Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-30 / 100. szám

vili. Évfolyam, ioo szám i»64. április 30, csütörtök hallottuk ÍRUNK RÓLA A DOBOZÜZEMBEN LÁTTUK A konzervgyár dobozüzemé- ben Irházi Lászióné gyűrűt pe­rem ez. (Godány felv.) * Az operatív bizottság meg­kezdte az előkészületeket a kulturális szemle városi be­mutatójára, amelyet május 24-én tartanak meg. ★ Holnap, május elsején visz- szaköltözik eredeti helyére az ideiglenes buszmegálló, amely eddig a református templom mellett volt. Péntektől már a régi helyről indulnak, illetve oda érkeznek a buszok. ¥ Ma: végrehajtó bizottsági ülés. A városi tanács végre­hajtó bizottsága ma reggel 9 órakor ülést tart a városi ta­nács földszinti vb-termében. A Városunkat „májliba terü­letté” jelölte ki a SZÖVÉRT. Minden leszerződött liba 'után negyven forint előleget ad a földművesszövetkezet, huszon­öt kilogramm kukoricát ad ál­lami áron és a hízott liba át­vételi ára egész évben hu­szonöt forint. A hízott libák­ra a szerződést a piactéren levő Kustár u. 2. számú házr ban lehet megkötni. * A Petőfi és a Rákóczi álta- \ lános iskolákban ipari jellegű ‘ oktatás folyik a politechnikai oktatás keretében. ¥ A HÉTVÉGE SPORTJA Labdarúgás: A Kinizsi NB. III-as csapata május 1-én dél­után négy órakor mérkőzik a Jászberényi Vasas csapatával a sporttelepen. A Kinizsi II. és ifi csapata május másodi- kán Tápiószelén lép pályára. A Nagykői'ösi Építők csapata május másodikán Gyömrőn játszik a Gyömrői SK ellen. Kosárlabda: A Kinizsi NB Il-es női csapata május else­jén Ózdon mérkőzik. Május másodikán a Kinizsi ifi csapa­ta a Sportotthon udvarán mér­kőzik délelőtt tíz órakor a Vá­ci DCM csapatával, majd utá­na tizenegy óra tizenöt perc­kor a női csapat mérkőzik. (Megyei bajnoki mérkőzés.) Délután négy órakor pedig az NB. Il-es női csapat mérkő­zik a budapesti VCE csapatá­val. Asztalitenisz: A Kinizsi asz­talitenisz csapata május má­sodikán Szigethalmon játszik megyei bajnoki mérkőzést. Röplabda: A Kinizsi röplab­da csapata május másodikán Gödöllőn küzd a bajnoki pon­tokért. ¥ MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Cartouche. Kalandos francia színes film. Széles változat­ban. Tíz éven alul nem aján­lott. Magyar híradó. Tíz-tizenkétezer forint négyszáz négyszögölről • • | Of mázsás szamócatermésre számítanak Szabó Kálmán, a Rákóczi Termelőszövetkezet tagja jól hasznosítja az egyholdas ház­táji gazdaságot. A termelőszö­vetkezet kertészetének szom­szédságában létesítette a négyszáz négyszögöles szamó­catelepet, amelyen tizenöt esztendős gyakorlattal végzi a szamócatermelést. — A termést szerződés ke­retében értékesítjük és erre minden esztendőben a földmű­vesszövetkezettel szoktunk szerződést kötni — mondotta Szabó Kálmán. — A szamócatermésre nem lehet úgy szerződni, ahogyan azt általában más növényféle­ségeknél szoktuk. Következ­tetni csak a virágzás, sőt a virágzás dandárja idején le­het. Néhány nappal ezelőtt már megkezdődött a vi­rágzás és a csúcspontot hét-nyolc nap múlva éri el. A felvásárlás szervezőjét má­jus elejére hívtam meg a szer­ződés megkötésére. — Nem is olyan könnyű do­log a szamócatermelés. Már kora tavasszal, közvetlenül a fagy után elkezdődik a munka és bizony akad mindig tenni­való bőven! Az első tavaszi napokon szórjuk a szerves és műtrágya keveréket, amit na­gyon gondosan beleásunk a földbe. — A stzamócatermelésben mindig sürgős a munka. Lé­pést kell tartani az igen gyor­san növekedő növény igényei­vel. A fejlődés már az első napsugaras napokon megindul és a meleg fokozódásával egy­re nagyobb lendületben folyik. A virágzás is igen gyors és a termés is rövid három hét alatt lefut. — Igen fontos munka a kacsolás. A felesleges hajtásokat a termés kezdetén rendsze­resen el kell távolítani az anyanövénytől, mert a kacsok a termés rová­sára fejlődnek. — Néhány szót a termésről. Munkánkat nagyon erősen be­folyásolja az, hogy a szamóca vitamindús növény, de rop­pant érzékeny. Gyümölcse gyenge, már a szedésnél, de különösen a szállításnál na­gyon kell ügyelni arra, hogy ne törődjön, mert ez az áru értékét nagymértékben csök­kenti. — A termés leszedése után a kacsot, mint szaporítóanya­got neveljük. Bármilyen hihe­tetlenül hangzik is, a szamóca- telep igen rövid idő alatt ki­öregszik. Úgyhogy minden ősszel a telep egy részét kipusztítjuk és he­lyette újat tclepítüi-ik. A kipusztított területre más növényt ültetünk. így hala­dunk évente mindig egy-egy darabbal előre és három-négy év alatt a telepet teljesen fel­újítjuk. — A növény a szárazságot egyáltalán nem bírja és még a leggondosabb öntözés mel­lett is s‘°k elpusztul. Sikeresen zárta a Szabad­ság Termelőszövetkezet az 1964-es esztendő első negyed­évét. Ehhez az eredményhez nagyban hozzájárult a brigá­dok jó munkája és a tagok szorgalma. Az első negyedévben a háromszáz darabos hi- zottsertés tervet három­száznyolc darabra teljesí­tették, összesen 404 má­zsával. Ez az eredmény a sertésgon­dozók szakszerű munkáját di­cséri, de nem utolsósorban a sertések jó elhelyezése is hoz­zásegített a sikerhez. A főbb tavaszi vetéstervek szépen alakultak. Tavaszi ár­pából harminc holdat vetettek be. a tervet száz százalékra teljesítették. Zabból a tervezett húsz hold helyett harmincat ve­tettek. zöldborsóból pe­dig kétszázötven hold he­lyett kétszázhatvanat. Erre az évre a kukorica ve­tésterv négyszázhúsz hold, amit már befejeztek a napok­ban. A kertészeti növények ter­melésénél' a palántanevelés­hez tervezett háromezerötszáz négyzetméter alapterületű hol­land ágyat a termelőszövetke­zet központi kertészeti bri­gádja elkészítette. Ezen a té­ren a kertészeti brigád Kecs­keméti László brigádvezető vezetésével kiemelkedő mun­kát végzett. Még április 4-én is teljes brigádlétszámmal dolgoztak, hogy elkészítsék a termelőszövetkezet kertészeti tervéhez szükséges palánta­mennyiséget. Ezenfelül a bri­gád két holdon a fóliás mű­velésű paprika kipalántázását is megkezdte. A szőlészet területén dicsé­retet érdemelnek a százhu­szonhat hold újtelepítésű sző­lő művelői, akik már a múlt héten befejez­ték a szőlő nyitását, — Értékesítés? — kérdezem befejezésül. — Hallok néha fantasztikus árakról. Nyolcvan forint a pri­mőr szamóca. Ez nálunk lehe­tetlen, pedig korai Eszterházy- szamócát termelünk. A har­mincöt forintos kezdő ár ne­künk nagyon megfelel, a fon­tos, hogy az öt mázsás termést elérjük. Akkor semmi okunk nem lesz a panaszra! szőlő nyitását metszését. Itt külön kiemel­hetjük a Faragó-, Beké- és Bessenyei-brigádokat, jó mun­kájukért. A tavaszi mezőgazdasági munkák idején derekasan ki­vették részüket a munkából a termelőszövetkezet erőgépve­zetői is. Nagy részük van ab­ban, hogy a tavaszi vetéster­vet a tervben meghatározott időn belül május 1-re be le­hessen fejezni teljes egészé­ben. Az első negyedévben 1 hónap állt rendelkezésre a munkák elvégzésére. Ez idő alatt Hartyányi János har­minchét műszaknormát telje­sített, R. Nagy Ferenc pedig harmincnégyet. Dicséretet ér­demel még Ivanics István traktorvezető is, akinek az erőgépe áprilisban készült el, és eddig már több mint húsz műszaknormát teljesített. INNEN—ONNAN Városunk termelőszövetke­zeteinek összes rét és legelő területéből ezer holdon kell az eddigiekhez mérten lényege­sen jobb legelőápolást végez­ni. Kétszáz holdon vegyszeres gyomirtást, nyolcszáz holdon pedig műtrágyázást eszközöl­nek. ★ A Dózsa Termelőszövetke­zetben még az idén tízezer fé­rőhelyes tojóházat építenek. ¥ Százötven New-hampshyre naposcsibét ad át a kísérleti baromfi-felvásárló telep-csere­akcióra a szerződőknek. A szerződők két mázsa ötven ki­ló tápot kapnak havonta száz naposcsibe után, amit majd a második félévben visszaadott ötszáz tojással viszonoznak, x A NEB ez év első negyed­évében a termelőszövetkezetek balesetelhárító és munkavé­delmi tevékenységét vizsgálta meg. — R — A Szabadság Termelőszövetkezetben c Túlteljesítették a hízottsertés tervet Befejezték a A szívére hallgatott... Mészáros Károly, a Dózsa Termelőszövet­kezet elnökhelyettese idestova tizenhat esz­tendeje vesz részt a termelőszövetkezeti moz­galomban. Mint agrárproletár ott volt a ter­melőszövetkezet megalakulásánál: tizedmagá- val hívta életre tizenhat esztendővel ezelőtt a Dózsa Termelőszövetkezetet. — Annyi földünk sem volt — mondotta Mé­száros Károly — mint a körmöm feketéje. Az állami tartalékföldekből kaptunk kilencvenöt holdat. Ezzel indultunk el. Még helyiségünk sem volt, ahol megalakulhattunk volna és az alakuló közgyűlésünk a földművesszövet­kezet egyik irodahelyiségének a sarkában zajlott le. — Mosolyogva gondolok arra, amikor az el­ső pénzt kézhez kaptuk. Tizenegy forint volt egy munkaegység értéke az első zárszám­adó közgyűlésen. Különben én voltam a közös gazdaság első elnöke. Elismeréssel kell megjegyezni, hogy az alapító tagok vál­tozatlan hűséggel kitartottak a termelőszövet­kezetben, egv részük már évek óta megérde­melt nyugdíját élvezi. — Bizony abban az időben még kevés volt íz ember és nem is csodálkoztam azon, hogy magasabb érdekből, el kellett menni. A föld­művesszövetkezet termelőszövetkezeti ügyin­tézője lettem. A tanácsapparátus megalakulá­sa után pedig a városi tanács mezőgazdasági osztályának vezetőjévé neveztek ki. — Azalatt a hat év alatt, amíg más beosz­tásom elszólítött, változatlan hűséggel tagja voltam a szövetkezetnek. Nemcsak hivatali kötelességem szerint vettem részt a közgyű­léseken, zárszámadó közgyűléseken, de nem volt olyan vezetőségi gyűlés, értekezlet, ame­lyen meg ne jelentem volna. Mindig részt kértem a szövetkezet vezetőségének gondjai­ból, örömeiből. — 1956-ban aztán bejelentettem, hogy vissza akarok menni a termelőszövetkezetbe. Tudtam, hogy szívesen is látnak, a szívem is oda húzott. Először párttitkár lettem, majd két év múlva a felfejlesztés után a két alap­szerv csúcstitkára és azóta a szövetkezet el­nökhelyettese vagyok. — A munkám? Ha kell, reggel négykor már kint vagyok a földeken és ha a dolog megkívánja, csak kilenc óra felé .térek haza. Persze nagymértékben megkönnyíti a munkát az. hogy innen indultam el tizenöt évvel ez­előtt és nyolc évvel ezelőtt ugyanide térten- vissza. Azt nem is kell külön említeni, hogv nagyon szívesen fogadtak és szinte azt mond- s-+nárr. hazajöttem. — R — Kitűnően szórakoztunk Sokan nézték meg városunkban a Csehszlovák Nagycirkusz előadásait. Képünkön két mozaikot mutatunk be olvasó­inknak a nagy érdeklődéssel kísért számokból (Godány felv.) SPORT labdarúgás Területi bajnokság Nagykőrösi Építők—Ócsa 3:3 (2:0). Nagykőrös, kétszáz néző. V.: Pintér. Építők: Bekő — Orsányi, Gulyás II, Ragó — Ócsai, Gulyás I, — Kecskés, V. Szűcs, Ványi, Csípő, Fa­lusi. Góllövő: Falusi 2 és V. Szűcs. Jók: Bekő, Gulyás II, V. Szűcs és Falusi. Nagykőrösi Építők ifi— Ócsai ifi 0:0. V.: Józsa. Az Építők ifi-csapata tet­szetősen játszott, fölényben is volt, több nagy helyzete is adódott, de gólt lőni í nem tudtak. ! Jók: Fercsik és Nagy. Gyömrő—Nagykőrösi Kini­zsi II. 5:2 (2:2). Nagykőrös. V.: Csanaki. A Kinizsi II igen gyengén és nagyon rossz felfogásban játszott. Góllövő: Csikós I (2). Gyöm- rői ifik nem jelentek meg. KÉZILABDA Gödöllői EAC—Nagykőrösi Spartacus 19:9 (9:5). Gödöllő. V.: Bognár. Spartacus: Nagy D. — Nagy Z., Papp, Szarka D., Ko­vács L., D. Kovács F., Si- roki, Maczkó, Susán. Igen durva és sportsze­rűtlen mérkőzésen szenve­dett vereséget a körösi csa­pat. Góldobók: Nagy Z. (3), Papp (3), D. Kovács L., Sir oki és Maczkó. P. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom