Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-20 / 246. szám
1963. OKTOBER 2«. VASÁRNAP P ÍVJ *f£C» Würlap 13 ülpolifci&a feülpolitifea (rfUpolifeiica täS&lkahfja Továbbra is komoly az algériai-marekkéi Az elmúlt hét eseményei közül kiemelhetjük a Macmillan utódlásáért folytatott harcot, Adenauer lemondását ég a marokkó—algériai viszályt. Macmillan lemondása után csaknem egyedülálló küzdelem indult a miniszterelnöki bársonyszékért. Régebben is intrika és manőverezés kísérte az utódlást, de a mostani csaknem páratlan Anglia történetében. Hosszú ideig tartott a küzdelem és ráadásul á politikai húzások és intrikák tetemes része a közvélemény előtt játszódott le. Még a királyi udvar is nyíltan cselekedett, mert erre az alkalomra visz- szatért skóciai birtokáról Londonba II. Erzsébet angol királynő. A közvélemény pedig azt szerette volna, hogy a királyi udvar maradjon kívül a személyes csatározásokon. A ikirálynő visz- szatérése azonban úgy festett, mintha az udvar megpróbálta volna befolyásolni a Konzervatív Párt vezetői közötti vetélkedést. Az idő azonban sürgette az angol politikusokat. A közvélemény elítéli Macmillan t, mert az általános vélemény .szerint, a volt miniszterelnök kedvezőtlen pillanatot választott a visszavonulásra. Hosszú küzdelem után végül is Lord Home kapta meg II. Erzsébet királynőtől a megbízatást: alakítson kormányt. Ezzel a jelenlegi külügyminiszter tehát felülkerekedett vetélytársain, akik közül Butler látszott «i legr esélyesebbnek. Végül is a volt miniszterelnök véleménye alapján jutott a bársonyszék Lord Hóménak, ugyanis azt rebesgetik, Macmillan sohasem szerette Butiért. Miért előzte meg ilyen óriási harc Lord Home várható miniszterelnöki megbízatását? Anglia választásra készül, s a konzervatívok Macmillan gondokkal és balsikerekkel teljes kormányzása után nem sok reménynyel néznek a választások elé A2iért halogatták a konzervatív vezetők ilyen sokáig a döntést, mert attól félnek, hogy az elmúlt esztendőkben a Munkáspárt tekintélye emelkedett. Az a tény, hogy valószínűleg Lord Home lesz Anglia következő miniszterelnöke, ez az angol válsztópolgárok jelentős része előtt tovább csökkenti a konzervatívok már amúgy is megtépázott népszerűségét. A megfigyelők szerint Lord Home formálisan lemond ugyan főrendi rangjáról, ez azonban a lényegen alig változtat: az új ■ miniszterelnök személye aligha jelent előnyt a konzervatívoknak a Munkáspárttal megvívandó választási harcban. kormányát és elmondta programbeszédét is. Ez azt igazolja, hogy nagyjából — főleg külpolitikai síkon — folytatni akarja az Adenauer-politikát. Hangszínben és árnyalatokban azonban némi különbség mutatkozik a régi és az új kancellár között. Erhard kormánynyilatkozatának külpolitikai része valamivel ' reálisabb és higgadtabb. mint Adenauer hasonló megnyilatkozásai. Erhard szólott a német kérdés ügyéről is, ebben a kérdésben azonban teljesen irreális álláspontot foglal el, amikor kijelentette, hogy kormánya semmi esetre sem hajlandó elfogadni olyan enyhülési lépést, amely a Német Demokratikus Köztársaság elismeréséhez vezetne. Ez. az álláspont éppen úgy tarthatatlan, mint Adenaueré. •Nyilvánvaló azonban az. hogy az új kancellár az előbbi kijelentse ellenére is előbb vagy utóbb olyan helyzetbe kerüi, hogy az eddiginél reálisabban értékeli majd a német kérdés megoldásának lehetőségét é.s számol a Német Demokratikus Köztársaság létezésével. Ez ugyanis az alapja a Kelet és Nyugat közötti várható tárgyalásokon a bárminemű megegyezésnek. Erhard kancellár program- nyilatkozata egyel őre azonban arra vall, hogy Bonnban csak személyi, nem pedig jelentős politikai változás történt. rokkói király és Fér hat Abbasz ideiglenes algériai kormányfő kötött. E megállapodások lényege, hogy egyik fél sem ismeri el magára nézve kötelezőnek a gyarmati uralom káros örökségeként érvényben levő határmegállapo- d ásókat. Ben Bella felhívása az ország integritásának védelmére nagy lelkesedést váltott ki a Franciaországban élő algériaiak között is. Az AP jelentése szerint mintegy négyezer Franciaországban dolgozó algériai jelentkezett már a mozgósítási felhívásra. Az első. repülőgép 73 személlyel már el is indult Párizsból Algírba. A többi jeleni kezőt szükség esetén szintén hazaszállítják. Folyíalótínak az amerikai katonai demonstrációk a berlini antósztrádán Az elmúlt héten a marokkói —algériai határon tovább folytatódtak a harcok. Az incidenst a marokkói királyi katonai alakulatok okozták. A két ország között határviták robbantották ki. a fegyveres ösz- szetűzést. 'Marokkó provokatív területi követelésekkel lépett fel és arra pályázik, hogy megszerezze Tindoufot. amely •nemcsak hadászatilas jelentős, hanem gazdaságilag is, mert rendkívül gazdag vasérclelőhely. Algéria higgadtan, de elszántan fogadta a támadást. Kétoldalú tárgyalások kezdődtek Algéria és Marokkó között, ezek azonban egyelőre nem vezettek eredményre, mint ahogy zátonyra futottak különféle afrikai politikusok közvetítő kísérletei is. Nem vitás, hogy Marokkó mögött imperialista erők húzódnak meg. akik arra törekednek, hogy elszakítsák Algéria ásványi limeseiben gazdag részeit és meggátolják e fiatal afrikai köztársaság fejlődését. Minden bizonnyal — elsősorban Párizs áll a marokkói támadások hátterében, mert a francia monopolista körök még mindig nem nyugodtak bele a gazdag stratégiai és gazdasági szempontból fontos észak-afrikai területek elvesztésébe. Jellemző azonban a mai helyzetre, hogy Franciaország nem akar nyíltan fellépni Algéria ellen, hanem faltörő kosként Marokkót használja fel. A fiatal, szabadságukat -nemrég elnyert afrikai és ázsiai államok mindent elkövetnek, hogy elsimítsák az algériai—marokkói ellentéteket és mielőbb helyreálljon a nyugalom. Bonyolult az algériai—marokkói viszály, de ezt a franciáik aligha használhatják fel arra. hogy elveszített észak- aírikai pozícióikat visszaszerezzék. Akár nyíltan, akár pedig burkolt formában tesznek kis érieteket. szembetal ál j ák magúkat'a békeszerető erőkkel. Algériát ugyanis nemcsak a fiatal afrikai—.ázsiai országok, hanem á szocialista államok is támogatják, hogy megőrizhesse nehezen kivívott szabadságát. M. K. Az elmúlt héten amerikai és angol katonai alakulatok számos, tüntető felvonulást rendeztek a Nyugat-Berlint Nyugat-Néme tországgal ösz- szekötő autósztrádán, amely keresztülszeli a Német Demokratikus Köztársaság területét. A Tagesspiegel jól értesült körökre hivatkozva közli, hogy a nyugati megszálló hatóságok hetenként több katonai gépkocsioszlopot szándékoznak felvonultatni az említett autósztrádán. A .,frontváros” vezetői aktívan támogatják ezeket a demonstratív intézkedéseket. Brandt nyugat-berlini polgármester a napokban kijelentette, hogy helyesli a megszálló hatóságok katonai demonstrációit a Német Demokratikus Köztársaság fő útvonalain. Újabb fejlemények Kenyában A Német Demokratikus Küztóme s ágban ma ■• tartják még a népi kamarai (parlamenti) és a kerületi (megyei) választásokat, ösz- szesen mintegy 13 millió választópolgár járni az urnák elé, hogy leadja szavazatát. A népi kamarai választásokra a Nemzeti Front Országos Tanácsa 434 képviselő- jelöltet és száz pótjelöltet állított, a kerületi választásokon pedig mintegy 3000 jelölt indul. Az NDK megalapítása óta a köztársaság lakossága most negyedszer választ parlamenti képviselőket. A CTK nairobi tudósitő- | jónak jelentése szerint a KADU (Kenyai Afrikai De- mokrat'ku Unió) ismét leszögezte: az a szándéka, hogy megossza az országot és Kenya területének egy részét Önálló köztársasággá nyilvánítsa. , E. Khansalrhala. a KADU parlamenti csoportjának elnöke, Nairobiban egy sajtó- értekezleten kijelentette, eddig még nem döntöttek arról, hogy mikor és hol kiáltják ki az önálló köztársaságot. Nairobi politikai megfigyelők hangoztatják. hogy a KADU-párt szakadár kísérlete szöges ellentétben áll azzal a jelenlegi kenyai al-r kotmánpyal, amelynek betar-j tását maga a KADU is követeli. Miniszterelnök: Lord Home Angol lapok az új miniszterelnök kinevezéséről Véget ért a Német Szövetségi Köztársaság életében az „Adenauer-korszak”. A 87 éves kancellár az elmúlt héten végre lemondott. Búcsúbeszédében bejelentette, hogy mint parlamenti képviselő továbbra is aktívan kiveszi részét a politikai életből és szót kér, valahányszor szükség lesz rá. Adenauer az utolsó pillanatig görcsösen ragaszkodott a hatalomhoz, s amíg csak lehetett, húzta lemondását. Jellemző egyébként a leköszönő kancellárra, hogy egyetlen szóval sem említette búcsúbeszédében utódját, Erhardot. A két nyugatnémet politikus között az elmúlt -esztendőben nem volt különösebben jó viszony. Ez azonban el' »sorban személyi természetű ellentét volt. Az utód már összeállította Lord Home szombaton délelőtt felkereste II. Erzsébet angol királynőt, aki kinevezte őt Nagy-Britannia miniszter- elnökének. Ez azt jelenti, hogy a konzervatív kormány volt külügyminiszterének késhegy'- j re menő küzdelem után sike- I rült megalakítani kormányát. ! A szombati angol lapok ál- j tálában fenntartással fogadják Lord Home kinevezését. A Financial Times szerint az a veszély fe.nyeget. hogy a kinevezés méginkább kiélezi az ellentéteket a konzervatív választók körében. A Daily Worker megállapítja: meglepetés és felháborodás közepette kezdte meg Home kormányalakítási kísérletét. Ebben még a tory-ml- niszterek is osztoznak. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Politikai Bizottsága nyilatkozatot adott led. amelyben megállapítja, hogy Lord Home kinevezése az angol nép és demokrácia tudatos megalázása. Az úi miniszterelnök annak a legfelső csoportnak a tagja, amely osztálykiváltságai segítségével évszázadokon át uralta Anglia iparát és politikáját. M't tudhat ez. az ember az angol munkások problémáiról. a munkanélküliek és aggkori nyugdíjasok nyomoráról? Mint fanatikus antikommu- nista támogatta Chamberlain müncheni behódolását Hitler előtt. amint annak idején Hhlert, úgy most a nyugatnémet militaristákat támogatja. Atomfegyvereket hajlandó nekik adni a sokoldalú NATO- haderőben és így közelebb hozná az atomháborút Home kormányzásának minden perce fenyegetés lesz. s kinevezése még tory-körökben is bajokat okoz. Ez kitűnő alkalmat ad az angol népnek, hogy kiseperje a torykat a hatalomból. Az utolsó szó a szuverén angol népet illeti meg. Követeljen mindenki azonnali általános választásokat! — állapítja meg a nyilatkozat. Ulbricht fogadta Gromikót Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöké, Berlinben fogadta Gromiko szovjet külügyminisztert,. áld New Yorkból hazafelé utaz- tábain, pénteken az NDK fővárosába érkezett. Gromiko tájékoztatta Ulb- richtot az ENSZ közgyűléséről, valamint Kennedy elnökkel, Rusk külügyminiszterrel és más államférfiakkal folytatott megbeszéléseiről. Ulbricht beszéde egy berlini gyűlésen Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titHanglemezleéftékelés ? Sok száz lemez között válogathat! Keresse fel a kijelölt szaküzleteket, áruházakat kára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke beszédet mondott a berlini elektromos készülék- gyárban. Beszédében a Német Demokratikus Köztársaságnak Nyugat-Németország- hoz és Nyugat-Berlinhez fűződő kapcsolataival foglalkozott. — Mi készek vagyunk ésszerű megállapodásokra. Ezt bizonyítják pártunk, kormányunk és nemzeti frontunk javaslatai a kapcsolatok rendezésére — mondotta, majd rámutatott: a nyugat-berlini lakosság érdekei megkövetelik, hogy az ottani szenátus kölcsönös megértést teremtsen annak az államnak a kormányával, amelynek szívében a város fekszik. Az- NDK kor- fnánya nem kíván beavatkozni Nyugat-Berlin társadalmi rendszerébe, Nyugat-Berlinneb nem kell megszakítania gazdasági kapcsolatait a Német Szövetségi Köztársasággal, vagy más nyugati hatalmakkal. de be kell szüntetni a Nyugat-Bér'inból a Német Demokratikus K«-.társaság ellen irányuló hidegháborús üzelmeket. nitjóbnlese? — öt halál«« áldozat Burmának készült és próbaút j át végző „Terié’ nevű hajó a Duna jugoszláv szakaszán, Grocka mellett hirtelen kanyarodva felborult és elsüllyedt. Félhivatalos értesülések szerint a balesetnek öt halálos áldozata van: Khin Maung Nyot, Burma belgrádi nagykövetségének titkára és Hla Mon burmai hajóskapitány, aki a hajó átvétele végett érkezett Belgrádiba, valamint három jugoszláv személy. A próbahajózást végző hajón összesen 53 személy volt. Közülük sokan a Dunába ugrottak. A baleset közelében a parton tartózkodó grockai halászok és az ott időző komp személyzete mentette ki őket a vízből. A baleset okának kiderítésére megindult a nyomozás. Hótszázm ilfió írástudatlan felnőtt él a földön Az ENSZ-közgyűlés gazdasági és szociális bizottságának ülésén az írástudatlanság teljes felszámolásáról szóló UNESCO-jelentés előterjesztésével kapcsolatban felszólalt René Maheu. az UNESCO vezérigazgatója. Maheu megjegyezte: az UNESCO adatai szerint a világon a felnőtt lakosság kétötöde. azaz hétszázmillió ember írástudatlan. Ami az iskoláskorú gyermekeket illeti,' 85 afrikai, ázsiai és latin-amerikai országbaji 1960-ban a gyermekeknek csak az 55 százaléka járt iskolába. A jelzett adatokból kitűnik, hogy ha a hely'zet nem változik, az írás- tudatlanok száma évente átlagosan 20—25 millióval fog emelkedni. I Newí Yorkban. U Thant: ENSZ-főtitkár pénteken újból ; tárgyalt mind Algéria, mind ! Mátokká ENSZ-küldőt1 régé- ' ' nek vezetőjével. New Yorvc- j ban az a hír terjedt el, hogy ; esetleg a Biztonsági Tanács i: j 1 összeül a probléma megvitatására. A hírek szerint egyik léi sem zárkózhat el a közvetítő tárgyalások, a határprobléma békés megoldása élők | Mint ismeretes, az Arab Liga I ezzel kapcsolatos rendkívüli j j ülését szombatra hívták össze' ! Kairóba, de Marokkó kérte, hogy a vitát 24 órával halasz- szák el. Raba.tban egyébként : azt is bejelentették; hogy rövt- : desen közzéteszik a megállapodásokat, amelyeket a maAz algériai—marokkói konfliktusról érkező jelentések újabb összecsapásokról, csa- paterősítéseícről és a diplomáciai tevékenység fokozódásáról adnak hírt szombaton. A katonai helyzet eléggé áttekinthetetlen. A nyugati 'hírügynökségek arról számolnak be, hogy mind algériai, mind marokkói részről tovább növelik a harcoló csapatolf létszámát. A marokkói oldalon állítólag mintegy háromezer főnyi katonai erő fejlődött fel a határ hosszában. Algírból hivatalos körök viszont csak annyit közöltek, hogy a harcok tovább folynak. A marokkói tájékoztatás- ügyi minisztérium szerint mintegy 25—30 marokkói katona hait meg az algériai erők állítólagos támadása során, amely attól a körzettől északabbra történt, ahol a harcok eredetileg megindultak. A jelentések. után Hasszán marokkói király drámai hangú táviratot intézett Ben Bella algériai államfőhöz és azt. állítja, hogy Algéria e támadásokkal — amelyeket azonban Algírban cáfoltak — a1 helyi határincidénseket általános konfliktussá fejleszti. Jazid algériai feülönmegbízott 'úton New Yorkba Párizsba érkezett. Kijelentette, hogy bár a katonai helyzet súlyos, a tárgyalások lehetősége továbbra is nyitva áll. Mint mondotta — azért utazik New Yorkba, hogy tájékoztassa az ENSZ főtitkárát és az ENSZ tagállamait a marokkót—algériai viszonyról. A két ország ENSZ-képvi- selője egyébként élénk diplomáciai tevékenységet folytat MA VÁLASZTÁSÚK AZ NDKBAN a szívélyes. Daran íegKor- ben lezajlott megbeszélésen főleg a leszerelésről, a német békeszerződés megkötéséről, a nyugat-berlini kérdés rendezéséről és egyéb, a két országot érintő kérdésekről volt szó. Valamennyi kérdésben a nézetek teljes azonossága mutatkozott meg. A megbeszélés után Walter Ulbricht ebédet adott a szovjet külügyminiszter tiszteletére.