Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-13 / 214. szám
aSEGKEZBÖMtÖTT... 250 sportkörben mintegy 60 000 részt vevő a vezetőség- és küidöttválasztó közgyűléseken BESZÉLGETÉS BARNA JÓZSEFFEL, A PTST ELNÖKÉVEL ERES.'.IÉNYCSOKCR Hét sportág eredményeiből készítettünk kis összeállítást, Ebben többek között felsőbb osztályban szereplő csapataink sikereiről, s alsóbb osztályú eseményekről adunk számot. Félsiker az asztalitenisz atlétája. Magyar László érte el, aki megjavította a több mint 10 éves megyei felnőtt diszkoszvető csúcsot. Eredménye: 43,20 m. De kitűnően dobott a szintén ceglédi., még Ifjúsági korban levő Juhász András is. aki megyei ifjúsági csúccsal (41.97 rm a második helyen végzett. ■Játékosok szerepeltek: Körösfői László. Papp Ferenc, Tóth Géza (Gödöllői Vasas), Lencsés György, Mészáros István, Puxler József (Gödöllői Pedagógus). Pálházi Antal. Horváth László, Hudák Vilmos (Érdi Traktor). Az együttest Csapó László érdi edző készítette fel. Elmúlt szombaton megkezdődtök megyénkben a sportköri vezetőség- és küldöttválasztó közgyűlések, s ezzel a sport tömegs zervezet a Magyar Testnevelési Sport- szövetség megalakulásának utolsó szakaszába léptünk. A választásokról, azok előkészületeiről beszélgettünk Barna Józsefiéi, a PTST elnökével. — Hosszú utat tettünk meg idáig. Az áporkai tanácskozáson ismerkedtek meg először alaposan a sportvezetők. Ezenkívül a járási TST-elnö- kök rendszeres tájékoztatót adtak az egyesületi vezetőknek Legtöbb járásban a TST a pártbizottsággal közösen rendezett aktívaülésen is megbeszélték a tennivalóitat. Igen jól sikerült a megyei pártbizottság nagyaktívája, amelyen a sport átszervezésével kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. Az MTST múlt heti teljes ülésén látott napvilágot az MTS alapszabály- tervezete, ezt másnap a megyei elnököknek ismertették, az itt elhangzottakról pénteken a JTST-elnököknek számolunk be. Az egyesületi közgyűlések október 16-ig tartanak. Mintegy 250 sportkörben lesz tisztújítás, összesen több mint 5*0 ezren vesznék részt az összejöveteleken. A közgyűléseken a szabályok értelmében csak az yehet részt, akinek érvényes tágsági könyve van. Most érik be azon korábbi rendelkezésünk gyümölcse, amely szerint június 1-től versenyeken, mérkőzéseken csak az szerepelhet, akinek nincs tagdíjhátraléka, érvényes tagsági könyvvel rendelkezik. Minden sportkör az új vezetőségen kívül tanácskozási, illetve szavazati joggal rendelkező küldötteket választ a járási értekezleteikre. Ugyanez lesz az október 12—november 3 között sorra kerülő járási konferenciákon is. November 17-én tartjuk a megyei konferenciát, amelyre 210-en szavazati, 60-an pedig tanácskozási joggal hivatalosak. j Az aísó fokú szervék meg- I alakulása után a városokban is létrejönnek az MTS vá- ' rosi szervei. Ezek kizárólag ! társadalmi aktívákból állnak, ! s a járásuk közvetlen irányí- ] tása alatt működnek. Felada- i tűk a városi sportegyesületek j munkájának összehangolása, a várős sportéletének egységes irányítása. A megyei TST képviselői valamennyi járási konferencián részt vesznek, ezenkívül ellátogatnak a nagyobb egyesületek közgyűléseire is. Valamennyi közgyűlésen ott lesz az illetékes járási TST megbízottja, a járások már régebben elkészítették kik mikor és hova mennek. Országosan ötvenezer példányban készült el az MTS alapszabálytsrvezete, s ezekből minden egyesületnek juttattunk, méghozzá úgy, hogy a szakosztályok külön két-két példányt kapnak. Helyes, ha ezt szakosztályi értekezleteken megvitatják, s a sportköri közgyűléseken ennek ismeretében vesznek részt a sportolók. A közgyűléseken az alapszabály-tervezet lényeges, főbb pontjait ismertessék, hiszen teljes terjedelmében való felolvasása nagyon elhúzná az időt. Az új alapszabály egyik érdekessége, hogy megszűnik a sportoló, illetve pártoló tag közötti különbség. Ezután csak egyesületi tag lesz, mint ahogy más alapszervezetekben is ez a helyzet. A tagdíj minimális ősz- szegét a fizetés alapján állapították meg. Ezer forintig havi 2, ezen felül havi 5 forint. Mint ismeretes, eddig a ta- náfsok voltak fő gazdái a sportéletnek. A tömegszervezetté alakuláskor néhány községi tanács arra a helytelen álláspontra helyezkedett, hogy mivel már nem tartozik közvetlenül hozzájuk a sport, nem is segítik anyagilag, nem biztosítanak összeget a községfejlesztési alapból. Ez ŐFELSÉGE A LABDA avagy jelonct a Váci Spartacus—Abony megyebajnoki férfi kézilabda mérkőzésről. Kár, hogy csak 17 percig tartott... (Koppány György felvétele) a helytelen szemlélet az utóbbi időben jelentősen megváltozott, néhány jövő évi költségvetéssel találkozva tapasztaltuk ezt. Ha már az anyagiaknál tartunk, meg kell említenem azt, hogy jó néhány egyesületben csodát várnak az új tömcgszervezettől. Ez a nézőpont hibás. A sport alapvető célja nem változik, csupán a szervezeti forma. A központosítást, az MTS megalakítását a politikai, társadalmi, és életünk más területén mutatkozó nagyarányú fejlődés tette szükségessé. Anyagilag nem tudunk többet biztosítani, mint a korábbi években. Az egyesületek reálisan, olyan eseményekre tervezzenek költségvetésükben, amelyeknek anyagi és tárgyi feltételei megvannak. öntevékenységgel többek között a tagság, s ezzel a tagdíjak növelésével próbáljanak előbbre jutni csodák helyett — fejezte be Barna József. It. L. NB ll-ben Az asztalitenisz NB II-ben megkezdődött az őszi idény. Gárdos- csoportban szereplő mindkét fér- ficsapatunk otthon rajtolt, de közülük csak a Ceglédi Vasutas tudott győzni. Ceglédi VSE—Bp. Adócső 12:6 A nagy lendülettel küzdő helyiek biztos, fölényes győzelmet arattak a táblázaton előkelő helyet elfoglaló Adócső ellen. Különösen kitűnt Farkas és Nyiri. Nyiri. aki most másodszor játszott az erős mezőnyben. jól megállta a helyét. Gy: Farkas (4). Nyiri (2). G. Bíró (2). Dervaderits dr.. a Farkas. G. Biró és a Dervaderits dr., Nyiri pár. Debreceni VM—Váci Kötött 13:5 A rossz világítás különösen a hazaiakat zavarta. A szakosztály ugyanis kölcsönadta a vízilabda Dunakanyar Kupára a lámpafeie- ket, de ezeket a sportkör még a mai napig sem kapta vissza, az úszószövetség hanyagsága miatt. Az újonc Vass László biztatóan játszott a második helyen álló debreceniek ellen. Gy: Molnár (2). Pálfi. valamint a Kovacsics. Molnár és a Pálfi. Vass pár. Két megyei diszkoszvető csúcs Kecskeméten a Széktói-stadion- ban rendezték meg az atlétikai egyesületi ^bajnokság utolsó — hetedik fordulóját, melyen a Ceglédi Vasutas és a Nagykőrösi Kinizsi atlétái is indultak. A verseny legjobb eredményét a CVSE Albertirsán Somogyi Béla utca 37. számú ház sürgősen eladó, 3 szoba, két konyha, speiz. zárt veranda, pince, több mellékhelyiséggel. 500 n-öl portával. 120 ezerért. Elcserélném kétszobás» konyhás. 100 négyszögöles, kertes lakásomat egyszobásra. „Nyugdíjas” jeligére a Nagykőrösi Hirdetőbe. Szentendrei Kéziszerszámgyár segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezés: Szentendre- Izbég, Lenin út 144. Telefon: 219. _________ M élyfúró Berendezések Gyára (Budapest. X.. Fertő u. 8.) lakatos, portálmarós, esztergályos szakmunkásokat azonnali be- lépésre felvesz._______ K isipari stíl- és modern bútorkiállítás VIII., Bérkocsis u. 12. szeptember 14—30-ig. Jókarban levő Fiat (500-as) kiskocsi, kis- fogyasztású, sürgősen eladó. Cím: Mikolai. Kösd._________________ Építőipari szakmunkásokat és segédmunkásokat azonnal felveszünk a dolgozó kívánsága szerint, állandó munkára* vagy meghatározott Időre. Szállást és ebédet térítés ellenében biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges, ÉM Bács- megyei Állami Epítő- loari Vállalat. Kecskemét KJaoka u 34 A tápiógyörgyei Zöldmező Termelőszövetkezetben 1ó kondícióban levő igáslovak eladók. Érdeklődni lehet a termelőszövetkezet központjában mindennap 9 órától. Budapest környéki és budapesti ideiglenes lakással rendelkező szak- és segédmunkásokat. kőműves, festő, lakatos, bádogos villanyszerelő. vízvezetékszerelő szakmába azonnal felveszünk. Jelentkezés: Főv. 5. sz. Vegyesipari Javító V. Bp.. X.. Polev u. 8. Két ló és giimiskocsi eladó. Érdeklődni lehet Cegléd, Bársony utca 5. ___________ B oroshordók 5—6—8 hl eladó. Cegléd. V. kér. Kén utca 12. alatt. Eladó 22 hl-es boroskád Szlovák. volt kocsma, Trsa. Vörös- hadsereg út 81. szám. Egy használt rekamié eladó. Nagykőrös VI., Encsi u. 24. Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek figyelem! Felajánlunk ió állapotban levő 4, 5, 6 hl-es boroshordókat 2.20 Ft literenként, továbbá 5, 10. 15 literes demizsonokat 4 Ft literenként. Telefon: 131-6915, 8—16 óráig. Felvételre keresünk: vasöntő. magkészítő, kazánkovác», villany- szerelő szakmunkásokat, tmk-lakatosokat, munkásokat. (Szállás biztosítva.) Április 4. Gépgyár. Bp.. XI. Bu- dafoki út 70.__________ ÉM Szentendrei Beton árugv ár azonnali felvételre keres férfi és s/áf!ítómunkásoka! Modern munkás- szállás és üzemi étkezés van. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Szentendre. Dózsa György út 34. sz. alatt. Felveszünk 18 éven »elüli női és férfi dolgozókat konzervipari szezon- • munkára Vidéki dolgozóknál tanácsi Igazolás szükséges. Üzemi étkeztetést biztosítunk, munkásszállás nincs. Jelentkezés szerződés céljából, DUNA KONZERVGYÁR. Bp.. X.. Gém u. 4. Hétköznap 8—15 óráig szombaton 12 óráig. Építőipari segédmunkásokat és tetőfedőket azonnali belépésre alkalmaz (Bp-től 30 km-es körzetből). Házkezelési Igazgatóság Újpesten. Jelentkezés: Budapest, IV., Bajcsy Zs. út 14. Tanácsháza. Mezőgazdász elhelyezkedne hétéves gyakorlattal termelőszövetkezetbe. Nagykő- rös. V.. Tormás u. 26. Beköltözhető ház nagy kerttel eladó- Nagykőrös. Lázár Vilmos u. 31. Érdeklődni, Mészáros .Tánoc; u. 17. Boroshordók 400—700 1-ig használt. tiszta, töltőképes állapotban eladók. Nagykőrös, VII., Sallai Imre u. 4. Piac mellett. Keresünk azonnali belépésre esztergályosokat, TMK-lakatosokat. férfi betanított gépmunkásokat és ötéves gyakorlattal rendelkező tehergépkocsi vezetőket. Jelentkezés: Prés és Kovácsoltáru- gyár üzemgazdasági oszt. Telefon: 366—121. Képesített könyvelőt és bolti eladót azonnali belépésre keres a Váchartyán és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet. J elentkezés: a központi irodában. Váchartyán, Fő u. 102. Telefon: 5. 1—5-ös vastagságig kötőgépet veszek. Farkas Gyula, Bp.i VII., Kertész u. 39. Eladó ingatlanok a gödöllői kirendeltség területén: Egy szoba, zárt folyosóval. Beköltözhető. Ara: 30 ezer Ft. Szoba, konyha, speiz, 150 n-öl telekkel. Kút, villany van. Beköltözhető. Ára: 45 ezer Ft. Két szoba, konyha, sneiz, melléképületek, 205 n-öl telekkel. Kút, villany van. Beköltözz, hető. Ara: 100 ezer Ft. Két szoba. konyha, zárt veranda, két kis szoba, sufni, kamra, 580 n-öl gyümölcsössel. Beköltözhető. Ara: 100 ezer Ft. Isaszeg: öt szoba, hall (komfortos), házi vízvezeték 620 n-öl őspark. Beköltözhető. Ára: 220 ezer Ft. Kistarcsa: Szoba, konyha, zárt veranda. 160 n-öl telekkel. Beköltözhető. Ara: 45 ezer Ft. Aszód: Három szoba, konyha, speiz. előszoba, fürdőszoba. pince, fáskamra. 128 n-öl telekkel. Kút. villany van. Beköltözhető. Ara: 160 ezer Ft. Érdeklődni lehe+- PIK. Gödöllő, Dózsj; Gy. u. 12, _______________________ P annonai, fekete, új eladó, érdeklődés va- sámaD Cegléd, Pesti út Szúnvogh vendéglő udvarban. _________ H áz, szoba-konyha- kamra, melléképületekkel, 550 négyszögöl evümölcsössel eladó Vác, Sejce 16. Azonnal beköltözhető. Fiat 1500-as, kötvénnyel nyert autó azonnal eladó. Cím: Czike Zsuzsa. Budapest, n., Virágárok 7. A Nagvkőrösl Állami Gazdaság alkalmaz azonnali belépéssel nagy mezőgazda s*«i gyakorlattal rendelkező gépkarbantartó lakatost. mezőgazda- sági géplakatost, valamint vizsgával és nagy szakmai gyakorlattal rendelkező hegesztőt. Bérező«? a fendalkoT/S«; p7erint. Sürgősen eladó 57-e<= Izs old-'lkoC'Hvai. Cegléd-Csemő: Irsai út. Rajnai* Papp és Bajkó tűnt ki Pest megye 1963. évi felnőtt kötöttfogású egyéni birkózóba! nok- ságát Szigetszentmiklóson tartották, a József Attila telepi iskolában. Hat egyesület 32 sportolója lépett szőnyegre. Akárcsak a szabadfogású viadalon, most is igen gyér volt a lepkesúly. valamint a két felső súlycsoport mezőnye. A .győztesek jutottak az országos vidéki bajnokság mezőnyébe. A legbiztosabb győzelmeket Papp László, valamint Bajkó Károly szerelték. Lepkesúly: 1. Ócsai (CVSE). Légsúly: 1. Ronkó (Nagykőrös), 2. Pokornyik (Csepel Autó), 3. Darányi (CVSE). Pehelysúly: l. Mányoki (Csepel Autó). 2. Hatvani (CVSE). 3. Oláh (Nagykőrös). Könnyűsúly: 1. papp (Nagykőrös). 2. Németh (Csepel Autó). 3. Plangár (CVSE). Váltósúly: 1. Bajkó (Csepel Autó). 2. Joszkin (Csepel Autó). 3. Kecskeméti (CVSE). Középsúly: l. Szilágyi (Csepel Autó), 2. Sóvári (Albertirsa). 3. Tóth-Szalkai (Nagykőrös). Félnehézsúly: 1. Balia I. (CVSE). 2. Asztalos (Monor). Nehézsúly: 1. Reznák (CVSE). 2. Harczi (Nagykőrös). Sportkörök közötti pontversenyben: 1. Csepel Autó 24. 2. Ceglédi Vasutas 21. 3. Nagykőrösi Kinizsi 15. 4. Monori SE 3, 5. Albertirsai Vasutas 3. 6. Dunakeszi Vasutas 0 ponttal. Több vereség nem lehet A kosárlabda férfi NB n. Nyugati csoportjában az éllovas Csepel Autó váratlan vereséget szenvedett 54:53 arányban a Budapesti VSC-től. Ezzel a Pest megyei együttes előnye minimálisra csökkent a soproni egyetemistákkal szemben. A Csepel Autósoknak valamennyi hátralevő mérkőzésüket meg kell nyerniük, hogy bajnokok lehessenek. A női NB n. Keleti csoportjában a nagykőrösi lányok folytatták sikertelenség! sorozatukat, most a Kecskeméti Dózsától kaptak ki 46:37-re. Végleg a Gödöllői Pedagógusé a kupa Zajlanak a röplabdasport eseményei. Szeptember első vasárnapján Visegrádon az Erdész Sportkör, valamint a szentendrei járási szövetség közös rendezésében bonyolították le a Dunakanyar Kupa küzdelmeit. A 1 ólsikerült viadalon hat együttes közül a Gödöllői Pedagógus bizonyult a legjobbnak. Harmadszor végzett az élen. & ezzel végleg elnyerte a kupát. A gödöllőiek lelkesen küzdöttek, kitűnt ló labdakezelésük. s egyben fűtötte a vágy őket a serleg végleges megszerzésére. Az országos spartakiádgyőztes Gödöllői Vasas fáradt benyomást keltett és a negyedik hellyel kellett beérnie. A mostani torna egyébként főpróba volt. hiszen a lövő évtől kezdve, országos szinten rendezik a viadalt. magasabb osztályú együttesek bekapcsolásával. Részletes eredmények: Érdi Traktor—Ceglédi Ruhagyár 2:0. Gödöllői Pedagógus—Ceglédi villamosipari 2:0, Érdi Traktor—Gödöllői Vasas 2:1, Gödöllői Pedagógus—Váci Traktor 2:0. Gödöllői Vasas—Ceglédi Ruhagyár 2:1. Váci Traktor—Ceglédi villamosipari 2:0. A döntő: Gödöllői Pedagógus—Érdi Traktor 2:0. A végső sorrend: 1. Gödöllői Pedagógus, 2. Érdi Traktor, 3. Váci Traktor. 4. Gödöllői Vasas, 5. Ceglédi ViJlamosinari Gépgyár. 6. Ceglédi Ruhagyár. Férfi válogatottunk győzelme Szekszárdon Férfi röplabda-válogatottunk vasárnap Szekszárdon vendégszerepelt. Ekkor tartották a tavaszi Tolna megye elleni mérkőzés visz- szavágói át. Együttesünk — akárcsak Gödöllőn — most is biztosan nyert. Pest—Tolna 3:0 (4, 11, 4). Válogatottunkban a következő Csapatunk könnyed, fölényes játékkal nyert. A második játszmában azért szereztek több pontot a helyiek, mert ekkor esett az eső. és nyitásaikat, a vizes labdát nem tudták mindig jól fogadni a Pest megyeiek. Jó teljesítményt nyújtó válogatottunkból kiemelkedett Pálházi Antal, aki a mezőny legjobbja volt. Csak három mérkőzés A megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokság vasárnapi fordulójában a zivataros időjárás miatt három találkozó (Dunaharaszti MTK—Ve- csés. Bag—Monor. Uihártyán—Gödöllő) elmaradt. A Váci Vasutas— Albertirsa mérkőzést ugyan '-lejátszották, de hiába győzött 4:1 arányban a hazai együttes, a találkozó két pontját 0:0 gólarány- nyal az irsaiak kapták, mivel a váciak között 1944-es születésű játékosok szerepeltek. Ceglédbercel—Pécei 3:2. Dunakeszi Kinizsi—Abony 2:1, Szigetúj- falu—Ceglédi Építők 0:2. 1. Albertirsa 3 3 — — 10:0 6 2. Cégi. Ép. 3 3 — — 21:1 6 3. Vecsés 3 3 — — 11:2 6 4. Monor 3 2 — 1 4:1 4 .5. Tököl 3 2 — 1 8:4 4 6. Gödöllői V. 3 2 — 1 7:4 4 7. Pécei 4 2 — 2 5:5 c 8. Dunák. K. 4 2 — 2 5:7 4 9. Ceglédbercel 4 1 1 2 5:7 ? 10. Szigetújfalu 4 1 1 2 5:11 z 11. Bag 2 1 — 1 6:3 2 12. DMTK S 1 — 2 3:7 ■ 2 13. Uj hártyán 3 1 — 2 2:7 2 14. Váci Vasutas 4 1 — 3 1:5 2 15. Abony 3 — — 3 3:9 — 16. Üllő 3 — — 3 1:24 — ★ Megkezdődött a dabasi járási labdarúgó-bajnokság is. Az első forduló eredményei: Inárcs—Kakucs 4:2. Sári—Dabas 3:1. Tatárszcntgyörgy—Bugyi 1:1, Gyál—Alsónémedi 3:0. A Dabasi Szőlő—Gyón találkozó elmaradt, mivel a hazaiak igazolása nem volt rendben. Vereség a rangadón A teke NB n. őszi rajtja a férfi Keleti csoportban rangadót hozott. A Ceglédi Bányász az Ózdi Kohász otthonába látogatott és a ragyogó napot kifogó hazaiaktól súlyos vereséget szenvedett. Ezzel a vereséggel a tavaszi első bányászok a negyedik helyre estek visz- sza, mivel a vetélytársak közül a SZAK 8:0-ra. a Kecskeméti MÁV pedig 7:1 arányban győzött. ózdi Kohász—Ceglédi Bányász 7:1 (2623:2440). 1 SZAK 32 30 304 59 2. Ózd 12 31 556 58 3. Kecskeméti MÁV 12 30 028 57 4. Ceglédi B. 12 30 231 54 5. Szeg. Postás 12 30 907 53 6. Z. Danuvia 12 30 788 50 7. KISTEXT 12 30 414 49 8. Csepel 12 29 928 47 9. Bp. Vízművek 12 29 905 47 10. Bo. MEDOSZ 12 29 939 36.5 11. Bp. EK A 12 29 958 36 12. K. Vasas 12 29123 29.5 PÉNTEKI SPORTMŰSOR KÉZILABDA. Területi férfibajnokság. Kartal—Galgahévíz (Aszód. MTH-pálya. 16.30. Dévényi). PEST MEGYEI HÍRLAP A Maevar Szocialista Munkáspárt Pest mesvel Bizottsága és a meevel tanács lapla. Főszerkesztő Bácskai László Kiadl* a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vril.. Bin ha Linza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Gépírószoba ^hívható 20 áráie); 140—447 — Belpolitikai és <oort- rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 - Művelődési rovat: Ml—256 Előállítja Szikra Laonvomda Budapest index: 25 064 Ter1eszt1 a Mag var Posta Előfizethető a helvl postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetés* dH » hónapra 11 forlnCEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Modem hálószobabútor olcsón eladó. Marx Károly utca 4. ______ C serépkályha, tűzhelyek. Premier-kályha, szekrény, ágy, ebédlőasztal, székek eladók Körösi út 10._ H ázat vennék belvárosban. 80 ezer forint készpénzzel. hátralevőt részletfizetésre. Cím a Ceglédi Nyomdában. Bútorozott szoba kiadó Kender utca 18/a alatt. Zöldhalomi állomás mellett egy szoba, konyhás lakás mel- lékhelviségekkel és 800 n-öl szőlő felszereléssel eladó. Értekezni ugyanott özv. Sz’g^+v*riné Eladó ió állapotban levő jobbos üvegajtó- lao és zománcos tűzhely. Túzok utca 9. alatt. Beköltözhető ház eladó, vagy kisebbért cserélhető, lakó nincs. X. kér. Urbán Pál utca 4. Tavasz tv eladó Külső Pesti *út 41 /a alatt. 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. Cégléd. Béke utca 5/a este hat után. Azonnal beköltözhető kétszobás ház eladó. VI. kér.. Déli út 96 alatt. A Ceglédi Villamosipari Gyár szakképzett raktárost keres azonnali belépéssel. Fizetés az • eltöltött gyakorlati időtől és szakmai felkészültségtől függően kerül megállapításra. jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán XIII.. Küle-fi-TrWpM Vtf 1«? F.ladó 460 n-öl szőlő öregszőlőben. Érdeklődés Széchenyi út 1. Simson motor elad' Tömörkényi út 35. szám alatt. ___________ E ladó 320—400 litere boroshordó príma ál lapotban. X. kér. Fecske utca 4, szám, 120 n-öl porta eladó i utcában. Érdek lődni lehet Fürs* Sándor utca 14 >talt. Eladó beköltözhet' ház Téglasyár-dűlő 87 c?ám alatt. K 55-ös motorkerékpár eladó. Bacsó Béla. utca 41. _________ E lveszett augusztus 25-én a Szabadságtér —templomkert—SZTK Rákóczi úti szakaszon egy sötétbarna kís- kosztümkabát. Kérem a megtalálót, adja be. jutalom ellenében a Fogászatra (Kisf-luHv 0.) Beköltözhető kettő- szobás ház eladó. Hajó utca 1/a.