Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-08 / 210. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BI Z O T T S Á G jA F S A MEGYE 1 ‘T Á N Á C S; L A P J A \ VII. ÉVFOLYAM, 210 SZÁM ÁRA 70 FILLÉR 1963. SZEPTEMBER 8, VASÁRNAP Élő, szoros kapcsolat írta : Wr. 3Mihály, a Pest mefff/ei Panaes rh-tithara A tanácsok és szerveik ál­lamhatalmi és államigazgatá­si feladataik végrehajtáséiban igen jelentős gazdasági-szer­vező funkciót látnak el. Nap­jainkban e funkció gyakor­lása tevékenységük egyik fő területe. Az 1963-as év első felén túl jutva, a megyei tanács végrehajtó bizottsága szám­ba vette a gazdasági szakága­zatok területén elért eredmé­nyeket és felmérte az év má­sodik felében előttünk álló feladatokat. A mezőgazdaság területén fontos időszak előtt állunk. Az elkövetkező időben egyrészt gondoskodni kell az őszi éré­sű mezőgazdasági termények betakarításáról, másrészt elő kell készíteni a jövő év me­zőgazdasági termelését. Né­hány fontosabb mutató tük­rében vizsgálva a kérdést, lát­ható: jelentős erőfeszítéseket .kell tenni ahhoz, hogy fel­adatainkat becsülettel végre­hajtsuk. A megyében mint­egy 200 000 kh. területről kell betakarítani a termést, és ■ egyben, számításaink szerint kb. 110 000 vagon termény szállítását kell megszervezni. 166 000 kh. területen kell őszi '.vetést végezni, és ezen belül i. különös gonddal kell mint- 1 egy 118 400 kh.1 kenyérgabo- tna elvetését biztosítani, úgy, •hogy az intenzív búzafajták ; október 5-e és 15-e között, ; a hazaiak pedig október 25-ig • földbe kerüljenek. 250 000 tkh-on mélyszántást kell vé- jgezni november hó 25-ig. A községfejlesztés területén jez évben mintegy 90 millió forint áll a tanácsok rendel­kezésére, községeink és vá- i rosaink szépítésére, fejleszté­Í sére, a lakosság kommunális, kulturális, egészségügyi szük- • ségletei fokozottabb kielégíté- i■ sének biztosítására. Az első 1 félév végéig 41,9 százalékos i tervtelj esítést értünk el, tehát Í a munka zömét az év máso­dik felében kell elvégeznünk, i- A tanácsok költségvetésé­iben is igen jelentős anyagi ( eszközök vannak, amellyel biz­tosítani tudjuk a tanácsi I szervek, intézmények folyama­tos munkáját, a lakosság i szükségleteinek fokozottabb i kielégítését. A megye 1963. >évi összesített költségvetése — ia beruházásokkal együtt — i csaknem 900 millió forint. i'Az első félév végéig a költ- i ségvetés felhasználása 45,9 •százalékos volt, tehát ezen a -.területen is jelentősek máso­dik félévi tennivalóink. : Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez évi gazdasági felada­ttok eredményes végrehajtá­sa is annak függvénye, mi- •lyen tömegszervező munkát •tudunk végezni, mennyiben tudjuk az állandó bizottságo- •kat, tanácstagjainkat, azok ak­tíváit mozgósítani, a lakosságot •bevonni a feladatok végrehaj­tásába 3 A tömegszervező munka te­rületén az első félévben ér­tünk el eredményeket. Ta­nácsüléseink látogatottabbak, mint például az elmúlt évben voltak. Az állandó bizottsá­gok általában a korábbinál nagyobb aktivitással fogtak munkához, és az újonnan megválasztott tanácstagok • igyekeznek eleget tenni a vá­lasztóik megbízásának. Példáu a községfejlesztési tervek első félévi megvalósítása során — a szervező munka eredmé­nyeként — majdnem 5 millió forint értékű társadalmi mun­kát végzett megyénk lakossá­ga. Nagy gondot kell fordítani ezekben a hónapokban a ta­nácsülések előkészítésére. Szá­mos, fontos napirend mellett ebben az időben tárgyalják a tanácsok az 1964. évi költség- vetési és községfejlesztési tervjavaslatot. El kell érni, hogy a tanácsülések behatóan foglalkozzanak ezekkel a kér­désekkel. Ez a cél két irány­ban is előkészítő-szervező fel­adatot jelent: egyrészt a ta­nácstagok mozgósítását, más­részt a napirendek gondos előkészítését. Biztosítani kell, hogy a tanácsok illetékes ál­landó bizottságai a tanács­ülést megelőzően megtárgyal­ják a napirendek anyagát és álláspontjukat ismertessék a tanácsülésen. Jelentős lépést kell tenni előre az állandó bizottságok ellenőrző-szervező munkájá­nak kibontakoztatása terüle­tén is. Különösen fontos most a mezőgazdasági állandó bi­zottságok ilyen irányú aktivi­tása. Ez év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ma már a mezőgazdasági állandó bizott­ságok is széles körben meg­találták helyüket a mezőgaz­daság szocialista' átszervezését követő új helyzetben. Az év hátralevő részében a tanácstagoknak ismét szá­mot kell adniok választóik előtt a tanácsok és szerveik munkájáról, valamint saját tanácstagi tevékenységükről. A második félévi tanácstagi beszámolóikat igen körülte­kintően kell megszervezni. Kettős cél áll itt is előttünk: egyrészt elérni, hogy lehetőleg minden tanácstag tartson be-, számolót, másrészt biztosítani, hogy a lakosság nagy tömegei vegyenek részt a beszámoló­kon. Szükséges, hogy a tömeg- szervező munka során élő kapcsolat, szoros együttműkö­dés alakuljon ki a tanácsok és szerveik, valamint a Hazafias Népfront, a társadalmi és tö­megszervezetek helyi szervei között. A községfejlesztés te­rületén az együttműködés nyomán elért szép eredmé­nyeket meg kell honosítani a tanácsi munka más területein is. A tömegpolitikai, a tömeg­szervező munka nem a taná­csok, az állandó bizottságok, a tanácstagok kizárólagos fel­adata, elsőrendű feladata ez a hivatali' apparátusnak is. Az apparátus igényelje az állandó bizottságok, a tanácstagok, a lakosság segítségét, gazdasági feladatainak végrehajtásában is. Ez évi gazdasági feladataink végrehajtása során szerezzünk érvényt az MSZMP VIII. kongresszusa iránymutatásai­nak: haladjunk előre a szo­cialista demokratizmus kiszé­lesítése útján, tovább mélyít­sük a kapcsolatokat a taná­csok és a lakosság között, a tanácsi apparátus törekedjen széles körben kialakítani a tömegszervező munkastílust. Ily módon tudjuk csak az előttünk álló jelentős gazda­sági feladatokat sikeresen 1 végrehajtani. BECSÜLJÜK MEG JOBBAN A SILÓKUKORICÁT, Megnyílt a zágrábi nemzetközi vásár ELFOGTÁK A VECSÉSI GYZ1KOST A földművesszövetkezeti Az őszi telepítési program: versenymozgalom eredményei 3200 hold Tizenhárom TNSI-tagállcm javaslata a dél-vietnami kérdésben Szombaton délelőtt ünnepé­lyes külsőségek között Joszip Broz Tito köztársasági elnök és még más jugoszláv vezető személyiségek jelenlétében megnyílt a 65. Zágrábi Nem­zetközi Vásár. A megnyitón részt vett szá­mos külföldi vendég, köztük Incze Jenő külkereskedelmi miniszter és Zágor György, belgrádi magyar nagykövet. Az immár hagyományos vá­sáron. amely szeptember 23- ig tartja nyitva kapuit, 23 európai ország, köztük Ma­Áz ENSZ tizenhárom ázsiai, | afrikai és latin-amerikai tag- államának képviseletében Ceylon és Sierra Leone kül­dötte pénteken javaslatot nyújtott át U Thant ENSZ- főtitkárnak. Ezek az országok (Afganisztán, Algéria, Kam­bodzsa. Ceylon, Guinea, Indo­nézia. Mongólia, Nigéria, Pa­kisztán, Ruanda, Sierra Leo­ne. Szomália, valamint Trini­dad és Tabago) kérik: az ENSZ-közgyűlés szep­tember 17-én megnyíló őszi ülésszaka sürgősségi alapon vitassa meg a dél- vietnami helyzetet, ezzel a címmel: „az emberi jogok megsértése Dél-Viet- namban”. Az AP szerint, a közgyűlés előtt a kérdés meg­vitatásának elsődlegessége biztosítottnak látszik. Mint ismeretes, az ENSZ afro-ázsiai csoportja kedden már elhatározta, hogy ennek a napirendi pontnak elsőbb­séget kér. Ceylon küldötte közölte egy hírügynökségi tudósítóval, hogy javasolják a közgyűlés­nek: szólítsa fel Dél-Vietna- mot, a buddhisták sérel­meinek orvoslására. U Thant főtitkárt pedig arra kérik, hogy szükség esetén személyesen lépjen közbe. Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője pénteki saj­tóértekezletén kijelentette: változatlan az az amerikai politika, amelyet Kennedy el­nök hétfői sajtóértekezletén Dél-Vietnammal kapcsolat­ban leszögezett. Az elnök, mint ismeretes, kifejezte azt az óhaját, hogy hajtsanak végre reformot a dél-vietnami kormányban, beleértve az esetleges személyi változáso­kat is. A külügyminisztérium szóvivője cáfolta azokat a „magasrangú amerikai hír­forrásokra” hivatkozó sajtóje­lentéseket, amelyek szerint az Egyesült Államok, beletörőd­ve „vereségébe”, feladta ter­vét. hogy rávegye Ngo Dinh Diem diktátort fivérének: Ngo Dinh Nhunak eltávolítására, a hatalomból, s ehelyett in­kább az együttműködésre al­kalmas lehetőségeket keresi a dél-vietnami kormánnyal. Ngo Dinh Nhu felesége egyébként cikket írt a New York Times szombati számá­ban. Ebben szenvedélyesen megvédte a dél-vietnami kormány politikáját, s kioktatta a nyugati hatalmakat: „gya­koroljanak több önmeg­tartóztatást, s igy járul­janak hozzá a Dél-Viet- nam ellen dolgozó kétes elemek semlegesítéséhez". Arra célozva, hogy az Egye­sült Államok saigoni nagykö­vetségén három buddhista pap menedékjogot kapott. Nhu asszony a buddhistákat „a legveszélyesebb elemeknek” nevezte. Saigonban a dél-vietnami kormány pénteken jegyzéket ; nyújtott át az amerikai kül- • képviseletnek, követelve a há­rom buddhista pap kiadását. | gyarország, továbbá tíz ázsiai, nyolc afrikai és három ame­rikai ország mutatja be ipa­rának legkiválóbb termékeit. Búcsú a nyártól Országos eső, lehűlés a déli és nyugati légtömegek birkózásából Lényeges javulást egyelőre nem várhatunk A Meteorológiai Intézet; központi előrejelző osztályán í tájékoztatásul közölték, hogy a légtömegek ütközése a hű- i vös óceáni levegő térhódítá- i Sára vezetett, sőt már a me­diterrán ciklon áramoltatta ! levegő is hűvösre vált. Mivel ] a frontok igen lassan mozog­nak, ismétlődő esőzésekre kell számítanunk. Valószínűnek! látszik, hogy az eddig csen­des északi, északkeleti szél mára megélénkül. A maximu­mok előreláthatólag 16—20 tok körül alakulnak ki. Az időjárási fordulattal most már valószínűleg búcsúznunk kell az igazi nyárias melegtől, s a hűvös szelekkel, esőkkel már az ősz üzenget. Suhandrio asszony látogatásai Dr. Doleschall Frigyes [ egészségügyi miniszter pén- S teken ebédet adott ár. N. j Subandrio asszony, az indo­néz külügyminiszter felesége, egészségügyi miniszterhelyettes tiszteletére a Gundel Étte­remben. Délután Fehér La- josné teán látta vendégül Subandrio asszonyt. Szombaton Subandrio asz- szony hivatalában felkereste Vass Istvánnét, az országgyű­lés elnökét. A baráti esz­mecsere után Vass Istvánná j az Országház gobelintér- ! mében ebédet adott Su­ter első helyettese és Szarka Károly külügyminiszterhe­lyettes. Szombaton Subandrio asz- szony több egészségügyi in­tézményt is meglátogatott. Felkereste az Országos Vér­ellátó Szolgálat központját és a MEDIMPEX Külke­reskedelmi Vállalatot, s meg­tekintette az Országos Ko­rányi tbc Intézetet is. SZOT-küldöttség utazott Bulgáriába bandrio asszony tiszteletére, amelyen a látogatókon kí­vül részt vett Péter János \ külügyminiszter, dr. Dole- • schall Frigyes egészségügyi j miniszter, dr. Simonovits 1st- i ván, az egészségügyi minisz- 1 Dobi István, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a magyar forradalmi | munkás-paraszt kormány el- ^ nöke táviratot intézett Todor £ Zsivkov elvtárshoz, a Bolgárt Kommunista Párt Központi ? Bizottsága első titkárához, a ^ Bolgár Népköztársaság Minisz- £ tertanácsa elnökéhez és Dimitr j! Ganev elvtárshoz, a Bolgár!; Népközt ársaság Nemzetgyűlése £ Elnöksége elnökéhez, melyben ^ Bulgária felszabadulásának 19. ^ évfordulója alkalmából a Ma- £ gyár Szocialista Munkáspárt^ Központi Bizottsága, a Magyar ( Népköztársaság Elnöki Taná- f csa, a magyar forradalmi mun- f kás-paraszt kormány, hazánk j egész népe és a saját maguk í nevében forró testvéri üdvöz- £ létükét küldték. ' á * I Péter János külügyminiszter^ í«m Basevhez, a Bolgár Nép- köztársaság külügyminiszteré- ^ hez küldött üdvözlő táviratot, ? a SZOT elnöksége a Bolgár^ Népköztársaság Szakszerveze-^ tei Központi Tanácsának El-j! nökségét, a KISZ Központi Bi- ^ zottsága pedig a Dimitrovií. Nyolcvan centi mélyen A Bolgár Szakszervezetek Központi Tanácsának meg­hívására Brutyó Jánosnak, az MSZMP Politikai Bizott­sága póttagjának, a SZOT főtitkárának vezetésével ba­ráti látogatásra Bulgáriába utazott a SZOT küldöttsége. A delegáció búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megje­lent Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a SZOT el­nöke, valamint az elnökség több tagja. (MTI) forgatják a homokot a dánszentmiklósi Micsurin Tsz-ben. Csikós Benedek váltótársával együtt napi 10 holdon for­gatja meg a talajt, így a 100 hold őszi telepítésű csemege­szőlő alá idejében előkészítik a földet 1 1 (Mihók felv.) | Kekkonen az atomcsendről 4 ? Lyndon Johnson, az Egye- r, sült Államok alelnöke, pén- f, teken háromnapos hivatalos f. látogatásra Helsinkibe érke- f. zett. y ff Urho Kekkonen, a finn 4 elnök, pénteken diszebédet | adott Johnson tiszteletére. ff A finn elnök és vendége ff pohárköszöntőjében egyaránt ^ kifejezte megelégedését, ho^y ^ Moszkvában aláírták a rész- ff leges atomtilalmi szerződést. ff Nagy reményekre jogosít — ff jelentette ki Crho Kekkonen I —, hogy a föld két legna- ff gyobb hatalmának vezető ff államférfija, Kennedy él ff Hruscsov, a béke mellett száll síkra. I Kommunista Ifjúsági Szövet- ■ séget üdvözölte táviratában az í évforduló alkalmából. Magyar államférfiak üdvözlő távirata Bulgária felszabadulásának 19. évfordulójára

Next

/
Oldalképek
Tartalom