Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-12 / 85. szám

"^ftíriaa 1964. Április 12, vasárnap A LEGJOBB 10 Ipari tanulók megyei versenye Vácott - Élen a 204-es intézet Az Ipari Tanuló Intézetek Pest megyei Igazgatósága ál­tal Vácon rendezett kilen­cedik iparitanuló-verseny má­sodik napján — tegnap — tetőfokára hágott az izga­lom. Ez nem is csoda, hi­szen valamennyi szakma ta­nulói befejezték versenyüket és már az eredményhirde­tésre vártak. tegnap léptek „porondra“ a megye minden sarkából a fodrász lányok. Délelőtt mun­kacsoportokban, a város és a DCM fodrászataiban ké­szítették elő modelljeiket. Délután a városi művelődési ház zsúfolt padsorai előtt a színpadon fésülték ki a prak­tikus, ízléses nappali és a mesés esti frizurákat. Még ha a megye legjobb tanu­lóit láttuk is, a verseny rendkívül magas színvona­lát csak dicsérnünk lehet. Este 6 órakor került sor Horváth Ferencnek, a me­gyei tanács ipari osztálya ve­zetőjének megnyitó szavai után a szakmák legjobb ipari tanulói címének és az okleveleknek az átadására. Mint Horváth Ferenc mon­dotta^ a verseny nívóját di­cséri, hogy mind a 148 ver­senyző megoldotta feladatát és minden szempontból érté­keset alkotott. Ezért volt nehéz kiválasztani a szak­ma kiváló tanulóit. Ezzel a kitüntető címmel és vele együtt külföldi ju­talomutazással díjazták Ko­Az eredményesebb ellátásról tanácskozott a ráckevei járás földművesszövetkezeti választmánya A Földművesszövetkezetek Ráckevei Járási Központja választmánya megtárgyalta a járás szövetkezeteinek múlt évi munkáját. Pásztor Gyula elnök beszámolójában hang­súlyozta, hogy az 1963-as esztendő újabb előrelépés volt a földművesszövetkezeti mozgalomban, a szövetkeze­tek anyagi ereje gyarapo­dott, javult a lakosság sok­oldalú ellátása érdekében kifejtett tevékenység. A 122 millió forintos kiskereske­delmi forgalmi tervet 11 százalékkal túltelje­sítette a járás, 10 százalékkal emelkedett a vendéglátóipari forgalom, ezen belül 3 és fél millió forint volt a saját készítményű éte­lek forgalma. Nagy összege­ket költöttek a szövetkeze­tek a megfelelő vendéglátás kialakítására. Taksonyban be­vezették a melegkonyhás ét­keztetést, Kiskunlacházán kor­szerű vendéglő és bisztró épült, ugyancsak korszerűsí­tették a dömsödi Fészek vendéglőt, új egység nyílt Szigetszentmártonban. A fej­lődés lemérhető azzal is, hogy a járás 4 szövetkezete közül három: a dömsödi, a taksonyi és a szigetszent- mártoni teljesítményei alap­ján elérte a kiváló szintet. Tovább növekedett a szö­vetkezetek népszerűsége, a tagság tábora ugyanis több mint 300 új taggal szapo­rodott az elmúlt évben, s számuk eléri a 12 ezer főt. Pásztor Gyula rámutatott, hogy a szövetkezeteknek van még mit „seperni” a saját porátjukon belül is: ezt két adattal jellemezte. A járás szövetkezeteinél 79 esetben közel 200 ezer forint volt a leltárhiány, 72 esetben pe­dig mintegy 135 ezer forint többletet mutattak ki. Ez utóbbi összeg a fogyasztók megkárosítása következtében képződött. A legnagyobb ösz- szegű leltárhiány a kiskun- lacházi bútorszaküzletben volt, 52 ezer forint értékben. A kereskedelmi morál tehát alapos megszilár­dításra szorul a járás­ban. A felügyelő bizottság be­számolójából kiderült, hogy nem fordítanak figyelmet az áruk szavatossági idejének lejáratára, azokat továbbra is forgalomban tartják. Sok a tennivaló még a munka- védelmi és egészségügyi vo­natkozásban is, a szövetke­zetek az erre a célra for­dítható összegnek csak ki­sebb hányadát használják fel. Szigetszentmártonban pél­dául a ráfordítható 20 ezer­ből csak négyet, Dömsödön 29 ezerből csak 5 ezer fo­rintot A felvásárlási tevékeny­ség is javításra szorul hangoztatta Pásztor Gyula igazgatósági elnök. A ba­romfi- és mézfelvásárláson kívül a többi cikkben nem teljesítették a tervet a já­rás szövetkezetei, ráadásul 100 vagon áru maradt érté­kesítés nélkül a járásban! Ez arra vall, hogy a ter­melés, a felvásárlás és for­galomba hozatal között hiány­zott a megfelelő összhang. A választmány termékeny vita után meghatározta a hibák megszüntetésének mód­ját. (d. k.) vács Sándor, vácszentlászlói asztalostanulót, Rendek Vil­mos, veesési villanyszerelő, Pesti László, gyömrői műsze­rész, Molnár Mária váci női szabó, Kovács Nándor vá- mosmikolai lakatos, Kertész Lajos szigetszentmártoni szo­bafestő, Raczki Márton inár- csi kőműves, valamint Czet'ő Erzsébet nagykátai, Kozár Erzsébet váci és Szabó Va­léria nagykátai női fodrász­tanulót. A legjobb iparitanuló-intézet számára: a 204-es számú vá­ci intézetnek Arató András, a KISZ megyei bizottságá­nak első titkára adta át a végrehajtó bizottság vándor­zászlaját. Lukács László az iparitanuló-intézetek Pest me­gyei igazgatója végül kiosz­totta az ipari tanulók mun­káiból készített kiállítás dí­jait. A megye legjobb ipari ta­nulóinak reprezentatív sereg­szemléje díszvacsorával és hajnalig tartó iparosbállal végződött. — f. a. — mm nap 1964. április 12, vasárnap, Gyula napja. A nap kél: 5.01, nyugszik: 18.29 órakor. A hold kél: 5.26, nyugszik: 18.26 órakor. 1964. április 13, hétfő, Ida napja. A nap kél: 4.59, nyugszik: 18.30 órakor. A hold kél: 5.51, nyugszik: 19.46 órakor. Várható időjárás: változó mennyiségű felhőzet, egy-két helyen átfutó eső vagy ziva­tar. Mérsékelt, időnként élén- kebb délkeleti, déli szél. Enyhe idő. — Két új kút fúrását kezdték meg Albertirsán. Az összesen 285 ezer forintos kutak terv szerint még az év első felében elkészülnek. Ezzel tovább javul Aibert- irsa vízellátása. — Hét ezernégy százhat van- négy forint kártérítési össze­get kapott viharikár fejében Rácz Pál gödöllői lakes, az Állatná Biztosító Pest megyei Igazgatóságától. Ilyen nagy szerelem r Vasadon, a külterületen többször felfigyeltek arra az emberek, hogy Farkas Jenő 35 éves foglalkozás nélküli férfi és élettársa, a háztar­tásban dolgozó 44 éves Ta­kács Kálmánná összeszólal­koztak, veszekedtek. Nem­egyszer tettlegességre is sor került köztük. Legutóbb — mindketten ittasak voltak — ismét ösz- szeszólalkoztak. A szóváltás veszekedéssé, majd tettleges­séggé fajult. Farkas Jenő többször megütötte élettársát, ezután a földre lökte és rá­taposott úgy, hogy az asz- szonynak egy bordája eltö­rött. Takácsné nem jelentette fel Farkast, sőt orvoshoz sem ment. Végül, egy hét elteltével, a szomszédok tet­tek jelentést a rendőrségnek. A rendőrség az asszonyt or­voshoz küldte, majd a ki­hallgatás után a férfit őri­zetbe' vette. . Az apa büntetése: HALÁL ítélet a sásdi gyernickgyilkosság ügyében A Legfelsőbb Bíróság szom­baton ítéletet hirdetett a sás­di gyermekgyi1 kossúg ügyében. A vádlottakat tettestársakként, különös ikegyetlenséggel elkö­vetett emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek. Ezért Török Antalt, — a Pécsi Me­gyei Bíróság ítéletét helyben­Rendőrségi krónika Bicskázás Vácott. Puskás Imre 33 éves hajógyári segéd­munkás, ideiglenes váci lakos, kedden ittas állapotban a váci SZTK udvarán, előzetes vita után, zsebkésével mellbeszúr­ta Tóth György kosdi lakost. Tóth Györgyöt súlyos sérülés­sel szállították kórházba. Pus­kást előzetes letartóztatásba helyezték. Markecolás. Botos Irén 36 éves foglalkozás nélküli, ve- csési büntetett előéletű nő a EZ CSAK LOGIKUS — És a gyerek nem szól bele, a második házasságodba? •— Az elsőbe sem szólt... napokban megismerkedett a vasútállomáson Földvári Jó­zsef 53 éves ceglédi lakossal. A beszélgetés rövidesen italo­zással folytatódott, majd Bo­tos Irén egy ceglédi — ugyan­csak büntetett előéletű — ba­rátnőjéhez invitálta meg al­kalmi lovagját. Itt tovább it­tak és Földvári végül elaludt A helyzetet kihasználva Botos Irén ellopott a férfitől 800 fo­rint készpénzt, egy karórát és egy töltőtollat. A rendőrség letartóztatta. Halálos gázolás. Pénteken délután 6 órakor Százhalom­battán, a ki járati jelzőnél lé­vő sorompónál, a Budapest fe­lé haladó személyvonat halál­ra gázolta Szántó József 23 éves orosi lakost. Szántó a Bu­dapestről érkező vonat háta mögött akart átvágni a síne­ken, s nem vette észre a má­sik vágányon Budapest felé haladó személyvonatot, amely elgázolta. Ifjúság elleni bűntett gya­núja miatt büntető eljárás in­dult Karai Mihály 35 éves ceg- lédberceli MÁV-munkás ellen, aki három gyermekét és fele­ségét többször elzavarta a háztól és üldözte őket. Miklós nevű 14 éves fiát többször kö­téllel megverte. Családja ide­gileg kimerült, a három gye­rek a tanulásban elmaradt. A férfi havi 2500 forintos fizeté­séből csak 100—200 forintot adott haza. Letartóztatták hagyva, halálra, Valcsek Mag­dolnát pedig — megváltoztat­va az elsőfokú halálbüntetést — 13 évi szabadságvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság nem találta igaznak, hogy Valcsek Magdolna kezdeményezte a gyermek megölését. Sem pe­dig azit, hogy az apát a gyer­mek, a gyermeket az apja el­len uszította volna. A Legfel­sőbb Bíróság, azt a körül­ményt is mérlegelte, hogy Valcsek Magdolna gyermeket vár és hogy a cselekmények egyrészét huszadik életévének betöltése előtt követte el. Az Ítélet jogerős. Török ke­gyelmet kért. — Pest megyei Petőfi Szín­pad Vízkereszt című darab­ját vasárnap délután fél 4- kor Tápiószöllősön, este 8 órakor Tápiószelén mutatja be, míg az Alkalmi férjet délután fél 4-kor Jászágón, este 8-kor pedig Jászberény­ben. — Nem lesz többé sáros a Köves utca. Megkezdődött Veresegyházán a főteret a művelődési házzal összekötő Köves utcában a járdaépítés. — Most készült el a világ legnagyobb favázas épülete Párizsban. A francia fővé- 1 ros első fedett stadionja megnyitotta kapuit az atlé­ták előtt. Valamennyi atlé­tikai sportág otthonra talált a favázas csodában. — Ma reggel 9 órakor Ráckevén tart közlekedési előadást a Pest megyei Rendőrfőkapitányság közle­kedésrendészeti osztálya. — Emil Blix svéd férfi hatvanéves korában, 1941- ben kötött házasságot egy 17 éves leánnyal. Most született tizenkettedik gyermekük. Közülük öt leány és hét fiú. Kissé zavaró, hogy a fiúk valamennyien Knut, a lá­nyok Vila keresztnévre hall­gatnak. — Jászkara jenőn a Szol­noki Vízügyi Igazgatóság kirendeltséget állított fel. Ezzel a termelőszövetkezetek öntözési és vízgazdálkodási munkált segíti elő. Hivcrtalos lottó-nyereményiegyzék A 15. játékhétre beérkezett 6 181 338 darab lottószelvény, öt találat nem volt. Négy ta­lálatot 46 fogadó ért el, a nye­reményösszeg egyenként 100 782 forint 50 fillér. Há­rom találatot 4092 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyen­ként 566 forint 25 fillér. A kéttalálatos szelvények szá­ma 123 090 darab, a nyere­ményösszeg egyenként 18 fo­rint 80 fillér. — A csemői Rákóczi Ter­melőszövetkezetben meg­kezdték a 30 vagon be­fogadóképességű gyümölcs­csomagoló helyiség beto­nozását. A 250 ezer forintos beruházást jövő hó végén adják át rendeltetésének. — Balatoni üdülőt bérel az idén a nagykőrösi Ve­gyesipari Javító és Szol­gáltató Vállalat, hegy dol­gozói a magyar tenger part­ján nyaralhassanak. — üj rendszerű mikrosz­kópot mutattak be New Yorkban, amely injekciós tűn keresztül vizsgálja az élő szöveteket Paul Robeson 66 éves Hatvanhatodik születésnap­ját ünnepli New Yorkban Paul Robeson, világhírű néger énekes és békeharcos. A gra­tulál ók között van Gus Hall, az Egyesült Államok Kommu­nista Pártjának elnöke és Fe­dorenko, a Szovjetunió ENSZ- küldötte. — Április 13 és 21-e Ko­zott a következő megyei ta­nácstagok tartanak fogadó­órát, illetve beszámolót: Fo­gadóórát tart: április 13-án délután 4 órától Vácdukán Németh László, 14-én dél­előtt 9 órától Isaszegen Kó- por István, délután 4 árától Diósdon Garai Gyuláné. 18- án Nagymaroson dr. Mátyás Boldizsár, 20-án reggel 8 órától Alsógödön Meny Já- nosné, délután 3 és 5 óra között Üllőn dr. Fördős Ist­ván. Beszámolót tart április 13-án este 7 órakor Nagy- kátán Lengyel Pétemé, 14- én délután 5 órakor Diós­don Garai Gyuláné, délután 6 órakor Isaszegen Kópor István, 15-én este 6 órakor Kiskunlacházán dr. Kápolnai Irén, 17-én este 7 órakor Ócsán Laczi Károly, 18-án reggel 8 órakor Péterin dr. Fördős István, 20-án délután 3 órakor Úriban Fazekas Ernő és 21-én este 7 órakor Gyálon Solymári Béláné. — Tetszik tudni, csak szel­lőztetek! (Komádi rajza) — Egy Európában járt japán közlekedési szakértő kijelentette, ahhoz, hogy a gyalogos veszélytelenül át­mehessen az utcán, Párizs­ban legjobb, ha csinos nő; New Yorkban, ha gyermek társaságában van, München­ben, ha kutyát vezet, ÓRIÁS! ÚJSZÜLÖTT Vlagyimir Sadrincev csu- kotkai aranyásó felesége 6,2 kilós fiúgyermeknek adott életet. Az anya 32 éves. Az újszülött a család harmadik gyermeke. Az első gyerek 4,6 kilóval, a második 4,8 kilóval született. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORA VASÄRNAP KOSSUTH RADIO 6.10: Zenés műsor. 7.15: Falusi életképek. 8.10: Klasszikus operett­részletek. 8.50: Édes anyanyel­vűnk. 8.55: Diákélet. 10.05: Köny- nyűzenei dalfesztivál. 10.47: Kas­sák Lajos: Költemények prózában. 11.05: Szimfonikus zenekar. 12.55: Dézséry László írása. 13.05: Jó ebédhez szól a nóta. 13.40: Rádió­lexikon. 14.10: Két Verdi kettős. 14.25: Húsz óra — folytatásos rá­diójáték. 15.20: Üj Zenei Újság. 16.08: Hubay Jenő feldolgozásai­ból. 16.30: Labdarúgó-mérkőzés. 17.26: Magnósok figyelem ...! 18.05: A Rádió Lemezalbuma. 18.58: Nemzetközi kaleidoszkóp. 20.10: Zenés posta. 20.40: A világiroda­lom remekei. 22.10: A vasárnap sportja. 22.25: Operarészletek. 23.10: Lírai önéletrajz. 23.20: Könnyűze­ne. 0.10: Magyar szerzők kórus- művei. PETŐFI RADIO 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 9.03: Operakalauz. Puccini: Turan- dot. 10.03: Gazdaszemmel. 10.18: Kamarazene. 11.05: Tánc és sport. 12.05: Mesejáték. 13.40: Az Állami Népi Együttes műsorából. 14.25: Hangverseny gyermekeknek. 15.20: Elbeszélés. 15.30: Labdarúgó-mér­kőzés. 16.20: Elbeszélés. 16.40: Köz­vetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 17.45: Mi ez? — A légifényképezés. 18.00: Operettrész­letek. 18.30: Zalán Magda riportja. URH 18.35: Tánczene. 19.25: Hermann István írása. 19.40: Rimszkij-Kor­szakov: Mlada — négyfelvonásos balettopera. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv. Fizika (ism.) 8.55: A Román Rádió és TV gyermek- kórusának hangversenye, az Inter- vízió műsora Bukarestből. 9.30: A Borneói dzsungel. 1. A mocsár, 2. Barlangok. Angol kisfilm. 10.15: Hétmérföldes kamera. Üttörőhír- I adó. 10.30: Ki miben tudós? A fél­bemaradt középdöntők folytatása. 11.00: Látogatás a Tretyakov-kép- tárban. Az Intervízió műsora Moszkvából. 11.40: Ki miben tu­dós? — folytatása. 14.55: Nyikita Szergejevics Hruscsov beszámoló­ja a szovjet párt- és kormánykül­döttség magyarországi útjáról. Közvetítés Moszkvából. Utána: Vasas—Győri ETO bajnoki labda­rúgó-mérkőzés közvetítése a Fáy utcai sporttelepről. Riporter: Vit- ray Tamás. A szünetben: A iVIa- gyar Hirdető műsora. 18.00: A kis- filmek kedvelőinek. 1. Korszakos találmány, 2. Lázmérő, 3. Én meg ő. Lengyel rajzfilmek. 18.30: Napló. 18.35: Tánciskola. A szamba. 19.00: Delta. Tudományos figyelő. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 19.50: Esti beszélgetés. 20.00: Vállalják a veszélyt... A repülő életmentők. Amerikai kisfilm. 20.25: A gyil­kos. Magyarul beszélő olasz film (Csak 16 éven felülieknek!) 22.00: Telesport. 22.30: Tv-híradó. 2. ki­adás. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Könnyűzene. 9.00: Dr. Ja- kucs Pál kandidátus előadása. 9.15: Könnyűzene. 10.10: az óvodások műsora. 10,30: Népöalcsokor. 11.05: Dolgos János jegyzete. 11.10: Kis fuvósegyüttesek játszanak. 11.24: Rádióiskola. 12.10: Mindenki ked­vére. 14.10: Heti zenés kalendá­rium. 15.05: Válaszolunk hallga­tóinknak. 15.20: Wagners A wal- kür — zárójelenet. 16.10: Ä Gyer­mekrádió műsora. 16.50: ötórai tea. 18.15: A kamarazene remekei­ből. 18.35: Az Ifjúsági Rádió mű­sora. 18.55: Holtomiglan — hol­todiglan. 20.30: Színes szőttes. 21.50: Gagdag Olaszország — ri­portsorozat. I. rész. 22.15: Zenekari muzsika. 23.25: Verbunkosok. 0.10: Éjszakai kórusmuzsika PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Női énekkar. 14.25: Hang­lemez. 14.30: Lányok, asszonyok. 15.05: Kórusok műsorából. 15.38: Oroszlánhűség. Könyvismertetés. 16.00: Bach: e-moll partita. 16.25: A Román Rádió esztrádzenekara játszik. 16.50: Iskolarádió. 17.05: Rádióegyetem. 17.50: Riportműsor. 18.00: Filmzene. 18.15: Levél a len­gyel Tátrából. 18.35: Régi magyar dalok és táncok. 18.55: Édes anya­nyelvűnk. 19.00: Mi történt a nagy­világban? 19.15: Csajkovszkij: Vo­nósszerenád. 19.45: Gazdaszemmcl. 20.00: Esti hangverseny. 20.40: Fél évszázad távolából. 21.05: Táncze­ne. 21.37: Ariadne Naxosban. 22.15: Vers. 22.20: Operettrészletek. URH 18.40: Kamarazene. 19.30: Kovács Júlia riportja. 19.45: Judas Mak- kabeus — oratórium részletek. 20.50: Bige József furulyázik. 21.05: Útkeresés. 21.35: Könnyűzene.

Next

/
Oldalképek
Tartalom