Pest Megyei Hirlap, 1963. augusztus (7. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-28 / 200. szám

MEGYEI '^Jfcíram J363. AUGUSZTUS 28, SZERDA Elhalasztották a dél-vietnami választásokat Kambodzsa megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat a Diem-rendszerrel Diem elnök aláírásával kor­mányrendelet jelent meg ked­den Saigonban, amely közli, hogy bizonytalan időre elha­lasztották az augusztus 31-re kitűzött nemzetgyűlési válasz­tásokat. A rendelet nem in­dokolja meg az elhalasztást, de politikai körökben hangoz­tatják, hogy az a rendkívüli helyzet következménye és a fe­szültség fennmaradásának újabb jele. A Reuter saigoni tudósítója is megerősíti, hogy Dél-Vlat­namban változatlanul feszült a helyzet, bár a buddhista ve­zetők nagy többségének letar­tóztatása miatt egyelőre alig­ha lehet számítani jelentősebb kormányellenes megmozdulá­sokra. A hét végén letartózta­tott mintegy háromezer diá­kot hír szerint katonai szolgá­latra hívják be. Hueban mint­egy kilencszáz buddhistát zár­tak koncentrációs táborba. A Diem-rezsim ugyanakkor — nyilvánvalóan a világ osz­tatlan felháborodásának eny­hítésére — bizonyos rendelke­zéseket hozott, amelyekkel a helyzet fokozatos normalizálá­sát akarja jelezni. így Saigon­ban megszüntették a kijárási tilalmat, a város több pontján el­távolították a drótakadá- lyokat és közölték a pedagógusokkal, hogy hamarosan újból meg­kezdődik a tanítás az egyete­meken és az iskolákban. A külföldre menő táviratokat most már nem katonák, ha­nem polgári személyek cen­zúrázzák. Cabot Lodge, az Egyesült Áliamok újonnan kinevezett nagykövete — aki hétfőn két­szer is találkozott Diem elnök­kel — kedden az elnök fivé­rével, Ngo Dinh Nhuval, a tit­kosrendőrség vezetőjével foly­tatott több mint egyórás meg­beszélést. A világ minden részéből újabb jelentések érkeznek, amelyek arról számolnak be, hogy a népek mélységesen elíté­lik a Diem-rezsim terror- intézkedéseit. Pnom Pe uh ben kedden hi­vatalosan bejelentették. Kam­bodzsa elhatározta, hogy meg­szakítja a diplomáciai kapcso­latokat Dél-Vietnammal. Nehru indiai miniszterelnök utasította kormányának ál- I landó ENSZ-képviselőjét, hogy hozza tudomására U Thant fő­titkárnak a dél-vietnami hely- ' zet miatt érzett súlyos aggo­dalmát. Nehru ugyanakkor személyes üzenetet intézett Diem dél-vietnami elnökhöz I is. Nehru kifejtette, hogy a j dél-vietnami válság nem ! pusztán vallási kérdés, hanem általában emberiességi és po­litikai probléma. A buddhisták tiltakozásá­ról érkezett jelentés Bur­mából és Dél-Koreából is. A Párizsban tanuló vietna­mi diákok a keddre virradó éjszaka 24 órás éhségsztrájkot : kezdtek tiltakozásul a Diem- ■ rendszer terrorja ellen. Bonni jelentés közli, hogy Kari von Westphalen gróf. a Német Békeunió elnökségi j tagja Von Hassel hadügymi- ! niszterhez intézett nyílt levelé­ben követelte, hogy Bonn azonnal szüntesse be a dél-vietnantí kor­mánynak nyújtott kato­nai segélyt. A Hamburgban megjelenő Der Spiegel jelentése szerint ugyanis a nyugatnémet kor­mány 15 millió márkát a'dott Diemnek „stratégiai falvak” (valójában koncentrációs táj­borok) építésére és nyugatné­met gyártmányú lángszórók beszerzésére. Ezt a jelentést Bonnban hivatalosan mind­eddig nem cálfolták meg. Megalakult az új norvég kormány! Kedden reggel az államta­nács hivatalosan kinevezte J. Lyng vezetésével az új norvég kormányt, Norvégia új kormánya koa- j líciós kormány. Négy burzsoá párt — a Hőire párt, a cent­rum párt, a Venstre párt és a keresztény néppárt — képvi­selőiből alakult. A Hőire párt tölti be a miniszterelnöki, az iparügyi, a kereskedelemügyi, a halipari és a hadügyminisz- teri tisztséget. A többi tárcái megoszlik a másik három párt képviselői között. A külügy­miniszter Erling Wikborg a keresztény néppárt képvise­lője. Moszkvában már 73 ország képviselői íriák alá az atomcsend-szerződést A légköri, világűrbéli és víz alatti nukleárisfegyver-kí- sérletek megtiltásáról szóló szerződés moszkvai példányát augusztus 27-én újtafob két állam, Libéria és Marokkó képviselője írta alá. Ezzel már 73-ra emelkedett azok­nak az államoknak a száma, amelyek meghatalmazottal Moszkvában aláírták a szer­ződést Az algériai nemzetgyűlés elfogadta az alkotmánytervezet négy cikkelyét Mint az AFP jelenti, az al­gériai nemzetgyűlés hétfőn es­te elfogadta az alkotmányter­vezetnek az FLN-re vonatkozó négy cikkelyét. Az elfogadott cikkelyek szerint az FLN az egyedüli párt Algériában, él­csapat szerepet tölt be. A képviselők nagy többsége elvetette Ali Jahiának, az Al­gériai Dolgozók Általános Szö­vetsége (UGTA) volt főtitká­rának és Abdelkader Gerrudzs képviselőnek módosító indít­ványait, amelyek szerint az FLN politikáját a „szuverén kongresszus” szabja meg. Kormánjatalakííási előcsatároiáiok H©itnS®ait A szabad demokrata párt | vezetői kedden tovább foly-l A kádban nem a Menyét isit 4- élelmes farmer belépődíjat szed — Az angliai vonatrablás újabb hírei Köves Tibor, az MTI lon­doni tudósitója jelenti: Miután hétfőn a london— doveri országúton egy elfo­gott sportkocsi utasáról ki­derült, hogy nem azonos az országszerte körözött Roy James londoni ezüstműves­sel, az esti órákban egy jersey-szigeti szál­loda fürdőszobájának aj­taján kopogtatott két de­tektív és követelte, hogy a kádban ülő „Mister James” azonnal öltözzék fel. A kétségbe­esetten tiltakozó fiataléin­Etienne Fajon a moszkvai szerződés jelentőségéről Etienne Fajon, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja írja ked­den a L'Humanité vezércikké­ben : A francia dolgozók elsőren­dű feladata: kényszerítem a De Gaule-ista kormányt, hogy Írja alá az atomfegyverkísér- lelek részletes eltiltásáról szóló moszkvai szerződést és tartsa be annak feltételeit. A világ népei nagy győze­lemként üdvözölték a moszk­vai szerződés aláírását. Annál szembeötlőtob a kínai veze­tők, a jelenlegi francia kor­mány és a nyugati hideghábo­rús fanatikusok álláspontjá­nak felelőtlensége — írja Fa­jon. OLAJiöitrím mimm A ceyloni parlament elfő- j gadta a kormánynak azt a j törvényjavaslatát, hogy egye- j dűl a ceyloni állami kőolaj- társaság hozathasson be az j országba kőolajat és rendel- j kezhessen a behozott kőolajjal és kőolajtermékekkel. A tör­vényjavaslat elfogadása — ír­ja Boriszov kedden a Prav­dában — azt jelenti, hogy Ceyloniban újabb csapást mérnek a külföldi olajmono- póliumoíkira. A ceyloni kormány a nem­zetgazdaság érdekeinek vé­delmében a múlt évben álla­mosította a nyugati olaj mono­póliumok tulajdonát képező különböző kőolajipari létesít­ményeket, és átadta azokat az akkor létesített nemzeti olajtársaságnak. Az Egyesült Államokban akkor nagyarányú Ceylon-ellenes kampány in­dult. A ceyloni kormány most a nép teljes támogatásával meg­hozta újabb határozatát, amely végérvényesen meg­fosztja a külföldi monopóliu­mokat attól a lehetőségtől, hogy kiaknázzák az ország olajpiacát. bér hiába védekezett, hogy ő csalt profilból hasonlít a keresett személyre, az őr­szobán három órájába ke­rült, amíg igazolni tudta, hogy ártatlan üdülő, s nem azonos a vonatrablásban va­ló részvétellel gyanúsított „Menyéttel”. Bemard Rixon hétfőn is­mét birtokába vette farm­ját, amely egy hétig a rablóbanda búvóhelyéül szolgált. Az élelmes tulajdonos elha­tározta, hogy hírneves in­gatlanját megnyitja az ér­deklődők előtt két és fél shillinges beléptidíj fejében. A gyermekek félárú jeggyel nyernék bebocsátást. A kissé rozoga .épületen ugyan nincs sok látnivaló, de Rixon re­méli, hogy sok látogató ke­resi majd fel farmját, amely­nek legfőbb vonzereje: ezen a helyen osztották szét a bűnügy történetének rekord- zsákmányát — két és fél millió font sterlinget. tatták az őszi kormányátala- : kítást előkészítő tanácskozó-: saikat. Kiszivárgott értesülé­sek szerint az FDP kemény alkudozásra készülődik: egy­részt ki akar harcolni egy, újabb tárcát, hogy ezzel hatra? ­------ --------------------­n övelje minisztereinek szá mát a bonni kormányban, másrészt pedig az alkancellárify tisztet követeli elnöke, _ Mende részére, aki Adenauer jí távozása után be fog lépni az Erhard vezette új kormányba. Kereszténydemokrata lapok í azt jósolják, hogy emiatt £ újabb nehézségeik támadnak \ majd a koalíción belül. Egyes, hangadó kereszténydemokrata körök ugyanis azt követelik, hogy az Erhard-kormányban Krone jelenlegi tárcanélküli miniszter legyen az alkancel- lár. Ezt a követelést a háttér­ből Adenauer is támogatja. A jelenlegi kormányban ugyanis Krone Adenauer legbizalma­sabb munkatársa s ugyanak­kor a külpolitikában a De GauUe-lel való szoros együtt­működés híve. Az eddigi hi­degháborús politikához szí­vósan ragaszkodó CDU-körök Krone alkancellárságában lát­nák a biztosítékát annak, hogy az ErhardAíOrmány sem tér majd le az eddigi vonalról. FURCSA BARATSAG Pekingi „elmélet“ az ázsiai népek érdekközösségéről A Pravda keddi száma közli Nyepomnyascsijnak. a Novosz- tyi hírügynökség szemleírójá­nak cikkét, amelyben az ázsiai népek „különle­ges” érdekközösségét hir­dető pekingi „elmélettel” foglalkozik. A cikkíró megállapítja, hogy az atomfegyver-kísérletek megtiltásáról kötött szerződés elleni lármát Pekingben egy­úttal felhasználják ennek a különös ,,elméletnek” a hir­detésére is. A kínai teoretiku­sok a „Világ proletárjai egye­süljetek!” felhívásban kifeje- zésrejutó internacionalista, osztályharcos magatartást felcserélték az osztálytar­talom nélküli jelszóval, amely szerint „a keleti szél diadalmaskodik a nyugati szél felett” A Novosztyi szemleírója ez­zel kapcsolatban foglalkozik azokkal a tárgyalásokkal, amelyeket az elmúlt év őszén Kendzo Macumura főreakciós, a japán imperializmus ügynö­ke Pekingben kínai vezetők­kel folytatott. A cikkíró idézi Macumurá- nak a pekingi tartózkodása során tett következő kijelen­tését: „Mostani látogatásomat fontosnak tekintem. E látogatás lehetővé teszi, hogy országaink kapcsolatát lépésről-lépésre olyan viszonnyá alakítsuk át, amelyben az egyforma bőrű és egyazon írásjeleket haszná­ló népeknek élniük kell. Csan Ji miniszterelnök-helyettes több megbeszélést folytatott velem, amelyek során arról beszélt, hogy a Kelet mégis csak Kelet marad és az ázsiai népeknek meg kell változtat- niok a világtörténelmet. Együtt kell haladnunk, erősí­tenünk i kell azonos bőrszínű és egyforma írásjeleket hasz­náló népeink kapcsolatát”. í És ezt a nyilatkozatot nem va- í lamelyik polgári japán lap | közölte le, hanem... a Ren- ^ mirt Ribao! Csak üdvözölni lehetne — ^ hangsúlyozza a Novosztyi 5 szemleírója —, ha két szom- j szédos ország különböző társa- ^ dalmi rendszerétől függetle- i nül barátságban igyekszik él- g ni egymással. Sajnos azonban g ■a a Macumura cs kínai tár­gyalópartnerei által elkép­zelt barátságnak az alap­ját nem a jószomszédi bé­ketörekvések, hanem a fa­ji felsőbbrendűség hirde­tése képezi, z az a törekvés, hogy a világot sárgákra, feketékre és fehér- ^ bőrűekre osszák fel. Pillanatképek Moszkvából A bős görög hazafi, Manolisz Glezosz nemrég Moszkvában járt. Feleségével és kisfiával a Manyezsnája téren Moszkvában sikere volt a japán tudományos készülékek és műszerek érdekes kiállításának A szovjet fővárosban vendégszerepeinek az amerikai cir­kusz művészei. Szovjet artisták amerikai kollégáikkal is­merkednek. Jobbról balra: P. Canyait, J. Durov, Z. Taraszova, és O. Conyatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom