás, hamarosan befejezi a ter­melőszövetkezet admi­nisztrációja, és utána azonnal sor kerül az el­maradt földjáradék kifi­zetésére. Szűcs István tizenhét éves fiatalember nagy kéréssel fordul az elnökhöz. Édesapja kint dolgozik a Hangácson, édesanyja pedig éppen csak hogy hazatért a szülőotthon­ból. A tizenhárom gyermekes család gondokkal küzd, és a fiatalember azzal fordul a termelőszövetkezet elnökéhez, hogy segítsen valamilyen for­mában a népes családon. Jó­formán csak perceket tölt Szűcs Pista az irodában. „Kétszer ad, aki gyorsan ad!” — mondja a közmondás — és Fekete József azonnal intéz­kedik. Szűcs Pista ötszáz fo­rint gyorssegélyei a zsebé­ben hagyja el az elnöki irodát. — Mészáros László is nagy bajával fordult hozzám! — mondja Fekete József. — A vasárnapi vihar so­rán a villám becsapott kis tanyájukba, amely porig leégett. Segíteni kellene. Mészáros fa­anyagot kért és sürgősen szak­embereket, — Nagyon nehéz, szinte le­hetetlen lett volna a jogos ké­rés elől kitérni, hiszen Mészá­ros László évek óta szorgal­mas, becsületes tagja a szövet­kezetnek. Deliét több ezer fo­rintos segítségről van szó, és ebben egyedül nem intézked­hetek. Azzal engedtem el Mé­száros Lászlót, hogy ügyét a legrövidebb időn belül meg­vizsgálja a termelőszövetkezet vezetősége. Fü!emü!e-per a SchweideS utcában Helyszíni szemlén tisztázták a tényállást A konzervgyárban Frische Andrásné Brigádja végzi a dzsemek — szaknyelven szólva — lapkázását (Goilány felv.) A munkatársak segítségével épül a családi ház Tavaly augusztusban két Schweidel-utcai szomszéd ösz- szevésZeti. Zana Sándor fele­sége összeszólalkozott özvegy Grónai Antalnéval. A vitába beleavatkozott Zana Sándor is, aki aztán özv. Grónainé feljelentése szerint felkapasz­kodott a két portát elválasztó kerítésre, ököllel arcul ütöt­te a szomszédasszonyt, aki en­nek következtében nyolc na­pon belül gyógyuló sérülé­seket szenvedett. A városi bíróság büntető tanácsa tárgyalásra tűzte ki az ügyet. A tárgyaláson Zana Sándor kereken tagadta azt, hogy Grónainét bántalmazta volna. Abban az időpontban nem is tartózkodott a lakásán — hozta fel védelmére. A tényállás tisztázására a bíróság helyszíni szemlét ren­delt el és azon megállapította, hogy a két udvart elválasztó kerítés csak két méter hosz- szú és olyan állapotban van, hogy arra csak a legnagyobb elővigyázatossággal lehet fel­kapaszkodni. Az egész al­kotmány mozog és a korhadt oszlopok könnyen összetör­hetnek. A tárgyaláson kihallgatta a bíróság Stransz Károlyt, Gró­nainé élettársát is. A bíróság Zana Sándort a könnyű testi sértés vádja alól bizonyítottság hiányában fel­mentette. Benépesül a tormási lakó­iéi ep. Némelyik családi ház­ban már laknak, szép szám­mal vannak házak, amelyeken, az utolsó simítások már a kö­zeli beköltözést ígérik. Akad­nak olyanok is, amelyeket még javában építenek. Dolgo­zik a családfő, a rokonok, is­merősök és segítenek a mun­katársak. Közvetlenül a hidroglőbus lábánál már méteres falak emelkednek. Vörösre égetett téglákat rak­nak szorgalmas kezek. A tu­lajdonos itt is lelkesen dol­gozik. Ismerős, mosolygós te­kintetű férfi, nagyon sokan is­merik, becsülik a városban: Meggyesi Sándor rendőr fő­törzsőrmester. — Soha nem vagyunk egye­Irány: Sopron, Kőszeg, Fertőd Az első napi bevétel: ötvenhétezer forint Az új villamossági szak­üzlet első napi bevétele azt mutatja, hogy a lakosság na­gyon várta a megnyitást. Szinte „megostromolták” a boltot, mindenki vásárolt. Az első napi zárás után ötven­hétezer forintos bevételt szá­moltak össze a bolt dolgo­zói. A vásárlók sok új árut találtak. Köztük olyan alkat­részeket is, amelyek hiá­nyoztak eddig, most ismét kaphatók. — Az új szaküzlet kor­szerű, kifogástalan, a raktár- helyiség is nagyon megfele­lő — mondja Szarvas Mi­hály üzletvezető —, talán egy kicsit túl tágas is a bolt­helyiség. De majd benépe­sül újabb és újabb cikkek­kel. A bolt megnyitásával meg­oldódott a régi szakosítási probléma, aminek üzletve­zető és vásárló egyaránt örül. Szép,, modern, tágas üzletbe költöztek a villamos- sági cikkek. A Patyolat szennyese A DÁV konyháján az asz- szonyok fehér köpenyben, fe­hér kötényben dolgoznak. A köpenyek és kötények időn­ként elpiszkolódnak, mosni kell őket. A mosást a Pa­tyolat vállalja. A Szolnoki Pa­tyolat Vállalat nagykőrösi üzletébe kéthetenként vi­szik a konyha törülközőit, köpenyeit, kötényeit és kony­haruháit. Ugyancsak itt mo­satják a bútorvédő huzato­kat is. Legutóbb június első nap­jaiban vitték el a ruhanemű­ket, s még azóta is mos­sák. Hiába mentek el a tisz­ta ruhákért, azok még nem érkeztek meg, holott a bú­torokon a másik huzat, az asszonyokon a második vál­tás fehér köpeny és kö­tény is elpiszkolódott azóta. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy nem mossák szé­pen a fehér ruhákat. Hiába kérik a Patyolattól, hogy fehérítsék is őket, nem te­szik meg. Nem lehetne a mosás mi­nőségén is javítani, de úgy, hogy a határidő sem szenved­ne csorbát?! Rejtvénynek tűnik a négy férfi, aki az asztalon levő tér­kép fölé hajol. Pothorszky Pé­ter, az MHS túraszakosztályá­nak vezetőségi tagja világosít fel: a szakosztály július 25., 26.. 27-i motoros túrájának előkészületei folynak. A há­romnapos túrán Nyugat-Ma- gyarország: Fertőd, Sopron, Kőszeg, Hévíz nevezetességeit kívánják megtekinteni. A közelmúltban jól sikerült kétnapos úton voltak Har­kányfürdőn és Abaligeten. Már ott megkezdték a sooroni túrára a jelentkezőket gyűj­teni. Ez a hosszabb út még gon­dosabb szervezést kíván. A szállásbiztosítás, valamint a határsáv engedély igénylése miatt csak július 12-ig fo­gadnak el jelentkezéseket. Minden motorost szívesen lát­nak! — dia — SZAKMAI GOG Közel kétméte­res emberrel is­merkedtem meg a balatoni? strandon. Ű is egyedül volt, én is magányosan üdültem. A ha­sonszőrű emberek könnyen egymás­ra találnak. Én is alaposan túl va­gyok a százkilenc- ven centin, kis erőlködéssel le­hettem volna két méter is. A beszélgetés szakmai térre ka­nyarodott. Az én emberem lelkesen ecsetelte, a szoba­festő mesterséget, annak szépségeit. Büszkén mondta, hogy festette ki szülővárosában a tanácsháza nagy­termét. Bizalma­san azt is meg­súgta, hogy még a katolikus temp­lom pingálása is az ő kezemunká- ját dicséri. Szó szót követett. Teljesen úgy be­szélt, mintha szak- társak lennénk. A sok szakkifeje­zés miatt csak minden harmadik szavát értettem. Elismeréssel né­zett végig rajtam, aztán megjegyez­te: ilyen embe­rek valók a szak­mába, akiknek nem kell minden vacak csíkhúzá­sért létrára ka­paszkodni, hanem ha kell, még az alacsonyabb pla- '.xokat is elérik. Hamarosan meguntam a szá­momra idegen té­mát. Foghegyröl megjegyeztem, hogy nem vagyok szobafestő. Meglepetten né­zett rám, de még annyit megkoc­káztatott, hogy megkérdezze, mi a foglalkozásom. — Könyvelő va­gyok! — mondot­tam szerényen. Szavaim lesúj­tották. — Azt hittem, maga is szoba­festő. Ezt néz­tem lei magából! Köszönés nél­kül otthagyott. Napokon át észre se vett. Szeméből megvetés sugár­zott; ha már va­laki termetre ki­váló festő, miért adta a fejét köny­velésre?! — R —= dűl! Mindig akad segítségem a munkatársak közül, akik örömmel és készséggel támo­gatják azt a kétségtelenül nagy erőfeszítés^ amit a ház­építés jelent — mondja Megy- gyesi Sándor. — Persze nem szabad le­becsülni azt a segítséget sem. amit hivatalos hely­ről kapunk. Gondolok itt az aránylag mél­tányos áron juttatott telekre és természetesen arra a hosz- szú lejáratú hitelre, amit az OTP biztosít. — Munkatársaim, a rendőr- kapitányság kollektívája igen kedvesen biztatott a tervezés idején. Megható azonban, hogy ezt az erkölcsi támoga­tást áldozatkész társadalmi munka követte. Volt olyan alkalom. amikor nyolc-tíz ■munkatársam is kijött ide a 1helyszínre. Hordták a téglát, iásták az alapot, betonoztak, , falaztak olyan lendülettel, mintha mindig ezt csinálták volna. — Még Pacsa János, a ka­pitányság vezetője is kivette a részét a munkából. Bertalics Lajos hadnagy elvtárssal szor­galmasan rakták a vályogot az öles állványokra. Általában „Ki mit tud” alapon folyt a ■társadalmi munka. Székel y József nagyszerűen értékesí­tette szakmai tudását, Hege­dűs Lajos törzsőrmester, Sza­bó Sándor őrvezető több érté­kes munkanapot áldozott az építkezés meggyorsítására. — Számításom szerint még egyheti társadalmi munka szükséges, aztán átadjuk az" építkezést a kisipari termelő- szövetkezet építőbrigádjainak. Remélem, a társadalmi mun­kások lelkesedése átragad a brigádtagokra és ilyenformán sikerül betartani az október elsejében megjelölt határidőt, amikor családom birtokba ve­heti az új házat. A HÉTVÉGE SPORTJA Labdarúgás: Ma délután fél hét órakor a Kinizsi NB IlI-as csapata Cegléden a Slovan Nitra csapatával mér­kőzik. Vasárnap délután fél öt órakor ugyancsak Ceg­léden a Csepel Autóval ját­szik a nagykőrösi csapat. Kosárlabda: A Kinizsi NB Il-es női csapata vasárnap délelőtt 10 órakor a sport­otthon udvarán a Békési Vö­rös Meteor csapatával mér­kőzik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom