Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-24 / 19. szám
UAPLfl MŰTEREMLÁTOGATÁS A PEST MEGYEI HlRlAP KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM 1964. JANUÁR 24. PÉNTEK Jó évkezdet, üzembővítés, új exportlehetőségek a Finompamutfonó- és Cárnázógyárban A közelmúltban beszámoltunk arról, milyen nagyarányú rekonstrukció folyik a Finom pamutfonóban: építkeznek, kábeleket fektetnek, gépeket helyeznek át. Mindezt azért, hogy lehetővé tegyék az üzem gépparkjának bővítését, a kapacitás növelését. Az új év . első napjaiban ez is bekövetkezett: megérkezett a gyárba 5 új gyűrűsfonógép. A szerelőbrigád haladéktalanul nekikezdett a gépek ösz- szeszereléséhez. Hozzávetőleg egy hónap szükséges egy gép munkába állásához, tehát a tavasszal már mind az öt gép termelni fog. A fonoda kapacitását kb. 15 százalékkal emeli majd az új géppark. Külön örömet jelent, hogy készítőjük a szépen fejlődő hazai Fonógép- és Alkatrészgyár. A Finompamutionóban szívesen fogadják a magyar gyártmányú fonógépeket, mivel már az elmúlt évben kaptak 3 darabot és azok bebizonyították, hogy felveszik a versenyt a legkorszerűbb külföldi gépekkel. Az új gyűrűsfonógépeknek anyaggal való ellátásához 6 új bártológépre is szükség volt. Ezek is megérkeztek a Szovjetunióból. Szerelésük szintén íolyik, sőt már a közeli hegekben be is fejeződik és megkezdik a termelést. A fonoda kapacitásának bőim lése azon túlmenően, hogy több fonalat ad majd a gvár a népgazdaságnak, enyhít egy belső problémán Is. A cérnázófizem több fonal 'feldolgozására képes, mint amennyit eddig a fonoda termelt. A különbözetet idegen vállalatoktól szerzett bérmunkával kellett kitölteni. Az új gyűrűs- fonógépek munkába állításával ez a különbözet egyre kisebb lesz. Ez a bérmunka szerződés főleg az utóbbi időkben vált egyre nehezebbé és nem is járt mindig teljes sikerrel. A cérnázó kapacitásának 8—10 százaléka kihasználatlanul maradt. Jelenleg is ez a helyzet. Hogyan lehetséges ez, amikor a cérnázókapacitásra éveken keresztül az volt a panasz,-hogy országos viszonylatban szűk? Nos. itt a növekedés nehézségével állurtk szemben. És bármennyire hátrányos is az üzemnek a cérnázó anyaghiánya, ez a tény számos kedvező lehetőséget rejt mag ban: mivel a cérnázőkapacitás szűk volt. jelentős beruházásokkal fejlesztették a cérnázó gépparkot (például a Lőrinci Fonóban). A megnövekedőt! géppark teljesítő képe««égé jelenleg országosan több, mint a hazái igénv. Tehetőség nyílik tehát export kötelezet t se g ek vállalására! A jól jövedelmező. sok munkát tartalmazó, finom cérnaáruk rendelését eddig vissza kellett utasítanunk — éppen a kapacitás hiánya miatt, Most a felfejlődés után javult, a helyzet és máris érintkezésbe léptek külkereskedelmi sz.erve- inkkel, hogy vállalnak cérnaárukat! Amíg azonban megérkeznek a külföldi rendelések, a eér- názóséoek,- cgv része munka nélkül áll. Az elmúlt év sok küzdelme A szerkesztőség postájából Slizser Fái új képén dolgozik kis váci otthonában (Gyimesi felvétele) XX\XXX\X\\Y\XNXXXXXX\XXXX'.XXXXX\XXNXXXXXXXXXXXXX,XXXXXXXX\NXXXXXXXX\XXXXXXX\XXXXNNXXX\XXX Három év alatt nagy részben elavult 1981. januárjában jelentette meg utoljára a Magyar Posta j a Pest megyei-távbeszélő-név- | sort. Három év nem nagy idő j sem az egyének, sem a város J életében. Mégis a váci, ötolda- las részt lapozgatva az az ér- j zésünk, hogy a kis kötet ma : már nagy részben elavult. A 1 címeit pontatlanok, mert id.;- j köziben egy sereg. körűiét j (FÜ5ZÉRT, ügyvédi munka- 1 közösség, Fodrász Ktsz elnök- j sége stb.) 'elköltözött régi he- ; lyérői. Ugyanakkor új létesít- : menyeinket (mosoda, véradó , állomás, cementipari tröszt) j hiába keressük ezeken a ha- ; sá bokori. Az egyéni előfizetők : száma is jelentősen megnőve- j fcedett ezekben a hónapokbr.n. Mások viszont. elköltöztek, meghaltak. Sürgős tehát az új névsor mielőbbi megjelentetése. Ugyanakkor az új kiadás legyen következetesebb, áttekinthetőbb. A „Mentők” fogalom menté írjuk oda az állomás számát, ne azt, hogy: lásd -'Országos Mentőszolgálat. Gyerke János Árpád utca — A g ép jármű í u 1 a jd onose k az. 1964. évi gépjárműadó megállapítása céljából adóbevallást kötelesek kiállítani. Az ívek január ■ 31-ig adlhatók be a pénzügyi osztály adócsoportjánál. — A munkásakadémiái előadássorozat keretében jariuár 29-én, szerda ede fél hat Árun fiififflí : a száguldó gyorsvonat elé került Két súlyos balesetet jegyeztek be a héten a váci kórház naplójába. Budai János 26 éves bánki lakost a váci vasútállomáson érte baleset a minap, amint budapesti munkahelyéről hazafelé utazott. Vácott, az állomáson éppen át akart szállni a Balassagyarmat felé induló szerelvényre, és a két sínpár közt állva nem vette észre a Budapest felöl száguldó prágai gyorsot. A vonat elkapta Budai bal lábát, de szerencsére nem maga alá sodorta, hanem oldalra kivágta őt. A könnyen végzetessé váló balesetet így megúszta egy húsz centis mély vágással az alsó lábszárán, meg az ijedtséggel. A balesetet elkerülte volna, ha egy tekintetet vet a hála mögé is. Kricsik János a penci. Me- j nyecskehegyi Tsz tagja lo- { vaskocsin szénát szállított a ! EGY ESTE A SZÉKHÁZBAN termelőszövetkezetbe. A tsz udvarán, az út mentén egy 7e tor haladt el mellette. Ennek zajától a lovak megvadultak, hirtelen megugrottak. A hirtelen lendülettől Kricsik lezuhant a szénával megrakott kocsi tetejéről. Agyrázkódást, arccsonttörést és egyéb zúzódásókat szenvedett. A váci kórházba szállították. MIT LÁTUNK A MOZIKBAN? Művelődési ház. 24—26: Mandrin kapitány. (Színes,, kalandos oíasz— ina n ci a fii] rn. Kísér ó: Mas v s r h íradó-T • • 27 20: Elektra. (Görög filmalkotás. Kísérő: Párizsi pilla- fta őkének.) — Matiné. 26-án: A szép Lurette. Építők mozija. 24-én: Mi ketten mer: a ló. (Franca f.ümbohózsl. Kísérő- Kí?mas^város.) — 25---26: Válás ölasz módra. (Olasz film. Kísérő: Magvar híradó.) — 27—26: Az aranvember. (Miarvar film Jókai regénye nvornan. Kísérő: Ki mit tud?) tat valaki. Munkajogi problémájára kér választ. Megkapja, megnyugodva távozik. A KISZ-szervezet városi bizottságának szobája is világos. Hárman vitáznak egy ifjúsági témáról, feledve időt, hideget. S a munkásőrüknél a rádiót s a telefont figyeli az ügyeletes. / ’t'gy este a székházban, a li három százhatvanöt közül. Nem, gazdag eseményekben, mégis változatos, érdekes. KONSTANTIN TÉR (Mezei Attila felvétele) KISDOBOSJELOLTEK A Báthory utcai- általános ' iskolában, csakúgy mint a | többi hasonló tanintézetben, tanév végén kerül sor az új j kisdobosok felavatására. Nagy | volt az izgalom múlt héten | a második osztályosok között. [ A felsőbb tagozatos úttörők és kisdobosok min ta foglalkozást tartottak számukra. Bemutatták, hogy egy óra keretében mi mindenre jut idő; hogyan teszik színessé, tartalmassá az összejöveteleket? A mintabemutató jól sikerült. A kisdobosjelöltek i alig várják, hogy nyakukba ! kössék a kék nyakkendőt, j órakor ..A szocialista brigád- mozgalomról” hangzik el tájékoztató az építők kultúr- : otthonának nagytermében. — A közgazdasági technikum j szülői munkaközössége és az j iskola KlSZ-szervezete jövő j szombaton, február 1-én este I fél 9 órától ifjúsági farsangi j bált rendez az iskola háiljá- • ban. | — Megkezdődött Vácott is I a -textiies természetbeni jut- ! tatások utalványainak bevát- ! tása. Az eddig kijelölt hat ! üzlet mellett a szakminiszter ! most lehetővé tette Vácott a j 2410-es számú rövidáruból t- I ban (darabárubólt) is az ! utalványok beváltását. — Szteties Sándor 15 éves ! váci fiú holttestre bukkant j a vasúti sínek mellett. A j vizsgálat megállapította, hegy : az 59 éves Schenk János it- j tasan botorkált a vágányo- i kon keresztül, nem vette ész- ! re a közeledő téhervonaíot, j amely halálra gázolta. | — Megyei viszonylatban, is , figyelemre méltó statisztika: I a múlt esztendőben 6000 négy- I zet méter utat és 8000 négy- | zstméter járdát újítottak fel Vác városában. — A hideg időben is biz- j tosítják a DCM anyagellátását a Naszály-hegy oldalában | dolgozó bányászok. Naponta | több mint 1200 tonna mészkövet termelnek ki az üzem számárai — Csonttollú madarak jelentek meg január közepén Vácott, a Farkasfalvy Imre utcában. A tapasztaltabb öregek szerint ez kemény, hosszú telet jelent. — A váci eszperant isták köre kiterjedt - levelezést folytat a világ minden részében élő partnereivel. Újév alkalmával 17 országból kaptak jó kívánságokat tartalmazó leveleket, lapokat. — Átépítik a szövőgyár irodaházát. A könyvelés, bér- elszámolás . és az utókalkuláció dolgozói elfoglalták, tágas, korszerű munkahelyüket. A földszinten levő, átépített irodákat március végére adják át rendeltetésének. — Varga Tibor gépkocsivezető italosán vezette autóját' a váci országúton. Elnyomta az álom és elaludt a volán mellett. Az autó fe'.szaiadt a járdára és halálra gázolt egy gyalogost. A Pestvjdéki Járásbíróság kétévi és négyhónapi szabadság- vesztésre ítélte a felelőtlen gépkocsivezetőt. — A Zalka Máté Könyvesbolt újdonságai: Ermitage, Haraszti—Pethő: Úti kalandok a régi Magj'arországo-n, Jókai Mór: Mire megvénülünk, Ajtmabov: Dzsamila szerelme, Batov: Égő földek, lángoló folyók, Pattantyús: Gépgyártás, gyártástervezés, Többen: Csillagászati évkönyv 1964., Veres Péter: Számadás, Gál György Sándor: Ismerkedés a zenetörténettel, Wesley: Mindenki matematikája. ANYAKÖNYVI HÍREK Születések: Hasz.ara Mihály és Danes Mária: Mária. Gél elei János és Bácsmesi Katáim: Katalin. Soós Imre és Szekér Mária: Gábor. Szabó János és Grelris Maráit: János. Demény László és Nve- velka Veronika- László. Márkus Béla és Turáhvik Anma: Béla. Oroszi József cs Hai du Ma gdol n a: Györgyi. Szeneire! István és Gcr- hát Piroska: Piroska. lm elv András és Pál Olga! Olga. Hegedűs Tibor és Toldi . Terézia: Judit. G regi is > Gábor és Molnár Rozália: Rozália.1 Dobó Zoltán és Csánvi Zsuzsáim^: Zolitán Te szári Károly és Hinger Mária: Zsolt. Túri János és Kondor Anna: Tamás nevű gyermekeik. Házasságköícsek: Puskás Ferenc motors zere’ő és Dán Magdolna s vári munkás. Dónu sz János Géo-' kaka to s - Beidzins: zki .Éva iS1 edédműnk, ás Host ák István technikus é.s Bit láss Már :a őrs ózó. Pflum Lénárd , S7í"h a 7á Vllá! 20 sító és. Hcrnidi F. rzrúce t Í€'S 'vkezelő. Dóra TUván : MAV-P lkaim, ázott, és B»kó Borba la MAV-aft; i:1 mázott. Szise-hv Sándor ács ' és. Krausz Erzsebet ; előfonó. Meg h a Itak; Forbe rger Ján os 73 éves. Janes ik Giz dia 79 éves. Soarn eniszisz Anna 87 éves. Nómeth Linót 3 2 éve. s. Plamkó JáElek né 74 éves (SZU!. P( szül. ‘ik Rozália 67 éves. ; Palu*ka Erzsébet Lehóczky VÁCI APROHIRDETESEK A Vác és Vidéke körzeti FMSZ értesíti váci tagjait, hogy az 1983. évi vásárlási és értékesítési könyveket, valamint a felvásárlási könyvecskét 1964, január 31-ig visz- szatérítések számfejtése céljából, az FMSZ központjában (Beloiannisz u. 3.) kicseréljük. Kérjük a tagokat. hogy a jelzett határidőig feltétlenül adják le vásárlási, értékesítési és felvásárlási kiskönyveiket. mert későbbi időpontban azok cseréjét nem tudjuk eszközölni. Duna oidalkocsi eladó. Cím: Doknár József kőfaragó, Kösd. A Vác Városi Tanács vb I. pénzügyi osztálya pályázatot hirdet a főkönyvelőség vezetését ellátó csoportvezetői állásra. Pályázati feltételek: Közszolgálatra alkalmas testi alkalmasság. legalább középiskolai érettségi bizonyítvány, az előírt pénzügyi szakvizsgák letételének igazolása, s megfelelő szakmai gyakorlat. Illetmény a 116/1960. MŰM sz. utasítás V. bércsoport 1330 kucsszám. a) fizetési fokozat szerint. A kérelmet a Vác Városi Tanács vb I. pénzügyi osztály vezetőjének kell beadni. Pályázati határidő: 1964. február 15. Disznóperzselő gép. fatüzelésű, 440-ért Kulcsár kisiparosnál: Budapest. Rákóczi út 6. V ad o nat ú j olaj'kályha, egyévi gyári garanciával eladó: Április 4. tér 11. Vácott, Hattyú utca •34. számú ház beköltözhetően éladó. Hirdetések feladhatók , legkésőbb KEDDEN DÉLIG Jókai utca 9. Telefon; 59. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak és ismerősöknek, üzemi dolgozóknak. jóba rá toknak, akik szeretett édesanáhkat utolsó útiára elkísérték és mély gyászunkban osztoztak, ezúton mondunk hálás köszönetét. Forberger család A lakosság szolgálatiban Épületek tatarozását,- családiházak tervezését, építését és minden szakmábavágó munkát szolid áron végzek: FORGÓ JÓZSEF kőművesmester Vác, Klein Károlv u. 7. sz. Telefon: 140. Tejüzem mellett KÉT JÓ GONDOLAT T. Szerkesztőség! Harmincöt év óta volt a Kultúr mozi pénztárának ablaka — rossz helyen. Szinte egyik napról a másikra áthelyezték a bejáratot — jó helyre. Köztudomású, hogy egy-egy jobb film elővételi napján hosszú sorok álltak az utcám, hogy a kis- atoiafehoz férjenek. Most • átkerült a pénzíáfatolek az előcsarnokba, Fűtött, esőtől, széltői védett helyiség. Itt köny- nyen kivárhatunk akár fél órát is. A másik jó gondolatot is ölömmel köszöntőm. A délutáni műszakosok szive sokszor fájt, hogy lemaradtak ez előadásokról. Három és fél évtized után megéltük, hogy — egyelőre műsoronként egy alkalommal — délelőtt is megtekinthető az új film. örülnek a délelőtti előadásoknak a nyugdíjasok is, akik korán szeretnek ágyba bújni, télen nem szívesen látogatták az öt- és hatórás előadásodat. Most már ők is járhatnak moziba. V. K. ' egy lelkes mozibarát , * f K * Régészeti előadássorozat j A váci Vak Bottyán Mű-- zeum és helytörténeti szak-: köre rendezésében helytörté-: netí-régésaeti előadássorozat: indul. Az első előadás január I ! 27-én, hétfőn esre hat órakor: lesz a művelődési ház klub-; j termében. Ez alkalommal Sie- ■ I íaits István múzeumiigazgató: ■ tart előadást ,,Az ember meg- • ' jelenese Vác környékén”: ! (Észak-Pest . megye őskora): címmel. Az előadások nyílva-. , nosak. Belépődíj nincs. után — amelyben a terv teljesítése még a legnagyobb nehézségek árán sem volt lehetséges — az új esztendő sokkal kedvezőbben indult. A tervet napról napra túlteljesítik és kedvezően alakul a termelékenységi mutató is. Csak így tovább! (B—y) jt ideg, szeles januári este. Al Úgy hét órát mutat a Csánt/i úti párt- est tömeg- szervezetek földszinti előcsarnokában az óra. Farkas bácsitól érdeklődünk a bejáratnál, hogy van-e ilyen hideg, fagyos időben valaki az épületben? Barátságosan biztat, menjünk csak beljebb, feljebb. Az első emeleten foglalnak helyet a szakmaközi bizottság szobái. Kellemes gőzfűtés valamennyiben. Sok helyen világosak az ablakok. A nagy a blakos tanácskozó- ' ban a TIT angol nyelvtan- folyamának hallgatóival foglalkozik dr. Szahlender Ká- rolyné tanárnő. Másutt Körmendi Árpádné avatja be tanítványait a néjnet nyelv- tudomány rejtelmeibe. ß enyitunk a sakkozók szobájába. Figyelő tekintetek nézik a 64 kockás táblákat. Az elme sportjának űzői már a tavaszi viadalokra készülődnek. A szomszédban kártyázókat találunk. Sűrű cigarettafüstben \ verik a lapot. A televízióit szoba ma csendes, adásszü- t net van. Máskor nem lehet fitt ülőhelyet találni, f A sarki teremben a bélyeg- f gyűjtök tartják heti összejö- ! vételüket. Kézről kézre ván- j dór ólnak a cserefüzetek. Na- f gyítóval hajolnak az újdonsá- f gok fölé. Pinke József beszP- \ di a tagdijakat, szétosztja ! az új bélyegeket, t A szakmaközi bizottság !ügyeletes szobájába kopogt • _______________ _________ t -----—1 : « A Könnyűipari ; Alkatrészgyártó és Ellátó : Vállalat 37. számú gyára ; (Vác, Temető u. 8.) felvesz | perfekt bérelszámolót azonnali belépésre. Jelentkezés: : a munkaügyi osztályon. * *------------ - -