Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-08 / 5. szám
Újévi hangulatban Az idei első labdarúgó-szövetségi napot tartották hétfőn. Mondanunk sem kell, a forgalom igen gyér volt, s az est újévi hangulatban az elmúlt évi értékelés, illetve tervezge- tés jegyében zajlott. A JT vezérkar a játékvezetői továbbképző tanfolyam programját. készítette. Akárcsak tavaly, idén is három helyen — Budapest, Cegléd, Vác — tartják a megyei előadás- sorozatot február hónapban. Az évzáró, s egyben évnyitó taggyűlést március 9-én rendezik. Halápi Sándor szövetségi adminisztrátor a múlttal foglalkozott, érdekes statisztikát készített az igazolásokról 2576 igazolás Az elmúlt évben 2576 átigazolási üggyel foglalkoztak. 1625 szűz és 688 átigazolást ad- ftak be. Az utóbbiak közül 334 megyén belüli, 354 pedig más megyéből történő igazolás volt. Tizenhat új számkérést teljesítettek, 247 minősítési igazolvány másodlatot adtak ki. A legtöbb igazolási kérelmet Biatorbágy (62), Budakalász; (64), valamint a Csépiéi Autó (47) nyújtotta be. Ez részben sportköri névváltozással, egyesüléssel magyarázható. A Gödöllői Vasas 45. a Dunakeszi Vasutas 44, a Váci Vasutas 41, a Pilisvörösvári KSK 38, Isaszeg 36 igazolással következik a rangsorban. Ezeket a nagy számokat főleg az ifijátékosok igazolásai „okozták”. Az érem másik oldala: Jász- karajenő, Pánd és Zebegény egy-egy igazolással szerepel a listán. Ez volt tehát az óesztendőPEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest meevei Bizottsáea és a Pest meevei Tanács laoia. Főszerkesztő Bácskai László Kiadja a HírlaDkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőséé és kiadóhivatal: BudaDCst. VIII.. Blaha Luiza tér 3. Egész nati hívható SözDonti telefon: 343—100. 1)2—220 Géoírószoba (hívható 20 óráié): 140—147. — Belpolitikai és sport- rovat- 140—449. — Ipari rovat: 141—462. — Művelődési rovat: 141—233 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 004 'leneszi: a Maevar Posta. . Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dll i hónapra 12 forint. Bonyodalmak öt ezred miatt ben, s az idei első fecskék: Kartal, Dunakeszi Kinizsi, Tököl, valamint a három szűz igazolást benyújtó Szigetújfalu. Kékesi I jött és ment Bagón vasárnap tártották az évnyitó játákosértekezletet. Ennek keretében értékelték az elmúlt évet, s egyben javaslatokat tettek az idei eredményesebb munkára. így felvetődött az, hogy a játékosok aktívabban, pontosabban vegyenek részt az edzéseken. — Örvendetes, hogy a helyi tanács a téli alapozáshoz szükséges szereléssel segítette a sportkört. Ez azért jelentős, mert terem hiányálxin mi csak szabad téren tudunk készülődni — mondotta Nagy Antal edző. — A tanács segítő- készsége megmutatkozik abban is, hogy fűtött helyiséget bocsát a különböző rendezvényeik megtartására. A sportkör január 12-én délelőtt 10 órakor a tanácsházán szabálymagyarázó előadást rendez, s erre minél nagyobb számban várják a szurkolókat. Az előadást Dornbai játékvezető tartja. A bagiak négy játékosa leszerelt, de közülük csak három áll a jövőben az egyesület rendelkezésére: Aszódi, Csuti és Deme. Kékesi I-et ugyanis elvitte a Székesfehérvári Vasas NB I/B-s csapata, tehát a jeles labdarúgó jött és ment. Érdekesség. h<jgy a fehérváriaknál most már két Pest megyei játékos lesz. AZ elmúlt nyáron a megyei gólkirályt, az abonyi Cziegäert igazolták le, most pedig egy bagi sportoló következett. Randevú csütörtökönként A vecsési labdarúgók (élen a holt idényben sem szakadtak el egymástól. Csütörtökönként a KlOSZ-székház helyiségében gyűltek össze, itt baráti beszélgetésen vitatták meg az elmúlt év tapasztalatait. A szórakozás, a biliárd, a sakk sem hiányzik a műsorból. — A KlOSZ-székház igen alkalmas a klubélet kialakítására, s remélem, hogy az illetékesek állandó otthont biztosítanak itt nekünk, ezzel is segítve munkánkat — mondotta Ku'biík Ferenc edző. — Most csütörtökön ugyancsak itt tartjuk játékasértekezle- tünket, amelyen a felkészülési tervezetet ismertetem, s terHimzett ágygarnitúra' háromrészes 235— Ft Damaszf fehér és színes 80—90 cm 48.20-tól 52.— Ft-ig Paplanlepedő fehér és lax 180 cm 63.90-től 70.70 Ft-ig OTP-hitellevélre is kapható! Képünkön Gabriela Seyfert. akit a budapesti közönség is jól ismer, tizedik lett az elmúlt évi, fővárosunkban rendezett Európa-bajnokságon RÉGI WM-GYÁRTMÁNYÚ 2—3-as lópatkószeget minden tételben átvesz: LÖSPORT VÁLLALAT gazdasági osztálya. Budapest Vili., Kerepesi úf 9. Telefon: 134—808. A megyei szabadtéri férfi kézilabda-bajnokságból Budakalász és Üllő esett ki. Mivel a Ceglédi Építők az NB II-be jutott, három területi csapat kerülhet fel. A területi bajnokság győztese Túra, a máscdik helyezett Gödöllői EAC, s a harmadik a Váci Hiradásteehnika. Illetve a harmadik feljutó kérdése még nem egészen tisztázott. A meglehetősen bonyolult ügynek előzménye van. Nagykőrös Galgahévízen 18:12-re kikapott, de az eredményt megóvta a pálya és kapuk szabálytalan mérete, illetve a közönség viselkedése miatt. Ez utóbbi nem lehet óvási ok. Igaz, már 5:0-ra vezettek, de beadványuk szerint a közönség megfélemlítette őket, ez is közrejátszott vereségükben. Az akkori fegyelmi bizottság az eredményt nem semmisítette meg, a 18:12-t hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy a pálya hitelesítve van. Ezzel az ítéletével ellentétben egész más döntést hozott az október 13-án lejátszott Galgahévíz—Váci Híradástechnika találkozó ügyében, amelyet a hévíziek 22:19- re nyertek. A vendégek még a mérkőzés kezdése előtt óvtak a pálya szabálytalan méreteire hivatkozva, de Eisen levezette a találkozót, a fegyelmi bizottság fenti döntésére hivatkozva. A fegyelmi bizottság Derén yx Géza vezetésével mégis helyt adott ennek az óvásnak, s a találkozó újrajátszását- rendelte el. Vác szóbeli fellebbezésére a szövetség elnöksége módosította az ítéletet, s e szerint nem Galgahévízen, hanem Gödöllőn kellett lejátszani a mérkőzést, közös rendezésben. A november 17-i gödöllői újrajátszás alkalmával a Váci Híradástechnika 20:19-re győzött. Végeredményben az a furcsa helyzet állt elő, hogy mindkét csapatnak egyforma pontszáma leit. Levonták a Váci Híradástechnika—Hévízgyörk 13:5 ös, valamint a Nagykőrös—Bag 36:5 ös mérkőzés gólarányát a 2 pont meghagyása mellett. Az őszi fordulóban ugyanis Hévíz- györk otthonában nem állt ki. Bag pedig nem utazott el Nagykőrösre, s a szabályok érteimében a tavasszal lejátszott egymás elleni mérkőzés eredményeit is megsemmisítették. Ennek következtében a Váci Híradástechnikának 5 ezreddel jobb a gól- aránya, mint a Nagykőrösi Építőké, s ez az 5 ezred jelenti Vác számára a harmadik helyet. Nagykőrös panasszal élt arra hivatkozva, hogy a Váci Híradástechnika lejáfszhatta galgahévízi mérkőzését, Körös pedig nem. Két eset lehetséges. Nagykőrös is lejátssza semleges pályán a Galgahévíz elleni találkozót, a másik variáció pedig: a két „jelölt’“ Vác és Nagykőrös kétfordulós mérkőzésén tisztázza egymás között a feljutást. A fegyelmi bizottság következei len döntése tehát tengeri kígyót szült. S vajon m: lesz a végső döntés? — kíváncsian várják az érdekeltek. Január 12: idénynyitó síverseny Egy szövetség — egy szakosztály Gödöllőn Telek eladó, 240 négyszögöl. Érdeklődni Hegedűs Gyula utca 50. I. em. Gaál Zsófia. Telefon: 4M—701. Nagykőrös Városi Tanács végrehajtó bizottsága pályázatot hirdet a megüresedett városfejlesztési műszaki főelőadói állásra. Felsőfokú műszaki végzettség, esetleg technikumi végzettség szükséges. Fizetés kollektív szerint. Kérem azt a hölgyet, aki a félegyháza—budapesti vonaton utazott december 23-én, Albertirsánal télikabát.7 a éles é réi ődött, szíveskedjék címét elküldeni Varga István- né, Nagykőrös, III., Hunyadi u. 9. Eladó Nagykőrös, VII. kér., Adám László utca 34. számú beköltöz- hető ház. Ceglédi Villamosipari Gyár felvesz egy fő állóeszközkönyvelőt és egy fő féikészáru- könyvelőt. Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán, XIII. kér., Külső Törtei! út Iá. Az EM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnali belépésre KERES képesített könyvelői vizsgával rendelkező anyagkezelőket továbbá építőipari TECHNIKUSOK AT és ELEKTROMÉRNÖKÖT. Jelentkezés: Bp.. XXI. (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19. sz. Személyzeti osztály. A nagykőrösi FMSZ pályázatot hirdet növényvédelmi felelősi beosztásra. Feltétel: mezőgazdasági technikumi érettségi vagy növényvédelmi tanfolyami végzettség. írás-, beli jelentkezést kérünk. Cím: Nagykőrös, Széchenyi tér 13. Fehér hetek a Dabas és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet ruházati boltjaiban. Fehér vászon, lax- vászon, inlett, lepedővászon, kanavász, Pannónia zefir nagy választékban, Mozaiklap nagy választékban Szőnyinél. Monor, József Attila 2JL _______________ K eresünk női fodrászrészleg vezetésére nagy gyakorlattal rendelkező szakembert. Vegyesipari Ksz. Ve- esés. Somogyi Bacsó u, 2. ________ A Budapest és Vidéke Tejipari V. felvásárlási munkakörben jártas. mezőgazdasági technikumot végzett szakembert alkalmazna Pest megyei üzemében. Jelentkezés: Budapest, XL, Bartók Béla út 103—113. Terv és munkaügyi osztály. Kétéves kisgyermek mellé gondozónőt keresünk. ..Gyemieksze- ret ő” j éli gére Ma gyár Hirdető, Postafiók: 86. Az alakuló közgyűlést még az elmúlt év október 26-án tartották, ekkor hívtak életre a Gödöllői Járási Sí Szövetséget. Az elnök Benkő Tibor lett, versenytitkár Mor- vényi Endre, és segít a munkában ifj. Hrustinszky Ferenc is. Kezdetben kéthetente, később hetente, ma már pedig naponta beszélik meg a JTS helyiségeiben a sportág problémáit. A Gödöllői EAC-ban megalakították a síszakosztályt és a tagok sorában olyanok is vannak, akik korábban a Vasas színeiben vettek részt a Börzsönyben tíznapos tanfolyamon. A GEAC felvette az országos és a megyei szövetséggel a kapcsolatot. A szövetség az úttörővezetőket, sportköri elnököket, és testnevelőket Írásban kérte fel arra, hogy adjanak segítséget a munkához. Decemberben filmvetítéssel egybekötött oktatáson vettek részt az érdeklődők, ahol Zsarnay Szilárd, a megyei síszövetség titkára közel félszáz sportbarátot avatott be a síelés műhelytitkaiba. Tulajdonképpen ez a rendezvény vezette be a gyakorlati munkát. A szövetség kidolgozta a téli programot, és ha kedvez az idő, akkor január 12- én vasárnap délelőtt Gödöllőn az Alsóparkban rendezik a járás sífutóbajnokságát, ugyanakkor kerül sor a megyei középiskolás bajnokságig is. A futóversenyt 19-én Szilasligeten, a járási lesiklóbajnokság követi. Februárban ugyancsak rendeznek versenyt, kezdők részére. A Gödöllői EAC sportolói január 25—26-án rajthoz állnak a Nagyhideghe- gyen sorrakerülő országos versenyen. A szakosztály tervei között szerepel egy csehszlovákiai út is. A sportág híveit az anyagi kiadások sem riasztják vissza. Saját felszerelésükben és ruhájukban versenyeznek. Panaszuk és pi’oblémájuk viszont az, hogy nehezen, illetve egyáltalán nem jutnak hozzá az üzletekben a szükséges kellékekhez. Csiba József •Játékvezetői tanfolyam Cegléden A Ceglédi Járási Labdarúgó Szövetség januárban játékvezetői tanfolyamét indít. Felhívja a sportkedvelőket minél nagyobb számban jelentkezzenek a tanfolyamra. Jelentkezni a járási labdarúgó-szövetség helyiségében (Cegléd, Rákóczi n. 14.) lehet. TOTOTIPPJEINK 1. A tál ant a—In ternazio- nale 1 2 2. Catania—Roma X 1 3. Fiorentina—Bari 1 4. Juventus—Genoa 1 5. Lanerossi—Mantova l 6. Lazio—Bologna 2 X 7. Messina—Modena 1 X 8. Milan—Spa] 1 9. Sampdoria—Torino X 2 10. Lecco—Cagliari 1 11. Potenza—V enezia X 1 12. Padova—Verona l X 13. Pótmérkőzések Cosenza—Varese X 1 14. Brescia—Pro Patria 1 15. Parma—Palermo X 1 10. Udinese—Monza 1 ÉBERT is ALMASS1 A 9. téli olimpiai játékokon két magyar műkorcsolyázó vesz részt, mégpedig az 1964. évi grenoblei műkorcsolyázó EB-n is rajthoz álló ez évi féríi és női magyar bajnok: Ébert Jenő és Almássy Zsuzsi. A hasting:si nemzetközi sakk- versenyen hétfőn a füasíő.játszmákat bonyolították le. Ezek során a magyar Béiy dr. döntetlen ered* ményt ért el a jugoszláv Gligorics ellen. Az élen változatlanul Tál és Lengyel áll 5.5:5.5 ponttal, az 5 pontos Haszin és Gligorics előtt. Még két forduló van hátra. Az Ausztriában vend-égszereDÍő BVSC légkor on,g-osanata hétfőn, este a Salzburger EV ellen mérkőzött és 4:2 (1:1, 2:1. 1:01 arányban győzött. I \ \ Vereség hazaadásból i \ \ 'f A megyei kézilabda te- ff £ remtorna nyitányán fej- í ^ fej melletti küzdelem folyt | ^ a Tököl—Csepel Autó férfi ff í összecsapáson. Csak a haj- % f rában tudta bebiztosítanií f győzelmét a megyebajnok- ff ff Ságban szereplő tököli ff 'f együttes, méghozzá igen ér-ff ff dekes körülmények között, ff ff 10:8-as vezetésüknél a ff ff Csepel Autós Szőcs az ol- ff 'ff dalvonal előtt elcsípte a láb-ff ff dát és hazaadott. Méghoz- ff f. zá olyan rosszul, hogy a ka- ff ^ pusnak mentenie kellett. A ff ff szabályok értelmében haza- ff ff adásért büntető jár. Ha cí ff labda mellé ment volna, % ff akkor csupán szöglet kő- ff ff vetkezik, így azonban hét-ff ff méterest ítélst a bíró Tököl f ff javára, s Füredi ll:8-ra vö- ^ ff velte az előnyt. Az eset$ ff megzavarta az autógyária- ff ff kát, s a hátralevő időben % £ már csak szépíteni tudlak. $ ff Szőcs tapasztalt játékos, $ ff minden bizonnyal tudja a ff ff szabályt, hogy szándékos ff f hazaadásért hétméteres jár. ff 'f Valószínűleg pillanatnyi ff ff idegességében vétette ezt a ff ff hibát, amely legyen példa £ ff azok számára, akik eddig | ff nem ismerték a hazaadás ^ ff következményeit. ^ n\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v mészetesen ezen az összejövetelen a játékosok megjelenése kötelező. — reitier — ŐK TIZENHETEN Vasárnap és hétfőn újabb nemzetközi mérkőzések színhelye lesz a Kisstadion: a 9. téli olimpiai játékokra készülő magyar jégkorong-válogatott az NDK utánpótlás-válogatottját fogadja. A találkozó az első napon 17 órakor, a másodikon 18 órakor kezdődik csehszlovák játékvezetők közreműködésével. A magyar válogatott színeiben az Innsbruckban szereplő 17 játékos lép pályára: Kapusok: Vedres és Losoncéi Gy. Hátvédek: Babán, Koutny, Raj fa. Kertész, Ziegler J. Csatárok: Boróczi, Bikár, Lőrinc, Bánkúti, Rozgonyi, Zsitva, Beszteri, Schwalm, Horváth és Orosz. A keret tagja ezeken a játékosokon kívül még — esetleges sérülés esetére Csánk László kapus és Jakabházi László csatár. Válogató nélkül Mint ismeretes, közös német csapat indul a téli olimpián, s a részvevőket válogató versenyek alapján jelölték ki. A mű- korcsolyázók az NDK fővárosában Berlinben, illetve Nyugat- Berlmben vetélkedtek. Ezen a Kilius—B'áunüer párosnak, Schnelldorférmék, valamint az NDK-beli Gabriela Seyfertnek nem kellett indulnia. Ök „automatikusan” tagjai a csapatnak. Végeredményben műkorcsolyában az NSZK-ból négy egyéni futó és egy páros, az NDK-ból pedig két egyéni induló és két páros rajtol Innsbruckban.