Pest Megyei Hirlap, 1963. december (7. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-24 / 301. szám

10

rest

UECíPt

'^Míríap

J9«3. DFC^MBFR 24. KEDD

BÉKESSÉG A JÓAKARATÉ EMBEREKNEK

A karácsony legmélyebbre nyúló gyökérszálai kétségkívül a betlehemi legendához nyúlnak vissza, a jászolhoz, amelynek szalmáján egy kisded fekszik, körülötte barmok, s fölötte a minden népekhez, tehát a földkerekség minden népéhez biztató üzenet a békesség üzenetét küldő ama betlehemi csillag. Faji és minden más megkülönböztetés nélkül.

A jászolban pedig az Ember fia, az eljövendő nagy Forradalmár, aki a rabszolgaság idején elsőnek hirdette meg a Megszabadítást, aki, midőn férfiúvá serdült, korbácsot ragadott, s úgv űzte ki a templomból a kiufárokat, aki szembeszállt kora „írástudóival” és dogmatikus főpapjaival, s aki még legnagyobb dicsőségében is olyan alázatos tudott maradni, hogy szamárháton vonult be a meghódított Jeruzsálembe, hogy alig néhány nap múlva két lator között haljon kín- fcalált a Koponyák hegyén, s ezzel minden későbbi idők forradalmárai számára megteremtse a nagy szimbólumot: a nép felszabadításáért csak testben lehet meghalni, a lényeg megmarad, s tovább hullámzik új, szép 'harcokra biztatón.

Még kétezer esztendő sem telt el azóta, hogy az emberiség egyik legszebb legendája megszületett, a legenda, amely dialektikusán egybe- szövődött a valósággal, s amelynek kétezer év előtt még példaképpen kellett szólnia, hogy legbensőbb lényegét megértsék. de épp azért, mert jelképesen kellett szólnia, ezer és ezer alkalmat adott arra. hogy nemcsak ellenfelei, hanem követői is meghamisítsák, sőt ne csak meghamisítsák, hanem meggyalázzák.

Mert szerte a. világon még-. - hamisítják, sőt meggyalózzák még ma is és elsősorban olyanólt. akik — hogy krisztusi példaképpel éljünk —. juhoknak képében közelítenek, de bévül ragadozók, s a nagy emberi eszme, a teljes egyenlőség, vagyonközösség és végleges békesség ellenségei.

*

A jóakaratét embereknek hirdetett karácsony ünnepe békességet kétezer esztendőn át, s bizonyos, hogy azoknak szól az eljövendő évezred is. S hogy a rosszakarat, a vagyonszerzés telhetetlen- sége, az embermilliók kizsákmányolására való töIRTA: CSUKA ZOLTÁN

Aprily Lajos:

TÉLI RABLÓ

Fehér virág a fákon: zúzmara.

S gyermekkorom azúrkék madara a fehérségből sűrűn látogat: viszi a száradt szilva-roncsokat.

Nesztelenül száll, alattomosan, s ha csent, visszavitorláz okosan.

— hadd tisztogassa alvó kerti fám —.

Most szajkó úrral nincsen is vitám de ősszel volt. Mert vitte a diót. s fumigált minden kérő szót s szidót.

Azután lopni kezdte gesztenyém, s hiába érveltem: „Hohó: enyém!”

Ha nappal űztem, hajnalban rabolt és mindennap mohóbb étvágya volt.

„Ez mégis sok!” — gondoltam — meglesem, mikor az éber fényű nap hanyatló.

Jött, meglapult, tó én erélyesen így fedettem meg: „Te gyönyörű rabló!”

\ C^^XXXXXNX^^XXVXXXX\XXXXXX^^XXXXXVXXXXXXXXXN^XXXXXX\XXXXXXX^^XXXXXXX^^^^v^X^XXXVNNN^X^^3®

ságot. amely csak akkor köszönthet erre a földre, ha a karácsonyok családias hangulata. szeretete és béke- vágya állandósul.

Néhány héttel ezelőtt egy idős asszony szállt fel velem együtt az autóbuszra. A közelgő ünnepről beszélgettünk. Elsírta magát. Egyedül él, hatvanöt éves, a férje meghalt, a fia Ausztráliába vándorolt. „Csak tíz fillér értékű ajándékot kapnék valakitől”, sóhajtott és csodaváró szemmel tekintett rám. „Tudja mit jelent ajándékot kapni?” — ezt már csak szomorú, kódfátyolos szeme mondta, de megértettem így is, még nagyon sokat kell tennünk azért, hogy az ünnep fénye beragyogjon minden ház ablakán.

★

Az idei karácsonyi készülődés a Rókus kórházban ért. pontosabban a Pest megyei Tanács kórházának egyik szobájában. Szinte karnyújtásnyira reggeltől késő estig vé- geszakadatlan folyamként árad. hömpölyög a vásárlók tömege, be és ki a Corvin Áruház kapuján. S én innen, a betegszobából úgy nézem ezt a karácsonyi ünnepekre az ajándékozás lázával készülődő világot, mintha valami különös akvárium békés nyugalmából pillantanék ki a szüntelenül zúgó, kavargó ember- folyamra, amelynek moraja és színes kavargása és mindazonáltal olyan fegyelmezett, ritmikus és törvényszerű, hogy a járművek dübörgésén a hömpölygő emberáradat zsivaján túl a fül egyre valami megnyugtató szimfónia zengését hallj a.

Mert bizonyára nem a karácsonyi hetek hangulatának véletlene, hogy a vidék csendjétől a főváros legforgalmasabb földrajzi helyére felvetődő „megyei író" mennyire az emberi közösség harmóniájára tajált a négyágyas kórházi szobában egy traktorvezető, egy

K V

Pataki Pál:

vwmwun

erre a pillanatra vártak volna Nem félt attól, mint a többi lány. hoav miután megtörtént a dolog, a férfi odébbáll. hogy másnál próbáljon újra szerencsét. Sándor hűségesebb lett és ragaszkodóbb, s a házasságuk első éveiben sem tudott betelni vele. Hetenként négyszer-ötször is odalopta magát hozzá és addig kedveskedett, udvarolt, hogy még akkor is engedett neki, ha legszívesebben azonnal elaludt volna, mert a napi munkától elcsigázott test csak a jótékony álmot várta Sándornak soha nem tudott ellentmondani.

T

alán ez a túlságos engedékenység változtatta meg Sándort. Már régen nem az a rajongó, szerelmes férfi, aki volt hosszú évekig. Persze. a tovatűnt étiek sok mindenre választ adtak, de azt semmi sem indokolta, hoan az ölelések szenvedélyéből az ölelések megszokása váljon. Régen soha nem tudták még reggel hogy este egymáshoz kergeti őket a vágy. vagy szép álmokat kívánva békésen elalszanak. De egyszerre csak rá kellett, döbbennie hnny nappali életük sokféle törvénye és az évek során kialakult megszokása után megszokássá görcsösödött egész életük Szerda és szombat lett az ölelések napra. Sándorba ez annyira beleidegződött, hogy a hét más nap iáin méa csak meg sem kísérelte a közeledést. Hiába volt születésnap. házassáni évforduló névnap. vagy közös életük más intim ünnepe. Sándor jóéjszakát kívánt és két perc múltra már aludt.

Hosszú ideig nem akarta hinni, hogy Sándor ennyire

megváltozott Nemcsak a szerelemben, egész életében. Az okát kutatta hasztalant. Sándort már nem lehetett kitéríteni a magára kényszerítőit gátak közül. Magában kereste a hibát, de csakhamar rá kellett jönnie, hoav ö semmit sem változott az eltelt évek alatt. Ma is az. aki volt Csak magában lázadó ahoav egyszer. még ismeretségük első hónapjaiban. Sá'ndor találóan meg jegyezte: nem fáklyatűzi csak csöndes lobogás.

Gyakran feltette magában a kérdést: mi értékesebb? A fáklya messzire világító de hamar kialvó fénye, vagy az a tűz. amely csöndesen lobog, de fénye örökké él?

Nem tudott dönteni. Csak a terített asztalt látta men a sarokba állított karácsonyfát.

Ez lesz az első fekete karácsony. pedig odakünn nagy vattanelyhekben hull a hó és fehér bundát húz a fákra, bokrokra, háztetőkre Eddig legalább a lányának élt. De most ha ő is eimenu s p- a történtek után előbh-utőbb bekövetkezik, akkor hogiian lesz tovább? Akkor kit fonjon hörül áradó szeretefévol?

Miért nem úgy él nr rmfér. ahooy elképzelte. Miért van az. bogii az álmaink főkénnél hagynak minket és úmi eltűnnek — egyik a másik után — mintha nem: is tettei, volna. Mintha csak álmodtuk vnlna azt nmi volt.

Ö

sszekuporodott a fotelban,

tehetetlenül az ölébe ejtve két kezét Mozdulata a beletörődés és a lemondás egyesített. fáradt gesztusa volt. Valami visszavonhatatlanul elmúlt az életéből. Valami. ami nem tér vissza többé. soha már..

ipari tanuló és egy fiatal szál lító munkás társaságában. A itt gyógyulásra váró emfcei „csak” ember és semmi mái Éppen ez, az emberi közössé? ben való feloldódás az, ami kü lönös értékké emeli azokna az „egyenáramú” kedvességé akik nem csupán mesterségbő hanem emberséges jóakarattá fűtött hivatásból foglalkozna vele. S ha valami igazán éi demeset fel akar jegyezni it ebben a „megyei” kórházba az ember, jját ezt a szeretette áthatott szellemet érdemes fel jegyezni, amely orvosokat, ápc lókat egyaránt átjár. A jóaka ratot.

■k

December a sötétség hónap ja, a lappangva kúszó téli kő dök, a legrövidebb napol hónapja. Ma már íényözönne tudjuk elárasztani városain kát, s az emberiség legsötétebl földrészeit is. miért ne gyűjt hatnánk hát fényt a még sö tét koponyákban, miért n< győzhetne végre az egész vilá gon a békességre törekvő jó akarat?

Igen, a karácsony fényében csak ez az egy üzenete lehet ; régi legendának ma is: a bé kesség a jóakaratú emberek nek, de csakis a jóakaratúak nak.

Ha csak az emberiség múlt jára, az elmúlt évezredek történetére tekintünk, annak sol szomorú tanulsága alapjár kétségtelenül okunk van a borúlátásra. De ha a szocializmus világméretű megerősödő sere, és árra a következetes tudatos békehercra tekintünk amelyet a világ öntudatos dolgozói egyre következetesebber és állhatatosabb erővel folytatnak, s azokra az eredményekre, amelyeket a békeharc eddig is felmutatott, akkor bizakodással nézhetünk az emberiség további fejlődése elé A világ haladó erőinek, a jóakaratú embereknek állhatatos harca, szilárd összefogása mé' visszaránthatja' ír téboly é,' gyűlölködés .erőinek gyilkolásra felemelt karját.

rekvés, az imperializmus, s másokon uralkodás vé-gys oly sok évszázadon át meghamisította a békés emberek legjobb szándékait, amikor a földkerekség jelentékeny részén már diadalmaskodott a szocializmus, a békére törekvés eszméje. De ez a figyelmeztetés nemcsak nekünk szól, akik őszintén törekszünk a békére, hanem talán még inkább azoknak, akik a „szabadság” jelszavával visszaélnek, a szabadosság melegágyát teremtik meg, s megengedik, hogy hazájukban az emberiség legnagyobb ellensége, a fasiszta szellem üsse fel ismét a fejét, s a gyűlölködés magvát hintse széjjel.

Az a fegyver, amely karácsony küszöbén dördült el Texasban, csak egyetlen volt a hosszú sorozatban, amelv az amerikai elnök meggyilkolása előtt ártatlan színes bőrűek és nem színes bőrűek, sőt gyermekek egész sorát tette el láb alól. Lehet, hogy a tét nem ugyanaz volt, de a szellem egy és ugyanaz, amely a kezet irányította, s ez a szellem közvetlen és szerves kapcsolatban van azzal. amelyet a második világháború utolsó napjaiban Berlin romjai alá szorítottak vissza, amely azonban — s ezt a későbbi események újból és újból bebizonyították —, Berlin bunkerjaiban sem pusztult el végleg, hanem a föld alatt lappangva még ma is él éspedig legerőteljesebben épp abban az országban, amelyben a tőke, az imperializmus szelleme adott neki otthont abban a hitben, hogy az egyre erősödő, s az emberek szívében minden földrészen egyre mélyebb gyökeret verő szocializmussal le 'kell számolni, s csak ez a leszámolás jelentheti az .ő éle t.ben, maradás uka t.

k

A karácsony a szeretet ünnepe. Nincs az évnek még egy olyan napja, amikor a szeretet olyan őszintén és országhatárokat legyőzőn áradna szét az egész világon, mint éppen karácsonykor. Képeslapok millióivá1, kopogtatnak be a postások a házakba, s a fenyőfák, vagy a fagyalágak alatt ajándékok tolmácsolják azt a szere tetet. amely a lelkek mélyén ott lappang egész esztendőben, de ilyenkor elemi erő-: vei tör fel az embereikből, j hogy legalább egy napra, két; napra megsejtesse a világ- i gal azt a nagy-nagy boldog-:

lődtek. Legtöbbször csak any- nyi történt, hogy amikor vacsora után felálltak az asztaltól, az apja megsímogatta Klári arcát és szép álmokat kívánt, vagy játékosan meg- legyintette. hogy a kislánynak már ágyban a helye, azzal elégedetten bevonult a szóiba. mint aki aznapra teljesítette apai kötelezettségét.

Sándor nem volt mindig ilyen. Valaha, amikor még nem voltak házasok sokat álmodoztak arról, ha egyszer gyerekük lesz. hogyan nevelik közösen, ki mire tanítja meg. Csodálatos évek voltak azok — álmodta vissza őket. Pedig valójában keserves esztendőket éltek át. Sándgr már akkor tagja volt a pártnak, dolgozott nappal és szervezett éjszaka, mégis jutott mindig idejük arra. hoav szeressék egymást, megbeszéljék gondjaikat. elmeséljék apró örömeiket és együtt álmodozzanak közös jövő ívről.

Felsóhajtott. Régen volt. talán igaz sem volt

Akkor úgy érezte, nincs méa két ember rajtuk kivid, akik úgy szeretik és megértik egymást, mint ők. Kevés szóval is sokat tudtak egymásnak mondani, de megtanultok beszélni a szemükkel a kezük simogafásával is. lay kérte meg még a házasságuk előtt Sándor arra. honit többé ne légiién semmi titkuk egt/más előtt Mea sem fordult a fejében. hogy visszautasítsa, vagy felháhorodion ajánlatán. Gondolatban már régóta a feleségének érezte magát. S amitől más lány rettegett, vagy epekedö félelemmel várt. az úgy történt meg köztük, olyan természetesen, és magától értetődően, mintha találkozásuk első percétől csak

yt díszes fenyőfa ott álh <

zti sarokban. Alatta ajandé kok. Az asztai is terítve, min den az ünnepre kész. Csal éppen be kellene hozni < konyhából a párolgó hallevest aztán meggyujtani a sok szí nes gyertyát és minden olyat meghitt és bensőséges lenne mint a régi karácsonyok. D< minek hozza a levest, miér lobbantsa lángra a gyertyákat. ha egyedül ül az ünnep asztal mellett?

Klári, a lánya, alia egy órával ezelőtt szólt haza telefonon. nem tudja, mikor jön lehet, hogy csak reggel, mer] az udvarlójával tölti a karácsony estét. Mielőtt méc ocsúdhatott volna első döbbenetéből . Klári kellemes ünnepeket kívánt és letette a kagylót. Kattant a készülék ás ő úgy meredt a férjére. Sándorra. mint aki nem tudja elhinni azt. ami már megtörtént

Amikor nagynehezen kinyögte Klári üzenetét. Sándor felugrott az asztaltól, vette a kabátját és elrohant. Azt mondta, a lányáért megy. megtalálja akkor is. ha akár a föld alá bújik a fiúval Csakugyan megtalálja?

jy lári visszavonhatatlanul nővé érett az elmúlt hónapokban, méa akkor is. ha ők nem akarták észrevenni. Az apja meg különösen nem. Ha nagyritkán ráért — most egyedül a lányomé vagyok — mondta ilyenkor, mintha ezzel akarná levebekelni. hogy sokszor napokig csak a vacsoránál találkozott véle — félrevonultak Klári szobájába, vitatkoztak, civódtak. olyanok voltak, mint két önfeledt gyerek. Az ilyen meghitt pillanatok azonban ritkán ismét-