Pest Megyei Hirlap, 1964. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-12 / 136. szám
1964. JÚNIUS 12, PÚNTEK 3 /«* • Msm k/Cűíop Kijelöléssel nem építeni Úgy szól a tervfeladat, s a vállalás, hogy jövőre, a fel- szabadulás 20. évfordulójára meg kell kezdeni a próbaüzemet Százhalombattán, a Barátság kőolajvezetéken érkező nyersanyag feldolgozására épülő atmoszférikus vákuum desztillációs üzemben. Elkészülnek? Erre senki sem merne esküdni, de annál többjél utal az ellenkezőjére. Látszólag minden a legnagyobb rendben. Egész tartályerdő magasodik a dunaújvárosi út melletti egykori szántóföldeken. Űj műutak, vasútvonalak szelik át a terepet. A friss földhányások, a villogó hegesztőpisztolyok, a vasakkal megrakott teherautók az építés további menetét jelzik. S az emberek? Belőlük látni a legkevesebbet. Tíz-húsz évvel később nem ütközünk majd meg rajta, ma azonban az ember is jócskán velejárója az építőiparnak. Hol vannak? Tudakoljuk meg a Dunai Kőolajipari Vállalat igazgatóságán. — Kétszázötven munkáskéz hiányzik az építkezésen — panaszolják a vezetők. Egész kis vállalat kitelne belőlük. Ennyi ember távollétét már meg lehet érezni. — Túlságosan is nagy a gondunk — folytatják. — Kiszámítottuk, hogy például a féléves tervet, az év eleji nehéz helyzetet is számolva, legalább tíz százalékos elmaradással zárjuk. Ha így folytatódik, valóban nem készülnek el határidőre az első feldolgozó berendezések. Bárki megkérdezhetné, miért csinálunk ebből központi kérdést, amikor volt és lesz is még határidőelcsúszás az építkezéseknél. Csakhogy a jelen esetben ez nem olyan egyszerű. A Barátság olajvezetéken már érkezik a feldolgozásra váró anyag. Amíg Százhalombattán elkészülnek a lepárlótomyok, máshol történik a feldolgozás. A meglevő finomítók azonban nem bírják a -végtelenségig.' Az igények állandóan növekednek. Ha a százhalombattai desztillációs üzem nem készül el időben, minden nap késés egymillió forint veszteséget jelent... Kissé meglepő helyzet, mert ezen az építkezésen eddig jelentősebb panaszokkal nem találkoztunk. — Pedig már a kezdést is bizonytalankodás vezette be — emlékeznek vissza a vállalat vezetői. — Eredetileg az É. M. 26. sz. Építőipari Vállalatot jelölték ki fővállalkozónak, ám mielőtt megkapta volna a hivatalos megbízatást, a feladatot áttestálták a 31-es vállalatnak. Még el se kezdődött a munka, ismét szóba- került a 26-os vállalat. Végül mindkettőt mellőzték. Az É. M. Üt-, Vasútépítő Vállalat és az 1. számú Mélyépítő került a fővállalkozói posztra, megosztva a feladatokat és a gondokat. Elmondják, hogy mindaddig nagyon jól megvoltak egymással, s ma sincs köztük nézeteltérés, amíg 1963 őszén a Mélyépítő Vállalat főmérnöke felszólalt a kooperációs értekezleten. Azt mondta, 1964-re nem tudják vállalni a nyolcvan egynéhány milliós értékű munkát, csak ötvenet. Mit tehettek? Elmentek az Építésügyi Minisztériumba. Itt elfogadták a Mélyépítő Vállalat érveit, de hogy az építkezés se lássa kárát, harmadik fővállalkozónak kijelölték a 26-os Építőipari Vállalatot. Belementek az alkuba. Most aztán bánják, mert amikor gondjaikról beszéltek, egyenesen az Építésügyi Mimsztéri- riumból azt kérdezték tőlük; miért nem tiltakoztak az új fővállalkozó kijelölése ellen? Tiltakozni? Miért? Hisz a legnagyobb jóindulatot feltételezték. Már látják; inkább a Mélyépítő Vállalat munkafeltételeinek biztosítósát kellett volna követelni, mert fővállalkozó kijelöléssel nem lehet építeni. A 26-os vállalat vezetői és dolgozói sem rosszabbak, mint a többi vállalat emberei. Azonban annyi a munkájuk és olyan kevesen vannak, hogy jelentősebben nem tudnak előmozdítani ilyen nagy beruházást. A kőolajipar vezetői gyakran tárgyalnak a minisztériumban. Ígéreteket is kapnak. Legutóbb például 140 embert irányítottak volna a százhalombattai építkezőre, ha néhány nappal.később, . . . másutt, ugyanezekre az’ém bérekre nem lett volna még nagyobb szükség. A DKV és a felettes hatóságok vezetőinek és dolgozóinak senki sem vethetné a szemükre, hogy nem tettek meg mindent az országos fontosságú munka határidős befejezése érdekében. Elmehetnének egészen a Minisztertanácsig azzal, hogy mossák kezeiket, s igazolva lennének. Ök mégis így vélekednek: — A tények valóban bennünket igazolnának, de mit érnénk vele? A legjobb érvekkel sem lehet olajat desztillálni. Az országnak pedig erre van. szüksége. Bese Vilmos, az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt vezetője a hozzá tartozó vállalatok dolgozóihoz fordult Segíteni hívta őket Százhalombattára. öt hónapra szói az invitálás, s ez az öt hónap nem. nyaralással telik el. Mégis, sorra érkeznek a brigádok. Pétről nyolcán, a Dunántúli Gáz- és Kőolajipari Vállalattól harmincán, Siófokról húszán, az ÁFOR-tól szintén húszán, még húszán a dunántúli vállalattól, stb. stb. Akármilyen lelkesítő is ez a segítőszándék, nem egyéb, mint kényszermegoldás. Minden építkezésünkön nem követhetjük ezt a példát. Végül is az építőiparnak kell gyógyírt találni a jelenlegi gondokra. De hogyan? A mostani munkaerőgondokról beszélgettünk a minisztériumi emberekkel. Fáj a fejük, mert a főszezonban hagyják ott őket a legtöbben. Ki a mezőgazdaságban dolgozik, ki építőipari szövetkezetben, vagy kisiparosnál. Tudják, hogy az ottani szezon végén visszatérnek az állami építőiparba, de addig is dolgozni kell Meg kellene találni a módját, hogy végre stabil munkásgárdával rendelkezzenek az építővállalatok. A megoldást azonban elsősorban az anyagi érdekeltség fokozásában kereshetjük. Farkas István GÖDÖLLŐ ÉKESSÉGE A három új kollégiumépületben ezerkétszáz egyetemi hallgató tanul majd. A daru még nehéz szerkezeteket emel a magasba, de néhány lépéssel odébb kész az első épület. A gödöllői Agrártudományi Egyetem sok új kísérleti, laboratóriumi épülettel gazdagodik, ebédlője is korszerű lesz, méltó az új létesítményhez. A diákszálláson egy-egy szobában hárman laknak majd. Az egyetem gazdasági vezetői a szülők szeretetével vetekedve rendezték be a kényelmes, barátságos szobákat. Minden mo dern, minden ízléses itt. A négyemeletes szállón a végső munkákat végzik Nyugalomba vonult a másfélszáz gyógytea tudósa Hetvenhat éves korában, de nem a kora miatt vonult nyugalomba a gyógyteák tudósa: a pécsi Edenhoffer Gyula. 1907 óta — tehát majdnem hat évtizede — foglalkozik a gyógynövényekkel, kiváltképpen az ezekből készülő teákkal. Legalább másfélszáz gyógyteát ismer ez a modern „füvesember”. Tudja, hogy melyik betegséget milyen tea gyógyítja és ehhez milyen füveket kell összefőzni, ö maga is tizenöt féle gyógyteát kísérletezett ki, illetve jegyzett fel régi „füvesember"-ek elmondása alapján. Van olyan teája, például reuma ellen, amelyhez tizennyolc különböző füvet használ. Mint a pécsi gyógynövényszaküzlet vezetőjét messze vidékekről is felkeresték a betegek tanácsért és gyógyteáért. Szaktudását elismerték, gyakran igénybe vették orvosok és gyógyszerészek is. ^A gyógytea nemcsak gyógyít, hanem fiatalít is" — vallja ás egyúttal önmagán bizonyítja az idős szakember. Rendszeresen fogyaszt gyógyteát — jelenleg is hat-hét félét —, de nem is volt egész életében soha komolyan beteg. Magas kora ellenére fiatalosan mozgékony, kitűnő szellemi frisseségnek örvend. Most például, miután nyugdíjban van, arra készül, hogy összegyűjti és leírja az általa ismert gyógyteákat: összetételüket és hatásukat. Ezzel is arra törekszik, hogy minél többen megismerjék, megke " véljék, a természetadta nagyhatású gyógyszereket. A villanymozdony gyorsan siklik előre. Hallgatva ülök a vezető mellett és nézem az alánkfutó sínek széditően gyors mozgását. Néha erővel elfordítom a szemem, hogy el ne szédüljek és figyelem a két oldalt kitárulkozó tájat, erdők, mezők váltakozását az alföldi síkon, örház előtt fehér libák riadnak meg, nehézkesen felemelkednek, repülnek néhány métert, aztán újból minden a régi lesz. Kislány fut elő nyir- favesszővel, kiált a libákra, de megáll és élbámül a villanymozdony szokatlanul gyors futásán, kis kezével integetni kezd felénk. Megrezzenek. Valami kop- pan az üvegen. Aztán újból és még egy. De nem látok semmit. Pedig most ébredek rá, hogy eddig is hallottam ezeket a halk koppanásokat, csak valahogy nem értek el a tudatomhoz, annyira magukkal vittek az új benyomások. A mozdonyvezető arca mozdulatlan, szabályos arcéle kissé előrehajoltan élesen belerajzolódik a tájba. — Verebek — mondja most kérdezetlenül és én hirtelen megértem: Verebek csapódtak neki az üvegnek! — Szegénykék — mondom és érzem, hogy elsápad az arcom. Enyhe rosszullét fog el a gondolatra, hogy egész úton így verődnek neki a mozdonynak és pusztulnak el a szálldo- só madarak. Hónapról hónapra, egy, tíz, száz ... — Belekerülnek a légörvénybe. Én is nehezen szoktam meg. Gőzmozdonyon járVajon megbecsülik-e majd az új lakók? (Foto: Gábor Viktor) Ceglédi festők Kiállítás a ceglédi Kossuth Múzeumban zeumban rendezett önálló tárlata is bizonyította tehetségét, de most beküldött kilenc munkája, amelyet teljes egészében elfogadott és közületi vásárlásra ajánlott a Képző- művészeti Alap zsűrije, egyre felfelé ívelő, elmélyült művészi murüzásságra utaló. nagy reménységekre jogosító festőről tanúskodik. P. Kovács Sándor, Baán Lajos konstruktivista munkái, Oldal Lajos és Okos László halk hangú, törekvésekkel teli művészete. Kallósné Piszkán Lilla kifinomult akvarell- sorozata érdemelt megkülönböztetett figyelmet Krisztik Béla, Zimányi Ernő és mások munkássága mellett. Kallós Elek plakettjeivel mutatkozott be. A kiállítás egyik legérdekesebb, legkedvesebb színfoltját Benedek Péter, évek óta Cegléden élő. ma már világhírűvé vált parasztfestő naiv népi bájjal megmunkált, átgondolt témaválasztású hat képe adja, jelezve a készülődést az ez év decemberében megrendezendő gyűjteményes kiállításra. Ez a bemutatkozás, az érdekes formai és témabeli változatokon túl, talán elindítója lesz egy újabb, intenzívebb és magasabb fokú művészeti életnek, amelyet a város közönsége és a kiállító művészek is évek óta óhajtanak. Ikvai Nándor A várossá nyilvánítás 600 éves évfordulóját ünneplő Cegléd saját művészgárdája mutatkozott be jól válogatott tárlat keretében, a Kossuth Múzeum kiállító termeiben, amely egyben dokumentálja: mit adott a város az egyetemes magyar képzőművészethez? Felmérés és értékelés, bemutatás és emlékezés egyben ez a kiállítás. Huszonhat ceglédi festő közel 1100 munkája alapján nyer képet a város művészeti kultúrájáról a látogató. Egy-egy kép emlékeztet az elhunyt nagyokra: Szüle Péterre, Thury Gyulára, Kéthi Lajosra és másokra. Egyben bemutatja a kiállítás a ma élőket, a Cegléden születetteket, az elszármazottakat Az anyagban az izmusok és stílusok egész sorozatával találkozik a szemlélő. A századforduló Időszakát képviseli művészetével a legidősebb generáció: Veér László, Mayer Péter, Lengyel Károly. A fiatalabbak merész témákat és még izgalmasabb megoldásokat produkáltak. Cseh István, Élesdy István és Füle Mihály — Budapesten élő művészek — kultúrált színkezelése, átgondolt téma- választása és dús mondaniva- lójú képanyaga jelenti az élvonalat. A kiállítás egyik meglepetése Kecskeméti István, a legfiatalabb kiállító művész. Már az elmúlt évben, a Kossuth MúOtt látom őket magam előtt, az a nagy, foltos tehén rám- fordította a szemét. Mire megálltam, csupa vér volt a vágány, ott vergődtek, volt amelyiket szétvágtam és elpusztult, megsérült vagy tíz állat... Sírtak szegénykék, panaszkodtak. Olyan felindul- tan ugrottam le, mintha embereket pusztítottam volna el... majdnem sírtam felet- j tűk ... Ha meglátok azóta a mozdony előtt egy marhát, \ vagy borjút, már lassítok. Os-i tóba állatok ezek, nem értik, \ mi a vasút, csak állnak, ké- \ rődznek és valahogy... vala- \ hogy úgy érzem, bizalommal j várják, hogy odaérjek. És \ mintha én ... ezzel a bizalom- \ mai éltem volna vissza, ami- j <cor közéjük szaladtam ... Csöndesen ülünk. Az ablak- \ iveghez apró koppanásokban ! verődnek oda a verebek, a > mozdonyvezető éles tekintete í i messzeségbe mélyed, a jel- \ tők zöld lámpáit nézi és ki tudja, mire gondol... Később látom, hogy oldalt í így pillantást vet rám. A í izémé tiszta. Megnyugodott. \ — Az emberek mégis fon- < fosabbak — mondja halkan í is én megértem. A mozdony sebessége előtt' kettéhasad a levegő és kinyi- í life a szép táj. Suhanva szá- \ guldunk egyre tovább, fel- í nézek: felettünk az égen nagy í szárnyú gólya száll... aztán ; hosszú, fehér felhő alá sik-; tunk, egy pillanat múlva mész- ; ize mögöttünk marad és \ tincs felettünk más, csak az J ivegtisztaságú, mintázatlan; ig... í Balázs Anna í Gőzmozdonyon csak oldalról látom a vágányt, köztem és a sínek között ott van a hosz- szú kazán... itt pedig semmi sincs köztem és a világ között, csak ez az üveg... mintha nekem rohanna minden, ami szembe jön, egyenesen nekem tart. Nem is akartam maradni eleinte, gondolkoztam, itt hagyom a vasutat és ha nem szeretném a mesterségemet annyira... szóval azt akartam elmesélni: látom egyik napon, hogy marhacsorda áll a vágányon. Ügy álldogálnak ott, mint a mezőn. Elfüvesedett a pálya, szelíden legelésztek. Majd elmentek ti, ha közelebb érek, gondoltam. De bizony csak állnak ott, égeti őket a forró nap, még azt is látom, hogy egy nagy, foltos tehén legyezgeti magát a farkával, csípik a legyek... Sípolok — nem mozdulnak. Erősebben sípolok, egyfolytában, no csak meghallja valaki ember és elhajtja őket onnan! De semmi sem mozdul, azok a nagy, szelíd barmok meg állnak ott, mintha jobb dolguk nem is volna a világon. A távolság meg egyre fogy, sípolok kegyetlenül, de semmi eredmény. — Már csak száz méterre vagyok, aztán a felire, gyorsan fékezek, de már késő, hiába lassítok, beléjük megyek. tam azelőtt, ott nem veszi úgy észre az ember. Nem felelek, mégis mesélni kezd, pedig idáig mélyen hallgatott. Csak a szeme kutatta az utat és a keze járt. — Némelyik állat nagyon furcsa. Csak áll és ... vagy ezek a madarak: olyan közeire repülnek, hogy halálukat lelik. Ha megállók mellette odalenn az úton és egy kicsit feléje lépek, már felreppen. Itt meg..-. De legcsúnyább emlékem egy mar- hacsordáról maradt.-— Nem olyan könnyű ám megállni egy ilyen száguldó masinával — mosolyog. — Mi, mozdonyvezetők megszoktuk, hogy minden élőlény idejében elkotródik elölünk. Fiatal vezető voltam, természetesnek találtam, hogy ahogy az ember, az állat is elhúzódik. Hát csak van benne annyi ösztön, hogy védje az életét. Hiszen ha csak rákiált az ember a marhára, vagy ha ostort pattint meg felette, már eligyek- szik a közeléből... De úgy látszik, a technikával nem tudnak megbarátkozni... — Ezt különben azóta tudom, mióta ezzel a villanymozdonnyal járok. — Nehezen szoktam meg.
