Pest Megyei Hirlap, 1963. december (7. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-24 / 301. szám

1963. DECEMBER 24. KEDD

«*r

mrr.rrt

ifCírlan

11

AZ ÜZLET HALLAT ÜZEM A MŰVÉSZEIM

Római beszélgetés Ingrid Bergmannal

lémeih Emil:

Anyavárás

Hogy hogyan várnak, azt csak én tudom, mikor már jönnöd kellene.

Nem támad éhség éhség idején, s mintha nem lenne ágy, szélt meg fotel, nem ül s nem fekszik egy se le, mikor nem jössz és jönnöd kellene.

Bennem is minden rád neszek Messzi zajok ígérik jöttödet.

Kitervelt csókom sejti már hajad szagát. És aztán minden rendbe lesz.

Nem lesz sóhajtás és panaszkodás. Mindenki békén elfogad,ja a vacsorát és az ágy nyugalmát.

Itthon van.

Megjött.

Apának lenni könnyű — mondják.

De mikor nem jössz s jönnöd kellene, én látom őket anyát szomjazón, s jobban tudom tenálad is talán, anyának lenni mit jelent, mit nem mutat meg műszer, s számadat, s az irigyelt hím megirigyli benned gyógyító anyaságodat.

Falusi té

Friss, ropogós és fehér a világ.

Az ablakon új rozmaring terem Kicsípett arccal, fényes hócipőben s ferde kucsmával jár a szerelem.

Csengőzve repül a szán az úton. Lovak deres száján dús pára leng. Gyerekkiáltás cseng a falu dombján.

A házfödélen barna füst kereng.

Fejsze zuhan a féiszerek előtt, Ottbenn pereg a rokka, tűz lobog. Harmonikaszót hallok. Zeng a vérem. Szamőcaízű szádra gondolok...

elnök a szeme sarkábóil az ismeretlenre sandított, csodálkozva: vajon ki lehet az? — majd ő szólalt meg elsőnek:

— Meglepő, hogy tűri az ilyen ellenséges aknamunkát a házában? Úgy látszik, politikai öntudata nem eléggé fejlett. Jobb, ha rögtön bevallja.

Az apa nem értette, miért ne volna az ő politikai öntudata eléggé fejlett.

— Mert a gyerekein rögtön meglátszik. Kik gúnyolják ki a népi hatalom szervét? A maga gyerekei. Azt a hóembert épp az én irodám ablaka alá állították.

— Értem :— suttogta az apa bátortalanul —, hogy tolvaj tolvaj hátán ...

A tolvajok nem érdekesek! De hát nem tudja, mit jelent, ha egy ilyen vízfejű figurát állítanak épp a tanácselnök ablaka alá? Én pontosan tudom, mit beszélnek rólam az emberek. Miért nem állítanak a gyerekei hóembert például Adenauer ablaka alá? Mi? Ugye, hallgat? Ez a hallgatás mindent elárul. Én ebből levonhatom a megfelelő konzekvenciákat.

A „konzekvenciák” szó hallatára a kövér ismeretlen fölállt, s körülnézve, lábbujjhe- gyen kilopózott a szobából. Az ablak alatt ismét felcsendült a száncsengő, s lassan halkulva a távolba veszett.

— Igen, kedves uram, ajánlom, fontolja meg a dolgot — folytatta az elnök. — Ahá, és még valamit. Az az én magánügyem, hogy kigombolkoz- va járok odahaza. A maga gyerekeinek, nem áll jogában tréfálkozni ezen. Azok a gombok a hóemberen, a nyakától a talpáig, ugyancsak kétértelműek. S én mondom magának. akár nadrág nélkül is járhatok otthon, ha kedvem tartja, s a maga gyerekeinek nincs hozzá semmi közük. Ezt jegyezze meg magának jól.

A vádlott előhívta gyerekeit a sarokból, s követelte* hogy ismerjék be rögtön: az elnök úrra gondoltak, amikor azt a vízfejű hóembert odaállították a tanács ablaka alá* s azért nyomtak rá gombokat a nyakától a talpáig., hogy tapintatlanul csúfot űzzenek ama tényből, miszerint az el* nők úr kigombolkozva jár odahaza.

A gyerekek zokogva, köny- nyeket ontva bizonygatták* hogy a hóembert csak úgy, a maguk mulatságára csinálták, minden hátsó gondolat nélkül. De azért a biztonság okáért az apa büntetésből nemcsak a vacsorát vonta meg tőlük, s a sarokba állította őket* hanem le is térdepeltette a kemény földre.

Még néhányan bekopogtak ezen az estén, de a házigazda már nem nyitott ajtót

Másnap elmentem a kertjük mellett, s láttam kint a gyerekeket. Nem engedték meg nekik, hogy a téren játsszanak. Épp azon tanakodtak, hogy milyen játékot válasszanak:

— Csináljunk hóembert —* javasolta az egyik.

— Eh, olyan közönséges hóembert? Az nem érdekes — mondta a másik.

— Akkor csináljuk meg hóból azt a bácsit, aki újságot árul. Csináljunk neki vörös orrot. Azért vörös az orra, mert pálinkát iszik. Ö maga mondta tegnap — jelentette ki a harmadik.

— Eh, én inkább csinálok szövetkezetei!

— Én inkább megcsinálom az elnök urat, az olyan vízfejű. S gombokat is csinálhatunk neki, mert kigombolva jár.

A gyerekek civakodni kezdtek. Végül elhatározták, hogy megcsinálják sorjában mindet.

Nagy kedvvel láttak munkához.

lakából a térre, s mit látok? Hóembert építenek teljes lelki nyugalommal.

— Ö. arról a vörös orról van szó? — kérdezte az apa találékonyan.

— Az orra nem érdekes, de képzelje csak el. előbb csináltak egy nagy gömböt azután egy másodikat, végül egy harmadikat. és aztán? Ezt a másodikat az első tetejébe rakták. s a harmadikat a másodikra. Nem felháborító?

Minthogy az apa nem értette. mi á felháborító, az elnök még idegesebb lett.

— Hogyhogy? Hiszen világos, hogv mit akartak ezzel kifejezni. Azt akarták kifejezni, hogy a községi szövetkezetben tolvaj tolvaj hátán nyüzsög. De ez rágalom. Még ha az újságban közölnek ilyesmit, akkor is bizonyítani kell. hát még ha így közhírré teszik, a főtér kellős közepén. — De 6. az elnök, tekintettel van a tettesek zsenge korára és meggondolatlanságára. Nem kíván helyreigazítást, csak hogy többé ne forduljon elő ilyesmi.

A gyerekek, mikor megkérdezte az apjuk, hogy a hógömbök egymásra rakásával csakugyan azt akarták-e kifejezni, hogy a községi szövetkezetben tolvaj tolvaj hátán nyüzsög — fejüket rázták, és sírva fakadtak. De azért a biztonság okáért büntetésül az apjuk sarokba állította őket.

De még ezzel sem fejeződött be a nap. Odakint száncsengő csilingelt, majd hirtelen elhallgatott, épp az ő házuk előtt Egyszerre ketten kopogtattak az ajtón: az egyik egy kövér, bundás ismeretlen, másik maga a községi tanács elnöke.

— A gyerekei ügyében jöttünk — jelentették be kórusban a küszöbről.

Az apa már megszokta az efféle látogatásokat, így hát hellyel kínálta vendégeit. Az

mert különben nem lesz belőlük ember. S nem is merészelt volna eljönni, ha nem lenne tekintettel a gyerekek érdekére. Pedagógiai szempontból. Amiatt a sárgarépaorr miatt, amit a hóembernek csináltak a gyerekek. Hogy vörös. Neki. az újságárusnak, épp ilyen vörös az orra. Mert megfagyott. Nem a pálinkától. a világért sem. De hát illik-e így nyilvánosan kicsúfolni az ő vörös orrát? Azért kéri, hogy többé ne forduljon elő ilyesmi. Csak úgy, pedagógiai szempontból.

Az apa nagyon szívére vette az újságárus észrevételét. Csakugyan. a gyerekeknek nem szabad gúnyolódniok. még akkor se, ha valakinek vörös az orra. Ök még nem értik ezt. Előhívta a gyerekeket. s az újságárusra mutatva, szigorúan megkérdezte:

— Igaz. hogy erre az úrra gondoltatok, s azért csináltatok a hóembernek vörös orrot?

A gyerekek ugyancsak elcsodálkoztak: először meg sem értették, miről van szó. Mikor végre fölfogták, azt válaszolták. hogy szó sincs róla.

De az apa a biztonság okáért büntetésből nem adott nekik vacsorát.

Az újságárus megköszönte és elment. Az aióban találkozott a községi szövetkezet elnökével. Az elnök üdvözölte a ház urát. aki nagyon örült, hosv ilyen köztiszteletben álló személyét fogadhat házában. Mikor az e’nök meglátta a gyerekeket. összeráncolta homlokát. * rájuk förmedt:

— Jó. hosv látom ezeket a csibészeket! Rövidebh oőrázra kell. hogy fogja őket! Kicsik még. de annál szemtelenebbek Kinézek m.a a raktárunk abEzen a télen j^nyj hó hullott, hogy kívánni se lehetett volna többet.

A téren hóembert építettek

; a gyerekek.

A tér igen nagy volt, sok- [sok ember járt rajta naponta, j Számos hivatal ablaka nézett ! a térre. S a tér föl se vette,

! nyugodtan terpeszkedett ma- ! gában. Ennek a térnek a kel- í lős közepén nagy lármával és ; ujjongással mulatságos figu- I rát csináltak a gyerekek a hóból.

Először egy hatalmas gömböt formáltak. Ez volt a hasa.

I Azután egy kisebbet: ez volt í a melle meg a háta. Végül | egv még kisebbet: ez lett a feje. Fekete széndarabkákból csináltak neki gombokat, hogy be tudjon gombolkozni, a nyakától a talpáig. Az orra sárgarépából volt. Vagyis egyszerű, közönséges hóember volt,

| amilyen tízezrével születik j évről évre az országban, ha [ elég hó esik.

í A gyerekek jól elszórakoz- ! tak vele. Nagyon boldogok í voltak.

; Mindenféle ember ment ar- ; ra, megnézték a hóembert és \ tovább mentek. A hivatalok J működtek, mintha mi sem töretén t volna.

; Az apjuk nagyon örült, hogy \ a gyerekek kint hancúroznak \ a friss levegőn, hogy rózsás ^ lesz tőle az arcuk, s megnő az i gvuk.

4 ám este. mikor már mind í otthon ültek, valaki kopoghatott az ajtajukon. Az úiság- ^ árus volt. akinek ott volt a á bódéja a téren. Bocsánatot ^ Vért. hogy ilven későn alkal- 4 Tiatlankodik. de kötelességé- 4 •'"k érezte, hosv közölje ész- ij "pvételeit az. apával. Mert bát ^ a gyerekek, mint tudnivaló. i. még kicsik, s vigyázni kell.

f

í Slawomir Mrozek:

í GYEREKEK

l KRÓNIKA

\ AJÁNDÉK A FA ALATT

\

it A karácsony az ajándékozás ünnepe. Most méginkább.

fi mint húsz évvel ezelőtt. Mert akkor, ha tellett is aján- $ dékra, értéktelen apróságokkal ajándékozták meg egymást az í embereik. Legalábbis az emberek többsége — a hárommillió í koldus országában. Ma azonban... í

4 Nem ismerem még az ünnep előtti hetek kereskedelmi forgalmának a statisztikáját, de azt hiszem, nem túlzók, amikor it azt állítom, hogy ebben az országban minden emberre több % száz forint értékű ajándék jutott ezen a napon. Nemcsak azért.

\Imert összehasonlíthatatlanul jobban élünk, mint két évtized- % del ezelőtt, de azért is, mert nincs a szeretetnek szebb megnyil- if vánulása annál, mint amikor odatesszük a feldíszített, csillogó,

% gyertyafénytől ékes fenyőfa alá a kedveseinknek szánt ajándé- 'j kokat. Es ez jó dolog.

$

í lf a este a kfirszerenyebb ajándék is értékessé válik, mert a if Ti fenyőágaikkal díszített papírburkolat mögött ott dobog !

egy kicsit a szívünk is, az enyém, a tied, mindenki, aki ma ! j ajándékot adott. S ez még akkor is megszépíti, kedvessé teszi ; £ az ajándékot, ha az nem is szívünk szerint való, ha másnak ; £ jobban örültünk volna. í

K *

4 De hogyan lesz holnap, holnapután, ha már szürkül az ün- ! £ nepek fénye s a szeretettel fogadott ajándék csupán egv tárgy ;

marad? Nem arra gondolok, hogy egy másfajta cipőnek, egv i % másmilyen ruhának jobban örültünk volna, inkább azon mór- ! í fondírozok magamban, hogy mi lesz azokkal az értéktelen (de \ £ nem olcsó!) ajándéktárgyakkal,giccses hamutállal, művészieden \ if porcelánfigurával és hasonló csecsebecsékkel, amelyek ugyan í i, még csak ma este kerülnek a fenyőfa alá. de amelyekről már í ^ most tudom, hogy sok bosszúság és méreg okozói lesznek. Pe- \ (, dig jószándékkal vették meg azokat és őszintén kívántaik, \ \ hogy öröm fakadjon azoknak az arcán és a szívében is. akiket j megajándékoznak velük. Mégis ... Valahol hiba csúszott az ! | őszinte jószándékba. Talán akkor, amikor nem sokat töröd- < j tünk saját ízlésünkkel, s megvettük azt, amit éppen meglát- j if tunk a kirakatban, vagy amit éppen elénk tett. mondhatnám \ ^ úgy is, „ránk sózott” egy élelmes eladó. Vagy amikor magunk- \ nak is tetszett a megvásárolt ajándéktárgy, mert pontosan ; ilyenről ábrándozott az anyánk vagy nagyanyánk ■— s csak j éppen arról feledkeztünk meg, hogy az már húsz vagy éppen ! negyven esztendeje volt új, s modernnek számító, de azóta — í ha tetszik, ha nem — régen eljárt fölötte az idő. Vagy azért. ■ mert ilyen giccses, elavult ajándéktárgyakat osztogatták a hi- j vatalban a jól dolgozóknak és az ünnepélyes átadáskor min- j denki mosolyogva mondott érte köszönetét.

■

Sok oka lehet még annak, hogy az ajándékozás öröme : gyakran a visszájára fordul. Oka lehet a kereskedelem is. i amely terjeszti ezeket a művészieden ajándéktárgyakat, de ! okai vagyunk — ha nem is közvetve — mi népművelők, akik ; még mindig keveset gondolunk arra és főleg keveset teszünk,; hogy megértessük: nem minden művészi, amit árusítanak, s : nem minden érték, ami tarkán csillogó, r- ...... - J

rpalán, ha az elkövetkező esztendőben többet törődünk a : * közízlés formálásával, alakításával, jövő karácsonyra ] kedvesebb bosszúság kerül a karácsonyfák alá tett ajándékcso- \ magokba. j

INGRID BERGMAN visszátért Itáliába! — adta hírül az olasz sajtó. Telefonszáma után két napig kutattam. Újabb három napba került, amíg a Cinecittá egyik bárjában — a forgatás szünetében — szót válthattunk. A világhírű svéd színésznő. Rossellini, a nem kevésbé világhírű olasz rendező elvált felesége, tizennégy év után búcsút mondott Hollywoodnak.

— Elég volt — jelenti ki keserűen. — Maguknak, európaiaknak fogalmuk sincs, micsoda hajsza az ottani filmvilág. Reggeltől estig és es,tétól reggelig: munka. Mindent a fiimvállalkozó érdekeinek kell alárendelni. Magánélet? Csak a külsőségek kedvéért. És egyetlen isten a pénz. Ami pedig ezt szolgálja: a publicity. Az állandó nyilvánosság. Naponta teljes oldalak a lapokban. Képzelheti, mennyi sületlenség! Ha pedig valakiről két centivel kisebb kép kerül az újságba, vagy netán valamivel kisebb terjedelmű cikk, a vállalkozó rosszallóan csóválja a fejét.

Elgondolkozik.

>— Elhiszi nekem — kérdi

. hogy Hollywoodban egy ajtót nem nyithattam ki sa-> játkezűleg? £s ami még en-j nél is borzasztóbb: nem me-i hettem be egy üzletbe isme-] retlenül, hogy csak úgy kedvem szerint böngésszek. Ha pedig egy filmsztár csomaggal a kezeiben megjelenik az utcán, az egyenesen szentség- törés.

Nagyot kortyol a cimzámó- bóL

— Most ennek vége. Itt végire jól érzem magamat.

— Érdekes feladatra vállalkozott ...

Szép hosszú, szőke haját kissé indulatosan hátraveti.

— Talán nem tartja nekem való szerepnek Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása című darabjának címszerepét? Rendkívül izgalmas szerep. Hala Bernhard Vidd rendezőnek és Anthony Quinn-nek, filmbeli partneremnek, azt hiszem, a mozilátogató közönség elégedett lesz a produkcióval.

Fiatal színésznők zajos csoportja telepedik mellénk.

— Mi a véleménye az új művészgenerációról? — kínálkozik önkéntelenül is a kérdés.

Bánatosan mosolyog.

— őszinte legyek? Nem nagyon ismerem őket. De egyet mondhatok: a hivatásunkat valamikor övező illúziónak

vége. Befellegzett a szakmai iránti lelkesedésnek, a művé-! szét iránti önzetlen rajongás-; nak. Ma csak a pénzre, a; karrierre gondol a színészek: többsége, amikor kigyúlnak aj jupiterlámpák. Mi a szere-; pet szenvedélyesen szerettük.! Azért játszottunk, hogy játsz-: hassunk. Ma azért játszanak, hogy gyűljék a bankbetét. Az üzlet hadat üzent a művészetnek.

KESERŰEN LEGYINT. Ideje más témába kezdeni.

— Hogyan lett színésznő?

Arca ismét ragyog.

— Ilyen pici lány voltam — mutatja —, de már színész akartam lenni. Később aztán ebből sok kellemetlenségem támadt. Magasabbra nőttem, mintsem kellett volna.

Már nevet.

— Képzelje, az unokatest-^ véreim mindig frocliztak: i, „Ingrid, égimeszelőre nincs i, szükség a színpadon!” Nagyon $ bántott a gúnyolódásuk. Ver-^ seket tanultam és az első kö- zönségem játszótársaimból j! verbuválódott. Ha szavaltam, elcsendesedtek. Talán még azt ^ is elfeledték, hogy fejjel ma-J gasabb vagyok, mint ők.

Egy pillanatra elhallgat, az- £ tán csendesen folytatja.

— A drámát pedig — úgy j érzem — nem én választót- i, tarn. Az választott engem, i. Valóságos lelki kényszert t éreztem, hogy drámai szere-1 pékét játsszak. Nélkülük —^ boldogtalan lennék.

MARIS KERESIK, kezdő-^ dik a forgatás. Gyorsan bú- j csúzik. Hófehér kosztümjére ^ csibészesen ráteriti a keppet. i Egy igazítás a széleskarimájú í kalapon, aztán villámgyors J mozdulattal elő a tükröt: \ rendben van-e a smink. És j már siet is. Fejedelmi terme- \ tét csakhamar elnyeli a Cine-} cittá, az irdatlan nagy római \

filmváros nyüzsgő tömege. í

í

Gyapay Denes j

..........................................................................\

BOLDOG KARÁCSONYT!