Pest Megyei Hirlap, 1964. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-26 / 148. szám
ÉPÜL A MAGTAK VIII. ÉVFOLYAM, 148 SZÄM 1964. JÜNIUS 26. PÉNTEK Cegléd népe adott erőt... Károlyi Mihály né távirata A közelmúltban emlékeztünk meg arról, hogy Károlyi Mihály — akit a ceglédiek Kossuth Ferenc halála után képviselőjüknek jelöltek—,50 évvel ezelőtt tartotta meg híres választási beszédét. A választási beszéd után tíz nappal június 22-én egyhangúlag választották képviselőnek. Az alábbiakban Károlyi Mihályné szerkesztőségünkhöz küldött táviratát közöljük: „Nagyon sajnálom, hogy az évfordulón nem lehettem önök között. Férjem sok ízben és szeretettel emlékezett meg a száműzetés keserves éveiben a ceglédi választásairól, ötven éve Cegléd város adott neki erőt, hogy Dózsa és Kossuth küzdelmeit a demokráciáért, a föld felosztásáért folytassa. A bizalomra, amellyel megajándékoztak, mindig büszke volt. Az évforduló alkalmából Cegléd város lakóinak a legszívélyesebb üdvözletem küldöm”. Károlyi Mihályné LEVELEINKBŐL Szépül a város?! Megnyílt a munka- és balesetvédelmi kiállítás Hétfőn megnyílt a Kossuth Művelődési Házban a balesetés munkásvédelmi kiállítás. A KSZKB és a megyei KISZÖV rendezésében igen ötletesen összeállított anyag került a közönség elé. Érdekesek a miniatűr gépek és makettek. Elgondolkoztatok viszont az üzemi balesetek alakulását szemléltető garfikon nyers adatai. Láthatjuk: mennyi bajt, szenvedést okoz a felületesség, a felelőtlenség. Megfelelő óvóintézkedésekkel mindez elkerülhető. Az iparáganként csoportosított szemléltető anyag bőségesen foglalkozik a vas-, fa- és építőiparban szükséges munka- és balesetvédelmi kérdésekkel. Jó volna, ha üzemeink szervezetten, esetleg csoportosan is mozgósítanának a kiállítás látogatására. A belépés díjtalan. J. Z. — Diákbál lesz június 27-én, este 20 órától reggel 4 óráig a KGV kultúrtermében. Jegyek elővételben kaphatók minden csütörtöki klubesten és Szabó Benőnél. Belépődíj hat forint, katonajegy 4 forint. Asztalfoglalás díjmentes. — Egész napos juniálist rendez a ceglédi szakmaközi bizottság, a ktsz-ek szövetkezeti bizottsága Cegléd város 600 éves évfordulója tiszteletére június 28-án (vasárnap) a putri sarki erdőben, melyre az egész város és járás közönségét meghívja. ÉROSZ ÉS ÁMOR Ezzel a címmel tartja szezonzáró előadását a budapesti Irodalmi Színpad Cegléden, a Kossuth Művelődési Házban június 27-én, szombaton este 7 órakor. Közreműködnek: Berek Kati, Demjén Éva, Jan- csó Adrienne, Moldován Stefánia, Pármai Éva, Szenthelyi Judit, Bende Zsolt, Bitskei Tibor, Bodor Tibor és Várhelyi Endre. Az előadásra az irodalmi színpadi bérletek érvényesek. Jegyek korlátolt számban hatforintos árban kaphatók a művelődési ház pénztárában. — A vasutasotihonban szombaton este 8 órai kezdettel aratóbál -lesz. A tánczenét a Holdfény-együttes szolgáltatja. Belépődíj: 6 és 8 forint. Adófizetők figyelem! A városi tanács pénzügyi osztálya felhívja az érdekelt adófizetők figyelmét, hogy az 1964. I. félévi adót saját érdekükben haladéktalanul fizessék be. Az 1964. II. félévi adó 1964. július 1-én válik esedékessé. Ha az adózó ezt a félévet június 30-ig kifizeti és az előző időszakról hátraléka nincs, hatszázalékos kamattérítés illeti meg. Az adóügyi csoport dolgozói a csekkbefizetési lap kiállításában segítséget nyújtanak, a pénzügyi osztály 28. számú szobájában. Naponta járom a várost, s mind inkább szemembe tűnik, hogy a népfront felhívására egyre csinosabbá, szebbé varázsolják az utcákat az ott lakók. Ezzel szemben feltűnt, hogy nevével ellentétben, egyáltalában nem szépül a Szép utca. Pedig ennek az út- cának hagyományai vannak. Emlékszem — mikor még kisdiák voltam —, hogy milyen csinos virágágy volt minden ház előtt, aminek maradványai még ma is láthatók. Bárki megtalálhatja — többek közt — a tizen- hetes számú ház előtt is. Ugyanis itt egy nagy lapuerdőben néhány szál évelő virág birkózik évről évre a gazzal. De nem válnak dicséretére az utca lakóinak a sarki kőrakások sem, miket időtlen idők óta ott felejtették az illetékesek. Igaz, erről csak részben tehetnek az utca lakói. Még csak annyit szeretnék megjegyezni, nem tudom elképzelni, azt hogy az utca mai lakói kevésbé szeretnék a szépet, mint a huszonöt évvel előttiek? Nagy János, Cegléd Bővül az új MÉH-telep Még be sem fejeződött a Jászberényi úti MÉH-telep építkezése, máris kedvező döntést hozott a budapesti központ. Elhatározták, hogy a ceglédi telep építését tovább folytatják. Négyszázezer forintot biztosítottak arra, hogy az új telep megkapja az ivóvíz- hálózatot, új csontraktár épüljön. A ceglédi telepet szeretnék olyan mértékben kifejleszteni, hogy a környék fel- vásárlási igényét is zökkenő- mentesep kielégítse. TETŐ ALÁ KERÜLT a törteli kultűrház. A község lakóival együtt érdeklődve figyeljük a munkát. Remélhetőleg határidőre elkészülnek az építkezéssel Hogyan lehetne Tháliát visszacsalogatni? Rajzos hozzászólás A IIIIM THÄLIA: Ne engem, hanem a közönséget csalogassák vissza! Gépjavító műhelyének vezetősége a városa pártbizottságnak küldött. így hangzik a büszke üzenet, így száll az öröm a távírógépek közvetítésével. Mit jelent ez az üzenet? Azt, hogy egy országos vállalat ceglédi kis üzeme csaknem hétmillió forintos féléves tervét, tíz nappal korábban teljesítette. Benne van ebben az üzenetben az üzem dolgozóinak és vezetőinek büszke jó érzése, hogy „íme, mi megtettük a magunkét". A terv teljesítve van, s a hátralevő tíz napi munkát már pluszként adjuk az országnak, Jogosan büszkék erre az eredményre ők, akik nem ismerik a hó végi hajrát. a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. Nemcsak ez, amelyet felvételünk ábrázol, hanem még egy másik is. Mire szükség lesz rá, mindkét 60—60 vagon gabona befogadására alkalmas magtár rendelkezésre áll „Jeges! Jeges! Válasz cikkünkre n Június 18-i számunkban megjelent „Jeges! Jeges!” című cikkünkre az alábbi választ kaptuk a Pest—Nógrád Megyei Húsipari Vállalat ceglédi gyárától: Egyetértünk a cikkíróval abban, hogy a város jégellátása nincs biztosítva. Ezen lehet is segíteni, de vállalatunk erre nem hivatott. Mi ipari üzem vagyunk és közvetlen feladatunk a termelés és a kereskedelem ellátása, nem pedig a kiskereskedés. A lakosság jégellátása biztosítva lenne, ha javaslatunkat elfogadnák a városi tanács illetékesei, a kereskedelmi szervek és egy jégárusító helyet létesítenének. A vasárnapi jégkiadás szünetelésének tehát ez az oka. A portás felelőtlenül nyilatkozott, amikor azt mondta, hogy létszám- és béralaphiány miatt nincs biztosítva a vasárnapi jégellátás. A hétköznapi jégkiadás is olyan szolgáltatás vállalatunk részéről, amely nem ipari feladat, de a lakosság érdekében megtesszük. Ha már a kereskedelem nem törődik ezzel! Kiskorényi János gyárvezető re tanácselnök közbenjárására. A Ceglédi VSE vívói annál is inkább megérdemelnék- a támogatóst, mert a költségvetésben előirányzott 12 ezer forintból eddig mindössze 2 ezer forintot használtak fel. A szakosztályon belüli gazdálkodással tehát semmi baj nincs! Anyagi fedezet van az oly égetően szükséges villany-találatjelző beszerzésére, most már az egyesület vezetőségén a sor! A találatjelző-készülék beszerzése biztosítaná vívóink további fejlődését, egyúttal azonban közönséget, széles tábort szerezne a vívósportnak. Erre is gondoljanak az egyesület vezetői, és a CVSE vívóit, saját vívóikat, fogadják egyszer már az „édes gyermekeik” közé! Fehérvári János — Vasárnap délelőtt 10 órakor a CVSE úszóversenyt rendez. A megyei bajnokság utolsó napján a serdülő és ifjúsági számok mellett lebonyolításra kerülnek az úszósport fejlődése szempontjából nagy jelentőségű utánpótlásverseny elmaradt számai is. A verseny befejező része a Cegléd—Hódmezővásárhely közötti vízilabda-mérkőzés lesz a második osztályba való jutásért. Ezúton mondunk hálás köszönetét rokonainknak, jó ismerőseinknek, szomszédainknak, akik szeretett jó fiam, felejthetetlen jó férjem, édesapánk és nagyapánk: Lestánszky László temetésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. özv. Lestánszky Lászlóné, özv. Lestánszky Ferencné és a gyászoló család Ezúton mondunk hálás köszönetét rokonainknak, jó ismerőseinknek, jó barátainknak, munkatársainak. jó szomszédainknak, akik felejthetetlen jó gyermekünk és felejthetetlen emlékű vőlegényem Szabó Gusztáv tragikus elhúnyta alkalmából együttérző részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, a temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Németh József és neje, Nyújtó Irénke Ezúton mondunk hálás köszönetét rokonainknak, jó Ismerőseinknek, szomszédainknak, akik szeretett ló feleségem: Daróczi Dá- vidné, szül.: Balázs Julianna temetésén megjelentek, részvétük, kel bánatomban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondok a nyársapáti Haladás Tsz vezetőségének és tagságának. Daróczi Dávid A másik asztalnál elmerülten olvas Zutor Ferike és Komáromi Karcsi. Odafordulok a könyvtár egyik kedves dolgozójához, Szalisznyó Zsuzsához. Érdeklődöm az ifjúsági könyvtár olvasóinak száma, látogatottsága, az érdeklődési kör és a filmek iránt. A következő választ kapom: — Az olvasók száma 670, a látogatottság a nyaralás miatt úgy 20 százalékkal csökkent. Az érdeklődési kör 6—9 éves korhatárig a mesékre korlátozódik. A fiúkat a történelmi és a Verne-könyvek érdeklik. A lányok túlnyomó- részt, lányregényeket olvasnak. A filmekről talán annyit, hogy a televízió csökkenti a látogatók számát. Filmjeink általában mesefilmek. Sok film és könyv áll rendelkezésre, ezért várjuk kis barátain- kát. — U — j — Na, dobjál már! — Hu-u-u! Jól megjártad — hallom a gyerekek hangját, amint belépek az ifjúsági könyvtárba. Odamegyek hozzájuk. — Izgalmas a társasjáték? — Igen. Nagyon jól érezzük magunkat. Még nem régen iratkoztunk be, már is megszerettük ezt a környezetet — válaszolja csaknem egyszerre Danka Marika, Kecskeméti Julika és Bállá Sári. A gyermekek paradicsomában Aki figyelemmel kíséri városunk sportolóinak vidéki eredményeit, nemrégiben a Népsportban olvashatott a Ceglédi Vasutas SE vívóiról. Fiataljaink __legutóbb az o rszágos Vasutas Vívó Kupában értek el figyelemre méltó, dicséretes teljesítményt: jelenleg az első forduló befejezése után a harmadik helyen állnak. Megelőzték több neves fővárosi és vidéki egyesület nagy hírű versenyzőit. Egyesületük, a Ceglédi VSE vezetősége úgy látszik mit sem tud a vívók nagyszerű fegyvertényéről. Legalábbis ezt bizonyítja Utassy József ügyvezető elnök hétfőn megtartott félévi beszámolója. Nem vet valami jó fényt az elnöki beszámolóra, hogy egy szó nem sok, de még annyi sem esett a „mostohagyermek”-ként kezelt vívókról. Később hallottunk egy hozzászólást, Veres János. vezetőségi tag részéről. A hozzászóló a vívók nagyszerű eredményeit, szorgalmas munkájukat és a Kilián-mozgalomban elért szép sikereiket méltatta. Az elnöki beszámoló gazdasági jellegű részében szó esett ugyan a vívókról, de ebben nem volt sok köszönet. Arról volt szó ugyanis, hogy a vívók szinte alig kapnak támogatást. Ezt úgyis tudja mindenki, hiszen köztudomású vívóberkekben, hogy utoljára a régi elnökségtől kaptak egyesületi támogatást, Szelepcsényi ImMeddig lesznek,, mostohagyerekekí 4 n o orr lórii rínák ? Közöljük, hogy a gépműhely első féléves gépjavítási és forinttervét folyó hó 20-ával teljesítette. — így hangzik a távirat szövege, amelyet a Talajjavító Vállalat, Ceglédi Nem ismerik a hó végi hajrát RENDŐRSÉGI KRÓNIKA rült okozta, aki játék közben elébe ugrott a szabályosan haladó motorkerékpárnak. * Szarvak György alkalmi munkás, abonyi lakos, a község belterületén kivilágítatlan kerékpárral közlekedett, s összeütközött a vele szemben haladó Fazekas Jánossal, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Fazekas szintén kivilágítatlan kerékpáron ült. * Galgóczi Lajos budapesti lakos Ceglédbercel határában a tulajdonát képező személy- gépkocsival beleszaladt az előtte haladó lovaskocsiba. A kocsiban utazó Fülöp Annát kórházba szállították, s a gépkocsiban több mint háromezer forintos kár keletkezett. A balesetet a gépkocsivezető figyelmetlensége és gondatlansága okozta. ¥ Hónig Pál 66 éves nyugdíjas jászladányi lakos Cegléd és Tápiószele között a jászberényi úton oldalkocsis motor- kerékpárjával letért az úttestről, majd a menetirány szerinti jobb oldalon levő útszé- Ii távbeszélőoszlopnak ütközött. A vizsgálat során megállapították, hogy a balesetet az idős ember hirtelen rosszulléte okozta. Czerman István aibertirsai lakos motorkerékpárjával elütötte a község belterületén Micsinai Katalin 13 éves tanulót, aki súlyos sérülést szenvedett, A balesetet a sé-