Pest Megyei Hirlap, 1964. május (8. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-12 / 109. szám
'Tököli bravúr trsán Az Őszi egyfordulós bajnok és a jelenlegi éllovas összecsapása volt a vasárnapi forduló csemegéje. Tököl bravúros teljesítménnyel nyert Irsán, s továbbra is egy ponttal vezet a megyei labdarúgó-bajnokságban. Kívüle csupán Dunakeszi és Dunaharaszti számára termett vendégségben babér, döntetlent harcoltak ki Vecsésen, illetve Pécelen. A többi találkozó hazai győzelmet hozott. Biztosan nyert a veretlen Bag, a több fordulón át az élen tanyázó Monor ellenében. Tököl—Albertirsa 2:1 (2:1) Albertirsa, 1200 néző. V: Beraáth. Már a 3. percben szabadrúgás révén megszerezte a vezetést a vendégcsapat — kapushibából. A 15. percben az irsai hátvéd Nagy megsérült, s a továbbiakban már csak a csatársor szélén statisztált. Bár a 20. percben egyenlítettek ugyan a hazaiak, de 12 percre rá újból az irsai háló zörgött. Fordulás utón a hazaiak támadtak, de csatáraik nem tudták a helyzeteket kihasználni. A 85. percben még 11-est is hibáztak: Jánosi rosszul helyezett „gurítását’? a vendégkapus védte. Kemény, helyenként durva ösz- »recs apásokkal tarkított mérkőzést vívott egymással a két csapat. G: Gergémyi, Márton, ill. Pra- aeak. Jó: Joszkin (a mezőny legjobbja), Plausin, Fonódi, Márton, £B. Pikó, Prazsák. Jánosi. Fazekas Tamás GödöHöi Vasas—Ceglédbercel Íré Gödöllő, 30» néző. V: Knchen- boiLm. Sportszerű találkozón jó játék- vezetés mellett végig többet támadott a hazai csapat, s hogy axam született nagyobbarányú győzelem, az a jól romboló, ö-n- féláldozóan harcoló vendégvédelemnek: „köszönhető*. *G: Botiük. Jó: Nagy L., Tóth F., Bottlik, ill. a közvetlen védelem. Üjharfcyán—Abony 2:1 (2d) Űjhartyán, 900 néző. V: Kozma. Bár csak enyhe mezőnyíölény- ben voltak a hazaiak, helyzeteik alapján többgólos győzelem születhetett volna. Svébis fejesgóljá- ra a vendégek 11-esből válaszoltak, s a 44. percben szereztek ismét vezetést a hartyániak. Szünet után két ll-est hagyott ki a hazai csapat: Molnár I és Svébis névén. G: Svébis. Turnier, ill. Gönczöl (il-esből). Jó: Molnár II, Schenk, Tóth, ill. Gönczöl, Unger. Dunakeszi Kinizsi—Vecsés 4:4 18:1) Veasés. 4ö0 néző. V: Kelemen. A hazaiak új csapatösszeállítással kísérleteztek, s az együttes tagjai csak a második félidőre „rázódtak össze”. A magas termetű venüégj átékosok a levegőben urak voltak, emellett ügyesen kombináltak a földön is. Azonban az 50. perctől kezdve, amikor 4:2- re vezettek, taktikai hibát követtek el. Felhagytak addigi táma- dójátékukkal, védekezésükbe azonban számtalan elemi hiba csúszott. így a hajrában a vecsé- siek majdnem megnyerték a mérkőzést. Ennek ellenére a döntetlen igazságos. G: Kliment (3), Bardócz, ill. Kari (2), Letmetter, Békeffi. Jó: Szalai, Bardócz, Kliment, Cser- metics, ill. Kassai, Fekete, Lei- metter. Fekete Szigetújfalu—Ceglédi Építők 2:0 (1:0) Szigetújfalu, 400 néző. V: Pusztaszeri. Sportszerű találkozón az első félidőben több helyzete akadt a hazai csatársornak, ezek közül azonban csak egyet tudott értékesíteni. Szünet után feljavultak a vendégek, szépen kombináltak, de kapura veszélytelenül. A hajrá Újfalué volt, s ekkor bebiztosították győzelmüket. G: Vigh B., Koroknai. Jó: Kovács* Vigh L., a hátvédhármas, ill. Mikus I. Mikus n, Vasé. Bag—Monor 5:2 (2:1) Bag, ©00 néző. V: Halász. A 2. percben Varga átadását Aszódi értékesítette, s a 7. percben Aszódj. 10 méteres fejes góljával máa’ 2:0-ra vezettek a hazaiak. A 8. percben Katona II öngóljával — a melléről vágódott a labda a hálóba — szépített Monor, s az eredmény az első félidőben nem változott. Az 58. percben már 4:l-re vezettek a helyiek, ezután a monoriak szépítettek, a végeredményt a 80. percben állították be a bagiak. Végig B&g támadott többet, s a helyzetek alapján nagyobb arányban is nyerhetett volna. Szünet után csak ritkán jutottak át a félvonalon a monoriak. G: Aszódi (2). Kékesi (2). Nagy I. ül. Katona II (öngól), Szabó T. Az egész bagi csapat jól játszott. Nagy I a mezőny legjobbjának bizonyult, kívüle elsősorban Aszódi, Katona T, Kékesi és Deine I dicsérhető, míg a vendégeknél Dimoff. Szabó I és Bán. Némedi Sándor t)(lő—V*ci Vasutas 3:0 (1:0) Üllő. 600 néző.-V: Császár. Már az első percben vezetéshez jutottak a hazaiak, s egyre jobban fölénybe kerültek. Támadá^Ganz” EKM Árammérő Gyára. Gödöllő, »zonnali felvételre ke- rés elektro- és mechanikai műszerészeket. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. _________ 32 fejes cérnázó és egy nyol efej es kereszt o rs o- soő eladó. Érd: vasárnaponként, Szentes. Rákóczi P. u. 62______ E ladó Nagykőrös, Zsíros dűlőben Boros-féle banya. Érdeklődni: V.. Munkácsy u. 5. Boros hordók jó állapotban levők, eladók, egy db 14 hl-es. egy ab 14,30 hl-es, egy db is hl-es egy db 300 literes. Megtekinthetők a Nagykátai Tsz Tá- piószenimárton, Gö- böly járási pincéjében. Érdeklődés: dr. Kurucz, Budapest, xn. Győri út 1 Telefon: 356-405,_______________ 3 5 éves, elvált asszony hozzáillő é’ettársat keres 38—45 évesig. Magas rendőr. katona, vagy állami gazdaság agronómusa. kinek lakása van, gyermek nem akadály. „Megértő élettárs” leiigére leveleket cssak komoly elvtársak írjanak a Ceglédi Nyomdába. Beköltözhető ház eladó. Nagykőrös, vn.. Baross Gábor u. 18. Érdeklődni: Hangácsi \l 9__________________ F elvételre keresünk vasesztergályóst és géplakatos szakmunkásokat. Faárugyár Nagykőrös. Kecskeméti u. 21. ________________ E gypárevezős láelboot, négy személy es oldal- motoros csónak, négyszemélyes farmotoros, hatszemélyes beépített motoros hajó kifogástalan állapotban olcsón eladó. Vác. Burgundia u 14. Szedla- csek Ferenc __________ B eköltözhető ház sürgősen eladó. Nagykőrös. V. Sarkantyú u. 6. _________________________ P áncéltőktes, rövid, bécsi zongora igényesnek eladó. ’Malom utca 25 alatt, délután 4 után. Cegléd. Nagyobb mennyiségű vályog eJadó. Nagykőrös, in., Mátyás u. 13. Béreljen ZONGORÁT a zongorateremből! VI. Lenin krt. 101 Telelőn: 123—S9C. Használt zongorák ELADÁSA új pianinók részletre is! FELVÉTELRE KERESÜNK öntő, rézműves, lakatos, esztergályos, fúrás, villanyhegesztő szakmunkásokat és 18 ven felüli férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: BUDAPESTI VEGYIPARI GÉPGYÁR. X. G.vömrői út 76—80. Villanyhegesztő szakmunkásokat felveszünk: XIII. kerület Rokolya utca 7—9. sz. alatti gyáx-egységünk. ben is. Kétszobás, nagykertes családi ház 85 ezer forintért beköltözhetően eladó. Koronczay Károly Gyömrő. Arany János u; 41,________ P orkohászati gyár azonnali belépésre keres szakképzett esztergályos. marós, és lakatos szakmunkásokat. valamint férfi segédmunkásokat Telefon: 25S—890, Munkaügyi osztály.________ A Nagykőrösi Állami Gazdaság azonnali belépéssel alkalmaz építőipari művezetőt, illetve brigádvezet ot. valamint kőműves es ács szakmunkásokat és segédmunkásokat. jelentkezni lehet a gazdaság központjában A Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat a Szigetmonostor Horányi hajójavító üzemébe felvételre keres asztalosokat lakatos hegesztőket és segédmunkásokat .. Érdeklődni lehet a központ címén, Budapest. I. Corvin tér 6. Telefon: 150—886, A Mechanikai Laboratórium budapesti és alagi telephelyére felvételre keres elektromérnököket és technikusokat mechanikai műszerészeket. Alagra esztergályosokat es marósokat két műszakra. Elektroműszerész, lemezlákatos. ke- rámikus, öntő és hőkezelő szakmunkasokat egy műszakra. Je. lentkezés: Gorkij fasor 25—27. személyzeti osztály (tel. 229—238) és dunakeszi repülőtere*^ 3—15 Óráig __ B ontásból gerenda, ajtó ablak, deszka eladó. Cegléd. Petőfi u. 10 alatt. ________ C saládi ház Budaié- tényben, balatoni mű- út mellett, buszmegállónál. sürgősen eladó. Telefon r 426—720 17 20 óra között. saik azonban az első félidő végéig újabb eredményt nem hoztak. Szünet iftán is Üllő irányította a játékot, az 56. percben növelte előnyét. A váciak szórványos lefutásai rendre elakadtak a hazai védelmen. A 69. percben kevés húzásból felépített támadás végén született az utolsó gól. A lelkesen és időnként jól játszó Üllő megérdemelten, biztosan nyert a gyenge csatárjátékot mutat Vác ellen. G: Hang (2), Vasadi. Jó: Hang, Boda, Szabó M.. Szabó S., ill. Takács, Király, Kiss. Varga János Pécel—Dunaharaszti MTK Őrt) Pécel, 400 néző. V: Kőhalmi. Nagyiramú, változatos mérkőzésen Pécelen több helyezetet teremtett, de ezeket tehetetlen csatárai nem tudták kihasználni. Dunaharaszti veszélyes lefutásait a jólzáró hazai védelem Talapával az élen biztosan hárította. Labdarúgó IXH i Ferencváros—Debrecen 3:0 (0:0). Debrecen, 22 000 néző. Tatabánya —Komló 5:1 (3:1). Tatabánya, 10 000 néző. Csepel—Pécs 1:0 (0:0). Pécs, 10 000 néző. Szeged—Vasas Irt) (irt)). Fáy u., 15 000 néző. 1. FTC 8 8 — — 19:5 16 2. Tatabánya 9 5 S 1 18:5 13 3. Bp. Honvéd 9 5 3 1 13:8 13 4. Győr 9 4 8 2 11:8 ír 5. MTK 9 5 1 3 IS.T0 11 6. U. Dózsa 7 4 2 1 12:6 10 7. Dorog 9 2 4 3 7:8 8 8. Vasa*; 9 2 4 3 6:7 8 9. Szeged 9 3 2 4 8:10 8 10. Csepel 8 3 1 4 7:8 7 11. Komló 9 3 1 5 6:16 7 12. Pécs 9 1 3 5 4:8 5 13. Diósgyőr 9 1 2 6 3:12 4 14. Debrecen 9 — 1 8 2:23 1 Jó: Talapa, • Koncz, Kaltenecker, Peff. Siba, m. 1. Tököl 8 6 1 1 17:8 13 2. Bag 8 4 4 — 24:10 12 3. Üllő 8 5 1 2 13:14 11 4. V. Vasutas 8 4 2 2 10:9 10 5. Albertirsa 8 3 3 2 5:4 9 6. Monor 8 4 1 3 14:15 9 7. Cjhartyán 8 4 1 3 14:17 9 8. Szigetújf. 8 3 3 2 9:12 9 9. Gödöllő 8 3 1 4 16:13 7 10. DMTK 8 1 5 2 7:7 7 11. D.-keszi K. 8 3 1 4 12:16 7 12. Vecsés 8 3 1 4 8:11 7 13. Cégi. Ép. 8 9 2 4 5:8 6 14. Abony 8 9 1 5 10:9 5 13. Ceglédberc. 8 2 1 5 11:13 5 16. Pécel 8 — 2 6 3:12 2 A 9. fordulóban a góllövőlista két vezetője Albert és Csemai bizonyult a leggólképesebb csatárnak. Csemai mesterhármast, ért el a Komló ellen, Albert pedig 2 góllal szaporította góljainak számát Debrecenben. Az élen Albert előnye, mindössze 1 gól a tatabányai játékossal szemben. Az élcsoportban változás nemigen történt. 11 gólos: Albert (Ferencváros), 10: Csemai (Tatabánya), 7: Tichy (Bp. Honvéd). 5: Bene (U. Dózsa), Povázsai (Győr). NB I B. Szombathely—Szállítók 3:2, Dunaújváros—Nyíregyháza 1:1, Láng—Miskolci VSC 0:0, Özd— Ganz MA VÁG 2:1, Székesfehérvár —Budafok 0:0, Borsodi Bányász— BVSC 1:1. Egyetértés—Salgótarjáni BTC 1:0. Győri MÁV DAC— Oroszlány 1:1. Vyskovban rendezett atlétikai versenyen a csehszlovák Oldrich Danek a diszkoszvetésben 62,45 méterrel új Európa-rekordot állított fel. SZABADFOGASBAN: Reznák első, Bajkó harmadik A háromnapos nemzetközi birkózóviadalon a magyar színek képviseletében szőnyegre léptek Pest megyeiek is a Sportcsarnokban. Nehézsúlyban a ceglédi Reznák kél vállal nyert Szabó ellen, majd a második fordulóban ellenfelét, Nyerset orvosi utasításra visszaléptették. Ezután pontozással diadalmaskodott a bolgár Kavrev felett, s ez Reznák számára a súlycsoport elsőséget? jelentet be. A váltósúlyúaknái a Csepel j Autós Bajkó. a Zsibritától elszen- ! vedelt vereséget, a második for- j dulóban az Uroanovitcs eulen el- I ért pontozásos győzelemmel ellen- } Súlyozta. A hármadik fordulóban a I Pest megyéi fiatal alulmaradt, a bolgár Sziderovvai szemben. 3 így * végeredményben a harmadik he- • iyet szerezte meg. Szabadfogású győztesek, lepke- í súlytól féitelé; László (csehszlovák), Varga J. Keller ma nn, Tóth | L., Záibrita (magyar). Hüsznijev (bolgár). Ballo (román), Reznák (magyar). Bajkó kötöttfogásban is indult. Először döntetlent harcolt ki Riz- mayer Gy. ellen, majd pontozással nyert a jugoszláv Horváthtal szemben. Ezután kétvállas vereséget szenvedett a szovjet ivankin- tól és két hibapontjával kiesett a további küzdelemből, ebben a ío- gásnemben ,nem került be a7/ első három közé. Kötöttfogású győztesek: Michai- lisin (szovjet). Varga J. (magyar), j Grigorjev (szovjet), Pólyák (magyar), Horváth (jugoszláv), Bagdo- nas (szovjet), Martinescu (román), Kozma (magyar). PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei. Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Gepírószoba (hívható 20 óráig): 140—447. — Bei politikai és sportrovat. 140—449. — Ipari rovat: 141—462. — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Como, Padova, Budapest A női vívósporfc egyik, legnagyobb eseménye az évről évre Comóban sorra kerülő nemzetközi viadal. Az idei küzdelem-sorozat vasárnap nagyszerű magyar győzelemmel zárult. Rejtő Ildikó, a világbajnoki cím védője, imponáló vívással megszerezte a győzelmei. > Viszonylag gyengébben vívtak eaúRai a magyar csapat többi tagjai, hiszen a legjobb 8 közé Rejtőn kívül csak Sákovitsnénak sikerült bejutnia, a többiek már korábban kiestek. Nyolc ország kard vívóinak részvételével rendezték meg Padová- ban a Trofeo Luxardo versenyt. A magyaroknak ezúttal neon ment valami jól, Kovács, Meszéna, Pé- zsa, Bakonyi és Mendel én yi dr. egymásután búcsút mondott a versenynek és végeredményben csak Deineky került a döntőbe. A legjobb négy között? viszont az utolsó helyen végzett. Az első az olasz Chiccá lett. ★ A budapesti nemzetközi tör verseny végeredménye: 1. Witold Woyda (lengyel) 2 győzelem, 2. Gyarmati Béla (magyar) 2, 3. Cur- letto (olasz) 2. 4. Szabó (magyar) győzelem nélkül. . Nincs tizenhármas találat A vasárnapi totófordulóban nem volt 13 találatos szelvény. Tizenkét találatot 17 pályázó ért el, nyereményük egyenként 37 181 forint. Tizenegy találatos szelvény 14», tíz találatos 1491 darab akadt. Előbbiekre egyenként 1«9S, utóbbiakra 254 forintot fizetnek. A 1». hét eredményei: 2, 2. törölve, 1, 2, 1, x, x, X, x, 2, 1, 2, X. 1. ________ Bécsben kettős mágyán—osztrák teke válogatott találkozóra került sor. Az ifjúságiak küzdelmében a magyar fiatalok 2412:2311 arányú győzelmet arattak, míg a felnőttek viadalán a magyar férfiak 308S:4943 arányban bizonyultak jobbnak ellenfelüknél. Szakácsnőt azonnali belépésre felveszünk városi tanács konyhájába. Jelentkezés: Nagykőrös. Tomory u. 2. __________________ _ A nyagbeszerzői állást vállalok Budapesten. Saját gépkocsival és telefonnal rendelkezem. „Megbízható” jeligére Felszabadulás-Ari hirdetőbe._______ V ízszívómotor szivaty- tyúval eladó. Nagykörös. IV.. Tompa u. 3. Tanya eladó 1200 n-öl szántóval Nagykőrös. I., Szurdok 20/a. MEGNYÍLT a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat FÉRFI DIVATÁRU SZAKÜZLETE Cegléd, Kossuth tér 10/a. (sarok). Minden igényt kielégítő választék. A legeredményesebb vasárnap NB in-as labdarúgó-csapataink tavaszi legeredményesebb vasárnapja volt a mostani. Mind a négy otthonjátszó együttes nyert, Kar- tal pedig értékes pontot hozott ©1 Salgótarjánból. Csupán a Nagykőrösi Kinizsi maradt alul. A sereghajtó otthonában kapott ki, s most helyet cserélt a két csapat. Északközép csoport Ceglédi Vasutas—Magyar Acél 1:0 (0:0) Cegléd, 1200 néző. V: Biauk. G’VSE: Hamza — Kiss, Gyikó, Császár — Cseh, Oláh — Csurgai, Gyenizse, Dani, Pintér, Liptai. Mindkét félidőben a 4—2—4-es rendszerben játszó Vasutas volt fölényben, de a helyzeteket nem tudta megfelelően kihasználni. A fővárosiak a mezőnyben szépen adogattak, de kapura nem voltak veszélyesek. A bíró két vitás helyzetben nem ítélt 11-est a helyiek javára. G: Liptai. Jó: Kiss, Gyenizse, Pintér, Cseh. Csepel Autó—Goldberger 1:0 (0:0) Szigetszentmiklós, 500 néző. V; I Rónai. Cs. Autó: Kovács A. — Greinen, ! Novak, Földi — Fodor, Rátkay — ; Csősz, Kovács F., Hauser. Halász, Városi. Végig nagyiramú mérkőzésen í nagy akarással küzdöttek a he- I lyiek, de a csatárok sok helyzetet kihagytak. Az egyetlen gól, akárcsak Cegléden, a 65. percben esett, Fodor távoli lövése talált utat a hálóba. G: Fodor. Jó: a közvetlen védelem, valamint Fodor és Hauser. I Pilisi Bányász—Újlaki FC 3:1 (2:1) Pilisvörösvár, 700 néző. V: Révész. P. Bányász: Mariok — Markos, j Ilau, Vízvári — Geehter, Nick I — j ; Hegyeshalmi, Sodró, Peller, Stiff- ter, Serényi. A lendületes hazai támadások már a 10. percben eredményt hoztak. Jobboldali támadás végén í Hegyeshalmit az alapvonalnál fel- | vágták, s a szögletszerű büntetőru- j gást Peller a hálóba fejelte. Nem I sokkal később egy ártatlan lövést I szögletre hárított Mariok, s a sarokrúgás érintés nélkül a hálóba i csavarodott, tehát egyenlítettek a vendégek. A Bányász csatárai erősítettek. de csak a 42. percben értek el gólt. Stiff tért a 16-osnál felvágták. a büntetőt Geehter értékesítette. Még ezelőtt, a 43. percben Sodrót letalpalták, s a hazai jobbösszekötő a továbbiakban már i csak a szélen statisztált. A másc- j dik félidő mezőnyjátékkal telt el, I melyet durvaságok tarkítottak. A j j Bányász győzelmét a félidő köze- j petáján elért harmadik góljával S biztosította be. Balszárny vezette támadás befejezéseként Peller volt I eredményes. G: Peller (2). Geehter. Jó: Mar- ! lók. Hau, Vízvári. Nick I, Hegyeshalmi, Peller. 1. Sárisáp 9 6 2 1 18:5 14 2. Siófok 9 5 3 1 12:5 13 3’. K. Tűzálló 10 6 1 3 14:16 13 4. Ercsi 9 4 3 2 26:13 11 5. Ceglédi VSC 10 5 1 4 18:12 11 6. Pénzügyőrök 9 4 2 3 23:10 10 7. Goldberger 8 4 2 2 13:8 10 8. Nyergesújf. 9 3 4 2 9:8 10 9. M. Acél 9 3 3 3 11:13 9 10. Annavölgy 9 2 4 3 11:17 8 11. Tokod 9 2 4 3 8:16 8 12. Dinamó 9 1 5 3 9:14 7 13. Elektromos 8 1 4 3 10:12 6 1!. Pilisi B. 9 2 2 5 9:14 6 15. Csepel Autó 9 2 2 5 7:20 6 16. Újlaki FC 9 — 2 7 6:21 2 A csoport további eredményei: ; Siófok—Elektromos 1:0. R. TűzáJ- ! ló—Etcsi 2:1, Sárisáp—Pénzügy- I őrök 1:0, Tokod—Nyerges újfalu 1:1, j Dinamó—Annavölgy 1:2. Északi csoport Váci Vasas—Rákoscsabai tk 2:1 j , (Irt)) Vác, 800 néző. V: Polócz. V. Vasas: Csitneki — Balogh II, | i Borzák, Kreidl — Marton, Bánfai- j ; vi — Balogh I, Kiss Lajos, Kenye- j rés. Kővári, Folyóka. Közepesiramú mérkőzésen igen j i nehezen győzött a Vasas, a 36. percben Borzák 25 méteres szabadrúgása a sorfal mellett jutott a hálóba. A két 16-os közt folyt a játék. Szünet után valamit .javult az iram. a 63. percben Kenyerest a 16-oson belül felvágták, a bíró azonban a vonalról rugatott szabadrúgást. A 63. percben a felpattanó labda az egyik védő kezét érte, s 11-esből egyenlített az RTK. Nem sokkal később Kissst vágták fel, de a bíró most is a vonalra vitette a labdát. A 80. percben Kiss szögletét Folyóka fejelte a hálóba. Ezután a vendégeli elkeseredetten küzdöttek az egyenlítésért — hiába. G: Borzák, Polyóka. Jó: Csitneki, Borzák, Kreidl, Marton, Bánfalvi. A csatárok mérsékelt teljesítményt nyújtottak. Pál János Salgótarjáni Kohász—Kartell MEDOSZ 1:1 (1:0) Salgótarján,. 600 néző. V: : Nábelek. 1. Gyöngyös 9 7 1 1 15:7 13 2. Ikarus 9 5 3 1 12:7 13 3. Hajógyár 9 4 3 2 13:11 11 4. Balassagy. 9 5 — 4 16:13 1# 5. Rákoscsaba 9 3 4 2 13:11 10 6. Kar tál 9 ■> 5 2 13:11 9 7. Petöfib. 8 4 1 3 13:12 9 8. Saig. KSE 9 3 3 3 8:8 9 9. Zagyvapáii. 9 3 3 3 9:16 9 10. BEAC 9 3 2 4 10:12 8 11. Tűzoltó D. 8 3 1 4 15:16 7 12. Váci Vasas 9 3 1 5 13:14 7 13. Autótaxi 9 3 1 5 15:19 7 14. Statisztika 9 a 3 4 8:16 7 15. Sashalom 4 1 4 4 9:11 6 16. Chinoin 9 2 1 6 6:13 5 A csoport további eredményei: Gyöngyösi Spartacus—Hajógyár 2:1, Sashalom—BEAC 4:t, Autótaxi— Petőfibánya 0:1, Statisztika— Tűzoltó Dózsa 3:2, Zagyvapálfal- va—Ikarus 1:1, Chinoin—Balassagyarmat 0:3. Délkeleti csoport Mezőtúri Honvéd—Nagykőrösi Kinizsi 1:0 (1:0) Mezőtúr, 400 néző. 1. Újszeged 9 7 — 2 2S:9 14 2. Hódmezőv. 9 5 2 2 12:7 12 5. Martfű 9 4 4 1 13:9 12 4. Bcs. Honvéd 9 5 2 2 16:16 13 5. Bcs. VTSK 8 4 3 1 20:9 11 6. Kiskunhalas 9 4 2 3 13:14 10 7. Csongrád 8 3 3 2 9:6 9 8. Orosháza 9 3 3 3 16:18 9 9. Szeged 9 3 3 3 8:10 9 10. Törökszenfcm. 9 2 4 3 9:12 a n. Mezőhegyes 9 3 1 5 13:17 7 12. Jászberény 9 2 2 5 15:14 6 13. Kecskemét 9 1 4 4 5:8 6 14. Mezőtúr 8 2 1 5 7:14 5 15. Makó 8 2 1 5 8:17 3 16. Nagykőrös 9 1 4 5 4:11 5 A csoport további eredményei! Törökszentmiklós—Kiskunhalas 0:0, Újszeged—Mezőhegyes 2:0» Jászberény—Makó 1:1, Békéscsabai YTSK—Kecskeméti TSE *:1, Szegedi Építők—Martfű 1:6, Orosháza —Hódmezővásárhely 1:1, Békéscsabai Honvéd—Csongrád 1:0. 1964. június 1-től mindennemű féregirtást (sváb, csótány, tetű, bolha, poloska, légy, szúnyog, patkány, egér) vállal a Váci Járási Szolgáltató KSZ. Telefon: Vác, 4ó8 (Lenin út 52. sz. alatti központ), vagy Vác, 96, (Köztársaság út 15. sz. alatti féregírtó-részleg). CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK ! Eladó egy db 125-ös Danuvia motorkerékpár. Csemő, I. kér. 334. Alsóerdői megállónál. _________________ E ladó 350 kem-es Izs motorkerékpár. Törtei, Abonyi út 38. özv. Tóth József né.________ H asznált ajtók, ablakok és üvegfal eladó. Arany utca 15. Eladó hasas tehén, Csemő. Ballada-dűlő 141. szám. Dobozi Ferenc._______________ B oroshordók 5—8 hek- tós. háromrészes lisz- tésíáda. Szép utca 26. számú ház szintén eladó. Érdeklődés ugyanott.____________ E ladó épület-faanyag, férfikerékpár. Árpád utca no. szám.________ V askapu eladó Csengeriszél 10. alatt.___ C Jgyeri szőlőkben XI. kér.. 1500 n-öl szántóföld szoba, konyhás, kamrás lakással egyéni területen eladó. Érdeklődni lehet szomszédban. Zsíroséknál. vagy Budapest. XI. kér.. Bartók Béla út 32.____________________ J ókarban levő Jawa pionír motorkerékpár eladó. Cegléd. Bacsó Béla utca 2. alatt. Használt fér fi kerékpár eladó. II. kér.. Világszél 2. alatt. Női és férfi kalap tisztítását, formázását és alakitását VALLALJA A CEGLÉDI RUHAIPARI VALLALAT SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEGE. (Cegléd. Piac tér.) V kér., Molnár-köz 3. számú, azonnal beköltözhető ház kedvezményes íizetássel eladó. Érdeklődés négy után. Azonnal beköltözhető ház eladó Bezerédi utca So alatt, ugyahptt két ágy, sublót, szekrény. konyhaszekrény. Értekezni: Kendér utca 4. alatt. ____________ X . kér. Túzok utca 2. számú ház eladó, be- költözhető. . . Mező utca IS számú 120 n-öíes porta eladó. Értekezni lehet: n. kér. Magyar utca 19. alatt. ______ A zonnal beköltözhető ház eladó, III. kér., Táncsics Mihály utca 5. szánk_______________ B eköltözhető ház edadó Sáska utca 9. sz. Érdeklődni: Bezerédi utca 6. szám.__________ K önyveket. könyvtarakat vásárolunk május 13-én a ceglédi könyvesboltban. Átvesszük régi és új kiadású szépirodalmi, tudományos és ifjúsági könyveit. Figyelem! Csak egy napig vásárolunk. Készpénzzel fizetünk. ________ E ladó 120-ös D. Csepel. IX. kér. Tükör utca Bb. Eladó egy db hétéves Has fejős tehén. XL kér. Örkényi út 571. szám. Czirják József.