Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-18 / 244. szám

f HIDEG ZUHANY GÖDÖLLŐN Fejér wnetgye—Pest megye 3:0 (0:0} Az előjelek kedvezőek vol­tak, hiszen ifjúsági labdarúgó­válogatottunk tavaly nemcsak Gödöllőn verte meg Fejér me­gyét, hanem Székesfehérvá­rott is diadalmaskodott felet­tük. Ez a sorozat csütörtök délután sajnos nem folytató­dott. A hatodik csoportban idei első találkozóját játszó .válogatottunk megérdemelt vereséget szenvedett Gödöllőn. Gyéren övezték a játékteret, amikor Borzási játékvezető sípjelére Pest megye a követ­kező összeállításban kezdett: Csiszár — Suszter, Balogh, Kölb — Eke, Bajnóczi — Fo- nódi, Bednarik, Boda, Fekete, Jeszenszky. Már az első félidőben meg­mutatkozott, hogy igen veszé­lyesek a képzettebb, jó formá­ban levő vendégek. Ekkoi azonban rossz volt a lövéseik irányzéka, illetve Csiszár több esetben is jó érzékkel hárított. A szórványos hazai lefutások nem jelentettek komoly ve­szélyt, csak a 34. percben Bed- narik lövését tolta szögletre nehezen a kapus. Szünet után a sérült Csi­szárt Gergely váltotta fel, majd később még egy csere történt, az egyébként ügyesen, de megilletődötten mozgó Fo- nódi helyett Bánfalvi lett a jobbszélső. Ebben a játékrész­ben a vendégek nagyobb tu­Tornászválogató Vácott A Pest megyei Torna Szö­vetség Vácott rendezte meg a megyei női válogató versenyt, amelyen szép számmal kép­viseltette magát a két legerő­sebb szakosztály, a Ceglédi Építők és a Pest megyei Sport­iskola. A tornásznők különö­sen felemás korláton és ugrás­ban vívtak színvonalas küz­delmet. Gerendán többen el- idegeskedték gyakorlatukat, így ezen a szeren csak egy­két sportoló ért el jó ered­ményt. A mezőnyből különö­sen Ivicz és Sárik emelkedett ki. Felemás korlát: 1. Ivicz 3,4, 2. Sárik 9 4, 3. Tóth 9,1 (mindhárom Ceglédi Építők). Gerenda: 1. Ivicz 9,45, 2—3. Tóth és Somogyi 9.15 (mind­három Ceglédi Építők). Ugrás: 1. Sárik 9,3, 2.. Somogyi 9,2, 3. Szabó 9.1 (mindhárom Ceg­lédi Építők). Összetettben: 1. Ivicz 27,90, 2. Somogyi 27,40, 3. Tóth 27,25, 4. Kratochwill 27,20 (vala­mennyi Ceglédi Építők), 5. Mézes (Pest megyei Sportisko­la) 25.7, 6. Lovas (Ceglédi Épí­tők) 26,45. A'verseny után a válogató bizottság összeállította a csa­patot, s eszerint a következők képviselik majd megyénket a decemberben sorra kerülő Veszprém—Pest megye via­dalon: Ivicz I, Ivicz II, Tóth, Kratochwill, Somogyi, Laka­tos, Sárik (Ceglédi Építők), Gáli és Mézes (Pest megyei Sportiskola). ★ Vasárnap 9 órakor lesz a Ceglédi Kossuth Gimnázium­ban a Magyaróvár-—Nyíregy­háza—Cegléd városok közötti férfi és női tornaverseny. Kövérné Kerényi Éva BOMBÁK Vasárnap a Végi Fonó NB Il-es kézilabda-csaríaMa fölé­nyes győzelmet aratott Vácott a Komlói Bányász ellen. 27 gól­lal terhelték meg a vendégek hálóját. Rendkívüli lövökedv jellemezte a Pest ■megyeiek játékát. A kétszer 30 perc alatt szinte megállás nélkül zúdultak a bombák... . 7 ' // ti­: J .. Brellos-oomba. A váci csatár ötször bizonyult eredmé­nyesnek. íme az egyik a „kilövés" pillanatában Ez pedig Vértesi-bomba. Az összesen négy gólt szerző csa­tár a már hálóba röppent labda után néz. A kapus tehe­tetlennek bizonyult s a salakon jól látható kapuár nyék közepén ott a labda (Gyimesi felv.) CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó két férfiöltöny, szürke felöltő, szőr­mebéléses mikádók, két ágybetét, konyha- szekrény. mokett sez- lonterito hatszem é­lygS alpakka evőesz­köz. toll és férficipők. Puskin utca 52 alatt. Két pulikutya el- adó Széli utca 19 alatt. Munkásfelvétel! Az ÉM 1. sz. Mélyépítő Vállalat férfimunká­sokat felvesz. Je­lentkezni lehet. Ceg- léíl, Széchenyi út 19. Nagyméretű fikusz és filadentró olcsón el­adó és politúrozott asztal. Cegléd. Kép utca 12 alatt. __________ K isméretű kétaknás kályha eladó, vaska­pu. vasajtó készítését vállalom. Lévai laka- tos, Vécsey 47. szám. 125-ös Csepel motor- kerékpár eladó. Teleki utca 6. alatt._________ H endenburgi szamóca- oalánta kapható. VIII. kér Hajó utca 4. szám ♦ alatt. MÉK járási kirendelt­sége szállítási előadót keres azonnali belé­péssel. Cegléd, Kos- suth Ferenc utca. Értesítés! Műköszö- rűsműhelyemet Kis- faludi utca 6. szám alá áthelyeztem, Szathmáry Károly. Takarmányrépa na­gyobb mennyiségben eladó. Cegléd, Felház utca 39 alatt. EREDMÉNYCSOKOR Az aszódi gimnazisták „félsikere" kézilabdában — NB ll-es kosárlabdásaink győzelme — Röplabdavereség bírói segéd­lettel — A „futóőzlövészet" fináléja — Ceglédi Bányászok „lefelé a táblázaton" - Serdülő vívósiker a Pasaréten Azonnal beköltözhető ház eladó. ni. Csator­na utca 1. szám. Tarkó és Kisérdi A magyar utánpótlás lab­darúgó-válogatott keret szer­dán a Fáy utcában edző jel­legű mérkőzést játszott a BLSZ utánpótlás válogatottja ellen. A keret érdekessége volt: ezúttal zömmel olyan játékosok szerepeltek, akik eddig még sohasem jutot­tak szóhoz, tehát most mu­tathatták meg először, hogy valójában mit is tudnak. így került sor két Pest megyei labdarúgó bemutat­kozására is. Az edzőmérkő­zésre az NB III-as Kartali MEDOSZ csapatának hátvéd játékosa Kisérdi, s a nagy- kátai járási labdarúgó-bajnok­ságban szereplő Farmos együttesének kapusa, Tarkó is meghívást kapott. Az utánpótlás válogatott a BLSZ-keret ellen 4:1 (1:1) arányban győzött. A két Pest megyei labdarúgó az el­ső 45 percben játszott: Tar­kó őrizte a válogatott háló­ját, míg Kisérdi mint bal­hátvéd szerepelt. A hollandiai Enshedeben le­bonyolították a sakk vi iLTbainok i zónaversony 11. fordulóját, ken­gyel Levente ezúttal a bolttár Po- povval mérkőzött és döntetlen eredményt ért el ellene. Lengyel 10 játszmából 7.5 Donijával a me­zőnyben a harmadik helyen áll. Alf Ramsey, az angol labdarú­gók kapitánya kijelölte a világ­válogatott ellen október 23-án pá­lyára lépő angol u-et. A csapat a következő: Banks (Leicester! — ArmXield (Blackpool), Wilson (Huddersfield) — Milne (Liver­pool), Norman (Tottenham), .Moore (West-Ham United) — Paine (Southampton). Greaves, Smith (mindkettő Tottenham), Eastham (Arsenal), Charlton (Manchester United). Az olasz labdarúgó szövetség a válogatott csapatból három hó­napra kizárta Pascuttit. akit a va­sárnapi moszkvai szövi et—olasz mérkőzésen kiállítottak. Bécsi hosszú zongora négyezerért - eladó. Hadházi, Budapest, IX., Angyal utca 9. III. 2. ________________ F elerészben beköltöz­hető ház eladó. Három szoba, két konyha, két kamra, mellékhelyi­ség 716 négyszögöl te­lekkel. Érdeklődni: Nagykőrös, Bállá Ger­gely 8._______________ E ladó ingatlanok a dunaharaszti kiren­deltség területén: Taksony: Két szoba, előszoba, speiz, konyha, üvege­zett veranda, kamra. 70 n-öl telek. Beköl­tözhető. Ara: 80 ezer forint. Szigetújfalu: Két szoba konyha, előszoba, alatta szute- rén. 180 n-öl telekkel. Beköltözhető. Ara: 75 ezer forint. Dunaharaszti: Két szoba, konyha, speiz. fürdőszoba, 150 n-öl telekkel. Beköl­tözhető. Ara: 100 ezer forint. E«y szoba, konyha. Beköltözhető. Ara: 40 ezer forint. 300 n-öl házhelynek alkalmas telek. Ara n-öle: 120 forint. Szígetszentmiklós: Egy szoba, konyha, kamra, 55 n-öl telek­kel. Beköltözhető. Ára: 40 ezer forint. Érdeklődni lehet: Dunaharaszti, Dózsa _______Gy. 1. E ladó sötét nek IV. j. alig használt háló. igényes- is. Nagykőrös, Bokor-dűlő 53. Szuda János. Azonnali belépésre felveszünk szalagfű­rész munkára faipari szakmunkásokat vagy betanított munkáso­kat. Monorf Ke*egvár Kőműveseket és kő­művesek mellé segéd­munkásokat azonnali belépésre, állandó bu­dapesti munkára fel­veszünk. Munkás- szállás van. Tanácsi igazolás szükséges. Utazási költséget nem térítünk, csak a ked­vezményes igazolást adjuk. Jelentkezés: „Április 4" Magasépí­tő és Szerelőipari Ktsz Budapest. VIII., Auró- ra u. 23 Munkaügyi. Két ló és egy gumis­kocsi eladó. Érdeklőd­ni lehet: Cegléd, Bár- sony utca 5. __________ C saládi ház eladó, azonnal beköltözhető, készpénzfizetés elle­nében. Érdeklődni le­het: Vác-Deákvár. Ka­tona J. utca 2. sz. Nagykőrös, Örkényi Útcá V szánaí?1 Mg bel­ső része sürgősen el­adó._______________' Ü zembiztos Mercedes 1,7 olcsón eladó. Cse­rélhető borért is. Nagykőrös Patai u. 10. A Budapesti Kon­zervgyár (Bp.. X., Maglód! út 47.) //• női és férfi segéd­mun­kásokat alkalmaz állandó munkára. Jelent­kezés a munkaügyi osztályon. Azonnali belépésre felveszünk férfi segéd­munkásokat «8 szállító­munkásokat Korszerű munkás- szállás és üzemi étkezés van. Je­lentkezni lehet: ÉM Szentendre! Betonárugyár munkaügyi osztá­lyán. Dózsa György út 34. szám alatt. A Láng Gépgyár felvételre keres: géplakatos, szerke­zeti lakatos, csőla­katos és lemezla­katosokat. Csúcs­esztergályosokat, horizontálesztergá- lyosokat, kompresz. szorkezeiőt, vil­lany hegesztőket, daruvezetöket, for- mázókat és maró­sokat. valamint kőműveseket. Fér­fi segédmunkáso­kat öntödébe és kőművesek mellé. Betanított munká­sokat, darukötöző és villanytargonca vezetőnek. .Jelentkezés: Buda­pest. XI TI. kér., váci ót 152. Mun­kaerőgazdálkodás. A Nagykőrös! Faáru­és OQtiónyzáciftksyár­tó Vállalat gyakorlat­tal rendelkező faipari és gépipari technikust felvesz. Jelentkezés: Nagykőrös. Kecske­méti ót 21 Óvja bútorát szépítse lakását Hozott és általunk adott anyagból bú­torvédő huzat — függöny stb. Pest megyei Ve­gyi és Kézmű Ip. Vállalat. Bp.. IX.. Tompa u. 30. (Páva u. sa­rok.) Tel.: 138—805. Mozaiklapgyártáshoz szentendrei és oda bejárni tudó kör­nyékbeli nődolgozókat azonnalr* felve­szünk. Kereseti le­hetőség: teljesít­ménytől függően. Üzemi étkezés van. Jelentkezés a Szentendrei Beton­árugyár munka­ügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. Azonnali belépéssel felveszünk géplakatos szakmunkásokat sze­relési munkára, vala­mint fémforgácsoló szakmunkásokat és férfi segédmunkáso­kat. Jelentkezés a Szentendrei Kocsigyár munkaügyi osztályán. Szentendre. Eötvös utca 1 szám alatt.. A Szentendrei Kézi­szerszámgyár segéd­munkásokat vesz fel. Jelentkezés: Szentend­re- ízbég, Lenin út 144. Telefon* 219. Azonnali belépésre felveszünk vizsgázott kazánfűtőt, valamint ötéves gyakorlattal rendelkező fémipari marós szakmunkást. ]ei,-otv.ezés: a Szent­endrei Kocsigyár munkaügyi osztályán Szentendre-Izbég. Eöt­vös utca t szám alatt. Mélyfúró Berendezé­sek Gyára, Bp., X., Fertő u. 8. sz. azonna­li belépésre felvesz szerszámlakatos. ko­vács szakmunkásokat és salakozó segéd­munkásokat. Mun­kásszállás van. 1. Sári 2. Kakucs S. Inárcs 4. Bugyi 5. Gyál 6. Alsónémedi 7. Gyón 8. Dabas 9. Dabas szőlő 10. Tatárszeotffv. 6 6 5 6 5 2 2 6 2 2 6 3 — 1 1 1 1 4 1 1 14: 4 9 4 1 1 21: 8 9 4 1 — ll: 6 9 1 4 1 13: 6 6 1 6: 5,6 2 9:14 6 3 4:10 6 4 6:15 3 4 3:17 3 5 3: 5 1 6—1 röplabda Az Nb II. férficsapatunk, a Du­nakeszi Spartacus, látékvezetői se­gédlettel szenvedett vereséget. Mechanikai Laboratórium felvesz alagi és budapesti telepére gyengeáramú elektromérnö­köket és gyakorlott elektrotechnikusokat. Alagi telepre TMK-üzetnbe: géplakatoso­kat, esztergályosokat, villanyszerelőket, szerszámüzembe: harántgyalnst, esztergályost valamint udvari és műhely! férfi segédmunkásokat. Budapesti telepre: mechanikus műszerészeket kísérleti munkára, kazánházba segédmunkáso­kat. Jelentkezés: Budapest VII., Gorkij fasor 25— személyzeti oszt. Telefon: 229—238. Alagi telep: Dunakeszi Repülőtér. Telefon: Dunakeszi 11, Nyolc sportág eseményeiből állí­tottuk össze mai eredmény csok­runkat. BIRKÓZÁS Dunakeszin a József Attila kul- túrotthonban bonyolították le a Dunakeszi Vasutas másod- és har­madosztályú országos kötöttfogá­sú versenyét. Tizenegy egyesület 48 versenyzője lépett szőnyegre. Köztük három Pest megyei egye­sület (Dunakeszi Vasutas, Duna- I keszi 201. sz. ITSK. Ceglédi VSE) j birkózói. A Dunakeszi Vasutas birkózók három, a Ceglédi VSE I sportolói egy helyezést értek el. Lepkesúlyban második Ócsai Sándor (Ceglédi VSE). harmadik Ócsai Endre (Dunakeszi Vasutas). Félnehézsúlyban második Menyes Gusztáv (Dunakeszi Vasutas), : harmadik Báli István (Dunakeszi Vasutas). Győztesek (lepkesúlytól felfelé. S nehézsúlyban nem volt induló): Bolia (Újpesti Dózsa). Eszes (Bp. Előre), Vásárhelyi (Pécs), Jehoda K. (Bp. Honvéd). Krausz (Bp. Honvéd), Gáspár (Újpesti Dózsa). Gombás (Bp. Honvéd). KÉZILABDA Félsikert hozott az aszódi gim­nazisták rajtja a-7 országos közép- iskolás bajnokságban. Az aszódi fiúk és lányok a káli gimnazis­ták ellen léptek pályára a selej­tezőben. A fiúk 14:5 (8:3) arányban győz­tek, a lányok azonban 7:6 (4:3V arányban • kikaptak. A fiúk. mérkőzésén a Pest me­gyeiek minden tekintetben felül­múlták Heves megyei ellenfelüket. A győzelem főrészesei Hóka. Si- ma, Remexnár. Nádaskúti és Tóth Zs.' voltak, a góllövők pedig: Ná­das-kúti (4). Remenár. Sima. Tóth Zs. (3—3) Pintér. A lányok mérkőzésén a jobb lövőkkel rendelkező vendégek megérdemelten jutottak tovább. Reméljük az aszódi fiúgimna­zisták az elmúlt évekhez hason­lóan további szép sikereket érnek el az országos középiskolás baj­nokságban. kosárlabda Nb n-es férficsapatunk. a Cse­pel^ Autó ^ továbbra is megőrizte első helyét a Nyugati csoportban. A Pest megyeiek a Bp. HSC el­len 73:42 arányban győztek. Ellen­lábasuk a Soproni MAFC pedig az MTK felett diadalmaskodott 104:74 arányban, idegenben. Tehát továbbra is a Csepel Autó vezet egy ponttal. Az NB II. női Keleti csoportban Jól halrázik a Nagykőrösi Kini­zsi. Az év folyamán immár meg­szokottá váló vereségsorozat után a hal rá ban sorozatosan szerzik győzelmeiket. E héten a Bp. Fü- SZÉRT-et fektették kétvállra 45:19 arányban. LARDARÜGÄS A Budapest I. ostzály m. cso­portjában szereplő Gödöllői EAC labdarúgói a fővárosban a Törek­véstől 3:1 (1:1) arányú vereséget szenvedtek. A dabasl járási labdarúgó-baj­nokká ff utolsó két fordulójának eredményei: Október 6: Búgva—inárcs 1:2. Gyón—Gyál 3:1, Dabas szőlő—Sári 0:6. Tatárszentgyörgy—Kakucs (el- : maradt, a hazai csapat lemondta : a mérkőzést). 1 Október 13: Inárcs—Gyón 1:0. Sári—Tatárszcntgyörgy 1:0. Alsó- némedi—Bugyi i:i. Kakucs—Dabas 5:0. Gvúl—Dabas szőlő (elmaradt, a vendégcsapat nem jelent meg). A bajnokság állása: Szegedi Juta—Dunakeszi Sparta­cus 3:1 (15:10, 15:7. 5:15. 16:14). Szeged. V: Vigh. Dunakeszi: Rausch. Laczkó, Szi­lágyi. Harkányi. Farkas, Witt- mann E. Csere: Wittmann Szviatkovszki. Az első látszmát 9:0-ról vesz­tette el a Pest megyei együttes. 6 csak a harmadik játszmában tért magához. A döntő játszmát 1obb hajrával nyerte a hazai csa­pat. A Dunakeszi Spartacus negye­dik helyen áll a bajnoki tábláza­ton. Sztrucska József, a Dunakeszi Spartacus vezetője a mérkőzés után elmondotta, hogy a játék­vezető több . téves ítélettel súj­totta csapatát. Véleménye szerint a játékvezető képességei, az e mérkőzésen látottak alapján, nem ütik meg az NB II-es színvona­lat. A játékvezető pedig elismerte, hogy kissé idegesen bíráskodott, rhivel sietett. El akarta érni a négyórás vonatot... SPORTLÖVÉSZET Vasárnap kellemes időben került sor Gödöllőn a futó-őzlöyó ver­seny hatodik, egyben utolsó for­dulójára. Négy klub 12 verseny­zője állt lőállásba. Végeredményben csapatban: a Mátrai MHS győzött 5805 körrel, 2. Miskolc 54Ó3. 3. Gödöllő 4930. Egyéniben: i. Póka János (Mát­ra) 1599. 2. Huszár Endre (Miskolc) 1473. 3. Bakondi Ernő (Mátra) 4468, 4. Tar László (Miskolc) 1401. 5. Vezér György (Gödöllő) 1261, 6. Nagy Károly (Mátra) 1244 kör­rel. A Béke Kupa verseny ezévi győztes csapatának, s az egyéni bajnoknak az MBS országos el­nökségének megbízottja \ osztotta ki a díjakat. teke Az NB ^ n. Keleti csoportjában a Ceglédi Bányász hazai pályán vereséget szenvedett nz utolsó előtti helyen álló Bp. MED osz­tói. A tavaszi csoportelső bizonv már a kilencedik helynél tart. őszi gyengélkedése következtében. 6:2 (2449:2420). 1. SZAK 17 43 194 84 2. ózd 17 44 576 80 3. Kecsk. MAv 17 42 653 74 4. Szegedi P. 16 41 120 70 5. Z. Danubia 17 43 227 69 6. Bn EK A 17 4.2 6X8 68.5 z: Cscpei 17 45 263 68 n. Bn. Vfzm. 16 40 276 66 9. Ceglédi B. 17 42 508 65 10. KTSTEXT 17 43 051 63.5 11. Bp. MEDOSZ 17 42 663 61 12. Kecsk. V. 17 32 643 39 VIVAS A Vasas Pasaréti úti termében serdülő női tőrversenyt rendeztek, melyen huszonketten indultak. A győzelmet a Dunaharaszti MTK vívónőie. Mócsi nverte 7 győze­lemmel. 2. Baranyai (Bp. Honvéd) 5. 3 Mikus (Vörös Meteor) 4 győ­zelemmé!. A milánói San Siro stadionban hetvenezer néző előtt lépett pá­lyára az Európa Kupa győztes olasz Milan a dél-amerikai kupa nyertese, a brazil Santos ellen a Világ Kupáért: Milan—Santos 4:2 (2:0). Góllövők: Amarjldo (2), Trapattoni és Mora. ill. Pele (2). A visszavágót november 13-án játsszak Sao Pauloban. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magvar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottság* és a megyei tanács lapta. Főszerkesztő Bácskai László K3adta a Hírlapkiadó Vállalat Felelő« kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztősé? és kiadóhivatal! Budapest. VTII. Blaha Luiza tér 5- Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—2» Génfrószoba (hívható 20 óráig): 140 447 — Belpolitikai és sport­rovat-* f49—449 — ipari rovat: 141—4© — Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magvar Posta. Elő­fizethető a helvl posta­hivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dH t hónapra 12 forint. Felveszünk 18 éven felüli nő] és férfi dolgozókat konzervipari munkára Vidéki dolgozóknál tanácsi igazolás szükséges. Üzemi étkeztetést biztosítunk, munkásszállás nincs. Jelentkezés szerződés céljából Duna Konzervgyár Budapest X., Gém utca 4. Munkaügyi csoportnál. Hétköznap: 8—15 óráig, szombaton: 12 óráig. dása góllá érett. A 4. percben j a tisztánhagyott Bátai lövése az elmélázó kapusi mellett a jobb sarokba vágódott. Né­hány perc múlva Jeszenszky közelről egyenlítési alkalmat szalasztott el, majd nem sok­kal később ugyanő lőhetett volna gólt, de kimaradt a helyzet. A 24. percben növel­ték előnyüket a vendégek, majd a 32. percben egy be­ívelt Pest megyei szöglet érin­tés nélkül lett a kapus zsák­mánya. Közben a labdával át­lépett a gólvonalon, de még­sem adta meg a bíró szépíté­sünket, szerinte ugyanis Baj­nóczi nyomta a kapust. A fél­idő vége felé állították be a végeredményt a Fejér megyei­ek. Csapatunk kiábrándítóan mozgott a meglehetősen ala­csony színvonalú mérkőzésen. A játékosok helytelen felfo­gásban sokat cipelték a lab­dát, illetve feltűnő volt, a sok I rossz átadás. A helyzetek í alapján a képzettebb, egysé­gesebb Fejér megye megérde­melten nyert. A szomorú 80 perc után Goda Imre edző így emléke­zett az elmúlt évi gödöllői 3:1- es találkozóra: — Akkor olyan jól játszott csapatunk, hogy Fónyadot és Ubrankovicsot meghívták az osztrákok elleni magyar ifjú­sági válogatottba. Nos, a csütörtöki találkozó I után minden bizonnyal egy Pest megyei játékost sem ér ilyen megtiszteltetés. Csupán Csiszár és Kölb teljesítményét lehet dicsérni. — reitter — '

Next

/
Oldalképek
Tartalom