Pest Megyei Hirlap, 1963. december (7. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-15 / 293. szám

fur »recvei hírlap 1963. DECEMBER 13, VASÁRNAP Ilyen ember a barátom... Fodor Gyurka, ha nagyrit­kán eszembe jutott, úgy buk­kant fel emlékeim mélyvizű tavából, mint egy pöttöm, huncut szemű, örökmozgó kis srác. Aki — bár csak két évvel volt fiatalabb nálam — ke­rek, kopaszra nyírt kobakjá­val. durva posztóból ké­szült, hosszú pantallós. fe­kete, árvaházi egyenruhájá­ban, fürgén kúszott fel hoz­zám. a nagy lakiinak az ölé­be, a városmajori elemi re­formátus vasárnapi iskolai összejöveteleinJ Mert Gyurka, becenevén Mogyoró, amivel csöpp termet« miatt ruház­ták fel, árvaházban nevel­kedett. Özvegy édesanyja kényszerűségből adta őt. a bizony rideg, szigorú intézet­be. Emlékszemrá és tár-1 seira. amikor hétköznapon­ként vége volt a tanításnak és kitódultunk az utcára, milyen vágyakozó szemmel néztek utánunk, akik szaba­don indulhattunk a Kissváb- hegv vagy a. Diósárok irá­nyába csatangolni, télen há­titáskáinkat szánkónak hasz­nálva csúszkálni a síkosra csiszolt, havas lejtőkön. Mert ők, az árvaháziak, nem tart­hattak soha velünk. Suli után azonnal zárt rendben felsorakozva indultak gz in­tézet rideg falai közé, s a legjobb esetben a magas, fe­kete vaskerítéssel körülvett csupasz udvaron futkározhat- tak, persze felügyelet mel­lett. Mi. szüléinknél élő, ott­hon növekvő gyerekek pe­dig birtokunkba vettük a re­gényes környéket: a régi. ví­zivárosi temetőt, az egész Zugligetit. ★ Talán Gyurkában ott szunnyadt a kielégítetlen gyermekkori vágy akkor is, amikor négy éve elvállalta a Dunakanyar fenségesen szép táján, Leányfalun, a SZOT egyik üdülőjének az Építő- munkásnak a gondnokságát. No. de története van, hogyan is jutott ez nekem a tudo­másomra. Mégpedig egysze­rű története. Egyik nap kedves kollega­nőm újságolta: — Magáról beszélgettünk a bátyámmal. <Etgv nőnek ugyanis soha nem lehet őcs- cse!) — Igazán? Nem hiszem, hogy ismerném, bár ki tudja, annyi emberrel volt már dolgom az életben. — No, ő igen jól emlékszik. Együtt jártak a városmajori iskolába. — Hát hogyan hívják? Megmondta, s én azonnal tudtam, kiről van szó. Hát így. És amikor legkö­zelebb utam arra, Leány­falu felé vitt, megkerestem Gyurkát. (Negyven felett már az embert gyakran ha­talmába keríti a nosztalgia, az évtizedek távlatában meg­szépült ifjúkori emlékek után.) Az üdülő irodájában a pöt­töm, kis ..mogyoró” helyett nyúlánk, középtermetű, mo­solygós férfik leltem. Az arca ma is, ha nem is ugyanaz (az idő felette sem járt el teljesen nyomtalanul, ezt kis, jóleső elégtétellel állapítot­tam meg), de ugyanolyan élénk, vidám és kisfiús, mint régen. — Gyurka, te hogy meg­nőttél — ez volt az első cso­dálkozó, s elég bárgyú meg­állapításom. (Mert az ember csökönyösen ragaszkodik a régóta őrzött képhez.) — Ja. öregem — felelte ő — annak, hogy mi együtt koptattuk az iskolapadot, már legalább 32 éve. És tizen­négy éves koromban egyszer­i-e csak el kezdtem nőni. Leültünk, beszélgettünk. Át­rohantunk az évtizedeken, amelyek mindkettőnk számá­ra jócskán mérték a meg­próbáltatásokat, sok bánatot és néha-néha. közben egy kis örömet, boldogságot is. A mi generációnknak kijutott alaposan a történelemből, s bár más utakat jártunk be. jutott bőven abból a tenger­nyi munkából, gondból is. ami nemcsak a saját egyéni életünket, de a társadalomét is olyanná alakította. ami­lyen. Hogy ő a felszabadulás után kommunista lett, s hogy engem is a munkásmozgalom­hoz kötött sorsom, az egyálta­lán nem véletlen; egyenesen következett az árvaházi ár­va gyerek és a budai villa­negyedben felnőtt napszámos fia tudatának formálódásá­ból. — És hogy lettél te üdülő- gondnok? — kérdeztem tőle. (Irigykedve, mert valahogy ezt a foglalkozást olyan csen­des. nyugodt pihenésfélének tekintettem mindig.) Elmondta: a MÉM ŐSZ-bari. az építők szakszervezetében dolgozik már több mint egy évtizede. Négy éve küldték ki ide. néhány hónapra, míg a régi gond­nok helyére megfelelőt ta­lálnak. Addig ilyet nem csi­nált soha — mégis őt hagy­ták itt. Több száz forinttal ke­vesebb fizetéssel, mint amit előző munkakörében kapott. Dupla lakbérrel, mert a pesti lakását sem adta fei. ★ Ebéd előtti pihenőidőben kukkantottunk be a ragyo­góan tiszta, jő ízléssel, mo­dern bútorokkal, szép füg­gönyökkel és értékes festmé­nyek reprodukcióival beren­dezett üdülő klubhelyiségeibe. Ahogyan végigsétáltunk, be­szélgetve a szobákon. Gyurka ide is. oda is köszönt, az asztalok körüli fotelekben ülő, tereferélő, sakkozó, kártyázó vendégeknek. Egyik sarokhoz, ahol félhomály volt, odalé­pett és egy magányosan olvasó nő feje felett fei kat­tin tóttá a kapcsolót. Mozgá­sából. magatartásából kere­setlen. természetes udvarias­ság és magabiztos előzé­kenység sugárzott. Azt kérdeztem tőle, afelől faggattam, ami a legjobban érdekelt: — És mondd, milyenek az emberek? Nem lepődött meg. bár ezt a kérdést nemigen tették még fel neki. Gondolkodott, hogyan válaszoljon, nem volt egyszerű. — Sokfélék — mondta las­san. — Ide a legkülönbözőbb foglalkozásúak jönnek, az or­szág úgyszólván minden ré­széből. S mutatta a vendégkönyvet: most is találtunk bányászt Borsodból, erdészt Sátoralja­újhelyből, az Ujhartyáni Földművesszövetkezetből egy kereskedelmi tanuló kislányt, Nyíregyházáról pedagógust, mérnököt Pestről. kohászt Dunaújvárosból és állami gazdasági dolgozót a Dunán­túlról. — Gyanakodva, bizalmat­lanul jönnek — mondta Gyurka. — A vidékiek nem is­merik Leányfalut és a neve után valamilyen elhagyott helynek gondolják. De amikor . kiszállnak a buszból és körülnéznek, és látják a méltóságteljesen hömpölygő folyót, a Duna­kanyart koszorúként körül­ölelő pilisi és nógrádi he­gyeket, csodálkozva gyönyör­ködnek. Itt az üdülőben a táj szépségén túl pedig, té­len központi fűtés, kénye­lem fogadja őket. Naponta kétféle reggelibő1!, háromféle ebédmenüből választhatnak. Sokan jönnek az ünnepekre, itt töltik feleségestül, csalá­dostul a karácsonyt és a szilvesztert. — És elégedettek? — tettem fel Gyurkának ezt a kérdést, remélve, hogy közelebb visz az előbbihez. — Van, aki igen. van aki nem — felelte s azután mégis­csak engedett kicsit szűksza­vúságából: — Tudod, itt két hétig össze vannak zárva, külö­nösen ilyenkor, télen, az emberek. A munkahelyen hosszú évek alatt nem le­het megismerni annyira egy­mást, mint itt. És elmondta: aki magába- zárkózva jön, azt is feloldja a többiek vidámsága, előbb- utább. így járt egyik kül­földi diplomatánk, aki né­hány nap múlva már érde­kes élménybeszámolót tar­tott üdülőtársainak Indiáról. Pihent itt egy paraszt bácsi, aki fafaragásra tanította, meg PVC-fonalból üvegfonás­ra, úgyszólván az egész tur­nust. Egy fővárosi nagy­üzem főmérnöke két hét alatt olyan ügyes üvegfonó lett... Volt itt egyszer egy idős, valaha híres színész­nő, akii... reggel a szoba- inast, a londinert kereste. Csodálkozott, hogy nincs ilyen:. Mert megszokta, még régen. De sok barátság is szövődik két hét alatt: egy vidéki üveggyár öreg portá­sa egy szobába került eay ^ fiatal mérnökkel. Együtt néz- ^ ték minden reggel, hogyan £ kel fel a túloldalon a . nap, s szopogatták közben a jó fütyülős barackpálinkát. Évek £ óta leveLezmek, s ellátogat- ^ nak egymáshoz. De a leg- ^ szebbek — no nem a futó ka- 2 y landok, hanem az itt bimbód- ^ zó. kiviruló szerelmek. Nem £ egy olyan eset fordult elő, ^ hogy két fiatal itt ismerke- j dett meg. Voltak, akik meg- ^ írták, bejelentették házasság- ^ kötésüket, s olyanok is, akik ^ évek múlva eljöttek együtt ^ ismét, s már hozták — a gye- £ rekaket is. Tavaly történt az í egyik tavaszi turnus alatt, í hogy egy fiú és egy lány £ a tizenkettedik napon, itt, az ' Aprily Lajos: JELENTEM... Jelentein a völgyemből, emberek: alusznak jég alatt a víz-erek. Az árva ház ma senki otthona, elment a fák és rózsák asszonya, sötét ünneplőjébe öltözött s a túlsó hegyoldalba költözött. A nyírfán sír az őszapó-sereg. Sírjon, Ne űzd el, téli ferg-et-eg. \\\\\\\\\\\\\\\\NN\\\\N\^^ Menelaosz Ludemisz: JÓ REGGELT Jó reggelt... Valahol illatozó rózsabimbó, jó reggelt. Valahol csobogó víz, jó reggelt. Valahol daloló erdő, jó reggelt. Pillangók, lombok, madarak, jó reggelt. Tenger mosta szíriek sorvasztó kőbölcsöjéből száll felétek hajnali fohászom könnyes sóhaja. Aprócska szem vágyakozik utánatok, két kicsiny kar, melynek ernyedt öleléséből kihullott a játékbaba. Gyönyörű rózsabimbó és ti ligetek s vizek, bontsa ki szárnyát tündérmesétek. körülzsongva a kedves otthon fájdalmasan távoli fészkét. Felnevet majd örömében és boldogan tapsikol, hiszen csak ötéves még. (Fordította: Boldog Balázs) V\\\\\\\\\\\\\VS\\\\\\^ Kátay Antal: MUNKÁSSZÁLLÁSON Végigsiklik az alkony a tájon, pihen az ész. a gondolat, s a munka dalai elcsendesülnek. A csend hozzásímul az életünkhöz, ágyat vetünk, hol megpihen kéz s a láb, hol munkára ébredünk a mával. Hazaszállnak a gondolatok, s az évek ezernyi színnel változnak széppé megint... Tervek nőnek az alkonyi árnnyal óriássá, s mire ellobban a fény: parányi ponttá zsugorodnak a gondolatok! ^\\\\\\\\’,V\\\\\\\\\\V\\\VvV\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V LEVÉLBETYÁR ravaszságot, az ügyességet, és a hozzáértést. Hiába, asszonyok a csókmű­vészek, és minden művészetek között az iméntit tartom a legtöbbre ... Fogalmuk sincs, milyen izgató egy ilyen ka­land. Az első levél, amelyet én írok... Aztán jön az ő le­vele, amelyben visszautasít. Ekkor már nyeregben érzem magam. Mert azért utasít vissza levélben, azért vála­szol, mert válaszolni akart, mert nem tudott szabadulni szavaim bilincseitől és hát az első válaszlevélben mit tehet mást? — visszautasít. S ez a nem. a szerelem nyelvére le­fordítva azt jelenti, hogy igen. s A Kétszer kettő című angol fii ni vígjáték szere lmeenácia George Chakiris és Jeanette Scot* most várom ezt a nemet. Tőle! Minden idők leg­szebb asszonyától, akinek ké­pét szívemben dajkálom, aki miatt álmatlan éjszakák gyö­törnek, akinek rabszolgája lennék, vagy jobbágya, ha nem ilyen társadalomban él­nénk. De a szerelmi főnököm-, nek elismerem és prémiumért esedezem ... Valahogy ilyes­mit írtam. Szép szavakat, iro­dalmi gondolatokat egy kis könnyed humorral, hogy már a sorokból kicsendüljön, nem aszfaltbetyár az, aki írta, de egy sóvárgó, szerelmes férfi, aki a sors kifürkészhetetlen •akaratából, későn érkezett a nagy találkozóra, s <3 mással indult tovább... De most utolérem és jogomat követe­lem ... Ezt is írtam, mert ez nagyon tetszett nekem, ez a későn érkezés nagyon jól hangzik, s ezt még egyikük­nek sem írtam. — Levele van, Murcsai kar­társ! — riaszt fel a hivatalse­géd hangja álmodozásomból. — Nőcske ..; Nőcske? — kérdi Koroda nyájas kíván­csisággal, hogy orcámpái is beleremegnek, mert nekj so­se voltak kalandjai, csak gye­rekei vannak, öten, és egy fe­lesége, akitől ha levelet kap­nék, kimenekülnék a világból. Eseménytelen életét az én iz­galmas életem tavában szeret­né megfürdetni... — Dehogy, az egyik bará­tom — mondom egykedvű arccal és tettetett nyugalom­mal bontom fel a levelet.., Női írás... Ezt már a boríté­kon láttam. Csak ő lehet. Vá­laszolt. hogy nemet mondjon. Megvagy, kis madaram. Meg­fogott a lép, amelyre gondola­taim. vágyaim mézét kentem. A levél hosszabb annál, amit vártam, mert nemet mondani nem kell majd egy oldal... Na, de olvassuk... És olva­som: ..Kedves hódoló kartársam!” Ezt a hangot nem szeretem. Cinikus, kicsit nagyképű és vállveregető . . . Azt szeretem, ha egy levél így kezdődik: „Uram! Mit képzel rólam . . .” — mért ezeknek a leveleknek ismerem a folytatását. Na. de olvassuk tovább. „...megkaptam számomra hízelgő sorait. Igazán kedves. hogy ilyen szépnek és ilyen jónak, s mi fő, ilyen kívána­tosnak tart. Bevallom, nő va­gyok, s ez jólesett... Isme­retségünknek, sajnos, azon­ban van egy kis akadálya...” Tudom szívem, tudom: a férjed. De hát ez lehet aka­dály? Te is tudod, hogy nem, mert akkor nem válaszoltál volna... „Önnek, hódoló kartársam, meg kell tanulnia helyesen ír­ni. Az álmatlan éjszakában az éjszakát nem ly-nal Írják, ha­nem egyszerű j-vel... Hu­morral két r-rel írandó. így ahogyan itt. van. s nem úgy, ahogyan maga • írta . . . Daj­kálni sem ly. de az amely vi­szont nem j ... A múlt időt kettős tével írjuk, s megfeled­kezett a magyar nyelvben az ikes igék ragozásának szabá­lyairól. tehát: nem eszek és iszok, hanem eszem és iszom... Nem nehéz ezt megtanulni... Két-három év és menni fog a dolog... Addig várok magára örömmel... V., i. Majd elfelejtettem: annak ellenére, hogy férjem testnevelő tanár, örömmel áll rendelkezésére a magyar he­lyesírás szabályainak elsajátí­tásában. Ezt ő üzeni meleg barátsággal...” A gondolat a torkomon c* akadt. Aljas nőszemély, így bánni egy szerelmes fér­fival. Kegyetlen az élet: már a nőkben sem bízhat az em­ber ... Gyurkó Géza M ár napok óta vártam a választ, a vadász izgal­mával, a beteljesülés utáni vágy sóvárgásával. Mert ha válasz jön. akkor már ő is jön. És jönnie kell. Mert : ilyen jó nőt én még nem lát- • tam. És ilyen finomat sem. Kicsit hűvös, méltóságteljes, mit valami királykisasszony, jó, de nem hivalkodó az öl­tözködése és tudomásom sze­rint senkije sincs, csak a fér­je. S ilyen ügyekben a férj a 1 legkevésbé érdekes. A szom­széd osztályon dolgozik, néha látom, amint ellépked a folyo­són, nem néz rám, de tudom, hogy lát és érzi is, hogy lá­tom. hogy nézem, és kívá­nom. Attól nem félek, hogy meg­mutatja a levelet a férjének. Eddig még egyetlen nő sem tette, s miért is tenné? Utó­végre nem rossz dolog még egy becsületes asszonynak sem, ha szerelmes levelet kap, ha érzi és tudja, hogy másnak is tetszik, másnak is kellene, nemcsak a férjének. Ó, is­merni kell a női lelket! Hu- szonegynéhány levélből tizen­ötre jött válasz, s tizenné­gyen jöttek a levél után is, hogy a pecsét is rákerüljön baráti levelezésünkre, de egyetlen férj sem tudott meg semmit Az asszonyok rava­szabbak. mint a lányok..: ; lét határozza meg a tudatot, Ezt jó volt megtanulni a sze- i mináriumon ... Az asszon yi | lét meghatározza az asszonyi j tudatot, az objektív körül- ‘ meny kifejleszti bennük a üdülőben kelt egybe. Szép volt, üdülőtársaiteból került ^ ki a násznép. — Akkor mégiscsak jó ez£ a foglalkozás — jegyeztem ^ meg. ^ — Igen — féLelte Gyurka —, j de mégis, négy év, tudod, ^ nagy idő. ^ — És neked nincs szabad- ■; ságod? ^ — De van. Addig itt helyet-£ tesítenek. f> A szabadságát pedig min- £ dig a fővárosban, méghozzá a £ zugligeti nyomdászüdülőben ^ tölti. (A gyermekkori környék ^ így vonzza vissza évről évre.) j — Azalatt ml vagyunk a vendégek — jegyezte meg. És sokat járnak akkor a leségével színházba, moziba és egyéb szórakozóhelyre. Mert hiába van Itt tévé, rádió, az ^ nem minden, nem pótolja £ Pestet. £ — Erre a néhány évre minr £ dig emlékezni fogok, éle- ^ temnek ez volt egyik legszebbé időszaka — tette még hozzá.; — Hát el akarsz menni? — Igen, kértem, adjanak 'f, más munkakört, bent a szak- fj szervezetben. Tudod, szeret-^ nék még tenni valamit, ami ^ talán több, fontosabb, mint ^ ez. aniit most csinálok. Megértem, hogy négy év £ után elvágyódik. £ De azért ez a táj örökre í magához kapcsolta. Igaz, ezt nem tőle tudtom meg: £ Gyurka nemcsak az üdülőt ^ vezette. Tanácstag Leányfa- ^ lun és a járási pártbizottság £ megbízásainak is becsülettel ^ elegeit tett minidig. Megsze- J rette az itt élő embereket is. ^ — Vettem egy ki® telket, ^ nyolcvan ölet Szentendrén, a J parton, szemben a Pap-sziget-^ tel. Ide felhúzunk majd egy kis víkendházait és jövünk 'j . nyáridőben, minden, héten. Hát ilyen ember az én kis árvaházi barátom, Fodor £ . Gyurka. £ Hetesi Ferenc Pál 'r.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom