Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-03 / 258. szám

1933. NOVEMBER 3, VASÁRNAP HEGYEI-tfírtap JÓKAI NOTESZAI Huszor.hjf barna kis no- ' tesz. .4 vásznak erősen meg­kopott már, gerincükről itt- ' ott lepattogzott a szecesz- sziós aranyozás, egyik-másik szakadozott. A lila tintával írt, apró betűk azonban mégis jól olvashatók, s tisz­ták a ceruzasorok is, a koc­kás lapokon. A Jókai-noteszok történed is érdekes: az irodalomtudó- j sok tudtak a létezésükről, egyiket-másikat ismerték is; közülük több magántulajdon­ban, néhány az Akcdém.a tulajdonában s a Széchenyi Könyvtár kézirattárában volt csaknem száz esztendeig. Most. hegy Jókai összes műveit kritikai kiadásban adja közzé az Akadémiai Kiadó, nagyszabású „nyomozás" in­dult a még ismentlen he­lyeken kallódó noteszok után. Huszonhatot — fáradhatat­lan kuia ással — sikerült is elökeríteni. Az irodalomtudó­sok az összes Művek meg­jelenésével párhuzamosan most dolgozzák fel anyagu­kat. (A noteszokat egyébként a Ráday Könyvtárban őrzi jelenleg Péter Zoltán iro­da lomtörténész.) Irodalmi kincsek, becses ereklyék, egy nagy költő kez'evonását, gondolatainak első szárnycsapását őrzik. Jó­kai minden témáját, ötletét, villanását először kedvelt kis noteszaiba jegyezte fel. Re­gényeinek színhelyét — gyak­ran vázlatos rajzát egy-egy épületnek —, hőseinek nevét, 1 a történet egyes fordulatait. Megilletődötten lapozgatunk a noteszokban. Az első notesz 1853-ból i való. Így következnek egy­más után a feljegyzések: „Klastromba befalazott pár — Lófejü kürt az András- syaknál — A prédikátort a szélső bástyáról dobták le — Nagy terem, roppant kan­dalló, faragott küszöbök, rejtett folyosók...” A fel­jegyzések között parányi, még jól látható ceruza rajz kétajtós kriptabejárat, dom­borművekkel. Hal jórt, merre csapon­góit, milyen meséket szőtt a fantáziája? Az irodalomtörté­nészek szerint ezek a sorok a Sárga rózsa című regé­nyének első vázlatai. Péter Zoltán megjegyzi, hogy A ba­rátfalvi lévita egy-egy ele­me is kiolvasható ezekből a jegyzetekből. Az alkotás fo­lyamata megfoghatatlan, tet­ten érni nemigen lehet az ihletett perceket; Jókai időn­ként elővette, javította, újabb párbeszédekkel egészítette ki az első vázlatokat, átdolgozta a cselekményt, fordított raj­ta, átkeresztelte a hősöket, más környezetbe helyezte az epizódokat... De nem is a filológiai pontosság számít itt — legalábbis bennünket, alkalmi vendégeket most nem az érdekel — hanem e kis noteszoknak a hangula­tai, izei, a nagy alkotóról el­mondott bensőséges vallomá­sai. A római számmal jelzett tizenhatos noteszban — az 1800-as évek dereka táján írhatta, pontos dátum egyik­ben sincs — a prágai vár, a Hradzsin rajza. Láthatólag nagy gonddal, aprólékos tü­relemmel készítette a vázla­tot. Alatta ez áll: Bebek rossz pénzt veret — Prága fából kifaragva — Hotelek a sivatagban — A szolgát el­temették a halott ifjú úrral együtt.. Ebben az időben írta Jó­kai Az élet komédiásait, az Egy az Istent s az Egész az északi pólusig című regényt. Érdekes megfigyelni, a fenti képek, helyzetek — egy-egy cselekmény, emlékező mon­dat, hasonlat formájában — mindhárom könyvben elő­fordulnak. Lapozunk néhány oldalt. Kitűnően olvasható lila tintás írásával a kö­vetkező ál a noteszban: „Milyen lesz ennek a re­génynek a hőse? Hát ha azt előre megmondani lehetne, frei mindentől függ az még... Plió... De talán mégis ameny- nyit már én körülbelül tu­dok róla — olyan ember, aki mindentől fél, még a felhő­től is..S az olvasó, ha kí­váncsi a folytatásra, ne saj­nálja a fáradságot egy pil­lanatra, vegye elő a lőcsei fehér asszony c.mű regényt, 1 lapozza fel az első oldalát, i ott ■ olvasható ez a mondat: „Olyan ember, aki minden­től fél, még a felhőtől is..." j (Lám néha, szerencsével, még­is tetten érhető az alkotás fo- | lyamata.) S itt van a feljegy- ] zés mellett a Bálványos-vár rajza is, magányos dombon omladék-várrom, elhagyott sasfészek. A következő no- ! teszlapon női név: „Herm.n”. I Mellette ismét rajz, ovális j keretben kedves lányarc, ki­csit távolabb egy sor írás: „Ankerschmidt gróf... nem, inkább lovag, , Ankerschmidt i lovag...” Ez nem is rejt­vény, könnyű azonosítani a neveket — Az Uj földesúr a j legismertebb Jókai-regények ; közé tartozik, annak egyik j alakja Ankerschmidt lovag s az ö lánya Hermin. Nzmcszk regényekről, re­gényalakokról, alkotások váz­latairól s a később köréjük j épült művekről tájékoztat- I nak ezek a feljegyzések, ha- j nem Jókairól, az emberről i is vallanak, hétköznapi gondjairól, munkájáról, éle- j téröl. S ezek a részek csep- , pet sem érdektelenebbek, i Sőt. A „hivatalos’’, tehát az írással kapcsolatos jegyze­teket a legtöbb noteszlapon erélyes ceruzavonal zárja le, s alatta „napi” dolgok ol­vashatók. Nézzük meg pél­dául a 19-es notesz ilyen jellegű bejegyzéseit. Körül­belül a könyvecske felénél nyitjuk fel. így következ­nek egymás után a sorok: „A Róza szobájába szappanokat venni. — Virágot vinni Tre- fortnak — Drótot venni at­tól a rabló Komáromytól — Adót befizetni...” E feljegy­zések megfejtése, összefüggé­se világos. Jókai, amikor már svábhegyi villájában lakott, naponta bekocsizott a város­ba, rendszerint a képviselő­házba, a kiadókhoz, a klub­bá. s apróbb háztartási ügye­ket elintézni. Nyilván ilyen megbízatása volt egy alka­lommal szappanokat venni fe­leségének, Laiborfalvy Rózá­nak, aki — főleg életének utolsó esztendeiben — rit­kábban mozdult ki otthonuk­ból. A virágügy megfejté- se: Trefort Ágostonról, az akkori kultuszminiszterről van szó, aki jó barátja volt az írónak, s aki — nem is egy bejegyzés tanúsko­dik erről — több alka­lommal kapott szegfűt, or­gonát Jókai kertjéből. Ko- máromy pedig — ezt Mik- száthnak egyik emlékezéséből tudjuk — Jókai minden háj­jal megkent svábhegyi szom­szédja volt, kereskedőember s az író, ha tőle vásárolt, rendszerint alaposan becsa­pódott. „Jaj. jaj Róza, mit tettél?” — ez a sor olvasható a 22-es notesz első oldalán. S így folytatódik: „Hogyan élek én már örökös háborúban a csirkék miatt?" E sorok megfejtését is egy Mikszáth- írás adja. Svábhegyi szom­szédasszonyuk levágta — té­vedésből — Jókainé kedvenc gyöngytyúkját. Az eset más­nap derült ki, Laborfalvy Róza rettenetesen összeve­szett a szomszédasszonnyal, Jókai pedig, aki szerette a békét és a nyugalmat, kétség beesett a házi perpatvar hal­latán. Ugyancsak Mikszáth- tól tudjuk, hogy a „gyöngy- tyúkperben” végül minden elintéződött, a haragvó házi­asszonyok egy hét múlva megbékültek. E bejegyzés alatt halvány ceruzasorok: „Révai megveszi még egyszer mind regényeim, mind novelláim kiadói jo­gát, ötven évre. No, sokat keres rajta majd a gazfickó, de nem baj. Engem meg is­mét becsap, ahogy szokott: Ehhez felesleges a kommen­tár. „Nagy Miklós megint ná lám járt kéziratáért. Oh, hogy nem kopik le a lába, szegény fiúnak. De most jön eszembe, hogy ez a Nagy Miklós nem is az eszével, ha­nem a lábával szerkeszti a la­pot.” Ezt a mondását, amely e noteszlapokon született, ké­sőbb maga is terjesztette, a pesti irodalmi világ ked­venc anekdotája lett. Nagy Miklós a Vasárnapi Újság szerkesztője volt, s állandóan járta a híres írók lakásait, kéziratokat kért a lapja szá­mára. Ezért írta Jókai, hogy nem az eszével, hanem a lá­bával szerkeszti az újságot. (Egyébként a Vasárnapi Új­ság sok Jókai-műruek volt első közlési helye, s az író is nagyon szerette ezt a „lábbal szerkesztett” lapot.) ,,A Messiást olvasom, Klopstocktól... jaj, minő unalom, nem is olvasom to­vább __” Ez a bejegyzés a 1 4. sorszámmal ellátott kis noteszában található. Igen helytálló kritika, a Messiás a világ egyik legunalma­sabb műve, érthetetlen, ho­gyan tett szert hírnévre a múlt században. „Kenessey és a veszprémiek meghívása Anna-bálra, azt írják, vár az egész ország. Aranyosak, megyek, hogyne mennék, Füredre mindig megyek ...” Az irodalomtudósok hosz- szadalmas, aprólékos mun­kával megkísérlik kideríte­ni, hogy a most egybegyűj- tött noteszok bejegyzései pontosan mikor keletkeztek, mire vonatkoznak, milyen regényeket írt akkortájt Jó­kai. Csukjuk be a noteszokat, tisz­telettel, illedelmesen, hadd pihenjenek tovább, féltve őrzött kéziratok között; azok a halhatatlan művek, ame­lyek e röpke feljegyzések alapján keletkeztek, ma már milliók olvasmányai. Tamás István Alkalmazott vagy tag? A Legfelsőbb Bíróság elvi döntései A termelőszövetkezeti elnö­kökkel, tagokkal, alkalmazot­takkal kapcsolatban több ér­dekes és iránymutató bírói ítélet hangzott el az utóbbi időben. Ezekből ismertetünk néhányat. A termelőszövetkezetekbe átirányított szakemberek tár­sadalombiztosításáról hozott törvényességi határozatot a Legfelsőbb Bíróság. Ebben a következőket mondotta ki: — A termelőszövetkezetek­be átirányított szakembe­rekre vonatkozó rendelet végrehajtásánál egyes me­gyékben a tanácsok terme­lőszövetkezeti csoportokhoz is küldtek dolgozókat, még­pedig elnöki, mezőgazdászi és egyéb feladatok ellátásá­ra. Ezeknek a megyei ta­nácsok végrehajtó bizottsá­gai ugyanazt a jövedelemki­egészítést és egyéb kedvez­ményeket biztosították, mint amelyek a termelőszövetke­zetekben dolgozó szakembe­reket illetik. A tsz-csopor­tok gazdasági megszilárdí­tása és szakszerű vezetése szintén fontos népgazdasági érdek. Az ezekhez történt átirányítások azt a célt is szolgálják, hogy a szakem­berek előkészítsék a cso­portok termelőszövetkezetté való átalakulását. A kor­mányhatározat helyes értel­mezése mellett hiba vol­na, ha a tsz-csoportokhoz irányított szakemberek tár­sadalombiztosítási téren hát­rányosabb elbírálásban ré­szesülnének, mint a tsz- ekbe küldött dolgozók. A rendelkezés célja az volt, hogy az ide he­lyezett szakemberek a munkaviszonnyal járó kedvezményeket ne ve­szítsék el. Amennyiben tehát a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága a tsz-csoportokban elhelyezett szakemberek ré­szére jövedelemkieigészítést biztosít, a csoportba tagként belépett szakembert társa­dalombiztosítási szempontból ugyanúgy kell elbírálni, mint­ha termelőszövetkezetbe lé­pett volna. Egy tsz közgyűlésének ha­tározata a volt elnököt 12 ezer forint kártérítésre köte­lezte, mert autójában a tsz benzinét használta és a ko­csit a tsz számlájára javít­tatta. A közgyűlési határo­zat hatályon kívül helye­zése érdekében a volt el­nök a bírósághoz fordult. A járásbíróság, majd a megyei bíróság a keresetét elutasí­totta és áttette a járási ta­nácshoz, mert úgy látta, hogy vétkes károkozás nem történt és így a határozat­tal szemben a bíróság előtt keresetnek nincs helye. Tör­vényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé ke­rült, amely az alsó fokú bí­róságok végzését hatályon kívül helyezte és a járásbí­róságot új eljárásra, vala­mint új határozat hozatalára kötelezte. A Legfelsőbb Bí­Mintha kicserélték volna ÚJABB EREDMÉNYEK A SZERVEK ÁTÜLTETÉSÉBEN 1 Régi tudományos feltevés, hogy bizonyos szervek átülte­tésével, vagy a szervezetbe való beültetésével meghosz- szabbítható az emberi élet, il­letve az elhasználódott szer­vek helyébe újak ül telhetők. A húszas években Voronov professzor Párizsban ivarmiri­gyek átültetésével próbálta az öregeket megfiatalítani, kísér­letei azonban kudarcot vallot­tak. Napjainkban már jóval előbbre haladt az orvostudo­mány a transzplantáció kér­désében. Ma már tud­juk: Voronov kísérletei azért vallottak kudarcot, mert nem vette figyelembe a szövet- és vércsoportokat, nem kapcsolta össze a miri­gyeket a véredényekkel és ezért a mirigyek idővel fel­szívódtak. Szív- és fejátültetés A század eleje óta folyó kí­sérleteknek több érdekes ál­lomása volt. Oroszországban Kuljatko professzor keltett életre egy szívet szervezeten kívül. A szív, amikor a fizio­lógiás sóoldatot keresztülszi­vattyúzták rajta, egyenlete­sen összehúzódott. Később Krakov akadémikus holttest­ről lemetszett ujjakat előbb kiszárított, majd érrendszerén táplálékot áramoltatott át s erre az ujjak visszanyerték formájukat, s a körmök nőni kezdtek rajtuk. Világhírű kísérlet volt Drju- hemko professzoré: egy kü­lönleges készülékkel, amely oxigénnel telített vért sajtolt a szervezeten kívüli testrész­be, egy levágott kutyafejben bizonyos ideig megtartotta az életet. A tálra helyezett fej az erős lámpafény villanására le- húnyta a szemét, füttyjelzésre hegyezte a fülét és a hangfor­rás felé nézett. Ez mind a század első évtizedeiben tör­tént. Nyegovszkij professzor viszont a második világháború éveiben a klinikai halál álla­potából keltett életre embere­ket. Az izolált szervekkel és az egész szervezet feléleszté­sével végzett kísérletek azon­ban csak bevezetőül szolgál­tak a transzplantáció fejlet­tebb formában való alkalma­zásához. Ilyen előzmények után új fejezetet jelentettek a szerv­átültetési kísérletek történeté­ben Demihov szovjet sebész eredményei. Egy kutya szerve­zetébe beültetett egy második szivet úgy, hogy az az eredeti szív munkájának egy részét elvégezte, sőt, amikor az ere­deti szív működését megállí­tották, az átültetett szí^ telje­sen ellátta a szervezet vérel­látását. A biztató kísérlet után Demihov hozzáfogott a fejátültetéshez. Egyik moszk­vai sebészkongresszuson be­mutatták a kétfejű kutyát. Egy idősebb kutya feje mellé egy fiatalabb kutya fejét varr­ták. Bebizonyosodott, hogy mindkét fej megőrizte sajátos adottságait. A fiatal kutyafej játékos volt, az idős barátság­talan és mogorva. A kétfejű kutya és hasonló kísérletek a fantasztikus mesékre emlékez­tetik az embert. Mégis, ezek­ben a kísérletekben semmi fantasztikus sincs, a fejlődés évein át ez az út vezet az emberen végzett hasonló mű­tétekhez, mellyel amikor szer­vei egy része elkopott, elhasz­nálódott, szervátültetés után „mintha kicserélték volna .. Szervek átültetése állatból emberbe Csillag István, a transzplan­táció egyik kiváló szakértője a várható fejlődés útjával kap­csolatban rámutat, hogy első­sorban az idegen anyagokkal való szöveti pótlás kérdésében még sok a tisztáznivaló. Van néhány olyan szerv viszont, amelynek állatból ember­be való átültetése máris tel­jes vagy részleges sikerrel járt. Az ilyen operációk jelen­tősége ezért is figyelemre mél­tó, mert súlyos betegségek is meggyógyíthatok általuk. Ilyen állatból emberbe átül­tethető szervek egyebek kö­zött a belső elválasztású miri­gyek. Például a mellékpajzs­mirigy hiánya váltja ki az úgynevezett tetániát, ezt a fo­kozott idegingerlékenységgel, görcsökkel járó betegséget. Ezt sikerült élő mellékpajzsmiri­gyek átültetésével megszün­tetni, vagy legalábbis a tüne­teket a minimumra csökken­teni. Belső elválasztású mirigy átültetése sikerrel járt a kóros soványság esetén. Az úgyne­vezett Simmonds-kórnál, bor- júagyfüggeléket ültetnek be a hasüregbe. Előfordult, hogy baleset következtében meghalt ember mirigyét használták fel ilyen átültetésre. Nemi mi­rigyek átültetésével is sokat foglalkoztak mind kísérletek­ben, mind klinikai gyakorlat­ban. A pajzsmirigy átültetése akkor bizonyult eddig a leg­hatásosabbnak, ha magába a pajzsmirigybe ültették. Fogak átültetésével is eredménnyel foglalkoztak. A kivégzett ember veséje A veseátültetés terén is biz­tató kísérletek voltak már. Egyik érdekes ilyen kísérletet öt francia orvos hajtotta vég­re. Egy asszony veséje elégte­lenül működött. A beteg asz- szonyba átültették egy kivég­zett ember veséjét. A műtét a kivégzés után három és fél órával már be is fejeződött. A vese 19 napig kifogástalanul működött. A közelmúltban Angliában teljes sikerrel haj­tottak végre ilyen szervátülte­tést. Marcus amerikai kutató a kísérleti kutya hasüregébe egy másik kutya szervezetéből kioperált szívet és tüdőt ülte­tett át és ezt az átültetett szív-tüdő rendszert életben tudta tartani. A második szív is működött, a második tüdő is lélegzett. Még vakmerőbb kísérletet hajtott végre Ki- csaleer professzor, aki egy műszív gépezettel és műanyag érhálózattal kísérletezett, kí­sérleteit ő is kutyákon vé­gezte. A műtétre került ku­tyák hőmérsékletét 21 Celsius- fokra szállította le. Erre azért volt szükség, mert a lehűtött állapotban az állati szövetek oxigénszükséglete csökken és a műtét alatt mutatkozó oxi­génhiányt át lehet vészelni. Eleinte az erek összeköttetését átmenetileg helyettesítő mű­anyagcsövekkel manipuláltak. Majd, amikor az átültetett szív jól működött — ezt elektro- kardiográfiai vizsgálatokkal állapították meg —, az erek­ből a csöveket fokozatosan el­távolították. A fantasztikus kísérlet sikerült. Mindez azt mutatja, hogy a szervátültetés, ha a tudomány a biológia kérdéseit is teljes mértékben meg tudja oldani, egyike lesz a súlyos betegek regenerálását biztosító orvosi műveleteknek. A „kicserélt’1, az elhasználódott beteg szer­vek helyett úiat kapott ember ma még némileg fantasztikus­ként ható elméletét talán egy évtizeden belül realitásként ismeri meg az emberiség. Kiss István róság döntését a következők­kel indokolta: — Ebben az esetben nem a tagsági viszonnyal kap­csolatban felmerült vita el­döntéséről van szó, hanem a tsz-tag által vétke­sen okozott kárról, ame­lyet megtéríteni köteles. Miután a kár a 300 forin­tot meghaladja, a kártérítés kérdésében első fokon a köz­gyűlés dönt és e határo­zat ellen a bíróság előtt ke­resetet lehet indítani. ‘ A tsz-ek fegyelmi szabályzata értelmében a vezetőségi és ellenőrző bizottsági tagok kártérítési ügyében a döntés első fokon — az összegre tekintet nélkül — a köz­gyűlés határozatára tarto­zik. Mindezekből következik, hogy az alsó fokú bíróságok helytelenül tették át az ügyet a járási tanácshoz, mert . a kérdés elbírálása bírói ha­táskörbe tartozik. Egy mező gazdas ági mér­nököt és egy főkönyvelőt az egyik vidéki tsz-hez irá­nyítottak. Amikor szerződé­sük lejárt, tovább akarták foglalkoztatni őket. A szak­emberek havi 3600 forint fizetést kértek. A közgyű­lés olyan határozatot ho­zott, hogy a mérnök mun­kabérét az elnök jövedelmé­nek 95 százalékában, a fő­könyvelőét 85 százalékában állapították meg, de hozzá­járultak ahhoz, hogy havi 3600 forint előleget vehesse­tek fel. Az elgondolás áz volt, hogy ezt a havi il­letményt mindenképpen meg kell kapniok, de ennél ná- gyobb összegre is lehet igé­nyük, ha a szövetkezet ered­ményesen gazdálkodik. Az eredmény azonban e vára­kozás alatt maradt, a mun­kaegység alapján még hayi 3600 forintot sem 'kaphattak volna, ‘ .**3 a szövetkezet közgvűlé-' se fejenként 14 ezer fo­rint visszafizetésére kö­telezte őket. A határozat ellen mindket­ten a bírósághoz fordultak. A fő vitát, vagyis azt a kérdést, hogy a havi 3600 forint fizetés mindenképpen, járt-e nekik — a bizonyítás adatai alapján — a bíróság javukra döntötte el és ki­mondotta: a szövetkezet ál­tal követelt összeget nem kell visszafizetniük. Nem le­het figyelmen kívül hagy­ni — szögezte le a bíró­ság —, hogy földművelés- ügyi minisztériumi rendelet értelmében a munkaszerző­déssel alkalmazott mezőgaz­dász és könyvelő munkabé­rének megállapításánál ál­talában az állami gazdasá­gokban hasonló munkakört betöltő szakemberek részére járó munkabért kell ala­pul venni s a közgyűlés ré­szükre — a gazdálkodás eredményessége alapján — prémiumot is állapíthat meg. Nem kétséges, hogy az ál­lami gazdaságokban a hoz­zájuk hasonló munkakört betöltő dolgozóikat ugyan­ilyen összegű munkabér il­leti meg, mint amennyit ők vettek fel. De mindettől el­tekintve, súlyos méltányta­lanság lenne annak az ösz- szegnek visszafizetésére kö­telezni őket, amelyet hosszú időn át. mint munkabért vettek fel és létfenntartá­sukra fordítottak. Az adott körülmények között az erre való kötelezés alkalmas vol­na arra, hogy a mezőgaz­dasági szakembereket a tsz- ek részére történő segítség- nyújtástól visszatartsa s ez­zel sértse a tsz-ek megerő­sítéséhez, végső soron pedig a mezőgazdasági termelés nö­veléséhez és népgazdaságunk megszilárdításához fűződő ér­dekeket. A mérnök és a fő­könyvelő nem tagja, hanem alkalmazottja volt a szövet­kezetnek, tehát rájuk a mun­kaviszonyra vonatkozó ren­delkezések irányadók. Mi­vel vitás volt, a bíróság azt is leszögezte, hogv mint vezető állást betöltő dolgo­zóknak, ügyükben a bíró­ság hivatott dönteni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom