Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-12 / 85. szám
1964. ÁPRILIS 13, VASÁRNAP 7 108 PERC Ax első és a többiek — Fekete ég Az álmok valóra válnak A meglepetések tudománya Mű három esztendeje, 1961. április 12-én a világ minden rádió- és televízióállomása megszakította adását, hogy rendkívüli hírről számoljon be: a Szovjetunióban embert szállító űrhajót lőttek fel. A világ első űrhajósát Jurij Gagarinnak hívják, aki a Vosztok 1 űrhajón másfél fordulatot végzett a föld körül, s sértetlenül tért vissza az űrutazásról. A hírek a világon mindenütt az emberek elismerését és csodálatát vívták ki. Még négy év sem telt el azóta, hogy 1957 október 4-én a világ első mesterséges égiteste az űrbe suhant, s máris: az ember utazott az űrben! A Vosztok 1 elődei A rakétatudomány nem fiatal. A rakéta elvét már évszázadokkal ezelőtt megfogalmazták, s a rakétakutatás nagyjai, elsősorban Ciol- kovszkij és Oberth az űrrepülésről, mint a század realitásáról beszéltek. Rakétákat alkalmaztak már az első, majd a második világháborúban is — többek között a szovjet Katyusák lövedékei, a német A- és V-raké- ták — de nagy lendülettel csak a második világháború után kezdődött meg a rakétakutatás. A két góc: a Szovjetunió és az Egyesült Államok volt. Ma már nem vitás a tény: a Szovjetunió jelentősen megelőzte az Egyesült Államokat, amit legjobban az interkontinentális rakéták kipróbálása bizonyított. E rakéták tudományos célra készített változatai emelték a magasba a szovjet szputnyikokat — például a Lajka kutyát útjára vivő űrkabint — a lu- nyikokat — amelyek közül a második, az emberiség történelmében először juttatott el földi eredetű tárgyakat a holdra, 1959. szeptember 13- án 22 óra 02 perc 24 másodperckor becsapódva annak felszínére — a Venus-rakétát, míg 1961. április 12-én a Vosztok 1-et emelte a magasba. A Szovjetunió — a más nemzetiségű tudósok megállapítása szerint is — meglepően kevés kísérletet hajtott addig végre, míg eljutott az ember űrrepüléséhez. Mindössze tizenhárom mesterséges égitestet lőttek fel, a tizennegyedik volt a Ga- garint szállító űrhajó. A kísérletek kis száma azt mutatta, hogy a rakétarendszerek rendkívül nagy biztonsággal működtethetők, s a rakétakísérletek irányítói biztosak a dolgukban. Nem könnyű mesterség Sokat olvashattunk arról, milyen különleges előképzést kaptak az űrhajósok, mi mindenhez kell érteniük, hogy feladatukat elláthassák. A kutatók azonban hangsúlyozzák: a ma még nem könnyű mesterség előbb- utóbb mindenki tudománya lehet. Nem úgy, hogy mindenkit űrrepülővé képeznek ki, hanem úgy, hogy olyan űrkabinokat készítenek, amelyekben a „civilek” is minden veszély nélkül az űrbe látogathatnak. A tudománynak az ember űrrepüléséig hihetetlenül sok akadályt kellett leküzdeni. Nemcsak a hermetikusan zárt űrkabint kellett kialakítani — ahol tehát kívül reked a sugárzástól kezdve a „ke- szon”-betegségig minden tényező, de ugyanakkor a földi feltételek biztosítva vannak —, hanem ki kellett kísérletezni a megfelelő módszereket a táplálkozásra, a szükséges műszereket stb. Arról nem szólva, hogy a megfelelő rakétarendszer kialakítása sem volt kis dolog ... A legtöbb gondot a súlytalanság állapota okozta. Bár ehhez edzések során szoktatták az űrhajósokat, „igaAz első űrrepülés napját, ápri- 12-ét a Szovjetunió Legfelsőbb lácsa az űrrepülés napjává lvánította. Ma harmadszor ün- >lik a világon e napot, s azo- ;, akiit az elsők között szágul- ,ták körül űrhajóikon földiin- :. Ez alkalomból közöljük a zi” súlytalanságot csak az űrkabinban lehet elérni. Az azóta végzett űrrepülések bebizonyították, hogy az ember minden károsodás nélkül, huzamos ideig élhet és dolgozhat a súlytalanság állapotában. „Űrhajósnak olyan embereket kerestek, akiknek meleg a szívük, gyors az észjárásuk, erős az idegzetük, akik vidámak és szeretik az életet” írta később Gagarin. Ö és utána következő társai megfeleltek e feltételeknek. Az első... 1961 április 12-e volt, moszkvai idő szerint 5 óra 30 perc. Ekkor ébresztették Ga- garint, s akkor még ismeretlen társát: Tyitovot. Rövid előkészületek után elindult az autóbusz, hogy a bajkonuri kozmodromra, űrrgpülőtérre szállítsa őket. A hatalmas rakéta már ott magasodott a kilövőhelyen. Reggeli: húspüré, ribiziidzsem, kávé. Beszállás után másfélórás készültség, majd 9 óra 7 perckor feldübörögtek a hatalmas rakétamotorok. Hetven másodperccel a start után Gagarin leadja jelentését: „Közérzetem kitűnő. Folytatom a repülést. A túlterhelés növekszik. Minden rendben.” Iszonyú túlterhelés nehezedik az űrhajós szervezetére. De elviseli. Az űrkabin rátér a megadott pályára, s ekkor akaratlan felkiáltás hagyja el a világ első űrhajósának száját: „De szép!” A tudósok a földi központban egymásra néznek: most pillantotta meg a légkörtől már nem „takart” égboltot. Milyen volt? Gagarin azt írja naplójában: „Előbb türkizkék, majd sötétkék, azután ibolyaszínű lesz, és végül szénfekete. Az átménet gyönyörű, öröm a szemnek". És később: „Leírhata>t- lan színpompa.” Az első ember, aki másfél órán belül látja lenyugodini, majd újra felkelni a napot, 108 percet töltött az űrben. A fékező rakéták működésbe léptek, s 10 óra 55 perckor Szmelovka falu mellett a Lenini út kolhoz szántóföldién sértetlenül száll le az űrkabin a világ első űrhajósával. A feledhetetlen. moszkvai fogadtatás, majd a hosszú külföldi^ utak, amikor mindenki látni akarta az „elsőt”, ismertek az olvasó előtt A szovjet tudomány megtette az első lépést az álmok valóra váltásában. És a folytatás sem sokáig váratott magára ... és a többiek Az ember első űrrepülése óta mindössze három rövid esztendő telt el. Mégis: lassan nehéz lesz észben tartani, hányán is, kik is emelkedtek a magasba, hogy újra elgyönyörködjenek az „első” látta csodálatos színpompában, s újabb tudományos adatokkal, megfigyelésekkel segítsék elő az űrkutatás rohamléptű fejlődését. A világ szinte még fel sem ocsúdott, amikor már az űrt szántotta a második embert szállító űrhajó, a Vosztok 2. Tyitov űrkabinja 1961 augusztus 6-án emelkedett a magasba, s tizenhét fordulatot tett meg a föld körül. 1962 február 20-án emelkedett a magasba az USA első űrrepülője: J. Glenn. Űrhajójában háromszor kerülte meg a földet. Az első gratulálok között ott volt a két szovjet űrrepülő is, akik megelőzték társukat, de akik őszinte szívvel kívántak sok szerencsét annak, aki követte őket merész útjukra. Carpenter űrhajója szökkent a magasba — szintén háromszor kerülte meg a földet —, majd az első űrrandevú izgalmas órái: Nyikolajev hatvannégyszer, Popovics negyvenkilencszer kerülte meg a földet űrkabinjában, s közben kétoldalú kapcsolatban álltak egymással. A két űrhajó közötti legkisebb távolság mindössze öt kilométer volt! E technikai és tudományos eredmény az addig tamáskodókat is elismerésre késztette: a szovjet tudomány hatalmas léptekkel halad megjelölt célja felé, s közben lélegzetelállító teljesítményeket produkál. A meglepetések azonban nem sokáig várattak magukra. Az elmúlt esztendőben sor került a valóságos űrrandevúJurij Gagarin azóta, hogy a világon elsőként az űrbe repült, a földön is tiszteletreméltó távolságokat tett meg. Képünkön: svédországi útja alkalmával Göteborgban megtekinti Lenin összegyűjtött cikkeit ra: Bikovszkij és Valentyina Tyereskova adtak egymásnak találkozót a légkör fölött, s az Egyesült Államokban is folytatódott az embert szállító űrkabinok fellövése. Mindössze három év! S mégis: hihetetlenül sok tudományos eredmény, köztük felbecsülhetetlen biológiai megfigyelések, amelyeket csakis az űrben való repüléskor lehet megszerezni. Ötszázezer Moszkvics Az űrhajós házaspár. Tyereskova, az első űrrepülőnő űr- repülőné is lett. Képünkön: látogatás a férj szülőhelyén, a Csuvas Köztársaság egyik építkezésén (Fotokrónika TASZSZ) Ma már mind több adat ismert az embert szállító űrhajók fő jellemzőiből. A Vosztok űrhajókat hat hajtómű emeli a magasba, együttes teljesítményük húszmillió lóerő, ez nagyjából — ötszázezer Moszkvics személygépkocsi teljesítményének felel meg! Az űrkabinok súlya általában megközelíti az öt tonnát, berendezésük ma már kényelmesebb, jobban igazodik az űrhajós „igényeihez”, mint Ga- gariné. Mekkora maga a rakéta? A szovjet óriás rakétákat 350— 500 tonna súlyúra becsülik! Ez egyben utal a kémiai rakéták jelenlegi hátrányára is: túl sok üzemanyag, kell a viszonylag kis százalékot képviselő hasznos teher magasba juttatásához. Ámbár, ha az ember arra gondol, hogy ez valóban hasznos teher, míg az atom- és hidrogéntöltetek ... De erre jobb nem gondolni! A rakétatechnika a szput- nyikok fellövésével, majd az ember űrutazásával kilépett a nagy nyilvánosság elé. A szakmai szűk kör helyett a világ közvéleményének érdeklődésében áll, minden újdonságról beszámolnak a lapok, s az érdeklődés növekedését bizonyítja az a könyvtárakat megtöltő könyvmennyiség, amely az elmúlt esztendőkben e témakörből megjelent. Miért e nagy érdeklődés? Azért, mert az ember évezredes álma volt í-epülni. Ez már teljesült. Ma úgy szelik át a levegőóceánt a nagy utas- szállító gépek, mint régen egyik várostól a másikig haladtak a postakocsik. Azért is, mert az ember nagy álmai közé tartozott kitömi a föld vonzásköréből, körülnézni a csillagvilágban, de legalábbis — elérni a holdat, hű kísérőnket. Amit Verne Gyula csak álmodott, s hatalmas ágyúgolyóbissal akart megoldani, azt napjaink elérhető közelségbe hozták: az ember holdutazását. Mit hoz a holnap ? Az űrkutatás, rakétatechnika kétségtelenül még sok meglepetést, nagyszerű felfedezést tartogat számunkra. Nyugati szakértők feltételezése szerint a Szovjetunió űrállomás építését tervezi — legalábbis erre mutatnak a rendkívül nagy pontossággal végrehajtott páros űrrepülések. (Itt ugyanis arról van szó, hogy külön-külön rakétákkal juttatják fel az űrállomás alkotó elemeit, s azt ott helyben szerelik össze a szerelők.) Az amerikai hírközlési mesterséges holdakkal folytatott kísérletek jó eredményekkel jártak, s a magyar televíziónéző is láthatott' már segítségükkel létrejött televíziós összeköttetést az USA és Európa között. A meteorológiai és más, tudományos kutatásokat végző rakéták, illetve űrlaboratóriumok száma hihetetlenül megnőtt, szinte hetenként emelkednek a magasba, új és új eredményekkel gazdagítva mind bővebb ismereteinket a sugárzási övezetektől kezdve a kozmikus sugárzáson át egészen a viharfelhők keletkezéséig. A holnap kétségtelenül további föld körüli űrrepüléseket hoz, amelyek folytatják, illetve tovább tökéletesítik az űrrandevúk mechanizmusát, s adatokat gyűjtenek az űrállomások létesítésének feltételeihez. Mindkét űrkutatási nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok is folytatja naprendszerünk felkutatását, újabb műszeres rakéták, illetve bolygóközi laboratóriumok fellövésével. Ilyen célpont elsősorban a Hold, de a Mars és a Venus :is. Ahhoz azonban, hogy az ember is eljusson ezekre a bolygókra, még egy kis időnek el kell telnie. És a holnap után ? Míg az ember idegen bolygóra léphet, rendkívül sok akadállyal kell megküzdenie. Nemcsak a rakétatechnikának kell seregnyi kérdést megoldani — így például az idegen bolygóról a földre való visszatérést —, hanem az űrbiológiának is. A legjobb esetben is egy Venus-utazás 541 napig tart, a Marsra látogatás pedig 347 napot vesz igénybe. A kevésbé kedvező számítások szerint a Venusra például két év és kilenc hónap alatt juthat el az űrhajó, illetve térhet onnét vissza. Ennyi ideig egyetlen ember sem lehet egyedül: tehát csakis „társas” utazás jöhet számításba. Két vagy három személy étkezése, a környezet — nedvesség, oxigéntartalom stb. — szokott szinten tartása ilyen huzamos időn át — nem csekély feladat. Jelenlegi rakétáink — tehát a kémiai meghajtásúak — elegendőek ahhoz, hogy naprendszerünkön belül utazásokat tegyünk, hiszen becslések szerint a kémiai rakéták továbbfejlesztésével, tökéletesítésével elérhető az óránkénti 40—50 ezer kilométeres sebesség! Ez a fantasztikus gyorsaság mégis kevés ahhoz, hogy a naprendszer távolabbi bolygóihoz eljussunk, illetve , kiszabaduld junk a naprendszerből, s távoli csillagvilágokat keressünk fél. Ehhez már teljesen új működési elvű és hajtóanyagú rakéták kellenek. Azonnal hozzá kell tenni: a sűrűn emlegetett atómmeghajtású rakéták sem elegendőek ehhez. Ez már az ún. plazmarakéták birodalma lesz, ahol az ionok, a fotonok és az elektronok állnak az ember szolgálatába. A fotonrakéta már „ismerős”: a fantasztikus regények szereplője, érdekes újságcikkek témája, s sokaknak okoz fejtörést: hogyan is van az, hogy a fotonrakétában útra kelő űrhajósok harminc év után visszaérkeznek a földre, s itt a földön azóta eltelt •— háromszáz esztendő?... Az ion-rakéta már elérheti az óránkénti félmillió kilométeres sebességet. A naprendszer testvéreinek felkereséséhez, új, távoli galaktikák megismeréséhez ez annyira kevés, mintha valaki — kerékpárral indulna a holdra. Tehát még ezzel sem érhetjük be: a foton-rakéta és az antianyag meghajtású rakéta jöhet segítségünkre. Mindezek részletekbe menő ismertetése vastag köteteket tölthetne be, e cikk keretében lehetetlenség még csak tőmondatokban is felvázolni azt az utat, amelyen az első métereket — bár földi méterekben sok ezernyi kilométert — Gagarin űrhajója tette meg, három évvel ezelőtt. Az ember kinyitotta a kozmosz kapuját. Először látta úgy a napot, hogy fényét nem homályosította el a légkör, s ezért mondta azt a világ első űrhajósa, hogy „tízszer, százszor fényesebb, mint amit itt a földön látunk.” Még lehunyt szemmel sem szabad felé tekinteni ... Csodálatos világ. A távolabbi jövő még a fantasztikum birodalmába tartozik, de hiszen oda tartozott nemrég még az ember űrutazása is. Ahogy Gagarin űrrepülése új korszakot nyitott, úgy nyitnak majd új korszakot az emberiség történetében a kozmoszt legyőző atom-, foton- és antianyag meghajtású rakéták. K. L.
